Megjelent a Csepeli Hírmondó májusi első száma

2013. május 09. csütörtök, 08:53

Csepeli-Hrmond-20132A tartalomból:

Végéhez ért a szennyvízcsatornázás. Kedvezően módosultak a rákötési-támogatás feltételei. Részletek az újságban.

„Különleges emberek laknak itt” – mondta Ilan Mor izraeli nagykövet a kerületben tett látogatása során. Beszámoló és interjúk.

Mire jó a Street View?

Az én anyukám című pályázatunk eredményhirdetése.

Nagy sikerrel zajlott le az I. Baracsi Imre Csapat Emlékverseny. Képes beszámolónk az újságban.

K. Tamás többé nem szabadulhat a börtönből, Deme Gábor is leghamarabb 36 év múlva kerülhet szabadlábra. A Fővárosi Ítélőtábla mindkettejük esetében súlyosbította a büntetést.

Civil, élet, sport, csepeli programok, keresztrejtvények. Keresse lapunkat a postaládájában!

vk7

Világszerte minden év május 8-án emlékeznek a Vöröskereszt Mozgalom e napján született alapítójára, Henry Dunantra. Csepelen a Magyar Vöröskereszt Dél-Pesti régiója a Vöröskereszt Világnapja alkalmából rendezte meg ünnepségét a Deák Ferenc téri evangélikus templom előtt az önkormányzat, a közterület-felügyelet és az Adu Oktatási Központ segítségével.

     

    Sepsi Zsigmond, a XXI. kerületi Vöröskereszt elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Németh Andrea titkár szólt az egybegyűltekhez: „Immáron nemcsak Svájcban, hanem a világ 187 országában működik Vöröskereszt. Ami a legszebb ebben a munkában, hogy önkéntesek nélkül nem működne. A világon több mint 100 millió önkéntes segíti a munkánkat, a mai napon itt tisztelgek előttük” – tette hozzá.

    A rendezvényen a Tátika Óvoda Napraforgó csoportja adott énekes-táncos műsort, a szervezők meggyes sütivel jutalmazták őket. A helyszínen Varga Vanda, az Országos Mentőszolgálat mentésvezetője tartott elsősegély bemutatót az érdeklődőknek. A Vöröskereszt önkéntes és hivatásos munkatársai pedig egészségügyi szűréseket végeztek és adományt gyűjtöttek a szervezet javára.

    Az ünnepség résztvevőit az ADU Oktatási Központ vállalkozói szakközépiskolájának tanulói és tanárai látták vendégül. A csepeli vállalkozók által felajánlott – ideiglenes kitelepített – gulyáságyúból mintegy 150 adag székelykáposztát osztottak szét.

    sepsiAz ételosztáson megjelent mozgássérült hajléktalanokat Sepsi Zsigmond, a Vöröskereszt helyi elnöke személyesen kínálta meg a székelykáposztával és süteménnyel.

    vkvk2vk3vk6vk5vk8Antal Zsuzsa

    fotó: Kitzinger Adrienn és Tóth Beáta

    idosekAz Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán nyert hivatalos dokumentumait vette át Csepelen a Duna utcai Nyugdíjasház három lakója. Rutz Kálmánné, Nagy Imréné és Klaics Alajosné személyesen Németh Szilárd Csepel polgármestere, országgyűlési képviselő és Morovik Attila alpolgármester kezéből kapta meg május 8-án a pályázat eredményét. Ennek köszönhetően Jutka, Kati és Margó néni december 31-ig magyarországi üdülőhelyeken használhatják fel az utalványokat.

