kiallitas_amk3Hazai szatirikus képzőművészek válogatott munkáiból nyílt kiállítás a Nagy Imre ÁMK-ban november 14-én. A kiállító művészek – Halász Géza, Gyulai Líviusz és Fazekas Levente – a KOKSZ (Kortárs Karikatúra és Szatíra) Műhely tagjai. Képeiket bemutató tárlatot Szerényi Gábor grafikus, közíró nyitotta meg.

Ahogy beszédében fogalmazott: az itt szatírát felvonultató műfaj köszönő viszonyban sincs a közvélekedésben számon tartott ún. vicces rajzokkal, mivel a három alkotó, három csapást képvisel a szakma dzsungelében. Halász Géza munkáinál a zsidó keresztény kultúrkör a mérvadó. Képalkotó technikája a netes rajzkomponálásban lenyűgözően virtuóz.

Megnyitójában hangsúlyozta: Gyulai Líviusz, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész fanyar humorral láttatja a különös színvilágú és finoman szatirikus grafikáit.

A legfiatalabb alkotó Fazekas Levente önarcképeit a szatirikus, tragikus és komikus gondolkodás jellemzi – tette hozzá Szerényi Gábor.

A kiállítás megtekinthető november 14-től december 10-ig a művelődési központban (Simon Bolivár sétány. 4-8.).

kiallitas_amkkiallitas_amk4kiallitas_amk6Antal Zsuzsa

Fotó: Halászi Vilmos

Ma van a Cukorbetegek Világnapja

2014. november 14. péntek, 12:15

cukorbetegsegMinden év november 14-én a prevencióra, a cukorbetegség korai felismerésére és a kezelés, a szövődmények megelőzésének fontosságára hívják fel a figyelmet a szervezők. Dr. Bibok György diabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosának segítségével összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat.

  • Miért éppen ezen a napon?

Az időpont megválasztása egy, a cukorbetegség megismerésében és kezelésében is mérföldkőnek számító felfedezés, illetve a kutatóorvos tiszteletére történt. 1891. november 14-én született Frederick Banting, aki Charles Besttel közösen fedezte fel az inzulint, 1922-ben.

  • Mit jelöl a kék kör?

A Diabétesz Világnap hivatalos logója egy kék kör, a cukorbetegség nemzetközi jelképe. A kör a közösséget, a cukorbetegséggel küzdő egyéneket és szervezeteket jelöli. A kék színhez kapcsolódik a kampány, amikor a figyelem felhívása érdekében, világszerte több száz épületet és emlékművet világítanak ki az eget jelképező és az ENSZ zászlójával megegyező színnel.

  • Mit üzen az idei világnap?

Az előző évhez képest megváltozott a kampány témája, a világnap idén az egészséges életmód és a cukorbetegség köré szerveződik. A gyermek és kamaszkori diabétesz és az előző négy év oktatás és megelőzés után az idei a kampány kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmód, a mozgás és a helyes táplálkozás prevenciós szerepére.

  • Miért fontos ez az üzenet?

Az egészséges életmód prevenciós szerepe a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében kulcsfontosságú. A rendszeres testedzés nemcsak a megelőzésben segít, de a betegség kezdeti stádiumában - az étrendi változtatásokat rendszeres mozgással kiegészítve - akár gyógyszeres kezelés nélkül is normalizálható a vércukorszint.

  • A cukorbetegek is mozogjanak!

A rendszeres fizikai aktivitás szerepe már kialakult cukorbetegség esetén sem lebecsülendő. A mozgás hatékonyan képes csökkenteni a vércukorszintet; így a már gyógyszeres kezelés alatt álló, vagy inzulinra szoruló betegek állapotán is sokat segíthet. Hatására rendszerint csökkenthető a vércukor szint, így a szükséges gyógyszerek mennyisége is csökkenhet.


  • Genetika, vagy életmód?

