Több mint 1,3 milliárd forintot nyert településfejlesztési témájú kiemelt uniós pályázaton Csepel Önkormányzata. Az összeg felhasználásáról a 2013. január 10-én, csütörtökön megtartott képviselő-testületi ülésen döntöttek a csepeli városatyák. A pályázat keretében Csepel déli lakóközpontjának szociális rehabilitációja valósulhat meg. A projekt különlegessége, hogy várhatóan 100 %-os támogatási intenzitással valósulhat meg.

Bár Csepel lakosságának nagyobb része lakótelepeken él, az első komolyabb városrehabilitációs projektre sajnos csak egészen későn, 2009 után, messze elmaradva a hasonló településektől kerülhetett sor. A hatezer lakost és 1548 lakást érintő  Ady-lakótelep integrált szociális rehabilitációja elnevezésű projekt eredményeképpen az elmúlt években jelentősen javult az ott élők életminősége. A 2012 júniusában befejezett beruházás-sorozat különlegessége volt, hogy az új kerületi vezetés a feladatok átvételekor 216 millió forintot tudott megtakarítani, amit újabb feladatok beemelésével és egy tartalombővítés beiktatásával szintén városrehabilitációra költhetett. Ennek keretében az épületek egy részén kicserélték a nyílászárókat, hőszigeteléssel vonták be és felújították a házak külsejét, korszerűsítették a közösségi tereket, barátságosabbá tették a környezetet, járdafelújítás során díszburkolattal látták el a korábbi hepehupás gyalogsétányokat. Az elsőhöz hasonló városrehabilitációs projekt indult el Csepel kapuja szociális célú városrehabilitációs program néven, amely megvalósítási szakaszban van.

A most megnyert pályázat akcióterületre: a Vermes Miklós utca - Kossuth Lajos utca - Karácsony Sándor utca - II. Rákóczi Ferenc utakkal határolt terület. A rehabilitációs területhez kapcsolta a pályázó önkormányzat a hozzá szervesen kapcsolódó Szent Imre teret. A városrehabilitációs akcióterület ennek keretében 664 lakást és 1690 lakost érint. A terület 72%-a önkormányzati tulajdonban van, a többit társasházak, lakásszövetkezetek vagy magántulajdonú albetétei és más tulajdonú részek alkotják. A projekt főbb elemeit a panelrehabilitáció, a zöldfelületi infrastruktúra fejlesztése, a 2008-ban megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában új közösségi tér kialakítása, munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő tevékenységek, alternatív utcai mentorálás, játszóház kialakítása, tehetséggondozási program és más kisebb programok teszik ki.

Csepel az elmúlt bő egy évben kiemelkedően sok állami, fővárosi és uniós támogatású beruházással gazdagodhatott. Többek között így került sor kettő, a belső kerületekkel összekötő új kerékpárút és a csepeli gerincút átadására, 54 kilométer hosszan új csatornaszakasz kiépítésére és a Vas Gereben utcai szivattyútelep korszerűsítésére, melynek köszönhetően december óta nem ömlik több csepeli szennyvíz a Dunába. Az önkormányzat ezen túl háromszázmillió forintot nyert óvodafejlesztésre is.

Csepel.hu

Felhívás

2013. január 10. csütörtök, 12:03

A Csepeli Mérnökhallgató Közhasznú Alapítvány ebben az évben is meghirdeti ösztöndíj pályázatát, melyre Csepelen lakó vagy Csepelen érettségizett, kizárólag első éves mérnökhallgatók jelentkezését várják. A személyi adatokkal, telefonszámmal, e-mail címmel ellátott pályázatokat az első félévi eredmény lezárását igazoló leckekönyv másolatával az alapítvány kuratórium elnökének címére küldhetők: Nógrádi László, 1211 Budapest, Templom u. 18.).

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. február 15.