    A kormány által meghirdetett egy éve működő Erzsébet-program keretében a tavalyi évben 3 milliárd forint értékben, több mint 100 ezer ember jutott igen kedvező üdülési lehetőséghez. Magyarországon hosszú évek óta nem volt arra példa, hogy ilyen szervezett keretek között, ennyi szociálisan rászoruló idős ember, egészségügyi dolgozó, közfoglalkoztatott és gyermek üdülhessen – olvasható az erzsebetprogram.hu oldalán.

    nyugdijasok2Csepelről 72 nyugdíjas, 15 egészségügyi dolgozó, 22 nagycsaládos, 1 fogyatékos és 9 közfoglalkoztatott pályázott és nyert az Erzsébet-program szociális üdülési tenderén – közölte Czibulya Szilvia szociálisügyi referens, önkormányzati képviselő a polgármesteri hivatalban tartott tájékoztatón. Elmondta, hogy a csepeli önkormányzat képviselő-testületének határozata értelmében, az Erzsébet programban sikeresen pályázó nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, közfoglalkoztatottakat, hátrányos helyzetű gyermekeket rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, illetve átmeneti segély kiutalásával támogatja. Ezzel is segítve, enyhítve a családokra nehezedő terheket. A nyertes pályázóknak az üdülés igénybevételéhez 5000 forintos önrészt kell befizetniük, amelyet az önkormányzat utófinanszírozással átvállalt. A közfoglalkoztatottaknak az önrészt egy szakszervezet téríti vissza – mondta el Czibulya Szilvia.

    nyugdijasok3A tájékozatón Németh Szilárd polgármester a kormány igazi nemzeti döntésének nevezte az Erzsébet-programban adható étkezési és üdülési jegyek magyar kézbe való visszatételét. Kiemelte: hozzávetőlegesen Erzsébet utalványban részesült több mint kétmillió munkavállaló Magyarországon, ami a hazai foglalkoztatottak több mint fele. Mintegy 40000 munkaadó él az utalványok kiadásával. A Szent Erzsébet-program törvényi megalapozását tavaly nyáron terjesztette ki üdültetésre a kormány. Óriási sikere volt a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat, a fogyatékosokat és a közfoglalkoztatottak körében. Több mint százezer ember vett részt először ebben az üdültetési formában. Ebben az évben a tervezett számítások szerint 135 ezer körül fog megállni a létszám, melyből 72 ezer gyerek üdülhet. Sehol Európában nincs ilyen jóléti, szociális intézkedésű program, amire igazán büszkék lehetünk – tette hozzá Németh Szilárd, majd kellemes nyaralást kívánt a résztvevőknek.

    nyugdijasok4nyugdijasok5nyugdijasokAntal Zsuzsa

    fotó: Tóth Beáta és Halászi Vilmos

    A Születés Ünnepe Csepelen 2013.

    2013. május 08. szerda, 14:24

    szuletes_unnepe_A3_1_oldal_kicsiKedves csepeliek!

     

    Szeretettel meghívjuk Önöket a Humán Szolgáltatások Igazgatósága Védőnői Szolgálat szervezésében 2013. május 11-17. között megrendezett Születés Ünnepe Csepelen 2013. rendezvénysorozatunkra!

    Rendezvényeinkre a belépés DÍJTALAN!

    Ma kezdődik a szúnyogirtás a fővárosban

    2013. május 08. szerda, 13:02

    mosquito052013. május 8-10. között lesz az idei első szúnyogirtás Budapesten. Az időjárási körülmények függvényében a légi irtás 18 órától napnyugtáig, a földi irtás este 22 órától hajnali 3 óráig tart.

    Az elmúlt hetek időjárása és a Duna vízállása miatt jelenleg nem ajánlott a szúnyoglárvák biológiai módszerrel történő irtása.

    A szúnyogirtás elrendelése és a kezelendő területek kijelölése minden esetben rovartani szakértő irányításával, csípésszám vizsgálat alapján történik, ezért a nyár folyamán szükség szerint további 2-8 alkalommal lesz szúnyogirtás a szúnyoginvázió mértékétől függően. A következő szúnyogirtásra a tervek szerint május 20-a körül kerül sor. Bejelentések a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen, illetve munkaidőben a 327-1414-es telefonszámon tehetők.

