Hegyi Balázs, a magyar, a latin nyelv és irodalom tanára 1954-től tanított a Jedlik Ányos Gimnáziumban. Annak a generációnak a tagja, amely az ötvenes években az ország legtehetségesebb tanáraiból verbuválódott, betöltve a bencés tanárok kényszerű távozása utáni űrt a gimnáziumban.
45 éves pályafutása során nyolc osztálynak volt osztályfőnöke. Tanítványainak egész életre szóló útravalót adott. Nem csak szaktárgyaival, de egész lényével nevelt kötelességtudásra, alaposságra, életszeretetre és igaz emberségre.
Ahogy az iskolában, úgy a kirándulásokon is nagy tempót diktált, minden lehetségest meg szeretett volna mutatni. Az iskola dolgozói részére több mint húsz hazai és külföldi kirándulást vezetett. Hagyományt teremtett a gorsiumi Florália ünnepek megújításával, a latinosok szervezésében diákok százai és sok tanár vett részt aktívan a rendezvényeken. Sok Jedlikben végzett diák emlékezik rá, mint legjobb tanárára.
69 éves korában vonult nyugdíjba, majd utána még évekig tanított latint és vezette az általa alapított irodalom szakkört.
Tanítványai elismerése mellett nem maradt el hivatalos méltatatása sem. Többek között kitüntették Csepeli Gyermekekért Díjjal (1992), Németh László Díjjal (1994) és Csepelért Díjjal (1998).
Munkássága, személyisége meghatározó volt a Jedlik Ányos Gimnázium szellemiségének alakulásában.
Hálával és szeretettel őrizzük emlékét.
A Jedlik Ányos Gimnázium nevelő-testülete
Néptáncos farsangi mulatságnak adott otthont a Nagy Imre Általános Művelődési Központ színházterme február 11-én. A korábbi évek hagyományait folytatva a rendezvényszervező Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) táncházzal, ügyességi játékokkal, farsangi fánkkal és télűző népszokással várta a táncoslábúakat és a játékos kedvű diákokat. A Csepp-Csepel Táncegyüttes, a Kis Csepel Táncegyüttes és a meghívott vendégek is részesei voltak az estébe nyúló vigasságnak.
Körömi Gábor, az AMI igazgatója tréfás hangulatindító játékokkal szórakoztatta a fiatalokat, majd Tóth Zsuzsanna vette át az irányítást. Az új pedagógus sárközi és moldvai tánclépéseket, valamint összerázó néptáncot tanított. A gyerekeknek Herbály Milán, a Móra Ferenc Általános Iskola harmadikos kisdiákja mondott mesét.
A hétpróbás játékok állomásain – melynek főszervezője Kreiszné dr. Paál Sára, a Csepp-Csepel Táncegyüttes vezetője volt - többek között a gólyalábon járás, a bothúzás, az ugrókötelezés, a rongylabdadobálás könnyen teljesíthető feladatnak bizonyult. A sudridom mezőföldi zsebkendős táncban ügyes virtuskodással versenyeztek egymással az iskolások.
Farsang időszakában nem maradt el a kedvenc fánkevés, melyet a jövendőbeli jóslása tett izgalmassá. Fiúk és lányok nevét sütötték bele a tésztába, így hamar elfogyott az édes tészta.
A vidám rendezvény végén a télűzés és a tavaszvárás jegyében harsány kurjongatások közepette égették el a kiszebábot az ÁMK épülete előtt.
Antal Zsuzsa
fotó: Bede Orsolya
Az uniós csúcson komoly magyar siker született; Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta még nem értünk el ilyen eredményt – hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában.
Európa következő hét évét is meghatározó döntések dőltek el - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Tanács üléséről szólva. A kormányfő úgy fogalmazott, hazánk legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került az unió politikai és gazdasági sakktábláján. A világ is kezdi már megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie – hangsúlyozta.
