Balázsjárás a csepeli óvodákban

2013. február 04. hétfő, 21:03

balazsBalázsjárásra indultak a Móra Ferenc Általános Iskola első és második osztályos tanulói február 4-én Csepelen. A Montessori és a Csillagtelepi Óvodák Szabadság utcai és Vénusz utcai apróságainak iskolába csalogató népszokásokat elevenítettek fel. Pelyhe Andrásné és Tóth Mária pedagógusok vezetésével a Mórás kisdiákok népviseletbe öltözve, fakardokkal, balázsjáró süvegben hívogatták iskolába a nagycsoportosokat, hogy ők is hamarosan megtanulják a számolást és betűvetést.

Régen nem volt kötelező iskolába járni, ezért a tanító küldte el tanítványait házakhoz balázsjárásra, hogy kedvet csináljanak a gyerekeknek az okosodásra. A Balázs napjához (február 3.) kötődő népszokás a Dunántúlon, az Ipoly és Nyitra menti falvakban és a Csallóközben terjedt el. A legenda szerint Szent Balázs püspök, akit a 6. században a torokbetegség gyógyítójának tartottak, megmentette egy halszálkát nyelt fiú életét. Ezért özvegy édesanyja hálából ételt és gyertyát vitt neki. Azóta a Balázs-áldás egyházi szertartás részévé vált a templomokban is. Ilyenkor a pap „V” alakban összekötött égő gyertyákat tartott a hívők álla elé és megáldotta őket. Ezáltal Szent Balázs megvédte a híveket a torokfájástól és a torokgyík betegségtől.

balazs2A Móra iskolások a hagyománnyá vált balázsolós dramatikai műsorukat – mellyel évek óta járják a környék óvodáit – saját tanintézetükben most először adták elő.

Antal Zsuzsa

fotó: Bede Orsolya

Betörőket értek tetten a Nap utcában

2013. február 04. hétfő, 17:19

betoroTetten értek egy lakásbetörőt egy Nap utcai panelházban január 23-án – tudtuk meg a csepeli rendőrkapitányságon. A bűncselekményt két tettes követte el, de az egyik elmenekült, jelenleg szökésben van. A rendőrök egy húszéves nőt vettek őrizetbe, aki beismerte, hogy társával együtt más csepeli lakásokba is betörtek az utóbbi időben.

 

Sallai Zsolt nyomozó, az ügy előadója elmondta, hogy a betörési kísérlet január 23-án délelőtt történt. A rendőröket a lakás tulajdonosa értesítette, aki a tetten ért fiatal nőt visszatartotta, amíg kiérkeztek a járőrök. A gyanúsítottak véletlenszerűen választották ki a panelházat, de az épületben már igyekeztek megbizonyosodni arról, hogy mely lakásokban nincsenek otthon. Hallgatóztak, füleltek, honnan szűrődik ki zaj; ezeket a helyeket tehát elkerülték. A kiszemelt lakásról azt feltételezték, hogy senki nem tartózkodik odabent. Erről úgy próbáltak meggyőződni, hogy bekopogtattak az ajtón, de nem érkezett válasz. Ekkor egy csavarhúzóval kezdték el befeszíteni az ajtót, ami némi zajjal járt. Ekkor történt a fordulat! A lakásban ugyanis a zajra felébredt a tulajdonos, egy középkorú férfi, aki az éjszakai műszak fáradtságát pihente volna ki. Rögvest a bejáratnál termett, s megakadályozta a betörést. A két elkövető közül a férfi azonnal elmenekült, a húszéves nőt viszont sikerült visszatartania, amíg a rendőrök a helyszínre érkeztek.

szerszmokA rendőrségen a nő beismerő vallomást tett, s elmondta azt is, hogy társával más csepeli lakásokba is betörtek az utóbbi hónapokban. Kiderült, hogy a gyanúsítottak nem csepeliek, hanem a főváros egy belső kerületében laknak. A nő munkanélküli, nem először követett el bűncselekményt. A betörésből származó értéktárgyak egy részét értékesítették, ezek között főként műszaki cikkek, ékszer, ruházat voltak. A nyomozók most a sértetteket kutatják fel, akiktől a gyanúsított páros betöréseik során különféle értékeket eltulajdonítottak. A szökésben lévő férfi ellen országos körözést adtak ki.

