Vasárnapig kitart a hőség

2013. június 21. péntek, 08:36

sunshine-and-flowerPénteken az ország nagy részén derült idő várható, helyenként azonban kialakulhatnak záporok. A legmagasabb hőmérséklet 33 és 37 Celsius-fok között várható.

Vasárnaptól némileg mérséklődik a hőség, de még akkor is 30 fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által középtávú előrejelzésből.

E szerint pénteken az ország nagy részén derült idő várható, általában kevés gomolyfelhővel, de helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés, jégeső és rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék kísérheti. A legalacsonyabb hőmérséklet 17 és 23, a legmagasabb 33 és 37 Celsius-fok között várható.

A sok napsütés mellett szombaton is lehet helyenként zápor, zivatar. A Kisalföldön az északnyugati szél időnként megélénkülhet, másutt mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű, nappal 31-36 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap már többször erősen felhős lesz az ég, de néhány órára kisüthet a nap. Ekkor már többfelé várható zápor, zivatar, utóbbiak környezetében viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul, a nappali maximumok várhatóan 28 és 33 fok között lesznek.

Híradó.hu

SzechenyiirodaepuletJúnius 20-án a II. Rákóczi Ferenc út 97-105. szám alatt nyitotta meg kapuját a Széchenyi Programiroda. Az ünnepélyes megnyitón számos olyan dolog szóba került, ami pozitív változást hozhat Csepel életében.

A megnyitón a csepeli önkormányzatot Németh Szilárd polgármester és Borbély Lénárd alpolgármester képviselték. Az iroda munkatársai közül Benyó Balázs regionális igazgató és Veres László Péter fejlesztési tanácsadó volt jelen.

Benyó Balázs köszöntőjében emlékeztetett arra, már 35 hasonló intézmény működik országszerte, melyek az Új Széchenyi Terv megvalósításának támogatására jöttek létre. Az iroda 2011-ben kezdte meg működését - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hívta élétre -, s november óta már a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik. Néhány adattal is szolgált a csepeli vállalkozásokkal kapcsolatban: kiderült, kerületünk még nem túl aktív ezen a területen. Éppen ezért közelebb szeretnék hozni az irodát és annak tevékenységét a csepeliekhez, akiket minden hasznos és támogatandó ötlettel várnak.
Veres László Péter elmondta, csütörtökönként tartanak majd nyitva 12 órától 16:30 óráig,  s főként vállalkozásokat - elsősorban a kis- és középvállalkozásokat (KKV) várják -, de nem zárkóznak el a nagyvállalkozásokkal és a civil szervezetekkel, valamint önkormányzatokkal létesítendő megállapodásoktól sem.
Benyó Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi vállalkozásoknak már most fel kell készülniük 2014-re mert az idén már túl sok kiírás nem várható, ám a jövő évi ciklusra várható.

Ezt követően Sepsi Zsigmond, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Csepeli Szervezetének elnöke, az ADU Oktatási Központ első embere kapott szót, aki kifejezte örömét a most megnyílt intézmény kapcsán, és felajánlotta segítségét a csepeli vállalkozásokkal történő kapcsolatfelvételben.
Németh Szilárd polgármester köszöntőjében felelevenítette az iroda létrehozásának ötletét, és elmondta, hogy az adatok szerint az országoshoz képest gyenge a csepeli vállalkozók pályázati részvétele, amin változtatni kell. Szólt a régi csepeli hagyományokról és arról, hogy  egykoron jelentős ipari tényezőként tekintettek a  kerületre, ami sajnos mára nagyot változott, de továbbra is vannak kihasználatlan lehetőségek, amit talán éppen a Széchenyi Programiroda segítségével lehetne kiaknázni. Elmondta, nem volt egyszerű a csepeli iroda megnyitása, de végül Schultz Gábor ügyvezető igazgató közreműködésével és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának, Fónagy Jánosnak a támogatásával megvalósulhatott az elképzelés.

