Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a kormányoldal pénzügyi rezsicsökkentést szorgalmazó előterjesztéséről, amellyel jövőre havonta kétszer, összesen 150 ezer forintig ingyenessé válhat a pénzfelvétel a bankautomatákból.

A Ház ülése 13 órakor kezdődik, napirend előtti felszólalásokkal. A napirend elfogadása után az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések következnek. A parlament ezután fogadhatja el a pénzügyi rezsicsökkentésről szóló módosításokat. Ennek részeként jövő év február 1-jétől havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a bankautomatákból, összesen 150 ezer forintot. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap azt kezdeményezte, hogy az ügyfelek ne csak személyesen a pénzintézetnél, hanem internetbankon keresztül is nyilatkozhassanak, melyik fizetési számlájuk esetében kérik az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét.

A házelnök javaslatának napirendre vétele esetén az Országgyűlés megbüntetheti a DK-hoz tartozó független Vadai Ágnest és Szűcs Erikát. Kövér László a két ellenzéki politikus esetében a tiszteletdíj maximális összegű, 130 ezer forintos csökkentését javasolja, mert szerinte a képviselők a legutóbbi plenáris ülésen súlyosan megsértették az Országgyűlés rendjét a nőkkel szembeni erőszak elleni tiltakozásuk módjával.

A képviselők szintén még ma elfogadhatják a 2012-es költségvetés zárszámadását, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi egységes költségvetésének végrehajtását is. Ugyancsak zárószavazás várható arról a törvénymódosításról, amely katasztrófahelyzetekben a közmunkásokat is bevethetővé tenné a védekezésben. A szavazások végeztével egyebek mellett a jövő évi költségvetést megalapozó törvények módosításáról tarthatnak részletes vitát az előzetes napirend alapján.

Híradó.hu

Márton napi vígasságok - Tolleső a Radnótinál

2013. november 10. vasárnap, 20:00

martonnap127Csepel november 10-én ismét bizonyította: lakói a kétlábú, gágogó szárnyasok hű rajongói. A Radnóti Miklós Művelődési Házban megrendezett Márton napi vígasságok hatalmas sikerrel ért véget: száj mosoly nélkül, tányér finom falatok nélkül nem maradt. A rendezvényhez az időjárás is kegyes volt, a novemberi napsütés rengeteg csepeli fiatalt és idősebbet csábított a csillagtelepi rendezvényre.

A fotógaléria elérhető ide kattintva.

Lúdtalpas szépségverseny

A liba-tematikájú családi nap frappáns módon libaszépségversennyel kezdődött 10 órakor. A három lúdtalpas versenyző mindent megtett a győzelemért: gágogással, kecses totyogással igyekeztek meggyőzni a gyerekeket, hogy méltóak a csepel legszebb libája címre. A megtisztelő titulust a gyerekek szavazatai alapján egy szürke-fehér szárnyas nyerte. A szavazó kicsik között a szervezők lúdláb torta szelet átvételére jogosító kuponokat sorsoltak ki 11 órakor.  10.15 órától Csenik Szende lábbábos kalauzolta el a nézőket a Csihány csípte székely mesék világába. Szent Márton püspök történelmi környezetébe, a római hódítók mindennapjaiba avatta be a nézőket a szolnoki Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület, amelynek tagjai 11 óra után nem sokkal léptek a színpadra. Az informatív előadás után a hagyományőrzők az ókori szokások szerint megvendégelték a nézőket, akik között a sütőtök-kompót aratta a legnagyobb sikert.

