Csepelen, a Teller Ede úton rendezték meg 40. alkalommal a K&aac ...
Borbély Lénárd már nem tagja a Fidesznek. A jobbolda ...
A beoltottak száma 6 375 808 fő, közülük 6 125 0 ...
A koronavírus-járvány ötödik hullámá ...
A közútkezelő tájékoztatás szerint a Jedli ...
A Csepp-Csepel Néptáncegyüttes idén is megre ...
A Csepel-sziget homokos talaja alkalmas szőlőtermesztésre.  ...
Április 20-23-a között rendezték meg a VII. ZeneVar&aa ...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vétele mellett - V. Beáta 32 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. május 16-án a reggeli órákban a Budapest XXI., Petz Ferenc utca egyik lakásába becsengett azzal az ürüggyel, hogy az egyik lakónak üzenetet szeretne hagyni. Miután 82 éves asszony beengedte, az elkövető a lakás ajtaját belülről bezárta, a sértettet bántalmazta, majd értékeket tulajdonított el a lakásból és elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény során az idős asszony 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A nő a dulakodás során elhagyta egyik személyes iratát, melyet a helyszíne szemle során a csepeli nyomozók megtaláltak. Ezt követően a rablót XXI. kerületi tartózkodási helyén - két órával a bűncselekményt követően - a rendőrök elfogták és előállították.
V. Beáta gyanúsítottkénti kihallgatása során beismerő vallomást tett, továbbá több korábbi bűncselekményt is elismert.
A 2013. évben például a főváros IV. és a XIII. kerületében is követett el hasonló rablásokat. Az újpesti esetben a 86 éves asszonyt olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett többszörös arccsonttörést szenvedett a bűncselekmény során. A XIII. kerületben pedig, miután a 71 éves nőt brutálisan bántalmazta, kívülről rázárta az ajtót, majd a kulcsot eldobta.
Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. Az ügyben illetékes bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Az I. Gladiolus-kupa szabadfogású és női felnőtt egyéni országos bajnokságra Kecskeméten került sor május 11-én. A Csepeli Birkózó Club versenyzői ezúttal sem csak a részvételt tartották fontosnak: két súlycsoportban is a dobogó legmagasabb fokára állhattak.
A 96 kg hármas versenyfutásából ezúttal a csepeli Szmik Attila került ki győztesen, aki ezzel újabb lépést tett azért, hogy szerepelhessen a budapesti világbajnokságon. A 120 kg-ban kiírt Balla József-emlékverseny győztese Ligeti Dániel lett. A nők 63 kg-os versenyében a csepeli illetőségű Sastin Mariann végzett az élen, míg Németh Zsanett a dobogó 3. fokára állhatott fel.
Felnőtt női országos egyéni bajnokság
35 induló, csepeli érdekeltségű eredmények:
63 kg (6). Döntő: Sastin – Sándor 3:0 (levitelek, mögékerülés), 8:0 (kitolás, levitel, 2 levitel+bebillentés)
Bajnok: Sastin Marianna (Vasas SC, edző: Wöller Ákos)
2. Sándor Klaudia (FTC-Gyál)
3. Juhász Renáta (Túrkevei VSE) és Dodó Lilla (Püspökladány)
5. Sleisz Gabriella (Mogyoródi KSK)
72 kg (8). Döntő: Wilson-Németh ledöntés után tus, 5:0 (levitel, mögékerülés+lábkulcsos bebillentés), 6:0-nál
Bajnok: Vanessa Wilson (Vasas SC, edző: Wöller Ákos, Bódi Jenő, Martin Gábor, Paul Ragusa)