Az idei kampány üzenete azt is jelenti, hogy mindenki saját maga felelős az egészségéért. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy hiába fordul elő a családban a betegség és hívjuk fel az érintettek figyelmét az öröklődés jelentőségére. A legtöbben természetesnek veszik, hogy ők maguk is végigjárják majd az elődöktől látott utat, pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy így kell lennie. A genetikát nem befolyásolhatjuk, de az életmódunkat magunk alakítjuk. Étrendi változtatásokkal, rendszeres mozgással és szűrővizsgálatokkal kézben tarthatjuk saját egészségünket.

forrás: www.endokrinkozpont.hu

NB I-es Birkózó Csapatbajnokság Csepelen

2014. november 14. péntek, 08:46

birkozasA 2014. évi csapatbajnokság B csoportjában zajló visszavágóknak november 13-án a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka adott otthont. Az eseményt Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Csepeli Birkózó Klub elnöke nyitotta meg. Szavaikkal reményt adtak a sportág kedvelőinek: megerősítették, hogy a nagy múltú csepeli birkózósport belátható időn belül újra régi fényében tündökölhet.

KÉPGALÉRIA

Az ezt megelőző, október 30-án, Pesterzsébeten lebonyolított első forduló után borítékolhatóvá vált, hogy a továbbjutást jelentő csoportelsősségért a Csepeli Birkózó Klub és az ESMTK versenyzői kiélezett harca várható. (Az előzmény: az idei versenykiírás értelmében a csoport győztesét a hármas döntőben az A és C csoportból november 12-én hibátlan mérleggel továbbjutó FTC és Vasas SC alakulata várja.)

A papírforma az elsőként sorra kerülő találkozó után beigazolódott: Kecskeméti BC - ESMTK - 0:32. Majd a folytatás: Csepeli BC - Kecskeméti BC -32:0

Ezután következett a mindent eldöntő mérkőzés, az ESMTK-Csepeli BC összecsapás.
Az első mérkőzésen az 59 kg-os súlycsoportban - Molnár József jóvoltából - parádés hazai győzelem szemtanúi lehettünk, de sajnos ezt követően meccsről-meccsere szállt el a remény...
Elúszott egy sokak által már megnyertnek hitt meccs, a titkon remélt bravúrgyőzelmek pedig elmaradtak. A végeredmény: ESMTK-Csepeli BC - 22 :7

Fontos megemlíteni, hogy míg az ESMTK csapata két ukrán nemzetiségű, napjainkban is aktív, olimpiai és világbajnoki érmekkel rendelkező kölcsönjátékossal erősítette meg csapatát, addig a Csepeli BC két saját nevelésű, már visszavonult birkózót nevezett Ritter Árpád (Európa bajnok) és Garamvölgyi Gábor (magyar bajnok, edző) személyében.

A csoport végeredménye: 

  • 1. ESMTK      7 pont
  • 2. Csepeli BC  5 pont
  • 3. Kecskeméti BC  0 pont
birkozas2birkozas3birkozas4birkozas5birkozas6birkozas7birkozas8birkozas10

    Ismét megkezdődik a jelentkezés az Otthon Melege Program három lakossági energiahatékonysági pályázatának kiírására, először a háztartási gépek jönnek. A három energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A fűtéskorszerűsítési pályázat keretösszege 1 milliárd forint, a háztartásigép-cserére 627 millió, a nyílászárócsere-pályázatra 1,1 milliárd forint van.

    Eredetileg mindhárom kiírásra október utolsó hetében - különböző időpontokban - lehetett volna jelentkezni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azonban október 28-án arról tájékoztatott, hogy az energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere a túlterheltségéből adódó technikai okok miatt nem üzemel.

    A tárca a végleges megoldás kidolgozásáig a pályázók türelmét kérte, és hangsúlyozta, hogy a hiba miatt senki nem eshet el a pályázati lehetőségtől. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szükség esetén meghosszabbítja a jelentkezési határidőt, az addig beérkezett hűtőgépcsere- és fűtéskorszerűsítési pályázatokat pedig érvényesnek tekinti. Az NFM november 11-én közölte, hogy a pályázatok informatikai rendszereinek technikai problémái elhárultak, módosult határidőkkel, november 14-étől megkezdődhet a jelentkezés.

    A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére november 14-e és december 15-e között, vagy a forrás kimerüléséig lehet pályázatot benyújtani, régiónkénti bontásban. Először a Nyugat-dunántúli régióból, azaz Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből pályázhatnak a nyugdíjasok és a nagycsaládosok, majd november 16-ától a többi magánszemély. Ezt követi meghatározott időpontokban a többi régió.

