napi_aktualisA fő szempont a fogyasztó védelme. A Napi aktuális július 10-ei vendége Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa volt.

A vele készült beszélgetés megtekinthető ide kattintva.

lead_fogyasztoA következő hónapokban is a fogyasztói árak csökkenésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, miután a júniusi fogyasztói árindex ismét alacsonyabb lett a piac által vártnál.

Az idén júniusban 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak  az egy évvel korábbiakkal összevetve, az előző hónaphoz képest viszont 0,1 százalékkal nőttek a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölt adatai szerint.

Legutóbb 1968-ban mért 0,3 százalékos fogyasztói árcsökkenést a KSH.

 

Az elemzők további csökkenésre számítanak

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary Zrt. vezető elemzője szerint a fogyasztói árindex várhatóan decemberig rendkívül alacsony lesz, akkor azonban akár 1,4 százalékra is ugorhat, hiszen kikerül a bázisból a tavaly novemberi jelentős, 11,1 százalékos hatósági energiaár csökkentés.

Balatoni András, az ING Bank vezető makroelemzője az MTI-nek elmondta, hogy most a piac elszámolta magát, csupán 0,1 százalékos árcsökkenésre számítottak júniusban. A jegybank előrejelzése azonban megegyezett a bekövetkezett 0,3 százalékos csökkenéssel, így nem várhatók komolyabb monetáris politikai következmények - mondta.

Hullámzó árszínvonalra számíthatunk

A következő időszakban az éves árszínvonal hullámzására számít az elemző: júliusban nulla, esetleg negatív, augusztusban pozitív, majd szeptemberben ismét negatív éves index várható a tavalyi magas bázis miatt, amit elsősorban a dohánytermékek árának tavaly szeptemberi emelkedése okozott.

Az év utolsó hónapjaiban ismét emelkedő, 1 százalék körüli árdinamika várható, ami éves átlagban 0,1 vagy 0 százalék körüli inflációt jelez. Az inflációs ráta alakulásában domináns hatása van a rezsicsökkentésnek, de a másodkörös hatások is jelentősek, a vállalatok és háztartások jelentősen mérsékelték inflációs várakozásaikat - fejtette ki Balatoni András.

Hozzátette: ugyan a korábbi 4-5 százalékos "trendinfláció" lecsúszott 2-3 százalékra, deflációs veszély továbbra sincs, mivel a szélsőséges áringadozású termékcsoportokat és a szabályozott árakat kiszűrő maginfláció 2,6 százalékos, ami konzisztens a jegybank inflációs céljával.

A KSH összefoglalója szerint egy év alatt a háztartási energia, az élelmiszerek, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, míg a szeszes italok, dohányáruk, a szolgáltatások és az egyéb cikkek, járműüzemanyagok drágultak.

Az élelmiszerárak befolyásolták a csökkenést

Az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője kiemelte, hogy elsősorban az élelmiszerek árának éves csökkenése befolyásolta a júniusi adatot. Hozzátette, hogy a tej, tejtermék, valamint a húsáruk kivételével szinte valamennyi termékcsoportban csökkentek vagy stagnáltak a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest.

Még nem lehet deflációról beszélni

A szakértő szerint továbbra sem lehet deflációról beszélni, annak ellenére, hogy éves összehasonlításban már harmadik hónapja csökkenek a fogyasztói árak, ez ugyanis hosszabb időtartamú és a termékek széles körét érintő árcsökkenés esetén valósulna meg. Hozzáfűzte, hogy a szezonális ingadozásokat kiszűrő és így a tartós trendet jobban tükröző éves maginfláció 2-3 százalék között mozog.

A maginfláció a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,2 százalékos volt júniusban májushoz képest, míg az előző év azonos időszakával összevetve 2,6 százalékra emelkedett a májusi 2,5 százalékról. A nyugdíjas fogyasztói kosárba sorolt termékek ára az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedett, tavaly júniushoz képest pedig 0,9 százalékkal csökkent.

1,3 százalékkal csökkentek egy év alatt az élelmiszerárak

Tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerárak 1,3 százalékkal csökkentek. Ezen belül a cukor ára 17,1 százalékkal, a liszté 16,3 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 15,6 százalékkal, az étolaj ára 10,8 százalékkal csökkent, a péksütemények 3,2 százalékkal lettek olcsóbbak. Drágult viszont a sajt 9,0 százalékkal és a tej 8,5 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,7 százalékkal emelkedett ezen belül a dohányárúk 19,5 százalékkal drágultak, a szeszes italok olcsóbbak lettek. A szolgáltatások díjai 1,3 százalékkal nőttek, de a víz- és a csatorna díja átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent.

