A november 6-9. között Zalaegerszegen megrendezett XIII. Országos Lubik Imre Trombitaversenyen Mészáros Tamás Endre, a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendéke maximális pontszámmal első helyezést ért el. Felkészítő tanára, Horváth Ferenc tanári különdíjat kapott a zsűritől. A sikeres szereplésen zongorán közreműködött Tóth Ágnes, a zeneiskola új zongoratanárnője.

Az ifjú tehetség a Jedlik Ányos Gimnázium 10. évfolyamán tanul. Az országos trombitaversenyen közel 140 versenyző közül jutott a döntőbe, ahol több mint hatvan versenytársával indult. A diákok négy korcsoportban mérhették össze hangszeres játékukat a versenynek otthont adó Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézményben.

Mészáros Tamás a negyedik korcsoportban versengett. Az első forduló kötelező műveként az olasz zeneszerző D. Cimarossa: F-dúr Concerto III-IV. tételét játszotta. A szabadon választott kategóriában Hidas Frigyes: Trumpet Concerto No. 2. I. tételét adta elő. A második fordulóban szintén egy kötelező és egy szabadon választott művel készültek a versenyzők.

A csepeli diák produkcióit a bírálók maximum pontszámmal értékelték, melynek aranyérem lett a jutalma.

Antal Zsuzsa

Döntöttek a devizahitelek forintosításáról

2014. november 09. vasárnap, 16:58

forint_penz_uj_fekvo_leadA devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel vasárnap.

Felidézik: az NGM megállapodást írt alá a Magyar Bankszövetséggel a fogyasztói (devizaalapú és deviza-) jelzáloghitelek forintosításánál felmerülő kérdésekről. A megállapodás törvényi átvezetését, parlamenti képviseletét a kormány a fair bankokról szóló jogszabállyal együtt külön törvényben fogja végrehajtani.

A tájékoztatás szerint a forintosítás zökkenőmentes lebonyolításához szükséges devizamennyiséget aMagyar Nemzeti Bank (MNB) teljes egészében biztosítja.

A kormány bízik abban, hogy a devizahitelek kivezetését követően a bankok minden energiájukat és rendelkezésre álló forrásaikat a magyar gazdasági szereplők hitelezésére, a gazdaság növekedésének további előmozdítására fogják fordítani – írta a minisztérium.

Utaltak arra is, hogy a magyar gazdaság 2014-ben a bankok gyenge hitelaktivitása mellett tudott több mint 3 százalékos növekedést produkálni.

Mint írták, a kormány korábbi döntésének megfelelően folyik a bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása. Utaltak arra, hogy a kabinet három lépésben kívánja kivezetni a devizahiteleket a piacról: elsőként a Kúria döntése után rögzítette az elszámoltatás módját, ezt követően a bankok elszámolnak az ügyfelekkel, majd harmadik lépésben megtörténik a devizahitelek kivezetése a piacról.

Azt írták, a kormány a devizahiteles problémakör rendezésénél a Kúria döntésének messzemenő figyelembevételével járt el, biztosítva a folyamat teljes jogszerűségét, ezért a forintosításra is a Kúria döntésének alapul vételével kerülhet sor.

Az NGM megállapodott a bankszövetséggel

A devizahitelesek érdekeinek védelméhez és a forint árfolyamának megóvásához szükséges megállapodásokat a kormány, a Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megkötötte. Ennek keretében az NGM megállapodást írt alá a Magyar Bankszövetséggel a fogyasztói (devizaalapú és deviza-) jelzáloghitelek forintosításánál felmerülő kérdésekről.

A megállapodásban a felek egyetértettek abban, hogy a lakossági devizaalapú és deviza-jelzáloghitelek kivezetése össztársadalmi érdek. A lakossági hitelek devizaárfolyam-kockázatának megszüntetése elsődlegesen az adósok számára fontos, azonban a magyar bankrendszer hosszú távú, stabil működéséhez is nélkülözhetetlen – írták.

