Megjelent a Csepeli Hírmondó februári második száma

2013. február 28. csütörtök, 08:56

A tartalomból:

- Hamarosan elindul a Csepeli Konzultáció, amelynek célja, hogy az itt élők maguk dönthessenek arról, mire fordítsák a kerület fejlesztésére elkülönített egymilliárd forintot. Részletek az újságban.

- Az önkormányzat kiemelten támogatja a szennyvízcsatornára való rácsatlakozást. Összefoglaló a lakossági fórumról, és egyéb fontos információk.

- Sétára indultunk a közterület-felügyelőkkel. Mire panaszkodnak a csepeliek?

- Szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a társasházak: visszaélések gyanúja is felmerült néhány esetben.

- A főzelék sem mumus – Mit esznek a gyerekek az iskolában?

- Klinghammer István kevesebbet unokázhat márciustól: a Csepelen élő professzort felsőoktatásért felelős államtitkárrá nevezték ki. Vele beszélgettünk.

- Mi lesz veled birkózás? Kovács István világbajnok birkózó véleményét kérdeztük.

Civil élet, kultúra, programok, rejtvények, sport. Keresse a Csepeli Hírmondót a postaládájában.

palffyEgy kis hazai. Ez a sorozatcíme azoknak az útikönyveknek, melyek 10. darabja jelent meg a napokban. Pálffy István legújabb kötete Csepelről szól: a kerület történetéről, látnivalóiról, érdekes helyeiről, az itt élő emberekről, helyi legendákról olvashatunk személyes élményekkel is átszőtt beszámolót. Ahogy a könyvbemutatón (a helyszínen készült fotók elérhetők ide kattintva) a szerző elmondta, közel egy évig járt Csepelre, legalább ezer emberrel beszélgetett, vendéglőkben, büfékben kóstolta a helyi ízeket, különböző évszakokban fotózta a csepeli látnivalókat.

Borbély Lénárd alpolgármester köszöntőjében kitért arra, hogy a Csepelt bemutató könyv – melynek megjelenését az önkormányzat támogatta – ötlete Németh Szilárd polgármestertől származik. Az alpolgármester bevezetője után Csurka László színművész olvasott fel részleteket a kötetből. Az ízelítőt a következő idézettel kezdte: „Egyetlen magyar település nem adott annyi újat, erőt, kezdeményezést, vért és verítéket az országnak, mint Csepel. Elsők és legek ilyen számban sehol nem fordulnak elő. Csepel az iparban, a politikában, de még a sportban is kiemelkedő.”

A kötetben számos érdekességeket olvashatunk a kerületről, például azt is megtudhatjuk, hol találunk pénztárcakímélő vendéglőket, hol ihatunk házi sört, hol találunk finom süteményt, de a sétára csábító helyszínekkel is megismertet a könyv. „A főváros egyik legnapfényesebb, nyáron legmelegebb és legszárazabb kerülete. Itt bizony alföldi a klíma. 1500 órán át is süt a nap. (…) A vizek sokáig melegek, így kedvezőek a vízi sportok és a fürdőzés, no meg a kiskerti zöldség – és gyümölcstermesztés szempontjából”- olvasható a könyvben.

palffy2A szerző, Vida István, a Csepeli Városkép Kft. ügyvezetőjének kérdéseire elmondta, barátságos, segítőkész embereknek ismerte meg a csepelieket. „Sokat sétáltam a kerületben, hiszen így ismerhető meg leginkább egy-egy település. Úgy gondolom, olyan újdonságokra, részletekre is fel tudtam hívni a figyelmet, amelyekre még a régen itt élők is rácsodálkoznak majd.”

A jó hangulatú könyvbemutató Németh Szilárd polgármester szavaival ért véget, aki szerint igazán „ízesre” sikerült a kerület bemutatása, hiszen benne van mindaz, ami Csepelt, a csepelieket jellemzi.

