TBE_4879A téli fűtési szezonban az önkormányzat kezdeményezésére tűzifát és szenet osztottak a szociálisan rászorulóknak február 7-én. A Bonaszén Kft. felajánlásából húsz mázsa tüzelőanyagot, ebből három mázsa szenet és egy mázsa fát kapott Kiefer-Hudy Szilvia és családja, Horváth Andrásné és családja, özv. Stocker Józsefné és Szederkényi Nándorné. Sziklavári Emese és családja udvarára négy mázsa fát hordtak be a rakodók, mivel télen csak ezzel tudják házukat fűteni.

A Határ úti, a Lámpás, Csőgyár, Toldy Ferenc és a Királyerdő utcában lakóknak a csepeli önkormányzat nevében ajándékot adott át Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő és Morovik Attila alpolgármester.

TBE_4954A karitatív segítségnyújtásért köszönetét fejezte ki a polgármester Bona István vállalkozónak, akinek társasága több éve támogatja Csepelen a hátrányos helyzetbe került családokat és a nélkülözőket. Jótékony szándékú adakozásának célja – mint mondta – gyerekes családok megsegítésére és a szegénység enyhítésére irányul. A vállalkozó munkatársai idén januárban harminc családhoz vittek szenet, februárban pedig tűzifát is. Példaértékű felajánlásuk idén mintegy hatvan családhoz ér majd el.

Az adományozókhoz csatlakozott a Csepeli Városgazda Zrt., melynek dolgozói tüzelőnek való fával segítették a téli hónapokban a rászorulókat.TBE_4932

Antal Zsuzsa

Fotó: Tóth Beáta

Február 15-én zár a jégpálya

2014. február 07. péntek, 11:55

koriKedves csepeliek! 

 

A 2013/2014-es téli szezon végeztével a csepeli jégpálya 2014. február 15-én (szombaton) "zárja kapuit".

Köszönjük, hogy ilyen sokan igénybe vették, reméljük, kellemes percekben volt részük idén is.

Hagyjunk az embereknél időt és pénzt

2014. február 07. péntek, 11:32

ov_Abban hiszek, hogy az államnak minél több pénzt kell hagynia az embereknél, ezért küzdök az adócsökkentésért, ezért harcolok a rezsicsökkentésért, illetve a fölösleges állami bürokrácia ellen – jelentette ki Orbán Viktor.

A szegedi ELI lézerközpont csütörtöki alapkőletétele után a miniszterelnök a SZEGEDma.hu- nak úgy nyilatkozott, hogy szimbolikus a jelentősége annak, hogy az egykori szovjet laktanya helyén Európa az adott szakterületen valószínűleg legmodernebb kutatóközpontja épül fel. „Ez a projekt nemcsak a lelkünknek jó, hanem az eszünknek és a zsebünknek is” – utalt rá a miniszterelnök, ugyanis a beruházással közvetlenül 400 munkahely jön létre, ráadásul közvetetten még több embernek adhat majd munkát. Orbán szerint az ELI-beruházás komoly, az országhatárokon is túlnyúló központtá teheti Szegedet, és komoly fejlődési lehetőség a város és a régió számára is.

„EZ A PROJEKT NEMCSAK A LELKÜNKNEK JÓ, HANEM AZ ESZÜNKNEK ÉS A ZSEBÜNKNEK IS”

Mint fogalmazott: „el kell érni, hogy a felismerés, az ötlet az elvont tudomány világából, a kutatásból átkerüljön a tényleges gazdaság világába. Ezért kell Szegeden megépítenünk az ELI mellett egy high-tech ipari övezetet. Óriási munka áll előttünk, de a szegediek hatalmas előnnyel indulnak, mert Szegednek van ELI-je, és akinek nincs, az éppen egy ELI-nyi, azaz behozhatatlan hátránnyal startol!”