Közölték, a bankok elszámoltatásának eredményeként az adósok terhei átlagosan 25-30 százalékkal mérséklődnek. Annak érdekében, hogy az így megszerzett előnyt a kormány megvédje és a jövőben se jelentsen kockázatot a külföldi fizetőeszköz árfolyamváltozása, a devizahiteleket forintosítani szükséges.

(Az MNB honlapján található információ szerint november 7-én az euró árfolyama 308,97, a svájci franké 256,60, a japán jené pedig 2,163 forint volt.)

2016-tól eltűnhetnek a devizahitelek

A Fidesz–KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban Budapesten, a képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt. A politikus a devizahitelek forintosítását firtató kérdésre a sajtótájékoztatón azt válaszolta: 2016. január 1-je után nem maradhat devizahitel Magyarországon.

MNO

konyv6A hetven éve, 1944. november 9-én elhunyt Radnóti Miklós költőre, műfordítóra emlékeztek ma Csepelen. A 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakjáról elnevezett művelődési ház előtt a költő válogatott verseit és prózai írásait tartalmazó köteteket, valamint a legszebb verseit feldolgozó hangoskönyvet ajándékozott Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd polgármester a tisztelőknek.

Radnóti halálának 70. évfordulója alkalmából a november 7-én megkoszorúzott mellszobránál vasárnap sokan gyújtottak mécseseket. A tiszteletadók között volt Morovik Attila alpolgármester is.

A költőt zsidó származása miatt munkaszolgálatra kötelezték Szamosveresmarton, Margittán és Királyhágón. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, ahonnan társaival együtt gyalogoltatták nyugat felé, Abdára, ahol november 9-én agyonlőtték. Ezt a napot tavaly nyilvánította a magyar kormány Radnóti Miklós-emléknappá, amikor országszerte megemlékeznek a nácizmus áldozatáról.

Csepel.hu

Fotó: Tóth Beáta

konyvkonyv2konyv3konyv5

konyv7konyv8konyv9

Sikeres a gyed extra

2014. november 08. szombat, 15:22

76843_jovedelem_csaladA gyed extra hatására már közel 15 ezer kisgyermekes anya dolgozott a gyed mellett vagy a gyes mellett több mint 30 órás időtartamban 2014 szeptemberében – mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.

A NAV nyilvántartása szerint a gyed mellett majdnem 9 ezer kisgyermekes anya dolgozott, a gyes mellett pedig heti 30 órát meghaladó időtartamban 6 ezren.

"A GYED EXTRA KERETÉBEN A KISGYERMEKES ANYÁKNAK MÁR NEM KELL LEMONDANIUK AZ ANYASÁGI JUTTATÁSOKRÓL, HA A GYERMEKNEVELÉS MELLETT DOLGOZNI IS SZERETNÉNEK."

2014. január 1. óta a gyed extra keretében a kisgyermekes anyáknak már nem kell lemondaniuk az anyasági juttatásokról, ha a gyermeknevelés mellett dolgozni is szeretnének.

Korábban a gyed mellett egyáltalán nem tudtak munkát vállalni a nők, a gyes mellett pedig csupán heti 30 óránál kevesebb időtartamban.

Szalai Piroska hangsúlyozta, hogy az ősz első hónapjában a korábbi tilalmakat feloldó gyed extrának köszönhetően jelenhettek meg az édesanyák közel 15 ezren a legális munkaerőpiacon.

A volt miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptemberben a Munkahelyvédelmi Akció keretében már 40766 fő után vettek igénybe járulékkedvezményt a gyesről vagy gyedről visszatérő szülők a munkáltatói. Ez a létszám 33 százalékkal több mint a múlt év azonos időszakában volt.

Szalai Piroska szerint ezek az intézkedések jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 2014. III. negyedévében újabb csúcsot ért el a 15-64 éves korú nők foglalkoztatása, és 1 millió 900 ezren dolgoztak már közülük.