     

    A szúnyogszám meghatározása - entomológiai vizsgálatok

    A szúnyoghelyzet nyomon követése minden évben áprilistól szeptember végéig tart. A Duna vízállása és a meteorológiai adatok regisztrálása mellett a tenyészőhelyeken vizsgálják a lárvaszámot, és mérik a már kirepült szúnyogok számát. A szúnyogszám meghatározása az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) által megadott módszerrel történik. A szúnyogirtás hatékonyságát a Vállalkozó által létesített és általa működtetett stabil mérőpontokon - legalább 5 helyen - CO2  tömegbefogó mérőcsapdával mérik. A szúnyogszám meghatározását irtás előtt és után is elvégzik a hatékonyság megállapítása céljából. A szúnyogirtás végzése előtt a kezelés célját, nagyságát, módszereit minden esetben az adott szúnyogfaj biológiai sajátosságainak megfelelően határozzák meg.

    Szúnyogirtás integrált technológiával

    A védekezés integrált módszerrel történik, melynek lényege a következőkben foglalható össze:
    A Vállalkozó folyamatosan követi az aktuális szúnyoghelyzetet és az időjárási tényezőket.
    Az irtás területének, technológiájának és időpontjának kijelölése entomológiai felderítésen alapul.
    A Duna-menti ár- és zöldterületek, szigetek kezelése légi úton történik.
    A lakóterületi gócok, parkok, vizes területek kezelése földi eljárásokkal történik.
    Erős szúnyoginvázió esetén a Duna-menti lakóterületek kezelését légi módszer mellett kiegészítésként földi eljárással is támogatják.
    A szúnyogtenyészés kezdetén, majd ezek visszatérő szakaszaiban a főbb tenyészőhelyeket szelektív biológiai lárvairtókkal kezelik.
    A kirepült imágók irtása kémiai szerekkel történik.
    A biológiai lárvairtószer csak a fiatal egyedekre hat, ezért az év első szúnyoglárva nemzedékének kezelése különösen nagy jelentőségű, az év során ugyanis többet nem fordul elő, hogy egyidős lárvák képezzék az adott populációt.
    A megnyúlt tenyészési időszak miatt a védekezést az időjárástól és a Duna vízállásától függően április-május hónapban el kell kezdeni, és igen gyakran a szeptember hónapra is ki kell terjeszteni.
    A légi és földi irtás területeit entomológus szakértő irányításával, felmérés alapján határozzák meg.

    Légi úton történő irtás

    1. Szúnyogirtás kémiai módszerrel
    Az ULV-eljárásra alkalmas készítményeket a hatályos OEK DD Tájékoztató tartalmazza. A Vállalkozó kötelessége a technikájához adaptálható alkalmas szerformák kiválasztásán túlmenően a lehető legkedvezőbb környezet-toxikológiai és rezisztencia-késleltetési követelmény biztosítása is. Az alkalmas készítményt a naplementét megelőző, illetve napkeltét követő órákban, összesen 8-12 alkalommal, hektáronként a használt készítménynek megfelelő dózisban, alkalmanként kb. 2000 hektáron kell a megfelelő területekre kijuttatni. A kezelések tervezett időpontjait úgy kell meghatározni, hogy az időjárástól és a szúnyogszámtól függően ki lehessen választani a legmegfelelőbb évi 8-12 alkalmat.
    2. Lárvairtás biológiai készítménnyel
    A hatályos OEK DD Tájékoztatóban szereplő, engedélyezett biológiai készítményeket a Duna menti lárvatenyésztő helyekre összesen kb. 500 hektáron szükséges kijuttatni. A készítmény fajlagos mennyiségét a kezelendő víz minőségétől, a lárvasűrűségtől és a lárvák fejlődési stádiumától függően kell meghatározni. A kezelések száma évente 2-4. Az irtás időpontjai az entomológiai felderítés és az időjárási tényezők alapján kerülnek kiválasztásra.

    Földi módszerrel végzett irtás

    Az ULV-eljárásra az OEK DD Tájékoztatóban szereplő készítményeket lehet használni. A Vállalkozó kötelessége a technikájához adaptálható alkalmas szerformák kiválasztásán túlmenően a lehető legkedvezőbb környezet-toxikológiai és rezisztencia-késleltetési követelmény biztosítása is. A földi kijuttatással végzett védekezés ULV képző generátor-feltéttel rendelkező önjáró gépegységgel történik. A kezeléseket naplemente után éjjel 2-3 óráig kell végrehajtani. A kezelések ütemezésénél a fertőzöttség mértékén és az időjáráson kívül figyelembe kell venni a szabadtéri színpadok, sporttelepek, este-éjjel nyitva tartó kerthelyiségek nyitva tartását, a méhészek értesíthetőségét. A kezelések száma egy szezonban területegységenként, a körülményektől függően: 2-8.

