atolelo_vedelem4Tisztelt államtitkár úr, polgármester úr, főpolgármester-helyettes úr, kapitány urak, tisztelt megjelentek!

 

A mai napon új korszakot nyitunk Csepelen a bűnözés elleni küzdelemben. Olyan védelmi hálót avatunk, amely Budapest teljes XXI. kerületét átöleli. A Pannon Pajzs nagy hatékonysággal szűri ki a lopott, a körözött, a forgalomból kivont vagy műszakival nem rendelkező autókat.

Engedjék meg azonban, hogy az átadás előtt elmondjam, hogyan jutott el Csepel odáig, hogy képes volt ezt a Magyarországon egyedülálló fejlesztést önállóan finanszírozni.

2010 októberében egy olyan önkormányzat vezetését örököltük meg, amely a csőd küszöbén állt. A kerület folyószámlahitele megközelítette a négymilliárd forintot. Az önkormányzat a saját működését sem volt képes fenntartani. Csak folyószámla hitelből lehetett kifizetni a dolgozók, tanárok, orvosok bérét csakúgy, mint a térfigyelő kamerákhoz adott önkormányzati támogatást a rendőrség számára.

Hamar rá kellett döbbennünk, hogy a kerület súlyos pénzügyi válságát a mindent átszövő, súlyos politikai korrupció okozta. A korrupció-gyanús szerződések felbontásával, a pénzügyek rendbetételével évi kétmilliárd forintot tudunk megtakarítani minden évben 2010-hez képest.

Ennek köszönhető, hogy mára az utolsó fillérig visszafizettük a ránk hagyott, négy milliárdos tartozást. Ezúton is köszönetet mondunk a magyar államnak, hogy ebből a tetemes tartozásból 800 millió forintot átvállalt. Az adósságok többi részét saját erőből tudtuk rendezni.

Ma már a működést úgy tudjuk finanszírozni, hogy százmilliók maradnak meg különböző fejlesztésekre.

Az elmúlt években saját erőből tettük tisztábbá közterületeinket, teljesen megújult a Tamariska domb, a Kiserdő, a Daru domb, és a teljes Kis-Duna parti sétány, épülnek a királyerdei utak, csapadékvíz-elvezetők is.

Oktatási, egészségügyi,  bölcsődei és több száz millió forintos óvodai fejlesztéseket indítottunk, sikerrel pályáztunk sok milliárdos város-rehabilitációs fejlesztésekre, a fővárosnak köszönhetően pedig megépült a gerincút, több fontos kerékpárút és a földbe került 54 km csatorna is. És ez még mindig csak néhány példa abból, hogy mi mindent sikerült elérnünk az elmúlt években.

A mai nap azonban Csepel közbiztonságának mérföldköve.

Néhány évvel ezelőtt még kerületünknek nem volt önálló közterület felügyeleti csoportja, volt azonban egy 40 kamerából álló térfigyelő rendszerünk, amelyből csupán 9 volt teljesen működőképes.

Ezt hagyták ránk elődeink.

Mára önálló közterület felügyelete van a kerületnek, amely tetemes létszámmal lát el járőrszolgálatot a nap 24 órájában.

25 millió forintos ráfordítás mellett sikerült felújítanunk és működőképes állapotba hoznunk az összes térfigyelő kamerát, sőt, jelenleg is tervezés alatt van ennek a rendszernek a bővítése.

Július 1-től pedig ismét előre tudunk lépni. Ettől a naptól ugyanis - a csepeli önkormányzat finanszírozásával - több rendőr fog állandó szolgálatot teljesíteni a kerület kiemelt pontjain. Amennyiben pedig az együttműködésünk sikeres, a járőrszolgálatot folytatjuk és állandósítjuk! Az a célunk, hogy a csepeliek nagyobb biztonságosan érezzék magukat ebben a kerületben.

A most átadásra kerülő rendszámfelismerő rendszer, amely még az országban is egyedinek számít, 15 és fél millió forintos beruházásból valósult meg.