martonGigászok harca

Délben került sor a rendezvény egyik csúcspontjának számító párnacsatára. A művelődési ház melletti zöld területen kb. 40 gyerek élvezte a tollesőt, amiből a körben nézelődő, fényképező szülőknek is kijutott. A vasárnapi ebédhez teremtett vidám hangulatot a Csepeli Mosolygó Dalkör, akik változatos műsorukkal a tollfosztás hangulatát varázsolták a színpadra. Szorosan a témánál maradva folytatódott a program: a színpadon három kislány mérte össze tudását a lúdgége-tésztakészítő versenyen 12.30-tól. A Budapesti Utcaszínház tagjai a tőlük megszokott mozgalmas, vidám rendezésben mutatták be Lúdas Matyi történetét, a tanulságos előadás végén vastaps köszöntötte a művészeket. 14 órától az Ethnosound hangszerbemutatóján ismerkedhettek meg a résztvevők a világ legkülönfélébb tájainak hangszereivel. Moldvai csángó táncokat tanulhattak a táncoskedvű csepeliek 15 órától, a talpalávalót a Botosánka Trió húzta.

marton2Egész nap gyereknap

A Radnóti Miklós Művelődési Ház Szent Márton napjára gyermekbirodalommá változott: a szervező Csepeli Városkép Kft. a színházteremben a legkülönfélébb kézműves-foglalkozásokkal lepte meg a gyerekeket, az épületen kívül pedig állatsimogatóval kedveskedett a legkisebb vendégeknek. A libák, a héja, a görény és az afrikai törpesüni is óriási sikert arattak, a nap egyik legkeresettebb műsorszáma azonban se nem mozgott, se nem gágogott: az FKF Zrt. öreg harcosa, egy KRAZ hókotró lopta be magát a leginkább a gyerekek szívébe. A narancssára óriásra felmászhattak, kormánya mögé beülhettek a gyerekek, akik nem csak a monumentális járműről, hanem a jégmentesítés fontosságáról is információkat kaptak.

A gyerekek mellett természetesen a felnőttekre is gondoltak a szervezők, a lúdláb tortától a libacombon át a libatepertőig a legfinomabb fogásokkal kényeztethették érzékeiket a vendégek.

Zenés levezetés

A nagysikerű családi rendezvény végén a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes fellépése vonzotta a tekinteteteket a színpadra. A táncosokat Kaltenecker Gábor kísérte tangóharmonikán, ami a későbbiekben is kiemelt szerepet kapott. "Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én" - énekelték a lampionos felvonulás résztvevői, miközben kézzel készített lámpásaikkal libasorban bementek a művelődési házba. A menet 16.30-kor kezdődött, Kaltenecker Gábor és harmonikája mutatták az utat az ünneplő családoknak, akik a pislákoló lámpásokkal kezükben indultak haza a rendezvény végén.

martonnap104martonnap172martonnap208Angel Marianna

fotó: Halászi Vilmos

Kover_294_3_20131109122957_197610Csak közös erőfeszítésünkkel, közös munkánkkal újíthatjuk meg az országot - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének IX. országos kongresszusán tartott megnyitó beszédében a Parlament felsőházi termében.

A hit nemzetmegtartó ereje című rendezvényen Kövér László kiemelte: a nemzeti együttműködés kormánya mindenki számára megbízható partner, aki munkájával és életével hozzáteszi a maga részét a nemzet életéhez, közös erőfeszítéseinkhez. Rámutatott: meg kellett tisztítani, meg kellett mozdítani, át kellett szervezni a magyar államot, illetve vissza kellett adni az intézmények célját és értelmét a közjó szolgálatában.

Mint mondta, a kormány és az őt támogató politikai közösség abból indul ki, hogy "összetartozunk minden magyarral, határon innen és túl. A társadalom minden csoportjában élő emberekkel - tartozzanak, bármely vagyoni osztályhoz, szemléljék bárhogyan a világot, keressék bárhogyan a boldogulás útját".

Szólt arról is: "meg kellett teremtenünk a lehetőségét annak, hogy ezekben az intézményekben újra bízni lehessen, mert újra szolgálnak, és nem azt várják, hogy őket szolgálják az emberek". Lassan, nagyon lassan, de biztosan magunk mögött hagyjuk a gazdasági válságot, s ezzel egy időben megtapasztalhatjuk azt is, hogy megerősödik az ország. Egyre több pénz jut a kultúrára és a közösségi élet megerősítésére is. Nem értünk célba, de jó úton vagyunk és jól haladunk - fogalmazott.