2. Németh Éva (Orosházi Spartacus)
3. Szabó Franciska (Vasas SC) és Németh Zsanett (Csepel-Veszprém)
5. Csánó Zsófia és Nagy Adrienn (mindkettő Tatabányai SC)
Felnőtt szabadfogású országos egyéni bajnokság (78 induló)
55 kg (10 induló). Döntő: Kardos – Juhász 1:+1 (félláb-kiemeléses levitel, illetve mögékerülés), 1:0 (mögékerülés), 6:0 (mögékerülés, továbbá 2 mögékerülés+orsó)
Bajnok: Kardos Róbert (Csepeli BC-Szegedi VSE, edző: Bánkuti Zsolt, Kiss Károly)
2. Juhász Bence (Diósgyőri BC)
3. Aranyosi Zsolt (Miskolc-Abaújszántó) és Nyíri Milán (Csepeli BC)
5. Pásztor László (Balkány SE) és Németh Béla (Vác)
66 kg (16). Döntő: Wöller – Farkas 4:0 (mögékerülés, mögékerülés+pörgetés, mögékerülés), 4:0 (mögékerülés, mögékerülés+bebillentés)
Bajnok: Wöller Gergő (Vasas SC, edző: Bódi Jenő, Ubránkovics Csaba, Kovács Levente)
2. Farkas Gábor (FTC-TFSE)
3. Németh István (Vasas SC) és Lukács Norbert (Csepeli BC)
5. Kiss Bence (DBC) és Németh Zsolt (H-I. Szigetvári BSE)
74 kg (12). Döntő: Tőzsér – Nagy 4:0 (mögékerülés, levitel+ bebillentés), 4:0 (félláb-kiemeléses ledöntés, 2 levitel)
Bajnok: Tőzsér Sándor (Kőbánya SC-TFSE, edző: id. Tőzsér Sándor, dr. Barna Tibor, Péteri András, dr. Fodor Tamás)
2. Nagy Mihály (ESMTK-Vác)
3. Lukács-Farkas András (HVSE) és Gulyás Zsombor (Csepeli BC-TFSE)
5. Czimre Dániel (Törökszentmiklósi BDSK) és Mohácsi Martin (FTC)
84 kg (14). Döntő: Antunovits – Gyurits 2:1 (fejlefogásos hátravágás, illetve levitel), 7:0 (3 hátsó emelés)
Bajnok: Antunovits László (Érdi Spartacus, edző: Südi Gábor, Tar Mihály, Struhács György, Takács Ferenc, Bacsa Ferenc, Szabó Patrik)
2. Gyurits Gergely (Csepeli BC)
3. Rögler Gábor (KSC-TFSE) és Györgyi Péter (Csepeli BC)
5. Halasi Dániel (KASI) és Iván Károly (KTE)
96 kg (10). Döntő: Szmik – Tóth 1:0 (levitel), 2:0 (2 mögékerülés)
Bajnok: Szmik Attila (Csepeli BC-Dunaharaszti MTK, edző: Bánkuti Zsolt, Gulyás István, Lenkó Károly, Vida Zoltán)
2. Tóth Rafael (FTC)
3. Szabó Mihály és Adamecz József (mindkettő Vasas SC)
5. Greksa Máté (Csepel-Kalocsa) és Dajka Zsolt (Kecskeméti BC)
Légrádi G.
Forrás. MBSZ
Fotók: Csepeli BC
Tizennyolc egyesület részvételével zajlott le május 18-19-én a Csepel Evezős Klub által hagyományosan megrendezett Csepel Kupa-Jásdi Sándor Emlékverseny. A kitűnő időjárás a résztvevőkön kívül is sokakat vonzott a Gubacsi híd tőszomszédságában fekvő csepeli evezőspályára, ahol színvonalas küzdelmeket láthatott a szépszámú nézősereg.
A Budapest Evezős Egylet, a Csepel Evezős Klub, a Csongrádi Vízügyi Sportegyesület, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Regatta Club – Soroksár, a Soroksári Evezős Klub, a Szegedi Vízisport Egyesület, az EDF Démász Szeged, a Tisza Evezős Egylet, a Vác Városi Evezős Klub, az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete, a Ferencvárosi Evezős Club, a Fővárosi Vízművek SK, a Győri Vízügy - Spartacus Evezős Klub, a Kalocsai Sport Egyesület, az MTK, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület, a Műegyetemi Evezős Club, valamint a Pro Rekreatione Nonprofit Kft. Egységei szálltak vízre a kétnapos megmérettetésen.
