Alapítványi est a Vermes iskolában

2013. december 01. vasárnap, 14:55

vermes3A hétvégén rendezett „Többet, jobban, eredményesebben!” Alapítvány estjén zenés szórakoztató műsorral készültek a Vermes Miklós Általános Iskola tanulói. Tóth Ferencné intézményvezető a zsúfolásig megtelt tornacsarnokban köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Tóth János tankerületi igazgatót, Kováts Dániel önkormányzati képviselőt, ifjúsági tanácsnokot, Varga Norman ifjúsági referenst, a Csepeli Városgazda Zrt. képviselőit, valamint a kerületi iskolák és óvodák intézményvezetőit.

Vukovich Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a megvásárolt jegyekből és az adó egy százalékából befolyt bevételekből a tanintézet oktatási tevékenységet segítik. A korábbi alapítványi est adományaiból a diákok nyelvvizsgáinak díját és kirándulásokat finanszírozták, valamint projektort és kamerát vásároltak.

A csepeli önkormányzat képviseletében a közönséget köszöntötte Kovács Dániel is. Beszédében hangsúlyozta, hogy fontosnak tarja a diákok kibontakozását, akik ilyenkor megmutathatják tehetségüket, szorgalmukat nem csak a tanulásban, hanem a művészetekben is.

Ezt követően az iskola tanulói ír tánccal nyitották meg a műsort. A 28 színvonalas produkcióban a zenéé volt a főszerep. Lágy és ritmusos dallamokat szólaltattak meg a diákok hegedűn, zongorán, furulyán, majd a színpadon tréfás előadásokat mutattak be. A nyolcadikosok szépen táncolt keringője után nagy sikert aratott a szülők és a tanárok könnyűzenei meglepetés záró tánca.

vermesvermes2vermes4vermes5vermes6azs

Fotó: Tóth Beáta

Advent első vasárnapja van

2013. december 01. vasárnap, 10:24

adventi_koszoru_1_gyertyavalA keresztény hagyományok szerint ma kezdődik meg az új egyházi év és a felkészülés a karácsonyra.

A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésnapjáig, december 25-ig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.

A liturgiában színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével. Az adventi időszak a Krisztus utáni V. századtól ismert. Jeruzsálemben eleinte csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek a keresztények, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa azonban már négyben állapította meg számukat. A XI. századtól kezdve az adventi liturgia jelentősége Rómán kívül is megnőtt, a négy vasárnapból álló adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az egész egyházban, rendelkezése ma is érvényben van.

Jelképe az adventi koszorú, amelyet többnyire fenyőgallyakból fonnak, és a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. (A szokás a XIX. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg.) A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt fejezi ki. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.
Az ünnephez ma már szervesen kapcsolódik az adventi naptár, melynek eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) A naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolatokkal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerű decemberi naptárnak tekinti, és minden egyes napját-lapját csokoládéval vagy marcipánnal édesíti meg.

forrás: MTI

nemet031Telt ház és vastaps jellemezte a Csepeli Német Önkormányzat és a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete által, november 30-án szombat este rendezett táncgálát. A Királyerdei Művelődési Ház színpadát több mint egy órára óvodás, általános- és középiskolás gyerekek „foglalták” el, akik csodálatos táncokkal szórakoztatták a szülőket, az osztálytársakat, a barátokat és az erre az alkalomra odalátogató nézőket.

 

A polkák, a walzerek és az indulók többsége lemezről szólt, de „bemelegítésként” a Lustige Musikanten együttes kísérő zenéjére ropták a táncot az Árpád utcai Népművészeti és Kézműves Óvoda német nemzetiségi csoportja, a Csepeli Német Nemzetiségi Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttes, valamint az Eötvös József Általános Iskola német nemzetiségű tagozatának a növendékei.

nemet007A Lustige Musikanten együttes tagjainak nem ért véget a mai este, mert rövid átszerelés után a ház aulájában ott folytatták, ahol korábban abba hagyták. Ezúttal az Erzsébet és Katalin napi táncos rendezvényen szolgáltatták a zenét, a mi természetesen már a felnőtteknek szólt, hiszen hajnali két óráig szólt a meghívó. Az együttes vezetője Kaltenecker Gábor a Csepel.hu-nak elmondta, hogy ebben az évben ünnepelik a huszadik születésnapjukat, így a mai nap is ünnepi hangulatban telik. Egyetértésben Lászlóné Balázsovits Magdolnával,a Csepeli Német Önkormányzat elnökével jövőre majd egy nagyszabású táncos rendezvénnyel szeretnék megünnepelni az Erzsébet és Katalin bál 1994-es kezdésének a huszadik évfordulóját.nemet015

Czapp József

A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől nyílik módjuk arra, hogy nyilatkozzanak a bankoknál, legkorábban februárban lehet majd élni a lehetőséggel. A nyilatkozat tartalmát kormányrendelet határozza meg, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendelet felsorolja, hogy a bankszámla tulajdonosának milyen adatokat kell megadnia ahhoz, hogy - csak egy - számlájáról a havi két készpénzfelvétel, legfeljebb 150 ezer forintig ingyenes legyen, egyben tartalmazza mellékletében a kitöltendő űrlapot is.