Emlékeztetett rá, hogy a magyar történelem nem kényeztetett el bennünket, „ezért máig él az önfeladó alkalmazkodás és az önkéntes alárendelődés ösztöne”. Az elmúlt két évben világossá tettük, a magyarok nem fogadják el a kettős mércét: egyenlő és méltányos elbánást várunk. Mindenkinek megadjuk és mindenkitől el is várjuk a tiszteletet – szögezte le a miniszterelnök.
Mint mondta az uniós csúcson komoly magyar siker született. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta még nem értünk el ilyen sikert – fűzte hozzá, kiemelve, hazánk az európai költségvetési tárgyalásokon „lényegében mindent elért, amit el lehetett érni”. Magyarország a tekintélyes második helyet érte el Európában az egy főre jutó uniós pénzek tekintetében – jelentette ki. Orbán Viktor rámutatott, míg az előző hét esztendőben minden magyar emberre 660 ezer forint uniós forrás jutott, addig ez az összeg a következő hét évben fejenként 712 ezer forint lesz. Még soha ennyi uniós támogatás nem jutott Magyarországon egy főre – jegyezte meg.
Sikerült megvédeni az uniós fejlesztések 85 százalékos támogatási részarányát
Felhívta a figyelmet arra, hogy a válság miatt az unió teljes költségvetése csökkent. Egy kisebb tortából tudtunk a korábbinál nagyobb szeletet kihasítani – emelte ki. Úgy fogalmazott, a következő hét évben több pénz marad a magyarok zsebében az uniós költségvetésből, mint az előző hét évben. Ami pénzt ugyanis Magyarország befizet az uniós költségvetésbe, és amennyit onnan fel tud használni, annak az egyenlege számít, és ez jobb lett számunkra – hangsúlyozta.
Szólt arról is, hogy a hazánknak 2014 és 2020 között járó 2080 milliárd forintos pozitívum a bruttó nemzeti jövedelem 3,6 százalékának felel meg. Emellett megmarad az áfaelszámolás lehetősége, és sikerült megvédeni az uniós fejlesztések 85 százalékos támogatási részarányát is – sorolta, hozzátéve, ez évi 210 milliárd forint megtakarítást jelent a magyar büdzsének.
Jó hír, hogy a közép-magyarországi régió már nem számít elmaradottnak, ugyanakkor azt is sikerült elérnünk, hogy a négy legszegényebb magyar régiónak jutó támogatás nem csökken, annak ellenére, hogy az eredeti javaslat szerint jelentős elvonás fenyegette őket – fogalmazott a miniszterelnök.
A legelmaradottabb térségek hátrányos helyzetét az unió külön másfélmilliárd euróval kívánja kompenzálni – fűzte hozzá.
„Van okunk örülni és bizakodni, de nincs okunk hátradőlni”
Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Magyarország számára a mezőgazdaság kitörési pont, elmondta: fontos eredmény, hogy a „nagy uniós nyesés” nem érinti az agrártámogatások rendszerét. Hozzátette, hogy e téren jól működött a francia, lengyel, román, magyar tengely.
A kormányfő másik fontos részeredményként említette, hogy 48 millió eurót sikerült kialkudni a fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelemre. Ezzel összefüggésben közölte, hogy e támogatást azok a régiók vehetik igénybe, amelyekben a 15-24 év közötti munkanélküliek aránya meghaladja a 25 százalékot.
„Van tehát okunk örülni és bizakodni, de nincs okunk hátradőlni” – szögezte le Orbán Viktor. Amit kiharcoltunk, az egy lehetőség, egy pénzügyi keret, amit Magyarország elérhet és hasznosíthat – jegyezte meg. Hozzátette: ezért a pénzért még meg kell dolgozni, azaz olyan programokat kell készíteni, olyan mezőgazdaságot kell felépíteni, és olyan fejlesztési irányokat kell szabni, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a források meg is érkezzenek.