A két nap alatt 52 versenyszámban mérték össze tudásukat az indulók, s szép csepeli sikereknek is örülhettek a kék-piros szimpatizánsok. Borbély Lénárd, Csepel alpolgármestere és Farkas Bertalan, magyar űrhajós is elfogadta a szervezők meghívását, mindketten a díjak átadásánál segédkeztek.
Részletes eredmények hamarosan!
Légrádi G.
Fotók: Tóth Beáta
Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében kiemeli: a magánszemélyek maximum 200 ezer forintos mulasztási bírságot kaphatnak, ha a határidőt követően adják be bevallásukat.
Ha valaki azért nem tudja időben elkészíteni bevallását, mert az ehhez szükséges kifizetői igazolások - önhibáján kívül - nem állnak rendelkezésére, és ezt május 21-ig bejelenti, akkor november 20-ig nem bírságolható.
Amint megszerzi igazolásait a kifizetőtől (ebben a NAV is segít), 15 napon belül el kell készíteni a bevallást, majd az igazolási kérelemmel együtt be is kell nyújtania - olvasható a közleményben.
Aki késik, elveszíti azt a lehetőségét, hogy rendelkezhessen adója 1+1 százalékáról, és fizetendő adójára sem kérheti a bevallásában az akár hat havi részletfizetést - hívja fel a figyelmet a NAV.
Aki szeretné adója 1 százalékával valamely civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot támogatni, akkor az 1 százalékos rendelkező nyilatkozat kitöltésén túl, arra is ügyelnie kell, hogy bevallását határidőre adja fel. Késés esetén a rendelkező nyilatkozat érvénytelen lesz.
Ugyanis május 21-e az 1 százalékos rendelkező nyilatkozatok esetében jogvesztő határidő: ez azt jelenti, hogy még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem - olvasható a közleményben.
A NAV kiemeli: az, akinek személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége nem több mint 150 ezer forint, a bevallásban (71. sor) akár hat havi pótlékmentes részletfizetést is kérhet. Viszont aki a bevallás leadásával késik, már nem kaphat könnyítést a fizetésre.
Híradó.hu
A Csepel Horgász Egyesület Pünkösdöt megelőző szombaton, azaz május 18-án tartotta meg hagyományos, házi horgászversenyét a csepeli kis-Duna parton.
Az igen népes számú (57) nevezőt hozó „halvadászaton” nyugdíjas, felnőtt női és férfi, illetve ifi, valamint gyerek kategóriákban osztottak ki díjakat, de a támogatóknak köszönhetően senki nem távozott üres kézzel a versenyről. A fogási rekordot 5700 grammnyi zsákmánnyal érték el, amellyel a férfi kategória győztese büszkélkedhetett.
Eredmények:
Férfi:
Súly (gr.)
1. KOVÁCS FERENC 5700
2. GARAI GÁBOR 3140
3. BÖLCSFÖLDI JÓZSEF 3060
4. FARKAS PÉTER 2860
Női:
Súly
1. FARKAS KEISER ERIKA 400
2. PEREDI PÉTERNÉ 100
3. CSÉPÁNYI BÁRDOS ANNA 1
4. GYURÁKOVICS ANDREA 0
Nyugdíjas:
Súly
1. ÚJVÁRI TAMÁS 2480
2. ETELE CSABA 1660
3. VARGA JÁNOS 1500
4. GYETKÓ JÁNOS 1300
Gyerek:
1. CSERNA ANTAL 1200
2. BÁLINT MARCELL 600
3. GHIDAN GELLÉRT 450
4. MAJOR MÁRK 200
Ifi:
Súly
1. BALOGH KRISZTIÁN 2440
2. MAGYAR BALÁZS 1440
3. POGONYI MÁTYÁS 1380
4. CSURGAY KRISTÓF -
Légrádi G.
Fotó: Tóth Beáta
Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Debrecenben hirdet igét, Gáncs Péter evangélikus püspök pedig Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tart ünnepi istentiszteletet. Erdő Péter bíboros szerint az egyháznak minden kommunikációs csatornán szólnia kell, és olyan nyelven, amelyet a legszegényebbek is megértenek. Bölcskei Gusztáv hangsúlyozta: pünkösdkör "megváltozik a menetrend", ki kell lépni a tétovaságból és a kiábrándultságból. Gáncs Péter prédikációjában a legszemélyesebb ünnepnek nevezte a pünkösdöt és kiemelte: az Istennel való találkozásból igazi élet születik.
