A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot "bürokrácialebontó csomagként" jellemezte.

Közölte: a kormány szeptemberben összegzi a 2010-ben megkezdett államreform eddigi eredményeit, de szerinte bőségesen van még tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen "az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét".

Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha jóval hatékonyabb államapparátusa van - hangsúlyozta a miniszter, a kormány területi közigazgatásért felelős tagja, aki a napokban végigjárja az összes kormányhivatalt, és találkozik a járási hivatalok vezetőivel is.

Lázár János szerint az államapparátusnak "elsősorban fejben kell megváltoznia", mert az állam - noha az adófizetők pénzéből működik - még mindig hajlamos arra, hogy uralkodjon az emberek fölött, ahelyett, hogy szolgálná őket. "Az új állam olyan, amely segít, és nem segítségre szorul. Az új állam olyan, amelyre számíthat minden magyar polgár" - fogalmazott.

A tárcavezető "bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomagként" jellemezte az Államreform 2-t, mert el kell érni, hogy "jóval kevesebb hülye szabály, kevesebb bürokrácia legyen az életünkben".

A program egyik fő eleme az "állami rezsicsökkentés" lesz, a cél ugyanis az, hogy az összes állami szolgáltatás díját jelentősen csökkentsék, sőt egy részüket ingyenessé tegyék. Példaként említette, hogy a tervek szerint legalább egy igazolványt mindenki ingyenesen kap majd, emellett az illetékeket is mérsékelni akarják.

"Az állam legyen olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket" - összegezte a célokat. Az Államreform 2-nek része lesz a köztisztviselői életpályamodell kialakítása is - közölte Lázár János. A politikus azt is elmondta, hogy 2015. január 1-jétől 15 napra csökkentik az általános ügyintézési határidőt a mostani 21-ről.

Tervezik továbbá, hogy a kormányablakok postai vagy államkincstári szolgáltatásokra, állampapír-kereskedelemre is alkalmasak legyenek, vagy hogy egy állami közszolgáltató cég ügyfélfogadási pontjai legyenek. Megjegyezte, legalább 260-280 kormányablakra van szükség az országban.

Fontosnak nevezte végül, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban legyen szélessávú internetkapcsolat, amelynek segítségével az emberek elektronikusan intézhetik közügyeiket.

Az Államreform 2-höz szükséges törvényjavaslatokat várhatóan még idén ősszel elfogadja az Országgyűlés - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

MTI

Vásárhelyis gólyák a Bükkben

2014. szeptember 03. szerda, 08:26

golyak2A korábbi hagyományokhoz hűen az idén is megérkeztek a vásárhelyis gólyák a szilvásváradi táborhelyükre. A leendő kilencedikesek három napig élvezhették a közösséggé formálódás játékokban gazdag és kihívásokkal teli eseményeit. Az ifjú táborlakók gyors és zökkenőmentes beilleszkedését a leendő osztályfőnökök és tanárok mellett öt lelkes felsőbb éves diák is segítette.

„A változatos programsorozatot hangulatos erdei vonatozással indítottuk majd az Istállós-kőn található Ősember barlangjába vezetett az utunk, ahonnan a Fátyol vízeséshez sétáltunk tovább. Az estét az ismerkedés jegyében zártuk, amelyet nagyon élveztek a diákok, hiszen rengeteg kedves kis játék, vicces feladat várt rájuk” - mondta Csongrádi Tamás a gólyatábort szervező tanár.

A második nap délelőttjét a csapatépítés határozta meg, ahol mindhárom gólyacsapat kipróbálhatta leleményességét a kincskeresésben a tájékozódásban vagy éppen a pókhálómászás rejtelmeivel ismerkedhettek meg. „Az környező erdőt hamar bezengte a „kicsik” vidám kacagása, és ettől mi is sokkal boldogabbnak éreztük magunkat.” emelte ki Költő Roland és Balázsfalvi Zsófia a diákönkormányzat oszlopos tagjai.

A délután folyamán minden táborlakó belekóstolhatott a régészkedés, a tűzgyújtás, a fazekasság, búzaőrlés, a szövés vagy éppen a kecskefejés fortélyaiba az Archeopark világában.” Nagyon nagy élmény volt az elmúlt időkre jellemző tevékenységekben elmélyedni, és ez rádöbbentett minket az idő gyors múlására, hiszen tavasszal érettségizünk, nemrég pedig mi is gólyák voltunk” mondta Hronyecz Judit, Lőrincz Ágota és Kósa Krisztián végzős diákok.