Magyarország helyes utat választott 2010-ben
Orbán Viktor legfőbb feladatként a célzott gazdaságfejlesztést, és ezáltal a munkahelyteremtést jelölte meg. Hozzátette: „folytatni kell tehát a munkát, hogy a most kiharcolt lehetőséget sikerre válthassuk”.
Csak annak van becsülete, aki akár konfliktusok árán is kiáll a becsületéért – utalt az uniós költségvetés körüli kialakult vitára a kormányfő. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: sokan arra biztattak bennünket, hogy „ne ugráljunk, ne bocsátkozzunk vitába a nagyobbakkal, inkább szépen húzzuk meg magunkat a szőnyeg alatt, különben pórul járunk”. Megjegyezte: a magyar kormány 2010-ben szakított ezzel a mentalitással, és a jelen megegyezés is azt bizonyítja, hogy Magyarország számára ez a helyes út. Szavai szerint hazánk most végre jól járt, és csak azért, mert kiállt magáért.
Tájékoztatása szerint Magyarország a költségvetési egyeztetések során következetesen ragaszkodott álláspontjához, és az Európai Unió állam- és kormányfői elismerték a magyar emberek adósság- és hiánycsökkentése érdekében tett erőfeszítéseit.
A sikerhez bátorságra és szövetségesekre van szükség
A költségvetési vita másik tanulságaként a miniszterelnök a szövetségesek szükségességét jelölte meg. Ezzel összefüggésben kifejtette: Magyarországnak sikerült szövetségeseket találni, és egy egyedülálló közép-európai összefogás keretében érvényesíteni a régió közös érdekeit. Összegzésében Orbán Viktor aláhúzta: a sikerhez bátorságra és bajtársiasságra van szükség, amellyel „vállvetve kiállunk érdekeinkért”. A miniszterelnök felszólalása végén köszönetet mondott azoknak a kormányzati tisztviselőknek és szakértőknek, „akik fáradhatatlanul dolgozva megteremtették a sikeres politikai tárgyalások szakmai alapjait. Magyarország nevében köszönöm a munkájukat.”
(fidesz.hu)
Tisztelt Csepeli Lakosok!
A Humán Szolgáltatások Igazgatósága házi segítségnyújtás keretében gondoskodik azokról a Budapest XXI. kerületben lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező rászoruló személyekről, akik önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, illetve akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek.
Az ellátást az igénybe vevő lakásán, saját környezetében biztosítjuk.
A szolgáltatás keretében segítséget nyújtunk a személyi higiénia megtartásában, közreműködünk az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (különösen bevásárlás, közvetlen környezet takarítása, mosás), szükség szerint felíratjuk a gyógyszert és gondoskodunk a kiváltásáról.
Az ellátás irántii kérelmeket a Humán Szolgáltatások Igazgatóságán kell benyújtani (Budapest XXI., Kiss János alt. u. 54. Telefon: 425-2408, ügyfélfogadás munkanapokon 7.30- 15.30-ig)
A szolgáltatást Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a 70. életévét betöltött házi segítségnyújtást igénybevevőknek ingyenesen biztosítja, fiatalabbak esetében pedig a jövedelem alapján történik a térítési díj megállapítása.
Humán Szolgáltatások IgazgatóságaKedves csepeliek!
Színes ismeretterjesztő előadássorozatunk keretében most Tanács Gábor kóstolóval egybekötött kultúrtörténeti előadására invitáljuk Önöket. A belépés díjtalan!
Téma: a tea
Időpont: 2013. február 14., csütörtök 18 óra
Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Ház
Legyen a vendégünk egy teára! Mindenkit szeretettel várunk!
Összefogással a mezőbaji református templomért címmel 2013. február 22-én, 17 órakor jótékonysági estet szervez Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Csepeli Városkép Kft.
Az esten csepeli művészek, művészeti csoportok lépnek fel.