Pünkösd alkalmából ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ma és holnap országszerte, a keresztények ezen az ünnepen a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg. A magyarországi egyházi vezetők Esztergomban, Debrecenben, illetve Budapesten mutatnak be ünnepi szertartást.
Erdő Péter: az imádságból közös karitatív munka, egymás iránti segítő szeretet fakad
A nyelvek ajándékát kérjük a Szentlélektől, mert szólnunk kell a mai világhoz, a segítő szeretet nyelvén, amely a legszegényebbek számára is érthető - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a pünkösdvasárnapi misén Esztergomban. "A kommunikáció minden csatornáján kell tudnunk szólni. És nyíltan ki kell mondanunk Jézus Krisztus nevét. Szenvedélyesen kell ragaszkodnunk történelmi személyéhez, élete példájához és tanításához, amelyet az egyház őrzött meg számunkra a Szentlélek segítségével" - jelentette ki a bíboros a bazilikát megtöltő hívők előtt.
Erdő Péter arra kérte a résztvevőket, hogy imádkozzanak a minket körülvevő világért, hogy a szomorúság adja át helyét az örömnek. "Legyünk hálásak Istennek mindenért. Dicsőítsük őt, ne csupán kérés legyen az imádságunk. Tudjunk köszönetet mondani, tudjunk hálát adni neki!" - tette hozzá a bíboros. Beszédében Erdő Péter hangsúlyozta, a katolikus egyházban, a lelkiségi mozgalmakban, a szerzetesrendek életében és a plébániai közösségekben egyre világosabban mutatkoznak a pünkösdi vonások. "Örömmel látom, hogy az imádságból közös karitatív munka, egymás iránti segítő szeretet fakad" - mondta a bíboros. A bérmálkozókat arra kérte, hogy kövessék és mérlegeljék a Szentlélek sugallatait az egyház vezetésével és kövessék a jó indításokat. A bazilikában esztergomi és a főegyházmegyéből érkező fiatalok és felnőttek részesültek a bérmálás szentségében.
Pünkösdhétfőn hagyományosan a Budapest második kerületében található máriaremetei kegytemplom kertjében rendezik meg a főegyházmegye ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét, amelynek mottója: a hit kapuja mindig nyitva áll előttünk. Erdő Péter a hit évéhez kapcsolódóan tart előadást 13.30-kor, majd szentmisét mutat be a jelenlévő papokkal.
Bölcskei Gusztáv: Elég a tétovaságból és a kiábrándultságból!
Pünkösdkor Isten legfőbb üzenete az, hogy meg kell változni, hogy "új menetrend szerint és új menetirányba" kell elindulnunk a tétovasággal, a bezárkózással, a haszontalansággal és a léleknélküliséggel szemben - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök pünkösdvasárnapi igehirdetésében Debrecenben. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Nagytemplomban összegyűlt hívek előtt azt mondta: ha megtartjuk Isten parancsát, megkapjuk a lélek ajándékát. A régi irány, a reménytelenség és a kiábrándultság a lemaradást jelenti. "Új menetrend van, tessék elindulni" - intett a püspök. Jézus szavait idézve azt mondta: "ilyen egyszerű: ha megtartjátok az én parancsolataimat, akkor lélekben egy közösség lesztek. Ha nem, akkor haragos, fásult, lélek nélküli és sokszor lelketlen emberek lesztek, akiknek nincs fogalmuk arról, hogy mi az a menetrend, amit Isten az ő népének ajándékoz és azt mondja, induljatok."