Az kérheti az ingyenes készpénzfelvételt, aki a 16. életévét betöltötte, Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.

Az űrlap aláírójának nyilatkoznia kell arról is, hogy tudomásul veszi: amennyiben jogosulatlanul él az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével, vagy a nyilatkozatban valótlan tartalmat közölt, a megjelölt pénzforgalmi szolgáltató jogosult az elengedett tranzakciós díjakat visszamenőleg egy összegben érvényesíteni.

A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéről szóló törvényt november elején fogadta el az Országgyűlés. Aki már februártól élne ezzel a joggal, annak január 20-ig kell nyilatkoznia, aki elmulasztja ezt az időpontot, az csak később válik jogosulttá erre.

"HA A BANK SZÁMLAVEZETÉSI DÍJAT AKAR EMELNI AZ INGYENES KÉSZPÉNZFELVÉTEL MIATT, ANNAK A PÉNZINTÉZET SZÁMÁRA SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI LESZNEK."

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője korábban elmondta: a pénzforgalmi szolgáltatóknak módosítaniuk kell az ügyféllel kötött szerződést a bejelentést követően, valamint el kell végezniük a törvény végrehajtásához szükséges informatikai fejlesztéseket február 1-jéig. December 1-jétől a fiókokban biztosítaniuk kell azt, hogy valamennyi fogyasztó leadhassa a nyilatkozatát személyesen vagy a netbankon keresztül.

A nyilatkozatokat a számla megszüntetéséig, vagy új nyilatkozat megtételéig kötelesek megőrizni.

Arra a kérdésre, ellenőrzik-e, ha valaki több banknál is lead nyilatkozatot, Rogán Antal azt mondta, 2014. december 31-ig kell ezt kialakítania a bankoknak, annak alapja a központi adós-nyilvántartási rendszer.

A részletszabályokat az NGM alakítja ki a következő év közepéig, a rendszer felállítása után összesítik az információkat, és ki fog derülni, ha valaki visszaélt a rendszerrel. A törvény elfogadását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy évben a bankok az illendő mértékhez képest túlságosan is megemelték a számlavezetéssel kapcsolatos díjakat és az egyéb költségeket.

Ha a pénzintézetek bármiféle más költséget próbálnak érvényesíteni, szigorúan ellenőrizni fogjuk, mivel a törvény kimondja ennek tilalmát és lehetővé teszi a szankcionálását - mondta.

Rogán Antal rögzítette: ha a bank számlavezetési díjat akar emelni az ingyenes készpénzfelvétel miatt, annak a pénzintézet számára súlyos következményei lesznek.

(MTI - fidesz.hu)

Író-olvasó találkozó a Nagy Imre ÁMK-ban

2013. november 30. szombat, 08:56

amkÉrdekes történelmi világba csöppen bele az, aki kezébe veszi és elolvassa Gyócsi László a Pamuk kincse és a Némák sikolya című történelmi kisregényeit. A szervezőknek köszönhetően november 29-én este az íróval is találkozhattunk, és a könyvtárban „beülve az iskolapadba,” betekintést nyerhettünk a török uralom 150 évébe. Ezáltal nem csak a könyvet, hanem Gyócsi László kutatásait megismerve rajzolódott ki előttünk a török elnyomás.

Megismerhettük a három részre szakadt ország megszállt területeinek az életét, de nem csak a bárók, hercegek, a földesurak, hanem a parasztok szemszögéből is. Az írót és a megjelenteket Bánátiné Papp Katalin intézményegység-vezető köszöntötte. Rövid bemutatása után Gyócsi László, a hódoltságnál még korábbra ment vissza a történelemben, hiszen az eddig megjelent harminchét (aminek nyolcvan százaléka történelmi regény) kötetében Attila hun királytól kezdődően, végig követi népünk vérzivataros századait. Születése helyének okán (Somogyvár melletti Öreglak), Koppány és Szent István, majd Szent László korába is betekintést nyerhettünk. Mint megtudhattuk nagyon sok rovásírásos dokumentum megsemmisült, így csak a ránk maradt latin írásos anyagokra támaszkodhatunk. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért éppen történelmi regényeket kezdett el írni. Erre látszólag nagyon egyszerű választ kaptunk.