Mezőbaj kis település Bihar megyében, a történelmi Partium területén, Nagyszalontától 15 km-re. Temploma 1826-ban épült. Demeter Szilárd, a Mezőbaji Református Egyházközség lelkipásztora jelezte, hogy nagy szükség lenne a templom bútorzatának cseréjére, a tetőszerkezet és a villanyvezetékek felújítására. Ehhez kérik, kérjük a jó szándékú és segítőkész csepeliek segítségét!
Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház (Szent István út 230.)Aki akadályoztatása miatt nem tud megjelenni az esten, támogatói jegy vásárlásával segítheti a templom megújulását.
Jegyek, támogatói jegyek vásárolhatók:
- a Csepeli Városkép Kft.-nél (1215 Csete Balázs u. 15.)
- és a Királyerdei Művelődési Házban (1213 Szent István út 230.)
A mezőbajiak nevében köszönjük a támogatást, a segítséget!
Németh Szilárd, Csepel polgármestere, országgyűlési képviselő
Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő
Név szerinti szavazással a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a Tóth Ilona Egészségügyi Rendelőintézet működtetését továbbra is a csepeli önkormányzat látja el. A február 11-én megtartott rendkívüli ülésen arról is döntés született, hogy a rendelőintézet fenntartásához szükséges anyagi támogatást az önkormányzat biztosítja.
A név szerinti szavazást a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP képviselői kérték. A szavazáson valamennyi képviselő támogatta az előterjesztését, amelyben a testület kinyilvánította, hogy a csepeli önkormányzat számára fontos a járóbeteg-szakellátás önkormányzati hatáskörben tartása. Ezzel megőrzik az ellátás területén eddig elért eredményeket és a továbbiakban is biztosítják a betegek elégedettségét szolgáló, a gyógyulást segítő szakmai színvonal fenntartását.
Csarnai Attila
fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu
- Képviselő úr is előterjesztőként vett részt a Fidesz-KDNP háromnapos gyulai frakcióülésén. Mi volt az Ön témája?
- Beszámoltam a gáz-, a villany- és a távfűtés lakossági számláinak csökkenéséről szerzett tapasztalataimról. Azt a feladatot kaptam még tavaly decemberben Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, hogy minden magyar háztartásban szerezzek érvényt a 10%-os rezsicsökkentésnek.
Több, mint kétezer lakossági megkeresés érkezett hozzám, látszik, hogy a téma nagyon foglalkoztatja az embereket. A lakosoktól beérkezett őszinte és megalapozott információknak köszönhetően tudtuk rendeletben előírni az előre kibocsájtott villanyszámlák kötelező módosítását, és az új, egyszerűbb, érthetőbb számlaképeket. Ma már kijelenthető az is, hogy mindenütt megvalósult a 10%-os rezsicsökkentés, amit szinte mindenki támogat.
- Várható-e további csökkentés?
- A Fidesz-KDNP frakció arról döntött, hogy július 1-jétől csökkennie kell a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackos gáz-, valamint a kéményseprési díjaknak. Ezek esetében is az átlagosan 10%-os csökkentés a cél. A pontos mértéket azonban az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani. Ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni érte elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at. Az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár úr, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és én leszünk a tagjai. A testületnek tavasszal kell bemutatnia a részletes előterjesztését.
- Hallani lehetett arról is, hogy az energiarezsi még tovább csökkenhet.
- Igen. A képviselőcsoport arra kérte a Kormányt, hogy a gáz-, villany- és távfűtés árának 10%-os csökkentésénél ne álljunk meg, és a Kabinet még a nyár előtt vizsgálja meg egy újabb ármérséklés lehetőségét. Ez, a következő fűtési szezon előtt, ismét nagy segítséget jelenthetne minden magyar háztartásnak.
- Mennyit tud egy átlagos család spórolni a rezsicsökkentések következtében?
- A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2012-ben egy kétgyermekes átlagcsalád havonta több mint 73 ezer forintot költött rezsire, így ha minden tételnél megvalósul a 10%-os csökkentés, havonta 7300 forintot spórolhatunk.
Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP képviselőjét, aki ellen sikkasztás miatt nyújtott be az ügyészség vádiratot, a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már 1 év próbára bocsátotta – értesült a Csepel.info. Bár Takács ugyanabban az évben lett előbb az MSZP képviselő-jelöltje, majd később listás képviselő, a tényt, hogy magánokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélték, ő és pártja is eltitkolták.
A Csepel.info megszerezte azt a vádiratot, melyben hanyag kezeléssel vádolják K. Istvánt, az önkormányzat Oktatási Szolgáltatási Intézményének (OSZI) korábbi igazgatóját valamint sikkasztással Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP önkormányzati képviselőjét. A vádirat a gyanúsítottak előéletét is taglalja: e szerint K. Istvánt már 2008-ban jogerősen elítélték számvitel rendjének megsértése vétség és más bűncselekmények miatt, de – ahogy írtuk – Takács Krisztián előélete sem makulátlan. Mivel a vádiratban szereplő sikkasztás az egy év próbaidőn belül történt, az is lehet, hogy Takács Krisztián nem fogja megúszni fogház- vagy börtönbüntetés nélkül.
A Vörös Csepel című tényfeltáró könyv egy kisebb fejezetben foglalkozott Takács Krisztián MSZP-s képviselő műfüves sportpályájának esetével. Információink szerint az ügyben két gyanúsított ellen nyújtott be az ügyészség vádiratot hanyag kezelés és sikkasztás bűncselekményének elkövetése miatt.
A könyvben leírtak szerint a csepeli önkormányzat Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető segítségével 2007. októberében döntött úgy, hogy az iskolai sportudvarok korszerűsítésére külső beruházókat vonnak be. A Széchenyi István Iskola sportudvarára kiírt versenyeztetési eljárást az egyetlen induló, a V-Tel Kft. nyerte el. Akkoriban megszokott volt, hogy a pályázatok nyertesei a párthoz kötődő vállalkozók közül kerülnek ki, a feltételek pedig nem éppen a csepeli adófizetőknek kedveznek. Ezek után senkit nem lepett meg, hogy a V-tel tulajdonosai között Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is ott volt.
A vagyonhasznosítási szerződés szerint a műfüves pályát palánkkal és labdafogó hálóval kellett körülvenni, és a tulajdonjog az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. A beruházás ellenértékeként a pálya hasznosításának joga 10 évre a V-Tel Kft-t illette meg, ami busás hasznot ígért. Az átadás-átvétel során azonban már azt sem vették észre, hogy a kivitelezés nem is a kiírás és a szerződés szerint készült: a pálya két kapuja mögötti labdafogó hálók hiányoztak.
Mivel a pálya túl hangos volt, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a leszerelt palánkot a V-TEL Kft. mégis eladta az önkormányzatnak 1.500.000 forintért, mintha csak a sajátja lett volna. A leszerelés költségeit is az önkormányzat állta. A V-TEL emellett vállalkozási szerződést kötött arra, hogy bruttó 360.000 forintos összegért megépítsék a pálya köré a labdafogó hálót. Azt az 5 méteres labdafogó hálót, amivel a szerződés szerint át kellett volna adniuk a pályát.
A Csepel.info által most megszerzett vádirat szerint a fenti ügyletek során összesen 2.260.000 forint értékben történtek indokolatlan kifizetések a műfüves pályánál. A vádirat kiemeli, hogy a palánk értékesítése során a V-Tel Kft-t képviselő Takács Krisztián II. rendű vádlott idegen, rábízott dolgokról rendelkezett, így a palánk értékesítésével 1.500.000 forint kárt okozott. Takács Krisztián 2010 ősze óta listás képviselőként tagja az önkormányzat MSZP-s frakciójának.
Csepel.info
Kedves csepeliek!
2013. február 17-én, vasárnap erre a szezonra bezárja kapuit a csepeli jégpálya. Használják ki az utolsó napokat!