Bölcskei Gusztáv bemutatta a Magyarországi Református Egyház egy idei plakátján látható képet, ahol Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című festményéhez hasonlóan nem Krisztus tanítványai, hanem ma élő emberek ülnek együtt. "Idősek, fiatalok, fogyatékosok, elesettek. Mind egy asztalnál ülünk" - hangoztatta. Hozzátette: amikor németországi protestánsokhoz is elvitték ezt a képet, akkor sok nyelven indult el párbeszéd fogyatékosok, cigányok, rabok, magyarok és németek között, mindenki meghallgatta a másikat. "A képen ott vannak azok is, akik nem tüntetni mennek a menekülttábor elé, hanem bemennek oda, hogy törődjenek azokkal, akik ide kényszerültek, nem önszántukból" - utalt a püspök a Jobbik szombati demonstrációjára, amelyen a debreceni befogadóállomás elköltöztetését követelték.
Elmondta: Isten akarta szerint tehát pünkösdkor "változik a menetrend", a tanítványainak pedig a nehézségek, a kudarcok, a kiábrándultság ellen újra és újra szólni kell. De hirdetniük is kell az igazságot. Azt az igazságot "amely nem kizárni akar, hanem befogadni, egy asztalhoz ültetni és azt mondani: enyéim vagytok" - hangoztatta a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő hívek előtt Bölcskei Gusztáv. A püspök utalt a 2009. május 22-i református egység évfordulójára, amikor "a mi menetrendünk változott meg", mondván, ma már elképzelhetetlen lenne a református egyház az egység nélkül. Bölcskei Gusztáv Isten áldását kérte az ünneplő gyülekezetre, majd az istentisztelet a hagyományos úrvacsoraosztással ért véget.
Gáncs Péter: forrássá válhatunk, ha rátalálunk az élővíz forrására, a föltámadott élő Jézus Krisztusra
Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdvasárnapi prédikációjában Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Az ünnepi liturgián a püspök igehirdetésében azt mondta: pünkösd az a csoda, amikor ketten találkoznak, elkezdenek beszélgetni és egyre őszintébben választ adni. Ez a két beszélgető fél az Isten és az ember. Gáncs Péter hozzátette: pünkösd arról a csodáról szól, hogy mi, kiszáradt, kiszikkadt, talán kiüresedett, megfáradt emberek egyszer csak forrássá válhatunk, ha rátalálunk az élővíz forrására, a föltámadott élő Jézus Krisztusra.
Az Istennel való találkozásból, párbeszédből, közösségből, kommunikációból igazi élet, új élet születik - fogalmazott a püspök. Az ember rátalál az Istenre, mert az Isten megszólította és emlékeztette arra a küldetésére, hogy "te is adhatnál inni, te is lehetnél forrássá, ha az igazi, tiszta forrásból merítenél". Pünkösd az anyaszentegyház születésnapja. Gáncs Péter az ebből az alkalomból kiadott pünkösdi pásztorlevélből idézve elmondta: napjainkban is létszükséglet az egészséges kommunikáció, hogy "jobban megértsük egymást családban, egyházban, hazában. Nélkülözhetetlen a közös nyelv annak érdekében is, hogy érthetően tudjuk továbbadni a reánk bízott örömhírt".
Az elnök-püspök hangsúlyozta: a legutóbbi népszámlálás adatai azzal szembesítették az evangélikusokat, hogy egyre többen közömbösek az egyház tanítása és szolgálata iránt. Több tízezren vallották magukat evangélikusnak a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, akikkel - mint fogalmazott - még nem találtak utat egymáshoz. Küldetésük, hogy minden evangélikus érzésű testvérük láthatóan evangélikus legyen, igazi lelki otthonra találjon valamelyik helyi gyülekezetükben. "A pünkösdi lélek mozgósíthat, hogy a jó pásztor nyomában induljunk el az elveszett, elrejtőzött családtagok felkutatására" - közölte. Ebben a kereső szolgálatban segítség lehet a szerveződő hit- és erkölcstan oktatása éppúgy, mint a korszerű kommunikációs eszközök, amelyek azonban nem pótolhatják a személyes kapcsolatot - tette hozzá Gáncs Péter.
A húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét. Az ószövetségi korban, Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. A magyar nyelv - számos más nyelv mellett - ebből származtatja a pünkösdi ünnep ma használatos nevét.
forrás: Magyar Hírlap OnlineA keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg. Pünkösdkor ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak vasárnap és hétfőn országszerte. A keresztények ezen az ünnepen a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg. A magyarországi egyházi vezetők Esztergomban, Debrecenben, illetve Budapesten mutatnak be ünnepi szertartást.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap 10.30-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. A szertartás keretében esztergomi és a főegyházmegyéből érkező fiatalok és felnőttek részesülnek a bérmálás szentségében - közölte az esztergom-budapesti főegyházmegye az MTI-vel.