amk2„A romantika évszázadában Victor Hugo és Walter Scott azért, hogy megkerüljék a cenzúrát, történelmi regényeket írtak, ahol a hiteles személyek mellett kitalált jellemeket is megfogalmaztak. Rátérve a regényemre, tehát a hódoltság korára elmondható, hogy nagyon sok sorscsapás következménye a hosszú török uralom. Kezdhetném a mohácsi csatával (1526 augusztus 19), majd Buda ostromával és elestével (1541 augusztus 19). Két év múlva újabb várak kerültek török kézre, majd az 1552-es várháborúk és az 1566-os szigetvári ostrom, amely ugyan elesett, de megakadályozta a törököket abban, hogy eljussanak Bécsig. Ekkor halt meg I. Szulejmán szultán. Várhatóan a jövő évben jelenik meg az újabb könyvem a Végzetes győzelem, mely az ötvennyolc éves Zrínyi Miklós és a hetvenkét éves nagy  Szulejmán életének utolsó napjaiba enged betekintést nyújtani. Szulejmán nem a csatamezőn halt meg, hanem gutaütést kapott. Erről a török sereg többsége csak negyven nap múlva értesülhetett. Testét bebalzsamozták, szívét pedig kivették és halálának a helyén egy türbét állítottak fel, majd abba a sírboltba temették el. Ez a türbe még nem került elő, de az ásatások folyamán Szigetvárhoz közel, egy oszmán kori település nyomaira bukkantak.”

Mint ahogy az író-olvasó találkozón hallottak, a már megjelent és a jövő évben megjelenő könyv is bizonyítja, nem csak a hódoltság korában, hanem történelmünk más időszakaiban is megtalálható az a bizonyos „fehér folt”. Gyócsi László művei által ezeket próbálja eloszlatni. Ma ennek a tanúi lehettünk.

amk3Czapp József

Az elmúlt három év eredményeit ismertető kiadványt készített a főváros, a füzetet 300 ezer budapesti háztartásba juttatják el december elején - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

A húszoldalas kiadványban tényszerűen felsorolják, milyen városüzemeltetési, fejlesztési, illetve a közigazgatási ágazatokban bekövetkezett változások voltak - ismertette a főpolgármester. Mint mondta, az áttekinthető füzet ellentéte az MSZP 220 oldalas úgynevezett fekete könyvének, ami egy hároméves "közgyűlési hozzászólás-gyűjtemény", és a "befejezetlen mondatok" mellett ténybeli tévedésekkel van tele. Példaként említette, hogy a szocialista kiadvány szerint Kertész Imrétől vették el a díszpolgári címet, holott az Kertész Ákos volt.

"AZ ÁTTEKINTHETŐ FÜZET ELLENTÉTE AZ MSZP 220 OLDALAS ÚGYNEVEZETT FEKETE KÖNYVÉNEK, AMI EGY HÁROMÉVES "KÖZGYŰLÉSI HOZZÁSZÓLÁS-GYŰJTEMÉNY", ÉS A "BEFEJEZETLEN MONDATOK" MELLETT TÉNYBELI TÉVEDÉSEKKEL VAN TELE."


Tarlós István a ciklus eddigi legnagyobb eredményei közé sorolta a metrószerződések kiigazítását, két közszolgáltató cég visszaszerzését, a Bálna Budapest kulturális és kereskedelmi központ átadását, valamint egyebek mellett a Margitszigetre, az állatkertre és a kötöttpályás közlekedésre vonatkozó projektek elindítását. Ide sorolta a hajléktalanprogram elindítását és az új városüzemeltetési modell bevezetését is.

György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes a sikerek között említette ezeken felül a főváros teljes körű csatornázottságára vonatkozó beruházást, a szelektív hulladékgyűjtés házhoz menő rendszerét. Utalt arra is, hogy a Rác fürdő ügyében sikerült megkötni a csődegyezséget, és bár egy nehéz fázis még hátravan, várhatóan április előtt meg tudják nyitni a létesítményt.

A kiadványt - amelyet postai úton, a kommunikációs keret terhére továbbítanak és a főváros portálján is olvasható - a főpolgármester, öt helyettese, valamint a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szignálta.
A sajtótájékoztatón Tarlós István kérdésre válaszolva szólt arról: még idén nyílt közbeszerzési eljárást írnak ki a hármas metró szerelvényeinek és pályájának felújítására, és még ebben a ciklusban kézzelfogható eredményeket vár.

