nsz_radio

Több százezer családot besétáltatták a devizahitel-csapdába - jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkabizottságának a vezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Emlékeztetett arra: 2003-ban úgy döntött a Medgyessy-kormány, hogy megszünteti azt a kedvezményes lakáshitel-lehetőséget, amelyet az Orbán-kormány idején vezettek be. Tették mindezt úgy, hogy az utolsó percekben azért a kabinet miniszterei 30-40 millió forintos kölcsönöket vettek fel.


Arra a felvetésre, miszerint a Kúria úgy foglalt állást, hogy a devizahitel-szerződések nem ütköznek jó erkölcsbe és nem tisztességtelenek, Németh Szilárd azt mondta: szerinte pedig igen. Úgy vélte: a Kúria nem mert dönteni, inkább az időhúzó taktikát választotta. Vannak olyan országok a környezetünkben, amelyekben a bíróságok meg merték hozni a megfelelő döntést – hangoztatta.

Mint mondta: nem arról van szó, hogy az emberek nem végeztek megfelelő tanfolyamokat, nem volt kellő végzettségük ahhoz, hogy felvegyenek devizahitelt. Egyszerűen ráöntötték ezt a terméket a lakosságra azzal, hogy a monetáris tanács felnyomta az egekbe az alapkamatot, s így a forinthitelek túl drágák voltak. Amikor odateszik a 2 százalékos devizahitelről szóló és a 38 százalékos forinthitelről szóló szerződést, akkor mit választ az egyszerű ember – tette fel a kérdést.

Beszélt arról is, hogy akkoriban elkezdték népszerűsíteni a médiában a devizahitelt. Volt olyan reklám, mely azt hirdette, hogy aki még nem volt Egyiptomban, az utazzon el devizahitel terhére – emelte ki Németh Szilárd.

A fideszes politikus azt tartja jó erkölcsbe ütközőnek, hogy a devizahitel-szerződések apró betűs részébe rejtettek el lényegi elemeket. Az átlagember pedig csak azt látta, hogy évek múlva elszáll a kölcsöne. Kifogásolta azt is, miszerint ezen szerződésekben rögzítették a bank elővásárlási jogát is, azt rávezették a tulajdoni lapra, így a nem fizető hitelesek ingatlanját azonnal elvihették a feje fölül.

Megemlítette: benyújtották azt a törvényjavaslatot, mely szerint a bankoknak az érintett ügyfeleket tájékoztatniuk kell arról, hogy az árfolyamgát kibővült, és beléphetnek a rendszerbe. Akik pedig már az árfolyamgátban vannak, őket arról kell tájékoztatni, hogy mennyi pénzt spóroltak meg. A törvény február 1-jétől lenne hatályos, és az embereket negyedévente kellene tájékoztatni.

 

(hirado.hu)

Csepel volt a honfoglaló magyarság első székhelye, az Árpád nemzetség szálláshelye. Anonymus "vezéri szigetként" (ducalis esset insula) említi. Sokáig úgy tartották, hogy a Duna szigete a nevét Árpád lovászáról, Csepel (Sepel) neve után kapta. Nyelvészek szerint azonban a sziget neve talán a cseplye, csepely, azaz 'sarjadék, bokros, cserjés hely' jelentésű főnévből keletkezett, vagy talán puszta személynévből magyar név adással.

Az EchoTV adása megtekinthető ide kattintva.

kover_l_mhoMinden épeszű ember tudja, a rezsicsökkentéssel személyesen is jól jár - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A házelnök hozzátette: a baloldal szorult helyzetben van, hiszen 2013-ig negyven évre visszamenően sohasem csökkentek a megélhetési költségek. Mivel a baloldal nem tud a rezsicsökkentésnél nagyobbat ígérni, azt mondja, hogy a házak energiatakarékosabbá tételét támogatnák. Ezzel csak az a baj, hogy ez a projekt épp az ő idejük alatt akadt el, a Fidesz-kormány most tudja újraindítani a panelprogramot.

Kövér László úgy látja, a baloldal nem tudja túllicitálni a rezsicsökkentést. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy a Fidesznek és szimpatizánsainak nem szabad elkényelmesedniük, jövőre ugyanis nem a népszerűségi versenyt, hanem a választást kell megnyerniük.