Pünkösdhétfőn hagyományosan a fővárosi máriaremetei kegytemplom kertjében rendezik meg a főegyházmegye ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét, amelynek mottója: a hit kapuja mindig nyitva áll előttünk. Erdő Péter 13.30-kor tart előadást a hit évéhez kapcsolódóan, majd szentmisét mutat be a jelen lévő papokkal.
Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pünkösdvasárnap 10 órától a debreceni Nagytemplomban hirdet igét úrvacsorás istentiszteleten - közölte az egyházkerület hivatala.
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek elmondta: pünkösdvasárnap 11 órakor a Deák téri evangélikus templomban tart ünnepi istentiszteletet.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntek este budapesti székházukban pünkösdi zenés vigíliát tartanak, amelyen Csernák István metodista szuperintendens hirdet igét.
A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Az ünnep elnevezése a pentekoszté (ötvenedik) görög szóból ered, azt ugyanis kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten, az azt követő ötvenedik napon tartották meg.
A magyar emberek nem keresnek olyan jól, mint a nyugat-európai országokban, ennek ellenére az unióban a magyar rezsiárak a felső negyedben foglalnak helyet, ez így nincs rendjén - fogalmazott Hoppál Péter a köztévé Az Este című műsorában pénteken.
Majdnem felére csökkenhet a kéményseprés díja, július 1-jével. Az erről szóló törvényjavaslatot ma nyújtotta be a parlamentnek Németh Szilárd, a Fidesz rezsiügyekért felelős politikusa. A szennyvíz-szippantás díja is csökkenhet 10 százalékkal. Ezt egyébként az összes többi rezsicsökkentéssel együtt ellenőrzi majd a fogyasztóvédelmi hatóság, amelynek jog- és hatáskörét is kiszélesítik.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az M1 Az Este című műsorában elmondta: az 50 százalékos mérséklés a rezsi óradíjat fogja érinteni, vagyis a kéményseprők kiszállási díját és az elvégzett munka időtartamát. Mint mondta, ez jelenleg Budapesten 4000 forint óránként, a számítások szerint a járulékos költségekkel együtt egy fél éves díj 2011 forintról 1100 forintra fog csökkeni. Minden településen csökkenteni kell a kéményseprés díját – emelte ki Hoppál Péter.
Már most érezheti mindenki 10 százalékos csökkentést mind az áram, a villany és gáz, távhőszolgáltatás díjában – mondta. Már a január 1-től életbe lépett tételek egy átlagos magyar családnál 7-8 ezer forintos nettó megtakarítást jelent, ez éves szinten közel 100 ezer forint. A következő sorozat az ezt megközelítő megtakarítást fog eredményezni.
A kéményseprési díj csökkentésével kapcsolatban Hoppál Péter azt mondta: a budapesti tételek azt mutatják, éves szinten több mint kétezer forintot takaríthatnak meg a családok.
Kiemelte: 2002 és 2010 között háromszorosára emelték a gáz árát, az áram ára pedig kétszeresére növekedett. A szolgáltatók haszna most is megmarad, de kisebb hasznuk lesz – mondta.
Arra a felvetésre, hogy a kéményseprő cégek – amelyek kizárólag magyar tulajdonban lévő kisvállalkozások - úgy számolnak, hogy a díj felső határa egy átlagos háztartás esetében 1000 forint lehet, vagyis, mivel ketten kellene kiszállniuk, 500 forint lenne csupán a bevétel, Hoppál Péter azt mondta: bízik abban, hogy a tárgyalások július elsejéig lezajlanak, és mindenki számára megfelelő megoldást találnak.
