ovodavezetok_0302013. szeptember 1-jétől bevezetésre került a pedagógus életpálya-modell, melynek első intézkedése nyomán jelentősen nőtt a pedagógusok bére. A Kormány szándékai szerint 2017-ig minden tanévben újabb emelés követi ezt a lépést.

November 15-én Németh Szilárd polgármester egyenként hívta be az óvodavezetőket, hogy az életpálya-modellről és a pedagógus béremelés tapasztalatairól beszélgessen velük. Az egyeztetéseken részt vett az ágazatért felelős alpolgármester, Morovik Attila és dr. Szeles Gábor jegyző, valamint Kernné dr. Kulcsár Dóra aljegyző asszony is.

Hermanné Laboncz Etelka, az Erdősor- Festő Utcai Óvoda a Csepel.hu kérdésére elmondta, a pedagógusok már nagyon várták ezt a lépést, ugyanis átlagosan 65-80 ezer forintos béremelést kaptak. Jó kezdeményezésnek tartja azt is, hogy a kerület polgármestere érdeklődik az egyes intézmények ügyei, a dolgozók bére iránt.

Szilassy Éva, a Hétszínvirág Óvoda vezetője szerint az életpálya-modell bevezetésének fogadtatása nagyon pozitív az intézményükben dolgozók körében. Különösen azért, mert megbecsülve érzik magukat a munkatársak: a fizetésemelés ezt jelzi.

Ugyanezt erősítette meg Csepel legcsaládiasabb hangulatú óvodájának, a Kerek Világ Óvodájának vezetője, Szakter Edina is, aki kiemelte: ez a változás emeli a pedagógusok presztízsét és a hivatásukat gyakorló dolgozók így még inkább második otthonukként tekintenek munkahelyükre.

A Csodakút Óvodában 11 óvónő dolgozik, akik közül többen közel 80 ezer forinttal keresnek többet havonta – mondta el Szűcsné Gál Etelka, a Csodakút Óvoda vezetője. Az életpálya-modell pedig szerinte rendkívül alkalmas arra is, hogy segítse az óvónők önképzését és továbbképzési lehetőségeket is biztosít számukra.

„A pedagógus életpálya-modell bevezetésének nem az a célja, hogy szociális béremelést hajtson végre, hanem az oktatásban, nevelésben dolgozók presztízsét kívánja visszaadni. Hiszen ennek a hivatásnak az óvónők, tanítók, tanárok megbecsülésében is kiemelt szerepet kell betöltenie hazánk életében” – mondta el a polgármester, aki maga is tanárember, és 18 évig gyakorolta ezt a hivatást.

ovodavezetok_049ovodavezetok_003
szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn

kek4Csák Attila szobrászművész rajzaiból nyílt kiállítás a Kék Iskola Galériában. A Mezőhegyesről származó művész kivitelezési munkája kapcsán is kötődik Csepelhez, hiszen ő faragta a kerület legfrissebb köztéri portrészobrát, Teller Edéről.

A mostani tárlaton lovakról ábrázolt rajzaival mutatkozott be a nagyközönség előtt. Művei a legegyszerűbb eszközökkel, ceruzával és tollal készültek, mégis mutatósan szakmai tudásának és művészi igényességének kifejezésével. A Pátyon élő szobrász egyéni érdeklődése alapján rajzol, állatképeit először ott állították ki.

Munkásságát Pálffy Katalin szobrászművész méltatta a megnyitón, majd alkotásairól szólt: „A képzőművészetben különösen jelentős egy ilyen bemutatkozás, főleg a gyerekeknek, akiket a látottak nemcsak rajzolásra, hanem a természet szeretetére inspirálnak. A ló képzőművészeti megjelenítése összetett feladat, emiatt kevesen foglalkoznak ezzel a témával. A kiállító állatrajzai a természet csodáit jelenítik meg modelljein, szépségükre, mozgásukra és jellemükre összpontosítva. A vászonra kifeszített rajzok magas szintű rajztudásról, érzékenységről árulkodnak. A kiállítás igen elegáns, a rajzok szépek, a vonalak, tónusok ott hatnak, ahol kell.”

Pálffy Katalin beszéde után arra buzdította a gyerekeket, hogy a kiállított képek hatására minél többen készítsenek lovas rajzokat, melyeket egy hónap múlva zsűriznek Csák Attilával. A technikai eszközök használata szabadon választható.

Illyés Gábor galériavezető megköszönte a kiállítónak, hogy a helyszínen árusított képeslapjainak bevételét a Harmonizált Életterek a Kék Iskolában Alapítványnak ajánlotta fel.

A tárlatmegnyitón részt vett Ábel Attila alpolgármester, Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője és Tikosné Turi Erzsébet, a Kék Általános Iskola intézményvezetője.