Sallai Zsolt utalt rá, hogy a betörők jellemzően nappal követik el a bűncselekményt, s azokat a helyeket szemelik ki, ahol azt gyanítják, hogy a házban, illetve lakásban nem tartózkodik senki. Ha mégis szembetalálkoznak a tulajdonossal, általában azonnal elmenekülnek. Főleg a könnyen elvihető, kisebb méretű és értékes tárgyakat próbálják ellopni, tehát a készpénzt, ékszert, műszaki tárgyakat. A lakóknak éppen ezért tanácsos, hogy készpénzüket ne otthon őrizzék, a bejárati ajtó zárját megerősítsék, az ingatlant riasztóval lássák el. Noha a betörőket nem könnyű elfogni, mert ritka eset a tettenérés, a lebukott bűnözőket a korábban elkövetett betöréseik kapcsán is számon tudják kérni. A különféle bűnözői csoportok jellemző betörési módszerei is támpontot adnak arra, hogy azonosítsák őket.

Csarnai Attila

honositas_13_02_04_0572013. február 2-án huszonnégyen kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen a polgármesteri hivatalban.

A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Németh Szilárd polgármester általános helyettesétől, Borbély Lénárd országgyűlési képviselőtől és alpolgármestertől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezután Wass Albert Üzenet haza című versét hallgatták meg a jelenlévők, majd az alpolgármester a Nemzeti Hitvallás elnevezést viselő preambulummal köszöntötte őket, mely a Himnusz "Isten, áldd meg a magyart!" sorával kezdődik. Az esemény a Szózattal ért véget.

honositas_13_02_04_021honositas_13_02_04_039

 

szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

 

 

 

 

 

 

Magyarország Alaptörvénye

(2011. április 25.)

Isten, áldd meg a magyart!

NEMZETI HITVALLÁS

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.

Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.

Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

Elnapolták a rendkívüli ülést (frissítve!)

2013. február 04. hétfő, 16:21

Határozatképtelenség miatt elnapolták a képviselő-testület rendkívüli ülését február 4-én, s egyben február 12-ére halasztották az ülés megtartását. A testület összehívását az MSZP, az LMP öt képviselője valamint Borka-Szász Tamás független képviselő írásban kérte.

 

A napirendi pont előterjesztője Dobák István (MSZP) volt, aki a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet megtartása ügyében vár döntést a testülettől.

A hétfői rendkívüli ülésen mindössze hat képviselő jelent meg, ezért a testület határozatképtelen volt. Az ülést kezdeményezők közül Borka-Szász Tamás és Takács Krisztián is távol maradtak.

 

A Jobbik elutasítja a baloldali pánikkeltést

A csepeli MSZP a mai napra rendkívüli testületi ülésre tett javaslatot. Jómagam nem vettem részt ezen az ülésen, mivel a baloldal – MSZP, DK, LMP – által gerjesztett pánikkeltést határozottan elutasítom, ahogy azt a Jobbik mindig is tette.

A Jobbik csepeli szervezete felhívásának eleget téve, a csepeli Fidesz-frakció egyértelműen kijelentette, hogy az Önkormányzat vezetése a Tóth Ilona Szakorvosi rendelőt továbbiakban is működtetni kívánja. A közleményben kijelenti a Fidesz- KDNP csepeli frakcióvezető és alpolgármester Borbély Lénárd, hogy amint a szükséges, pénzügyi és gazdasági beszámoló rendelkezésükre áll, egy általuk összehívott rendkívüli testületi ülésen ezt a szándékukat meg is erősítik. A közlemény megjelenése előtt az MSZP kezdeményezte a rendkívüli ülést, azonban ez számomra – éppen az imént leírtak miatt – aktualitását veszítette.

