A II. világháború áldozataira emlékeztek

2013. szeptember 02. hétfő, 15:37

koszoru11939. szeptember 1-jén a német hadsereg lerohanta Lengyelországot és ezzel elkezdődött a II. világháború, amely a japánok kapitulációját követően 1945. szeptember 2-án zárult.

A két dátum kapcsán emlékezett meg a XX. század legnagyobb világégéséről és azok áldozatairól - köztük csepeli férfiakról, nőkről, gyerekekről – Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata szeptember 2-án, a Szent Imre téri II. világháborús emlékműnél.

A Himnusz elhangzása után a megemlékezés gondolatait Kitzinger Adrienn, az önkormányzat sajtóreferense tolmácsolta a jelenlévőknek. Kiemelte, hogy az európai, az ázsiai és az afrikai hadszíntereken vívott harcokban közel hetven nemzet katonái vettek részt. A világháború áldozatainak száma, beleértve a civileket és a katonákat is, mintegy hatvankét millióra tehető. A valós számokat a háború utáni években nehéz volt meghatározni, hiszen a szovjetek nagyon sokáig semmilyen adatot nem adtak ki a hadifoglyokról és a fogságban, internálásban meghaltakról. Az akkori Magyarország lakosságából közel egymillió civil és katona lelte halálát a világháborúban.

Pilinszky János Harbach 1944 című  ide illő versének elhangzása után az önkormányzat nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, Csepel alpolgármestere, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző helyezték el a kegyelet koszorúit. Őket a Fidesz és az MSZP csepeli frakciója követte az emlékműnél. A rendezvény a Szózat eléneklésével ért véget.

koszoru7koszoru9koszoru15koszoru19koszoru21Czapp József

fotó: Halászi Vilmos

Gyász: elhunyt Csernai Pál

2013. szeptember 02. hétfő, 15:17

CsernaiPalVasárnap hajnalban hosszú betegség után 80 esztendős korában elhunyt Csernai Pál- tudatta hivatalos honlapján az FC Bayern München csapata. A kiváló sportember 1952 és 1956 között a Csepeli Vasas középpályásaként kezdte meg labdarúgó pályafutását.

A magyar szakember haláláról a bajor klub így emlékezett meg honlapján: „Az egész FC Bayern legmélyebb együttérzését fejezi ki Csernai közvetlen hozzátartozóinak és barátainak és mindig meg fogja őrizni emlékét.” A Csepelben 1952-ben mutatkozott be a felnőttek között, s hamarosan a csapat egyik alapemberévé vált. Magyarországi pályája csúcsát 1955-ben érte el, amikor két alkalommal is felléphetett a magyar labdarúgó-válogatottban.

Az 1956-os forradalom után a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált és az akkori bajnoki második Karlsruher SC játkosa lett, ahol huszonnyolc mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett. Az 1958/59-es szezont Svájcban töltötte, majd a Stuttgarter Kickers játékosa lett. Hat évet töltött ott és száztizenhárom mérkőzés alatt tizenegy gólt szerzett. Ezalatt Stuttgartban éttermet nyitott. Levezetésként megint Svájcba szerződött. 1966-ban fejezte be játékos-pályafutását.

Csernai Pál 1977-től pályaedzőként dolgozott a Bayernnél, 1978-tól volt vezetőedző 1983-ig. 1980-ban és 1981-ben is bajnok volt a csapattal, 1982-ben az Aston Villa ellen BEK-döntőt játszott, ám az angolok 1:0 arányban diadalmaskodtak. Sikeresen alkalmazta az újdonságnak számító területi védekezést alkalmazó, ún. Pál-rendszert. 1982-ben pedig megnyerte a német labdarúgó-kupát. Ezek után elmaradtak a sikerek és 1983-ban távoznia kellett Münchenből Trénerként megfordult a PAOK Szaloniki, a Dortmund, a Fenerbahce, a Frankfurt, a Young Boys és a Hertha BSC, majd idehaza az EMDSZ Sopron kispadján is, 1993-ban pedig elvállalta Észak-Korea szövetségi kapitányi tisztét. Jellegzetessége volt a selyemkendő, amelyeket szenvedélyesen gyűjtött.

 

Légrádi G.
Forrás: FC Bayern München, Wikipédia

Orbn-Viktor-Magyarorszg-ma-mr-kpes-fejleszteni-iskolitMagyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avató ünnepségén hétfőn, az új tanév első napján.

 

A kabinet szándékai szerint egy olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol az országban, esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra – mondta, kiemelve: ezért fontos, hogy minden általános iskolás ingyen juthasson hozzá a tankönyveihez. Első lépésként a mostani tanévben az elsősök és a rászorulók kapják ingyen a könyveket – közölte.