A kiállítás december 6-áig tekinthető meg hétköznapokon 8-18 óráig a Kék iskolában (Szent László u. 84.).

kekkek3kek5Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta

Döntött a Fővárosi Közgyűlés november 14-én: jövőre olcsóbb lesz a budapesti tömegközlekedés, a bérletek árát 10 százalékkal csökkentik. A fővárosi városatyák többsége támogatta annak a rendeletnek az elfogadását, amely jogellenesnek tartja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Ennek értelmében számos fővárosi terület mellett Csepel nagy része is tiltott zóna lesz a hajléktalanok számára.

Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd csepeli polgármester javaslatára egyhangúlag szavazott arról a testület, hogy 2014. január 1-től 10 százalékkal csökkenhet a közösségi közlekedésben a bérletek ára. A havi bérlet 10 ezer helyett 9500 forintba, az éves bérlet 114.600 helyett 103.000 forintba, a tanulóbérlet 3850 helyett 3450 forintba, a nyugdíjasbérlet 3700 helyett 3330 forintba fog kerülni jövőre. Németh Szilárd megjegyezte, hogy ez a fajta rezsicsökkenés komoly segítséget jelent a budapesti családoknak, egy kétgyermekes család évente 33.600 forintot takaríthat meg. Az elfogadott előterjesztés további módosításaként jövő hónapban a közgyűlés dönt a kismamabérletek 10 százalékos csökkentéséről is.

Németh Szilárd az ülés előtti sajtótájékoztatón arról beszélt: a fővárosi közlekedésben a rezsicsökkentést azt teszi lehetővé, hogy a főváros cégei jobban teljesítenek. A közösségi közlekedés jegyárbevétele idén 56 milliárd forintra várható, ami közel 4 milliárdos többletet jelent a 2012-2013-as években. Köszönhetően mindez többek között annak, hogy tovább tartanak nyitva a jegypénztárak, a buszsofőröknél is vásárolható jegy, bevezették az elsőajtós felszállást, és hatékonyabb az ellenőrzés. Emlékeztetett rá, hogy 2010 és 2012 vége között nem emelkedtek a BKV jegy és bérletárai.

A közgyűlés 21 igen és 12 nem szavazattal elfogadta azt a rendeletet, amely meghatározza, hogy egyes közterületeken tilos az életvitelszerű ott-tartózkodás. Ezek közé tartozik 29 kiemelt fővárosi aluljáró, a játszóterek, valamint az oktatási és gyermekintézmények környéke és a Népliget. Számos kerület, köztük Csepel külön területeket jelölt meg, ahol a rendelet szerint tiltják az életvitelszerű tartózkodást.

Reagálva Város Mindenkié csoport bírálataira Tarlós István főpolgármester elmondta: „A főváros folyamatosan javítja a hajléktalan-ellátás feltételeit Nem az a demokrácia, hogy hagyjuk az utcán szenvedni, meghalni az embereket, hanem az, hogy gondoskodunk róluk. Manipulatív aljasság a híresztelés, hogy üldözzük a hajléktalanokat.”

A fővárosban 2010 óta közel ezerrel bővült a férőhelyek száma, hajléktalankórház épült, a főváros pedig szakmai konzorciumot hozott létre a hajléktalanügy kezelésére. A legfontosabb eredménye az elmúlt 3 évnek, hogy a töredékére csökkentett a közterületen kihűlés miatt életüket vesztettek száma. A rendelet elfogadásának célja többek között, hogy a jövőben a hajléktalanellátó intézmények jobb kihasználásával senki sem veszítse életét kihűlés miatt a főváros utcáin.

Csepel önkormányzatának tulajdonában lévő közterületek közül a következő helyszíneken nem engedik az életvitelszerű tartózkodást: az Ady Endre út – Ráckevei-Soroksári Duna ág – Királyerdő út – Tihanyi utca – Akácfa utcai kiserdő déli határvonala – Csepeli út – Kis nyírfa utca – II. Rákóczi Ferenc út – Klapka utca – Rév utca – Vas Gereben utca – II. Rákóczi Ferenc utca – Posztógyár utca – Mansfeld Péter utca – Teller Ede út – Károli Gáspár utca – II. Rákóczi Ferenc út – Corvin utca által határolt területen belül, és azok külső határvonalától számított 50 méteres távolságon belüli, önkormányzati tulajdonban álló területeken.

Szintén a nem engedélyezett részek közé tartozik a II. Rákóczi Ferenc út 345. szám alatti Vízművek lakótelepen az önkormányzati tulajdonban lévő terület, és a lakótelep külső határvonalától számított 50 méteres távolságon belüli, kerületi önkormányzati tulajdonban álló terület.

