Felvidékre utaztak a csepeli diákok

2014. július 21. hétfő, 15:54

hatartalanulA Mátyás Király Általános Iskola hetedikes diákjaival  a Határtalanul pályázat keretében május 21-23. között Szlovákiába, Felvidék magyar lakta területeire látogattak. Az előkészítő órákon megismerték Kassa irodalmi életét, történelmét, és zenei tagozatosok lévén felvidéki népdalokat is tanultak a gyerekek. Bejárták a híres várakat, Somoskőn, Salgón  és Füleken, a krasznahorkai várat csak kívülről tekinthették meg – tájékoztatta oldalunkat Juhász Katalin intézményvezető.

Élménybeszámolójában kiemelte: „Kassára érve felkerestük a város nevezetességeit, a Miklós börtönt, a Rodostói-házat, a Szent Erzsébet dómot, Márai Sándor dolgozószobáját és szobrát. Koszorút helyeztünk el a dómban Rákóczi Ferenc sírjánál és Rozsnyóra érve Petőfi emléktáblájánál. Rozsnyón megismerkedtünk a református iskola hasonló korú diákjaival, akikkel a zenében hamar közös nyelvre találtunk. Szívesen hallgattuk ízes tájszólásukat, színes mondataikat. Nagyszerű élmény volt mindannyiunknak a Dobsinai jégbarlang, sokan most jártak itt először életükben. Gyönyörködtünk az embermagasságú jégképződményekben, a természet csodájában. Utazásunk utolsó állomása Betlér volt, az Andrássy kastély. Végigsétáltunk a gazdagon díszített termeken, puha szőnyegeken, elképzeltük a család életét e gyönyörű falak között. Vezetőnk és segítőnk Ambrus Ferenc maga is pedagógus, sok érdekességet tudtunk meg tőle az egész út során. Várhosszúréten a Jozefina panzióban pihentük ki egy-egy nap fáradalmait, ahol kedvesen és finom vacsorával vártak bennünket minden este”- tette hozzá az intézményvezető.

matyasSzöveg és fotó: Mátyás Király Általános Iskola

lakasmutyiAz ügyészség szerint fordított Robin Hood a csepeli MSZP elnöke

Négy vádemelés történt eddig a "csepeli lakásmutyi" ügyként elhíresült bűncselekmény-sorozatban, ahol Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke és a budapesti MSZP alelnöke szegényeknek járó szociális bérlakásokat játszott át jómódú ismerőseinek. A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. akkori igazgatójának üzlettársai és beosztottjai az ügyészség szerint a lakások felújításánál okoztak az adófizetőknek sokmilliós károkat. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést is kér, de nem a főkolompos ellen - mondta el Ábel Attila alpolgármester a Csepel.hu-nak.

Az alpolgármester szerint Szenteczky Jánosról, a vádlottak főnökéről és üzlettársáról egyértelműen kimondta az ügyészség, hogy törvénysértéseket követett el. Bűncselekmény elkövetését azonban a kárérték meghatározhatatlanságára hivatkozva rá nézve nem, csak alárendeltjei és üzlettársai esetében találták bizonyíthatónak. A határozat ellen az önkormányzat azért nyújtott be panaszt, mert az olyan, mintha Al Caponéról csak azt állapítanák meg, hogy törvénytelenségeket követett el, és az alá tartozó maffiatagok közül vádolnának meg néhány piti alakot bűncselekményekkel - mondta el többek között Ábel Attila a Csepel.hu-nak.

- Szenteczky János júniusban kürtölte világgá, hogy megszüntették ellene a "csepeli lakásmutyi" ügyként elhíresült bűncselekmény-sorozatban a nyomozást. Azt is állította, hogy "emelt fejjel áll ki a csepeliek elé", hiszen bebizonyosodott az ártatlansága. Ezek szerint nem azt mondta ki az ügyészség, amit állított?