Aki Csepelen él, azoknak ezért, aki nem ismeri a kerületet, esetleg nem is járt még itt, annak pedig éppen ezért ajánlott olvasmány a szerző képeivel gazdagon illusztrált útikalauz.


palffy4Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

fkgyMintegy hatvan előterjesztést tárgyalhat meg mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Első körben elfogadták a városatyák az idei fővárosi költségvetés fő számait, a büdzséről második körben délután tárgyalnak a képviselők. Megállapodást kötöttek az idei Sziget Fesztiválra a Sziget Kft-vel, és döntöttek arról, hogy Puskás Öcsi tiszteletére szoborcsoportot emelnek Óbudán.

Elfogadta a 2013-as fővárosi költségvetés fő számait a Fővárosi Közgyűlés 18 igen, 14 nem szavazattal. A büdzsé 323 milliárd forintos kiadási és 258,9 milliárd forintos bevételi főösszeggel számol. A 64 milliárd forintnyi hiányból 41,4 milliárd forintot az előző évek pénzmaradványaiból finanszíroznak. A fennmaradó részt pedig a fejlesztési célú, 30,2 milliárd forint összegű hosszú lejáratú hitellel fedezik, és 7,5 milliárd forint szolgál majd a hitelek tőketörlesztésére. A költségvetést második körben délután tárgyalja a közgyűlés.

Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés az idei Sziget Fesztivállal kapcsolatos megállapodást a Sziget Kft-vel. A fesztivál rendezője idén 55 millió forint plusz áfa közterület-használati díjat fizethet Budapestnek. A Sziget Fesztivál 2011 előtt ingyenesen használta a közterületet, tavalyelőtt 51,8 millió, 2012-ben pedig 50 millió forint plusz áfát kellett fizetni ezért. Az idei tíz százalékos emelést a főváros előterjesztése szerint az infláció indokolta. A szervezőknek garanciális kötelezést ír elő a főváros a helyszín eredeti állapotba történő helyreállítására. Mivel a főváros jelentős többletterheket vállalt a fesztivál ideje alatt megnövekvő tömegközlekedési és egyéb közösségi igények kielégítésére. Az idén - hasonlóan az elmúlt két évhez - emiatt a főváros és a tulajdonában lévő cégeket legalább 100 millió forint összegben kompenzálja.

Szoborcsoport épül Puskás Öcsi tiszteletére Óbudán

Egyhangúlag döntött a közgyűlés arról, hogy Puskás Öcsi tiszteletére szoborcsoportot emelnek az óbudai promenád területén, a Bécsi út és a Dereglye utca találkozásánál. A műalkotás az öltönyt viselő Puskás Öcsit jeleníti meg, amint az utcán gyerekektől körülvéve egyikük labdájával dekázik. A szobor Pauer Gyula és Tóth Dávid szobrászművészek tervei alapján készül el, és 2013. március 28-án oldják fel.

Elfogadta a közgyűlés a Főpolgármesteri Hivatal létszámának csökkentésére és a feladatellátás racionalizálására vonatkozó javaslatot 18 igen, 14 nem szavazattal. Sárádi Kálmánné főjegyző hangsúlyozta: 208 álláshely ütemezett módon történő csökkentéséről szól a javaslat, főként az önkormányzat feladatainak csökkenése miatt. Hozzátette: elsőként a betöltetlen álláshelyeket szüntetik meg, és nem fűnyíróelvet alkalmaznak.

Radics Béláról is elneveznek utcát

Újabb hat közterület átnevezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés: Kazahsztán és Grúzia fővárosai, valamint Radics Béla zenész neve is megjelenhet a budapesti utcatáblákon. A VIII. kerületben a Bérkocsis utca Gutenberg tér és József körút közötti szakasza Scheiber Sándor nyelvész, irodalomtörténész nevét vette fel, aki a Bérkocsis utca 2. alatti egykori Rabbiképző Intézet újraindításának vezéralakja volt. Mivel a Bérkocsis utca védett közterületi elnevezés, a képviselők döntöttek arról is, hogy egy rövid szakasza átnevezhető legyen, a körút és a Nagyfuvaros utca közé eső rész pedig változatlan maradjon.