Csepeli Mérnökhallgató Közhasznú Alapítvány kuratóriuma

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Magyarországról elhurcolt németek emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésére, melynek keretében emléktáblát avatunk a polgármesteri hivatal falán.

Program:

 

Istentisztelet

  • időpont: 2013. január 19., szombat, 9 óra
  • helyszín: Kisboldogasszony templom (1211 Budapest, Szent Imre tér 1.)

emléktábla leleplezése

  • időpont: 2013. január 19., szombat, 10.15 óra
  • helyszín: a polgármesteri hivatal épületének nyugati oldala (1211 Budapest, Petz Ferenc utca 1-3.)

DK-Csepeli-irodaavatHa valaki arra lenne kíváncsi, hogy Borka-Szász Tamás ex-MSZP-frakcióvezető, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció csepeli szervezőembere mit dolgozik az önkormányzatban, nem lenne könnyű megmondani. Képviselő-testületi ülésekre, rendezvényekre tavaly szeptember óta nem jár, és beadványai, kérdései, javaslatai sincsenek az egyébként Tárnokon élő politikusnak.

Miközben a képviselői munka elhanyagolása miatt csak egy teljes év után lehetne elveszíteni a képviselőséget, sejthető, hogy a politikus azért a honoráriumát nem felejti el rendszeresen felvenni. És ha a képviselői munka el is maradt, a háttérben azért épülget a Demokratikus Koalíció csepeli rendszere. Lapunk információi szerint Borka-Szász  Tamás és a korábban SZDSZ-es Kál Károly ebből a célból alapították meg közös cégüket, a Kalbo Kft-t, amely a Demokratikus Koalíció Kossuth Lajos úti pártirodájának is otthont ad.

Balliberális pártcégparadicsom

Még nincs kampányidőszak, így a kerületünk 2010-ben hatalomból kibukott balliberális politikusai elsősorban nem a munkára és megjelenésre, hanem a tavasszal induló kampány informatikai-gazdasági háttérországára koncentrálnak. Ezért kezdhetett cégalapításba 2012 augusztus 21-én Szenteczky János MSZP-s pártelnök, aki vélhetően már saját Hírkomp című újságának szerkesztőségében írja a közleményeit, amelyekről ugyanott értesül, majd készíti az önkormányzati vezetőket fennkölt erkölcsi magaslatokból elítélő öninterjúit.

De a Csepel.info információi szerint hasonlóan érte el az augusztusi cégalapítási láz a Demokratikus Koalíció csepeli szervezetét is. Ez esetben Kál Károly korábbi SZDSZ-es frakció- és pártvezető valamint Borka-Szász Tamás gyurcsányista politikus alapítottak közös céget KALBO Irodai és Informatikai Szolgáltató Kft-t néven 2012. augusztus 27-én. Bár a tulajdonnevekből összerakott cégelnevezés alapján a korábban SZDSZ-ben, annál is korábban MSZP-ben, és még annál is korábban az állampárt titkosszolgálatnál dolgozó Kál Károlyt Borka-Szász Tamás nem engedte maga mögé, a székhely Borka-Szász tárnoki házába lett bejelentve. A Demokratikus Koalíció csepeli irodája is ennek a cégnek a Kossuth Lajos úti irodájában nyílt meg 2012. október 1-jén.

Kalbo-kftA cégalapításos készülődés mindenképpen az optimizmus vitathatatlan jele, hiszen a pártemberek vállalkozásai sok százmillió forint közpénzt tudtak kisajtolni az MSZP-s vezetésű önkormányzattól 2010 októberéig. Ezt a gyakorlatot a vállalkozó kedvű politikusok talán éppen ott folytatnák, ahol a vereség miatt abba kellett hagyniuk. Információink szerint önmagában Kál Károly cégei több, mint kettőszáz millió forinthoz jutottak különböző megbízások alapján a csepeli adófizetők pénzéből, a Juhász Ferenchez köthető cégek pedig ennek sokszorosát kaphatták az MSZP-s évek alatt a Csevak nevű önkormányzati pénzszivattyúból. Arra viszont, hogy Borka-Szász Tamás “udvari bonyolító” családi cége mennyi közpénzes megbízáshoz jutott Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárként való munkálkodása alatt, soha nem kaptunk választ, pedig jó néhányszor megkérdeztük róla a politikust.