Olyan rendszer ez, amely ha nem is szünteti meg az autólopásokat teljes egészében, a bűnözők dolgát biztosan megnehezíti, és reméljük, a kedvüket is elveszi attól, hogy Csepelen dolgozzanak.

A csepeli önkormányzat nevében, a fejlesztés pénzügyi támogatóiként abbéli reményeinket szeretném kifejezni, hogy egy újabb lépést tettünk a közbiztonság és a vagyonbiztonság erősítéséért.

És talán kis lépés ez a főváros vagy az ország közbiztonsága szempontjából, számunkra mindenképpen nagy ugrás afelé, hogy a csepeliek nyugodtabban alhassanak, nagyobb biztonságban érezhessék magukat és értékeiket.

Köszönöm a figyelmüket!

atolelo_vedelem2Csepel közbiztonsága mérföldkőhöz érkezett – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel alpolgármestere a „Pannon Pajzs” rendszám-felismerő rendszert bemutató sajtótájékoztatón.

Az „Átölelő Védelem” projekt lényege, hogy a Csepel közigazgatási területeire vezető utakat éjjel-nappal hat, nagy felbontású rendszámfelismerő kamera fogja pásztázni. A rendszer a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság adatbázisaira támaszkodva nagy hatékonysággal szűri ki a körözött, a lopott, a forgalomból kivont vagy a lejárt műszakival rendelkező gépjárműveket.

 

A korszerű technikának, és a rendkívüli képminőségnek köszönhetően a részletgazdag adatok lehetőséget biztosítanak rendszám, rendszámtöredék, szín, típus vagy az áthaladás időpontja szerinti későbbi visszakeresésre is. A rendszert már egy éve tesztelik, a Gubacsi-hídra telepített kamerával.

Papp Péter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője hangsúlyozta, az új szemléletű rendszer jelentősen fogja növelni a csepeliek szubjektív biztonságérzetét.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára példaértékűnek nevezte a beruházást. Szerinte a fejlesztéssel a csepeliek nagyobb biztonságban érezhetik magukat, de segítségével a Főváros közbiztonsága is javulni fog.

Borbély Lénárd hozzátette, a beruházás értéke tizenöt és fél millió forint, amelyet teljes mértékben a csepeli önkormányzat finanszírozott, annak köszönhetően, hogy a szocialista városvezetéstől 2010 őszén örökölt négy milliárd forintos adósságot mára sikerült visszafizetni.

Az eseményen jelen volt még Papp Károly r. altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere.

atolelo_vedelematolelo_vedelem3atolelo_vedelem4atolelo_vedelem6
atolelo_vedelem9atolelo_vedelem8Csepel.hu

fotó: Tóth Beáta

Meghívó

2014. június 24. kedd, 18:24

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet névadója halálának évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésére.

  • Időpont: 2014.06.26 csütörtök 9.30 óra
  • Helyszín: Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet (1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8.)

veradas_ujKedves csepeliek!


Holnap, azaz június 25-én 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz a polgármesteri hivatal nagytanácstermében (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)

Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ-kártya szükséges a regisztrációhoz.
Véradás előtt a folyadékfogyasztás és az étkezés is javallott.


Várjuk Önöket!

irtasElkezdődött az országos szúnyogirtás. Ezen a héten a fővárosban, valamint további 13 térségben lesz légi és földi permetezés, ha az idő is engedi. A következő hetekben országszerte 700 településen, összesen több mint 800 ezer hektárnyi területen végeznek irtást. A munkára másfél milliárd forintot biztosít a kormány.