Arra a felvetésre, hogy  a projekttel kapcsolatban többször is gratulált Szeged szocialista polgármesterének, Botka Lászlónak, a miniszterelnök elmondta: „Vigyáznom kellett, mert ha még egyszer megdicsérem, lehúzzák a listáról a szocialisták! De félretéve a tréfát, a Fideszben van egy mondás: az úriember nem csibész. Mikor eljön az ideje, akkor lehet szkanderozni, összemérni az erőt, ám mivel az úriember nem csibész, az ellenfélnek is megadja, ami jár. Csak az az aranyérem csillog szépen, ahol komoly ezüstérmes van az ember mögött, ehhez meg kell adni a tiszteletet a riválisoknak”– nyilatkozta a kormányfő a SZEGEDma.hu-nak.

A fiatalok külföldi munkavállalásával kapcsolatban a miniszterelnök a portálnak azt emelte ki, Magyarországnak érdeke, hogy világlátott emberek legyenek az országban, ennek pedig a tudomány vonatkozásában elengedhetetlen feltétele, hogy külföldön is pallérozódjanak a kutatók. Orbán véleménye szerint a külföldi munkavállaláshoz nem szabad kizárólag negatív értelemben viszonyulni. Olyan európai életstílus jött létre, amelynek köszönhetően a tehetséges fiatalok mobilabban mozognak a kontinensen, de vannak olyanok is, akiket a kényszer visz távol az országtól. Azonban rájuk is büszkének kell lenni, ugyanis vállalják a versenyt a munkáért, a munkában, nem pedig segélyért állnak sorba – mondta. „Igenis csak a tisztelet hangján szabad beszélnünk külföldön dolgozó honfitársainkról, kutatókról, diákokról, egyszerű munkásokról, akik az elmúlt egy évben több mint 500 milliárd forintot küldtek haza szüleiknek, testvéreiknek, családjaiknak” –  tette hozzá.

„KISVÁLLALKOZÓI FELLENDÜLÉS ELŐTT ÁLL AZ ORSZÁG!”

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetével kapcsolatban a kormányfő három dologról beszélt: az adórendszer és a jogszabályi környezet optimalizálása mellett a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is sokat segíthet, „a harmadik pillér pedig az, hogy döntöttünk róla: a 2014 és 2020 között az ország rendelkezésére álló európai uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogjuk fordítani”. Ez korábban alig érte el a 20 százalékot, tehát komoly változtatásól van szó – tette hozzá.

„Ha kapok még miniszterelnökként négy esztendőt, akkor el fogjuk érni, hogy több lesz a lehetőség, mint a kisvállalkozó. Hiszem és látom, hogy kisvállalkozói fellendülés előtt áll az ország!” – mondta.„Jómagam abban hiszek, hogy az államnak minél több pénzt kell hagynia az embereknél, ezért küzdök az adócsökkentésért, ezért harcolok a rezsicsökkentésért, illetve a fölösleges állami bürokrácia ellen. Célom, hogy hagyjunk az embereknél időt és pénzt, hogy azzal tudjanak valamit kezdeni. Az országot végül is azok az emberek viszik előre, akik valamit akarnak kezdeni az idejükkel, a pénzükkel, az eszükkel, a tehetségükkel, a fizikai erejükkel, egyszóval boldogulni akarnak” – vázolta fel a miniszterelnök, aki megemlítette azt is, hogy a foglalkoztatás 1992 után újra átlépte a 4 millió főt, de ezt még nem tartja elegendőnek.

„AZ ÚJ BLOKKOK MEGINDÍTÁSA AZ ELEKTROMOS ÁRAM TOVÁBBI 13 SZÁZALÉKOS DÍJCSÖKKENÉSÉT VONJA MAGA UTÁN.”

„Az orosz kapcsolatok hallatán sajátos érzést tapasztal szabadságharcos lelkünk, de vannak még nehezebb feladványok is, így például együtt kell működnünk a kínai és a vietnami kommunista párttal, mert ők irányítják országaikat, a világ egyik legnagyobb és az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságát! Ha Magyarország boldogulni akar, akkor valamilyen úton meg kell találnia velük a kapcsolatot, nekünk, jobboldaliaknak pedig tudomásul kell vennünk: a világ megváltozott” – fejtegette a miniszterelnök, majd hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni, amit gondolunk a múltról, de racionális viselkedésre van szükség. 

