Strein Oszkár 1924. február 19-én született Budapesten, szülei 1934-ben költöztek Csepelre.
Csepelen a Weiss Manfréd Gyárban tanulta ki a szerszám- és géplakatos szakmát 1938-1940 között. Ezután a Weiss Manfréd Gyár repülőgép- és motorgyártó üzemében dolgozott géplakatosként.
1945. január 21-én, a szovjet csapatok bevonulása után németes hangzású neve miatt „málenkij robotra” hurcolták el Csepelről. A községből összesen 269 férfit vittek el a szovjet katonák azzal az ürüggyel, hogy csak néhány napos munkát kell végezniük. Előbb Tökölre hajtották őket gyalogmenetben, ahol egy pincében töltöttek egy hetet, majd Ráckevén át Kiskunhalasra mentek. Itt marhavagonokba zsúfolták őket, majd hetekig tartó utazás után a Kelet-Ukrajnában található Liszicsanszkban kötöttek ki. A csepeli férfiak mellett több száz, Magyarország más vidékeiről származó férfiakat és nőket zártak egy lágerbe. A foglyok főként a liszicsanszki szénbányákban dolgoztak, Strein Oszkár szállítómunkás volt. Az éhezés, kimerültség és a betegségek miatt jó néhányan sosem térhettek haza, őket névtelenül temették el a városban. A magyarok többségét 1948-ban engedték el a liszicsanszki lágerből. Strein Oszkár 1948 szeptemberében tért haza. A kommunizmus évtizedei alatt sosem beszélhetett arról, hogy a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára.
Hazatérése után a Csepel Művek Edénygyárában, majd a Szerszámgépgyárban és a Transzformátorgyárban dolgozott eredeti szakmájában szerszám- és géplakatosként. A kommunizmus bukása után először a legközelebbi barátainak, bizalmasainak tett róla említést, hogy mi történt vele és társaival a Szovjetunióban, egy liszicsanszki lágerben kétezer kilométerre a hazájától.
A 92 éves Fráter Béla történelmi erdélyi család sarja, 1924. november 23-án Párizsban született. A kommunizmus elől menekülő szülei 1927-ig a francia fővárosban éltek és dolgoztak. Tanulmányait az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd az Aranyosi Felsőkereskedelmi Iskolában folytatta. A Műegyetem Vegyészmérnöki Karára készült. Gyakornoki évét a Chinoin Vállalat újpesti üzemében végezte. Családi okok miatt azonban, a továbbtanulás helyett a munka világát választotta. A vitorlázó repülés iránti érdeklődése már egészen fiatalon megnyilvánult. Az 1940-es években a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alapnál először sportrepülő, majd segédoktató.
1956. október 23-án az emberi sorsok fő rendezője úgy avatkozott be az életébe, hogy vidéki szolgálati út helyett a fővárosban kellett maradnia. Gépkocsivezetőként ekkor a MÁVAUT-nál dolgozott. A forradalmi eseményekről a rádióból értesült, melynek hatására tagja lett a vállaltnál megalakult Munkástanácsnak. Kora este tudták meg, hogy a Felvonulási téren összegyűlt tömeg a Sztálin-szobrot próbálja ledönteni. A helyszínen tapasztalt sikertelen kísérlet után a Szabolcs utcai garázsába siettek. Egy amerikai gyártmányú, Diamond típusú vontatóval, valamint hegesztőpalackkal és lángvágóval tértek vissza. Kollégájával Darics Lajossal egy létrán felmásztak a szobor talapzatára és egy hosszú gumicsővel felvitték a lángvágót. Ott kellett vágni, ahol legvékonyabb volt a bronz. Kalapáccsal végigkopogtatták a szobor lábát, amelynek anyaga a csizma szára fölött volt a leggyengébb. Ott kezdték el hegeszteni. A két vonató eközben „V” alakban meghúzta a Sztálin nyakára hurkolt sodronykötelet. Recsegett-ropogott, ahogyan dőlt a szobor, aztán mintha egy pillanatra megállt volna a mélység fölött, végül nagy robajjal a kövezetre zuhant. Ez nem csak Fráter Béla, de talán valamennyi magyar ember számára, a XX. század egyik legfontosabb és legemlékezetesebb pillanata volt.