Két dolog azonban biztos. Az egyik, hogy a cégalapítási láz mind az MSZP mind a gyurcsányista DK háza táján a választási kampányhoz kötődik. A másik pedig, hogy ha a két balliberális párt ismét meg tudja szerezni a hatalmat Csepelen, alakásügyletekben már “bizonyított” Juhász Ferenc-féle cégek, a piaci, játszótéri,galvániszapos és más őrzés-védelemben “járatos” Kál Károly-féle cégek, az újságkiadásban verhetetlen Szenteczky-féle Hírkomp, a sportban “legyőzhetetlen” Takács Krisztián-féle Csepel FC Kft., az informatika területén “meghekkelhetetlen” Kál-Borka-féle KALBO Kft. és a kisebbségi ügyekben “leiskolázhatatlan” Kállai József-féle tanoda is közel kerülnek a tűzhöz, a csepeli adófizetők milliárdjaihoz.

Bármilyen furcsán is hangzik, ilyenformán – mivel a többi balliberális vállalkozó képviselő-jelöltet még nem ismerjük – extrém esetben még az is előfordulhat, hogy egy 2014-ben győztes balliberális frakció nem csak kormányozni tudja majd a kerületet, hanem egy személyben működtetni is, önmaga cégeinek kiszervezve az önkormányzati részfeladatokat. Arról pedig, hogy az önkormányzat jegyzőjeként mindezt ki és hogyan oldaná meg jogilag, talányos választ adott az MSZP-t jól ismerő forrásunk: az a jogász, aki doktor volt, de már nem az, és aki jelenleg külföldön készül a nagy visszatérésre.

Csepel.info

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a Teller Ede út ünnepélyes utcanévtábla avatására.

Helyszín: Károli Gáspár utca - Teller Ede út kereszteződése

Időpont: 2013. január 15. (kedd) 10.00 óra

Tisztelettel várjuk Önöket!

Nem trükközhetnek a szolgáltatók

2013. január 09. szerda, 09:44

n_sz_20130109A lakossági panaszok és a társadalmi párbeszéd hatására sikerül elejét venni, hogy a rezsidíj-csökkentési kormányrendelet ellenére a szolgáltatók a korábbi díjakat számlázzák ki a fogyasztóknak – közölte lapunkkal Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a Fidesz parlamenti munkacsoportjának vezetője. Elmondta, a díjcsökkentésnek nemcsak a költségvonzatát, hanem a társadalmi hatását is érdemes figyelembe venni.

– A Fidesz parlamenti frakciója munkacsoportot alakított a rezsidíjak csökkenésének nyomon követésére. Január 1-jétől hatályos az a kormányrendelet, amely szerint a gáz-, villany- és távhőszámlákban tízszázalékos díjcsökkentést kell érvényesíteniük a fogyasztóknak. Mit mutatnak az elmúlt napok tapasztalatai, résen kell lennie a lakosságnak?

– A legfontosabb cél, hogy minden háztartásnál érvényesüljön a tízszázalékos díjcsökkenés. A munkacsoport működése igazolható, eddig csaknem kétszáz lakossági megkeresés érkezett hozzánk. A legtöbb panasz az előre – három-hat hónapra – kibocsátott számlák esetében jött, ugyanis volt olyan szolgáltató, amely a december 15-én megjelent kormányrendelet ellenére a régi díj szerint küldte el a számlát a fogyasztóknak december 27-én. A munkacsoport fellépésének köszönhetően azonban visszavonták ezeket a számlákat, és újakat bocsátottak ki. Megjegyzendő, hogy a szolgáltatók az áremelésnél sosem felejtik el érvényesíteni az új díjtételeket, fordítva ez nehezen működik.