Szólt arról is, hogy Putyinnal azért tud együttműködni, mert pragmatikusan keresik a kölcsönös előnyöket kínáló megoldásokat, és gazdasági szempontból fontos a keleti együttműködés.„A paksi ügy pedig roppant egyszerű, mert az új blokkok megindítása az elektromos áram további 13 százalékos díjcsökkenését vonja maga után!” Pakssal kapcsolatban megjegyezte: „zsugori alak vagyok, ha az ország pénzéről van szó: rossz üzleteket nem kötök”, és hozzátette: emberemlékezet óta nem kötött olyan pénzügyi egyezséget Magyarország, mint a paksi erőmű felépítéséhez adott orosz hitelmegállapodás.A város sportinfrastruktúra területén tervezett fejlesztéseiről szólva Orbán fedett uszodát, kézilabdacsarnokot és futballstadiont érintő lehetséges beruházásokról beszélt, de ezek csak a kampány után lennének időszerűek.

(szegedma.hu,MNO,fidesz.hu)

graffiti2014. február 6-án este a közterület-felügyelők a Karácsony Sándor utcai árkádoknál három oszlopon több helyen fedeztek fel - nagy felületen - falfirkákat. A vandálok több helyen hagyták ott filctollal felfirkált kézjegyüket, mellyel mintegy 50 ezer forintos kárt okoztak.

A feljelentés elkészült, az ismeretlen tettesek a kézjegy által könnyen beazonosíthatók lesznek. A rendőrség a fotók alapján már keresi az elkövetőket.

Az önkormányzat a rongálókra a legmagasabb (150 ezer forintos) bírság kiszabását javasolja.

A közelmúltban már történt hasonló eset, akkor az elkövetőket tetten érték és elfogták a közterület-felügyelet munkatársai.

 

Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

fotó: közterület-felügyelet

begoniaTISZTELT CSEPELI LAKOSOK!


Az önkormányzat 2014-ben virágosítási programot indít, amelynek keretében lakcímenként átlag 50 db egynyári növényt ajánl fel virágágyások kialakításához, beültetéséhez.

Közismert, hogy a változatos színű, formájú és illatú egynyári virágok a kertek, parkok leglátványosabb díszítő elemei, amelyek szebbé, barátságosabbá teszik környezetünket. Rendszeres ápolásukért, öntözésükért cserébe tavasztól késő őszig pompáznak.

Az önkormányzat évről évre igyekszik növelni a virágos felületek számát, és törekszik a zöldterületek fejlesztésére és egyre magasabb színvonalú fenntartására.

Ezúton hívjuk fel a lakosság figyelmét, vegyen részt az újonnan induló virágosítási programunkon, hogy közös összefogással minél több közterületi virágoskert létesülhessen kerületünkben!

Virágágyások beültetésére lakcímenként (társasházaknál lépcsőházanként) átlag 50 db egynyári virágot ajánl fel az önkormányzat. A növények elültetésénél kérjük törekedjenek rá, hogy a virágok a közterület szépítését szolgálják, jól látható helyre kerüljenek. Társasházak esetén a be nem kerített előkert, a bejáratok melletti terület, vagy a járda melletti zöldsáv használható; kertes házak esetén az ingatlan előtti járda és az úttest közötti zöldsáv.

A növények elültetéséről és későbbi ápolásáról a jelentkezőknek kell gondoskodniuk! A szakszerű ültetésről és ápolásról a növények átadásakor tájékoztatjuk a jelentkezőket.

A program lebonyolítását a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Zöldterület-fenntartási osztályának munkatársai végzik. Kertész szakembereik szívesen adnak tanácsokat a telepítést megelőzően, vagy a gondozási időszakban is.