A forradalmi eseményeket, a boldogság önfeledt pillanatait és az egykori Tanácsház téren a kommunisták által kilőtt Csepel teherautó körüli halottak képét testközelből tapasztalhatta. A forradalom leverése után a besúgások és a nyomozás alapján a rendőrség is eljutott a Szabolcs utcai buszgarázsba. Szaglásztak, keresték a tetteseket, de a telep vezetői nem buzgólkodtak a felderítésben. Egy disszidens magyar később „nevére vette” a szobor ledöntését, megmentve ezáltal az igazi felelősöket. Később a Tefunál, a Hungarocamionnál, majd az IBUSZ Vállalatnál volt teherautó- majd autóbuszsofőr. Az 1950-es évektől Csepelen élő Fráter Béla 66 évesen ment nyugdíjba. A Csepeli Református Gyülekezet tagja, a közélet aktív figyelője és a polgári értékrend elkötelezett híve.
Rácz Lajos 1952 július 1-én született Budapesten. Birkózói pályafutását Csepelen kezdte, példaképe Baracsi Imre, kétszeres magyar bajnok és Csepel díszpolgára volt, s elképzelhetetlennek tartotta, hogy elhagyja Csepelt. Általános és középiskolai tanulmányai elvégzése után, 1971-ben került Székesfehérvárra, mint katona. Leszerelése után megnősült és letelepedett a városban. A Testnevelési Egyetem szervezői szakán szerzett diplomát, majd négy évvel később a szakedzői vizsgát is letette. Pályafutásának sikereit a Honvéd Szondi SE színeiben érte el. Megválasztották Fejér megye díszpolgárává, valamint Vargha Tamás, a Parlament honvédelmi államtitkára a Honvédelemért cím ezüst fokozatával tüntette ki. Sportolói karrierjét befejezve mesteredzőként tevékenykedik a Honvéd Szondi-Karsai Alba birkózó egyletnél.
Eredményei:
Kontur Pál (szül. 1949.) autószerelő és politikus, 2006 és 2014 között fideszes Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság tagja, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság (Ellenőrző albizottság) elnöke 2006. és 2010. között. 2006. és 2010. között a Fidesz frakcióvezető helyettese.
Miután leérettségizett, tanulmányait a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskolában folytatta, ahol autószerelőként végzett. Szakmai gyakorlatát egy mátyásföldi teherautó-szervizben végezte, ahol kiváló mesterektől tanulhatta a szakmát. 25 évet dolgozott az AFIT Autószerelési Vállalatnál, később a Spirál Autószerelési Vállalatnál. 1980-ban autószerelői mester oklevelet szerzett. Csoportvezetőként dolgozott, de mivel nem volt az MSZMP tagja további karrierlehetőségekre nem számíthatott.
1992-ben belépett a KDNP-be. 2003 óta a Fidesznek is tagja. 2004 és 2005 között a Fidesz munkás- és foglalkoztatott tagozatát vezette, majd Orbán Viktor kérésére országos elnök lett. Részmunkaidőben még mindig dolgozik autószerelőként. Életútja és munkássága miatt a mai napig a keményen dolgozó kisemberek egyik példaképe.
Idén lenne 66 éves, a fiatalon elhunyt legendás zenész, a kiváló gitáros, a remek előadó, a karizmatikus egyéniség Radics Béla, RB Kapitány.
A zenén kívül számtalan dolog érdekelte, sokat olvasott, szívesen beszélgetett az irodalomról. Virtuóz, fejfölötti gitárjátékát, bravúros szájjal és foggal való pengetését sokszor megcsodálták a rajongók itt Csepelen is. Hiszen nagyon sokszor lépett fel a „Melósban”, a papírgyári strandon, és a törzshelyének számító Radnóti Miklós Művelődési Házban. Legismertebb szerzeményében bődületes gitár és orgonaszóló mellett énekelte: „Béke és szeretet legyen a szívben/Ez állt a Zöld csillag jegyében:”
Hiába volt korának egyik legtehetségesebb zenésze, aki számos együttesben játszott, köztük a Taurusban, a Sakk-Mattban és a Tűzkerékben, a kommunista hanglemezkiadónál, a televíziónál és rádiónál azonban mereven elutasították.
1982. október 18-án hunyt el, sírkövének költségeit a rockzenészek zenélték össze, amelyen az alábbi felirat olvasható: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!”
Kerényi András „csepeli gyerek”-nek született a szó igazi értelmében. Valamikor ez vagányságot, tartást és virtust jelentett. Ő még őriz valamit ebből a virtusból. Isten ajándéka, hogy mélyen vallásos családba született és a Biblián nőhetett fel. Isten ajándéka, hogy a bibliás hitű ember a Biblia szavaival „Hozzáillő segítőtársat” kapott feleségében, akivel az évek folyamán csak még inkább egy testté, egy lélekké váltak jóban és betegségben egyaránt. Isten ajándéka, ha valaki templomot építhet. Kerényi András ezt a ritka kegyelmet is megkapta, hogy építészként szolgálhatja ezt a nemes szándékot. Kívánjuk: az Örökkévaló adjon egészséget, erőt és kegyelmet a nagy terv megvalósításához.
Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy minden idők legsikeresebb magyar énekese.
Rajongói egyfajta „király”-ként tisztelték. Legnagyobb hatást a görög énekes, Demis Roussos gyakorolt rá, akinek stílusa érződik Jimmy dalain.
A 90-es egyik legsikeresebb előadója 1958. január 20-án született Budapesten, a 7. kerületben. Zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott, testvéreivel (György, Tihamér, Árpád, Marietta) zenélt, előbb otthon a család zongoráján, később pedig a Magyar Rádió gyermekkórusában. A zenei általános iskola elvégzése után zenei gimnáziumban érettségizett, majd a zeneakadémia jazz-ének szakán tanult.
Jimmy 1975-ben, 17 évesen szerezte meg az ORI előadóművészi engedélyét, amellyel teljes jogú művészként működhetett. 1977-1982 között éjszakai bárokban, lokálokban lépett fel. Pályafutását az Amerikai Egyesült Államokban folytatta, itt adta ki első lemezét 1987-ben, ebből az időből maradt meg angolos hangzású beceneve: „Jimmy”. 1988-ban visszatért Magyarországra, még ebben az évben tavasszal a Tessék választani! bemutatón lépett fel, majd Valahol bús dal szól című dalával megnyerte a nemzetközi interpop fesztivál szerzői és előadói díját.
1989-ben újra a Tessék választani! fellépői között szerepelt. 1991-ben megjelent első albuma Csak egy vallomás címmel, majd nem sokkal ezután négy és fél oktávos hangterjedelmének és csodálatos előadásmódjának köszönhetően a közönség elnevezte őt Király-nak, majd a Magneoton kiadó feltette a lemezborítón az i-re a koronát. 1995-96 között több ízben is tartott koncertet a Távol-Keleten, például: Isumiban, Yamanashiban és Asakában is. Horvátországban, Szlovákiában is évente több koncertet adott.
Kétszer adott teltházas koncertet a Budapest Sportcsarnokban. Először 1998. december 28-án, másodszor 1999. november 21-én. A nagy érdeklődésre tekintettel 1999. november 21-én este bejelentették a 3. koncertet, ami 1999. december 28.-án lett volna. Eközben leégett a Budapest Sportcsarnok, így ezt a koncertet a BNV egyik pavilonjában tartották meg.
2001. január 1-jén az újévet ünnepelték, mielőtt másnap hajnalban Jimmy Beretta típusú pisztolyával véletlenül főbe lőtte magát. Életét sajnos már nem sikerült megmenteni.
1912. december 14-én született Erdélyben, Háromszék megyében Zabolapáván, Brvenik Jolán besztercebányai és Zachár János breznobányai szlovák szülőktől. Fafeldolgozó főgépészi állását 1914-ben otthagyta és a csepeli Weiss Manfréd Művekben lakatos tanműhelyvezető, majd 1945-ig az edényüzem vezetője volt. Weiss Manféd szolgálati lakást biztosított tisztviselőinek, egy ilyen lakást kapott nagyapám is.
A család Breznobányán élt és tanult, természetesen szlovák iskolában. Ez 1919-ben, a tiszolci ütközet után változott meg végérvényesen, ugyanis jóakarói megsúgták, hogy a szlovák hatóságok internálni akarják, mert Magyarországon vállalt munkát, tehát magyar érzelmű. A család mindenét hátrahagyva menekült az éj leple alatt Csepelre, ahol végérvényesen letelepedtek.
A csepeli elemi iskola elvégzése után 1926-1931 között a miskolci Evangélikus Tanítóképzőben tanult. Mivel munkát nem kapott a gazdasági világválság miatt, leérettségizett, hogy egyetemi tanulmányait megkezdhesse.
1934-35-ben katonai szolgálatát teljesítette, zászlós rendfokozattal szerelt le.
1936-tól a Weiss Manfréd gyárban segéd- és gépmunkásként, 1938-tól műszaki tisztviselőként dolgozott. Közben egyetemi tanulmányait keresztféléves rendszerben, munka mellett végezte a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán.
1940-ben vette feleségül Gáspár Ilona tanítónőt. Rimaszombatra, majd Nyíregyházára helyezték tanügyi fogalmazónak.