A VIII. kerületben a jövőben a kazah főváros, Asztana nevét viseli majd a Nap utca és a Leonardo da Vinci utca találkozásánál található eddig névtelen közterület. Tarlós István a kerület javaslatára tett előterjesztésében a két ország között elmúlt években megélénkült együttműködéssel indokolta a változtatást, hangsúlyozva: Asztana gazdasági válság ellenére történő fejlődése példaértékű lehet minden nagyvárosnak. Ugyancsak a Józsefvárost érintő módosítás a Vagon tér átnevezése Tbiliszi térre, amit a főpolgármester szerint az is indokol, hogy a grúz fővárosban egy jelentős útszakasz őrzi Budapest nevét, sőt Petőfi Sándorról és Zichy Mihályról is neveztek el közterületet.

A IX. kerület kezdeményezésére Bartoniek Géza, az Eötvös József Collegium első, nemzetközi tekintélyű igazgatója nevét viselheti az intézményhez vezető Kollégium lépcső. A XIII. kerületben Radics Béla, a magyar rockzene legendás alakja nevét veheti fel egy a József Attila tér melletti névtelen közterület. A XXIII. kerületben pedig az Alsó-Duna-part elnevezését cserélik Forster János Jakab utcára, a soroksári svábok török kiűzését követő betelepítését segítő munkájára emlékezve.

Bővülhet a vakok gyermekotthona

Bővülhet a vakok Batthyány László gyermekotthona, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén megadta a hozzájárulást az új, ötszintes épületrész felépítéséhez. A fővárosi tulajdonban álló, a XII. kerületi Mátyás király úton lévő ingatlant 1989 óta használja a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola nevű intézmény. Az otthon azoknak a sajátos nevelési igényű, látássérült, illetve látás- és mozgássérült gyerekeknek az óvodai, általános iskolai nevelését, oktatását, valamint teljes körű ellátását végzi, akik a többi gyermekkel nem foglalkoztathatók együtt. Az ott tanulók közül többen betöltötték a 18. életévüket, de más intézménybe szinte lehetetlen őket elhelyezni. Az új épületben az érintettek teljes körű ellátásban részesülnek, az állapotuknak megfelelő fejlesztést kapnak, és védett munkalehetőségük is lesz. A tervezett ingatlan összeköttetésben lesz a főépülettel, ahonnan meg tudják oldani az étkeztetést és a terápiás feladatok ellátását.

Budapest.hu

wittner3A kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg a Weiss Manfréd (korábban Csepel-Sziget Műszaki) Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban február 27-én. A Mansfeld Péter teremben Kollár József igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Wittner Mária országgyűlési képviselőt, 56-os halálra ítéltet, Csepel Díszpolgárát, Morovik Attila alpolgármestert és kerületi általános iskolák (Kék, Kölcsey, Móra) tanulóit.

A megemlékezés alkalmából Baranyi Dániel szakközépiskolás diák Faludy György: Búcsú Recsktől című verséből adott elő részletet. Ezután Wittner Mária országgyűlési képviselő, 56-os halálra ítélt, Csepel Díszpolgára beszédében a kommunizmus áldozataira emlékezett. Elmondta: „Ma pontosan azért vagyok itt, hogy figyelmeztessek azokra a kegyetlen embertelen évekre, amikor a jelszó azt súgta, hogy nem vagyunk kötelesek elszámolni a múlttal. Kegyetlen korszak volt, de aki túlélte, aki egyenes gerinccel állt fel, azt ma már ma nem tudják megváltoztatni. Az elmúlt 30-40-50 évben hamis akkordok csengtek ebben az országban történelmünk kapcsán. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy megismerjétek az 1945 utáni megszállás éveit. Ti fiatalok építitek a jövőt, mi lassan kimegyünk az életből. Pontosan ezért kell ez a figyelmeztetés, hogy tudjatok különbséget tenni és elgondolkodni bizonyos szavak értelmén. Tudjatok látni, értelmezni s magatok eldönteni, hogy a sorsotok merre vitt. Az ok okozati összefüggések gondolkodására kell megtanítani az embereket. Negyven éven keresztül meghamisították a történelmet, de most is hangsúlyozom, hogy az igazságra előbb-utóbb mindig fényre derül”.