- Szenteczky Jánosról azt mondta ki az ügyészség, hogy a törvényeket és élőírásokat megszegve a csepeli szegényeknek, rászorulóknak járó szociális bérlakásokat a legnagyobb titokban és teljesen törvénytelenül olyan embereknek játszotta ki, akik egyáltalán nem voltak rászorulók. Ha a jogi szaknyelvet köznyelvre fordítjuk, az ügyészség szerint Szenteczky fordított Robin Hood volt: amit a szegényektől elvett, azt a gazdagoknak adta. Az ügyészség ugyanakkor a törvénytelenségek ellenére Szenteczky János esetében nem tudta megállapítani vagyoni kárt, mert szerintük a szociális lakásokat így is - úgy is kiadták volna. Amennyiben pedig a bűncselekmény elkövetése a vádemeléshez szükséges bizonysággal nem megállapítható, az eljárást megszüntetik. Nem véletlen, hogy ilyen szöveggel a csepeli MSZP elnöke nem hozta nyilvánosságra az ügyészség határozatát. Ugyanakkor én is egyre kevésbé értem a magyar jog logikáját: hogyan lehet, hogy ezek az ügyészség szerint is törvénytelen cselekmények nem bűncselekmények? Az önkormányzat természetesen panasszal élt határozattal szemben.

- Ezzel együtt a lakásmutyi ügyben négy vádemelés történt különböző bűncselekmények miatt. Eszerint van igazság abban, hogy a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. valóságos bűnszervezetként működött az MSZP-s vezetés alatt. Kik azok, akik ellen vádat emeltek?

- Ketten közülük Szenteczky János és a Csevak Zrt. üzlettársai voltak. A gyanúnk szerint az ő cégeiken keresztül lopták el a csepeliek pénzét az MSZP-s pártkasszába vagy pártvagyonba. Csepelen például az egyik vállalkozó különböző megbízásokat kapott, míg egy másik kerületben az MSZP-nek adott el ingatlant. Közvetlenül a balliberális pártokhoz kötődő cégeknek nagyjából egymilliárd forint értékben adtak Csepelen a szocialisták önkormányzati megbízásokat. De a korrupció ennél sokkal nagyobb lehetett. Ezt bizonyítja, hogy a korrupció-gyanús szerződések megszüntetésével évente kétmilliárd forintot tudunk megtakarítani az utolsó MSZP-s vezetésű évhez képest. A vagyonkezelő létszáma ráadásul eközben a korábbi nyolcszorosára növekedett, ami mutatja, hogy a korrupció visszaszorítása nem csak rengeteg pénzt takarít meg, de a foglalkoztatottságot is növeli. Az ügyészség az említett két gyanúsított ellen a szociális lakásfelújításoknál feltárt visszaélések miatt emelt vádat.

- És a másik kettő vádlott?

- Ők a Csevak Zrt, és akkoriban Szenteczky János vezérigazgató beosztottjai voltak. Az utolsó fogaskerekek a rendszerben, akiknek valószínűleg nem is lehetett más választásuk, mint megcsinálni azt, amire fentről megkérték őket. Olyan ez, mintha a maffiát az ajtónálló lefogásával akarnák leteríteni. Nyilvánvaló, hogy ez így nem megy. A politikai maffia olyan polip, ami bármikor újra növeszti a csápjait. Elkapni csak a fejénél lehet. Szenteczky ellen számos büntetőper és még több nyomozás folyik. Emellett két bíróság kimondta, hogy közpénzből fizetett milliókat a magánügyvédeinek. Jogilag azonban tény, hogy a lakásmutyi ügyben, ebben a pillanatban nem ő áll vádeljárás alatt, hanem az üzlettársai és a beosztottjai. Az ügyészség szerint ő "csak" törvénytelenségeket követett el.