Kövér László hangsúlyozta: "számítunk a keresztény elkötelezettségű emberek közéleti aktivitására, és bízunk abban, hogy ez elsősorban a munkánk folytatásának esélyeit növeli majd, mégis ennél fontosabb, hogy folytassák azt a küldetést, amire az emberek a nemzet szolgálatában egyszer fölesküdtek".

A házelnök hozzátette: az elszakított területeken élők számára különösen fontos, hogy megjelenjen a keresztény értelmiség munkája a magyar közösségekben, legfőképp a helyi közösségekben. Ahol az emberek nem hagyták a templomot és az iskolát, megmaradtak a közösségek és az emberek is magyarnak, mert "idegen hatalom alatt magyarnak megmaradni erkölcsi kérdés is" - jelentette ki.

Úgy vélte, különösen fontos a keresztény értelmiség felelőssége és áldozatvállalása, az, hogy miként tudja megjeleníteni természetes önbizalommal, mégis alázattal, a médiumok meglehetősen zajos és gyorsan változó világában azokat az örök emberi értékeket, amelyekkel minden jóakaratú ember egyetérthet. A keresztény ember "az élet teljességét keresi", nemcsak szabadságot, hanem felelősséget is, nem csak érvényesülést, hanem szolgálatot is keres, nem csak az egyén boldogulásáért, hanem a közösség előrehaladásáért is dolgozik - tette hozzá.

Ternyák Csaba egri érsek előadásában arról beszélt, hogy Szent István király szakított a pogánysággal, népét elvezette a keresztény hitre, és tíz egyházmegyét alapított, amelyek fennállnak a mai napig. A bencés szerzetesek letelepítésével létrejött az első magyar iskola Pannonhalmán, amellyel az uralkodó megvetette a magyar oktatás alapjait is - fűzte hozzá.

Mint mondta, Szent István fiának, Imre hercegnek írt Intelmei, amelyben a keresztény hit megőrzésére hívta fel a figyelmet, máig érvényes üzeneteket hordoznak. A kereszténység gazdagította népünk életét és mindig volt egy "hűséges maradék", amely kitartott Szent István örökségéhez - tette hozzá, megjegyezve: ma az ősi pogányság szellemisége erősödik, "újonnan kitalált kultuszokat próbálnak bevezetni", amit úgy állítanak be, mint a magyarság ősi vallását.

Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az alkotmány védi a házasság intézményét, amely férfi és nő életközösségét jelenti, valamint védi a családot is, mint "a nemzet fennmaradásának alapját". Szerinte az EU-ból jövő, az országot ért támadások egyik oka éppen az, hogy ezeket az elveket lefektették az alaptörvényben.

Német László nagybecskereki püspök arról beszélt, hogy a szerb állam bevezette a kötelezően választható hittant 2001-ben, a katolikus és református hittan pedig a Vajdaságban jellemzően magyarul zajlik, mert az ezekhez a felekezetekhez tartozók rendszerint magyarok. Arra az új jelenségre is felhívta a figyelmet, hogy az elszlávosodott vajdasági magyarok megőrzik katolikus vallásukat, magyarnak tartják magukat, azonban nem tudnak magyarul, s ebből is látszik, hogy "magyarnak lenni a déli végeken nehéz feladat".

Fabiny Tamás evangélikus püspök azt mondta: a protestantizmus nem a tiltakozást jelenti, hanem azt, hogy Isten igéje mellett tanúskodnak az ezt valló hívek. Felidézte Boldog II. János Pál pápa mondását, miszerint Luther Márton, a reformáció egyik elindítója "közös atyánk a hitben".

Az evangélikus püspök arról szólt, hogy "mi a nyilvánosság emberei kell legyünk", hogy megismerjék az emberek a hitet, s a rendszerváltozással eljött a lehetőség, hogy az egyház "kilépjen a sekrestyéből". Mint mondta, a közéleti kereszténységet támogatni kell, tehát kinek-kinek a maga területén vállalnia kell keresztény hitét. Tévhitnek nevezte azt az elképzelést, miszerint az egyházaknak csakis a lelkekkel kellene törődniük, mert ezt a logikát követve szerinte meg kellene szüntetni egyebek mellett a roma szakkollégiumokat vagy a segélyszervezetek tevékenységét.