wittnerWittner Mária az 1956-os forradalom krónikásainak és igazmondóinak nevezett, Csics Gyula és Kovács János gyermeknaplójából idézett részleteket, majd a könyveket körbeadta az iskolásoknak megtekintésre. Ezt követően szólt a recski haláltábor szörnyűséges emlékeiről, a szökési próbálkozásokról, a munkatáborok iszonyatos embertelenségeiről, majd az 1956-os forradalom döbbenetes kivégzéseinek pillanatairól. Az országgyűlési képviselő kiemelte: „Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy a holtak nevében szóljak”. Búcsúzóul az Országgyűlésben  2001-ben elhangzott Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára írt beszédéből idézett, felelevenítve az utolsó üzenetet a siralomházból.

wittner_kozonsegAntal Zsuzsa

fotó: Zarándi Bence

ov_adossagatvallalasÚjra napirenden volt az önkormányzatok adósságrendezése a kormány keddi ülésén, ahol 600 milliárd forintnyi adósság átvállalását hagyták jóvá - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapesttel, amelytől 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, a tervek szerint március 8-án állapodik meg a kabinet egy nagyobb együttműködési csomagról - tette hozzá a miniszterelnök.

Az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett rá, hogy az ötezernél kisebb lélekszámú települések konszolidációját már befejezték, most az ötezer lelkesnél nagyobbakét kellett rendezni. Tájékoztatása szerint az átvállalt adósság összesen 600 milliárd forintot tesz ki, a mértéke pedig a legjobb pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében az adósság 40, a legrosszabb helyzetben lévőknél pedig 70 százalék.

A fővárosban 60 százaléknyi adósságot vesz át az állam, de itt van néhány részletkérdés. A tervek szerint március 8-án állapodnak meg Budapesttel egy nagyobb együttműködési csomagról - közölte Orbán Viktor, aki jelezte azt is, hogy körülbelül egytucatnyi olyan település maradt, ahol még vannak nyitott kérdések.

Mint ahogy megfogalmazta, nem emlékszik egy olyan pillanatra sem, amikor a helyhatóságoktól ekkora adósságot vállalt volna át a központi kormányzat.
Azonban "...nemcsak adósságot vállaltunk át tőlük, hanem ők közben elfogadták azokat a szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az önkormányzatok még egyszer úgy eladósodjanak, ahogy ez történt az elmúlt húsz évben. (...) Mi átvettük az adósságot, ők pedig elfogadtak sokkal szigorúbb pénzügyi szabályokat" - hangsúlyozta a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, hogy az önkormányzatok mellett több más területen is zajlik az adósság újjászervezése.

Magyarország gondjai abból adódnak - hívta fel a figyelmet -, hogy az államadósság még mindig 77-78 százalékon áll. "Mi nem akarunk felülni annak a kísértésnek, amely azt akarja elhitetni számos európai országban az emberekkel, hogy az államadósság növelése árán lehetne vagy szabadna gazdasági növekedést gerjeszteni" - erősítette meg álláspontját a kormányfő megerősítve, hogy a kormány csökkenő államadósság mellett akar növekedést elérni.

Giró-Szász András a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón leszögezte: valamivel több mint 600 milliárd forintnyi önkormányzati adósságot vállal át a kormány, amelyből 100 milliárd forintnyit, azaz az ötezer lélekszámnál kisebb települések adósságát a kormány már a 2012-es költségvetésben egy összegben teljesítette; a második lépcsőt, tehát az ötezer lakosnál nagyobb városokkal való tárgyalást zárták le.