A Jobbik csepeli alapszervezete – ahogyan annak múlt heti felhívásában határozottan hangot is adott – a szakrendelő további működtetést tartja csak elfogadhatónak. Többek között a mi határozott fellépésünknek köszönhetően a Rendelőintézet megmarad kerületünkben.

A csepeli MSZP-nek a csepeli kórház bezárásakor kellett volna hangját erősebben hallatni, mégsem tette akkoriban. Az a párt tehát, aki teljes mellszélességgel támogatta a Csepeli Kórház bezárását, ezzel veszélyeztetve a lakosság egészségügyi biztonságát, és kiszolgáltatta a csepeli embereket, számomra hiteltelen. Azért is, mert 2002-ben a választáskor a kórház megtartásával, sőt fejlesztésével kampányolt, mégis bezárták azt. Az egészség nem egy áru, amivel kufárkodni lehetne, bár bizonyos körök annak tekintik.

Az ilyen politikai haszonszerzés céljából kezdeményezett rendkívüli testületi ülést jelenlétemmel nem támogatom.

Budapest, 2013. 02. 04.

 

Pákozdi József
csepeli önkormányzati képviselő
Jobbik Magyarországért Mozgalom

Közlemény: Üzenetet kaptunk

2013. február 04. hétfő, 13:04

A legaljasabb hazug szexuális vádakkal fogják támadni a csepeli önkormányzat fideszes vezetőit – kaptuk meg az üzenetet. Most újra indul az MSZP gyűlölet- és jellemgyilkos kampánya. Nem ez lesz az első ilyen eset, ha valóban megtörténik. Közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt egy hazugságokkal és rágalmakkal teli újságot kezdtek el szórni Csepelen. Akkor feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen: a rendőrség ma már nem ismeretlen személyt, hanem Szenteczky János csepeli MSZP-elnököt és frakcióvezetőt gyanúsítja a bűncselekmények elkövetésével.

2010-hez képest évi 2 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni a csepeli önkormányzat működési költségeit, méghozzá úgy, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat még bővítettük is. Ez azt jelenti, hogy évente 2 milliárd forintba került a csepelieknek az, hogy MSZP-s vezetése volt a kerületnek. Azok, akikhez ez a hatalmas pénz minden évben lecsúszott, ma nagyon idegesek. A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg. Nincs nap, hogy ne kapnánk valamilyen fenyegetést, névtelen levelet vagy internetes üzenetet azoktól, akik szeretnének újra hozzáférni a kerület több milliárdos költségvetéséhez.

Mindeddig némán tűrtünk, hiszen nem a családunkat támadták. Bár nagyon nehéz, de igyekszünk most felkészíteni őket is arra, hogy ellenfeleink újra készek a legmocskosabb, legaljasabb hazug vádakkal támadni bennünket. De ahogy azonban korábban, úgy most sem félünk. Folytatjuk a munkát, Csepel fejlesztését, és nem feledkezünk meg a 2010-ben megígért számonkérésről sem.

Ezt üzenjük mi Ron Werbernek és a csepeli MSZP gyűlölet-kommandójának.

Budapest, 2013. február 4.

 

Ábel Attila
elnök
Fidesz Csepeli Szervezete

Egyházi élet: Túl a közös imákon

2013. február 04. hétfő, 08:56

Az ökumenikus imanyolcad szép napjai elmúltak. Visszatekintve a közösen eltöltött, lelkiekben gazdag estékre, megpróbálhatunk a magunk számára tanulságokat levonni. Az Úr világosan látta tanítványai jövőjét, tudta, hogy csetlő-botló emberekre, sőt, bűnös lelkekre bízza isteni műve sorsát.

Látta előre a szakadásokat, a hamis tanítókat, a csalókat, azokat, akik vallási mezbe öltöztetik bűnös szándékaikat, a bárányokra támadó farkasokat, isteni tanításával visszaélő szörnyetegeket. Tudta Ő jól, miért fontos könyörgése a mennyei Atyához. Az ökumenikus találkozásaink Jézus könyörgését kívánják folytatni. Igyekszünk olyan buzgón esedezni, ahogy ő tette, tudva jól, mekkora felelősség van rajtunk a közös múlt és a jelen hanyagságai, botlásai miatt.