Várjuk jelentkezésüket!

 

JELENTKEZÉS MÓDJA:

Amennyiben szeretne részt venni programunkon, kérjük, töltse ki a Jelentkezési lapot, amely beszerezhető a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálati iroda 1-es ablakánál, vagy letölthető innen és www.varosgazda.eu weboldalakról.

Társasházak esetében a lakóközösség nevében eljáró közös képviselő (cégszerű aláírással), kertes házak esetében az adott címre érvényes lakcímkártyával rendelkező lakos jelentkezését várjuk.

A növények átvételére a jelentkező meghatalmazást állíthat ki.

A jelentkezési lapok benyújtásának határideje: 2014. március 14. 12:00

A benyújtás módjai:

  • Postai úton az alábbi címre: Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. 1215 Budapest, Katona József u. 62-64.
  • Személyesen az ügyfélszolgálati iroda 1-es ablakánál (1215 Budapest, Katona József u. 62-64).
  • Elektronikus úton a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

A növények átvételének időpontja és helyszíne: 2014. május 10. szombat 8-14 óra, Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. (1215 Budapest, Katona József u. 62-64.) Kassai utca felőli dolgozói parkolóban

A növények átvételekor kérjük a személyi igazolványukat és lakcímkártyájukat, szükség esetén meghatalmazásukat is hozzák magukkal!

Bővebb információ és felvilágosítás: Erdeiné Schuch Beáta zöldterületi asszisztens: 277-7856, 30/698-5921, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tegyük együtt barátságosabbá, szebbé kerületünket!

Várjuk jelentkezésüket!

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

nsz_mareggelMeg kell védenünk és folytatnunk kell a rezsicsökkentést, az olcsó energia pedig Paksban leledzik – jelentette ki a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője az M1 Ma reggel című műsorában.

Az ország legfontosabb érdeke, hogy olcsó energiához juttassuk lakosságot és a gazdaságot, ehhez pedig szükség van a paksi bővítésre – magyarázta Németh Szilárd. Felhívta a figyelmet: Pakson jelenleg 12 forintért lehet egy kW/h energiát nyerni, míg megújuló energiából 34-35 forintért, a különbség tehát óriási – fogalmazott.

„Rendkívül jó üzletet kötöttünk minden szempontból”, a biztonság és a finanszírozás tekintetében egyaránt, „ennek a 10 milliárd eurónak a 40 százaléka magyar vállalatokhoz, beszállítókhoz” kerül majd az építkezés során – közölte. 10 ezer új munkahely jön létre, miközben minden évben 1 százalékos gdp-növekedéssel számolnak az építkezés révén. Ez gazdaságilag, pénzügyileg is nagyon jó – jelentette ki –, de ami a legfontosabb, hogy a régi és az új blokkoknak köszönhetően újabb, nagyarányú rezsicsökkentésre nyílik lehetőség a lakosság felé, és olcsóbb energiát biztosíthatnak a gazdaság számára is – hangsúlyozta.

Az olcsóbb energia újabb gazdasági fejlesztést eredményezhet, a kedvezőbbé váló környezetben a vállalkozások olcsóbban tudnak termelni, munkahelyeket tudnak létrehozni és további nemzetközi befektetők is érkezhetnek. Ezt tehát mindenkinek jót tesz – jegyezte meg. A beruházás költségeit érintő kritikákkal kapcsolatban rámutatott: a pénz itt marad az országban, materializálódik, „száz százalékig állami tulajdon marad”.

A harmadik rezsicsökkentésről szólva Németh Szilárd aláhúzta: azzal azt garantálják, hogy vásárlóerő-paritáson tekintve az európai átlagnak megfelelő energiaárakat fizeti majd a magyar lakosság. Már látszik az eddigi rezsicsökkentés eredménye is – folytatta –, hiszen az infláció hihetetlen mélységben van és bővül a kiskereskedelmi forgalom is.

hirado.hu

obuda2A rezsicsökkentéssel végre nem a külföldi cégeket támogatja a kormány, hanem a magyar embereket segíti – hangzott el a Fidesz óbudai rezsifórumán.