A kormányszóvivő leszögezte: a kabinet már korábban jelezte, hogy a nagyobb települések esetében csak az önkormányzatokkal való megállapodást követően egyeztet a bankokkal, amikor már összegezni tudja a hitelállomány méretét, struktúráját, így a visszafizetés ütemezését, devizanemeit, illetve a hitelező intézményeket.

Giró-Szász András rámutatott: nem kell, hogy az idei költségvetésben szerepeljen a második forduló adósságát fedező mintegy 500 milliárd forint, mivel még nem dőlt el, hogy milyen konstrukcióban történik a visszafizetés. Hangsúlyozta: a kormány itt "nyilvánvalóan nem egy összegben való törlesztésben gondolkozik", hiszen az önkormányzati adósság jellemzően hosszú lejáratú.

Híradó.hu

Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel

2013. február 27. szerda, 13:09

muzsikasCsepeli iskolásoknak tartott rendhagyó énekórát a Muzsikás együttes a Nagy Imre ÁMK Tornacsarnokában február 27-én. A négytagú formáció országjáró koncertkörútjukat 2005 óta folyamatosan a MOL támogatásával ingyen rendezi meg a tanintézményekben. A program eddig eljutott több mint 250 településen 350 iskolába 80 000 diáknak és 4500 pedagógusnak – tájékoztatott Hamar Dániel zenész.

Együttestársaival (Porteleki László, Éri Péter, Sipos Mihály) mindnyájukat a magyar népzene szeretete kovácsolta össze. A Muzsikások a magyar települések falusi zenészeitől tanulták meg a népzenét. Célul tűzték ki, hogy iskolajárásuk során a rendkívül gazdag Kárpát-medencei népzene kultúráját és a népi hangszereket egy rendhagyó énekóra keretében ismertessék meg a magyar diákokkal. A csepeli fiatalok örömmel hallgatták a kalotaszegi tánczenét, a gyimesi keservest s a mezőségi lakodalmast játszó zenészek muzsikáját. Megismerkedtek a somogyi pásztorok által készített hosszú furulyával és a tamburával. Az együttes tagjai éneket tanítottak az iskolásoknak, akik tapsolós ritmusjátékkal bekapcsolódtak a vidám hangulatú énekórába.

muzsikas2Antal Zsuzsa

fotó: Zarándi Bence

debreCigánypedagógus, a Tóth Zoltán Alapítványi Óvoda alapítója. Hosszú út vezetett a határmenti kis faluból, Bedőről az állami és kerületi kitüntetésekig. Legutóbb Csepel Örökség díjjal jutalmazták emberi és szakmai  eredményeit. Debre Istvánnéval beszélgettünk.

„A lányomra vagyok a legbüszkébb. Látta, hogy ez nem egy kényelmes élet, nem egy sétagalopp. Ennek ellenére, bár kényelmesen élhetne, kényelmesen dolgozhatna, mégis azt mondja: amit anyu, a nagyapám megteremtett, azt kötelességem segíteni. A kuratórium elnökeként úgy viszi tovább az ügyet, hogy teljesen azonosul a célokkal, segít, tervez, fejleszt" – mondja.

Majd így folytatja édesapjára emlékezve a kerületszerte ismert pedagógus: „Amikor reggeltől estig azt hallod, hogy tisztesség, munka, tanulás, akkor mindez egyszerűen a véreddé válik. Jó helyre születtem, jó apám, jó testvéreim voltak. Az édesanyánk halála után a nővérem nevelt fel minket, aki nagyon okosan kezelt bennünket a nyomorban is. Nyolcan voltunk testvérek, hárman még kiskorúak, amikor anyánk meghalt.”