    A kazáncsere pályázatai november 19-e és 2015. január 31-e között, vagy a forrás kimerüléséig adhatók be, szintén régiónként különböző időpontokban.

    A homlokzati nyílászárócsere alprogramra november 26-a és 2015. január 5-e között, vagy a forrás kimerüléséig nyújthatók be a jelentkezések, ugyancsak régiós bontásban.

    A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, valamint a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu) érhető el.

    Híradó.hu

    orban180-300x249Orbán Viktor miniszterelnök szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, "egyre zavarosabb az egész dolog". A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának nyilatkozott.

    A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában utalt arra a dokumentumra, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át a magyar félnek a beutazási tilalmakkal kapcsolatban; a papír jórészt a külképviselet korrupciós aggodalmaival kapcsolatos korábbi egyeztetéseket sorolja fel. Ennek tartalma nem más, mint ömlesztet változata annak, amit az ellenzéki pároktól már megkapott a kormányzat, az ügy egyre inkább elveszti a komolyságát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a beutazási tilalom ügyéről a 180 percben.

    Se aláírás, se fejléc, se pecsét, "ez egy fecni" - jellemezte Orbán Viktor a dokumentumot, hozzátéve: ha bármelyik magyar nagykövet odaadna egy ilyen papírt egy kormánynak, másnap haza kellene rendelnie.

    A miniszterelnök azt is mondta, hogy ha a beutazási tilalommal sújtott Vida Ildikó adóhatósági elnök be is nyújtaná lemondását, erősen elgondolkozna azon, hogy elfogadja-e, mert arra nem szeretne precedenst teremteni, hogy egy külső állam megvádol egy köztisztviselőt, de nem ad át bizonyítékokat, mégis eléri a leváltását. Orbán Viktor hangsúlyozta: stabilizálni kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) működését a NAV mostani vezetésével.

    Tárgyalunk külföldi kézben lévő bank megvásárlásáról

    A kormány tárgyal külföldi kézben lévő bank, bankok megvásárlásáról - közölte. Emlékeztetett, nemrégen vásárolták vissza az MKB Bankot, de úgy látja, akár túl is teljesíthetik azt a kormányzati vállalást, amely szerint a magyar pénzügyi rendszerben a pénzintézetek több mint 50 százaléka magyar kézben lesz. "Könnyen lehet, hogy a 60 százalékot is elérjük vagy fölé megyünk" - mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár "meg kell vásárolni néhány bankot", utána ezeket elérhetővé kell tenni magyar tulajdonosoknak.

    Arra a felvetésre, hogy a sajtóban a Budapest Bank neve forog, Orbán Viktor úgy reagált: semmilyen üzleti kérdést nem tud megerősíteni.

    Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

    A devizahitelek ügyéről Orbán Viktor azt mondta, a kormányzat elérte a céljait, teljesítette az ígéreteit. Hozzátette: a terve az volt, hogy 1000 milliárd forintot irányít át a bankoktól az emberekhez.

    "Valóban volt arról szó, hogy majd a forintosítással tesszük ezt, és nem az elszámoltatással, de a bíróság közben olyan döntést hozott, hogy ezt a célt - hogy ezermilliárdot a bankoktól vissza tudjak terelni az emberekhez - végül is az elszámoltatással tudjuk elérni" - fogalmazott a kormányfő.

    Összegzése szerint a kormány elérte céljait, köztük a törlesztőrészletek csökkenését, valamint azt, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a most megsegített devizahitelesek.

    Arra a kérdésre, hogy miért kötelező a devizahitelek forintosítása, a miniszterelnök azt válaszolta, ez egy komoly, elvi kérdés, amelyen a kormányzat sokat töprengett. A devizahitelek olyan komoly kísértést jelentenek, amelyek ellen a valamiképpen tenni kell, igazából fogyasztóvédelmi szempontokat kell figyelembe venni, hogy a bankok, akarva, akaratlanul, ne foszthassák ki az ügyfeleket – mondta.

    A kormányfő a Déli áramlat nevű gázvezetékről azt mondta, az nyers magyar gazdasági érdek, egyébként, az Északi áramlathoz hasonló beruházás, ezért kérdés, hogy, amit a németeknek szabad, miért nem szabad a magyaroknak.