A kalandpark és a lézerharc rejtelmei a nap méltó megkoronázását jelentették, amelyet az esti tábortűz melletti kötetlen beszélgetéssel tettek még varázslatosabbá a gólyafiókák.

A harmadik nap bobozással és szabadprogrammal telt el, ahol a gólyák már úgy viselkedtek, mintha ezer éve ismerték volna egymást.

Két gólya, Zámborszky Nóra és Vajda Viktor a következőket „kelepelték”: „Nagyon boldog és életre szóló három napot tölthettünk együtt egy igazán festői tájvédelmi környezetben, ahol mindenki, tanár és diák egyaránt jó fej volt. Hihetetlenül sok barátságra tettünk szert, rengeteg pozitív élménnyel lettünk gazdagabbak, nekünk már vidáman indul az új tanév!”

Bédiné Dancs Zsuzsanna a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója fontosnak tartja a tanulás mellett kihangsúlyozni a barátságok kialakítását, elmélyítését és a rendszeres mozgás jelentőségét a tanulók körében, mert ha testben, lélekben és szellemben erőssé válnak a tanulók, akkor boldog és sikeres életet élhetnek. A siker elengedhetetlen kulcsa a csapatmunka a jó közösségek kialakítása, ahol szerepet kap a segítségadás és az egymással való törődés is.

forrás: Kovács Zsófia angol tanár

III. Szent István Kupa Csepelen

2014. szeptember 03. szerda, 06:18

noikeziA Csepel DSE szeptember 6-7. között ismét megrendezi a már hagyományosnak tekinthető III. Szent István Kupa utánpótlás kézilabda tornát. A fiatalok öt korosztályban mérik össze erejüket. A lányoknál az U11-es (2003) és az U13-as (2001) csapatok jönnek el Csepelre. Az U11-eseknél a házigazdákon kívül a Szigetszentmiklósi NKSE, az Érdi Sport és a Vecsés SE mérkőzik egymással. A leány U13-as korosztályban a Csepel DSE mellett az Érdi Sport, a Vecsés SE és az ÓKSI vesz részt a tornán.

A fiúknál az U10-es (2004) korosztályban csak a Szigetszentmiklósi KSK-val mérkőznek a 21. kerületiek. Az U12-esek (2002) között a házigazdákon kívül itt lesz az Angyalföldi Sportiskola, a Százhalombattai Vuk SE és a Szigetszentmiklósi KSK. Az U14-es (2000) korosztályban a Csepel DSE, a Százhalombattai Vuk SE, az ÓKSI és a Szigetszentmiklósi KSK játszik egymással.

noikezi2„Az elsődleges célunk az ezzel a tornával, hogy a gyerekek élvezzék a játékot – mondta Kalmár Zsolt, a szervező Csepel Diáksport Egyesület elnöke. – Megpróbáltunk nagyjából hasonló erősségű csapatokat meghívni. Abban azért bízom, hogy valamelyik korosztályban sikerül az első helyen végezni. De ha mégse, akkor sincs tragédia, mert az is erősíti a fiatal játékosokat.”

Csepel.hu

Meghívó - Nemzetiségi Nap

2014. szeptember 02. kedd, 14:26

Kedves Barátaink!

 

A Csepeli Görög, Német és Örmény Önkormányzat 2014. szeptember 6-án (szombaton) 14 és 18 óra között Nemzetiségi Napot szervez a négy éves ciklus zárásaképpen a hagyományoknak megfelelően, melyre ezúton szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait.

A rendezvény színhelye: Királyerdei Művelődési Ház (1213 Bp., Szent István út 230.)

Műsor:

A táncteremben: A Csepeli Görög, Német és Örmény Önkormányzat kulturális csoportjainak bemutatkozása, műsora. Nemzetiségi táncház.

A RÉSZVÉTEL INGYENES.

A program támogatója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata


Budapest, 2014. szeptember 2.

Csepeli Görög Önkormányzat

Csepeli Német Önkormányzat

Csepeli Örmény Önkormányzat

Tisztelt Csepeli Lakosok!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptember 1–7. között kaszálási és fűnyírási munkákat végzünk az Erdősor utcai lakótelepen.

Kérjük megértésüket és türelmüket a munkavégzés során.

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

Zöldterület-fenntartási Osztály

lafoA lakosság kérését figyelembe véve az önkormányzat forgalomtechnikai eszközökkel csökkenti a forgalmat, ezzel együtt jócskán mérsékli a zajszintet és a környezetszennyezést a Szabadság utcában és az Arany János utcában, valamint biztonságosabb lesz az áthaladás az Erdősor és a Szabadság utca kereszteződésében – közölte Borbély Lénárd alpolgármester azon a lakossági fórumon, amelyet ebben a témában rendeztek meg a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában szeptember 1-jén. Az alpolgármester ígérete szerint a fórumon elfogadott intézkedéseket szeptember 30-ig megvalósítják.

Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a Csepel központját elkerülő gerincút már elkészült szakasza is csökkentette a belvároson áthaladó forgalmat, de a gerincút 2. ütemének megépítésével lenne igazán érezhető a változás. Az önkormányzat azon van, hogy a főváros és a kormány támogatásával mihamarabb folytassák a gerincút építését. Az alpolgármester jó esélyt lát erre, mert megvan rá a politikai szándék.

Az önkormányzat a lakók kérésének tesz eleget, hogy javaslataik figyelembe vételével módosítja a közlekedést a Szabadság utcában és az Arany János utcában, valamint az áthaladást az Erdősor utca és a Szabadság utca kereszteződésében a következő hetekben. A lakók szerint túlságosan megnőtt a forgalom a környéken, amely növelte a balesetveszélyt, valamint emelkedett a zajszint és a környezetszennyezés.

lafo2A Szabadság utcán a Csepeli úttól két jelzőlámpa átprogramozásával csillapítják a forgalmat. Kevesebb zöld jelzést kapnak a járművek, amivel lassítják és mérséklik az áthaladó közlekedést, valamint forgalomtecnikai eszközöket fognak kihelyezni a legkritikusabb útszakaszra. Megváltozik az Arany János utca forgalmi rendje is. A környéken élők számára több javaslatot is megfogalmaztak a fórumon. Végül a két alternatív javaslat közül -- az Arany János utcai lakók kérésére -- mind a kettőt megvalósítják. Ezek szerint egyirányúsítják az Arany János utcát a Szent László út felől az Erdősor utca, valamint a Völgy utca irányába. A lakók határozott kérésének megfelelően fekvőrendőröket is elhelyeznek az utcában szeptember 30-áig. Az Erdősor utca és a Szabadság utca kereszteződésében úgy javítják az átmenő forgalmat, hogy a Szabadság utcáról a jobbra kanyarodó sávot kiszélesítik. A közlekedéstechnikai változtatások eredményeképpen felére, harmadára csökkenhet a forgalom a problémás útszakaszokon.

lafo3lafo4lafo5cs. a.

fotó:Tóth Beáta

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Fővárosi Törvényszékhez fordul azok után, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerint lehet választási kampánytevékenységet folytatni a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézetben. Az FVB a Helyi Választási Bizottsághoz hasonlóan kimondta, hogy Horváth Gyula, a balliberális pártok polgármester-jelöltje valamint Falus Ferenc, a balliberális pártok budapesti főpolgármester-jelöltje választási kampányt folytattak az orvosi szakrendelőben. A döntésük szerint azonban a kampánytevékenységük megfelelt a jogszabályoknak, mivel szerintük csak hatósági épületben nem lehet kampányolni, és a rendelőintézet nem tekinthető hatóságnak.

Az FVB döntése szerint tehát az összes olyan magyarországi intézményben, munkahelyen lehet választási kampányt folytatni, amely nem tekinthető hatóságnak. 25 évvel a négyigenes népszavazás után így ismét lehetővé tennék Magyarországon a munkahelyeken a pártpolitikát és a választási kampányokat. Az FVB döntése alapján - elméletileg - mostantól akkor sem lehet megállítani a kampánycsapatokat, ha azok az orvosi műtőbe vagy az intenzív osztályra próbálnak bemenni és a magatehetetlen beteget vagy az ott dolgozó orvosokat, nővéreket próbálják győzködni. Amennyiben ugyanis ezt bármely munkahelyen meg meri tenni a kórház, rendelőintézet, iskola, óvoda, bölcsőde, vegyipari üzem vagy akár a Paksi Atomerőmű vezetője, a jelen állás szerint - az FVB döntése alapján - a demokrácia ellenségeként bánhatnak el vele.

Bár a politikusok döntő többsége józan ésszel gondolkozik, Horváth Gyula és Falus Ferenc példája azt mutatja, hogy ez nem minden esetben van így. Úgy tűnik nem mindenkinek jut eszébe, hogy a munkahelyek, orvosi rendelők nem a pártpolitika színhelyei, beteg embereket, dolgozó orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat nem illik politikával zaklatni.