A közgyűlés 22 igen szavazattal elfogadta a Németh Szilárd képviselői indítványát is tartalmazó Budapest Márka cím adományozásáról szóló előterjesztést. Eszerint a Fővárosi Közgyűlés tagjai jogosultak javaslatot tenni a fővárosban előállított magas színvonalú termékre, szolgáltatásra, közszolgáltatásra és művészi alkotómunkára. Ennek köszönhetően többek között Budapest Márka címet kaptak a csepeli Rizmajer család sörfőzdéjének kézműves sörei is. Az egyedi ízvilágot és minőséget képviselő kézműves sörök két évtizede készülnek Csepelen, amelyet most a Fővárosi Közgyűlés is elismert. A Rizmajer Sörfőzde és Sörház 2012-ben elnyerte a „Csepel Örökség” díjat, így a palackokat Csepel Önkormányzatának hozzájárulásával a kerület címere díszíti, ezzel is öregbítve Csepel hírnevét. Ezentúl azonban büszkén viselheti a Budapest Márka logót is, ezzel nem csak Csepel, hanem Budapest főváros kitüntetett söreként indulhat a nemzetközi sörfesztiválokon és versenyeken.

Ezen kívül Németh Szilárd javaslatára 2014-ben emlékművet kap Dr. Rakovszky Iván politikus, miniszter a nemrégiben felújított margitszigeti szökőkút közelében. Rakovszky Iván a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökeként a Margitsziget fejlesztési munkálatainak irányítója volt. Városrendezési tervei alapján történt meg a sziget feltöltése és parkosítása, és jelentős szerepe volt a nemzeti sportuszoda és a csónakházak megépítésében. 1951-ben a megyei tanács határozata alapján a kommunisták által elrendelt budapesti kitelepítések során Jászapátira deportálták.

Cs. A.

rezsicsokkentes-300x170A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 2014. január 1-től 10%-kal csökkennek a közösségi közlekedésben a bérletek ára. Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd fővárosi képviselő javaslatára a napi munkába és iskolába járáshoz leginkább szükséges bérlettermékek ára csökken.

A Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt években több intézkedést vezetett be, melyeknek köszönhetően jelentősen növekedett a budapesti közösségi közlekedés menetdíjbevétele. Meghosszabbítottuk a pénztárak nyitva tartását, folyamatosan kiterjesztettük a járművezetői értékesítést, valamint teljesen újraszerveztük a bevételvédelmi tevékenységeket: hatékonyabbá tettük az ellenőrzést, valamint szélesebb körben kiterjesztettük az első ajtós felszállási rendszert. 2014-ben 300 új jegyautomata érkezik Budapestre és megkezdődik az elektronikus jegyrendszer megvalósítása.

 A tarifacsökkentés csak természetes személyekre vonatkozik, közületi vásárlásoknál az alábbi kedvezmények nem kerülnének alkalmazásra.

A döntésnek köszönhetően 2014. január 1-jétől a magánszemélyek több bérletfajtát a korábbinál 10%-kal olcsóbban vehetnek meg:

  • a havi Budapest-bérlet (teljes árú felnőtt bérlet) 10.500 forint helyett 9.500 forintba;
  • a kedvezményes éves Budapest-bérlet 114.600 forint helyett 103.000 forintba;
  • a tanulók havi Budapest-bérlete 3.850 forint helyett 3.450 forintba;
  • a nyugdíjasok havi Budapest-bérlete 3.700 forint helyett 3.330 forintba kerül majd.
  • Ezeken felül további bérlettípusok ára is csökken a magánszemélyek számára:
  • a kiegészítő heti Budapest-bérlet 2.700 forint helyett 2.450 forint;
  • a kétheti Budapest-bérlet 7.000 forint helyett 6.300 forint;
  • az arcképes havi Budapest-bérlet kisgyerekeseknek 3850 forint helyett 3450 forint;
  • a negyedéves Budapest-bérlet 31.500 forint helyett 28.500 forint;
  • a negyedéves Budapest-bérlet tanulók számára 11.550 forint helyett 10.350 forint;
  • a negyedéves Budapest-bérlet nyugdíjasok számára 11.100 forint helyett 9.990 forint;
  • a tanulók szemeszterbérlete 18.000 forint helyett 16.200 forint;
  • az éves Budapest-bérlet 126.000 forint helyett 12×9.500, azaz 114.000 forint;
  • a tanulók éves Budapest-bérlete 46.200 forint helyett 37.800 forint;
  • a nyugdíjasok éves Budapest-bérlete 44.400 forint helyett 36.600 forint;
  • az éves összvonalas Budapest-bérlet helyi része 103.000 forint lesz.

jegyrbevtelek-nvekedse1A Fővárosi Önkormányzat ármegállapítási jogkörébe tartozó legfontosabb közszolgáltatás a közösségi közlekedés, ahol az elmúlt három évben jelentős intézményrendszeri átalakítás, hatékonyságjavítási program, a BKV átalakítása ment végbe.