Zsúfolásig megtelt a Mozaik 7 rendezvénycsarnoka a Fidesz óbudai rezsifórumán, csütörtökön. A rendezvény háziasszonya Menczer Erzsébet Óbuda országgyűlési képviselője, meghívott előadója pedig Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa volt.

„Bár a rezsicsökkentést a baloldal hülyeségnek tartja, azonban mi feladatunknak tartjuk, hogy csökkentsük a családok terheit. Az áprilisi választáson arról fogunk dönteni, hogy továbbmegyünk-e a megkezdett úton” – emelte ki Menczer Erzsébet.

Ezt követően emlékeztetőül levetítették az akkor még kormányzó baloldali politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatait a különböző szolgáltatások díjának emeléséről.

Ehhez kapcsolódva a fideszes országgyűlési képviselő felidézte azt is, hogy milyen állapotban vette át az Orbán-kormány az országot 2010 tavaszán. Görögországgal emlegették egy lapon hazánkat – jegyezte meg.

Kiemelte, hogy a rezsicsökkentés politikájával végre nem a külföldi cégeket pénzeli a magyar kormány, hanem az embereket segíti. Kitért arra is, hogy 2,5 millióan támogatták aláírásukkal a rezsicsökkentést, mely támogatás nélkül nem lehetett volna sikeres a kormány politikája.

„BIZTOSAK LEHETÜNK BENNE, HOGY ÁPRILIS 6-A UTÁN GYURCSÁNY ÍRJA A KOTTÁT MESTERHÁZYNAK ÉS BAJNAINAK.”

Levetítették Gyurcsány Ferenc „Jól alszik Viktor…” kezdetű beszédének egy részletét, melyet nagy derültséggel fogadtak a fórum résztvevői.

Menczer Erzsébet kitért arra is, hogy az Európai Unió is támadta a rezsicsökkentést, különböző eljárásokkal fenyegetve. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a baloldal ennek megfelelően kormányra kerülve eltörölné a rezsicsökkentést.

„Jót mulattunk ezen a fiatalemberen” – utalt a Gyurcsány Ferencről vetített videóra Németh Szilárd. Ennek kapcsán elmondta, hogy a bukott kormányfőt senki sem választotta meg első miniszterelnöksége idején, ugyanis Medgyessyt megpuccsolva kerülhetett hatalomra.

A fideszes országgyűlési képviselő egyúttal egyértelművé tette, hogy a baloldalon Gyurcsány osztja a lapokat. „Biztosak lehetünk benne, hogy április 6-a után ő írja a kottát Mesterházynak és Bajnainak” – húzta alá.

„Ne bízzuk el magunkat, ő nem csak egy orvosi eset, ő egy veszélyes fickó, aki minden eszközt be fog vetni a hatalom megszerzése érdekében” – mutatott rá.

obudaKitért arra is, hogy a szocialisták csak addig támogatták a paksi bővítés ügyét, míg képviselőik gazdagodtak az erőműből. Mint ismert a balliberális kormányok nyolc éve alatt Józsa István cége majdnem hétmilliárd forinthoz jutott Pakson keresztül.

A 2002 és 2010 között regnáló kormányzat bűneit sorolva a fideszes képviselő szólt arról is, hogy a baloldal a csőd szélére vezette az országot, 83 százalék fölé emelve a központi költségvetés adósságát.

Felidézte azt is, hogy bár 2004 óta túlzottdeficit-eljárás folyt hazánk ellen, „mégis a brüsszeli bürokraták elnézték a haveroknak az adatok meghamisítását”. Az eljárást csak a kormányváltás után élesítették – mutatott rá.

Németh Szilárd szerint azért kellett az IMF-hitelt mihamarabb visszafizetni, mert a valutaalap többek között nyugdíjcsökkentést és a közalkalmazottak bérének visszavágását kérte volna a „segítségért” cserébe.

Felhívta a figyelmet, a multinacionális cégek és bankok abban érdekeltek, hogy hazánk egy leromlott helyzetű ország legyen, mert akkor bármit megtehetnek. Itt a bankok és közműcégek beszállnak a politikai csatákba – jegyezte meg.

A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetőjeként Németh Szilárd hosszan sorolta, hogy milyen trükkökkel és támadásokkal igyekeztek a szolgáltatók szabotálni a kormány politikáját. A palackos gáz
példáját bemutatva úgy fogalmazott, „mindent elkövettek, hogy kirántsák a rezsicsökkentést a kormány alól”.

Ugyanakkor közölte, hogy bár súlyos küzdelmek árán, de már tisztul a magyar közszolgáltatási piac. Azonban felhívta a figyelmet, hogy ettől függetlenül meg kell védeni a rezsicsökkentést, mert Brüsszel, „Feri és a
haverok” folyamatosan támadják a folyamatot. Ennek kapcsán szólt arról is, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően jelentősen kevesebb lett a magyar lakosság elmaradása a közműszámlák tekintetében. „Az emberek fizetnek, ha tudnak” – szögezte le.

A kormány teljesítményét jellemezve a fideszes politikus hangsúlyozta: beindították a gazdaság motorját a stratégiai megállapodásokkal, hosszú ideje példátlan béremelést hajtottak végre, magasabbak lettek a nyugdíjak és új családtámogatási rendszert vezettek be. 270 ezerrel többen dolgoznak ma, mint a
kormányváltáskor - fűzte hozzá.

obuda3(fidesz.hu)

gazJúlius elseje óta majdnem 5000 forintot takarított meg csak a vízdíjnál a Híradónak nyilatkozó háromfős Valter család. A gázon és az áramon még többet spóroltak. Valter Katalin közölte: fizetésük több mint felét mindig rezsire költik, ezért ők megérzik a különbséget.  "A gáznál 14 ezer forint, a víznél olyan ötezer forint környékén van, a villanynál olyan olyan 6 ezer forint környékén ez kb. olyan 28 ezer forint, és akkor hál Istennek így a gyermek eljutott táborba az iskolától, úgyhogy nagyon jó.." - mondta a Híradónak. 
A rezsicsökkentés 2013 januárjában kezdődött. Akkor a gáz, az áram és a távhő ára mérséklődött 10 százalékkal, az előző évi árakhoz képest. Júliusban azután a víz- és csatornadíj, a szennyvízszippantás és a szemétszállítás lett olcsóbb, de kevesebbet kellett fizetni a palackos gázért és a kéményseprésért is. Novemberben pedig újra a gáz, az áram és a távhő ára lett alacsonyabb további 11,1 százalékkal, így év végétől összesen 20 százalékkal lett olcsóbb a gáz, a távhő és az áram. Ezzel öt évvel ezelőtti szintre mérséklődtek az árak.


Idén három lépcsőben még tovább csökkennek a közüzemi díjak. Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el a kormánypártok javaslatát. Április elsejétől a gáz 6,5, szeptembertől a villany 5,7, októbertől pedig a távhő ára lesz 3,3 százalékkal kevesebb. A javaslatot a Fidesz, a KDNP a Jobbik, és egy kivételével az MSZP képviselői szavazták meg. Az LMP-hez, a Gyurcsány Ferenc pártjához valamint a Bajnai Gordon-féle pártszövetséghez tartozó képviselők vagy tartózkodtak vagy nemet mondtak az újabb rezsicsökkentésre.

"Azt a pénzt adjuk vissza az embereknek, amit a Gyurcsány koalíció elvett tőlük" - ezt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa mondta a szavazás után. Németh Szilárd emlékeztetett: 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, a villanyé pedig kétszeresére nőtt. Hozzátette: a kormány kész megvédeni a rezsicsökkentést.