Orbán Viktor szólt arról is: Magyarország eljutott oda, hogy beléphet a bérek és fizetések ésszerű, gazdaságilag megalapozott emelésének korszakába.

Elsőként az egészségügyi dolgozók, most pedig – a parlament minapi döntésével – a pedagógusok bérét emelték – emlékeztetett, úgy fogalmazva, hogy ez egy folyamat kezdete, amelynek célja, hogy a magyar fizetések minden területen fokozatosan közelítsenek az európai bérekhez. Szavai szerint az új pedagógus-előmeneteli rendszer kiszámítható, biztos jövőképet ad a tanároknak.

A kormány 2010-ben határozott arról – idézte fel -, hogy újragondolja az ország egész oktatási rendszerét, mert nem tartotta helyesnek azt a korábbi gyakorlatot, amely puszta gyermekmegőrzővé változtatta az iskolákat, és nem volt érthető az sem, hogy tanítási napokon, kora délután mit keresnek az utcákon általános iskolás diákok. Az sem volt helyes, hogy az iskolák olyan intézményekké váltak, ahol a nevelés háttérbe szorult – mondta a miniszterelnök.

Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a neveléshez hozzátartozik a napi rendszerességgel végzett testmozgás is, ezért vezették be a mindennapos testnevelést. Kitért az erkölcsi nevelés fontosságára is, elkerülhetetlennek nevezve a világban való tájékozódáshoz a hit- és erkölcstan bevezetését, mert – mint fogalmazott – olyan polgárokat szeretnének nevelni, akik “egy szilárd értékrendszer talaján állva különbséget tudnak tenni jó és rossz között”.

Az iskolák működtetésének állami átvételéről szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel fokozatosan az ország minden szegletében azonos színvonalú oktatást kaphatnak majd a gyermekek.

A törökbálinti beruházást úgy jellemezte, hogy ilyen nagyságrendű iskolaépítés talán sehol sem valósult meg Magyarországon a rendszerváltás óta. Ez Törökbálint és egyben az ország sikere is – mondta a kormányfő, aki egyúttal közölte, ha a kormány 2014 után is folytathatja munkáját, a Pest megyei településen élők számíthatnak arra, hogy az új sportpálya is megépül.

Forrás: Hirado.hu

nemethA kormánybiztos szerint az elfogadhatatlan, hogy az emberek elveszítsék jövedelmük egy jelentős részét azért, mert a bankok áthárítják a tranzakciós illetéket.

Némelyik bank nagyon eldobta a kalapácsot – jelentette ki Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos az M1 A Lényeg című műsorában annak kapcsán, hogy egyre több pénzintézet hárítja át az ügyfelekre a tranzakciós illetéket.

Hangsúlyozta: az nem lehet, hogy az emberek emiatt elveszítsék a jövedelmük egy jelentős részét. Abból az évi 95 ezer forintból, amit az emberek most a rezsicsökkentésből megspórolnak, a bankok egy jelentős szeletet le szeretnének szelni – mondta a fideszes politikus, aki szerint pártja a hétvégi frakcióülésen foglalkozik a témával. Bejelentik egyébként az újabb 10 százalékos rezsicsökkentést, ami érinti a gáz, az áram és a távhő árát.

A politikus beszélt arról is, hogy a rezsicsökkentés rendkívül sok fogyasztóvédelmi problémát hozott a felszínre. Megemlítette a 10 ezer forintos kötbért, aminek a lényege: ha megállapítják, hogy a szolgáltató nem megfelelően állította ki a számlát és tájékoztatta a fogyasztót, akkor nem csak büntetést kell fizetnie, hanem minden egyes érintett ügyfelének 10 ezer forintos kötbért is. Mint mondta: tíz távhőszolgáltató 560 millió forint kötbért fog hamarosan kifizetni 56 ezer háztartásnak.

Németh fontosnak nevezte, hogy a közszolgáltatásokat egységesítsék és nonprofit szolgáltatók működjenek. Kiemelte, hogy míg az MSZP-SZDSZ-kormányok idején folyamatosan áremelkedésről szóltak a hírek, addig most árcsökkenésről lehet hallani. Megjegyezte, hogy míg korábban a szolgáltatók érdekei érvényesültek, most a fogyasztók szempontjai alapján alakítják ki a vonatkozó törvényt.

Arra, hogy sokan a szolgáltatók kivonulásától tartanak, a politikus úgy reagált: "ez egy biztos piac, amelyet senki nem akar elveszíteni".