Ahogy előterjesztésében Tarlós István és Németh Szilárd rámutatott: létrehozása óta, az elmúlt három évben a BKK több intézkedést vezetett be, melynek köszönhetően az elmúlt években jelentősen növekedett a budapesti közösségi közlekedési menetdíj-bevétel.

Meghosszabbítottuk a pénztárak nyitva tartását, folyamatosan kiterjesztettük a járművezetői értékesítést, teljesen újraszerveztük a jegyellenőrzési tevékenységeket: hatékonyabbá tettük az ellenőrzést, valamint szélesebb körben kiterjesztettük az első ajtós felszállási rendszert. Következetesen minden tevékenységgel könnyebbé tettük a jegyvásárlási lehetőségeket, mivel az intézkedéscsomag célja nem a büntetés, hanem a jegy- és bérletvásárlás elősegítése, 2014-ben 300 új jegyautomata érkezik Budapestre és megkezdődik az elektronikus jegyrendszer megvalósítása.

Mindezen lépések eredménye: míg 2010-ben az akkor még BKV által beszedett jegyárbevétel 50 milliárd forint volt, addig 2013-ra ennél jelentősen több, várhatóan közel 56 milliárd forint lesz a BKK menetdíj-bevétele. Ez ad módot az árak csökkentésére.

inflci-s-rvltozsA rezsicsökkentés ezen budapesti lépése mintegy 800 ezer embert érint; tehát szinte mindegyik budapesti és agglomerációs család terheit csökkentjük.

2002 és 2010 között az infláció mértéke összesen 58,8% volt, ugyanebben az időszakban a budapesti tömegközlekedési viteldíjak ára 142%-kal növekedett, azaz csaknem 2,5-szer nagyobb mértékű volt az emelés, mint az infláció – reálértékben 52,4%-kal növekedtek az árak.

 

havibrlet-ra22010 és 2014 között az árcsökkenés mértéke 3% (nyugdíjas és tanuló bérleteknél 10%), az infláció mértéke pedig 17,3% volt, azaz reálértékben 10-24%-kal csökkentek az árak. Mindeközben a tömegközlekedés teljesítménye nőtt, új buszok álltak forgalomba, és megkezdődtek a villamosfelújítások is.

A Fővárosi Közgyűlés a 10%-os árcsökkentésen felül további termékek bevezetéséről, kínálatban tartásáról vagy kivonásáról, további kedvezmények bevezetéséről döntött a 2014-es évre vonatkozóan, többek között:

  • kétheti Budapest-bérlet bevezetése a közoktatásban tanulók számára,
  • kedvező árú kutyabérlet bevezetése,
  • nosztalgia bérlet bevezetése,
  • 5/30 BKK napijegy jövőbeni kínálatban tartása,
  • hetijegy használati feltételeinek módosítása.

A 2014. évre vonatkozó javaslatok 2014. március 1-jével lépnek hatályba.

Bevezetjük a kétheti Budapest-bérletet a közoktatásban tanulók számára

A tanulók jelenleg havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember-január és február-június érvényességgel) és éves bérleteket válthatnak, rövidebb időszakra szóló (kétheti) bérlet csak teljes árú változatban létezik. A budapesti tanulók igen jelentős bérletkedvezményben részesülnek: a 3850 Ft-os havi bérletük 63%-kal olcsóbb a teljes árú havi bérlet 10500 Ft-os árához képest, azonban 1 hónapnál rövidebb időszakra jelenleg még nem válthatnak kedvezményes, kifejezetten tanulóknak szánt értékcikket. Az utazóközönség részéről is többször felmerült az igény erre, ez teljesül most: az új, kétheti bérlet 2550 Ft-ért lesz megvásárolható.

Bevezetjük a nosztalgia bérletet

A Fővárosi Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésén jóváhagyta a nosztalgiajáratok közszolgáltatás keretében történő működtetését. 2013-ban összesen 29 napon lehetett Budapesten nosztalgiajáratokkal utazni. Ehhez kapcsolódóan bevezetjük a teljes árú, valamint a gyermekek részére kedvezményes nosztalgiajegyeket a rendszeres nosztalgiautazások ösztönzésére; emellett a jövőben nosztalgiabérletet is árusítunk, az alábbi feltételekkel:

  • csak teljes árú, éves változatban kerül forgalomba „éves BKK nosztalgiabérlet” néven,
  • ára 15 000 Ft,
  • érvényessége kiterjed a BKK által megrendelt nosztalgia személyszállítási közszolgáltatás valamennyi járatára, a vonalak teljes hosszán,
  • nem Budapest-díjtermék, tehát a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain nem érvényes,
  • érvényessége a hajó vonaljáratokon – amennyiben nosztalgia jármű közlekedik – nem korlátozott.