    A boltok vasárnapi zárva tartásáról a kormányfő azt mondta, a magyarok „nagy fiúk”, ők döntik el, mit csinálnak vasárnap, de azt fontosnak tartja, hogy Ausztriában és Németországban is létezik hasonló szabályozás.

    Híradó.hu

    vers2A Magyar Nyelv Napját közös versmondással ünnepelték az óvodások az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben megrendezett központi eseményen. Csaknem kilencezer gyermek szavalta el ugyanazokat a verseket a helyi idő szerint fél 11-kor. A közös ünneplésbe a határon túli óvodák is bekapcsolódtak.

    KÉPGALÉRIA

    A kulturális központban a rákosmenti, terézvárosi és a csepeli óvodások egy csoportja szavalta el Tamkó Sirató Károly: Csigabiga; Kiss Dénes: Labdajáték; Bella István: Mondóka; Fecske Csaba: Tündér és Darázs Endre: Csupa sár című költeményeit. A fővárosi gyerekekhez online közvetítéssel két csapat csatlakozott Lentiből és Kézdivásárhelyről, több ezren pedig saját intézményeikben szavaltak.

    A közös versmondás a nyelv tanulása és fejlesztése mellett az összetartozást is jelképezi – hangsúlyozta Hanczár János, a kezdeményezés ötletgazdája a rendezvényen.

    Csepelről a Csalitos, a Fenyves, a Szivárvány, Jupiter és a Kádár Kata óvoda apróságai vettek részt. A jelenlévő óvodák képviselői mesekönyveket kaptak ajándékba, melyet az akcióban résztvevő összes intézménybe eljuttatnak a szervezők.

    Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a Magyar Nyelv Napjává, mivel 1844-ben ezen a napon szentesítették a magyar nyelvről és nemzetiségekről szóló törvénycikket.

    Öt verssel ünnepeltek

    Csepelen a Csodakút óvoda százötven ovisa mondott közösen verset november 13-án, természetesen pontosan fél 11-kor kezdve a szavalatot. A pontos időpont nem véletlen, hiszen a Magyar Nyelv Napján az ország és a határon túli magyarlakta területek sok-sok óvodájában egyszerre hangzott fel Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba, Tamkó Sirató Károly és Darázs Endre egy-egy verse. Borbély Lénárd polgármester - akinek két kislánya közül az egyik már óvodás - is részt vett az ünnepségen. Megdicsérte a gyerekek szép versmondását és megköszönte a felkészítő óvodapedagógusok munkáját.

    verscsodakutcsodakut3csodakut2csodakut6csodakut5Antal Zsuzsa

    Szenteczky_Janos01Vajon milyen lehetőségeket kínált egy baráti vadászat Nagykáta környékén 2008 táján? Erre is válasz született a Kispesti Járásbíróságon folyó perben november 12-én, ahol Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke, a Csevak egykori vezérigazgatója ült a vádlottak padján hűtlen kezelés vádjával. A már tavasszal elkezdődött perben ezúttal két tanút hallgattak meg. Az egyik Cz. György közgazdász végzettségű belső ellenőr, akivel Szenteczky János egy vadászaton ismerkedett össze. A másik tanú dr. N. János Krisztián, aki Szenteczky tanácsadója, majd helyettese volt a Csevakban.

    A Szenteczky János elleni vádirat lényege a következő. A csepeli önkormányzat még 1991-ben kötött bérleti szerződést a CSISÉ-vel (Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesület) az Erdősor utca 45-47. szám alatti ingatlanok használatára. A szerződést több alkalommal meghosszabbították, de 2007-ben erre már nem került sor. Ettől az időponttól kezdve a CSISE bérleti díjat sem fizetett az ingatlanok használatáért, de előtte is csak a szokásos bérleti összeg töredékét utalta át az önkormányzatnak. A bíróságon korábban tanúként hallgatták meg a CSISE elnökét, aki közölte, hogy 2007-ben kétszer is találkozott Szenteczky Jánossal, a Csevak vezérigazgatójával a szerződés megkötése ügyében, de végül semmi nem történt. Szenteczky tudta, hogy a bérleményért nem fizetnek, ezzel pedig a csepeli adófizetőket károsítják meg, de szemet hunyt a törvénytelenség fölött.