Ha tanulságot szeretnék levonni jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban, legelőször az a kesernyés gondolat jut eszembe, hogy még milyen hosszú az az út, amely előttünk áll az egység megvalósulásáig. A második világháború idején, kisgyermekként láthattam, hogy egyetlen jól célzott bomba pillanatok alatt képes volt földig rombolni hatalmas épületeket. Később azt is láthattam, milyen keserves hónapokra volt szükség ahhoz, hogy az az épület  újra felépüljön. Valamiképp így vagyunk a keresztények egységével is: amit évszázadokkal előbb tönkretett a mindkét oldalon pusztító bűn, hiúság és önzés s az utána beállt gyanakvás és előítélet, azt most  igyekszünk  újból felépíteni keserves és aprólékos munkával.

Másfelől azonban - s ez volna a második tanulság - a feltétel nélküli jóakarat kézzel tapinthatóan növekszik a különböző közösségekhez tartozó keresztények között.  A mi vallási csoportjainknak az Atya nem azt adta feladatul, hogy nagy horderejű döntéseket hozzunk, melyek kihatnának az egész kereszténységre, hanem az apró, szeretettől átjárt gesztusokat tegyünk egymás felé. Hogy tiszteljük egymást és bizalommal forduljunk testvéreink felé, felajánlva azokat az értékeket, amelyekkel egymást gazdagítani tudjuk. Ha ezt a feladatot teljesíteni tudjuk, méltó fiai leszünk mennyei Atyánknak és hiteles tanítványai Jézus Krisztusnak.

 

Ullrich Ágoston

esperes

Tisztelt Bangóné Borbély Ildikó!

Ön tegnap az MSZP székházában sok-sok valótlanságot, butaságot és a tények elhallgatását vagy elferdítését tartalmazó sajtótájékoztatót tartott a 10 százalékos rezsicsökkenéssel kapcsolatban. Sajnos azonban cseppet sem lepett meg, hogy a magyar családok megsegítését célzó, a fogyasztók által támogatott kormányzati intézkedést az MSZP az Ön személyén keresztül a Ron Werber-i gyűlöletkampányba taszította.  Ám ez gyűlölködő, hazug hang legyen az MSZP belügye.

Az eseményen azonban Ön arról számolt be a nyilvánosság előtt, hogy testvérének nemhogy csökkent volna a számlája, hanem egyenesen 60 forinttal nőtt. Ezt meglepődve hallottam, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a szolgáltatók, a Kormány rendeletének értelmében, minden magyar háztartásban a gáz, a villamos áram és a távhő árak tekintetében alkalmazzák a 10 százalékos csökkentést.

Az Ön által közölteket a munkacsoportomhoz érkezett bejelentésnek veszem, és kivizsgáltatom. Ezért kérem Önt vagy testvérét, hogy küldjék meg nekem azt a számlamásolatot, amelyről a sajtótájékoztatón beszámolt! Kérem továbbá, hogy a szolgáltatónál és az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságnál is szíveskedjenek bejelentést tenni! A Magyar Energia Hivatal ingyenesen hívható zöld száma is rendelkezésükre áll: 06/80/205-386. A Kormány és a Fidesz célja, hogy minden magyar háztartásban, így az Ön testvérénél is érvényesüljön a 10 százalékos  rezsicsökkenés. Ha ez elsőre mégsem sikerülne valamilyen oknál fogva, akkor az általam vezetett bizottság feladata, hogy kiderítse, mi ennek az oka, majd bármilyen törvényes eszközt igénybe véve elérje a csökkentést. Mi mindenkinek segítünk, az Ön testvérének is!

Üdvözlettel:


Németh Szilárd,
országgyűlési képviselő

Meghatványozni az élet szépségét

2013. február 03. vasárnap, 15:34

kurtosok.jpg.500x500_q85A legkülönbözőbb hangszerek hangjai szűrődnek ki a termekből a folyosóra a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskolája és Ének-Zene Gimnáziumában. Nagy a hangzavar, hol egy kürt harsan fel, hol egy jazzgitár játszik futamokat, hol épp skálázik egy énekes. Enélkül a diákság már el sem tudná képzelni az életét, hiszen a többség éppen a zenei képzés miatt jelentkezett ide.