Azzal kapcsolatban, hogy az ipartestület elnöke szerint egy belügyminisztériumi szakanyag 3200 forintos tarifán húzza meg azt a határt, ameddig a szolgáltatás üzembiztosan üzemel, azt mondta: nem hallott ilyen belügyminisztériumi anyagról. A rezsicsökkentés tételeit szakértői szervezetek készítik elő, és sok fórumon megy keresztül. Ha a kormányzat asztalára valamilyen javaslat kerül, és a kormány dönt, akkor a döntés a magyar emberek javát fogja szolgálni, és meg fogják találni a módját annak, hogy a szolgáltatók és a dolgozók se járjanak rosszul – mondta.
Felschmann Balázs, a Corvinus Kutatóközpont vezetője, korábbi szakállamtitkár szerint nem fenntartható a lakossági energiahatósági árazás és az államosítás sem jelentene megoldást. Ezzel kapcsolatban Hoppál Péter azt mondta: miután július 1-jén az új árak életbe lépnek, és a szolgáltatások minőségét is monitorozni fogják, akkor ha bármilyen információ fennakad a rendszeren, hozzá lehet nyúlni.
Ha összehasonlítjuk a szolgáltatási díjakat más uniós országokkal, látható, hogy indokolatlanul magasak a magyar árak. A magyar emberek nem keresnek olyan jól, mint a nyugat-európai országokban, ennek ellenére az unióban a magyar rezsiárak a felső negyedben foglalnak helyet, ez így nincs rendjén – mondta Hoppál Péter.
(hirado.hu-fidesz.hu)
Európai Piknikre és egy különleges gyermeknapi programra várják az érdeklődő fiatalokat, gyermekes családokat május 26-án, vasárnap az ELTE Füvészkertben. A program és – a rendezvénynek köszönhetően – a Füvészkert látogatása a regisztrációt követően ezen a napon ingyenes.
Mind az Európai Unióval kapcsolatos információk, lehetőségek miatt, mind a szórakoztató programok miatt, de akár csupán a helyszín szépsége miatt is érdemes kilátogatni május 26-án 10 és 18 óra között az ELTE Füvészkertbe az Európai Piknikre.
A rendezvényen a látogatóknak interaktív foglalkozások, workshopok keretében lehetőségük nyílik közelebbről is megismerkedni az EU-val, a nemzetközi ifjúsági munkával, miközben koncertek, színházi előadások is szórakoztatják a közönséget. Az esemény megvalósítója a Europe Direct – Budapest, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Fiatalok Lendületben Programiroda és az Eurodesk Magyarország.
A gazdag programkínálat része például az improvizációs színház, a projekt piknik, az európai játszótér, kézműves foglalkozások, nyereményjátékok, EU-s tájékoztató standok és az EU-tanóra is. Fellép többek közt: Madrián, Energetic Voice Sentiments, Metamorfózis színházi csoport, Malaga Quintet, Romano Glaszo és a Momentán Társulat.
Az esemény alkalmat teremt a hazai és nemzetközi ifjúsági munka eredményeinek bemutatására, a fiatalokat érintő európai uniós pályázati lehetőségek megismerésére, valamint a találkozásra a fiatalok és az ifjúsági szervezetek között.
Az Európai Piknik az Európai Ifjúsági Hét nyitó eseménye, amely útjára indítja a hét során országszerte és a fővárosban is zajló ifjúsági programokat.
A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A kormányfő a rádióinterjúban a szerdán közzétett GDP-adatokat úgy kommentálta: minden a kabinet tervei szerint halad, a magyaroknak sikerült elhárítaniuk a 2012-es európai válsághullámot, Magyarország már az egész világ szerint jobban teljesít, ám még nem elég jól. Jól ugyanis majd akkor teljesít, ha mindenki, aki munkából akar megélni, talál a képességeinek megfelelő állást, és tisztességes körülményeket képes biztosítani magának és családjának - mondta.
Arra a kérdésre, hogy mire akarják fordítani a gazdasági növekedésből eredő bevételeket, Orbán Viktor először is jelezte: végrehajtják az unió által javasolt, de nem a megszorítások irányába mutató intézkedéseket, például a bürokráciára fordított kiadások csökkentését és azt, hogy az egyszeri kiadásokkal szemben az állami vagyonból "mozgósítanak". "És természetesen nem zárkózom el attól, hogy megemeljük a bankok, a multinacionális cégek adójának vagy éppen a tranzakciós adónak a mértékét", ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy még javítani kell a költségvetési számokon - tette hozzá.