    Dr. N. János Krisztián tanúként azt mondta, hogy előbb Szenteczky János tanácsadója volt, majd vezérigazgató-helytettese lett. „A nyilvántartási rendszer nem volt áttekinthető, mert folyamatos átszervezés volt a cégnél, de nyilvántartásnak lennie kellett. A CSISE ügye nem rám tartozott. A konkrét ügyekben a vezérigazgatónak volt aláírási joga” – vallotta dr. N. János Krisztián.

    Cz. György éppen vadászgatott Nagykáta környékén, amikor megismerte a szintén vadász hobbijának élő Szenteczky Jánost. Hamarosan bemutatták Tóth Mihály akkori polgármesternek, majd felkérték, hogy dolgozzon az önkormányzatnak, illetve a Csevaknak. A közgazdász végzettségű, de könyvvizsgáló szakvizsgával nem rendelkező Cz. György gazdasági tanácsadóként látott munkához a Csevaknál. Szerződéskötésének és árajánlatának „furcsa és nem életszerű” részére dr. Kléber István, a sértetti fél jogi képviselője hívta fel a bíróság figyelmét. Furcsa ugyanis, hogy nem a megbízó Csevak osztotta ki a feladatokat Cz. Györgynek, hanem fordítva történt az üzletkötés: a megbízott mondta meg, hogy mivel bízzák meg - természetesen közpénzből. A megbízott árajánlata is meglepően gyorsan megszületett, noha még nem tisztázták pontosan a feladatokat.

    Az ügyész indítványozta, hogy a bíróság szerezze be a Csevak vezetői értekezleteinek 2009 márciusában készült jegyzőkönyveit, hogy megállapíthassák: hogyan történtek a feladatmegosztások és indult-e a Csevakon belül felelősségre vonás a gyanús ügyletek miatt.

    Szenteczky János, akit az ügyészség folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel vádol, a mostani tárgyaláson sem tett tanúvallomást.

    A pert február 6-án folytatják újabb tanúk meghallgatásával.

    Cs.A.

    Szajlai Csaba: A tét

    2014. november 13. csütörtök, 09:14

    Álláspont. Nem kéne annyira verni bizonyos helyeken a tamtamot, miszerint a devizahiteles mentőcsomag inkább a bankok, mintsem az adósok érdekeit szolgálja.

    A Magyar Nemzeti Bank friss jelentése szerint ugyanis az ügyfelek döntő részének jelentősen csökkennek a terhei, példának okáért a friss kalkulációk szerint jóval mérséklődnek a tőketartozások. 
    De beszéljenek a számok: a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számításai szerint egy tipikus devizaadósnál a szerződéskötéskori tőketartozás 5,6 millió forint volt, ez ma 7,5 millió forint, az elszámolás után pedig hatmillió lesz. A törlesztőrészlet kezdetben negyvenezer forint volt, ma 78 ezer, az elszámolás után pedig 56 ezer lesz. Magyarán, a devizahitelesek döntő része jól jár! 

    Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a kormány és a jegybank minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy véget érjen ez a negatív sztori. A Magyar Bankszövetség álláspontja szerint jövő őszre a kölcsönök túlnyomó része forintosítva lesz, utána pedig a hazai bankok „megtisztulva” üzemelhetnek. 

    Szóval azért nem kellene heccelni az érintetteket, mert fogyasztóvédelmi szempontból születtek a döntések ebben a témakörben – ezermilliárdos teher nehezedik a bankokra. Pedig mondhatta volna azt is „állambácsi”, hogy teljesítmény nélkül akartak nagyon sokan jobban élni – hitelből –, de az álom kipukkadt, és a megoldás kulcsát találják meg maguk az érintettek. Ehelyett azonban az Orbán-kormány szembement a bankokkal, sokszor kockáztatván a hazai pénzügyek stabilitását is, és rájuk terhelt mintegy ezermilliárdot – a hitelcsapda fedezeteként. Jegyezzük meg, hogy a válság előtti években sem volt sokkal masszívabb a magyar gazdaság, mint jelenleg. Ugyanakkor irdatlan mennyiségű hitelt vettünk fel: nem beruházásra, fejlesztésre, amiből több munkahely és jövedelem képződik, hanem fogyasztásra. Ráadásul túlnyomórészt devizában – ennek a levét isszuk most.