Az intézmény a 2012/2013-as tanév őszétől került át a Magyarországi Református Egyház kötelékébe.

„A középfokú művészeti oktatás rendszerének kiépítése 2011-től indult meg egyházunkban, ebbe a folyamatba kapcsolódik be a 2012/2013-as tanévtől a Bocskai István Református Oktatási Központ új tagintézménnyé lett iskolája is, az Egressy, mely egyházunk egyetlen zenei konzervatóriuma" – mondja Papp Kornél, az Oktatási Központ főigazgatója, az MRE Zsinati Hivatal Oktatásügyi Irodájának vezetője.

A középfokú művészeti szakközépiskolában OKJ-s képzés keretében hivatásszerű tevékenységre képezik a tanulókat. A legtehetségesebb diákok két ponton léphetnek be a művészeti középiskola rendszerébe: az 5. (ének-zenei gimnáziumi) és a 9. (szakközépiskolai) évfolyamon, ahol a zeneművészeti képzés mellett e tanévtől kezdve középfokú színművészeti oktatás is van. Az úgy nevezett párhuzamos művészeti képzés jelenleg a hetedik évfolyamon indul, míg az érettségizett diákok a 13. évfolyamon már a "szakképzés" keretében tanulják a hangszeres zenét.

Zene és közismeret

„A diákok ugyanabba az intézményébe járhatnak zenei képzésre is, ahol a közismereti tárgyakat tanulják. Ebben különbözünk egy hagyományos zeneiskolától, meg abban, hogy itt magasabb a hangszeres óraszám és hosszabbak a zeneórák is – ismerteti dr. Tasnádiné Hajdú Ágnes, közismereti igazgatóhelyettes. – Természetesen fontos szerepe van a zene mellett a közismereti tárgyaknak is, hiszen az érettségi követelmények az itteni diákokság számára is ugyanazok, mint más középiskolákban." Az igazgatóhelyettes, akit az ötödikesek énekóráján látogattunk meg. „Ügyesek vagytok, szépen dolgoztatok" – dicséri őket.

A tanárnő szerint az a pedagógusok fő feladata, hogy kedvet ébresszenek a diákokban az adott tudomány iránt. Mindig örül, ha látja, hogy egy-egy gyerek megfogadta azt, amit neki mondott, érdeklődve ül az órán. A tanulók nagyon élvezik, hogy „házi" készítésű csörgővel kísérhetik éneküket. Minden gyermek egy olyan üdítős dobozt ráz, amit megtöltöttek apró terményekkel, vagy apró kavicsokkal. Nem sokkal később egy önként jelentkező fiú vezényli a társaságot. A jó teljesítmény jutalma egy ötös osztályzat.

Iglár Elizabet, az egyik ötödikes elmeséli, hogy bár hetente egyszer hét órakor végez, de egyáltalán nem bánta meg, hogy ősz óta az Egressybe jár. „Nagyon szuper! Mindenki ismer, mindenkit. Jó, hogy csak kevesen vagyunk az osztályban" – lelkendezik a 12 éves lány, majd hozzáteszi, hogy eddig is sok volt a dolga, ezért egyáltalán nem furcsa, hogy ennyi elfoglaltsága van.

Csöngetés után Csaba Melánia, egy másik ötödikes is megerősíti, mind a zene miatt vannak itt. „A csellótanárnőm javasolta, hogy jöjjek az Egressybe, mert itt sokat tudok a zenével foglakozni. Nagyon más lett az életem, többet kell tanulnom, gyakorolnom, mint korábban. De megéri, mert szeretnék csellista lenni, vagy talán énekes" —árulja el álmát.