A lap hétfői számában publikált interjúban kifejtette: ugyanazokat a hibákat, amelyeket 2002-ben elkövettek, még egyszer nem szabad megengedniük. Annak firtatására, hogy a Bajnai Gordon ellen vitt negatív kampányuk is a 2002-es tapasztalatból adódik-e, azt válaszolta, hogy ez nem negatív, hanem szembesítő, emlékezetfrissítő kampány.

"Nem engedhettük meg neki azt az arcátlanságot, hogy olyan képet fessen magáról, mintha nem lenne múltja a politikában, vagy ha van is, ahhoz csak pozitív tapasztalatok adódnak. Ki kellett csavarnunk a kezéből az ecsetet" - mondta.



A házelnök a rezsicsökkentésről szólva úgy vélekedett, hogy a baloldal szorult helyzetben van, hiszen 2013-ig negyven évre visszamenően sohasem csökkentek a megélhetési költségek.

"Minden épeszű ember tudja, a rezsicsökkentéssel személyesen is jól jár. Nehéz bebizonyítani ennek ellenkezőjét, bár a szolgáltatók próbálták eltitkolni ezt a számlákon, a közös képviselők jelentős része pedig lenyelte a csökkentést a közös költségben" - mondta.

A választások időpontjára vonatkozó kérdésre leszögezte, hogy erről Áder János köztársasági elnök dönt majd. Hozzátette, korábban azt gondolta, hogy a két választást egy napon kell megtartani, ez azonban választástechnikai okokból mégsem lenne egyszerű feladat, sőt komoly problémákat is okozna. Az uniós választáson ugyanis szavazhat Magyarországon egy másik uniós tagállam polgára is, miközben az országgyűlésin nem. Az egy napon történő választáson bonyodalmat okozna a nemzetiségi képviselők választása is. Továbbá, a parlamenti választást teljesen új keretek között bonyolítják le, területileg és lélekszámban is sokkal nagyobb választókerületekben, aminek levezénylése önmagában is nagy feladat lesz.

Kövér László elmondta: az új Országgyűlés első ülésnapján kétszázötven parlamenti szék marad az ülésteremben, a hátsó és az oldalsó, az ülésvezető elnökhöz közel eső székeket kiveszik. Hozzátette, korábban is a képviselők számához igazították a teret.

Híradó.hu

4gyertya_eAranyvasárnap a Szent Imre téri betlehemi jászol előtt elhelyezett adventi koszorún felragyogott a negyedik gyertya lángja. Adventi gondolataiban Ullrich Ágoston címzetes esperes, plébános hirdette, hogy velünk az Isten.„600 évvel Krisztus születése előtt Ézsaiás próféta megjövendölte, hogy egy szűztől gyermek fog születni, aki nagy csoda, nagy jel lesz az emberiség, de legfőképp a választott nép számára. A gyermek az Emmánuel nevet fogja kapni, ami azt jelenti, velünk az Isten. A mostani karácsonyi ünnepen túl a fenyőfán, túl az ajándékokon, túl az együttléten, örüljünk egymásnak, és érezzük azt, hogy mindezt Istentől kaptuk. Ő van velünk, az ő társaságában vagyunk, és ő erősít meg bennünket arra, hogy tudjunk továbbra is küzdeni és a jónak pedig örülni” – tette hozzá az ünnepségen a plébános.

Kis Mária saját költeményének szavalata után Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját.

4gyertya4gyertya_b4gyertya_c4gyertya_dAntal Zsuzsa

Fotó: Tóth Beáta

Szokatlan: hószállingózás és 12 fok is lehet

2013. december 22. vasárnap, 17:13

hA jövő hét elején marad a borult, párás, ködös idő, december 24-én néhol hószállingózás is lehet, de az ünnep első napján melegedés várható, és a hét második felében inkább esőre kell számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak országos, középtávú előrejelzése szerint hétfőn még borult, párás, néhol tartósan ködös idő valószínű, helyenként szitálással, északkeleten ónos szitálással. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet többnyire plusz 2 és plusz 6 fok között valószínű, de északkeleten néhol gyengén fagyhat.