A tesztidőszak végén ezentúl mindig elérhető lesz az 5/30 BKK napijegy

Az 5/30 BKK napijegy forgalmáról szóló kimutatások megfelelnek az előzetes várakozásoknak, és feltételezhető, hogy részben új utasok megjelenését, de legalábbis többletvásárlást eredményezett. Az 5/30 BKK napijeggyel kapcsolatos utasészrevételek kedvezőek voltak, a tapasztalatok egyelőre nem utalnak visszaélésre, így megtartjuk a napijegyet a jövőben is. Az 5/30 BKK napijegy 5 darab, 24 órára érvényes szelvényt tartalmaz. A tömb tetszőleges kezdőnappal váltható, melytől számítva 30 napig használható.

Módosulnak a hetijegy használati feltételei

A Budapest-hetijegyen a jövőben a vásárló személy a nevét vagy a bérletigazolvány, személyazonosító igazolvány, kártya formátumú vezetői engedély, diákigazolvány, útlevél sorszámát kell feltüntetni. Ezentúl tehát nem kell külön bérletigazolványt váltani a hetijegy használatához.

Kapható lesz a kedvező árú kutyabérlet

  • Az utasoktól érkező észrevételek alapján, figyelembe véve az állattartási szokások változásait is, felülvizsgáltuk a kutyaszállítás díjszabását. Ennek fényében egy önálló, és a teljes árú havi bérletnél olcsóbb kutyabérletet vezetünk be (megtartva a díjszabás által kínált jelenlegi jegy- és bérlethasználati lehetőségeket is) az alábbi feltételekkel:
  • csak havi változatban kerül forgalomba „havi kutyabérlet” néven,
  • ára a teljes árú havi Budapest-bérlet árának fele (5250 Ft),
  • érvényessége kiterjed a BKK által megrendelt személyszállítási közszolgáltatás valamennyi járatára, a vonalak teljes hosszán,
  • nem Budapest-díjtermék, tehát a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain nem érvényes ,
  • a hajó vonaljáratokon a többi bérlethez hasonlóan csak munkanapokon érvényes.

Budapesti Közlekedési Központ

TBE_3367Megtelt a Radnóti Miklós Művelődési Ház színházterme, amikor is november 14-én csütörtökön a Szociális Munka Napja ünnepségen, elismeréseket vehettek át a Humán Szolgáltató Igazgatóság kiemelkedő munkát végző dolgozói.

Újvárosi Tibor a HSZI intézményvezető-helyettes megnyitójában először köszöntötte Morovik Attilát Csepel alpolgármesterét, Szathmáry Ádámot az Intézményfelügyeleti Ágazat referensét és Nagyné Kovács Tímeát az Intézményfelügyeleti Ágazat munkatársát. Beszédét egy idézettel és annak „átültetésével” folytatta:

TBE_3373„Engedjék meg, hogy egy nemrégiben olvasott idézettel nyissam meg a mai ünnepségünket: Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész. Biztosan ennek is megvan a maga súlyos és magvas jelentése, de én ezt most átfordítanám a szociális munka lexikonjának egy szócikkére, miszerint: Dolgozz úgy, hogy észrevegyenek ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész. A szociális munkás akkor dolgozik jól, ha jelenlétével, tanácsaival segít egy családon, egy gyereken, de ha jól végezte dolgát a továbbiakban – lehet, hogy rossz ezt kimondani – nem fog hiányozni. Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert és felkérem az alpolgármester urat, hogy tartsa meg ünnepi beszédét."

TBE_3374Morovik Attila először Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere jókívánságait tolmácsolta, majd Balog Zoltán miniszter beszédéből idézett, ami az Emberi Erőforrás Minisztériumában november 12-én, a Szociális Munka napján rendezett ünnepségen hangzott el.

„A szociális munka napján azokat köszöntjük, akiknek életművük ez a szolgálat, másrészt a közvéleményt is formálni kívánják. Növelni szeretnénk a szociális munka presztízsét, megbecsültségét azoknak a segítő szakmáknak, amelyek nélkül egyetlen társadalom sem létezhet. A szociális munkások feladata, hogy felrázták a világot a közönyből, megváltoztassák azt a vélekedést, amely szerint nincs kiút a nehéz helyzetből. Ez az a hivatás, amelyet nem lehet napi 8-10 óra után félbeszakítani. A szociális munkásokra emberek sorsát bízzák. Ugyanakkor ez az a szakma, amelyet ha az ember nagyon jól csinál, nagyon sokat vissza is kap, mert az áldozatos munka végül megtérül.”

Morovik Attila ezután a nap jelentőségéről beszélt és köszönetet mondott a dolgozók áldozatos munkájáért.