Csepel Önkormányzata térítésmentes üzlethelyiség használatot biztosít, amit egy együttműködés keretében a képviselő-testület is támogatott, továbbá a fenntartási költséget is az önkormányzat vállalta magára, kiegyenlítve így a forrásokat és a lehetőségeket.
A polgármester végezetül hozzátette: bízik benne, hogy az iroda működése is hozzájárul ahhoz, hogy hosszú idő után újra „berúgják azt a jelképes motort”, amit Csepelnek hívtak anno, és az egykori gyár szívébe helyezve azt ismét a fejlődés útjára állíthatják.

 

SzechenyiirodakozosgratulacioSepsiurral

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szechenyiirodanyitvatartas

 

 

 

 

 

Légrádi G.
Fotó: Tóth Beáta

Csepeli pedagógusok munkájának elismerése

2013. június 20. csütörtök, 15:16

koszontesJúnius 20-án a polgármesteri hivatalban adta át Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere a pedagógus szolgálati emlékérmeket, valamint köszöntötte a közelmúltban kitüntetett csepeli tanítókat, tanárokat, intézményvezetőket.

A fotógaléria elérhető ide kattintva.

Az eseményen Kitzinger Adrienn sajtóreferens üdvözölte Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, Csepel polgármesterét, Morovik Attila alpolgármestert és Tóth János tankerületi igazgatót, valamint a megjelent pedagógusokat, majd felkonferálta a Fasang Árpád Alapfokú Művészetoktatási Intézmény két művésztanárát. Dr. Szentkirályi Aladár hegedűn, Kozma István pedig gitáron adta elő Gabriel Faure Pavane című, eredetileg zongorára írt darabját.

koszontes2A csodás dallamok után Németh Szilárd köszöntötte a kollégákat. Elmondta, ez az emlékérem egy személyre szóló díj is egyben: „Nem csak a tanításban eltöltött időszakot a szaktudást, hanem az óvodai, az általános iskolai és a felsőoktatás átalakításában végzett munkát köszöni meg a kormány, a budapesti és a csepeli önkormányzattal közösen”.

A polgármester kitért arra, ő is a pedagógusi pályát követően választotta a politikát. Szavai szerint Csepel ma már az a hely, amelyre országszerte is odafigyelnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idén Csepelről huszonnyolcan kaptak kormányzati, budapesti és kerületi kitüntetéseket.

A polgármester elmondta, a 2013/2014-es tanév a „Csepeli gyermekek éve” lesz, hiszen a diákok, az ő oktatásuk, nevelésük a kulcs múlt és jövő között. is.

Egy régi arab mondás így inti a tanítványt: „olyan mestert keress, akinek szelleme világos, tudása nagy, szíve jó” – zárta le beszédét Németh Szilárd.

Ezt követően átadta az emlékérméket és az okleveleket. Az önkormányzat a hölgyeknek virággal, az uraknak pedig Csepel borával kedveskedett. Pedagógus Szolgálati Emlékérmet 2013-ban az alábbiakban felsorolt csepeli tanárok kapták meg:

koszontes3Dr. Fazekas Lászlóné matematika, műszaki ismeretek és fizika szakos tanár – a Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatója, Dr. Okányiné Németh Erika – tanító-történelem-földrajz szakos tanár – Lajtha László Általános Iskola, Viczkó Tamásné zenetanár – Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kósa Gábor zenetanár – Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sipos Katalin zenetanár –  Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Miskolci Józsefné zenetanár – Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Dr. Szűcs Lajos zenetanár – Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Losonci Lászlóné tanító, orosz-pedagógia-angol szakos tanár – Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Garami Gyuláné matematika-fizika szakos tanár – Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Kulifai Istvánné óvodavezető – Szivárvány Óvoda, Hrubi Jánosné óvodapedagógus – Gyermeksziget Óvoda.