Úgy látom, hogy a csepeli MSZP most azon dolgozik, hogy a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM segítségével egy új bűnszövetség jöjjön létre a csepeli erőforrások, közpénzek megszerzésére. Ez nekik élet-halál kérdése. Egyrészt így juthatnak újra közpénzhez, ami a teljesen eladósodott pártközpontoknak és a helyi szervezeteiknek is kell az újabb kampányokhoz. Másrészt az önkormányzat sértetti képviseletet lát el a Szenteczky ellen hűtlen kezelés vádjával és a Takács Krisztián képviselőtársa ellen sikkasztás vádjával folyó büntetőperekben. Ha megszerzik az önkormányzat irányítását, manipulálhatják a pereket. Bárki bármit gondol a baloldali pártok tárgyalásairól, a nagy balliberális összeborulás pillanatnyilag erről szól.

dokumentum1dokumentum2Csepel.hu

 

Részlet az ügyészség határozatából

Kánikula, szél, zivatar is jut hétfőre

2014. július 21. hétfő, 08:22

hosegjul21A hőség miatt Budapestre és tíz megyére, a várható heves zivatar és a felhőszakadás miatt 11 megyére adtak ki figyelmeztetést. Egy-egy zivatar környezetében esetleg óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés is lehet.

Hétfőre már nemcsak a hőség, hanem a várható heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott veszélyjelzés szerint a hőség miatt Budapestre és tíz megyére (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest) másodfokú, míg hat megyére (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett viszont tizenegy megyére (Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) a várható heves zivatar és a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint ezeken a területeken kialakulhatnak olyan heves zivatarok, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet. Egy-egy zápor, zivatar során pedig rövid idő alatt akár 25-30 milliméternél is több eső hullhat.

Azt írták: a napi középhőmérséklet még hétfőn is általában 24 és 27 Celsius-fok között, városi környezetben 27 fok fölött alakul. Hétfő délutántól viszont nyugat, délnyugat felől már néhány fokkal hűvösebb levegő érkezik. Az éjféli órákig a Dunától keletre, kiemelten az ország északkeleti harmadában, illetve délnyugaton zivatarok alakulhatnak ki, amelyek környezetében helyenként viharos (óránkénti 60-80 kilométeres) szél, felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. Egy-egy zivatar környezetében esetleg óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés is lehet.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet várhatóan 17 és 22, a legmagasabb hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. A következő napokban többször is lehetnek záporok, zivatarok, és némileg enyhül a kánikula, de továbbra is marad a nyárias (30 Celsius-fok körüli), meleg idő.

Bronzérmet nyertek a csepeliek Szegeden

2014. július 21. hétfő, 08:05

szegedÖsszesen tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a Szegeden rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon. A vb-n két csepeli sportolóért is szoríthattunk, Papp Cintia és Jankó Zita a női kajak négyes tagjaként bronzérmet szerzett az ifjúsági mezőnyben.

Parádésan szerepeltek a magyarok a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon. Az első döntős napon a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű ifjúsági női négyesünk bronzérmet nyert K-4 500 méteren a Maty-éren. A lányok – köztük a két csepelivel, Pappal és Jankóval – jó rajtot követően a harmadik, majd a negyedik helyen haladtak, és bár a finisben egy kicsit elfáradtak, azért az utolsó métereken maguk mögé utasították a románokat. A hölgyek, amit terveztek, azt megvalósították, bár elismerték, a végére egy kicsit beasavasodtak. A rajtot ők kapták el a legjobban, a végén pedig a hazai közönség tartotta bennük az erőt, állítják, nélkülük nem jött volna össze ez a bronzérem. Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző előzetesen is ezt várta a lányoktól.

„A bronzérmet mindenképpen megérdemelték Zitáék, jól megoldották a feladatot. Összességében elmondhatom, hogy fantasztikus eredményt produkáltak fiataljaink, akik tíz aranyat, összességében tizenöt érmet nyertek ezen a világbajnokságon, és itt Szegeden is bebizonyosodott, hogy nemcsak Magyarországon erős a sportág, az egész világon növekszik a népszerűsége – értékelt Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. – Huszonkét nemzet szerzett érmet, tizenkettő ország nyert aranyat, és minden kontinensnek lett érmes versenyzője, ami hatalmas szó. Rendkívül erős volt ez a világbajnokság, amelyen a mieink túlszárnyalták a várakozásainkat, le a kalappal mindenki előtt. A fiatalok bizonyították azt, amiben eddig sem kételkedtünk: továbbra is van merítési lehetőség, rengeteg tehetséges versenyzőnk van, és tudjuk, látjuk, lesznek új és újabb legendáink.”