TBE_3358„Itt Csepelen bár a mai összejövetelre - a meghívó szerint is – a Szociális Munka Napja alkalmából gyűltünk össze, azonban a tavalyi év hagyományteremtő kezdeményezése alapján, szívesebben nevezném ezt a mai rendezvényt is a Humán Szolgáltatások napjának. Annál is inkább mert, ahogy az itt megjelenteken végigpillantok, nem csak szociális dolgozókat látok. Örömmel köszöntöm az egészségügyi alapellátásban dolgozókat, az élelmezési csoport munkatársait, a bölcsődei gondozónőket és mindenkit, aki a mai rendezvényt megtisztelte jelenlétével.

2012 július elsejével jött létre a Humán Szolgáltatások Igazgatósága a mai formájában. Az Intézmény a kerület egyik legnagyobb, legtöbb alkalmazottat foglalkoztató munkaadója. Az Igazgatóságban dolgozó kollégák munkája, segítsége igen nagy jelentőségűnek mondható Csepel életében. Az Önök közreműködésével biztosítjuk az itt élők szociális alapellátását. Nagy gondot fordítunk a kerületben élő idősek, gyermekek, és rászorulók ellátására, segítésére. Ebben a tevékenységben elengedhetetlen az Intézményben dolgozók együttműködése, segítése, hiszen ezek plusz feladatként önöknél jelentkeznek.

TBE_3437

Az önkormányzat, Németh Szilárd polgármester úr és természetesen jómagam is nagyon fontosnak ítéljük az Önök által végzett munkát. A képviselő-testület döntése alapján béremelést tudunk biztosítani a HSZI dolgozóinak, valamint jutalomban is tudjuk részesíteni önöket. A mai napot annak szeretnénk szentelni, hogy köszönetet mondjuk mindazoknak, akik áldozatos tevékenységükkel igyekeznek a Csepelen élők életét megkönnyíteni, a bajba jutottaknak segítséget nyújtani.

Az önkormányzat vezetése és a kerület lakossága nevében köszönöm az egész évben végzett munkájukat és kérem, hogy a továbbiakban is dolgozzunk együtt a Csepelen élők életkörülményeinek javítása érdekében. Kérem ebben az önök támogatását és segítségét ezután is, és biztos vagyok benne, hogy a közös munkánk meghozza az eredményét."


TBE_3408Ezt követően került sor az elismerések átadására. A Szociális Munka Napja alkalmából jutalmazott dolgozók neveit és azok méltatását a HSZI intézményvezetője, Fatérné Rothbart Mária olvasta fel. Az okleveleket Morovik Attila alpolgármester, míg a virágcsokrokat és a borokat Újvárosi Tibor intézményvezető-helyettes adta át.

Jutalmazásban részesültek:

Gyermekfogászat: Beckné Papp Zsuzsanna, Dr. Erlach Éva,

Védőnői szolgálat: Bodnár Istvánné, Gyapjas Katalin,

Szolgáltatás-szervezési csoport: Vida Károly, Bánfalvi Tamásné,

Idős és fogyatékos-ellátás: Urbancsek Beatrix, Gráf Lászlóné, Vass Tiborné,

Családsegítő Központ: Jári Andrea, Tigyi Éva,

Gyermekjóléti Központ: Krámosné Pető Mariann, Szentpétery Erzsébet Éva,

Erdősori Bölcsőde: Toldi Marianna, Bagarus Imréné,

Belvárosi Bölcsőde: Takács Imréné, Túróczi Miklós,

Kertvárosi Bölcsőde: Konkolyné Schnepf  Mária, Kemenczei Sándorné,

Élelmezési Csoport: Szécsényi Szilárdné, Pintye Lászlóné, Balogh Jánosné, Kecsmár Jánosné,

Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás: Jakab Katalin, Rónai István,