Hozzátette: új járművek beszerzése nem valós alternatíva, nincs rá fedezet. Kitért arra is: ha van lehetőség a pótmagánvádra a Bálna 2008-ban született garanciaszerződése ügyében, akkor élni fognak vele, mert "nem szerény összegről van szó".

(MTI-fidesz.hu)

TBE_5989November 29-étől újra megnyílt a Szent Imre téri buszvégállomásnál felállított jégpálya. A 450 négyzetméteres jégfelületen, a mai napon zárásig (22.00 óra) díjmentesen csúszkálhatnak a korcsolyarajongók.

A csepeli önkormányzat immáron harmadik éve támogatja a téli örömöket adó sportot. Képviseletében Morovik Attila alpolgármester a megnyitón hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a csepeli gyerekeknek és felnőtteknek olyan lehetőséget biztosítson, ami a sportolás és a szabadidő hasznos eltöltésének kedvez. TBE_5991A kerületben ma már két uszodában lehet úszni, a fitneszparkban tornázni és az Akácfa utcai Kiserdőben sétálni.

A megnyitón az érdeklődők Sándor Petra jégtáncbemutatóját tekintették meg, majd az iskolások birtokba vették a pályát.

Tanítási napokon 8-12.00 óráig a csepeli iskolások szervezett keretek között, ingyenesen korcsolyázhatnak. A nagyközönség ilyenkor 13 órától 22 óráig használhatja a jégpályát, hétvégén pedig egész nap. A belépődíj 140 cm-es testmagasságig 400 forint, 140 cm feletti magasság esetén 600 forint/alkalom. A jégpálya mellett melegedő sátor, korcsolyakölcsönzés és büfé várja a kicsiket és nagyokat. A bérlés ára 35-ös méret alatt 400 forint, 36-os mérettől 600 forintba kerül alkalmanként.

Milyen korit válasszunk?

TBE_6008A Csepel.hu kérdésére Babán József szakedző elmondta: alapvetően a felhasználás típusától és gyakoriságától függ, de a legfontosabb kritérium, hogy a korcsolya jól fogja a bokát oldalirányban. A sportáruházak akciós újságjaiban a műanyag, csatos rögzítésű jégkorcsolyákat ajánlják a legalacsonyabb árakon. Ezek általában oldalirányban stabilan fogják a lábat és a szezononkénti néhány alkalmas korcsolyázáshoz megfelelőek. Ha sűrűbben járunk csúszkálni, akkor érdemes többet áldozni a termékre. Természetesen a fűzős megoldásúak illeszkednek legprecízebben a lábra. Idényenként két-három alkalommal érdemes megéleztetni a korcsolyát.

Antal Zsuzsa

fotó: Tóth BeátaTBE_6031

Közbiztonsági Konzultációs Fórum

2013. november 29. péntek, 13:36

forumrendorsegi2A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata által közösen szervezett, közbiztonsági konzultációs fórumra került sor csütörtökön, a polgármesteri hivatal kistanácstermében.

Papp Péter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető először köszöntötte Dudás Zoltánt, a Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. kerületi hivatalvezetőjét, Csobay Balázs rendőr alezredest, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, kapitányságvezető-helyettesét, valamint a társzervek képviselőit. Papp Péter bevezetőjében elmondta, hogy úgy érzi, a legfontosabb információkat el tudják juttatni a lakossághoz és úgy tűnik, hogy a rendőri tevékenységük elfogadott. Elmondta, hogy minden évben beszámol a képviselőtestületnek, valamint évente több alkalommal tartanak egyeztető fórumot. A lakossági fórumok, a közmeghallgatások és a bizottsági munkák által szinte napi kapcsolatban állnak a lakossággal és az intézményekkel.

„Ha nézzük az elmúlt tíz év bűnügyi statisztikáit, akkor megállapítható, hogy egyre kevesebb bűncselekményt követnek el kerületünkben. A Büntetőtörvényköny  változásából eredően sincs nagy emelkedés a regisztrált bűncselekmények számában, annak ellenére, hogy az új jogszabály több eddig szabálysértésnek minősített esetet is bűncselekmények közé emelt. Csökkentek a lopások és a gépjármű eltulajdonítások száma, és emellett javult az eredményességi és a felderítési mutató. Örvendetes, hogy az elfogások és az előállítások száma is emelkedett.

forumrendorsegiOlyan projektet indítottunk el, amellyel a Csepelre bevezető utak felügyeletét el tudjuk látni rendszámfelismerő kamerák segítségével. Jelenleg egy bevezető úton van tesztüzem, amely bebizonyította a rendszer létjogosultságát, mert nagyban hozzájárul a közrend és közbiztonság fenntartásában.