Szívbéli hit

Az ötödikeseknek több szempontból is összevont hittanóra következik. A hatodikosok is csatlakoznak hozzájuk, és a katolikus, református diákok együtt tanulnak. Ez alkalommal Semeginé Marika néni, katolikus hittantanár tanít. Ökumenikus imahét van. Ezzel is kezdi, mi az ökumené. A diákok megtudják tőle, ez a keresztyének közös egységére való törekvés. Élénk párbeszéd alakul ki közösségekről és az egységről.  Egy fiú megkérdezi, miért van erre szükség? Ennek szemléltetésére a tanárnő egy példát hoz, amiben egy fiú arra kíváncsi, hogyha az egyik templomban, meg a másik felekezet templomában is, és a harmadik egyházéban is ott van Jézus, akkor melyikbe menjen? Pontosan ez a lényege az ökumenének, hogy közösen képviseljük Jézus tanítását, tudjunk együtt dolgozni a jóért, ezért jöjjünk össze.  Erre hívott fel minket Krisztus az utolsó vacsorán, zárja le a témát Marika néni.

A legközelebbi hittanórán Kalicz Gizella, református lelkésznővel találkoznak majd a gyerekek. A lelkésznő szerint nem könnyű az átállás egy olyan intézményben, ahova még nem úgy felvételiztek, hogy az református, azonban időközben azzá vált. Ősszel, a tanév elején kellett választani az etika, református vagy katolikus hittan között. Az első héten a református hitoktatásra tizenheten jelentkeztek, jelenleg azonban már körül-belül negyven-negyven gyerek tanulja a katolikus és református hittant.

Csaba Melánia sem járt hitoktatásra korábban. Mint megtudjuk tőle, édesanyja javaslatára döntött a református hittan mellett. „A legérdekesebb az volt, amikor arról tanultunk, hogyan alakult ki hét nap alatt a Föld, és milyen volt Mózes élete. Láttam Egyiptom hercegét rajzfilmben, ezért is volt különösen izgalmas számomra" – közli velünk.

„Egyelőre az alapokra szeretnénk őket megtanítani. Tulajdonképpen bibliaismeretet tanítunk és megnézzük milyen üzenetet hordoznak ezek a mi életünkre nézve – vázolja fel a helyzetet a lelkésznő. – Szeretnénk egyszer majd elérni, hogy mindenkinél szívből jöjjön a hit. Vagyis a diákok is tudjanak majd az elköteleződésükről beszélni, ne csak azt mondják, hogy református iskolába járnak."

pappkornel.jpg.500x500_q85„Az iskola-átszervezésben már van gyakorlatunk, hiszen a halásztelki anyaintézmény is csak 1999. óta egyházi. Ott, így másfél évtized multával már talán mondhatjuk, hogy félúton vagyunk – tájékoztat Papp Kornél. – A változtatásához türelem és kitartás kell, ökumenikus szemlélet, s nem utolsósorban az Úr gondoskodó szeretete. Egy átvett intézmény sok lelki ajándékot tud adni a munkatársaknak is. A missziói parancs 'szólam' helyett itt válik életté, gyakorlattá."

Embereket nevelni

„A mottóm: óvodától a diplomáig emberileg és szakmailag is, ezt szeretném megvalósítani" – hangoztatja Balogh Gábor, az Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskola, Ének-Zene Gimnázium, a Bocskai Református Oktatási Központ tagintézményének vezetője. Az igazgató kezdetektől fogva, 2001 óta irányítja a művészeti intézményt, már részt vett az alapítási folyamatban is. Az iskolához kapcsolódik egy alapfokú művészeti képzés, valamint egy zeneiskola, zeneóvoda is, a diplomát pedig a Vienna Konservatorium jelentheti, ami szintén az Egressy épületében működik 2010 óta.