    Értesítések

    A kivitelezés ütemezéséről minden alkalommal a Vállalkozónak értesítenie kell a Fővárosi Önkormányzatot, a kerületi polgármesteri hivatalok jegyzőit, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét, a kórházakat és a kerthelyiségeket.

    Főpolgármesteri Hivatal

    Kommunikációs Igazgatóság

    Több éves tapasztalat, hogy a magánszemélyek jelentős része az utolsó pillanatban nyújtja be személyijövedelemadó-bevallását. Sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat azok, akik nem várják meg a május 21-ei határidőt, hanem mielőbb teljesítik bevallási kötelezettségüket.

    Amennyiben nem élt az egyszerűsített bevallás lehetőségével és nem kérte a munkáltatói adómegállapítást – vagy a munkáltató azt nem vállalta -, akkor vagy a 1253-as személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványon, vagy a törvényi feltételek fennállása esetén adónyilatkozat benyújtásával (1253ADÓNYILATKOZAT) önállóan kell eleget tennie bevallási kötelezettségének. Tekintettel arra, hogy a törvényi határidő, azaz május 20-a az idén Pünkösd hétfőre esik, a bevallást vagy az adónyilatkozatot legkésőbb 2013. május 21-ig kell eljuttatni az illetékes adóigazgatósághoz.

    A bevallás elkészítéséhez praktikus segítséget nyújt a NAV internetes honlapjáról (www.nav.gov.hu) elérhető bevalláskitöltő program. Ennek használata nemcsak azért célszerű, mert beépített kitöltési útmutatóval rendelkezik, hanem azért is, mert a már kitöltött bevallás leellenőrizhető. A program közvetlen lehetőséget biztosít a bevallás adóhatóság felé történő elektronikus továbbítására is. Ehhez Ügyfélkapus regisztráció szükséges, amely nagyobb ügyfélszolgálatainkon, az okmányirodákban, vagy elektronikus aláírás birtokában a www.magyarorszag.hu internetes oldalon néhány perc alatt elvégezhető. (Az Ügyfélkapus hozzáférés számos egyéb adóügy gyors és kényelmes elintézésében is segítséget nyújt. Így például adó-, jövedelem- és illetőségigazolás igénylése, fizetési könnyítési kérelem benyújtása esetén lehet hasznunkra, de akár adófolyószámlánk aktuális állapotát is figyelemmel kísérhetjük.)

    Fontos tudni, hogy a bevallásban szereplő kiutalási igény csak hibátlan bevallás esetén teljesíthető. A tapasztalat az, hogy a bevalláskitöltő programot használó adózók kevesebb arányban vétenek hibát, így visszaigényelt személyi jövedelemadójukat könnyebben és gyorsabban kapják meg.

    Nemzeti Adó- és Vámhivatal

    Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága

    Babaszépségverseny

    2013. május 08. szerda, 11:45

    babaverseny_A4_A3_Oldal_2_kicsiKedves Csepeli Szülők, Nagyszülők!


    Ugye, Önök is büszkék gyermekükre, unokájukra? Meg is osztanák velünk? Akkor most itt az alkalom! Csepel „babaarcait” keressük.

    A csepeli önkormányzat babaszépségversenyt indít, melyre azok jelentkezhetnek, akiknek a gyermeke 2012. július 1-je után született.

    Kérjük, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímre küldjenek olyan fotót részünkre, melyen a kislány vagy kisfiú (ikrek esetén mindkettő) Csepelefántos rugdalózót visel!

    A beérkezett fotókat május 9 - június 9-ig várjuk. Ezt követően Facebook oldalunkra töltjük fel az összes fényképet és indulhat a szavazás értékes nyereményekért!

    mareggelA rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke szerint megtévesztették a fogyasztókat, a probléma széles körben elterjedt: a legutóbbi két esetben kétmillió háztartás volt érintett.