"Ebben az évben meg is fogjuk ezt védeni minden külső és belső támadás ellenében. Ha a külső támadás Brüsszelből érkezik, akármilyen fenyegetéssel, akkor sem engedünk a nyomásnak, mert ezt igazságtalannak és természetesen az európai joggal összeférhetetlennek tartjuk"- fogalmazott Németh Szilárd.

A rezsicsökkentés összesen 3,8 millió családot érint. Egy távfűtéses lakásban élő nyugdíjas házaspár így akár évi 78 ezer forintot is spórolhat. Egy családi házban élő négytagú családnál ez akár 165 ezer forint is lehet, ugyanez egy többgenerációs családnál pedig az évi 270 ezer forintot is elérheti.

Híradó

Jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást a parlament csütörtökön név szerinti szavazáson.

Az egyezmény kihirdetését a kormánypártok és a Jobbik-frakció támogatta, a jelenlévő MSZP-s, LMP-s képviselők nemmel szavaztak. Szintén nemmel voksoltak a Párbeszéd Magyarországért független képviselői, a független Ángyán József, Endrésik Zsolt és Szili Katalin, valamint a jobbikosok közül egyedüliként Gaudi-Nagy Tamás. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők nem vettek részt a szavazásban.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke Moszkvában január 14-én írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről szóló megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megegyeztek. Ennek keretében Oroszország állami hitelt ad Magyarországnak az erőmű bővítéséhez. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán elmondta, megállapodtak, a részletekről: Oroszország tízmilliárd eurós hitelkeretet biztosít, a szerződést néhány napon belül aláírják. Az új blokkok magyar állami tulajdonban maradnak.

A gazdasági miniszter múlt pénteken nyújtotta be a parlamentnek az Oroszországgal kötött megállapodást. Most azért szavazhattak róla, mert a kormánytöbbség egyetlen módosító indítványt sem támogatott.

(MTI-fidesz.hu)



nemethszA Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerint a harmadik rezsicsökkentéssel az emberek visszakapják azt a pénzt, amelyet a "Gyurcsány-koalíció" elvett tőlük egyhavi bér és egyhavi nyugdíj formájában.

Németh Szilárd ezt azután mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a parlament elfogadta a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, ezután minden magyar család zsebében még több pénz marad majd, ami pozitív hatással van a kiskereskedelem bővülésére is. A megtakarításra példaként említette, hogy egy négytagú, távfűtéses panellakásban élő család akár évi 125 ezer forintot is spórolhat, ugyanez családi ház esetében 165 ezer, többgenerációs családnál pedig akár 270 ezer forint is lehet.

Emlékeztetett, hogy 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, a villanyé kétszeresére nőtt. Ezzel szemben a mostani kormányzat rezsicsökkentési politikája az idén is folytatódik, és "meg is fogjuk védeni minden külső és belső támadás ellenében, (...) a nyomásnak nem fogunk engedni", érkezzen az akár Brüsszelből, akár a magyarországi baloldalról - mondta.

Németh Szilárd jelezte továbbá, az idén elkészül a közmű-szolgáltatási törvényjavaslat is, amelynek fő célja az energiaszolgáltatás nonprofit jellegű működése, hogy "mind a magyar családok, mind a hazai ipar számára Európa legolcsóbb energiáját tudjuk biztosítani".

A fideszes politikust a tájékoztatón megkérdezték azzal kapcsolatban, hogy félbeszakadt a paksi atomerőmű bővítéséről szóló javaslat név szerinti zárószavazása csütörtök délelőtt a parlamentben, miután az LMP megafonból szóló szirénázással tiltakozott az ülésteremben az indítvány elfogadása ellen.

Németh Szilárd erre azt mondta: az LMP politikusai botrányt keltettek, megpróbálták megakadályozni a szavazást, de ez nem sikerült nekik. A paksi bővítésről egyébként hozzátette, hogy az olcsó magyarországi energiához szükség van az erőműfejlesztésre, a két új blokk beüzemelésével ugyanis körülbelül 13 százalékkal lesz csökkenthető a villamos energia ára.

Híradó.hu