(hirado.hu)

keklampa7Hagyományteremtő rendezvénynek adott otthont szeptember 1-jén a Hollandi úti Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont. A Kéklámpás Napon azok a hétköznapi hősök kerültek a középpontba, akik esküt tettek arra, hogy akár életük kockáztatásával is megvédik, megmentik honfitársaikat. A mentősöket, rendőröket és tűzoltókat valamint mentési, szállítási eszközeiket szeretet és rengeteg kérdés fogadta az első alkalommal megrendezett vándoreseményen.

A fotóalbum elérhető ide kattintva.

Bár vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Imre tér általában nyugodt arcát mutatja, ezúttal mentő-, tűzoltó- és rendőrautók sokasága gyülekezett Csepel szívében - az ezzel járó szirénázással. A megkülönböztető jelzéssel ellátott autókból álló óriási karaván fél 11-kor indult el a Hollandi út irányába, természetesen lámpáik, szirénáik bekapcsolásával. A csepeliek jószívvel fogadták a legmodernebb és retro járműveket is felvonultató menetet: integetéssel, tapssal, füttyel bíztatták a karaván tagjait. Az Ifjúsági Tábor előtt már kisebb tömeg várta a nap főszereplőit: apukák, anyukák, gyerekek, kicsik és nagyok együtt fogadták az egyenruhás és civil hősöket.

A rendezvényen részt vett Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, valamint Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek. A Kéklámpás napon jelen volt Meichl Géza dandártábornok, főkapitány-helyettes, Dr. Orphanides Ilona, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Közép-Magyarországi Régiójának vezetője, Papp Péter rendőr alezredes, Csepel rendőrkapitánya, Galgócz-Deák Antal tűzoltó alezredes, Csepel tűzoltóparancsnoka és a rendezvény ötletgazdája: Varga Vanda, az OMSZ mentésirányítója.

keklampaÉles mentés és bemutató

A nap egyik fénypontja a rendvédelmi szervek együttműködését bemutató közös mentés volt, amelyben a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság mellett alternatív mentőszolgálatok is részt vettek. A tervek szerint a budaörsi bázis mentőhelikoptere is bemutatta volna tudását, azonban az élet sajnos közbeszólt: Maglódra riasztották az egységet, így a helikopter csak kesőbb, a délután folyamán landolt a Rendezvényközpontban. Sajnos szükség volt a főszereplők szakértelmére: egy ájult gyermeket a pesterzsébeti mentősök láttak el gyorsan, szakszerűen. A közös mentési bemutatóban egy többsérültes, súlyos közúti balesetet szimuláltak, amelyben egy ittas vezető miatt több gyermek és felnőtt is súlyos, illetve életveszélyes sérüléseket szerzett. A nézők számára átélhetővé vált: az eredményesség kulcsa az összehangolt, precíz munka, az együttműködés és a gyorsaság.

keklampa6Csepel vigyáz rám

Németh Szilárd polgármester beszédében köszönetet mondott azoknak a szakembereknek, akik "a nagy bajban velünk vannak" és emlekeztetett arra a Csepel számára is súlyos tíz napra, amikor az árvíz miatt szükség volt a segítségükre. Kiemelte: a szimulált balesetben a vezető felelőtlenségén túl közrejátszott az is, hogy a gyerekek szürkületben nem viseltek láthatósági mellényt. "Csepelen minden gyereknek biztonságban kell lennie, biztonságban kell megérkeznie az iskolába." - hangsúlyozta a polgármester, majd Bezzeg Judittal, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatójával láthatósági mellényeket adott át alsótagozatos gyerekeknek. Az akció keretében szeptemberben minden csepeli alsótagozatos tanulóhoz eljuttatnak egy láthatósági mellényt, amelynek elején a kerület címere látható, hátulján pedig a Csepel vigyáz rám jelmondat olvasható.

keklampa9Jövőre a Bókayban

A Kéklámpás nap jövőre a XVIII. kerületben, a Bókay-kertben kerül megrendezésre, a jelképes stafétabotot, egy villogót Németh Szilárd adta át Ughy Attilának. A XVIII. kerület polgármestere elmondta: meg kell erősíteni a bizalmat a mentősök, a rendőrség és a tűzoltóság felé, ennek legjobb módja az oktatás, a szemléltetés. A Kéklámpás napnak minden évben másik kerület ad majd otthont.