A tanulás iránti vágyat édesapja ültette el benne: „A háborúban sokféle emberrel találkozott, sokat tapasztalt. Nagyon fontos volt neki a tanulás, a mesterségbeli tudás, az emberség, mélyen vallásos volt. Emlékszem, amikor leérettségiztem, hálát adott az Istennek, hogy nem leszek szolga, mint ő.” Sokszor emlegeti a szerencsét, a sorszerűen felbukkanó, meghatározó egyéniségeket, például első tanító nénijét, Dános Valérnét. „Őt már a felköltözésünk után, Pesten ismertem meg. Elvitt a gyerekeihez, velük töltöttem a téli szünetet. Egy életre helyre tett, úgy akartam élni, mint ő. Lettek álmaim. Utána jött a Szárcsa iskola, a felső tagozat és Szegedi Lujza néni, aki úgy nyitotta ki a világot az irodalom, a művészetek felé, ami az egész életemet meghatározta.” Szegedi Lujza személyisége, pedagógusi öröksége ma is ott munkál a későbbi kollégában. „Soha annyit nem kaptam tudásból és emberségből sem a középiskolában, sem a főiskolán, mint Lujzi nénitől.” Azt mondja, mindig jött valaki, akitől tanult, aki továbblendítette, aki fejlődésre inspirálta: „Magamba szívtam, amit lehetett, de én világéletemben csak tanító néni akartam lenni.” Állítja: szerencséje volt, hiszen ha az ember az iskolában 8 évig egy olyan gyerek mellett ül, aki gimnáziumba akar menni, számára is ez lesz a természetes folytatás. A Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, majd tanítói diplomát szerzett.

Pályáját Csepelen, a Kék Általános Iskolában kezdte alsó tagozatos tanítóként, férje ugyanott matematikát oktatott. „Volt egy harmadikos cigány ikerpár. Rendetlenek voltak, elmaradottak, raccsoltak is, de valójában csak nagyon szegények voltak. Úgy döntött a tanító nénijük, hogy kisegítő iskolába küldi őket. Botrányt csaptam és elkezdtük hazahordani őket. Kiderült, hogy hiába van fürdőszobájuk, ha nincs szappan, nem tudják tisztára mosni magukat.”

A pedagógus szerint sok mindent be lehet hozni, csak megfelelő környezetbe kell helyezni a gyerekeket. Így történt ez a nehéz sorsú ikerpárral is, akik később leérettségiztek. „Hol egy darab kenyeret, hol egy ruhát, hol egy jó szót adtunk nekik, végigkísértük őket az érettségiig, aztán főiskolára mentek. Ma mind a kettő mérnök.” A fiatal tanárnéni tudatos felzárkóztatásba kezdett, lehetőségei és a gyerekek szükségletei szerint támogatta a lemaradókat. „Mérges voltam, hogy a tanárok nem úgy kezelik a cigány gyerekeket, ahogy kellene. Azonban azt is észre kellett vennem, hogy a cigány gyerekek sem úgy állnak a tanuláshoz, ahogyan elvárható. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam: nekem csak velük kell foglalkozni. Nem az iskolában kell kezdeni, hanem az óvodában.” Debre Istvánné mosolyogva mondja: az iskolában mindenki tudta, hogy hazavitte a gyerekeket, táborozni jártak, kijárta nekik, amit lehetett. „De minket is így segített Lujza néni. A mi gyerekkorunk attól volt szép, hogy voltak olyan tanárok, mint Szegedi Lujza, Cika néni, Ilonka néni. Nagyszerű emberek voltak, ők nem anyagot adtak le, hanem neveltek. Ha nem ettünk, befizették helyettünk az ebédet és a nővérem fizetéskor vitte nekik a pénzt. Nagyszerű példát mutattak emberségből.”