1942-ben megszületett ifj. Zachár lászló, 1943 januárjától katonai szolgálatra hívták. 1944 márciusáig a sashegyi óvóhelyet építő munkaszolgálatos század parancsnoka, ezután a jászberényi, szintén ilyen század parancsnoka a frontra vezényléséig. A rahói hegyivadász géppuskás szakasz parancsnokaként az oroszok előnyomulásakor óriási tűzharcban vezényelte le a visszavonulást, miközben ő maga egyszer sem lőtt emberre. Megsebesült, a bajtársak, a szerencse és a Jóisten megmentette, de amerikai hadifogságba került a bajorországi Regensburgba, ahonnan 1945 novemberében szabadon engedték.
A háború utáni igazoltatási procedúrát túlélte. A JOINT nevű cionista szervezet igazolta és megvédte az ÁVÓ-val szemben. A YAD VASEM intézet köszönetét fejezte ki és emléklapot állított ki részére.
1946 novemberétől pedagógus Csepelen. 1948-ban iskolaigazgató. Közben megszületett Zachár Éva, a lánya. 1949-ben a csepeli iskolák számadó igazgatója. 1950-51-ben szintén iskolaigazgató. Leváltásának banális oka a vörös nyakkendő kötelezővé tétele volt, ugyanis a háború utáni szegénységben gondot okozott a csepeli munkásszülők számára még egy ilyen kiadás is. Édesapám azt javasolta, hogy nézzenek szét otthonukban, biztos akad egy darab piros anyag, amiből nyakkandő készíthető.
A vörös nyakkendő nem vörös rongydarab, ez a szocialista eszmeiség megcsúfolása. Ennyi természetesen elég volt a leváltásához. A valódi ok, amiről természetesen, hivatalosan nem esett szó, hogy ő leventeoktató, hortista tiszt, aki ráadásul a nyugatot is megjárta, a klerikális kapcsolatairól nem is beszélve (konfirmáltak a gyerekei), alkalmatlan a bizalomra.
Ettől kezdve elvégzi a Tanárképző Főiskola matematika –fizika szakát. Pedagógusi tevékenységét a diákok és a szülők elismerése övezte, ugyanis a tantárgyak oktatásán keresztül világszemléletet adott, hazaszeretetre nevelt, s óriási lexikális tudásával, emberségével nyűgözte le diákjait. A hivatalos elismerést „ideológiai szűrőkön” keresztül csöpögtették számára. Ő nem is várt elismerést, örömét lelte a környezetünkben zajló építkezésekről előkerült és a szántás során a földből kiforduló leletekben. Kutatásai elsősorban Csepel múltjára irányultak. Hatezer évre visszamenőleg gyűjtött anyagokat. Hamvvedreket, mindennapi használati eszközöket, Árpádkori ékszereket, szerszámokat. Munkáját segítették a Nemzeti Múzeum munkatársai, így sok anyag került át nemzeti gondoskodás alá, de az időközben általa kezdeményezett Helytörténeti Kiállítás és Múzeum is részesült az itt talált leletekből. A későbbi korok használati tárgyait is egy átfogó rendszerbe helyezte, különös tekintettel a Weiss Manfréd gyár történetére, termékeire.
Iskolájában Helytörténeti szakkört vezetett, ahol tanítványait a múlt megismerésére, és a tárgyi emlékek felismerésére, gyűjtésére, megbecsülésére nevelte, természetesen játékosan, a gyermekek szintjén, vetélkedőkkel.
Nyugdíjba vonulása is szinte észrevétlenül, búcsúztatás nélkül történt. Csak a diákjai nem felejtették el. Minden évben találunk a sírján olyan virágot, amit a hálás tanítványok helyeztek oda.
Nyugdíjazása után zöldségtermesztéssel, helytörténettel foglalkozott.
1989-ben – valószínűleg Csernobilnak köszönhetően – fehérvérűségben hunyt el.
1984-ben a Nagy Imre ÁMK-ban kezdte tanári pályáját, majd 1993-tól a Csepp TV főszerkesztő-igazgatója, 2011-től a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója lett. Munkájában a pontosság, a felkészültség volt mindig a legfontosabb. A televízió képernyőjén keresztül, az újságban és 2012-től a rendezvények szervezésében is megismerhettük sokoldalúságát. Jelentősen hozzájárult és járul Csepel kulturális életének fellendítéséhez, arculatának formálásához. Munkáját céltudatosság, szilárd értékrend és igényesség jellemzi. Eredményei ennek megfelelően kimagasló értékeket hordoznak. Kiváló csapatjátékos, szeret csapatban dolgozni. Emberi adottságai, meggyőző ereje ehhez jó alapot biztosítanak, elért szakmai sikerei pedig példát mutatnak kollégáinak. Munkásságát 2014. március 13-án Tarlós István főpolgármester úr, Csengery Antal-díjjal ismerte el. Elhivatottsága és munkabírása kimagasló.