Balog: a siker a keresztények számára elsősorban szolgálat

A siker, a győzelem a keresztények számára elsősorban feladat és szolgálat, ha pedig siker koronázza munkájukat, az nem karriert jelent, hanem áldást - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a  kongresszuson tartott beszédében.

A miniszter hangsúlyozta: a keresztény emberképet "kristálytisztán" mutatja meg egyebek mellett az a nevelőszülői hálózat, amelynek keretében célul tűzték ki, hogy 2014. január 1-jétől egyetlenegy szülő vagy család nélküli kisgyermeket sem adnak intézetbe 12 éves korig, valamint 2017. január 1-jére egyetlen ilyen korú gyermek se legyen intézetben, hanem mindegyikük családban éljen.

iennale2A Nagy Imre Általános Művelődési Központ Galériája adott otthont a VII. Csepel-szigeti és dél-pesti regionális képző- és iparművészeti biennálénak, amelynek fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere volt.  A Nagy Imre ÁMK Galériája és a Csepel Alkotó Fórum által szervezett kiállításon közel negyven csepeli képzőművész érezte úgy, hogy a nagyközönség elé kell tárnia a művészetének egy darabját.

A megnyitóra november 08-án a kora délutáni órákban került sor, ahol a kiállító művészeket és a vendégeket Bánátiné Papp Katalin intézményegység-vezető köszöntötte. Felhívására egy perces néma csenddel emlékeztünk, a nemrégiben elhunyt Kvasznay Gulyás Margitra.

„A jövőre 30 éves Nagy Imre ÁMK-ban, közel húsz éve működik a galéria, amiben tizenkét évvel ezelőtt nyitottuk meg az első biennálét. Kvasznay Gulyás Margit és Erdei Kvasznay Éva ötletét, az akkori főigazgató Feith Bence felkarolta és kétévenként művelődésszervezőnk, Hollné Farkas Enikő áldozatos munkájának köszönhetően intézményünk sikeresen megrendezte. Enikő mellet szeretném megemlíteni Császár László nevét is, aki a kiállítás fizikai megvalósításában vett részt. Az INSULA DANUBII – INSULA MAGNA 2013-as biennále katalógusát Nádasdy András tervezte, Erdey Kvasznay Éva és Hollné Farkas Enikő szerkesztette, de kivitelében és tartalmában testet öltöttek benne Kvasznay Gulyás Margit elképzelései is. A katalógus minden alkalommal más és más színvilággal bővült és azt szeretnénk, hogy egyszer a szivárvány minden színében pompázzon. Az idén először kértük, hogy kiállító művészek írjanak magukról, hogy megismerhessük a hátteret és az életüket. Ekkor döbbentünk csak rá, hogy nem elég a kép, a szöveg is nagyon fontos. Emlékezéssel kezdtem és emlékezéssel zárom. Most fordult elő először, hogy nincs velünk Feith Bence egykori főigazgatónk”.

biennaleEzt követően Tóth Endre intézményvezető köszöntője következett, aki Feith Bence 2001 november 16-án, az első biennále megnyitója alkalmából elmondott beszédéből idézett, majd így folytatta: „Ahogy a gyermekekben ott van a szülő, az újban a régi, úgy ebben a néhány sorban is itt, az előző hat köszöntő derűjével, elszántságával és hagyományteremtő erejével. Azok a gondolatok, cselekedetek és alkotások... Azok a művészek és művészetpártolók. Ők azok, akik nagyon kellettek és kellenek ahhoz, hogy most a hetedik katalógust tarthassa kezében, kedves olvasónk, látogatónk. Látogató az, aki – bár legyen az a hét bő, vagy éppen a hét szűk esztendő – galériánk falai közé vissza-visszatér gyönyörködni vagy gyönyörködtetni. Gondolkodni vagy gondolkodtatni. Így lesz kerek és egész, akár a hét. Ahogy ünnep a hetedik nap, úgy legyen különleges a hetedik biennálénk.”