Ezen a délelőttön azok is köszöntve lettek, akik korábban Balogh Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Tarlós Istvántól, Budapest főpolgármesterétől vehették át a kitüntetéseket. Ők a következők:

Németh László-díjat tízen kaptak. A Katona József  Általános Iskolából hárman: Kovács Andrea, Baloghné Tari Borbála, Busáné Marosi Ilona, a Szárcsa Általános Iskolából Kapuvári György. a Jedlik Ányos Gimnáziumból Fodor Mária, a Mátyás Király Általános Iskolából Turúné Tóth Anikó, a Lajtha László Általános  Iskolából Dr. Okányiné Németh Erika és Mancsuska Magdolna, a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézményből Galy Istvánné ésViczkó Tamásné, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolából Dr. Tasnádiné Hajdú Ágnes és Fogarasi Attiláné.

Brunszvik Teréz-díjban ketten, Csiszár Jánosné ( Csillagtelepi Óvodák ), és Sebők Lászlóné ( Kerek Világ Óvoda )  részesültek. Eötvös József díjat Várnainé Körber Éva (Lajtha László Általános  Iskola ) kapott. Az Apáczai Csere János-díjra három pedagógust:  Elekné Becz Beatrixot (Jedlik Ányos Gimnázium ), Parák Jánosnét (Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ) és Balogh Gábort ( Egressy Béni Református Művészeti Középiskola ) találták alkalmasnak.

Bárczy István díjban Krassói Kornélia ( Jedlik Ányos Gimnázium ), Kollár József ( Weiss Manfréd Középiskola ) és Csábi Józsefné ( Görgey Általános Iskola ) részesült.

Czapp József

fotó: Tóth Beáta

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint Csepelen június 21-25. között lesz légi kémiai kezeléssel járó szúnyogirtás, földi pedig június 17-25. között. Biológiai gyérítés június 19-25. között várható a Duna-parton.

testuleti0619Jelképes áron átvenné a csepeli önkormányzat a csepeli evezős telepet, hogy az továbbra is a kerületben élők sportolását szolgálja - erről döntött az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésén.

 

A döntés az után született, hogy kiderült: a telepet máris kiárusítaná a Csepel SC-t az MSZP-s vezetés idején tisztázatlan körülmények között megkaparintó Indotek Group cégcsoport. Az offshore-cégcsoport Podolák György MSZP-s parlamenti politikus irányítása alatt, Avarkeszi Dezső MSZP-s politikus igazságügyi államtitkársága idején tudta megkaparintani a felbecsülhetetlen értékű csepeli sportlétesítményeket. A testületi döntést az MSZP-n kívül valamennyi csepeli frakció támogatta, az MSZP tiltakozásul távol maradt.

 

A Németh Szilárd polgármester által előterjesztett javaslat szerint a két helyrajzi számon található ingatlanokra - a jogi státuszok tisztázását követően - jelképes, 5-5 forintos vételi ajánlatot tesz az önkormányzat azért, hogy a területen a csepelieknek további sportolási lehetőséget biztosítson. A döntés további célja a versenysport hosszú távú támogatása a fenntartási és működési költségek önkormányzat által történő átvállalásával. A hiányos, ám ennek ellenére határozatképes képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a javaslatot, az MSZP-n kívül valamennyi frakció támogatta a javaslatot.

Az MSZP-frakció egyetlen tagja sem tartotta vitára érdemesnek a javaslatot. Közleményükben ők gúnyűzésnek nevezték, hogy az evezős telep a segítségükkel offshore-cégcsoport kezébe kiszervezett és évek óta folyamatosan leépülő Csepel SC-től ismét közösségi tulajdonba kerüljön. Az ülésen nem vett részt Borka-Szász Tamás független képviselő, aki igazoltan maradt távol.

A polgármester a javaslat vitájában kifejtette, hogy az előző MSZP-s vezetés milyen eszközökkel játszotta át a Csepel Sport Club ingatlanvagyonát a Csepel SC Alapítvány kezére, ami így az átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégcsoport markába került.

A történtek előzményeire kitérve a polgármester azt is kiemelte, hogy a Csepel Evezős Klub frissen megválasztott elnöke, Horváth László levélben fordult a kerületi önkormányzathoz, ugyanis – mint azt írta - a terület jelenlegi gazdája 2017-ig bezárólag értékesíteni szeretné az ingatlant. Erre a klubnak ugyan elővásárlási joga van, ám az eladási árként meghatározott horribilis összeget képtelen kifizetni. A Csepel SC Alapítvány öt részletben, nem kevesebb 110 millió forintot szeretne bevasalni az egyesülettől, az árajánlatot pedig mindenfajta formaság nélkül egyenesen az Indotek Group adta.