    Fontos elem az is, hogy a folyamat békés körülmények között zajlik: nem szakadt be a forint, a Magyar Nemzeti Bank pedig hozzányúlhat a devizatartalékhoz. Pont azért, hogy a devizahitelek kivezetése megtörténjen. Persze lehet azt mondani, hogy várjuk ki a végét, és csak később osszunk-szorozzunk, azonban az állami hatóságok által tisztességtelennek minősített kölcsönök kora hamarosan lejár. Ráadásul azt mérlegelni kell, hogy a devizahitelek azonnali megsemmisítése esetén, vagy egy hatósági, például 150-160-as svájcifrank-árfolyam-alkalmazásnál mi lett volna. Nem nehéz kitalálni, pénzpiaci pánik, bankok nemzetközi leminősítése, Magyarország lerontása, spekulatív tranzakciók, csődkockázati felár drasztikus megugrása, amelyet jegybanki alapkamat-emelés követett volna, és vágtató infláció. Arról nem is beszélve, hogy egy európai demokratikus jogállamban a törvényhozásnak nincs joga ahhoz, hogy beavatkozzon polgári jogi szerződésekbe. 

    Valószínűleg – az ellendrukkerek táborából – sokan abban reménykedtek, hogy olajjal olt majd tüzet a kormány. Úgy tűnik, ez a hajó – végleg – elment. 

    Egyszerűen tehát nem igaz, hogy maximálisan a bankok érdekei szerint született meg a devizahiteles mentőcsomag. Hogy a bankok örülnek, amögött csak az van, hogy korábban rosszabbra, drasztikusabb állami beavatkozásra számítottak. Cseppet sem mellesleg, a devizahitelesek még mindig nyerésben vannak az eredeti felálláshoz képest – csak „többre” számítottak. A fent részletezett gazdasági-pénzügyi okok miatt azonban azt nem tehette meg az állam, mint az önkormányzatokkal, hogy a tartozásaikat átvállalja.
    Most az érintettek – az állam, a bankok és az adósok – abban érdekeltek, hogy béke legyen. 

    Amennyiben pedig sikerül az eredeti elképzelések alapján lezongorázni a devizahiteles mentőakciót, a nyugati nyomás is enyhül majd. Csak józanság, és pár hónap múltán a hitelminősítők is javítanak rajtunk. Visszakerülhetünk oda, ahol már ott kellene lennünk,
    a befektetői kategóriába. 

    Az ország pénzügyi stabilitása a tét.

    MHO

    Üzembe helyezték a csepeliek mentőautóját

    2014. november 13. csütörtök, 08:56

    mentoautoÜzembe helyezték november 12-én a csepeli önkormányzat által 28, 2 millió forintért vásárolt esetkocsit. A Csepeli Mentőállomás előtti parkolónál rendezett ünnepségen Morovik Attila alpolgármester nem mindennapi eseménynek nevezte a mentőautó szolgálatba állítását, mivel országosan Csepel egyedüli a példaértékű támogatással. Beszédében hangsúlyozta, hogy a 4x4-es, „C típusú” Mercedes Sprinter mentőjármű teljes felszereltségét az önkormányzat finanszírozta mintegy kétmillió forint értékben. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy másfél évvel ezelőtt egymillió forintért vásároltak kapnográfot a mentőállomás gépkocsijai számára. Ezen kívül a lakásprogram keretében öt csepeli mentősnek biztosítottak önkormányzati bérlakást.

     

    Az eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő köszöntötte a mentőszolgálat munkatársait, majd beszédében kiemelte: a városvezetés külön figyelmet szentel a mentőszolgálat fejlesztésére, mivel fontosnak tartja a helybeliek egészségbiztonságának javítását. A képviselő kitért az Országgyűlésben tegnap kezdődött 2015. évi költségvetés vitájára, melyben többek között az egészségügyi fejlesztések is előtérbe kerültek. A politikus elmondta, hogy elindították a mentőszolgálat informatikai fejlesztését, amely által a jövőben biztonságosabbá és pontosabbá válhat a mentésirányítás.