A járműüzemanyagok ára 0,9 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért viszont 0,9, a tartós fogyasztási cikkekért 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára 12,3 százalékkal csökkent, ezen belül a vezetékes gázért 16,9, a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. júniushoz viszonyítva.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára ugyan átlagosan 0,2 százalékkal csökkent, ezen belül a cukor ára 4,0 százalékkal, az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 1,4 százalékkal lett alacsonyabb májushoz képest, nőtt ugyanakkor az étolaj ára 1,9 százalékkal, a liszt és a száraztészta ára 1,6-1,6 százalékkal, a sertéshús pedig 0,7 százalékkal került többe.

Átlag feletti drágulások

Átlag felett, 0,4 százalékkal drágultak az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 0,8 százalékkal kellett többet fizetni.

Átlagot meghaladóan, 0,4 százalékkal nőttek egy hónap alatt a szolgáltatások árai is, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 1,7 százalékkal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,3 százalékkal csökkent a bor és a sör árának csökkenése miatt. Kisebb mértékű árcsökkenés történt a tartós fogyasztási cikkek (0,2 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,1 százalék) esetében. A háztartási energia ára nem változott májushoz képest.

Az Európai Unió 28 tagországában 2014 májusában a fogyasztói árak (a harmonizált előzetes adatok szerint) átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2013 májusában. Görögországban és Bulgáriában csökkentek leginkább az árak - 2,1 és 1,8 százalékkal -, míg a legnagyobb drágulás Ausztriában (,1,5 százalék) valamint Luxemburgban (1,4 százalék) volt májusban.

Forrás: MTI

Barátok, nyár, tábor

2014. július 11. péntek, 09:47

elmenytabor_052A nyári szünidőben nincs rosszabb egy unatkozó gyereknél. De milyen programokat találjon ki a szülő, hol helyezze el, hogy biztonságban tudja? A közös családi nyaralások, a nagyszülőknél eltöltött hetek nem elegendőek a több mint tízhetes vakációra, ezért is fogadják a szülők kissé félve a nyári hónapokat.  Mi legyen a gyerekkel?

A táborválasztás kérdése visszatérő szülői dilemma, hiszen sok érv és ellenérv felmerül ilyenkor, és több szempontot is végig kell gondolni. Megszokott társakkal töltse-e a gyerek az idejét, vagy elengedhetjük teljesen idegen környezetbe is? Az a tábor, ami nekünk tetszik, a gyereknek is szimpatikus lesz-e? Egyáltalán nem egyszerű hát a döntés, különösen, hogy még abban is megoszlanak a vélemények, egyáltalán menjen-e táborba a csemete?

Makai Nóra pszichológus a táborozás előnyeiről ír a Lifegarden. hu internetes oldalon.  Többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a közös programok során fejlődik a gyerek kezdeményező, alkalmazkodó és a kommunikációs készsége. Új barátokra tehet szert, és olyan közösségi élmények érhetik, amikre év közben nincs lehetőség. A szakember szerint az sem elhanyagolható szempont, hogy a gyerekek egészségének is jót tesz a sok mozgás, a napfény, arról nem is beszélve, hogy egy aktív programokat kínáló táborban talán nem is jut idő az okostelefonra, tévére, számítógépre. Egyszóval: jó dolog a nyári tábor, akkor is, ha minden este haza kell menni.

Sláger a napközis tábor

Változatlanul közkedvelt a csepeli gyerekek között a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban működő nyári napközis tábor. Van olyan tizenéves, aki évek óta szívesen jár ide vissza.

Az első héten naponta – a változó létszámtól függően – közel 280 vakációzó szabadidős tevékenységéről gondoskodtak a szervezők. „Rajonként kilenc csoportra felügyelnek a pedagógusok, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Segítenek közfoglalkoztatottak, önkéntes közösségi szolgálatot teljesítő diákok, sőt, egy óvó bácsiért is, akiért rajonganak a gyerekek” – tájékoztatta lapunkat Varga Gáborné táborvezető.

A nyári szünetben tartalmas programokkal várják a látogatókat. Idén a tábor projektje a foci VB, a vízilabda EB, a magyar sportolók megismerése, valamint a csepeli sportolási és szabadidős tevékenységek helyszínének felkeresése köré csoportosul. A 7 -14 évesek nem unatkoznak, mert a szabadtéri játékprogramok, a kézműves-foglalkozások mellett szerdánként Tarzan parkba viszik őket, és hetente a Posztógyári Tanuszodát is felkeresik.

A táborélethez folyamatosan lehet a csatlakozni. A szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat a tervezett időpont előtt egy héttel jelezzék az érdeklődők a Hollandi úti tábor pénztárában, ahol szerdánként 7-16.30,  pénteken 7-9 óra között lehet fizetni a napi ellátásért.