A magyar csapat szenzációs teljesítményével természetesen első lett az éremtáblázaton és a legjobb nemzetnek járó díj mellett átvehette a legjobbaknak járó elismerést női-, és a férfi kajakban is.

Csepel.hu

csaladinap_jul19Egy kör egy Csepel teherautó platóján, az üllő és a kalapács találkozása és számtalan színes, informatív program repítette vissza az időben azokat a családokat, akik július 19-én, szombaton ellátogattak a Királyerdei Művelődési Házba.

FOTÓK

A Királyerdei Művelődési Házban egy napra a kétkezi munka és a mérnöki bravúr került a középpontba. Többek között Csepel teherautók, Pannónia motorkerékpárok, Csepel varrógépek és kerékpárok demonstrálták a 10 órakor kezdődő rendezvényen, hogy a régi idők masinái gyakran lepipálják a modern kor eszközeit, élettartam tekintetében mindenképpen. Ékes bizonyítékokat vonultat fel a Helytörténeti Gyűjtemény Csepel és a gyár című állandó kiállítása is, amely a rendezvény ideje alatt tárt kapukkal fogadta az érdeklődőket. A nagydarab Csepel teherautó pedig nyílt platóval invitálta városnézésre az időutazó felnőtteket és gyerekeket.

csaladinap_jul19bPaprika és lángos

Természetesen a gyerekekre is gondoltak a szervezők: 10 órától a Fabula Bábszínház hozta el Paprika Jancsit, 14 órától pedig több generáció kedvence, Pom-pom köszöntötte a színpadon a kicsiket. A gyerekek hamar birtokba vették a 100 éves körhintát, a csúzlizdát és a kézműves foglalkozásokon is szép számmal tiszteletüket tették a családok. A rendezvény abszolút kedvenceivé a mesterségüket bemutató szakemberek váltak: a szabó, a suszter és a kovács volt a nap sztárvendége. A gyerekek levendulával töltött párnát és papucs-kulcstartót készítettek, az üllő pedig megismerte a csepeli gyerekek kalapácslendítő erejét. Teli Fergeteges hangulatot teremtett az Operett-Musical Voices Énektársulat, 15.30-tól pedig a Retro Team Shadows és Spotnicks slágerekkel aratta le a babérokat a művelődési ház kertjében felállított színpadon. A lángosevő verseny után a Magnetic Zenekar koncertjének utolsó akkordjával ért véget az indusztriális hangulatú családi nap.

Angel Marianna

ipar3Kedves csepeliek!

 

Egész napos rendezvényünk, Az ipar születése és virágzása Csepelen képeiből összeállított fotóalbumunk folyamatosan frissül, bővül. Ide kattintva érhetik el.

Együtt a téren - Csepel Napja harmadszor

2014. július 19. szombat, 13:24

csoportkepHarmadik alkalommal ünnepelte Budapest XXI. kerülete Csepel Napját. A nagyszabású rendezvény az eddigi hagyományokhoz hűen óriási sikert aratott: a Rúzsa Magdolna másfél órás élő koncertjére érkező csepeliek megtöltötték a Szent Imre teret. Július 18-án adták át a kerület legmagasabb elismeréseit is, a Csepel Örökség-díjat, illetve a Csepel Díszpolgára kitüntetést azoknak, akik munkájukkal kiemelkedően hozzájárultak Csepel épüléséhez.

FOTÓGALÉRIA

Egy születésnap a legjobb alkalom a visszatekintésre, az elismerésre és természetesen az ünneplésre. Csepel 2012-ben ünnepelte újjáalapításának 300. évfordulóját, azóta július 18-án mindn Csepelről, az itt folyó értékteremtő munkától és a közösségről szól. Tavaly a Bikini együttes, idén pedig az ország egyik legelismertebb énekes-dalszerzője, Rúzsa Magdolna lépett a Szent Imre téren felállított színpadra, hogy egy másfél órás élő koncerttel lepje meg a csepelieket.