Balogh Gábor szeretné, ha a diákok jól éreznék magukat az "Egressyben", és ez csak úgy lehetséges, ha ők vannak a középpontban, ha a változások az ő érdekeiket, fejlődésüket szolgálják. „A szlogenünk egy Kodály idézet: 'A zene az élet szépségét...s ami benne érték, azt mind meghatványozza.' Így gondolom én is. A zene érzékenyebbé tesz, nyitottabbá. Jó lenne, ha mindenki zenélne, persze nálunk az is elsődleges szempont, hogy minél magasabb fokon tegyék azt. Célunk, hogy meg tudjuk mutatni a fiataloknak azokat a lehetőségeket, amik nekik valók, például a megfelelő versenyeken indítsuk el őket, biztosítsunk nekik fellépéseket, nevesebb koncertekre vigyük őket" – sorolja Balogh Gábor, majd kiegészíti azzal, hogy több díjnyertes hallgatójuk, tanszakuk is van már.

Kiemelkedő eredményt ért el a kürt tanszak, tavaly az egész ország legjobbja lett. Molnár Dominich második, Megyery Marcell pedig harmadik lett az országos kürtversenyen. Mindketten a családjukból hozták a zeneszeretetét, míg Marcell anyukája zenekarban csellista, addig Dominichnek bátyja kürtöl. A két fiatal ízelítőt ad egy kis ízelítőt tudásából, futamokat fúj. „Egy hangszert akarok hallani, nem kettőt!" – figyelmezteti őket Szilágyi Pálma, Apáczai-díjas művésztanárnőjük. „Ez az!" – hangzik el tőle, amikor teljesen együtt szól a két hangszer.

„Én nem kürtöst nevelek, hanem embert, és az csak a véletlen szerencse, hogy ezt a kürtön keresztül tehetem" – a kürttanárnő filozófiája az, hogy a zene nem csak technika, sőt elsősorban nem az. – A gyerekek nem azért jönnek ide, hogy módszert tanuljanak, hanem mert játszani akarnak valamilyen hangszeren, vagy énekelni szeretnek."

„Két éve járok ide, most tizenegyedikes vagyok. Előtte külön kellett zeneiskolában és gimnáziumban is tanulnom. Ez így most egy kicsit könnyebb, de itt is muszáj mindent megtanulnunk. Nincs olyan, hogy a kürt miatt valami más tantárgyat elhagyhatnék. Azzal, hogy az órarendben van a zene is, jobb lett az időbeosztásom. Gyakorlatilag egész nap zenélek, két-három órát gyakorolok naponta" – mutatja be szoros időbeosztását Marcell, akinek mindemellett még olykor bulizni és sportolni is marad ideje.

Dominich arról beszél, hogy Angliában született, és a zene miatt jöttek Magyarországra. Itt olcsóbb zenét tanulni. Azt is megemlíti, hogy nem érez nagy különbséget attól az iskolában, hogy az reformátussá lett.

Tanárnője, Szilágyi Pálma szerint azért hozott jelentős váltást az intézmény életébe az, hogy egyházi lett, mert megítélése szerint a művészek érzékenyebbek, érdeklődőbbek a spiritualitás iránt. „Aki zenét tanul, abban jobban meg van a felsőbb, égi hatalom megismerésére való igény, nyitottabb felé. Különösen jó, ha minderről egyházi, keresztyén szemléletből hallanak, ebben a megvilágításban találkoznak vele".

Református.hu

Kováts Annamária, kép: Sereg Krisztián

 

A Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti és Színművészeti Szakközépiskolája és Ének-Zene Gimnáziumába február 8-ig lehet jelentkezni. Bővebb információ:http://www.egressybeni.hu/



Svábbál 23. alkalommal

2013. február 03. vasárnap, 15:15

svabbal3A Nagy Imre Általános Művelődési Központ sportcsarnokában rendezték meg február 2-án a hagyományos, német műsoros esttel egybekötött farsangi svábbál. Az idén már 23. alkalommal megtartott mulatságon ismét fergeteges volt a hangulat.

Az eseményen készült fotók elérhetők ide kattintva.

Kaltenecker Antalné, a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az Eötvös iskola tanulóinak tánca után, a nagyobbak palotással és keringővel szórakoztatták a vendégeket. A bált ezután dr. Lotz Károly nyitotta meg.

svabbal2svabbalAz önkormányzat nevében Borbély Lénárd alpolgármester is szólt a jelenlévőkhöz, akinek az elnökasszony megköszönte, hogy svábbált tavaly októberben Csepel Örökséggel díjjal tüntették ki.