(kormany.hu-fidesz.hu)

Európa legfőbb értéke a sokszínű nemzet

2014. november 08. szombat, 13:03

ovAz intézményesült Európa nem távolodhat el a tagállamoktól és a polgároktól, mi itt, Európában mindannyian egy keresztény gyökerű érték- és kultúrközösség részei vagyunk - fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor kormányfő szerint az Európai Unió számára ma az a kérdés, hogy bekerül-e a világtörténelem elhibázott utópiáinak sorába. "Ha nem vigyázunk, az unió újabb tanulságos példájává válhat az elhibázott utópisztikus kísérleteknek. A mi felelősségünk, hogy ez ne következzen be" - fogalmazott a miniszterelnök Helmut Kohl volt német kancellár új kötete alapján született írásában, amely szombaton jelent meg a www.miniszterelnok.hu oldalon.

A kormányfő szerint a volt kancellár Aggodalom Európáért - felhívás című könyve magyar olvasóknak is fontos útmutatása, hogy a kis tagállamok ugyanannyit érnek, mint a nagyok. "Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Európában a nemzetek a valóság, az Európai Egyesült Államok az utópia. (...) Mert több ezer éves nemzeti gyökerek vannak, amelyeket elvágni egyenlő lenne az öngyilkossággal" - írta Orbán Viktor.

"A NEMZETEKET JOBBAN BE KELL VONNI AZ EU MUNKÁJÁBA, UGYANIS ÉVTIZEDES INTÉZMÉNYEK NEM ÉRVÉNYTELENÍTHETIK AZ EMBERI EGYÜTTÉLÉS ÉVSZÁZADOS KERETEIT."

Meggyőződése - folytatta -, hogy a nemzeteket jobban be kell vonni az EU munkájába, ugyanis "évtizedes intézmények nem érvényteleníthetik az emberi együttélés évszázados kereteit". Eleve kudarcra van ítélve szerinte, ha Európát nemzeti sajátosságok nélkül akarják létrehozni. A magyarok így egyetértenek Helmut Kohllal: "nem akarunk önálló, bürokratikus, központi irányítású mamutintézményt" - tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az intézményesült Európa nem távolodhat el a tagállamoktól és a polgároktól, "mi itt, Európában mindannyian egy keresztény gyökerű érték- és kultúrközösség részei vagyunk". Megjegyezte, a volt német kancellár bátran kimondja: Európa nem néhány álmodozó ideája, nem poézis, nem folklór. "Nem az álmodozók építik Európát, ezért mi sem lehetünk hurrá-európaiak".

A kormányfő osztja Helmut Kohl azon meglátását is, amely szerint a béke és a szabadság Európa lételeme, egyúttal az előfeltétele minden másnak: demokráciának, emberi jogok védelmének, jogállamnak, társadalmi stabilitásnak, jólétnek. Orbán Viktor álláspontja is az, hogy az EU-t nem valamilyen utópikus rögeszme, hanem egy nagyon is valós, gyakorlati cél hívta életre: a béke megteremtésének igénye. Éppen a XX. század veszélyes és bukott utópiáival szemben született meg az európai egység nagyon is gyakorlatias gondolata - írta.

Hozzáfűzte, hogy "a könyv olyan pontokon is segítségünkre siet, ahol talán nem is várnánk". Ma ugyanazon politikai erők képviselői aggódnak Magyarországnak "az európai értékektől történt elfordulása" miatt, akik - mint ahogyan az a Kohl-kötetből is kiderül - kormányzásuk idején rövid távú pártpolitikai előnyök oltárán feláldozták Európa gazdasági-pénzügyi stabilitását és külpolitikai megbízhatóságát is - írta Orbán Viktor.

(MTI-fidesz.hu)

radnoti2A Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából Radnóti Miklós költőre emlékeztek Csepel elöljárói a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtt megrendezett ünnepségen november 7-én, ahol megkoszorúzták Radnóti Miklós mellszobrát. A költő 1944. november 9-én lett a nácizmus áldozata. A koszorúzás után zenés irodalmi koncertet hallgathattak meg az érdeklődők a művelődési házban.

Radnóti Miklóst hetven évvel ezelőtt, 1944. november 9-én lőtték agyon Abda község határában több társával együtt. Tömegsírba temették, amelyet halála után két évvel exhumáltak. Kabátjának zsebében megtalálták a Bori noteszt, amelybe utolsó verseit írta. Megrendítő sorokat vetett papírra, mert tudta, hogy nem menekülhet a nácizmus gyilkos szándékai elől. A magyar kormány tavaly nyilvánította Radnóti Miklós-emléknapnak november 9-ét, amikor országszerte megemlékeznek a költőről. Fejet hajtanak minden üldözött előtt, akik a nácizmus vagy a kommunizmus áldozataivá váltak a legsötétebb években.