Németh Szilárd felháborítónak nevezte a valaha ingyen megszerzett tulajdonú terület gazdáinak ilyen mértékű haszonszerzését, és felolvasott egy másik levelet, amit az alapítvány írt neki, melyben azt állítják, hogy jelenleg is tárgyalásban állnak a csepeli evezősökkel, és kérték a polgármestert, hogy vonja vissza javaslatát. A testületi ülést megelőző nap keltezett levélben - szemben a korábbi vételi ajánlattal -a Csepel SC már azt állította, hogy nem kívánják a piacon értékesíteni a területet, mert erre – mint írják - sem erkölcsi, sem jogi alapjuk nincs.

A levélre reagálva Csepel polgármestere egy napirendi kiegészítő határozati javaslatot tett a testület felé, melyben az önkormányzat felhatalmazza, hogy járjon el, illetve állapodjon meg - a vélhetően egy tulajdonosi hátterű - Csepel Sport Club Alapítvánnyal illetve Csepeli Munkásotthon Alapítvánnyal az alapítói jogok önkormányzatra vagy az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságára, az önkormányzat alapításában létrehozott alapítvány számára történő átruházásra. Ez a felhatalmazás kiterjed a két alapítvány tulajdonában lévő ingatlanok megvételére, ingyenes átadására, és az alapítványi kuratóriumok, döntéshozó illetve ellenőrző szerveinek átalakítására az önkormányzat illetve a képviselő-testület nevében. A kerület vezetője hozzátette: amennyiben sikerülne kivitelezni a javaslatot, úgy minimum száz évre kötelezettséget írna elő ezen területek kizárólagos sportcélú hasznosítására, fejlesztésére.

A javaslatot minden jelenlévő - ellenszavazat nélkül- támogatta.

Csepel.hu

forum44A Fidesznek már a 2010-es választási programjában szerepelt, hogy „erős Magyarországot” akar, s ennek részeként vetítették előre a 2012 végén bejelentett általános rezsicsökkentést – jelentette ki Németh Szilárd polgármester, a rezsiellenőrzési munkacsoport vezetője azon a lakossági fórumon, amelyet a XVII. kerületi Fidesz- Magyar Polgári Szövetség szervezett június 19-én. A csepeli vendéget Riz Levente, a XVII. kerület (Rákosmente) polgármestere köszöntötte. A fórumon megtudtuk azt is, hogy kicsoda a titokzatos fekete öves Kati néni, akire a szocialisták szívesen hivatkoztak a rezsicsökkentéssel kapcsolatban.

 

Orbán Viktor miniszterelnök váratlanul jelentette be decemberben a rezsicsökkentést, amire jó oka volt: a kormány így kerülhette el, hogy nem indítottak ellene hosszú hecckampányt, amellyel a szolgáltatók és az érdekeiket védő MSZP alááshatták volna a rezsicsökkentés végrehajtását. A kormány számára nem volt kétséges, hogy a baloldalinak mondott MSZP-nek nem fog tetszeni a rezsicsökkentés, hiszen kormányzásuk idején a szolgáltatók érdekeit szem előtt tartva, folyamatosan nőttek a rezsidíjak. Tették ezt annak ellenére, hogy Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető az ország füle hallatára letette a nagyesküt és lassan, szótagolva mondta: nem lesz gázáremelés. De lett! Ráadásul, miközben a gáz világpiaci ára jócskán visszaesett 2008-ban, Magyarországon a Gyurcsány-Bajnai kormány idején még magasabbra növelték az árakat. Európában Magyarországon a legrosszabb a helyzet, mert egy átlagos család a jövedelmének 32 százalékát kénytelen rezsikre költeni - emelte ki a "rezsibiztos".