Több száz liter permetezőszerrel töltik fel a szúnyogirtáshoz használt repülőket délelőtt a Farkashegyi repülőtéren. Az átalakított gépekben az ülések helyén egy hatalmas tartály van. A szárnyak alatt hat szórófej, ezekkel juttatják a permetezőanyagot a levegőbe. A következő hetekben 700 településen összesen 820 ezer hektárnyi területen végeznek irtást az országban, és ahova kell, akár hatszor is visszamennek. "Az akkor éppen a területen tartózkodó szúnyogokat tudjuk így elpusztítani. Amelyek külső területekről visszarepülnek, azok ismételten ott lesznek. Ezért van szükség újabb kezelésekre, mindenesetre hatása közvetlenül a gyérítés után fél-egy órával érezhető lesz" – közölte Fekete Gábor, a SZEMP AIR Konzorcium projektvezetője.

Az enyhe tél, az elmúlt hónapokban esett sok csapadék és a hirtelen jött felmelegedés miatt az idén extrém mértékű szúnyoginvázió várható. A kormány ezért másfél milliárd forintot különített el szúnyogirtásra, a műveletek összehangolását pedig - csakúgy, mint tavaly - az önkormányzatok helyett a katasztrófavédelemre bízta. "A szúnyoggyérítést elsősorban az esti órákban végzik a szakemberek, hiszen a szúnyogok ilyenkor aktívak, a méhek pedig már visszatértek a kaptárba" – mondta el Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

A permetezőszer az emberekre, a háziállatokra és a növényekre nem ártalmas, az irtás ideje alatt nincs szükség semmilyen óvintézkedésre.

Híradó.hu

Heves viharral, jéggel támad a hidegfront

2014. június 24. kedd, 08:20

id_jun24A déli megyék lakóinak komoly viharokra kell készülniük, 2 centisnél nagyobb jégdarabokkal és 90 km/h-nál hevesebb széllökésekkel. Az északi tájakon viszonylagos nyugalom lesz, míg a közbülső megyékben sok esőre, kisebb viharokra kell számítani. Így érkezik Magyarországra a kisebb lehűlést hozó hidegfront.

Kedd hajnaltól-reggeltől dél felől tovább terjednek az ország többi részére a hidegfrontot jelző zivatarok - írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A hevesebb zivatarokra kedden az ország délkeleti harmadán kell számítani, tehát elsősorban itt társulhat hozzájuk nagyobb méretű (2 cm feletti) jég és károkozó (90 km/h körüli) szél.

Az ország középső részén (lásd a térképet) területi átlagban is jelentős, akár 20 mm körüli mennyiségű csapadék hullhat a holnapi nap folyamán a nagy intenzitású záporokból, zivatarokból, de rövid idő alatt lokálisan másutt is leeshet nagy mennyiségű eső.

Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben a heves zivatarok miatt.

Vas, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben nincs semmilyen figyelmeztetés érvényben.

A többi, középső országrészben található megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki a sok eső és/vagy a zivatarok miatt.

Kedden egyébként csak délután szakadozhat fel a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 26 fok között alakul, de az északi, északnyugati tájakon délután hűvösebb lesz.

Versenyhajókat kaptak a csepeli evezősök

2014. június 24. kedd, 08:16

hajo5Két komoly hajóval gazdagodott a Csepel Evezős Klub SE. A segítséget ezúttal hazánkban dolgozó kínai üzletemberek nyújtották. A hétfői ünnepélyes átadáson Borbély Lénárd alpolgármester is jelen volt.

Az egyik sikersportágunk, a kajak-kenu árnyékában eléggé háttérbe szorul még mindig hazánkban az evezés. Ennek politikai okai is vannak, voltak, a diktatúrában elitsportnak kiáltották ki az evezést. A hatalom a golffal, a lovaglással és a tenisszel együtt ezt a sportágat is üldözte, mondván, az urak sportja. A népi demokráciában nincs helye ilyennek, csak a munkások sportjának. Szerencsére ma már nem azok az idők járnak, de az evezés óriási hátrányból indult a rendszerváltás után, és még mindig nem érte el azt a szintet, ahol a második világháború előtt állt.