TBE_3487Az ünnepség végén a jelenlévők kötetlen beszélgetések formájában megosztották egymással a hallottakat és látottakat.  Nekem is volt alkalmam beszélgetni a Humán Szolgáltatások  Igazgatósága intézményvezetőjével, Fatérné Rothbart Máriával aki kérdésemre elmondta: ”Az elismerések a szakmai vezetők javaslatai alapján történtek. Jó volt nézni, hogy sokan meghatódtak és örültek annak, hogy a kerület vezetői gondoltak rájuk. Annak ellenére, hogy nagyszerű munkatársaim vannak, nem tudnám ezt a közel háromszáz dolgozót irányítani, ha a szakmai vezetők nem segítenének. Csak így tudunk magas színvonalú szolgáltatást biztosítani a kerület lakosai részére. Bár minden munkatársammal elégedett vagyok, mégis közülük szeretnék kettejüket kiemelni. Az egyikőjük Vass Tiborné, aki nemrégiben lett technikai dolgozóból szociális gondozó, amit magas színvonalon lát el.
Bármekkora a baj, mi mindig számíthatunk rá. Sokoldalú és feltalálja magát minden telephelyen és feladatban. Rónai István szolgáltatás-szervezési csoportvezető pedig, alig több mint fél esztendeje dolgozik nálunk, de már elmondhatjuk, hogy nélküle nincs HSZI. Ötleteivel, kreativitásával komoly összeget takarított meg intézményünknek, ezzel más feladatokra több pénz jutott. Nem a problémák érdeklik, hanem a megoldások. Mindannyian tudjuk, ha megbíztuk valamilyen feladattal, azt úgy vehetjük, hogy már el is készült. Bár a csodákra egy kicsit még nála is várni kell.”
- fejezte be a rövid ismertetőt, Fatérné Rothbart Mária.

Czapp József

Késsel fenyegetőzött – nem kellett volna

2013. november 15. péntek, 08:00

kesselfenyegetteA 151-es buszon kezében késsel hadonászva fenyegette meg egy fiatalember az egyik férfi utast, akit már a felszállás előtt is zaklatott. Pénzt követelt tőle, de nem kapott. Azt hitte, megúszhatja az ügyet, de tévedett. A csepeli rendőrök a bűncselekmény után két nappal elfogták – tudtuk meg rendőrségi forrásból.

A 22 éves F. Tibor november 12-én nem sokkal dél után lépett oda egy ismeretlenhez a 151-es autóbusz Kikötő utcai megállójában azzal az indokkal, hogy zálogjegyeket adjon el neki. A várakozó utas közölte, hogy nem veszi meg a jegyeket, mert nincsen rá szüksége. Ezután felszálltak a buszra, ahol F. Tibor már arra szólította fel, hogy pakolja ki és adja át az értékeit. Miután erre sem volt hajlandó a férfi, támadója közölte vele, hogy a fejével töri be az ablaküveget. A szavakat tett követte: F. Tibor háromszor mellkason rúgta, majd tenyérrel arcon csapta a sértettet, aki igyekezett kitérni az ütések elől, de támadója ekkor egy kést rántott elő a zsebéből. Azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja az illetőt, ha nem ad neki pénzt. Ekkor a busz vezetője odalépett hozzá és a Rákóczi téri megállónál felszólította, hogy azonnal szálljon le a járműről. A késsel hadonászó fiatalember meglepődött a határozott fellépésen és leszállt a buszról. Gyorsan eltűnt, mintha mi sem történt volna. A szemtanúk azonban jó személyleírást adtak róla, s a csepeli rendőrök az eset után két nappal, november 14-én elfogták.

F. Tibort felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével, illetve az élet elleni közvetlen fenyegetés elkövetésével gyanúsítják.

Cs. A.

Állásajánlatok jönnek-mennek

2013. november 14. csütörtök, 14:35

borzeGyakorlati tanácsadással, álláslehetőségekkel, szakmai előadásokkal segített eligazodni az életpálya-tervezésében, folytatásában, illetve a karrierépítés útvesztőiben a Királyerdei Művelődési Házban rendezett állásbörze november 13-án. A rendezvény szakmai koordinátora Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Munkaügyi Kirendeltsége volt. Képviseletében Kőrösi Regina kirendeltség-vezető köszöntötte a megjelenteket és sikeres álláskeresést kívánt számukra a mintegy 37 cég munkakínálatához.

Pontos cégnevekkel és a keresett munkaköröket tartalmazó listával böngészhettek több órán keresztül az álláskeresők a standoknál, ahol közvetlenül a munkáltatótól kaptak részletes tájékoztatást a megpályázni kívánt foglalkozásról. Az állásajánlatok között szerepelt a teljesség igénye nélkül logopédus, operátor, vagyonőr, orvos, targoncavezető, szerződéses katona, köszörűs, cukrász és faesztergályos. A börze kiállítói csepeli álláskeresőket toboroztak ingyenes átképzéshez, valamint tanfolyamokat kínáltak a pályamódosítóknak. Az ingyenes szolgáltatások közül az álláskeresési tréningen szakember nyújtott segítséget abban, hogyan lehet aktívan és jól állást találni. A munkavállalói jogokról tartott előadáson az érdeklődők a szakma jeles képviselőitől felvilágosítást kaptak arról, hogyan és mi módon tudnak eligazodni a munka világában.