A Kovács Zoltán Alapítványi Óvodát 1993-ban hozták létre. A rendszerváltás után sokan elvesztették a munkájukat, a lakásukat, az otthon nélkül maradt családok gyerekei pedig nem járhattak óvodába, hiszen szükség volt bejelentett lakcímre. „Sok gyereket bejelentettünk magunkhoz, hogy iskolába, óvodába tudjanak járni. Azt mondtam: összeszedem az utcán bolyongó gyerekeket, és csinálunk egy óvodát" – mesél a kezdetekről. Az intézmény névadója Debre Istvánné unokaöccse, Kovács Zoltán gyógypedagógus. „Nagyszerű ember volt. Végtelenül okos, nyugodt, nem olyan izgága, mint én. Az volt a mániája, hogy csinájunk cigány óvodát, iskolát, gimnáziumot.”

A tanítónő akkoriban pedagógusként komoly sikereket ért el a Kék Iskolában, nem is akarták elengedni a tanári karból. „Jó volt sikeresnek lenni, jól éreztem magam. De Zoli 1990. február 6-án meghalt, két pici gyereket hagyott itt. Úgy éreztem, megpróbálom létrehozni azt, ami az ő álma is volt. Az emlékére neveztük el az óvodát.” Az intézmény beindítása nehézségekkel járt: pénz nélkül, a Soros Alapítvány támogatásával, az önkormányzattól bérelt épületben, egy csoporttal indult a nevelés. „Egy osztatlan csoport volt, mert egy óvónőre futotta. Később láttuk, hogy annyira nagy az elmaradás, hogy kisebb csoportokat kell csinálni, intenzívebben kell fejleszteni.” Az óvoda nyitva állt a már iskolába járó egykori tanítványok előtt, is meleggel és élelemmel várták a nehézsorsú gyerekeket. „Azt gondoltuk: itt meleg van, fűtés van, enni is tudnak és mi tanítjuk őket. Egész nap itt lehetnek, más szellemiségben.”

A tanárnő kiemeli: a szülőkre ők tudnak hatni a leginkább, hiszen közülük nőttek ki ők is. „Több, mint 50 éve élek Csepelen. Mindenki ismer, a szülők elfogadták, ma is elfogadják a véleményünket. Amennyire tudtunk, rajtuk is segítettünk, munkát szereztünk, papírokat töltöttünk ki. A mai napig baráti kapcsolatban vagyunk.” Büszkén mondja, hogy amikor az első fecskéik leérettségiztek, képesítés nélkül visszamentek az óvodába dolgozni, később lediplomáztak, ma pedig ők nevelik a kicsiket.

A Kovács Zoltán Alapítványi Óvodába nem csak cigány gyerekek járnak, „a szegénység, a szociálisan hátrányos helyzet a felvételi kritérium”. Az intézményben hangsúlyos a cigány identitás megerősítése. „Reggel egy cigány népdallal indítunk, a felnőttek cigányul beszélnek egymás között. A gyerekek számára ez teljesen természetes, a magyar gyerekek is tudják, hogy Magdi néni most cigányul beszél valakivel, hallgatjuk a cigány zenét, a verseket két nyelven tanuljuk.”

Az éntudat megszilárdításáról így vall: „Az identitástudatra minden embernek szüksége van. Ha nincs Kazinczynk, nincs magyar nyelvünk. Ha az ember egyszer megtanulta Kazinczyt, a felvilágosult költőket, akkor olyan kreatívvá válik, hogy tudja, cigányként mi a szerepe, mint cigány értelmiségi ember. Ugyanaz, mint bármely más nációban a felvilágosult embereknek. Nem azt mondjuk, hogy a cigány jobb, mint a magyar vagy a hottentotta, hanem azt, hogy más.” Bár az elismeréseknek örül, halkan azt mondja: „Nem engem kell előtérbe helyezni, hanem az ügyet, amiért harcolok. Harcolok, hogy ne lássak ennyi szegény, éhező gyereket."

Angel Marianna

ma_reggelA február 28-i Ma Reggel vendége Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője volt.

A felvételt megtekinthetik ide kattintva.

Németh Szilárd ezt követően a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is nyilatkozott a témával kapcsolatban.

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Csepeli Strandfürdő ünnepélyes megnyitójára.

Időpont: 2013. március 1. 10 óra

Helyszín: Csepeli Strandfürdő (1213 Budapest, Hollandi út 14)

A nagyközönség számára a strand március 1-jén 13 órától tart nyitva.

CsK_lakossgi_tjkoztat_2013Tisztelt Csepeli Lakosok!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Csepel Kapuja – Szociális célú városrehabilitáció című, KMOP-5.1.1/C-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat Támogatási Szerződése 2011. november 15-én aláírásra került. A Vermes Miklós utca – Táncsics Mihály utca – Ady Endre út – Védgát utca – Corvin út – Kossuth Lajos utca – Ady Endre út – Budafoki út – Csőgyár utca által határolt akcióterületen kezdetét vehette a több mint 813 millió forintot meghaladó uniós támogatású projekt megvalósítása, mely 2014. év végén fejeződik be.

A szociális és közösségfejlesztő programokon, illetve közösségi terek létrehozásán túlmenően a Kossuth Lajos utca és Ady Endre út több közterülete megújul, továbbá energia megtakarítást célzó felújításra kerül és került már sor az Ady Endre út 3., Ady Endre út 5., Kossuth Lajos utca 43-45., Kossuth Lajos utca 24-26-28., Ady Endre út 13-15. és a Templom utca 16-30. számú épületeken.

2012-ben megkezdődtek a társasházak felújítási munkái, valamint sikerrel elindultak a közösségi programok is:

A Lajtha László Általános Iskola tánc és kézműves foglakozásai heti rendszerességgel várják a kézimunka, gyöngyfűzés, hagyományos kézműves foglakozások, valamint néptánc és a modern táncok iránt érdeklődő kisdiákokat.

A Csepeli Munkásotthon Alapítvány három művészeti csoportját indította el: ifjúsági művészeti csoport (ének- zene-tánc oktatással), modern tánccsoport (hip-hop tanulással) és egy cigány zenekar működik.

A csoportok tanítást követően, folyamatosan várják a csatlakozni vágyókat, melyet térítésmentesen vehetnek igénybe.

BurattinoA Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthonban kialakításra került egy ifjúsági segélyközpont, ahol képzett pszichológus és fejlesztő pedagógus személyes tanácsadása mellett ingyenesen hívható telefonvonal is működik, mely a krízishelyzetben levő betelefonálóknak biztosít lelki támaszt. Emellett szociális mentor hálózat kezdi meg működését az akcióterületen, megszólítva az utcán csellengő fiatalokat. Ingyenesen hívható segélyvonal száma: 06-80-696012

2013-ban kerül átadásra a Domino Alternatív Ifjúsági Klub (Kossuth Lajos u. 22. – volt Vasas Bisztró helyén), amely tartalmas délutáni programokat – tanulási és felzárkóztatást - kínál a fiatal korosztály számára, valamint megépül a Többfunkciós sportlétesítmény, amelyben sportfoglalkozások, terápiás foglalkozások és családi programok kapnak helyet.

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata hamarosan pályázatot ír ki civil szervezetek számára (ún. programalap: mini-projektek), a helyi közösség bevonását célzó,  térítésmentes közösségi programok (családi- kulturális-sport szabadidős események, rendezvények, tréningek) megvalósítására.

A projekt megvalósítását a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt., azon belül a városfejlesztési osztály menedzseli. A lakosság tájékoztatása írásban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen keresztül, személyesen pedig az ún. rehabilitációs irodában (Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 59. szuterén - szerda 16-17 óra) valósul meg.

Projekt honlapja: http://www.csepelkapuja.hu

Lajtha_Lszl_lt.IskBízunk benne, hogy a projekt sikerei és eredményei találkoznak az Önök elvárásaival.

Csepeli_Munksotthon