A bevezető- és a köszöntő beszédet követően az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola diákjai, Potyó Dominika versmondással (felkészítő tanár: Pintér Tibor ) és Tímár Ádám (felkészítő tanár: Róth Ede) gitárjátékkal mutatkozott be, így a kiállított festmények és a szobrok látványa és élvezhetősége, egy kis „segítséget” kapott más művészeti ágak ifjú tehetségeitől.

biennale3Leo Brouwer etűdjeinek és Heltay Jenő A modell című versének elhangzása után, a szakmai értékelés következett. Muladi Brigitta művészettörténésznek majd minden alkotáshoz volt egy-két szava. „A rendezvény egy nagyon fontos küldetést tölt be, hiszen elősegíti a kerületben és annak vonzáskörzetében élő művészek érvényesülését és hatással van az itt működő iskolák hallgatóinak vizuális fejlődésére. De ennél jóval több, ami a művekből kiolvasható. A biennále anyaga természetéből adódóan sokrétű, sem tematika, sem műfaj, sem technika nem köti, s így az emberi gondolkodó, analizáló lét reprezentációinak széles spektrumát fogja át. A művész szenzorai érzékenyen reagálnak a behatásokra, a tapasztalatokat sajátos, személyes szűrőkön keresztül mutatják meg. A művek szokatlan új világba kalauzolnak, míg egyesek szándékoltan emlékeztetnek ismerős látványokra, de egyedi jegyektől sem mentesek.

Ami nekünk befogadóknak érdekes az a nagytotál, amit az éppen aktuális művészetről és tágabban, a jelen életünkből elmond egy ilyen merítés.. Ha a sokféle látványtól elvonatkoztatunk, csak a művek címeit olvassuk el, már egy komplett világkép rajzolódik ki előttünk. A művész egyik fontos feladata, hogy a befogadó figyelmét kimozdítsa a megszokottból, olyan mozzanatokat mutasson meg, amelyet nem feltétlenül vesz észre.

Ezért kell saját eszközeinkkel támogatni a művészeket és győzzük meg őket, hogy hasznos amivel foglakoznak. Ebben a munkában területileg kiemelkedő szerepe van a Nagy Imre ÁMK közművelődéssel foglakozó munkatársainak. Kívánom, hogy továbbra is zavartalanul, az eddigiekhez hasonlóan tudják végezni a munkájukat.”

A szakmai értékelést a díjátadás követte. A biennále anyagának zsűrizését végző Muladi Brigitta döntésének megfelelően, az idén öten részesültek díjazásban. Kvasznay Gulyás Margit posztumusz díját Hollné Farkas Enikőtől és Tóth Endrétől, Erdey Kvasznay Éva és Kvasznay Péter vehette át.  Muladi Brigitta és az Új Művészet kortárs képzőművészeti folyóirat ajándékcsomagját, Ircsik Ágnes, Sneffné Balázs Katalin, Hartung Sándor, és Óvári Géza vehette át.

biennale4A rendezvény végén még maradt egy kis idő beszélgetésre. Hollné Farkas Enikő elmondta: „Ötvenkét alkotó, százhárom műve lett zsűrizve. Ennek eredményeként most harminckilenc művész, ötvenhét remekműve került kiállításra. Minden technika megtalálható nálunk. Legyen az olaj, akril, pasztell, kollázs, selyemkép, grafika, nemezkép, tűzzománc, színes ceruza, faragás vagy éppen drótszobor. Ezért érdemes ellátogatni hozzánk, mert itt mindenki találkozhat az általa kedvelt kifejező móddal. Ebben az évben lesz még egy kiállításunk. December 13-án Deák Zoltán festőművész állítja ki műveit. Róla azt kell tudni, hogy fiatal tanár lévén, a modern festészetet részesíti előnyben. Bővebbet nem mondok róla, hiszen mint ahogyan ma is láttuk, a művészekről a festmények beszélnek.”