Köszönet az építőknek

csoportkep2A rendezvény keretében adták át Csepel legmagasabb elismeréseit. A polgármesteri hivatal nagy tanácstermében 18 órakor Németh Szilárd országgyűlési képviselő köszöntötte a díjazottakat. Csepel polgármestere elmondta: a kitüntetettek közül van, aki a kerület hírnevének öregbítéséért, más évtizedek tanári, orvosi előadóművészi munkájáért veheti át a díjat. "Tettek valamit azért, hogy Csepel emelkedjen, hogy jobb legyen itt élni. Szeretném ezt önöknek a legnagyobb tisztelettel megköszönni" - emelte poharát a kerület építőire Németh Szilárd.

Az elismerések átadására 19 órakor a szabadtéri színpadon került sor.

Csepel Díszpolgára kitüntetésben részesült:

-  Feith Bence (posztumusz) - oktatáspolitikus, szociológus, az ÁMK volt főigazgatója, Csepel volt alpolgármestere, népi fafaragóművész

-  Földes László „Hobo” - Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band  frontembere

-  Krassói Kornélia - fizikatanár, Csepel Örökség és számos szakmai kitüntetés birtokosa, a Jedlik Ányos Gimnázium lelke

-  Nepp József – Kossuth- és Balázs Béla díjas rajzfilmrendező, kiváló művész

-  Schmittné Makray Katalin - Olimpiai ezüstérmes tornász, a tv torna arca, a tömegsport mozgalom elkötelezett híve

-  Török László – Csepel testvérvárosa, Nagyszalonta polgármestere

Csepel Örökség-díjat vehetett át:

-   Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar

-  Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete

-  Deák Bill Gyula - magyar blues-énekes

-  Ismerős Arcok zenekar

-  Kormosné Laboncz Johanna – pedagógus, iskolaigazgató

-  Lustige Musikanten Sramli Zenekar

-  Dr. Marosvölgyi Péter – sebész főorvos

-  Prof. Dr. Prokopp Mária - művészettörténész, az ELTE tanára, Prokop Péter munkásságának kiváló ismerője, az eddig megjelent egyetlen nagy Prokop monográfia szerzője

- Radnóti Miklós Művelődési Ház

-  Suki András – a 100 Tagú Cigányzenekar elnökségi tagja, prímás, koncertmester

-  Szakács Árpád - hírlapíró, lap- és könyvszerkesztő, könyvkiadó

-  Ullrich Ágoston atya

Vigyázz a madárra!

20 órakor Magyarország 2006-os hangja, a 2007-es Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, az Artisjus- és Budapestért-díjas Rúzsa Magdolna és zenekara csapott a húrok közé. A 28 éves énekes-dalszerző lelkes közönségének elmondta, különleges kapocs köti Csepelhez, hiszen egy rövidebb ideig ő maga is a kerület határai között élt. A másfél órás koncerten Rúzsa Magdolna fantasztikus hangulatot teremtett, a Megasztárban elhangzott és az életét megváltoztató Highway to hell című AC/DC dal mellett népdal és új szerzemények is bizonyították a kishegyesi előadó tehetségét.

A buli nem sokkal este fél 10 után, Vida István, a szervező Csepeli Városkép Kft. vezetőjének invitációjával ért véget. Augusztus 20-án Csepel újra együtt ünnepel: a Daru-dombnál ingyenes programokkal és tűzijátékkal várják a csepeli családokat.

foto2lenard4Angel Marianna

fotó: Tóth Beáta

2851863Szombatra tizenhárom megyére és a fővárosra adott ki narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat a kánikula miatt.

A péntek délután kiadott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Pest megyére, valamint Budapestre adták ki a másodfokú figyelmeztetést, mivel ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat.
Az előrejelzés szerint szombaton többnyire napos idő lesz, de főként délután, este néhol zápor, zivatar kialakulhat. A szél helyenként megélénkül, zivatarok környékén lehet csak erős vagy viharos széllökés. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb hőmérséklet 30 és 33 fok között alakul.

Az Országos Meteorológia Szolgálat és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. A meteorológiai szolgálat riasztást csak egy-három órán belül bekövetkező veszélyes időjárási jelenségek esetén - például heves zivatar, jégeső, viharos szél vagy hófúvás miatt - ad ki.