    Németh Szilárd beszédében buzdította a megyei-, a kerületi- és a megyei jogú nagyvárosi önkormányzatokat, hogy Csepelhez hasonlóan vegyenek részt az egészségügy fejlődését szolgáló programban. Továbbá utalt rá: annak ellenére, hogy 2010-ben közel négymilliárdos költségvetési hiánnyal, 10,2 milliárdos vagyonvesztéssel és kétmilliárdos hosszú lejáratú kölcsönnel vették át a kerületi önkormányzat vezetését, mégis a hatékony gazdálkodásnak köszönhetően sikerült olyan mentőautó beszerzésére fordítaniuk a pénzt, amely a helyi lakosok életmentésére irányul.

    Dr. Engelbrecht Imre, a Közép-magyarországi Régió orvos-igazgatója (OMSZ) országosan egyedülálló ajándéknak nevezte a mentőautó üzembe helyezését.

    Beszédében megköszönte az önkormányzat anyagi támogatását, amelynek köszönhetően mentőszolgálat épületének felújítása elkészült, a dolgozók bérlakáshoz jutottak, valamint a plusz felszerelések beépítésre kerültek az eset-rohamkocsiba. Az igazgató arról is szólt, hogy a mentőszolgálat és a helyi 24 órás felnőtt orvosi ügyelet közös irányítású együttműködését tervezik, mely a legmagasabb szintű szakmai ellátással hatékonyabban segíthet az életmentésben.

    A legmodernebb típusú mentőautó elsősorban Csepelen kerül bevetésre, de sürgősségi esetekben a szomszédos kerületek és települések mentési feladataihoz is riaszthatják.

    mentomento2mento4mento5mento6mento7mento8Antal Zsuzsa

    Fotó: Tóth Beáta

    Idén már ötödször negatív az infláció

    2014. november 12. szerda, 20:04

    Fogyasztoi_ar_index_alakulasa_20141111A fogyasztói árak októberben átlagosan 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, míg szeptemberhez képest 0,3 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Elemzők úgy kommentálták az adatokat, hogy nincs még defláció Magyarországon, az egyszeri tételek nélkül számított maginfláció pozitív, így korai deflációs veszélyről beszélni.

    Szeptemberhez képest az éves árcsökkenés minimálisan, 0,1 százalékponttal lassult, míg a havi árcsökkenés augusztusban és szeptemberben is 0,2 százalékos, azaz 0,1 százalékponttal alacsonyabb volt. Londoni elemzők  0,1 és 0,3 százalék közötti éves árcsökkenésre számítottak.

    Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy immár ötödször fordul elő idén, hogy éves összevetésben negatív az infláció. Kiemelte, hogy októberben a háztartási energia, a ruházkodási cikkek, illetve a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent.

    A szezonálisan kiigazított maginfláció az előző hónaphoz képest szinten maradt októberben, míg tavaly októberrel összevetve 1,5 százalék volt a szeptemberi 1,4 százalék után.

    A családok és a nyugdíjasok a legnagyobb nyertesek

    A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH gyorstájékoztatójára reagálva közölte: az októberi inflációs adathoz már hozzájárult a harmadik rezsicsökkentés is (a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökkent).

    Hozzáteszik, a rezsicsökkentések mellett az Európa-szerte tapasztalt alacsony inflációs környezet is hatott a magyar árak alakulására. Októberben tovább mérsékelte az inflációt a kőolaj világpiaci árának csökkenése. Az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő. A növekvő reáljövedelmek pedig a fogyasztás és a megtakarítások bővülését erősítik.

    A rezsicsökkentések, valamint az élelmiszer- és energiaárak hatását kiszűrő maginfláció magasabb, de szintén mérsékelt árdinamikát jelez (1,5 százalék). A következő hónapokban lassan gyorsuló inflációra számítunk, a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint az árnövekedés jövőre is mérsékelt, de az ideinél magasabb lesz, 1,8 százalék.

    Nincs deflációs veszély

    Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője elmondta, hogy egyszeri tételek (rezsicsökkentés) húzzák le az inflációt, nem fundamentális okok miatt csökkennek az árak. Hozzátette, hogy a maginfláció éves összevetésben 1,5 százalék volt, ami szintén azt mutatja, hogy nincs deflációs veszély. A szakértő szerint a KSH szezonálisan kiigazított maginflációs adata – amely éves összevetésben 1,5 százalékos növekedést mutatott októberben – megközelítőleg jelzi, mekkora lett volna az infláció rezsicsökkentés nélkül.