Végezetül álljon itt a kiállító művészek neve:

Angyal Júlia, Bálint Ágnes, Bánkuti Emese, Beretvás Csanád, Csollák Mihály, Csőregh Éva, Demjén Gertrúd, Desics Erzsébet, Erdey Kvasznay Éva, Fekete Emese, Gellér Erzsébet, Gorza Péter, Gulyás Anna, Hanzl Klára, Hartung Sándor, Horváth L. Adrián, Ircsik Ágnes, Kopócsy Judit, Kőrösi Sándor, Kőrösi Papp Kálmán, Körmendy Marianna, Kvasznay Gulyás Margit, Lukács Judit,      Major Janka, Martaian Ermone-Zabel, Molnár Edit, Molnár Eszter, Nádasdy András, Némedy Gergely Máté, Nemes Ferenc, Óváry Géza, Pánti Imre, Péterffy Gulyás Mária, Sédli István József, Szkotniczky Péter, Sneffné Balázs Katalin, Varga Sándor, Vén Mária, Zombory Zoltán.

A kiállítás megtekinthető december 11-ig, hétfőtől-péntekig 09-19 óráig és szombaton 09-13 óráig.

Czapp József

fotó: Tóth Beáta

Gyász

2013. november 09. szombat, 16:41

gyertyaIsmét egy csepeli élsportoló búcsúzott a földi léttől. Életének 82. évében elhunyt Klamm János, a Csepeli Vasas nagypályás kézilabdacsapatának örökös bajnoka.A kiváló sportember háromszor nyert magyar bajnokságot, többször nyert gólkirályi címet és a nemzeti csapatban is szerepelt. Emlékezetes, hogy az 1958-ban a Népstadionban rendezett MNK döntőjében a Csepel 7:6 arányban diadalmaskodott, s a hét csepeli találatból hatot Klamm János szerzett, a hetedik gól pedig Killik Frigyes nevéhez fűződött.
Klamm Jánostól november 6.-án vettek végső búcsút a Halásztelki temetőben.

 

Légrádi G.

SportolokkicsiSikeres és eredményes csepeli sportolókat köszöntött a csepeli önkormányzat november 8-án a Királyerdei Művelődési Házban. A rendezvényen tizenhét sportág mintegy kétszáz sportolója, edzője vehetett át elismerést.

A kerület vezetése idén a korábbinál is szélesebb körben ismerte el az adott évben legjobban teljesítőket, és ezúttal korábbi kiváló csepeli sportolók is meghívást kaptak az eseményre. A kerületi sportembereket köszöntötte és beszédet mondott Dr. Nébald György, a sportállamtitkárság főosztályvezetője, olimpiai- és világbajnok kardvívó, valamint Morovik Attila alpolgármester. Az atlétikától a sakkig bezárólag számos magyar és nemzetközi szinten is bizonyító versenyző és tréner munkáját díjazták, akik napjainkban is egyik legjobb „reklámhordozói” a kerületnek.

Az egykori Csepel Sport Club ikonjai közül többen is tiszteletüket tették a rendezvényen: Papp Margit, Buzek László, Liptay István, Kovács István, a Melis-testvérek, Tóth II. József, Benedek Ferenc, Maracskó Tibor, Földi László, de elfogadta a meghívást Kiss Tamás, Ludasi Róbert, Sastin Marianna, és Sárfalvi Péter is, akik a díjátadásoknál maguk is közreműködtek. Szívesen tett eleget az invitálásnak Baracsi Imre, Kleibán Antal és Fodor Tamás özvegye, őket Morovik Attila külön köszöntötte. A rendezvény remek alkalmat nyújtott arra, hogy a csepeli sport egykori és mai képviselői egymásra találjanak, s mind a fiatalok, mind az idősek örömmel vették ezt a lehetőséget, aminek remélhetőleg lesz majd folytatása is.