A hőség miatti figyelmeztetés viszont az egész napra várható napi középhőmérséklet eredményén alapul, így a kánikula miatt egy egész napra vonatkozóan csak figyelmeztetés lehet érvényben. A citromsárga az elsőfokú, a narancssárga a másodfokú, a piros a harmadfokú figyelmeztetés.

Az ÁNTSZ szintén három figyelmeztetési fokozatot rendelhet el. Az első fok a figyelmeztető jelzés. A második fokozat a riasztás, ha a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot.

A riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy a magas napi átlaghőmérséklet olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, amely indokolja az egészségügyi ellátó rendszer, az önkormányzatok figyelmeztetését és a lakosság hőhullám alatti rendszeres tájékoztatását. A harmadik fokozat a hőségriadó. Az országos tiszti főorvos döntése alapján jelenleg vasárnap éjfélig a második fokozat, vagyis a hőségriasztás van érvényben.

Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a tűző napon, vegye igénybe a hűtött helyiségeket, védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítményekkel.

Híradó

Ilyen volt Csepel Napja 2014-ben - képgaléria

2014. július 19. szombat, 08:54

Panorama_Kedves csepeliek!

 

2014. július 18-án, Csepel Napján Németh Szilárd polgármester átadta a kerület elismeréseit, a Csepel díszpolgára és Csepel Örökség díjakat a kitüntetetteknek. Ezt követően Rúzsa Magdolna élő koncert volt a Szent Imre téren.

A képgaléria elérhető ide kattintva.

 

dijazottakdijazottak2dijazottak3dijazottak4

Július 18-án, pénteken Csepel Napját ünnepeljük a Szent Imre téren, ezért – a színpadépítés és –bontás miatt – már hajnali 5 órától másnap, július 19-én 3 óráig lezárják a Károli Gáspár utcát a Kossuth Lajos utca és a II. Rákóczi Ferenc utca között. A forgalomkorlátozás miatt több csepeli buszjárat is – így a 35-ös, a 38-as, a 71-es, a 138-as, a 151-es és a 179-es autóbusz – módosított útvonalon közlekedik.

A Szentlőrinci úti lakótelep felé közlekedő 35-ös és a Kőbánya alsó vasútállomás irányú 151-es busz július 18-án, pénteken egész nap a Kossuth Lajos utcán egyenesen halad, ezért nem érinti a Szent Imre tér H megállót. A terelt útvonalon a 35-ös és a 151-es buszra a 179-es járat Szent Imre tér megállójában lehet felszállni, a Kossuth Lajos utcában.

A Lakihegy felé közlekedő 38-as és a Budatétény vasútállomás (Campona) irányú 138-as busz július 18-án, pénteken egész nap a Szent Imre tér–Kossuth Lajos utca–Szent István út–II. Rákóczi Ferenc út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent Imre tér H és a Karácsony Sándor utca H megállót. A terelt útvonalon a 38-as és a 138-as buszra a 35-ös, valamint a 36-os járat Karácsony Sándor utca, majd Széchenyi István utca megállóiban lehet felszállni.

A Csepel, Szent Imre térre közlekedő 71-es busz július 18-án, pénteken egész nap a Táncsics Mihály utca–Károli Gáspár utca–Kossuth Lajos utca–Vermes Miklós utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent Imre tér H megállót. A terelt útvonalon a 71-es buszra a 179-es járat Szent Imre tér megállójában lehet felszállni, a Kossuth Lajos utcában.

A Csepel, Szent Imre tér irányú 179-es busz július 18-án, pénteken egész nap a Kossuth Lajos utca–Szent István út–Betű utca–Teller Ede utca (csepeli gerincút)–Karácsony Sándor utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent Imre tér H és a Karácsony Sándor utca H megállót. A terelt útvonalon a 179-es buszra a 36-os, a 148-as, a 152-es és a 159-es járat Karácsony Sándor utca, majd II. Rákóczi Ferenc út megállójában lehet felszállni.