    Az Erste arra számít, hogy decemberben lesz először pozitív inflációs mutató (0,5 százalék), ami azonban jövőre a Magyar Nemzeti Bank céljáig is nőhet az adóemelések (alkoholos termék, élelmiszerek ellenőrzési adó, elektronikus útdíjemelés), továbbá az alacsony élelmiszerár-bázis, a kikerülő rezsicsökkentések és a forintgyengülés miatt.

    Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője kiemelte: az inflációs helyzetben és a kilátásokban sem látszik nagyobb változás, még jó ideig alacsonyan maradhatnak a lényegi folyamatokat tükröző korrigált mutatók, hiszen infláció globálisan is alig mutatkozik. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Bank inflációs céljáig 2015 második felére kapaszkodhat vissza a ráta. Ismerve az MNB álláspontját, további kamatcsökkentés nem valószínű, viszont a nagyon alacsony szint sokáig fennmaradhat – jegyezte meg.

    A rezsicsökkentés nélkül 1 százalék körül lenne az infláció – vélekedett a szakértő. Azonban nem csak a rezsicsökkentés miatt mérséklődnek az árak, többek között az élelmiszerárak és az üzemanyagárak is csökkennek és jelentős az alacsony globális infláció hatása is – tette hozzá.

    Mérsékelt inflációs környezet

    Emelkedtek az inflációs alapmutatók októberben, de azok szintje változatlanul mérsékelt inflációs környezetre utal – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB által vizsgált mindhárom inflációs alapmutató a fogyasztói árindex 0,1 százalékpontnyi növekedésénél nagyobb emelkedést mutatott. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció 0,2 százalékponttal 1,4 százalékra, a keresletérzékeny termékek inflációja 0,3 százalékponttal 1,7 százalékra, míg a ritkán változó árú termékek inflációja 0,5 százalékponttal 2,1 százalékosra ugrott, ami csaknem két éve a legmagasabb szintje.

    Az MNB elemzése szerint az iparcikkek árai alig változtak tavaly októberhez képest, egyaránt visszafogott volt mind a tartós, mind a nem tartós iparcikkek inflációja. A piaci szolgáltatások ára havi összevetésben 0,6 százalékkal nőtt, ami az elmúlt években mértnél magasabb áremelkedés, állapította meg az MNB. A szolgáltatások inflációjának alakulását érdemben emelte az úgynevezett máshová fel nem sorolt szolgáltatások áremelkedése, de ettől eltekintve a szolgáltatások széles körében változatlanul mérsékelt áremelkedés volt.

    A részletes adatok

    A KSH adatai szerint a nyugdíjas fogyasztóiár-index októberben 0,2 százalékos csökkenést mutat szeptemberhez, és 0,7 százalékot tavaly októberhez képest. 2014. szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül csökkent a cukor (3,8 százalék), a liszt (2,5 százalék), a száraztészta (1,8 százalék) és a sertéshús (1,5 százalék) ára. Nőtt a tojás (1,9 százalék) és az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség és gyümölcs (0,9 százalék) ára.

    A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,4 százalékkal drágultak, ezen belül a borok ára 2,1 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt egy hónap alatt.

    Az átlagnál nagyobb mértékben, 2,3 százalékkal csökkent a háztartási energia ára, ezen belül az elektromos energiáért 5,5, a távfűtésért 2,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében szintén  0,8 százalékos árcsökkenés történt, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint szeptemberben.

    Éves összevetésben nem változott az élelmiszerek ára. A sajt 3,4, a tej 2,4 százalékkal drágult, míg a cukor 18, a liszt 10,5, az étolaj 9,9, a péksütemények pedig 3,4 százalékkal lettek olcsóbbak. A szeszes italok 1,8 százalékkal olcsóbbak, a dohányáruk 9,6 százalékkal drágábbak lettek tavaly októberhez képest.

    A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb, 14,1 százalékos mértékben. A vezetékes gázért 16,9, az elektromos energiáért 16,2, a távfűtésért 13,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. októberhez viszonyítva. A szolgáltatások 1,7 százalékkal drágultak, a kulturális, oktatási és szabadidős szolgáltatások ára 2,5 százalékkal nőtt, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent.

    Az egyéb cikkekért 0,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 0,3 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkek ára átlagosan 0,7, a tartós fogyasztási cikkeké 0,4 százalékkal mérséklődött.

    MNPO összeállítás