Ezen túlmenően tervei szerint a következő egy évben javítanak majd a praxisalapon működő, "legatyásodott" háziorvosok helyzetén, és szeretnék elindítani a pedagóguséletpálya-modellt is.
Emellett a tervek között szerepel egy népesedési program elindítása, hogy 25-30 év távlatában garantált legyen: az ország nem fogyni, hanem nőni fog. Megjegyezte, a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyit később vállalnak, vagyis erős a családközpontú gondolkodás, ezért a gazdasági növekedés "jótékony árnyékában" el kell indítani egy ilyen programot.
Sikert hozhat a magyar válságkezelés
A más uniós tagállamokétól eltérő magyar válságkezelésről szólva úgy vélekedett, hogy bár Magyarország nem tudja befolyásolni az egész európai válságkezelést, "de a saját házunk táján olyan válságkezelést folytatunk, amelyről szerényen, de jó reményekkel mondhatjuk, hogy eltér a többiekétől, és talán éppen ezért sikeres is lesz".
Orbán Viktor ismét kijelentette: nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér, vagyis a minimálbér- és a nyugdíjemelés marad, a személyi jövedelemadó kulcsát nem növeli a kormány, és a rezsicsökkenést sem vonja vissza. Brüsszelben nemcsak arról beszélnek, hogy a magyar gazdaság adatai szerintük nem lesznek jók, hanem azt is mondják, mit kellene tennie Magyarországnak. "És én azt sohasem hajtom végre, megmondom őszintén" - fejtette ki a miniszterelnök, amit azzal magyarázott, hogy az EU folyamatosan azt akarja, hogy a kormány vegyen el az emberektől.
Brüsszel és Magyarország vitája értékelése szerint egyébként abból fakad, hogy a nagy nemzetközi cégek a magyar kormány több intézkedésének, a bankadónak, a multiadónak és a rezsicsökkentésnek a visszavonását szeretnék elérné az EU-ban. "Erről szól Brüsszel és Magyarország vitája, az összes többi ügy, politikai, emberi jogi és egyéb ügy, csak ürügy" - mondta, majd az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezetéről - amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares mutatott be a múlt hét elején - szintén úgy fogalmazott: "a közjogi köntösben megjelenő" bírálatok is csak ürügyek a magyar gazdaságpolitika miatt, amely sérti a nagy nyugati cégek érdekeit. "Hogyan lehet kifogásolni az Alkotmánybíróság jogkörének bizonyos mértékű korlátozását, amikor a velünk egy közösségbe tartozó országok némelyikében még Alkotmánybíróság sincs?" - tette fel a kérdést példaként.
Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellárt a minap arról kérdezték, lovasságot kell-e küldeni Magyarország ellen vagy sem, Orbán Viktor úgy fogalmazott: "a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be".
Nem politikai szempontok alapján születtek döntések
A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton. Orbán Viktor egyúttal nyomatékosította: a kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket.
A kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket - tette egyértelművé a dohányboltokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a megállapodások megkötése után a pályázati feltételeket és a bírálók személyét is nyilvánosságra hozzák majd. Kérdésre válaszolva megjegyezte, nem tart attól, hogy bírósági ítéletek később visszájára fordítanák az eredeti kormányzati szándékot.
A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek - mondta, majd úgy fogalmazott: "szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne". De nem politikai szempontok, hanem a pályázatok minősége alapján születtek döntések - hangsúlyozta.
Orbán Viktor leszögezte ugyanakkor azt is: "sohasem fogok hátat fordítani a saját támogatóinknak". Feltette a kérdést: "miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?" Hozzátette, nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, "de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni".
Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert "ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?" - fogalmazott. Közölte egyúttal azt is, hogy 200 alatt van azoknak a "veterán" trafikosoknak a száma, akik ugyan nem nyertek a pályázaton, de folytathatják majd munkájukat.
(MTI-fidesz.hu)