Az állásbörze után tartott munkáltatói fórum az információn túl közvetlen konzultációs lehetőséget biztosított a munkaerő-piacon szereplő mikro, kis- és középvállalkozók részére. A tanácskozáson többek között szó esett a hátrányos helyzetű foglalkoztatottak támogatásáról és elhelyezkedéséről, valamint a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségeiről. Továbbá bemutatkozott a nők 40 év szolgálati jogviszonyának megszerzését támogató központi munkaerő-piaci program és a Virtuális Munkaerő-piac Portál (VMP).

borze2Csepelen több mint tíz éve rendez állásbörzét a helyi munkaügyi kirendeltség, ahol októberben 2600 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. Az aktívabbak negyedéven belül elhelyezkednek, de sajnos egyre több a tartós álláskereső is, akik több mint egy éve vannak a rendszerben – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Kőrösi Regina. A kirendeltség-vezető elmondta: „A nők körében sok a középfokú adminisztratív munkakört keresők száma, de gyakran nincs hozzá megfelelő végzettségük. Ezért ingyenes szolgáltatásokkal segítjük a munkavállalást, és támogatásokat is adunk az elhelyezkedéshez és a képzések finanszírozásához. Börzéink egyre népszerűbbek, azonban nagyon nehéz munkáltatókat találnunk. Mostani rendezvényünkre mintegy 350-en látogattak el.”

Az általunk megkérdezett aktív álláskeresők és a munkáltatók egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy érdemes volt részt venniük a börzén és a jövőben is igényt tartanak ilyen alkalmakra.

borze3borze4Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta

H I R D E T M É N Y

2013. november 14. csütörtök, 12:53

A Csepeli Roma Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 20-án (szerda) 14.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a 1214 Budapest, Kossuth Lajos utca 166. sz. alatti irodájában.

Minden érdeklődő lakost szeretettel várunk közmeghallgatásunkra, ahol kérdéseiket, észrevételeiket közvetlenül és írásban is feltehetik.

Budapest, 2013. november 14. 

Csepeli Roma Önkormányzat

Képviselő-testülete

Jedlikesek a Partiumban

2013. november 14. csütörtök, 10:41

salonta5Szeptember elején a Jedlik Ányos Gimnázium 8./A és 10./A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson vett részt a Partiumban. Az 59 diákból és három tanárból álló csoportot a Misszió Tours Utazási Iroda képviseletében Budai László és Sándor K. Ferenc kísérte el a három napos útra. A határon túli magyar lakta területeket megismerő program útiköltségét a közel hatezer forintos önrész befizetésén felül az önkormányzat tanulónként több mint húszezer forinttal támogatta.

A Partiumba utazók Csanálosnál lépték át a határt. „Előtte Nyírbátorban megálltunk, hogy megcsodáljuk a Báthory család híres templomát és a mellette álló haranglábat. A határátkelés után Nagykároly volt az első állomás, ahol a felújított Károlyi kastélyban gyönyörködhettünk, majd Érmindszenten Ady Endre emléke előtt tisztelegtünk. Nagyváradon a Posticumban és a Kanonok sori Charitasban kaptunk szállást. A belváros szecessziós épületei elkápráztattak bennünket, a várra is rácsodálkozhattunk. A római katolikus székesegyházban Szent László történelmi alakját idézhettük fel.

A második napot Csepel testvérvárosában Nagyszalontán töltöttük. Felkerestük az Arany Jánoshoz köthető helyeket: Csonka-torony, a szülői ház helye, szoborpark. A helyi iskolákban ekkor még nem kezdődött el a tanév, így néhány kedves tanár és lelkes diák sportversenyeket szervezett számunkra. Labdajátékok, kötélhúzás, számháború is szerepelt a programban. Ellátogattunk még Tenkére, ahol egy különleges természettudományos kiállítást néztünk meg.

Az utolsó napon Aradon és Temesváron jártunk. Az aradi főtér, a Minorita templom, a Szabadságszobor és a vesztőhelyen a sír fölé állított obeliszk voltak utunk főbb állomásai. Temesváron a belváros különlegesen szép épületei mellett megkerestük azt a helyet, ahol Dózsa Györgyöt kivégezték, és azt a házat, ahol Tőkés László lakott a forradalom kitörésekor.

Igazi „nagy kaland” volt ez mindkét osztály számára. Szép kora őszi időben járhattuk végig ezeket a történelmi városokat. A leghíresebb helyeken – Arany János emléktábla, szülői ház, Arad – elhelyeztük emlékszalagjainkat” – számolt be a Csepel.hu oldalnak a kiránduláson résztvevő Fodor Mária és dr. Sebestyén Zoltánné osztályfőnökök.

salontasalonta4A. Zs.

fotó: Jedlik Ányos Gimnázium

Átláthatóbb számlák január 1-jétől. Vendég: Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője (Fidesz) A felvétel megtekinthető ide kattintva.

A csepeli polgármester a Ma Reggelben november 14-én beszélt az egyszerűsített számlaképről. A felvétel visszanézhető ide kattintva.