Hazánk legeredményesebb evezős egyesülete, a Csepel Evezős Klub SE sincs mesés anyagi helyzetben, de már valamelyest jobban áll, mint a korábbi években. A legutóbbi adománynak köszönhetően két új versenyhajóval gazdagodott az egyesület. Hazánkban élő kínai üzletemberek támogatják így a klubot. Az amerikai márkájú, ám kínai gyártású hajók csúcsminőségűek, az egyik kétszemélyes, a másik egyszemélyes, s az áruk összesen négymillió forint.

A Gubacsi Híd lábánál található sporttelepen tartott június 23-ai ünnepélyes átadáson Borbély Lénárd alpolgármester is részt vett, és a kerület nevében köszönetet mondott a támogatóknak. A klub elnöke, Horváth László elárulta, a klub, amelynek kétszáz igazolt, köztük százhúsz utánpótláskorú sportolója van, hamarosan új mezeket is kap a kínaiaktól.

„Tavaly is mi voltunk az ország legeredményesebb evezős klubja, és az idén is erre számítunk – mondta Horváth László. – Mi magunk nem tudtuk volna megvenni ezeket a gyönyörű, méregdrága hajókat, ezért köszönet a kínai üzletembereknek. A közelmúltban szépült a központunk, és remélem, még az idén rendeződik a telep helyzete, és visszakerül a használata a klubhoz.”

Evezésben nem vagyunk annyira erősek, mint kajak-kenuban, de egy-két magyar indulónak van sansza kijutni a 2016-os riói olimpiára, és talán ezek a hajók is segíthetnek ennek elérésében.

hajohajo2hajo3hajo4hajo6hajo7Csepel.hu

fotó: halászi

tallaiA magyar családok megtakarításai az elmúlt négy évben 2500 milliárd forinttal gyarapodtak, ehhez hozzájárult, hogy a lakásfenntartási költségek csökkentésével évente több mint 300 milliárd forinttal több marad a családi kasszákban.

Riz Gábor interpellációjában kifejtette, a KSH által közzétett első negyedéves GDP-adat 3,5 százalékos bővülést mutat az előző évihez képest, így Románia és Lengyelország után jelenleg hazánk rendelkezik a harmadik leggyorsabb gazdasági növekedéssel az unióban. A fideszes országgyűlési képviselő szerint ez alapján 2014-ben akár a 2,5 százalékos növekedés sem elképzelhetetlen.

Hangsúlyozta a gazdasági növekedés kiegyensúlyozottabbá tudott válni, és a lakossági fogyasztás várhatóan tovább növekedhet az idén az alacsony infláció és az emelkedő reálbérek miatt. Az elmúlt évek gazdasági folyamatai egy olyan növekedési pályát rajzolnak fel, amelynek végén elérhetővé válhat az a cél, hogy közelebb kerüljünk a fejlettebb európai uniós tagállamokhoz – mutatott rá.

Mint mondta, a javuló gazdasági és költségvetési eredmények lehetővé tették a családok támogatásának bővítését. Példaként a családi adórendszert említette, megjegyezve, ennek köszönhetően idén már közel 230 milliárd forinttal több marad mintegy 900 ezer magyar családnál.

"A JAVULÓ GAZDASÁGI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI EREDMÉNYEK LEHETŐVÉ TETTÉK A CSALÁDOK TÁMOGATÁSÁNAK BŐVÍTÉSÉT."

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alacsony infláció és a keresetek folyamatos növekedése az elmúlt egy évben közel 3 százalékos reálbérnövekedést eredményezett.

A foglalkoztatás bővülése, a bérek növekedése és a családi adókedvezmények hatására jelentősen javult a magyar családok pénzügyi helyzete, amit a bizalmi indexek erősödése is nagyon jól mutat – jelentette ki.

Tállai András válaszában emlékeztetett rá, hogy a 2010-ben hivatalba lépett kormány fenntartható és kiegyensúlyozott növekedési pályára állította a gazdaságot, „valamint döntő fordulatot ért el a munkaképes korú emberek minél nagyobb arányú munkába állásáért folytatott küzdelemben”.