– A kormány szerint jogszabály-módosítással is lehetővé teszik, hogy a tízszázalékos díjcsökkenés minden esetben érvényesüljön.

– Ebben az esetben is ez történt, hiszen hétfőtől hatályos az erre vonatkozó új rendelet. Eddig ugyanis a gázszolgáltatóknál jogszabály határozta meg, hogy tarifaváltozáskor az előre kibocsátott számlák esetén a régi díjtételeket harminc napon belül helyettesíteni kell az újakkal. Az áramszolgáltatókra viszont ez a rendelkezés nem vonatkozott. Szintén a lakosság hívta fel arra a figyelmet, hogy a járási központokban körülményes az ügyintézés, hiszen a szolgáltatók nem tartanak fenn mindenhol ügyfélirodákat. Ezen is változtatunk. A lakossági díjak csökkenésén túl a társadalmi hatást is érdemes figyelembe venni. Először tört meg ugyanis a jég, a régióban, sőt Franciaországon kívül Európ­ában ilyen szintű díjcsökkentés nem volt, és ebből adódóan az emberek elkezdtek a saját ügyeikkel foglalkozni. Konkrét gazdasági előnyük származhat abból, hogy mennyire sikerül adott esetben a közreműködésükkel érvényesíteni a rezsiszámlák csökkentését.

– Ön mennyire tartja esélyesnek, hogy a szolgáltatók a kötelező díjcsökkentésből adódó bevételkiesésüket más területeken érvényesítik, vagyis áthárítják a gazdaság egyéb más szereplőire, akik viszont azt majd továbbtolják a fogyasztókra, a lakosságra ?

– Nem tudják majd áthárítani semmilyen formában sem, ha kell, a kormány ezt újabb jogszabály-módosítással akadályozza meg. Látni kell azt is, hogy a cégeknek ez nem is állhat érdekükben, hiszen a lakossági ügyfélkör a piacnak csak egy kisebb részét képezi. Éves szinten mintegy ötszázmilliárd forintot tesz ki a szolgáltatóknak a piacról és a lakosságtól származó bevétele, a díjcsökkentés pedig 28 milliárd forint kiesést jelent, azaz a teljes forgalom mintegy öt százalékát. Ugyanakkor az állam országos szinten 52 milliárd forintot fizet ki a távhőszolgáltatóknak a rezsidíjcsökkenésből adódó kiadásaik ellentételezéseként. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy ma egy átlagos háztartás jövedelmének harminc-ötven százalékát költi rezsidíjra, sőt Csepelen olykor még többet is. Ez abból is adódik, hogy 2002 és 2010 között, a szocialisták kormányzása idején a villanyáram lakossági díja a duplájára, míg a gáz költsége a háromszorosára emelkedett, miközben az inflációs ráta 58 százalékot tett ki. A régióban nálunk a legmagasabbak a rezsidíjak. Vagyis nem arról van szó, hogy a kormány tönkreteszi a szolgáltatókat, hanem kizárólag a lakossági díjaknál csökken a nyereségük.

– Ezek szerint attól nem tartanak, hogy kivonulnak e cégek Magyar­országról.

– Miért tennék, hiszen bevételük és forgalmuk jelentősebb részét továbbra is a piacról szerzik. Másrészt ha egy szolgáltató ilyen döntést hozna, hamarosan mások lépnének a helyére.

– Információink szerint tavasszal újabb rezsicsökkentésre számíthat a lakosság, a mostani három terület mellett máshol is.

– Ennek nagyon örülnék, s újabb területeken, így például a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjaknál is érvényesíteni lehetne csökkentést. Ám ezeknél bonyolultabb lehet a tarifaváltozás például a tulajdonosi szerkezet, a díjtételek meghatározása miatt.

