Kamionnal kampányolt, majd autót tört a Jobbik

2014. április 04. péntek, 17:50

kamion3Egy súlykorlátokat meghaladó kamionnal kampányolt a Jobbik csepeli és soroksári képviselőjelöltje olyan utcákon, ahol szigorúan tilos kamionközlekedés. A kampánykamion átment Soroksárra, ahol egy szűk utcában megrongált egy ott szabályosan álló gépkocsit - értesült a Csepel.hu.

A Csepel.hu információi szerint április 4-én délután egy kampánycélokra átalakított, aktivistákkal és lufikkal teletömött kamion vonult végig egy felvezető autóval azokon az utakon, amelyeken szigorúan tilos a kamionközlekedés. A tiltás oka többek között az, hogy ekkora terjedelmű járművek fizikailag sem férnek el ezeken az utakon. Ennek lett a következménye, hogy egy soroksári utcában, a Hősök terénél a kamion nem tudott befordulni és összetört egy ott szabályosan várakozó BMW-t. A Csepel.hu információi szerint az eset körülményeit a rendőrség is vizsgálja.

Egy törvényi kiskaput és egy Kúria-döntést kihasználva az elmúlt hetekben számos olyan kampánymódszert kezdtek el használni a pártok, amelyek normális körülmények között szabálysértésnek vagy garázdaságnak számítanának. Például Budapest több kerületében, így Csepelen is járdákat festett össze politikai jelszavakkal, üzenetekkel Szabó Szabolcs, a balliberális összefogás csepeli jelöltje. A kár, amit a máskor illegális és mindenki által elítélt graffitikkel okoztak, már az előzetes számítások szerint is több százezer forintos. Más pártok azokat az oszlopokat is vadplakátokkal ragasztották tele, melyeket az elmúlt hónapokban közmunkások szintén több százezer forintos költségen tisztítottak meg. A legbosszantóbb, hogy a főváros területén több száz olyan tábla lett kitéve, melyekre a pártok plakátozhatnak.

A járdák illegális felfestésének ügyében a Csepeli Önkormányzat büntető feljelentést tett rongálás miatt, ismeretlen tettesek ellen. A kamion illegális behajtása miatt szintén feljelentést tett az önkormányzat.

kamion2Csepel.hu

GulysZsombiiA finnországi Vantaaban zajló birkózó Európa–bajnokságon pénteken megszületett a második magyar bronzérem Veréb István révén. A Csepeli Birkózó Club sportolója Gulyás Zsombor első felnőtt világversenyén az ötödik helyen zárt.

A nők 75 kilós mezőnyében az ex-csepeli Németh Zsanett tussal ment tovább a vigaszágon, így a bronzért szállt harcba, ahol azonban az orosz versenyző már túl nagy falat volt a kadet-világbajnok számára. A még junior korú Zsanett így is az előkelő ötödik helyen zárta az idei felnőtt Európa-bajnokságot. A csepeli reménység Gulyás Zsombor a szabadfogásúak 70 kilogrammos mezőnyében görög és fehérorosz riválisokon túllépve verekedte be magát a harmadik helyért rendezett kisdöntőbe, ahol sajnos a török Gör ellen már nem tudta felvenni a kesztyűt, kikapott de így is az igen figyelemreméltó ötödik helyen zárta a kontinensviadalt.
A nap legjobbjának Veréb István a népszerű Jimmy bizonyult, aki szó szerint a sírból hozta vissza a grúz olimpiai bronzérmes ellen a harmadik helyért vívott küzdelmét. Óriási csatában 5:0-ról az utolsó pillanatokban tudott fordítani és 5:5-re módosította az állást ami egyben a győzelmet is jelentette számára, így Ligeti Dánielé után a második magyar (bronz)érem is megszületett Finnországban.

Természetesen a szabadfogású válogatottat ezúttal is Gulyás István készítette fel a viadalra.

 

A csepeli sportolók közül a világbajnok Sastin Mariann, Molnár József, Lukács Norbert és Szmik Attila is a dobogós helyektől távolabb fejezte be a viadalt már korábban.