December 24-én, kedden kezdetben borult, az északnyugati országrész kivételével párás, néhol ködös idő várható, majd dél felől csökken a felhőzet. Az Északi-középhegység térségében viszont estig borult marad az ég. Néhol szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon a szél is megerősödhet. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 4 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 0 és plusz 10 fok között alakulnak. Nyugaton lesz az enyhébb, északkeleten hidegebb idő.

December 25-én, karácsony első napján csapadék nem valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon még ekkor is megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton lesz enyhébb idő. Napközben általában plusz 4-9 fokig melegedhet a levegő, de a Nyugat-Dunántúlon 12 fok is lehet, míg északkeleten 4 fok alatt maradhat a hőmérséklet.

Csütörtökön, karácsony második napján nyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé kell esőre, záporra számítani. Többfelé erős lesz a délkeleti, keleti szél. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 6, a maximumhőmérséklet plusz 2 és plusz 10 fok között alakul.

Pénteken már csökken a felhőzet, de keleten estig erősen felhős marad az ég. Napközben egyre kevesebb helyen, délután már csak néhol valószínű eső, zápor. Néhol megerősödhet a keleti, északkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 1 és plusz 6, a legmagasabb plusz 3 és plusz 9 fok között alakul.

Szombaton változóan felhős idő várható, néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan plusz 4 és plusz 9 fok között alakulnak.

Vasárnap többnyire erősen felhős idő várható, néhol lehet kisebb eső, zápor. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben plusz 2-7 fokig melegedhet a levegő - olvasható az előrejelzésben.

Híradó

Idén is buli volt a jégen

2013. december 22. vasárnap, 14:15

kori5Ugyan Axeleket, Lutzokat és Rittbergereket nem láttunk, de egyéb mókás ugráskombinációknak szemtanúi voltunk a Szent Imre téri jégpályán december 21-én. A téli Napforduló napján rendezett jégdiscóra sok csepeli fiatal volt kíváncsi. A főleg általános- és középiskolásokból álló csapat szombat este manapság divatos zenékre bulizott. A lányok-fiúk sorba álltak, hogy Dj Free teljesítse zenei kívánságaikat.

Az esemény ötletgazdája és szervezője a csepeli önkormányzat ifjúsági referense, Varga Norman, aki a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnökeként pontosan tudja, mire van igénye az általa felkarolt korosztálynak.

Norman a Csepel.hu kérdésére elmondta, a mostani program nem csak a bulizásról szólt, hanem arról is, a fiatalok hogyan tudják kulturált és biztonságos környezetben eltölteni a szabadidejüket. „Ehhez nagy segítségünkre volt a csepeli rendőrség és közterület-felügyelet, akik a rendezvényt és a Szent Imre teret biztosították.

Szeretnénk az ifjúság számára élhető, szerethető várost teremteni ahol jól érzik magukat és sok programon vehetnek részt. Ezt a törekvést jól szemléltetik a Csepelen nemrég átadott közösségi és sportcélú területek: kültéri fitneszpark, BMX-pálya, erdei tornapálya, Tamarisak-dombi tanösvény. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések folytatódnak 2014-ben is, ezért reméljük, minél több fiatal tudja majd hasznosan, értékesen eltölteni a szabadidejét kerületünkben".

korikori2kori4szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu és Varga Norman

normantl

Együtt a mosolyhídon - Egyedül élők karácsonya

2013. december 22. vasárnap, 13:45

egyedulelok2Népviseletbe öltözött kisfiúk és kislányok próbálnak a Királyerdei Művelődési Ház kistermében. Ezek az utolsó simítások. Halkan gyakorolnak: az igazi ajándék valóban meglepetés. December 21-én az egyedül élő időseket köszöntötte Csepel Önkormányzata a Királyerdei Művelődési Ház színháztermében.

A művelődési ház ünneplőben várta a vendégeket: a bejáratnál karácsonyfa, a színházterem ajtaja előtt ajándékot osztó gyerekek. Az ünnepség kezdetén az egyik ajándékot, a gyerekek által készített karácsonyi üdvözlőlapot már mindenki a kezében tartotta. A többire sem kellett sokat várni. Vida István köszöntőjében egy hídról beszélt, amelyhez se tégla, se szakember nem szükséges, amely "mindig ott keletkezik, ahol szükség van rá". A Csepeli Városkép Kft. vezetője a mosolyból épült hidakról beszélt, karácsonyi jókívánságában örömet, derűt és meghitt karácsonyt kívánt a jelenlévőknek. Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő, az esemény ötletgazdája röviden szólt a vendégekhez. Elsőként a szeretet és a gondoskodás elfogadásának fontosságáról beszélt, majd Pilinszky Jánost idézte: „Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt”.