forum21Németh Szilárd közölte: ha nem Orbán Viktor a miniszterelnök, akkor nincsen rezsicsökkentés. A korábbi MSZP-s kormányok idején szóba sem kerülhetett a téma, most pedig különféle kifogásokkal támadják a lakosság terheit mérséklő intézkedéseket. Jellemző eset "Kati néni" története, akire szocialista körökből egy ideig gyakran hivatkoztak, hogy bezzeg neki korábban 40 százalékkal csökkentették a rezsidíját. Mint mondta, utánajártak a dolognak, és kiderült, hogy „Kati néni, a fekete öves komcsi” azért fizetett jóval kevesebbet másoknál, mert az MSZP biztosította számára a kedvező tarifát párthűsége miatt. A kivételezett helyzetű Kati nénit azóta nem emlegetik az ellenzék részéről. A mostani rezsicsökkentés viszont mindenkire egyformán érvényes. A kormány szándékának támogatottságát jelzi, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 87 százaléka egyetért vele, s már több mint kétmillió aláírást összegyűjtöttek a támogatására.

Az Orbán-kormány célja, hogy - ellentétben az MSZP-vel – a fogyasztók érdekeit előbbre sorolja a szolgáltatókénál, s törekvését tettekben is kifejezze. Az áram- és gázszolgáltatók a rezsicsökkentés bejelentése után kifogások sokaságával hozakodtak elő. Például azzal, hogy nincs idejük felkészülni a tarifák mérséklésére. Igen ám, de ugyanilyen panasz nem hangzott el részükről, amikor megemelték a díjakat, noha akkor is a tarifák változását kellett végrehajtaniuk. A különbség csak az, hogy most a saját profitjukból kell kigazdálkodniuk az árcsökkenést, s a jelek szerint ez bizony fáj nekik. A szolgáltatók a mérőóra-cserékkel is trükköztek és trükköznek, aminek a kárát szintén a fogyasztók látják.

Németh Szilárd jelezte, hogy a kormány további rezsicsökkentési intézkedései kiterjednek a kiskapuk bezárására, amikkel a szolgáltatók a fogyasztókat igyekeznek rafináltan megkárosítani. A temetkezési díjakat is átvizsgálják, mert elfogadhatatlanul és megfizethetetlenül drágák a temetések. Ősszel, még a fűtési szezon kezdete előtt a gáz árának újabb jelentős mértékű csökkentését jelentik be.

forum24forum32Cs. A.

fotó: Halászi Vilmos

Megjelent a Csepeli Hírmondó júniusi második száma

2013. június 20. csütörtök, 11:03

A tartalomból: 

  • Levonult az ár, sikeres volt a védekezés. Képes összefoglalónk a csepeli árvízi napokról. Érintett lakók is megszólalnak.
  • Itt a nyár, többet kirándulunk, a gyerekek táborba indulnak. A játék hevében, kerékpározás közben könnyebben megesik a baj: mit tehetünk baleset esetén?
  • Egy fiatal, csepeli roma énekesnőt mutatunk be, akit nem hiába biztattak, hogy amit nagyon szeretne elérni, az félig már meg is valósult. Priskin Gina vall a sikerről, származása előnyeiről és hátrányiról.
  • Több csepeli tanár is kitüntetést kapott a pedagógusnap alkalmából. Lapunkból megtudhatja, kiknek gratulálhatunk.

Civil élet, sport, kerületi programok, rejtvények. Keresse lapunkat a postaládájában.

evzaro4Fellélegezhetnek az iskolások, hivatalosan is véget ért a 2012/2013-as tanév. Az Eötvös József Általános Iskolában június 19-én vettek búcsút az iskolaévtől. A 17 órakor kezdődő ünnepségen Hajduk Katalin igazgató köszöntötte a gyerekeket, hozzátartozóikat és a tanári kart.