 

LigetiDanikGulys_PistaLigeti

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Légrádi G.
Forrás és fotók: Magyar Birkózó Szövetség

A Fidesz folytatja a rezsicsökkentést

2014. április 04. péntek, 15:10

sajttaj4Ha április 6-án a Fidesz-KDNP-t választják a választópolgárok, akkor folytatódik tovább a rezsicsökkentés - jelentette ki Németh Szilárd.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, a rezsicsökkentés 2012-ben egy szociális intézkedésnek indult, melynek célja az volt, hogy több pénz maradjon a magyar családoknál, mert azt tapasztalták, hogy ők fizetik a legmagasabb energiaköltségeket Európában, és a kiadások legnagyobb tételét, körülbelül 15-45 százalékot a rezsiköltségek tették ki.

"A rezsicsökkentésnek nemcsak szociálpolitikai aspektusa van, hanem nagyon fontos gazdaságélénkítő hatása is.”

Németh Szilárd szerint, miután megtörtént a harmadik rezsicsökkentés, egyértelművé vált, hogy az intézkedésnek "nemcsak szociálpolitikai aspektusa van, hanem nagyon fontos gazdaságélénkítő hatása is.” Kifejtette, a második rezsicsökkentést követően az embereknél több mint 250 milliárd forint maradt, ami visszatért a gazdaságba, oly módon, hogy az emberek – mint azt a kiskereskedelmi mutatók emelkedése is jelzi – „elköltik a szabadon elkölthető pénzüket”.

A Fideszes politikus kitért arra is, hogy csökkent a közműcégek, elsősorban az energiaszolgáltató vállalatok kintlévősége, mivel az emberek elkezdték visszafizetni azokat a tartozásokat, amiket a rezsi miatt halmoztak fel. Németh Szilárd szintén a gazdaságélénkítő hatások közé sorolta, hogy akik megtehették, elkezdtek spórolni, és megtakarításaikat elsősorban államkötvényekbe fektették.

Németh Szilárd felidézte, az energiaszolgáltató cégek, amelyek a Gyurcsány-Bajnai korszakba jelentős extraprofitot halmoztak fel, 2013. január 1-jét követően „komoly ellenállásba kezdtek”, a megnövekvő fogyasztói panaszok miatt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére pedig megalakult a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport. A kormánypárti honatya szerint„tudatos fogyasztói magatartás indult el”, érezhető volt, hogy eddig meg nem oldott fogyasztói problémákat, például, hogy „hihetetlenül nagy túlhatalommal rendelkeztek a piacon a szolgáltatók”, most meg lehet oldani.

A Fidesz országgyűlési képviselője ismertette, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) összesen 7008 közszolgáltatásokkal kapcsolatos beadványt vizsgált át, ebből 2001 hatósági eljárás indult el, amelynek eredményeként, „rekordnagyságú”, 350 millió forintos bírságot szabtak ki és 730 millió forint kötbért kellett fizetniük a szolgáltatók részéről a fogyasztóknak.

"A rezsicsökkentés a fogyasztóvédelem megerősödéséhez vezetett."

Németh Szilárd szerint „jól érezhető, hogy 2014-ben a rezsicsökkentés gyakorlatilag a fogyasztóvédelem megerősödéséhez vezetett.” Az idei év első negyedévének adatait ismertetve a politikus arról beszélt, 186 rezsicsökkentéssel kapcsolatos beadványt kaptak, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az NFH zöld számára napi 400 telefonhívás érkezett, eddig 67 millió forint bírságot szabtak ki, az ország húsz különböző helyszínén található rezsipontokat pedig megalakulásukat követően több mint 1500-an keresték fel.