A karácsonyi műsor első fellépői a Csodakút Óvodából érkeztek. A Maci csoport betlehemes népi játékkal teremtett meghitt hangulatot, ajándékuk célba talált, előadásukat vastapssal viszonozták. A színpadon az Operett Voices művészei váltották a kicsiket. Műsorukat is az ünnepnapra szabták, a legszebb magyar musical slágerek után a karácsony hangjait szólaltatták meg olyan klasszikusokkal, mint az Ó, szép fenyő vagy a Száncsengő című dalok.

egyedulelok3Az előadások után Csepel önkormányzata karácsonyi hangulatú uzsonnával lepte meg a vendégeket, akik a közös karácsony emlékére Pálffy István Csepelről szóló könyvét kapták ajándékba.

Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselővel beszélgettünk

- Egyedülálló csepeliekkel ünnepeltek ma. Hogyan született meg az ötlet?

- Németh Szilárd polgármester úr felkérésére, a saját ötleteim alapján. A meghívottak között olyan egyedül élő csepeliek vannak, akik valamilyen kapcsolatban állnak vagy álltak az önkormányzattal szociális ügyekben. Van, aki a házi segítségnyújtás, van, aki a szociális ebéd, van, aki a családsegítő kapcsán került a látóterünkbe. Sokat segítettek a helyi nyugdíjas klubok vezetői és a Fidesz-KDNP frakció képviselői is ajánlottak vendégeket, akiket képviselői munkájuk során ismertek meg.

- A szeretet elfogadásáról beszélt köszöntőjében. Olyan nehéz lenne elfogadni?

- A rendezvény mottója, ami a meghívón is szerepel, egy Pilinszky idézet. Szeretném, ha a vendégeink tudnák: az önkormányzat nem csak az eddigi intézkedéseivel - például a nyugdíjasok számára kiépitett házi jelzőrendszerrel, a nekik rendezett programokkal vagy az Idősek napi köszöntéssel - áll mellettük. Ha valakinek a szeretet ünnepén család nélkül kell lennie, itt vagyunk. Ilyenkor minden apró gesztus, minden plusz figyelem számít.

- Nem csak időseket látok, jó néhány általános iskolás is segédkezik.

- Igen, ez a rendezvény egyik legszebb momentuma. Több csepeli intézmény: az Eötvös József Általános Iskola, a Mátyás király Általános Iskola, a Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola, a Kék Általános Iskola, a Hétszínvirág Óvoda Bóbita tagóvodája mind-mind hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A gyerekek saját készítésű képeslapokkal lepték meg az időseket, az itt segédkező iskolások pedig látják is a reakciókat. Fontosnak tartottam, hogy megmutassuk a fiataloknak: felelősek vagyunk egymásért. El kell mondanom, mikor megkerestem a csepeli intézményeket az ötletemmel, azonnal, örömmel vállalták a felkérést.

Mi az a momentum, amit magával visz a mai eseményről?

Van itt olyan idős, aki nemrégiben vesztette el a házastársát. Óriasi emberi teljesítmény, hogy túl tudott lépni a magányán és eljött, mert résztvenni, mert elfogadni. Felemelő érzés.

egyedulelok4egyedulelok6egyedulelok7Angel Marianna

fotó: Halászi Vilmos

devizaNémeth Szilárd (Fidesz) képviselői önálló indítványban javasolja, hogy a pénzügyi intézmények minden negyedévben kötelesek legyenek az árfolyamgát-konstrukcióban résztvevő devizahiteleseket tájékoztatni arról, hogy az árfolyamgátnak köszönhetően mennyi pénzt takarítanak meg.

Az Országgyűlés honlapján szombaton jelent meg a képviselői önálló indítvány a pénzügyi rezsicsökkentésről történő tájékoztatással összefüggő, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosításáról.