A programot a Csepeli ProfiTeam fitness egyesület műsora tette színesebbé, a filmvásznon pedig felelevenedtek az egykori fényes csepeli sportsikerek, ami egyöntetű tetszést aratott a meghívottak körében. A ceremóniát állófogadás zárta, ahol jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel múlatták az est hátralévő idejét a csepeli kiválóságok.

Nbald-kicsiEroemeleskicsi

EvezoskicsiKissTomikickboxkicsiKissTomiKiralykicsiMaracskoKegyekicsiMorovikHorvathkicsiTanc1kicsiTanc2kicsiVendegekkicsiLégrádi G.
Fotó: Halászi Vilmos

TBE_1861Mi leszel, ha nagy leszel? Ezzel a kérdéssel szinte mindenki találkozott már életében legalább egyetlenegyszer. Gyerekfejjel és ifjan persze mindig más-más választ harsogtunk rá. Manapság a továbbtanulás, a szakmaszerzés kiválasztása valóban nem könnyű dolog, hiszen semmi sem garantálja, hogy a tizenévesen tanult foglalkozás piacképes lesz-e pár év múlva. Az általános iskola után a továbbtanulás fontos döntés, egész életünk meghatározója lehet. A pályaorientációban, a tájékozódásban, a középiskolák választásában segített eligazodni az a kétnapos Továbbtanulási Börze, melyet a Nagy Imre ÁMK Közművelődése rendezett a kerületi általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak.

TBE_1791A meghívott célközönség 12 csepeli és környező kerületi középiskolák, szakközépiskolák bemutatkozásából böngészhetett, hogy mit és hol tanuljon. A húsz bejelentkezett felső tagozatos osztály több mint 450 tanulója óránként érkezett a helyszínre, körbejárták a standokat, ahol a tanintézetek képviselőivel találkoztak, személyesen tehették fel kérdéseiket az adott szakiránnyal kapcsolatosan. A megkérdezett fiatalok körében még mindig a továbbtanulási kategória toplistájának élén áll a marketing, a gazdasági szféra és az informatika területe. Sokan szüleik példáit követik, útmutatásukra támaszkodnak, de iránytű a kiskamaszoknak a pedagógusok terelgetése is.

A kiállítók széles palettájának kínálatából (vendéglátás, egészségügy, zene, művészet, műszaki irány, közgazdaság, marketing, kereskedelem, humán- és nyelvi képzések) a fiatalok érdeklődésükhöz mérten pásztáztak.

TBE_1888A rendezvényen a Csepeli Ifjúsági Szolgáltató Iroda is bemutatkozott, népszerűsítve nemrég megnyílt irodájukat a Csepel Plazában. Külön standon az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos információkkal várta az érdeklődőket a Humán Szolgáltatások Igazgatósága. Az élő szakma könyvtár kiegészítő rendezvényén különböző foglalkozásokkal ismerkedtek a diákok. Személyes kontaktusba kerültek az ÁMK munkatársaival, mint például cukrásszal, pszichológussal, tanárral, védőnővel, logopédussal, könyvtárossal. A börzére Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának képviselői az országos „Pályaorientációs road-show” egyik állomásaként látogattak el. Egyes szakmákat bemutató rövidfilmekkel motiválták a tinédzserek életpálya döntését, a pályaválasztási kuckóban kompetenciaalapú kérdőíveken vizsgálták a választott szakmairányokat, az érdeklődést, egyéni képességeket és készségeket. Németh-Tóth Edit szakmai koordinátor elmondta, hogy az egyik legjobban szervezett eseménynek találják a csepeli börzét, mivel a résztvevők nem egyszerre tömegesen tódultak a standokhoz.

A hagyományteremtő rendezvény szakmai sikeréért – melynek ötletgazdája Tóth Endre intézményvezető volt – az ÁMK teljes közművelődési csapata dolgozott Bolyhos Andrea művelődésszervező élenjárásával.