Németh Szilárd beszélt a Főgáz Zrt. „fogyasztóvédelmi szerepével” kapcsolatos hatósági vizsgálatokról is. Egy gyorsjelentést ismertetve arról tájékoztatott, összesen 629.863 fogyasztót érintett az, hogy a szolgáltató nem megfelelően alkalmazta a január 1-je óta hatályos számlaképet, az alapdíjak feltüntetésénél is nagy számban tapasztaltak jogsértést, csakúgy, mint a diktálós fogyasztók számlakiküldésénél. Tehát bőven van mit tenni azután, hogy közösségi tulajdonba kerül a Főgáz, ami már folyamatban van – utalt rá a fideszes honatya.

Németh Szilárd szólt arról is, a társasházakra vonatkozó előírásokkal összefüggésben eddig 86 bejelentés érkezett, ebből 33 esetében indult eljárás, és eddig nyolc döntés született, de „az NFH sehol sem szabott ki büntetést, hanem segítőleg lép fel ezeknél a társasházaknál.” A politikus hangsúlyozta, a törvényt nem a társasházkezelők, hanem a tulajdonosok és a szövetkezeti tagok érdekében változtatták meg, hogy „ők is pontos, tiszta képet kapjanak arról, hogy a közös költségeik tekintetében mennyit spóroltak meg.”

"A rezsicsökkentés politikáját egyedül a Fidesz képviseli ma Magyarországon."

sajttaj2Amennyiben április 6-án, vasárnap az emberek úgy döntenek, hogy a Fidesz-KDNP-re szavaznak, akkor a rezsicsökkentés nemcsak szociál- és gazdaságpolitikai aspektusában fog folytatódni, hanem fogyasztóvédelmi rendszerében is – szögezte le a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője. Németh Szilárd úgy fogalmazott, „továbbra is azon lesznek, hogy az NFH-t teljes egészében megerősítsék és a célnak megfelelően tudják átalakítani”. Hangsúlyozta, a hatóságok összevonása és egységesítése, a hatáskör és a létszámbővítés mindenféleképpen szerepel a napirenden, valamint az is, hogy járási szinten hozzák létre a fogyasztóvédelmi hatóságok legkisebb egységeit.

A honatya elmondta, be fogják nyújtani az úgynevezett közműtörvényt, azt a „no profit” szolgáltatást fogja megalapozni, amellyel azt kívánják elérni, hogy Magyarországon a magyar családok, az ipar és a vállalkozások kapják Európa legolcsóbb energiáját. Németh Szilárd beszélt arról is, a jövőben bővíteni kívánják a fogyasztóvédelmi referensek szerepét és feladatkörét.

Legfőbb célunk, hogy a tudatos fogyasztói magatartást továbbra is elősegítsük és egy fogyasztóbarát közszolgáltatási rendszert teremtsünk meg. Vége annak az időszaknak, amikor ezen a piacon a szolgáltatók azt csinálhattak, amit akartak – húzta alá Németh Szilárd, aki szerint „az április 6-ai választás tétje az, hogy visszafordulunk-e arra az időszakra, amikor 2002 és 2010 között tizenötször lehetett emelni a gáz és a villany árát, amely révén a gáz ára a háromszorosára, a villanyé a kétszeresére nőtt, vagy pedig folytatódik a rezsicsökkentés.

A rezsicsökkentés politikáját egyedül a Fidesz képviseli ma Magyarországon. Ezt bizonyítottuk az elmúlt négy évben, az elmúlt két évben pedig kiválóan megfelelhettünk ennek a szerepnek. Ha van egy erős többségünk, akkor az a cél, hogy Európában mi legyünk azok, akik a legolcsóbb energiát kapjuk, meg fog valósulni – zárta szavait Németh Szilárd.

sajttaj3(fidesz.hu)

martinasz8Tisztelt Csepeli Munkások, Dolgozók!

Tisztelt Képviselő Úr, Alpolgármester urak, Művész urak, Zsűritagok, kedves Megjelentek!