A pénzügyi intézményeknek emellett - szintén külön díj felszámítása nélkül - 2014. március 20-áig tájékoztatást kell küldeniük az árfolyamrögzítés lehetőségéről és lényeges jellemzőiről minden olyan adósnak, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre vonatkozó szerződést, és nem is kezdeményezte annak megkötését.

Az indítvány indoklása emlékeztet arra, hogy 2010-től az új kormány számos intézkedést hozott a devizahitelesek megmentése érdekében. Ilyen például a Nemzeti Eszközkezelő felállítása, ami 15 ezer háztartáson tudott segíteni, továbbá a végtörlesztés lehetősége, ami csaknem 55 ezer adóson segített, valamint az árfolyamgát rendszere, amibe eddig 180 ezer ember lépett be - ismerteti az indítvány.

A dokumentum szerint az intézkedések közül a legnagyobb arányban igénybe vett mentőcsomag az árfolyamgát rendszere, amelyet a kormány és a Fidesz-KDNP-frakciók javaslatára a parlament nemrégiben kibővített.

A számos intézkedésre tekintettel kiemelten fontos az állampolgárok szakszerű tájékoztatása arról, hogy a megmentésük érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően összesen mennyi pénzt tudnak megtakarítani. Elsőként az árfolyamgát rendszerébe történő belépésük óta megtakarított teljes összegről, majd pedig negyedéves rendszerességgel az időszakos megtakarításokról kell tájékoztatást kapniuk a hiteladósoknak - áll a képviselői önálló indítványban. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Híradó.hu

Közfoglalkoztatottak karácsonya a Csetében

2013. december 21. szombat, 16:33

kozfogl2Családias karácsonyi ünnepséget szervezett a Csete Balázs Szakközépiskolában képzésen részt vevő közfoglalkoztatottaknak az iskola tanári kara december 21-én. A tanárok süteményt sütöttek, a diákok műsorral kedveskedtek, ráadásként apró ajándékkal is meglepték a 105 közfoglalkoztatottat. A meghívottakat Kormosné Laboncz Johanna iskolaigazgató köszöntötte. Az eseményen megjelent Tóth János tankerületi igazgató, valamint a munkaügyi központok képviselői.

A meghívottak valamennyien az iskolában vesznek részt képzésen a közfoglalkoztatási program keretében. Meghatódva, néhányan könnyes szemmel hallgatták a karácsonyi műsort, amelyet az iskola diákjai mutattak be számukra. Szabó Lőrinc és Ady Endre verseit Szabó Gyula színész szavalta el. Ezt követően vendégül látták a közönséget, s megosztották egymás között karácsonyi élményeiket. A jelen lévő közfoglalkoztatott között nem egy olyan akad, akinek az ünnepekből ez az egyetlen alkalom adatik meg, hogy örömben és ajándékban legyen része.

kozfogl
Kormosné Laboncz Johanna igazgató azt mondta, hogy a képzésen részt vevők nagy lelkesedéssel tanulnak. A hagyományos tantárgyak mellett angol és német nyelvet is oktatnak. Többen már most közölték, hogy a későbbiekben érettségi vizsgát szeretnének szerezni esti képzésen a Csete Balázs Szakközépiskolában. Magasabb iskolai végzettséggel ugyanis több lehetőségük kínálkozik arra, hogy megfelelő munkahelyet találjanak maguknak.

Cs. A.

fotó:Tóth Beáta

Fotópályázat Csepelről

2013. december 21. szombat, 12:41

kep_2Ma már mindenki készít fotót, köszönhetően a sokféle eszköznek – mobiltelefon, digitális fényképezőgép -, amelyekkel bárhol, bármikor megragadhatjuk a pillanatot. Ez adta az ötletet, hogy a Csepel Galéria meghirdessen egy olyan pályázatot, melyre várjuk a fotókat, s amelyekből – előzetes zsűrizést követően – kiállítás is nyílik. A téma: Csepel.

Készülhet tájkép, portré, vagy bármilyen témájú fotó, ami a kerülettel kapcsolatos.

A fotók mérete: minimum A4-es, de ettől nagyobb is lehet. A fotókat kiállítható állapotban – paszpartuzva – kérjük beadni.

Leadási határidő: 2014. január 31.

Csepeli Városkép 1215 Bp., Csete Balázs u. 15., hétköznap 9 és 16 óra között.