    A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság folyamatosan bírságolja azokat a szolgáltatókat, amelyek nem teljesítik a feltételeket a rezsicsökkentés ügyében – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. Jelenleg öt megyében tizenegy szolgáltatót vizsgálnak, közülük kettő már meg is bukott, rájuk összesen mintegy 18 millió forintos bírságot szabtak ki – közölte Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

    Németh Szilárd úgy fogalmazott: megtévesztették a fogyasztókat. A probléma széles körben elterjedt, a legutóbbi két esetben kétmillió háztartás volt érintett – tette hozzá. A munkacsoport elnöke úgy véli: ezeknél is komolyabb bírságok lehetnek a jövőben, „ha a szolgáltatók nem értik meg, hogy mi a kötelességük.”

    A politikus kérdésre reagálva kifejtette: az MSZP kettős játékot játszik az ügyben. „Először nyíltan nem támogatták, majd támogatták is, meg nem is” – jelentette ki, megjegyezve: „egészen friss szövetségesük”, az Együtt 2014 pedig nyíltan támadja a rezsicsökkentést. Ezzel a politikával nem tudnak mit kezdeni, mert nem értik, miről szól – magyarázta.

    „Az ő idejükben” tizenötször engedtek áremelést a szolgáltató cégeknek – emlékeztetett. A villany ára kétszeresére, a gázé pedig háromszorosára emelkedett abban az időszakban – hangsúlyozta. Teljesen új közszolgáltatási rendszert kell kialakítani, ám most először a fogyasztók oldaláról közelítenek ehhez – mondta az M1 reggeli műsorában Németh Szilárd.

    (hirado.hu - fidesz.hu)

    Jutalmazott rendőrök és tűzoltók

    2013. május 08. szerda, 09:59

    csoportkepBorbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester emléklapot és pénzjutalmat adott át – Csepelért végzett kiemelkedő munkájukért – a kerületben szolgálatot teljesítő rendőröknek és tűzoltóknak. A jutalmak odaítéléséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő- testülete döntött.

    A rendőrségtől Papp Péter r. ezredes döntése értelmében Beer Anikó  r. százados, Bodnárné Gyimesi Éva r. őrnagy, Bodor Szabolcs r. főtörzsőrmester, Dr. Skorka Tamás r. alezredes, Ferencz Zoltán István r. főtörzszászlós, Jónás Zsolt r. őrmester, Kanyó Attila László r. törzszászlós, Kóczián János r. törzsőrmester, Mihucz Mihály közalkalmazott, Sablik Lászlóné közalkalmazott, Szekeres Lászlóné r. őrnagy, Takács László  r. zászlós, Terdik Marianna közalkalmazott, Varga Viktória r. főtörzsőrmester és Zupkó Zsolt r. főhadnagy részesült jutalomban.

    A tűzoltóság részéről Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes javaslatára Fancsalszki Mihály törzsőrmester, Horváth József főtörzsőrmester, Juhász László főtörzsőrmester, Losonci Csaba törzszászlós, Pistai Ferenc törzszászlós, Podoba János zászlós és Szokoli Attila törzszászlós vehette át az emléklapot.

    Kitzinger Adrienn- Csepel.hu

    fotó: Tóth Beáta


    Egy éves lett a 96. Sólyom cserkészcsapat

    2013. május 08. szerda, 09:54

    csapatCsaládi majálissal emlékezett a 96. Sólyom cserkészcsapat első születésnapjára. A cserkészek testvéreikkel és szüleikkel vonultak le a Halásztelek melletti Duna-partra – számolt be a Csepel.hu oldalnak Szöllőssy Vágó János csapatparancsnok.

    A zászlófelvonást követően egy rövid megemlékezést tartottak a résztvevők, utána a gyerekek testvéreikkel és néhány szülővel cserkészjátékokat játszottak, míg a többiek az árnyékban beszélgettek. Ebédre bográcsban vaddisznó-ragut főztek, majd a délutáni játék-csevegés után levontuk a zászlót és hazatértek.

    Antal Zsuzsa

    fotó: Szöllőssy Vágó János