Csepel.hu

fotó: Zarándi Bence

Az Olimposz csúcsán a Halker-KiralyTeam

2013. február 03. vasárnap, 09:27

kiralyNincs Görögországban egyetlen valamirevaló spártai sem, aki ezen a hétvégén meg tudta volna állítani a csepeli Halker-KiralyTeam kick-box csapatát. Pedig az Athens Challenge Világkupán mindenkinek ez volt a célja! Nem volt titok senkinek, hogy a címvédőként érkező Csepeliek hatalmas sereggel találják magukat szemben, kiknek egyetlen cél lebeg a szemük előtt, legyűrni a Magyarokat az Olimposz csúcsáról!
Az 1600 nemzetközi versenyző, akik több mint 30 országból érkeztek teljes harci díszben és tökéletese elszántsággal várták a csepelieket a végső ütközethez!

Először a Grand Champion (súlycsoport nélküli) verseny kezdődött, mely igazi gigászi küzdelmeket hozott. Sorra buktak el az ellenfelek a Halker-KiralyTeam harcosai által! Először Kádas Adrienn zúzta szét a Görögök végső esélyét, majd Veres Richárd és Imre Tamás küldte haza olasz és bolgár ellenfelét! Jároszkievicz Krisztián, Gömbös László, valamint Mórádi Zsolt volt a soron ezen a szombati küzdelemsorozaton.

A fiatal csepeliek nem ismertek kegyelmet. Fejrúgásokkal sokkolták a nézőket és az ellenfeleket, akiknek esélyük sem volt. Az igazi szív és akarat győzelme volt ez. Sorra hulltak porba a fejek, a legjobb 4 közé már csak 3 csepeli és egy bolgár fiú tudott bejutni. Itt aztán az a híres kegyelemdöfés következett, melyet Imre Tamás hajtott végre a ellenfelén, így a Bulgáriába kiállított repülőjegy használhatóvá vált!
A döntő már nem volt meglepetés. Mindenki tudta a mérkőzés előtt, hogy idén, 2013-ban sem maradt senki más a csepelieken kívül az Olimposz csúcsán, ugyanis a finálé mindkét résztvevője Halker-KiralyTeam-es volt. A győzelem teljes, jöhet a csapatverseny!!

Itt 3 férfi és egy nő összeállítású csapatok versengenek a végső győzelemért. a versenyzők egyenként harcolnak egymás ellen és a szerzett pontok összeadódnak. Egy menet 2 perc, a 4 mérkőzés végén, azaz a 8 perc küzdelem után, a szerzettg pontok alapján hírdetnek végeredményt.

A csepeliek meneteltek, meneteltek egészen a döntőig, ahol a bolgárok legjobbjai várták hazánk kiválóságait. Na, ne gondoljuk, hogy a nézőknek volt idejük kényelembe helyezniük magukat, ugyanis a csepeli különítmény szó szerint átgázolt a bolgárokon. Esélyük sem volt, a végeredmény 25-6 a magyaroknak!

Bár csak pántlikás zsebkendőnk .és pirospaprikás szendvicsünk volt, mégis tudtunk Hungaricumot ott hagyni Görögországban. A mi Hungaricumunk a magyar Kick-box. Reméljük mindörökre bevéstük az Olimposz oszlopaiba, hogy a magyarok itt jártak és harmadszor is győzni tudtak!


Eredmények:

Férfi Grand Champion:

Aranyérem: Gömbös László, Halker-KiralyTeam

Ezüstérem: Imre Tamás, Halker-KiralyTeam

Bronzérem: Mórádi Zsolt, Halker-KiralyTeam


Női Grand Champion, bronzérem: Kádas Adrienn

Csapatverseny:

Aranyérem, Világkupa győzelem: Halker-KiralyTeam
- Kádas Adrienn
- Jároszkievicz Krisztián
- Veres Richárd
- Gömbös László
- Mórádi Zsolt
- Imre Tamás