Beszédében kitért az iskola büszkeségre okot adó eredményeire: nem csak az intézmény kiemelt területein, az idegen nyelvek és az ének-zene megmérettetésein remekeltek a tanulók, a sport és a reál tudományok sem tudtak kifogni rajtuk, rangos versenyeken öregbítették az iskola hírnevét. Nem maradhatott el a kimagaslóan teljesítő tanulók jutalmazása sem, a közösségi munkában élenjárókat, illetve a példás magatartású, kiemelkedően szorgalmas, kitűnő tanulókat oklevéllel és könyvvel lepték meg.

evzaro3Hajduk Katalin háláját fejezte ki a kollégák, a szülők és a hozzátartozók, valamint Csepel önkormányzata felé. Elmondta: remek kezdeményezésnek tartja, hogy a szünidő három hónapjának utolsó pénteki napjain a gyerekek ingyen látogathatják a Csepeli Strandot. A családias hangulatú ünnepségen az iskola alsó tagozatos kórusa és ifjú versmondók is felléptek. Talán a beszéd legutolsó mondata aratta a legnagyobb sikert: "Nincs más hátra, mint hogy a 2012/2013-as tanévet lezárjam." - mondta az igazgatónő, akinek szavait taps és felszabadult nevetés követte. A gyerekek egyszer még visszatértek az osztálytermekbe, hogy kezükbe vegyék a bizonyítványaikat és meghallgassák osztályfőnökeik értékelését, aztán családjukkal elindultak hazafelé, a jól megérdemelt nyári pihenésre.

evzaro2evzaroAngel Marianna 

fotó: Tóth Beáta

 ttusabronzA helyenként furcsának nevezhető versenykörülmények ellenére is jól helytállt a magyar delegáció a Minszkben rendezett ifjúsági öttusa Európa-bajnokságon. A csepeliek közül ismét Zs. Tóth Annának ment a legjobban, aki csapatban bronzérmet szerzett.

Az utánpótlássport.hu beszámolója szerint nyolcból négy magyar öttusázó versenyét tette tönkre az, hogy nem működtek megfelelően a táblák. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány ennek ellenére (és éppen ezért) dícsérte öttusázóit. Az előzetesen leginkább esélyesnek tartott csepeli Zs. Tóth Anna ötödik lett egyéniben, a többi leány és fiú jobbára az első húszon kívül végzett. Azonban a Zs. Tóth, Boros Alexandra, Veszprémi Fruzsina összetételű csapat felállhatott a dobogóra. Kállai szerint egyéniben Anna az első helyről indulva kicsit erősen kezdett, és azt hitte, bírni fogja. Viszont nem volt nemzetközi tapasztalata arra, hogy mi van akkor, ha a többiek is tartják a tempót, és jól mennek mellette. Nem lőtt rosszul, de nem hozta azt, amit tud, és bár kifutotta magát, ötödik lett. Mindannyiuk lelkére gyógyírt jelentett viszont a csapatbronz. A vegyes váltóban Varga Eszter és a szintén csepeli Kardos Bence állt rajthoz, ők végül a kilencedik helyen végeztek.

 

 

A részletes eredményt a ide kattintva olvashatják.

 

Teljescsapat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Légrádi G.

Forrás:utanpotlassport.hu

Fotók: Zs.Tóth Anna

vizi_mentesA felkészülési és válogató vízimentő verseny második fordulóját rendezték meg Ócsán. A Csepeli Öttusa és Vízi- Sport Egyesület az első válogatóhoz hasonlóan ismét jól szerepelt, és Rajszki Péter kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra.

A csepeliek -ahhoz képest, hogy első alkalommal vettek részt mind az uszodai, mind a nyíltvízi válogatón- kiválóan helytálltak. A tervek szerint tehát Rajszki Péter képviselheti Csepelt a Junior Európa-bajnokságon szeptember 6. és 8 . között Olaszországban. A klub most támogatókat keres, hogy akár egy teljes kerettel is részt vehessenek az eseményen, Magyarország és Csepel hírnevét tovább öregbítve. A kék-piros egyesület távolabbi elképzelése, hogy a kerületben is meghonosítsák a sportágat mind ifjúsági, mind pedig felnőtt szinten és országos léptékben mérve is komoly tényezővé váljanak a vízi életmentés sportágában.

Légrádi G.

Fotó:illusztráció