Közlemény: Üzenetet kaptunk

Kategória: Archív 2013. február 04. hétfő, 13:04

A legaljasabb hazug szexuális vádakkal fogják támadni a csepeli önkormányzat fideszes vezetőit – kaptuk meg az üzenetet. Most újra indul az MSZP gyűlölet- és jellemgyilkos kampánya. Nem ez lesz az első ilyen eset, ha valóban megtörténik. Közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt egy hazugságokkal és rágalmakkal teli újságot kezdtek el szórni Csepelen. Akkor feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen: a rendőrség ma már nem ismeretlen személyt, hanem Szenteczky János csepeli MSZP-elnököt és frakcióvezetőt gyanúsítja a bűncselekmények elkövetésével.

2010-hez képest évi 2 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni a csepeli önkormányzat működési költségeit, méghozzá úgy, hogy az önkormányzati szolgáltatásokat még bővítettük is. Ez azt jelenti, hogy évente 2 milliárd forintba került a csepelieknek az, hogy MSZP-s vezetése volt a kerületnek. Azok, akikhez ez a hatalmas pénz minden évben lecsúszott, ma nagyon idegesek. A gazdasági válság ellenére ugyanis az elmúlt két és fél évben Csepel fejlődésnek indult, évtizedekig ígérgetett fejlesztések valósultak meg. Nincs nap, hogy ne kapnánk valamilyen fenyegetést, névtelen levelet vagy internetes üzenetet azoktól, akik szeretnének újra hozzáférni a kerület több milliárdos költségvetéséhez.

Mindeddig némán tűrtünk, hiszen nem a családunkat támadták. Bár nagyon nehéz, de igyekszünk most felkészíteni őket is arra, hogy ellenfeleink újra készek a legmocskosabb, legaljasabb hazug vádakkal támadni bennünket. De ahogy azonban korábban, úgy most sem félünk. Folytatjuk a munkát, Csepel fejlesztését, és nem feledkezünk meg a 2010-ben megígért számonkérésről sem.

Ezt üzenjük mi Ron Werbernek és a csepeli MSZP gyűlölet-kommandójának.

Budapest, 2013. február 4.

 

Ábel Attila
elnök
Fidesz Csepeli Szervezete