– Milyen az együttműködésük a Fónagy János államtitkár vezette négytagú tárcaközi bizottsággal? Azt a testületet ugyanabból a célból hozta létre a kormány, mint amiért a munkacsoport is megalakult.

– A mi feladatunk, hogy a társadalmi párbeszéd alapján információkat juttassunk a tárcaközi bizottsághoz, amely adott esetben megteremti a jogszabályi hátteret a díjcsökkentés érvényesítéséhez.

MHO

Wass Albert kalandos élete Amerikában

2013. január 09. szerda, 08:22

rekasi2Wass Albert igazsága Amerikában címmel rendezett megemlékezést az önkormányzat az erdélyi íróról a Nagy Imre Általános Művelődési Központban január 8-án, éppen azon a napon, amelyen 105 évvel ezelőtt született. A színháztermet megtöltötték az érdeklődők. Takaró Mihály irodalomtörténész az író amerikai életútjáról tartott előadást, majd Rékasi Károly színművész monodrámáját tekinthették meg a nézők.

Takaró Mihály arról beszélt, hogy miután Wass Albert 1945 tavaszán elhagyta hazáját, hosszú éveken át vívódott, mely országban telepedjen le. Erdélybe és Magyarországra nem térhetett vissza, mert kommunista hatalomátvétel történt, személyét pedig üldözték. Hat évig élt Németországban, majd 1951-ben gyerekeivel hajóra szállt, hogy Amerikában, a szabadság országában találjon új otthonra. Úgy vélte, Amerika az az ország, amely jelentős politikai befolyással bír a világban, s íróként megalkuvás nélkül ápolhatja az erdélyi szellemiséget. Amikor partra szálltak, egy szót sem tudott angolul, de egy skót származású amerikai, név szerint Elisabeth McClain, aki később a felesége lett, pártfogásába vette, s három hónap múlva már jól érthetően beszélt angolul.

takaroHamarosan népszerű lett az amerikai magyarok körében, és sorra végigutazta a legnagyobb amerikai és kanadai városokat, ahol a legtöbb magyar élt. Egy 1967-es adat szerint 1,7 millióan vallották magukat magyar származásúnak. Célul tűzte, hogy összefogja az emigrációban élő magyarságot, a félretájékoztatott amerikai közvéleményt pedig megismerteti Magyarország és Erdély valós történelmével. Az ötvenes évektől a Floridai Egyetemen oktatott európai irodalmat. Az intézmény egyedülálló volt abban, hogy megünnepelték március 15-ét és október 23-át. Wass Albert szépírói tevékenysége mellett 32 újságban publikálta cikkeit, s történelmi könyvet írt Erdélyről angol nyelven.

Ezt követően Rékasi Károly Szerelmem, Erdély címmel mutatta be monodrámáját, amelyben Wass Albert amerikai életének egy-egy epizódját villantotta fel. A színművész az előadás után elmondta, hogy műsorának megszületéséért köszönet illeti Koltay Gábort, aki az ő főszereplésével készített dokumentumfilmet 2007-ben. A film Wass Albert egyik regénye – az Adjátok vissza a hegyeimet! -- alapján született. Rékasi Károly ekkor ismerte meg alaposabban Erdélyt és az ottani emberek életét, akiket úgy jellemzett, hogy szeretetreméltóan képesek örülni a legapróbb dolgoknak, noha szegénységben élnek.

rekasiA színész eddig mintegy 120 alkalommal mutatta be előadását szerte az országban és a határokon túl. Egy éven át a Thália Színházban tűzték műsorra folyamatosan. A színművésznek Erdélyben „döbbenetes fogadtatásban” volt része, mert Wass Albert emléke elevenen él. A színész szerint Erdélyben sokan még mindig félnek a magyar írótól, mert személye erős kohéziót jelent a magyarság körében.

csarnai

fotó: Zarándi Bence

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 10-én (csütörtökön) 8.00 órától rendkívüli ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.) A meghívót ide kattintva tekinthetik meg.


sztk2XXI. századi felszereltség a gasztroenterológián

Új kolonoszkópot kapott Csepel Önkormányzatától a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézete. A 6, 8 millió forint értékű diagnosztikai eszközt a gasztroenterológiai szakrendelésen részben terápiás célokra, részben szövettani mintavételre alkalmazhatják a közeljövőben a szakorvosok.