Összességében megállapítható, hogy biztonságosabb lett a kerületünk, egyedül a balesetek száma emelkedett, ezért arra kérem az autósokat, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat!”- fejezte be, az év első tíz hónapjának rövid értékelését Papp Péter.

Czapp József

 fotó: kitzinger

Gyereklubick

Újabb felújítási munkálatokat követően november 28-án hivatalosan ismét birtokba vehették a gyerekek a Csepeli Tanuszodát. Az elengedhetetlen állagmegóvási feladatok elvégzését követően ismét zavartalanul tanulhatnak úszni a csepeli gyerekek.

A megnyitáskor éppen a Csodakút Óvoda kis növendékei sajátították el az úszás fortélyait, és rögtönzött bemutatót is tartottak a meghívottaknak. Ezt követően Németh Szilárd polgármester röviden felvázolta a cseppet sem szívderítő tényeket az uszodával és annak előéletével kapcsolatban. Elmondta, hogy a korábbi vezetés által értékesített területen álló uszodáért havonta többszázezer forintot fizet ki az önkormányzat, és további súlyos összegeket emészt fel a meglehetősen elhasználódott felépítmény karbantartása.

A Csepeli Városgazda közlése szerint eddig már közel harmincmillió forintot fordított a kerület arra, hogy a gyerekek végre megfelelő körülmények között készülhessenek. Legutóbb éppen a medencefal tartószerkezete vált a korrózió martalékává, és annak cseréjét kellett haladéktalanul elvégezni. A megfelelő statikai vizsgálatok alapján tervezték meg az új tartószerkezetet, és a medencefal úgynevezett palástját is teljesen kicserélték. A statikai felújítás, valamint a szervizalagútban elhelyezkedő cső- és villamoshálózat cseréje 13 millió forintba került, míg a fűtési rendszer felújítására újabb kétmillió forintot költöttek, a nyílászárók sem feleltek meg a követelményeknek, arra 1.7 milliót fordított a városvezetés.

 

A felújításokat a képviselő-testület által megszavazott 15 millió forintból, illetve az intézményre tervezett karbantartási és felújítási keret terhére végezte el a Csepeli Városgazda Zrt. Németh Szilárd hozzátette: amíg a szerződés le nem jár a terület tulajdonosa és a csepeli önkormányzat között, addig igyekeznek a lehető legmagasabb színvonalon fenntartani a létesítményt, ám utána már más helyszínen képzelik el a gyerekek kötelező úszásoktatását.


 

uszkalosdelegaciostanarbacsisSzilardbeszel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Légrádi G.

Fotó:Tóth Beáta

cirmos„Szebb lett, jobb lett, köszönjük” - így összegezte egy idős asszony a véleményét azok után, hogy a Cirmos sétány 6-18. számú társasház külső szigetelését az önkormányzat támogatásával nem egészen fél év alatt felújították. De nem volt egyszerű feladat eljutni idáig! A rövid átadási ceremónián Németh Szilárd polgármester mellett megjelent Ábel Attila, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek november 29-én.

 

 

Werner Péter, a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatója, a beruházást végzők nevében arra emlékeztetett, hogy már 2006-ban felmerült a 140 családnak otthont adó társasház felújításának a gondolata. A korábbi önkormányzati vezetés azonban nem fordított kellő figyelmet a lakók által szorgalmazott épület tatarozására. Különféle perek, hatósági eljárások, gáncsoskodások, a hanyag kivitelezők munkája is lassították a folyamatot. Ráadásul akadt egy lakó, aki nem járult hozzá, hogy a lakását rendbe tegyék. Rajta kívül az összes többi lakó örömmel vette a ház felújítását.

Az új önkormányzat 2010-ben nekilátott, hogy végre rendet teremtsen a felújítás ügyében. A korábbi kivitelezőktől megváltak, s újakat fogadtak fel. Az épület homlokzatáról akkor már tömbökben szakadt le a vakolat, szigetelés gyakorlatilag nem volt. A Csepeli Városgazda felügyelete mellett idén júliusban kezdték el a felújítást, és november elejére készültek el. A külső homlokzatra a korábbi tervekhez képest is vastagabb, 8 centiméteres szigetelő vakolatot hordtak fel. A felújítási munkák költségei három egyenlő részben oszlottak meg az állam, az önkormányzat és a lakók között.

cs. a.

fotó: Kitzinger Adrienn, Halászi Vilmos

cirmos009cirmos012cirmos036