Radnóti Miklós mellszobránál Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, a csepeli Fidesz és KDNP nevében Bercsik Károly, Noé László és Szuhai Erika képviselők; az Együtt-PM nevében pedig Szabó Szabolcs országgyűlési és Hudák János önkormányzati képviselők helyeztek el koszorút. A Jobbik, az MSZP és a Demokratikus Koalíció képviselői nem vettek részt a közös megemlékezésen.

A koszorúzást követően a Napra zenekar irodalmi koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők.

radnotiradnoti3radnoti4radnoti5radnoti6radnoti7radnoti8radnoti9radnoti10Cs.

fotó: halászi

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 11-én (kedd) 17.00 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart.

A meghívót megtekinthetik ide kattintva.

Kétmilliárd eurót törlesztett Magyarország

2014. november 07. péntek, 13:22

ketmilliardKétmilliárd euró adósságot törlesztett Magyarország október végén az Európai Uniótól 2008 őszén fölvett hitelből, ami által egyszeriben 2,1 százalékponttal csökkent a GDP-arányos államadósság - jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleménye szerint a mostani kifizetés után az Európai Unió felé már alig 1,5 milliárd euró tartozás maradt, amit a hitel-megállapodás szerint 2016-ban kell kifizetni. Az Államadósság Kezelő Központ által közölt ütemezés szerint ennek az utolsó részletnek a visszafizetése 2016. második negyedévében lesz esedékes.

Híradó.hu

Borbély Lénárd a Fővárosi Közgyűlésben

2014. november 07. péntek, 13:03

bl_fkgyLetette a hivatali esküt és megalakult a fővárosi közgyűlés, amelynek Borbély Lénárd csepeli polgármester is a tagja. A testületnek 32 képviselője van: 23 kerületi polgármester, valamint a kompenzációs listáról bejutott 9 küldött. Megválasztották az új főpolgármester-helyetteseket. Orbán Viktor miniszterelnök azt emelte ki beszédében, hogy folytatják a kormány és a főváros közötti jó együttműködést, s a jövőben még nagyobb lehetőségek nyílnak meg. Tarlós István főpolgármester arra helyezte a hangsúlyt, hogy Budapest szuverén város, és pártállástól, hovatartozástól, indulatoktól függetlenül kívánja irányítani.

Orbán Viktor miniszterelnök emlékeztetett rá: 2010 előtt a főváros állandó vitában volt az aktuális kormányokkal, amely megnehezítette az együttműködést. Ennek a korszaknak vetett véget Tarlós István, s azóta ért el sok sikert Budapest. A következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is, hiszen Budapest sikere nemzeti érdek. Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős külön-külön és együtt, ha szövetségre lépnek egymással. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt négy évben olyan beruházásokat valósítottak meg, „amelyek addigi elmaradása mély sebet jelentett a budapestiek szívében”. Ezek között sorolta a 4-es metró befejezését, a Ludovika, a Várkert Bazár, az Erkel Színház és a Zeneakadémia felújítását, a Budapest Music Center és a Groupama Aréna felépítését, a Tüskecsarnok hamarosan következő átadását.

Orbán Viktor hozzátette: az önkormányzati választás még több és nagyobb lehetőséget nyitott meg Budapest előtt. Mivel a fővárosi közgyűlésbe immáron nem pártlisták alapján kerülnek be a képviselők, hanem közvetlenül választják őket, Budapest vezetése közelebb kerül az emberekhez.

fkgyTarlós István főpolgármester azt mondta, hogy Budapest mindig szuverén, szabad város volt, amit megmutatott 1848-ban, 1956-ban és később is. Magától is képes eldönteni, mit jelent a demokrácia és hogyan kíván vele élni. A demokrácia egyenrangú partnerek viszonyát feltételezi, és a főváros ehhez tartja magát.