Január 8-án, a szakorvosi rendelőintézetben az új orvosi műszer hivatalos átadásán dr. Juhász György intézményvezető főorvos jeles alkalomnak nevezte, hogy egészségügyi rendelőjük életében mostantól egy nagy értékű kolonoszkóp birtokosai lehetnek. A gasztroenterológiai szakrendelőben jelenlévő Csepel elöljáróinak – Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester és Ábel Attila, valamint Morovik Attila alpolgármesterek – a főorvos köszönetét fejezte ki a munkavállalóknak tavaly adott 25 ezer forint pénzbeli adományért, valamint a cafetéria juttatásokért. Beszédében az intézményvezető óriási jelentőségűnek értékelte, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben fenntartójuk, a XXI. kerületi önkormányzat nemcsak az intézmény működőképességének megőrzésére, hanem a működőképesség folyamatos fejlődésére is figyelmet fordít.

sztk3Ezután dr. Illés Krisztina orvos-igazgató bemutatta a világítással és optikai lencsével ellátott, 150-160 cm hosszú, hajlékony, csőszerű kolonoszkópot, mely a vastagbél endoszkópos vizsgálatát teszi lehetővé. Az üvegszálas optika által továbbított képernyőn megjelenő képen az orvos megtekintheti a vastagbél állapotát. A gasztroenterológus szakorvos elmondta, hogy a diagnosztikai módszerrel gyulladásos bélbetegségeket, polipokat, daganatokat, vérzésforrásokat lehet felfedezni, melyek orvoslásához a kiegészítő eszközök is rendelkezésre állnak. Az orvos-igazgató szakmai ismertetőjében hangsúlyozta, hogy a teljesen korszerű kolonoszkóp nemcsak diagnosztizálásra alkalmas, hanem apróbb műtétek elvégzésére is (pl. kisebb méretű polip eltávolítása).

2013 januárjában a legmagasabb szintre felszerelt endoszkópos vizsgáló helyiségben dr. Mihályi József betegjogi képviselő többszörös ünnepnek és jótékony cselekedetnek minősítette a csepeli önkormányzat által finanszírozott új kolonoszkóp megvételét. Kiemelte, hogy az orvosi műszer hasznosságát a csepeli lakosok érezhetik igazán, mert sokkal közelebb kerülnek térben és időben a korai diagnosztizációhoz, mely bizonyos betegségek kialakulásában prevenciós jelleggel bír.

sztk4Végül az egészségügyben 14 éve dolgozó asszisztens megmutatta az érdeklődőknek azt a kétmedencés automata mosóberendezést, mellyel a műszer fertőtlenítését általában a nagyobb kórházakban végzik. Elmondása szerint, a fővárosi szakrendelők között teljesen egyedelálló felszereltséggel működik a csepeli intézmény eme területe.

A rendelőintézet gasztroenterológiai szakrendelésén a kolonoszkópos vizsgálatokat heti egy napon végzik majd.

sztkAntal Zsuzsa

fotó: Zarándi Bence

A rezsicsökkentéssel kapcsolatos hírek, közlemények továbbítására és kérdések fogadására indított oldalt a Fidesz érintett munkacsoportja a Facebookon.

A "2013 a rezsicsökkentés éve" elnevezésű oldalra érkezett tapasztalatokat, kérdéseket továbbítják Németh Szilárdnak, a Fidesz parlamenti frakciójának a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentést ellenőrző és nyomon követő munkacsoport-vezetőjének.MTI

forrás: https://www.facebook.com/2013ARezsicsokkentesEve