Csepel vezetőiként jelenleg a Gyurcsány-párti politikusok miatt egy olyan abszurd helyzet előtt állunk, hogy még bennünket próbálnak elmarasztalni, csak mert megvédjük a kerület egészségügyi ellátásra szoruló polgárait, és azt szeretnénk, ha legalább akkor nem zaklatnák őket a pártok, amikor az orvosra várnak vagy éppen orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be a Fővárosi Törvényszékhez, és továbbra is megvédjük a csepeli polgárok alapvető emberi és betegjogait!

 

Budapest, 2014. szeptember 2.

Ábel Attila

alpolgármester

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Németh Szilárd a Lánchíd Rádióban

2014. szeptember 02. kedd, 11:44

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere a Lánchíd Rádióban beszélt arról, törvényellenes Falus Ferenc kampánya.

A felvétel meghallgatható ide kattintva.

Borka-Szász: Horváth Gyula csak sétálgatott

2014. szeptember 02. kedd, 11:07

rendelo„Németh Szilárd és a Fidesz visszaélt a csepeli betegek adataival a kampány során?" címmel tartott sajtótájékoztatót Szabó Szabolcs, az Együtt-PM csepeli országgyűlési képviselője, és Borka-Szász Tamás, a DK elnökségi tagja, csepeli önkormányzati képviselő.

Mint ismeretes, a XXI. Kerületi Helyi Választási Bizottság helyt adott Németh Szilárd panaszának, és megállapította, hogy Horváth Gyula megsértette a választási törvényt, amikor Falus Ferenccel, a baloldal közös főpolgármester-jelöltjével a Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézetben kampányolt.

Szabó Szabolcs, az Együtt-PM csepeli országgyűlési képviselője szerint Németh Szilárd, Csepel polgármestere törvénytelenül szerzett adatokkal támasztotta alá a helyi választási bizottsághoz benyújtott panaszát, ugyanis a beadványhoz a szakorvosi rendelő biztonsági kameráinak felvételét csatolta, amely felveti a hivatali visszaélés bűntettét. "Példátlan, hogy Csepelen valakik törvénytelen módon letöltik a vagyonvédelmi céllal készülő biztonsági felvételeket, majd ezeket eljuttatják a csepeli polgármesteri hivatalba, és ott politikusok vagy egyéb illetéktelen személyek nézegetik" – mondta Borka-Szász Tamás, aki felhívta a figyelmet, hogy „több jogász egybehangzó véleménye szerint” a fenti cselekedet számos pontban megsérti a Büntető Törvénykönyvet, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, valamint kezdeményezi a helyi képviselő-testület rendkívüli összehívását.

Felvetésünkre, hogy a kamerarendszert Horváth Gyula alpolgármestersége alatt szerelték be a rendelőintézetbe, azt válaszolta, tudnak róla, majd hozzátette, akkoriban még olyan idők jártak Csepelen, hogy a szakorvosi rendelőintézeteket milliárdos összegért újítottak fel. Borka-Száz Tamás szerint nem az a botrány, hogy Horváth Gyula sétálgatott a folyosón, hanem az, hogy a felvételen betegek szerepelnek, így következtetni lehet arra, hogy milyen rendelésre mentek, s hogy milyen egészségügyi problémájuk van. Újabb felvetésünkre, miszerint a nyilvánosságra hozott egyik kameraképen kitakarták a betegek arcát, akik így nem azonosíthatóak, azt válaszolta, hogy nem látta ezeket a képeket.

Újságírói kérdésre, hogy miért ment be Horváth Gyula a rendelőintézetbe, Borka-Szász Tamás azt felelte, tudomása szerint Horváth civil ruhában sétált be a rendelőbe, és "semmilyen kampánytevékenységre utaló anyag” nem volt nála. "Horváth Gyula körbevezette a vendégét (Falus Ferencet), néhány betegnek - udvarias, jól nevelt emberként - odaköszöntek, kezet fogtak velük, és talán megkérdezték, hogy szolgál a kedves egészségük" – mondta Borka-Szász Tamás.

Csepel.hu

Gabonatárház látogatás szeptember 20-án

2014. szeptember 02. kedd, 10:13

gabona_piciEddig csak a HÉV-ről láthatta, most megnézheti belülről is!

A séta során megtekintjük az 1928-ban átadott épület raktár helyiségeit, silóit, a gépházat, legvégül pedig felmegyünk az 53 méter magas toronyba is.

Előzetes bejelentkezés alapján a turnusok 10, 12 és 14 órakor indulnak találkozó a Szabadkikötő bejáratánál.

 

Bejelentkezés és bővebb felvilágosítás:

Királyerdei Művelődési Ház

1213 Budapest, Szent István út 230.

Tel.: 278-2747, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Támogatónk a Mahart Gabonatárház Kft.