„Csepel Árpád földje – a magyar ipar bölcsője” hirdeti kerületünk jelmondata. Azt mindannyian tudjuk, hogy Csepel nagyszerű ipari hagyományokkal rendelkezik: Bár ezt már az elmúlt két évtizedben inkább múlt időnek állították be, sőt hagymázas, turistaparadicsomi ábrándokat kergetve próbáltak megszabadulni még a munkáskerület elnevezéstől is. Azonban kerületünk polgáraival, munkásaival egyetértve, mi ma is rendkívül büszkék Weiss Manfréd örökségére. Ezért is vagyunk ma itt közösen, hitet téve a Martinász szobor avatásán.

A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek a 20. század első felének kiemelkedő magyar nagyüzeme, az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb hadiüzeme volt. A gyár eleinte konzervgyártással, később tölténytárak és lőszerek előállításával foglalkozott. Itt gyártották le azt a 22 millió darab lőszert, ami később, 1920. augusztus 15-én a „Visztulai csodaként” elhíresült varsói ütközetben segítette elő a lengyel nép győzelmét a bolsevik Vörös Hadsereg felett.

Bizony kedves Barátaim, Csepelen valósult meg a magyar hadiipar hőskora, és lett településünk a nemzeti modernizáció egyik meghatározó központja. A csepeli ipart és ezzel a magyar hadiipart is egy zsidó család teremtette meg Magyarországon. A gyáralapító Weiss Manfréd közösségépítő eredményei, az ipari teljesítményen túl is rendkívül jelentősek. Gyári kaszinót és könyvtárat alapított, dolgozói lakásokat építetett és kórházat hozott létre, dalárdát, munkásotthont és számos jótékonysági egyletet működtetett. 1912-ben ő alapította meg Csepel Sport Clubot is. Csepel rendkívül sokat köszönhet neki, talán neki köszönhetjük a legtöbbet.

A gyáróriás a II. világháború után Rákosi Mátyás Művek néven üzemelt, erről talán nem is kell többet mondanunk, hiszen mindannyian tudjuk, „nomen est omen”. Annyit azonban érdemes megjegyeznünk, hogy a gyár ekkor indult el a lejtőn. A Kádári gulyáskommunizmus ezután még mélyebbre süllyesztette az ipari termelést, a műszaki kutatást, a munkáskultúrát és a munkáserkölcsöt. A rendszerváltás idejére teljes lett a káosz, a kilátástalanság, majd bekövetkezett a csőd.

1990 után személyükben ugyanazok, a hajdani MKP, MDP és MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek a tagjai, az elv- üzlettársi összefonódás résztvevői verték az utolsó szögeket Csepel egykori büszkeségének koporsójába. Azok vették el a munkások kenyerét, akik évtizedeken át a munkások nevében szónokoltak, rájuk hivatkozva uralkodtak, s belőlük, az ő verejtékes munkájukból gazdagodtak.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Mint említettem ma itt hitet tenni gyűltünk össze. Egyrészt Weiss Manfréd örökségének, Csepel ipari és munkás hagyományainak, a gyárban dolgozó kétkezi munkásoknak kívánunk méltó emléket állítani a Martinász szobor elhelyezésével, itt a gyár főbejáratával szemben, Teller Ede szobrának tőszomszédságában.

Másrészről hitet kívánunk tenni a közös jövőnkről. Hiszünk abban, és mindent elkövetünk azért, hogy Csepel ismét a hazai ipar meghatározó központja lehessen! Legfőbb feladatunk a 21. századi, modern, környezetkímélő újraiparosítás, a munkahelyteremtés. Legfőbb célunk a munka és a kétkezi munkás becsületének visszaszerzése. Mi büszkék vagyunk arra, hogy Csepelt, még mindig munkáskerületként tartják számon!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

És most, itt az ünneplő csepeliek előtt szeretnék köszönetet mondani a szobor megalkotásában és felállításában közreműködőknek:

? Legelőször és nagy tisztelettel Blaskó János szobrászművésznek, a szobor megálmodójának, tervezőjének, megalkotójának. Hamarosan látni fogjuk, hogy esze, szíve és keze által nagyszerű mű született. A művész kiváló arányérzékkel, ideillő anyag- és alakválasztással nagyszerűségében is egyértelmű művet alkotott, és mindenki által kódolható üzenetet küldött nekünk, csepelieknek.

? Kokas Lászlónak, az építész tervezőnek.

? Lestyán Goda Jánosnak, a bronzöntőnek.

? Horváth Gábornak, a Reneszánsz Kft. képviselőjének, ők a kőfaragó munkálatokat végezték.

? Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a zsűrizésért.

? A Csepeli Városgazda Zrt.-nek, akik nélkül nem lenne ma ilyen szép és gondozott a szobrot körülvevő környezet.

Még egyszer hálásan köszönöm minden közreműködőnek! Kérem, engedjék meg, hogy biztatásképpen, ha már úgy is említettem, Teller Ede szavaival fejezzem be.

A nagy magyar fizikus ezt mondta 1992-ben – két évvel a rendszerváltás után, az egyik legmélyebb válságunk kellős közepén - a Magyar Tudományos Akadémia emlékülésén:

„Tisztelt Magyar Testvéreim! A jövő nem egy nagy változáson alapszik. A jövő munkán, megértésen, együttműködésen és tisztességen alapszik.”

Köszönöm, hogy itt vannak velünk, köszönöm, hogy meghallgattak!

Martinász szobrot avattak Csepelen

2014. április 04. péntek, 14:28

martinasz9Ünnepélyes keretek között adták át a Martinász szobrot Csepelen, a Teller Ede út és a Károli Gáspár utca kereszteződésénél április 4-én. Az öntőmunkást ábrázoló emlékművet – melyen „Csepel, a magyar ipar bölcsője” felirat látható – Blaskó János szobrászművész készítette.

Az átadáson Fajta Olivér, a Weiss Manfréd iskola diákja Csepel helytörténetéről szóló feljegyzést olvasott fel, majd Kontur Pál országgyűlési képviselő, a Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozatának elnöke mondott beszédet. A munka becsületét, a munkásemberek összetartását, a munkaalapú társadalom felépítését és a biztonságos munkahely megteremtését hangsúlyozta szónoklatában. Kiemelte: „A magamfajta kétkezi munkásember csupán annyit szeretne, hogy a jövő Magyarországa egy olyan ország legyen, ahol a munkának becsülete van, értékét megfizetik. A szobrot szemlélve egyetlenegy gondolat fogalmazódhat meg bennünk. Egy ilyen üzemet Csepelen, Dunaújvárosban, Ózdon, Miskolcon vagy akár Győrben is csak tudással és áldozatos munkával lehetett létrehozni. Az ország jövője is a munkán és a munkahelyteremtés sikerességén múlik. Itt Csepelen mindig a munkájára, családjára, közösségére büszke és összetartó munkásemberek laktak. Ez a szobor ennél méltóbb helyet nem kaphatott volna” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Ahogy Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, beszédében fogalmazott: Csepelen valósult meg a magyar hadiipar hőskora, és lett településünk a modernizáció egyik meghatározó központja. Hangsúlyozta: „Hitet tenni gyűltünk össze. Egyrészt Weiss Manfréd örökségének, Csepel ipari és munkás hagyományainak, a gyárban dolgozó kétkezi munkásoknak kívánunk méltó emléket állítani a Martinász szobor elhelyezésével itt, a gyár főbejáratával szemben Teller Ede szobrának tőszomszédságában. Másrészről hitet kívánunk tenni közös jövőnkről. hiszünk abban és mindent elkövetünk azért, hogy Csepel ismét a hazai ipar meghatározó központja lehessen. Legfőbb feladatunk a XXI. századi modern környezetkímélő újraiparosítás, a nagyszabású munkahelyteremtés. Legfőbb célunk a munka és a kétkezi munkás becsületének a visszaszerzése. Büszkék vagyunk arra, hogy Csepelt még mindig munkáskerületként tartják számon” – tette hozzá.

A polgármester köszönetét fejezte ki a szobor megalkotásában és felállításában közreműködőknek, mindenekelőtt Blaskó János szobrászművésznek, az emlékmű megálmodójának, tervezőjének és megalkotójának, akinek esze, szíve és keze által nagyszerű mű született. A művész kiváló arányérzékkel, ideillő anyag és alakválasztással nagyszerűségében is egyértelmű művet alkotott és mindenki által kódolható üzenet küldött nekünk, Csepelieknek – mondta Németh Szilárd.

Az emlékmű elkészültéért köszönet illeti Kokas László építésztervezőt, Lestyán Goda János bronzöntőt, Horváth Gábort, a Reneszánsz Kft. képviselőjét, akik a kőfaragó munkálatokat végezték, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t a zsűrizésért, illetve a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársait a szép park létesítéséért.

Ezt követően Németh Szilárd, Kontur Pál és Blaskó János leleplezték a szobrot.

martinaszmartinasz2martinasz4martinasz6martinasz7martinasz10martinasz11martinasz12martinasz13Antal Zsuzsa

Fotó: Tóth Beáta

zebra2Németh Szilárd, Csepel polgármestere kérésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) újrafestette az elkopott zebrákat a kerületben. Azért volt szükség erre, hogy a gyalogosok a lehető legnagyobb biztonságban közlekedhessenek azokon a csepeli utakon, ahol gépjármű forgalom van. A festések éjszaka zajlottak, hogy ne zavarják a közúti forgalmat.

A késő esti bejáráson Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd alpolgármester, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Almássy Kornél, a BKK közút vezérigazgatója személyesen tekintette meg a munkavégzést.

 

zebrazebra3zabreszöveg és fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 7-én (hétfőn) 12.00 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart.

Az előterjesztések megtekintők ide kattintva.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház (1212 Budapest, Rákóczi tér 34.)

Emléktáblát avattak Kőrösi Sándorról

2014. április 04. péntek, 10:09

korosi4Kőrösi Sándor emléktáblát avattak a Játéksziget Óvoda, Zsongás tagóvodájában április 4-én.

A csepeli önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján 2011-2013 között kilenc közterület elnevezése módosult a kerületben. Az elnevezések változásának megfelelően az elmúlt napokban nyolc utcában, illetve téren helyeztek el a közterületek viselőiről emléktáblát. Ők a következők: Görgey Artúr, Kőrösi Sándor, Károli Gáspár, dr. Koncz János, Magasházy Ödön és Ádám, Mansfeld Péter, Teller Ede és Vermes Miklós.

A mai rendezvényen a tagóvoda kerítésén elhelyezett emléktábla felavatásával jelképesen felavatták a többi, újonnan kihelyezetteket t is.

Bezzeg Judit, a Herman Ottó Általános Iskola intézményvezetője beszédében Kőrösi Sándort méltatta. A tüzér főhadnagy az 1956-os forradalom csepeli ellenállásának résztvevője és a forradalmi Katonai Tanács egyik alapítója volt. Vezetésével a légvédelmi ütegek hosszú időn át sikeresen védték Csepelt, míg a szovjet túlerő feladásra nem kényszerítette az ellenállást. 1957. április 6-án tartóztatták le. A perben három társával együtt golyó általi halálra ítélték, melyet 1958. március 6-án hajtottak végre.

Ezután Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Gugcsóné Nagy Judit óvodavezető és a Herman iskola tanulója közösen leplezték le az emléktáblát.

Az ünnepségen az iskolakórus tavaszi dalcsokrot adott elő, a diákok gitároztak és szavaltak, valamint Balbisi Ziád első osztályos tanuló mondott verset.

korosikorosi3korosi6tellerkorosi5Antal Zsuzsa

Választás: fontos határidők járnak ma le

2014. április 04. péntek, 09:15

hataridoPéntek délután 16 órakor lejár az átjelentkezési kérelmek benyújtására rendelkezésre álló határidő, aki eddig nem nyújtja be kérelmét a lakóhelye szerinti jegyzőhöz, az nem szavazhat a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a lakóhelyétől eltérő településen. Eddig több mint 91 ezren már jelezték, hogy nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni. Pénteken lehet utoljára mozgóurnát kérni és délutánig töröltethetik magukat a nemzetiségiek a névjegyzékből.

Átjelentkezéssel az a választópolgár szavazhat, aki a szavazás napján Magyarország területén, de a magyarországi lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodik. Tipikus esetben ez azt jelenti, hogy egy másik településen tartózkodó választópolgárnak nem kell hazautaznia választójoga gyakorlásához.

Az átjelentkezést a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál postai úton, személyesen vagy online formában a www.valasztas.hu oldalon lehet kérni. A kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni kíván.

A korábbi választásoktól eltérően az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, tehát csak a saját választókerületének a jelöltjeire szavazhat, azaz "viszi magával" a jelöltjeit.

Pénteken lehet utoljára mozgóurnát kérni

Péntek 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságtól lehet mozgóurnát kérni.

A mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő, mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár nyújthat be április 4-én 16 óráig a helyi választási irodához. Arra hivatkozva nem lehet mozgóurnát kérni, hogy valaki a munkavégzése miatt nem tud elmenni a szavazókörbe.

A szavazás napján a lakóhely szerinti szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni a mozgóurnát, de csak 15 óráig.

A Nemzeti Választási Iroda körlevélben hívta fel a területi és helyi választási irodák vezetőinek figyelmét arra, hogy ha a mozgóurna iránti kérelmet a választópolgár saját kezűleg aláírta, a kérelmet bárki beviheti a szavazóhelyiségbe, tőle nem kell meghatalmazást kérni.

A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki - a szavazókör területén belül - a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékében szereplő választópolgárhoz úgy, hogy az urna a szavazókör este 7 órai zárására megérkezzen.

Délutánig töröltethetik magukat a nemzetiségiek a névjegyzékből

Péntek 16 óráig dönthetnek a nemzetségi névjegyzékbe az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal felvett választópolgárok úgy, hogy nem nemzetiségük listájára, hanem pártlistára kívánnak szavazni vasárnap.

A 13 nemzetiség tagjai március 21-ig kérhették, hogy nemzetiségi választóként regisztrálják őket az országgyűlési választásra. Azok azonban, akik úgy ítélik meg, hogy nemzetiségüknek nincs esélye a kedvezményes mandátum megszerzésére, dönthetnek-e úgy, hogy mégis inkább pártlistára szavaznának.

Ők pénteken 16 óráig töröltethetik magukat a nemzetiségi névjegyzéknek az országgyűlési választást érintő részéről, és ebben az esetben már nem nemzetiségi, hanem pártlistára szavazhatnak.

Ennek azért van jelentősége, mert valamennyi nemzetiségnek sikerült országos listát állítania, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindegyiknek lesz - szavazati joggal nem rendelkező - szószólója az új Országgyűlésben, függetlenül attól, hányan mennek el voksolni a nemzetiségi listára.

A nemzetiségi regisztráció lezárulta után a legtöbben a roma névjegyzékben szerepeltek, de a számuk egyre csökken: nem sokkal a határidő lejárta után még 19 ezren voltak, most már csak alig több mint 14 ezer regisztrált roma nemzetiségi választó van.

„A vers örök”

2014. április 03. csütörtök, 18:54

knapja_meghivoTisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Költészet Napja alkalmából tartandó rendezvényeire.

- 10 óra Hűvösvölgyi Ildikó - Kaleidoszkóp című zenés irodalmi műsor

Helyszín: Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola (1215 Budapest, Csete Balázs u. 6-8.)

- 17 óra  Makrai Pál – “Az ördög hárfái” zenés hitvallás Nagy László, Garai Gábor, Ady Endre, József Attila versei alapján.

Zongorán közreműködik a zeneszerző: Makay Zsolt

Helyszín: Nagy Imre ÁMK színházterme (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4-8.)