Csepel első házigazdaként kitett magáért: a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat önálló bemutatói mind fergeteges sikert arattak. A rendőrségi motorok, rendőrautók, az amerikai sheriff-kocsi, a mentőautók, köztük az intenzív ellátásra alkalmas MICU, a Cerny Alapítvány koraszülött mentőautója, a gyerek MOK, a legkülönbözőbb tűzoltóautók, a légzőbázis és a légpárnás mentőeszköz is óriási érdeklődést váltott ki a résztvevőkből, a gyerekek pedig kíváncsian, bátran próbálták ki a járműveket. Közel 200 kistestvérük is tiszteletét tette a Duna-parton: Ivánkovics Zoltán gyűjtő ennyi makettet mutatott be a moszkvai mozgó kriminalisztikai labortól az angol tűzszerészautóig. Gyűjteménye legkedvesebb darabja azonban otthon maradt: valódi, 1959-ben készült Csepel 352-es típusú tűzoltóautója csak egy fénykép formájában volt jelen. Vastapssal köszönték meg a rendőrkutyák bemutatóját, akiket se füst, se lövés nem tántorított el feladatuk ellátásától. A nap másik fénypontja azonban csak ezután következett...

Segítség fentről

Az izgalmakban bővelkedő nap egyik legnagyobb attrakciója a mentőhelikopter megérkezése volt. A nézők már nagyon várták az égi mentőjárművet, sokan tapssal, integetéssel buzdították landolásra a helikoptert. A jármű óriási sikert aratott: bár landolása és felszállása kisebb vihart okozott, a csepeliek nem szűnő érdeklődéssel nézték, fotózták, videózták a legmodernebb mentőhelikopterek egyikét. Győrffy Pál, az OMSZ szóvivője kiemelte: a helikopter nem csupán gyors, rendkívül ügyes is: kis helyeken is le tud szállni, így megkönnyíti a mentést. A mentőszolgálat arca adta át a junior mentőverseny legjobbjainak járó okleveleket: a gyerekek két korcsoportban tették próbára tudásukat.

Természetesen nem hiányozhattak a sportversenyek sem: a mentőszolgálat, a rendőrség és a tűzoltóság képviselői a focipályán mérkőztek meg. Valamint a bogrács mellett: a főzőverseny a résztvevők és a kóstolók tetszését is elnyerte.

keklampa4Amire vészhelyzetben nincs idő

A Kéklámpás nap ötletadója, Varga Vanda a rendezvény apropójával kapcsolatban elmondta: sok ismeretlen ember kereste meg azzal, hogy szeretné a háláját kifejezni, amire a vészhelyzetben nincsen mód. "Akkor nem erre gondol az ember." - tette hozzá az OMSZ mentésvezetője. "Szerettük volna a mentők, a tűzoltók, a rendőrök munkáját megmutatni és megismertetni őket hétköznapi valójukban. Mi is átlagemberek vagyunk, átlagos körülményekkel." - összegezte, majd legszebb Kéklámpás napi élményeként a délelőtti közös felvonulás perceit említette. "Számunkra az természetes, hogy a gyerekek a hétköznapokban integetnek. Most a járókelők, fiatalok, idősebbek egyaránt tapsoltak, volt, aki kiállt az erkélyre és úgy köszöntött minket."

A hétköznapi hősök napja Vastag Tamás fergeteges hangulatú koncertjével ért véget. A rendezvény jövőre a Bókay-kertben hirdeti a kéklámpások nagy tetteit.

Angel Marianna

fotó: Tóth Beáta

Vasárnap sem jár a 171-es autóbusz

2013. szeptember 01. vasárnap, 07:19

Kedves csepeliek!

 

Kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a 171-es autóbuszok ma sem közlekednek - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.

A_birk-csapatMár csak alig több mint két hét (pontosan 15 nap) van hátra a hazai rendezésű birkózó világbajnokságig, amire gőzerővel készülnek a magyar válogatott tagjai. A Csepeli Birkózó Clubból hárman is szőnyegre lépnek majd a szeptember 16. és 22-e között rendezendő világversenyen, és a XXI. kerületben élő Sastin Marianna is a harcba száll majd a világbajnoki címért.

 

A felnőtt szabadfogású válogatott Gulyás István szakág-vezető irányításával, tíz fővel edzőtáborozik az azerbajdzsáni Baki melletti "Quba” nevű olimpiai központban, ahol a csepeliek közül Szmik Attila, Lukács Norbert és Gulyás Zsombor készül a csapattal. A távoli vidék kitűnő terep a felkészüléshez, hiszen olyan ellenfelekkel mérhetik össze tudásukat, mint a londoni olimpia 60 kilós bajnoka Ashgarov, vagy az azeri Jamaladdin, és Gazymov illetve -a már azeri színekben versenyző- kubai Rodriguez Valera Alexis, aki világbajnoki címmel is büszkélkedhet. A csapatban olyan magyar kiválóságok is helyet kaptak, mint a londoni olimpián bronzérmes Hatos Gábor, vagy a szintén az olimpián szerepelt, Eb-ezüstérmes Ligeti Dániel.A kéthetes tábor szeptember 1-ig tart, és már a felkészülés utolsó fázisát jelenti a sportolók és szakvezetőik számára. A budapesti világbajnokságon Németh Zsanett (72 kg), Kardos Róbert (55 kg) és Szmik Attila (96 kg) képviseli a csepeli színeket, illetve Sastin Mariannért (59 kg) is érdemes lesz szorítani.