Így táboroznak ők

Marci és Flóra sporttáborban

Egy kétgyermekes édesanya csak közismert, bevált vagy ismerős által ajánlott táborba adná gyermekeit. „Második éve járnak együtt Marci és Flóra sporttáborba, amit barátaink ajánlottak. Nyugodt szívvel engedem el őket, mert elmúltak tíz és tizenkét évesek, tudnak magukra vigyázni, és egyébként is önállóak és közösségszeretők. Egy hétig vannak tőlünk távol, ott is alszanak. Úsznak, fociznak, futnak, pingpongoznak, tollaslabdáznak. Odafigyelnek rájuk, mindig van valamilyen program” – mondta el lapunknak az anyuka.

Anna a napközis tábort választotta

„Nem szeretek idegen helyen aludni, ezért is döntöttem a bejárós tábor mellett. Osztálytársaimmal is jó együtt lenni, jobban megismerjük egymást, amikor nemcsak tanulunk. Csak azt sajnálom, hogy a barátnőm pár hétig lesz itt, utána nyaralni mennek, majd a nagyszülők vigyáznak rá. A szüleim egész nyáron dolgoznak, így a táborban töltöm a vakációt. De jó itt lenni, nem unatkozunk.”

Antal Zsuzsa

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet 53. § (5) bekezdése és a Képviselő-testület 44/2014. (III. 04.) Kt. számú határozata alapján értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Polgármesteri Hivatal 2014. július 28. napjától 2014. augusztus 20. napjáig igazgatási szünetet tart.

Ebben az időszakban az ügyfélfogadás ügyeleti rendszerben történik az Ügyfélszolgálati Irodán XXI., Petz F. u. 1-3. és az Anyakönyvi Hivatalban XXI., Szent Imre tér 10. Ügyintézés csak halasztást nem tűrő esetekben van. (Bejárat: Szt. Imre tér 10. főkapu.)

A hivatal többi szervezeti egységénél a félfogadás szünetel, a folyamatos ügymenetet ügyelet biztosítja.

Szíves türelmüket és megértésüket megköszönöm!

Dr. Szeles Gábor

jegyző sk

Sok eső várható pénteken is

2014. július 11. péntek, 08:42

Bárhol az országban lehet felhőszakadás. Az egész országra első-, valamint másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök esti figyelmeztetésében azt írta: késő estig a Dél-Dunántúlon és az Alföldön többfelé, éjszaka elszórtan, majd pénteken napközben az országban többfelé várható zivatar, sőt egy-két helyen heves zivatar is kialakulhat. A zivatarokhoz felhőszakadás, az intenzívebb zivatarokhoz jégeső és viharos (60-90 kilométer/órás) széllökés társulhat.
Pénteken a napi csapadékmennyiség a Dunántúl délkeleti és az Alföld déli részét leszámítva 20, északkeleten és északnyugaton 30 milliméter fölött alakulhat - emelték ki.

A veszélyjelzés szerint pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Veszprém megyében várható a legtöbb eső.

Emellett az egész országban kialakulhat felhőszakadás is. Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat. Emiatt ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést, míg a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás veszélye miatt.

Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, a Fertő-tó környékén meg is erősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul.

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 13-18 Celsius-fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 fok között, keleten néhol kevéssel 20 fok alatt alakul. Az országos, középtávú előrejelzés szerint szombaton is több helyen eshet az eső. Vasárnapra javul az idő, akkor már sok napsütés várható, és akár 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő.

Dajka László az argentinok továbbjutását várta

2014. július 10. csütörtök, 20:43

Dajka László az argentinok továbbjutását vártaHosszú és a keddinél jóval kevesebb élvezetet nyújtó elődöntőt láthattak a szurkolók szerdán este. Az önkormányzat Szent Imre téri vb-sátra a Hollandia-Argentína mérkőzésre is megtelt. A vendég ezúttal Dajka László, a Budapesti Honvéd 24-szeres válogatott labdarúgója, edző volt.

A keddi elődöntőben Németország 7-1-re „mészárolta le” Brazíliát a most zajló 20. labdarúgó-világbajnokságon. Cseppet sem meglepő módon, ezután már senki sem mert tippelni a Hollandia-Argentína mérkőzés konkrét eredményére. Az önkormányzat vb-sátrában szerdán is kitehették volna a „telt ház” táblát. 

Dajka László az argentinok továbbjutását várta

A vb második elődöntőjén Dajka László, a Budapesti Honvéd 24-szeres válogatott labdarúgója volt Csepel vendége. A műsorvezető, Vida István (a Csepeli Városkép Kft. ügyvezetője) nem hagyta ki megkérdezni az 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő focistát, hogy milyen részt venni egy ilyen nagyszabású sporteseményen. „Természetesen csodálatos érzés, de úgy látom, mára ez sokkal nagyobb, rangosabb és látványosabb esemény lett, mint a mi időnkben volt. És ez azt is jelenti, hogy sokkal több lett benne a pénz, jobban elüzletiesedett a világbajnokság. Nem kifejezetten ezért, de sajnos mi már jó ideje csak külső szemlélői vagyunk ennek a seregszemlének.”

A műsorvezető ezúttal is megkérdezte a vendéget és a házigazdát, mit vár az elődöntőben. „Nem vagyok kimondottan argentin szurkoló. Ám mivel három évet futballoztam Spanyolországban, így a latin futball közelebb áll hozzám – mondta Dajka László. – Szóval, nem mondom, kinek drukkolok, de a világoskék zakóm árulkodó lehet sokaknak.”

Július 11-én, szombaton, a Brazília-Hollandia bronzmérkőzésen Dunai Antal, az Újpesti Dózsa olimpiai bajnok magyar válogatott labdarúgója, edző, sportvezető lesz a vendég az önkormányzat vb-sátrában a Szent Imre téren.A házigazda, Borbély Lénárd akár csak a keddi elődöntőben, az európai csapat továbbjutásáért szorított. Az alpolgármester a végén kicsit csalódott lehetett, mert 11-esekkel az argentinok győztek 4-2-re, így ők lesznek a németek ellenfelei a vasárnapi döntőben, a riói Maracana Stadionban. „Buenos Airesben most biztos népünnepély vette kezdetét, ám erre a játékra, amit most láthattunk, egyik csapat sem lehet büszke– mondta a meccs után Dajka László. – Látszott, egyik fél sem mer különösebben kockáztatni, és a biztos védekezés mindennél fontosabb. Tudom, hatalmas volt a tét, de szakmai szemmel is nézve, azért többet vártam mindkét szövetségi kapitánytól. Messiéknek ettől sokkal többet kell mutatniuk a döntőben a németek ellen. De ezt bizonyára ők is tudják.”

s06Dajka László az argentinok továbbjutását vártaDajka László az argentinok továbbjutását vártaDajka László az argentinok továbbjutását várta

Véradás a Csepel Plazában július 11-én

2014. július 10. csütörtök, 15:55

veradas10Tisztelt Csepeli Lakosok! Kedves Véradók!

 

2014. július 11-én (pénteken) a Csepel Plaza földszintjén (1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170.) 13.00 és 18.00 óra között véradás lesz.

Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges a regisztrációhoz. A véradást megelőzően javasolt bőségesen étkezni és sok folyadékot fogyasztani.

Ismét szúnyogirtás lesz a fővárosban

2014. július 10. csütörtök, 14:59

sznyog2Tisztelt Csepeli Lakosok!

 

2014. július 14-én (tartaléknap rossz idő esetére: 2014. július 15.) a napnyugta utáni időszakban földi kémiai gyérítésre kerül sor a fővárosban.

2014. július 17-18-án (tartaléknapok rossz idő esetére: 2014. július 19-20.) a napnyugtát megelőző időszakban pedig légi kémiai gyérítés lesz. 

A szúnyogirtás a Dunához közeli területeket  - Királymajort, Kertvárost, Királyerdőt valamint a Vízmű lakótelepet (Hárost) - érinti.

Figyelem! A hatóanyag méhekre veszélyes!

figyelmeztetesNégy megyére másodfokú, hat megyére és Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Több déli megyében felhőszakadás is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Baranya, Csongrád, Bács-Kiskun és Tolna megyére adtak ki másodfokú, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést.
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Somogy megyében az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat, emiatt ezekre a megyékre a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Csütörtökön a déli óráktól délnyugat felől zivatarok várhatók, kelet, északkelet felé helyeződve várhatóan a Dunántúl déli, délkeleti részét és az Alföldet is érintik majd, de néhol az Északi-középhegység térségében is előfordulhat zivatar, helyenként viharos (70 kilométer/óra feletti) széllökéssel, jégesővel és felhőszakadással.

A déli megyékben a zivatarokat 90 kilométer/óra feletti széllökés, és két centiméternél nagyobb jég is kísérheti - tették hozzá.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet általában 23 és 28 fok között, nyugaton néhol 20 fok alatt alakul.

Csatornzs02Tisztelt Csepeli Lakosok!

 

A 2013 márciusában, illetve a decemberében kiírt pályázatot a kiviteli tervek elkészítésének elhúzódása miatt több lakos csak a határidő lejárta után tudta volna benyújtani, ezért a határidőt meghosszabbítjuk annak érdekében, hogy minél többen pályázhassanak.

Az új jelentkezési határidő: augusztus 1-je

Önkormányzatunk a rákötési pályázat - mely segíti a szociálisan rászorulókat - első két körében 130 érvényes pályázatot támogatott összesen 29 158 890 Ft értékben.

A pályázati kiírás letölthető ide kattintva.