A főpolgármester kiemelte, hogy pártállástól, érzelmektől, indulatoktól mentesen kívánja irányítani Budapestet.

A közgyűlés megválasztotta a főpolgármester-helyetteseket is: Badgy Gábort (pénzügyek), Szeneczey Balázst (városfejlesztést) és Szalay-Bobrovniczky Alexandrát (humán ügyek). Egyhangúlag megválasztották Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert önkormányzati és rendészeti tanácsnoknak.

Csepel.hu

bl_fkgy2bl_fkgy3fkgy_ov

Budapest sikere nemzeti érdek

2014. november 07. péntek, 10:08

fkgy_ov

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is, hiszen Budapest sikere tegnap is, ma is, holnap is nemzeti érdek.

 

A kormányfő erről pénteken a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén beszélt, ahol hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy a 2010-ben felmutatott összefogás nem szalmaláng volt, hanem tartós, hosszú távú egység, amelynek része a nemzet fővárosa is. Most pedig eljött az igazi magyar fellendülés megalapozásának történelmi pillanata - fogalmazott.
Kiemelte ugyanakkor, hogy minden kérdésben az emberek mellett kell állni, velük kell megvalósítani a terveket - aminek jól bevált eszköze a nemzeti konzultáció -, "technokrata megközelítéssel, az emberek kioktatásával" ugyanis semmire sem lehet jutni. A nemzeti konzultáció rendszere szerinte azt üzeni az embereknek, hogy "halljuk a hangjukat, megfogadjuk a tanácsaikat".
Orbán Viktor azt is fontosnak nevezte, hogy a konfliktusoktól sem szabad félni, szerinte egyébként egy demokráciában nem is lehet konfliktusmentes politikát folytatni, kivéve akkor, ha valaki nem csinál semmit. Hangsúlyozta: az elmúlt négy évben sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket, mint ha csendben maradt volna, és vakon követi azt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió vagy valamely nagyhatalom utasításba ad. "Szuverén országhoz méltatlan dolog lenne ez" - mondta.
A Fővárosi Közgyűlés új összetételével kapcsolatban Orbán Viktor nagy lehetőségeket lát abban, hogy a fővárosnak mostantól olyan vezetői lesznek, akiket a budapestiek közvetlenül választottak meg, nem pedig pártlistákról. "Budapest vezetése (...) közelebb került a budapesti emberekhez", márpedig a mai magyar politikai filozófia alapvetése éppen az, hogy a választott vezetők első számú feladata a közösségépítés - mondta. Hozzátette, Tarlós István személyében a szavazók olyan főpolgármestert választottak, aki mindig is tudta, milyen a város valódi arca.
A miniszterelnök szerint Budapest húsz éven át, egészen 2010-ig "vitában állt az országgal", így gyengült, egyedül maradt. Holott Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős, ha szövetségre lépnek egymással: négy évvel ezelőtt "megkötöttük ezt a szövetséget, mert azt valljuk, hogy sikeres nemzeti főváros nélkül nincs szabad, önálló, sikeres Magyarország" - hangoztatta.
Felidézte az elmúlt négy évben megvalósított fővárosi beruházásokat, első helyen a 4-es metró ügyének rendezését. "A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól" - folytatta -, ezért megújult a Ludovika, a Várkert Bazár, a Zeneakadémia és az Erkel Színház. Emellett felépült a Budapest Music Center és a Groupama Aréna. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan a Tüskecsarnokot is átadják.
Beszéde végén Orbán Viktor arról szólt, hogy a politika önmagában képtelen lenne megújítani Budapestet: a Sziget sikere, a romkocsmák, a virágzó startupok, az önszerveződő városséták, a tűzfalfestések, a megújuló közterek, az új éttermek, kávéházak, klubok és fesztiválok mind-mind budapesti civil, lakóközösségi vagy éppen üzleti vállalkozások. A politika legfontosabb feladata így szerinte az, hogy teret adjon az itt élő magyarok kreativitásának, hogy itt érezhessék magukat otthon, Európának ebben a városában.
A kormányfő szavait egy Cseh Tamás-dal soraival zárta: "Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest".
MTI