TBE_1762A csepeli önkormányzat részéről a Továbbtanulási Börzét megtisztelte Morovik Attila alpolgármester, aki beszédében kiemelte: „Mindenki életében elérkezik az a pillanat, amikor elgondolkodik azon, hogy mit és hol tanuljon. A tizenévesek dilemmájában a szülőknek, pedagógusoknak segíteniük kell. Mutassuk meg a helyes utat a pályaalternatívában, a megfelelő iskolaválasztásában. Legfontosabb számunkra, hogy diákjaink Csepelen tanuljanak tovább”- tette hozzá, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kezdeményezés évről évre ismétlődni fog.

Kiállító iskolák

  • ADU Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

  • Burattino Általános és Szakközép Iskola

  • Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

  • Egressy Béni Református Zeneművészeti Középiskola

  • Fodor József Szakképző Iskola

  • Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola

  • Szamos Mátyás Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola

  • Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola

  • Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

  • Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola (IX. kerület)

  • Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola (XX. kerület)

  • Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola (XIX. kerület)

 Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta

Elnézést kérünk

2013. november 08. péntek, 16:03

A csepel.info-n megjelenő téves és kellőképpen nem ellenőrzött információ miatt helytelenül jelent meg egy hír Takács Krisztiánnal, az MSZP önkormányzati képviselőjével kapcsolatban a Csepel.hu oldalon február 12-én. Ezért elnézést kérünk.

Kövecs Gergő emlékére

2013. november 08. péntek, 14:59

tuzoltok2013. november 8-án 13.00 órakor a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság előtt 30 másodpercig a tűzoltó gépjárművek megkülönböztető fény és hangjelzése kíséretében emlékeztek meg a hősi halált halt Kövecs Gergő posztumusz tűzoltó hadnagyról.

tuzoltok2tuzoltok3fotó: Tóth Beáta

Feljelentés a hárosi ügy körülményeiről

2013. november 08. péntek, 14:51

N_Sz_sajttaj_084

A csepeli önkormányzat feljelentést nyújtott be a nyomozóhatóságoknak, hogy kiderüljön, mi állhat a hárosi 16 éves lány megtámadásának, illetve a félrevezető információk terjesztésének hátterében – közölte Németh Szilárd polgármester sajtótájékoztatóján november 8-án. A fiatalkorú lányt állítólag november 5-én 17 órakor bántalmazta egy ismeretlen férfi Hároson, de újabb vallomásában már azt állította, hogy a megtámadásáról szóló történetet kitalálta. Az ügyészség a lányt a hatóság félrevezetése miatt gyanúsítja.

Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy Csepel közvéleményét azért is erősen foglalkoztatja a bűncselekmény, mert szembeötlően hasonlított a közelmúltban Soroksáron meggyilkolt fiatalasszony esetére, így akár végzetes következménye is lehetett volna. Ugyanakkor meglepő fordulat történt az ügyben, ami miatt számos kérdés válaszra vár. Furcsa az a körülmény, hogy a Jobbik helyi politikusait hamarabb értesíthették a „bűncselekményről”, és azok hamarabb a helyszínre értek, mint a rendőrség. Ráadásul a politikusok egyfajta nyomozói szerepet vállaltak fel, s a közvéleményt előbb tájékoztatták az eseményekről, mint a rendőrség. Az általuk készített videó-riportban irányított kérdésekkel, jóformán a lány szájába adták, hogy mi történhetett, s azt is sugallták, hogy milyen származású lehet az elkövető.

Lehmann Viktor, a Jobbik helyi képviselő-jelöltje a rendőrség szerepét vette át, amikor a rendőrségi tanúvallomása előtt, ráadásul engedély nélkül, gyaníthatóan a Merényi kórház épületében a lányt faggatta, s úgy állította be a történteket, hogy abból a Jobbik politikai tőkét kovácsoljon. Kérdést vet fel, hogy a jobbikosok mit akartak ezzel elérni, miféle hátsó szándékok húzódhatnak meg a zavaros ügy mögött – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Az ügy esetleges politikai szálainak tisztázása érdekében az önkormányzat feljelentéssel fordult a nyomozóhatóságokhoz, hogy kiderüljön az igazság.

N_Sz_sajttaj_102Cs. A.

fotó: Kitzinger Adrienn