A kormány eredményességét támasztják alá az utóbbi hónapok nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő makrogazdasági adatai - fűzte hozzá a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára.

Szólt arról is, hogy a gazdaság élénkülésével párhuzamosan a munkaerőpiacon is kedvező fejlemények figyelhetők meg, a munkahellyel rendelkezők száma túlszárnyalta a 4,1 milliót, és 320 ezerrel többen dolgoznak ma, mint négy évvel ezelőtt. Mint mondta, emellett az aktívak aránya is emelkedett: hazánk e téren meghaladta a régiós versenytársakat, valamint az uniós átlagot, és ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta az unió átlaga alá csökkent.

A nettó keresetek az elmúlt négy évben 14 százalékkal lettek magasabbak, vásárlóértékük 2013-ban közel 7 százalékkal emelkedett – sorolta. Hozzátette: a családi adókedvezménynek köszönhetően a gyermeket nevelők jövedelme az átlagnál is jobban növekedett.

"A MUNKAHELLYEL RENDELKEZŐK SZÁMA TÚLSZÁRNYALTA A 4,1 MILLIÓT, ÉS 320 EZERREL TÖBBEN DOLGOZNAK MA, MINT NÉGY ÉVVEL EZELŐTT."

A magyar családok megtakarításai az elmúlt négy évben 2500 milliárd forinttal gyarapodtak, ehhez hozzájárult, hogy a lakásfenntartási költségek csökkentésével évente több mint 300 milliárd forinttal több marad a családi kasszákban – sorolta.

Felidézte, hogy a kormány jelentős eredményeket ért el a devizahitelesek helyzetének megoldásában is, eddig közel 400 ezer bajba jutott devizahitelesen tudott segíteni.

Szavai szerint folytatódik a munkahelyek számának növekedése, ennek eredményeként tartósan 4 millió fölött lesz az állással rendelkezők száma Magyarországon.

Riz Gábor válaszában arról beszélt, a gazdaság teljesítőképességének növekedése választókerületében, Ózdon és térségében is érezteti pozitív hatását. Az itt működő kis- és közepes vállalkozások mintegy 1000-1500 fővel bővítették az elmúlt három évben foglalkoztatásukat – fűzte hozzá.

(fidesz.hu)

iksz3Kerületi középiskolás diákok tették rendbe Csepel játszótereit a közelmúltban. A Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói már az újonnan bevezetett iskolai közösségi szolgálat keretében teljesítették az önkéntes munkát.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint ugyanis az érettségi bizonyítvány kiadásához ötven óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. Ez a 2013/2014. tanévben – tehát az idén – 9. és 10. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti.

A játszóterek megszépítésében Varga Norman ifjúsági referens is segített, aki a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület képviselőjeként a fővárosban szervezi és koordinálja a fiatalok feladatvégzését.

„Közel 60 intézménnyel állunk kapcsolatban, így a nyáron a fővárosban több száz fiatal kezdheti el a közösségi szolgálatot. Számos foglalkozás közül válogathatnak a diákok, de úgy látszik idén sláger az óvodai és egyéb rendezvényszervezési munkák. Eddigi tapasztalataink szerint azonban szép számmal jelentkeznek állatápolási és egyéb karitatív feladatokra is a munkavégzők” – tájékoztatta oldalunkat az ifjúsági referens.

Bővebb információ és jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

iksz2iksz

sznyog2Kedves csepeliek!

 

2014. június 27-én a napnyugta előtti órákban légi kémiai csípőszúnyog irtás lesz a fővárosban, így kerületünkben is a Duna jobb (Királymajor, Kertváros, Királyerdő) és bal partján (Vízmű lakótelep).

Tartalék időpont: 2014. június 28-29. 18:00 – napnyugtáig tartó időszakban

Figyelem! A hatóanyag méhekre veszélyes.