 

GulysLigetiHatosG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Légrádi G.
Fotók: Gulyás Zsombor

Kenu4-esSzombat délután tíz finálét rendeztek a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon, ahol mindegyik futamban született magyar érem. Világbajnok lett Medveczky Erika, Kozák Danuta, Vajda Attila, a Vasbányai–Mike páros és a Szabó Katalin-Fazekas-Zur Krisztina alkotta egység  is.

A tizedik szombati döntőben pedig a Csepeli Kajak-kenu Egyesületből a Korisánszky Péter–Korisánszky Dávid testvérpár -Varga Dáviddal és Vass Andrással egy hajóban – a harmadik helyen végzett a kenu négyesek 1000 méteres futamában. A magyarok eddig összesen 5 arany, 1 ezüst, és 4 bronzérmet szereztek a kajak-kenu vb-n.

 

 

Légrádi G.
Forrás és fotó:Nemzeti Sport Online

Nem járnak ma a 171-es autóbuszok

2013. augusztus 31. szombat, 09:04

Kedves csepeliek!

 

Kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a 171-es autóbuszok ma nem közlekednek.

Véradással zárták a munkahetet Csepelen

2013. augusztus 31. szombat, 09:02

veradas2A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) együttműködve szervezett véradást a polgármesteri hivatalban. Augusztus 30-án 25-en jelentkeztek véradónak, ebből húsz önkéntes lett alkalmas a vérvételre, köztük hatan újak – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Maisztorovics Nóra, a Magyar Vöröskereszt területi véradásszervezője.

Az MTI közleménye szerint nyáron adnak a legkevesebben vért, Debrecenben például a vérhiány miatt halasztottak el tervezhető műtéteket júniusban. Az ország biztonságos vérellátásához napi 1500-1700 véradás szükséges – közölte az OVSZ.

Általában az A, B, AB, 0-ás vércsoportok negatívjaiból csappan meg legjobban a készlet – hangsúlyozta a szervező. A vérkészletek pótlására személyenként ötpercnyi idő elegendő, ugyanis ideális esetben ennyi időtartam alatt folyik le az alkalmanként 450 milliliter vér. A steril, egyszerhasználatos, műanyag zsákban összegyűlt készítményeket a Karolina úti vérellátó központba szállítják, ahol komponensekre lebontva szűrik a fertőzésektől.

veradasMa véradásra jelentkezhetett minden 18 és 65 év közötti, 50 kilogramm fölötti egészséges felnőtt ember. A férfiak évente ötször, a nők maximum háromszor adhatnak vért. Előtte alaposan kivizsgálják a jelentkezőket, megmérik a vérnyomást, meghallgatják a szívet és tüdőt, kitapintják a nyaki nyirokcsomókat, megtekintik a látható nyálkahártyát.

Az egészségi állapotra és az életvitelre vonatkozó kérdőív kitöltése után a véradók vizet és nápolyit kapnak, majd ujjszúrás következik. Azonnali laborvizsgálattal megállapítják, hogy megfelelő-e a vas mennyisége a szervezetben. Mindig a kivizsgáló orvos dönti el, hogy a leendő véradó alkalmas-e donornak. A tényleges procedúra után célszerű 5-10 percet pihenni, majd folyadékot fogyasztani és aznap a testmozgást, a megerőltetést kerülni.

Magyarországon 1959 óta önkéntes és térítésmentes a véradás, azonban ötszáz forintos étkezési utalvánnyal honorálják a jócselekvőket.

veradas3A Kaprancai házaspár életében különleges alkalomnak számított a közös véradás. A 41 éves feleség először esett át a tűszúrásos eljáráson: „Régóta gondolkodtam rajta, csak sajnos sosem értem el a szükséges 50 kilogrammot. Elsősorban a segítőszándék vezérelt. Nagyon jó hatással volt rám a jótékony cselekedet, érzelmileg feltöltődtem. Szívből ajánlom minden embertársamnak.”

Véradáshoz szükséges okmányok: személyi igazolvány (helyettesíthető diákigazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal), lakcímkártya és TAJ kártya.

veradas4veradas5veradas6Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta