2013. március 15-én 11 órakor kezdődik a nemzeti díszünnepség a Múzeumkertben. Köszöntőt mond Tarlós István főpolgármester. Ünnepi beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A beszédek után a Pénzügyőr Zenekar, a Nemzeti Lovas Díszegység és a Központi Katonazenekar felvezetésével ünnepi menet indul a budai Várba, ahol több helyszínen kirakodóvásár, zenés és kulturális programok várják a látogatókat.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője március 11-én a HírTV Rájátszás, március 12-én pedig az M1 Ma Reggel című műsorának vendége volt. A felvételek megtekinthetők az időpontokra kattintva.
Az idei év első felében olyan pénzügyi programokat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) elfogadható feltételek mellett átválthassák korábbi devizahitelüket forintkölcsönre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című rendezvényén. A kormányfő a feladattal Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert bízta meg. Orbán Viktor szerint szerint kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen.
Kulcskérdés az alacsony kamatszint
Anélkül, hogy a kormány be akarna avatkozni a jegybank dolgába, kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen, és a vállalkozók elé kell tárni egy olyan programot, amely jóval a jelenlegi 8-10 százalékos kamatszint alatt tesz elérhetővé általános vállalkozói hiteleket - mondta a kormányfő.
Mindezt azzal indokolta, hogy a kis- és középvállalkozások a jelenlegi kamatszintű kölcsönöket nem tudják kigazdálkodni.
Lesz gazdasági növekedés
A miniszterelnök szerint 2014-ben érzékelhető gazdasági növekedés lesz, de nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne már idén meghaladni a költségvetésben prognosztizált növekedést. Hozzátette, 2011-ben már sikerült növekedést elérnie a magyar gazdaságnak, és szerinte ez menni fog idén is. Ha pedig így lesz, július 1-jével a már életbe lépett munkahelyvédelmi akciótervhez hasonló újabb programot tud indítani a kormány - jelezte.
35 százalékos adó kellene a luxuscikkekre
Orbán Viktor szerint szükség lenne egy, a luxuscikkekre kivetett 35 százalékos adókulcsra, de - mint fogalmazott - erről valószínűleg vita lenne a nemzetközi szervezetekkel. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keddi rendezvényén kedvezőnek nevezte, hogy az infláció 3 százalék alá csökkent. Tréfálkozva megjegyezte: új jegybankelnök van az MNB-ben és máris 3 százalék alá csökkent az infláció.
Az IMF-fel folytatott vita szavai szerint az ország cselekvési szabadságáért folyó küzdelemről is szól, és megerősítette: "az IMF hitel nélkül is képesek vagyunk megállni a saját lábunkon".
(MTI-fidesz.hu)
A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót.
Az erről szóló kormányzati előterjesztést kedden kivételes sürgős eljárásban, 264 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
A szabályozás arra is kitér, hogy ha a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) a rendszerhasználati vagy a csatlakozási díjakat megállapító határozatát bírósági felülvizsgálat eredményeként hatályon kívül kell helyezni, ez csak a hivatal új határozatának jogerőre emelkedése után lehetséges.
A törvénymódosítás előzményéhez tartozik, hogy a Napi Gazdaság értesülése szerint első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a MEH rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során.
Jóval erősebb védelmet fog kapni a rezsicsökkentés, ha az energiahivatal megkapja azokat a jogköröket, amelyekről az országgyűlés csütörtökön szavazni fog – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal a parlament rendkívüli összehívása kapcsán.
A bírósági döntések veszélyeztetik a rezsicsökkentést. Abban az esetben, ha a rezsicsökkentés megtámadására indított szolgáltatói kereseteknek helyt ad a bíróság, és ezek jogerőre emelkednek, akkor egy átlag magyar családnak havi 4400 forintot kellene visszafizetnie januárra, februárra, márciusra vonatkozóan – hívta fel a figyelmet Rogán Antal. A Fidesz-frakció elkötelezett amellett, hogy megvédjük a magyar családokat és a rezsicsökkentést, ennek érdekében kezdeményeztük a parlament rendkívüli ülésének összehívását a csütörtöki napra – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője. A rendkívüli parlamenti ülés célja az, hogy döntsünk az energiahivatal megerősítéséről.
Az energiahivatal önálló intézménnyé válik; rendeletalkotási joggal is rendelkezik majd, ily módon a rezsicsökkentés érdekében hozott energiahivatali határozatokat a szervezet a saját maga alkotott rendeletekkel is meg tudja védeni. A rendeletek pedig nem támadhatók meg a bíróságon, ennél fogva teljes mértékben érvényt tudunk szerezni a rezsicsökkentésnek – fejtette ki Rogán Antal. A politikus kérdésre válaszolva elmondta, jogorvoslatnak természetesen itt is van helye, az Alkotmánybíróságon támadhatók meg a rendeletek, de jóval erősebb védelmet fog kapni a rezsicsökkentés, ha az energiahivatal megkapja azokat a jogköröket, amelyekről a parlament csütörtökön szavazni fog.
Jól látható, hogy a szolgáltatók által indított keresetek több pontban is támadják a rezsicsökkentés ügyében hozott intézkedéseket. A keddi napon a parlament hozott már döntést; a gáz és villamosenergia törvény módosításán keresztül elértük azt, hogy bebiztosítottuk az energiahivatal eddig hozott határozatait. Az energiahivatal hatósági jogkörének a megerősítése, a rendeleti jogkör megadása a következő lépés lesz a csütörtöki napon – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, nem ez az első, és nem is az utolsó támadás, ami a rezsicsökkentést éri. Számítunk további külföldi és belföldi nyomásgyakorlásra, ezért a Fidesz-frakció megtárgyalta, és fontosnak tartja a párt elnöksége által kezdeményezett petíciót. A Fidesz-frakció képviselői elsőként csatlakoznak az elnökség által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez, melyet saját választókörzetükben is elindítanak - fűzte hozzá. A petíció azt teszi világossá, hogy a magyar embereknek fontos a rezsicsökkentés. "Nem a magyar kormánnyal, nem is a Fidesszel állnak szemben az energiaszolgáltatók, hanem a családokkal" - jelentette ki. Elmondta azt is, hogy a bírósági döntés veszélyezteti a magyar családokat, ezért a parlamentnek és a miniszterelnöknek az a kötelessége, hogy kiálljon a rezsicsökkentés mellett.
Kérdésre válaszolva Rogán Antal közölte, a gáz- és energiaszolgáltatók ellenérdekeltek a rezsicsökkentésben, a mögöttük lévő tulajdonosi körök vagy éppen az anyaországok politikusai pedig támogatják őket ebben. Nem véletlen, hogy erőteljes francia vagy német nyomásgyakorlás is van a kormányon – jegyezte meg. Nekünk nem a bíróságokkal van bajunk, hanem többek között azzal, hogy a szolgáltatói összefogás ilyen gyorsan vezetett eredményre, példátlan gyorsasággal ítélkeztek ebben az ügyben a bíróságok - fogalmazott, hozzátéve: nem kívánok egyetlen bíróságot sem kritizálni, de ilyenkor, ha példátlan gyorsasággal történik az ítélkezés, példátlan gyorsasággal kell a parlamentnek is reagálnia arra, hogy meg tudja védeni a rezsicsökkentést.
Szintén kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta, a rezsicsökkentés folytatódni fog, a vízdíjak, a szemétszállítási és a csatornadíjak tekintetében még a nyár előtt végre kívánják hajtani a következő lépést, és a fűtési szezon kezdete előtt megvizsgálják a fűtési költségek, illetve a villamosenergia további csökkentésének a lehetőségét.
Az alkotmánymódosítás elleni tiltakozások kapcsán Rogán Antal elmondta, mindenki véleményét tiszteletben tartják, és meghallgatják, és arra kér minden tiltakozót, hogy tartsák be a jogszabályokat. Emlékeztetett, az is jól mutatja, hogy Magyarországon demokrácia van, hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormány rögtön rendőrökkel verette szét a tüntetéseket, ma viszont szó sincs erről. Sőt még akkor is arra kérjük a rendőrséget, hogy minden körülmények között tartsák tiszteletben a szólásszabadság ügyét, amikor a tüntetők megszegik a jogszabályokat – tette hozzá.
(fidesz.hu)
Budapest Főváros Közgyűlése 2013. március 26-án (kedden) 12:00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlési termében (Budapest V., Városház utca 9-11. I. emelet), az alábbi témában: A települési hulladék elkülönített gyűjtésének Budapesten történő bevezetése.
Az állampolgárok előzetes kérdéseiket a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (V., Bárczi I. u. 1-3.) lévő urnában helyezhetik el, vagy elektronikus úton juttathatják el az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.e-mail címre, március 22. (péntek) 14.00 óráig.
Több millió forint kár érhette a csepeli közvagyont, mivel a társasházak közös képviselőinek egy része a tulajdonos önkormányzat, illetve a vagyonkezelő Csevak ellenőrzésének hiánya miatt lényegében azt tehette az elmúlt 16-18 évben, amit akart – közölte Pákozdi József, a csepeli képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnöke. Több közös képviselő esetében még a sikkasztás gyanúja is felmerült: ellenük magánszemélyek feljelentést tettek. Pákozdi Józsefet kérdeztük.
Cs. A.
Két napra érkezett Csepelre az a hat, Norvégiában tanuló fiatal, akik a Segítség Köve Alapítvány közreműködésével ismerkedhettek meg a Jedlik Ányos Gimnázium tanulóival. A norvég, lengyel, német, cseh és brazil fiatalok 3 hetet töltenek Magyarországon, kerületünkbe március 11-én, egy sülysápi látogatást követően érkeztek.
Oszkó Szilvia, a Segítség Köve Alapítvány képviselője elmondta: harmadik alkalommal fogadnak külföldi vendégeket, ezúttal egy tinédzser mozgalom segítségével szervezték meg a több nációt összefogó eseményt, aminek egyik legfontosabb eleme az angol nyelv gyakorlása. "Mivel a fiatalok eléggé befolyásolhatóak a tinédzser években, mi szeretnénk ezt a hatást úgy felhasználni, hogy pozitív dolgokkal kerüljenek kapcsolatba." - mondta el az énektanár, aki szerint a külföldi vendégek kimagasló nyelvi képességeik mellett nyitottságukkal, derűs viselkedésükkel is jó példát mutatnak. Az érdeklődő fiatalok délelőtt angol órákon vettek részt, délután pedig a Segítség Köve Alapítvánnyal közösen léptek fel a gimnáziumban. A vendégek dramatikus előadással, modern tánccal, pantomimmel és személyes beszámolókkal készültek, az alapítvány képviselői pedig hangszeres zenével léptek az ének terem képzeletbeli színpadára. Az előadások után a vendégek interaktív játékokkal készültek. "Itt nem az a lényeg, hogy nyelvtanilag hogyan fogalmazzák meg a mondatokat, hanem hogy meg merjenek szólalni angolul és érezzék magukat nagyon jól"- emelte ki a tanárnő.
Tengelicsné Pénzes Margit, a gimnázium igazgatóhelyettese, nyelvszakos pedagógusa elégedett a Jedlik tanulóinak felkészültségével, elmondta: a szóbeli érettségi eredmények és a sikeres nyelvvizsgák magas száma miatt nem volt meglepetés számára a jó teljesítmény. "Enélkül a program nélkül nem találkoztam volna ezzel a hat fiatallal. Gyakorolhatom a nyelvet és új ismerősöket szerezhetek." - mesélt a rendezvény előnyeiről Varga Judit Debóra, a gimnázium végzős tanulója. Hangsúlyozta: a nyelvtudáson túl a fiatalok kezdeményezőképessége fogta meg a leginkább: "Szeretnék én is olyan természetesen megszólítani másokat, mint ők. Sokszor a legnagyobb gond a kapcsolatteremtés, az első néhány szó." - mondta Debóra, aki kiemelte: az angol nyelvű kommunikáció nem okozott gondot a résztvevők számára, az első bizonytalan szavak után mindenki feloldódott.
A fiatalok március 12-én utaznak tovább, hogy Békés, Sülysáp és Csepel után Magyarország újabb tájaival, fiataljaival ismerkedjenek meg.
Angel Marianna
fotó: Bede Orsolya
Nem engedjük, hogy a szolgáltatók megakadályozzák a rezsicsökkentés megvalósulását – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke elmondta, egy eredményes aláírásgyűjtés megmutathatja, hogy a magyar társadalomnak mi a véleménye a rezsicsökkentésről.
A kormány rezsicsökkentésről hozott döntései ellen a magyarországi gáz- és energiaszolgáltatók összefogtak, ennek az eredménye több bírósági kereset lett – tájékoztatott Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, ezeket a bíróság „feltűnő gyorsasággal tárgyalta meg, és feltűnő gyorsasággal hozott első fokon ítéletet”.Ez az ítélet komoly veszélyt jelent a magyar családokra nézve – hangsúlyozta, hozzátéve, egy két keresővel és két gyerekkel rendelkező családnak 73691 forint a 2012-es adatok alapján az átlagos rezsiköltsége. Ebből az elektromos energia 19542 forintot, a vezetékes gáz pedig 23929 forintot tesz ki – sorolta, megjegyezve, ehhez képest valósult meg a tíz százalékos rezsicsökkentés.
Mint mondta, a bírósági ítélet azt jelenti, hogy egy átlagos magyar családnak körülbelül havi 4400 forintot kellene visszafizetnie januárra és februárra is. Mi azonban nem engedjük, hogy a szolgáltatók megakadályozzák a rezsicsökkentés megvalósulását, nem engedjük, hogy ráterheljék ennek az összegnek a visszafizetését a magyar családokra – jelentette ki. A fideszes politikus arról is tájékoztatott, hogy az Országgyűlés ennek érdekében döntéseket hoz: módosítják a gáz- és villamosenergia-ellátásról szóló törvényt, felhatalmazzák és megerősítik az Energiahivatalt annak érdekében, hogy a jövőben hozott döntéseket keresztül tudja vinni, és érvényt tudjon szerezni a rezsicsökkentésnek.
A mi meggyőződésünk szerint önmagában mindez még nem elég, hiszen nem a kormánnyal és az Energiahivatallal vannak vitában a szolgáltató cégek, hanem a magyar családokkal – szögezte le.
A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy egy petíciót, aláírásgyűjtést kezdeményez a rezsicsökkentés megvédése érdekében – jelentette be Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke hozzáfűzte: szeretnék a magyar családok segítségét kérni annak érdekében, hogy az összes lehetséges hazai és uniós fórumon meg tudják mutatni, hogy az itt élő emberek támogatják a rezsicsökkentés politikáját.
A politikus rámutatott, az ágazat szolgáltatói komoly erőt képviselnek, és nyilvánvaló volt, hogy egyszeri döntéssel „nehéz ezt a csatát megvívni”. Számítunk arra, hogy adott esetben ez a kérdés az EU különböző fórumain is fel fog vetődni – jegyezte meg. Elmondta azt is, feltehetően számos hamis információ hangzik majd el a kérdésben. Nemrég a különböző áramszolgáltatók a számla mellett küldtek egy fogyasztókat megtévesztő levelet; és az is állandó téma, hogy a szolgáltatás minősége hogyan változik majd a rezsicsökkentés miatt – említette meg. Ezzel összefüggésben rámutatott, akkor, amikor a magyar állam garantálta a szolgáltatók számára a nyereséget, nem javult a szolgáltatás minősége. Sőt, olyan hálózatbővítési díjszabásokat alakítottak ki, ami a foglalkoztatás bővítését és az ipari fejlesztéseket is drágítja – húzta alá.
Emlékeztetett arra, hogy az áramszolgáltatók a privatizáció idején eszközarányos, nyolc százalékos biztos nyereséget „kaptak a szocialista kormányzattól”, a privatizációs szerződésben ugyanis rögzítették, hogy amennyiben ez a profit nem lenne meg, akkor ezt az összeget a magyar kormány a költségvetésből kifizeti. Ennek fényében valóban jelentős a klímaváltozás – tette hozzá.
Kósa Lajos szólt arról is, hogy a „szocialisták a régi rutint hozzák”, és „hihetetlen élesen” támadják a rezsicsökkentést. Éppen ezért gondoljuk azt, hogy egy eredményes aláírásgyűjtés megmutathatja, hogy a magyar társadalomnak ebben az ügyben mi a véleményük – fogalmazott. Szavai szerint a konkrét kérdés arra irányul majd, hogy a választók kitartanak-e amellett a döntés mellett, amit a kormány és a frakció hozott, hogy Magyarországon általánosan csökkenjen a rezsiköltség tíz százalékkal.
(fidesz.hu)
Bódi László 1965. május 3-án született Ungváron, családja egyéves korában költözött Kisvárdára. Zenei általános iskolába járt, zongorázni tanult, Nyíregyházán még rádiófelvétel is készült vele. Első együttesét gimnáziumi évei alatt alapította Cipőfűző néven, innen ragadt rá a Cipő név. A Zeneakadémiára már nem felvételizett, úgy döntött, inkább dalokat ír - tanára is erre bíztatta.
Tizennyolc évesen Budapestre költözött, ahol úgy érezte, több lehetősége nyílik a zenélésre. A Republic zenekart 1990. február 23-án alapította Tóth Zoltán gitáros, billentyűs, Boros Csaba basszusgitáros, Bali Imre (Rece Apó) gitáros és Szilágyi "Bigyó" László dobos társaságában. A dobokhoz hamarosan Nagy László Attila ült, Bali helyére pedig Patai Tamás érkezett. Egy vidéki házban gyakoroltak, majd helyi televíziós szereplések után szárnyra kapta őket a hírnév, megnyerték a balatonlellei rockfesztivált. Hamarosan a Beatrice koncertjein is felléptek, mert Nagy Feró megkedvelte a zenéjüket, könnyen érthető, szókimondó, dallamos muzsikájuk gyorsan hódított.
Megalakulásuk évében már két lemezre szóló szerződést kaptak a Hungarotontól, az első, Indul a Mandula című albumról a Repül a bálna váratlan és hatalmas siker lett. A zenészek ezután új kiadó után néztek, de szerződésük még élt, ennek egy negyven perces dobszólóval tettek eleget - legnagyobb meglepetésükre az anyag Üss a kazettára címmel meg is jelent. Következő lemezük, a Hoppá-hoppá! olyan slágereket tartalmazott, mint a Jó reggelt kívánok, a Szeretni valakit valamiért. Az 1994-es Disco című albummal lépték át a százezres eladott példányszámot, a Ha itt lennél velem és a 67-es út című dal sokáig vezette a slágerlistákat.
Cipő 1995-ben szólóalbummal rukkolt elő, az Amszterdamot Rajcs Renátával készítette. Ugyanebben az évben jelent meg a Tüzet viszek című Republic-album is. A zenekar 1999-ben tripla albummal kedveskedett rajongóinak, a következő évben Cseh Tamással közösen készült a Levélváltás, amelyen egymás dalait dolgozták fel. A Republic tizedik születésnapján jelent meg az Aranyalbum az addigi legnagyobb slágereivel. A Mohikán albumról a Dudu című darab a média által legtöbbet forgatott dalok közé is bekerült. Tizenötödik születésnapjukat az 1 Magyarország 1 Mennyország című albummal és első DVD-jükkel ünnepelték.
A Republic rendkívül termékeny együttes, idén év elején már a 37. lemezük jelent meg Klasszikusok címmel, ezen a zeneirodalom néhány klasszikus szerzője (Bartók, Paganini, Maurice Jarre, Grieg, Hacsaturján) szerzeményeinek átiratát készítették el a Road 67 Symphonic Orchestra kíséretével, emellett néhány Republic-slágert is áthangszereltek a nagyzenekari megszólaláshoz.
A zenekar számos szakmai elismerést kapott, köztük a Magyar Rádió eMeRTon díját, 1992-ben az év popegyüttese címet, kétszer ítélték nekik az Arany Zsiráf díjat, 1997-ben megkapták az ARTISJUS Huszka Jenő-díját, 2008-ban a Fonogram díjat. 2010-ben, megalakulásuk huszadik évfordulóján a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehették át.
Az évi száz-százötven fellépés természetes volt a zenekar számára, így lettek az egyik legtöbbet koncertező zenekar az országban. Hagyománnyá vált március 15-ei koncertjük.
Cipő kétszáznegyven dalt írt a Republicnak, de énekelte szerzeményeit Koncz Zsuzsa és Halász Judit is.
A népszerűség ellenére Cipő saját bevallása szerint nem élvezte igazán az életet, alapvetően pesszimista embernek tartotta magát, a világot pedig misztikus helynek látta. A szűkszavú zenész alkotni leginkább éjjel szeretett, dalaiban mindig ott bujkált némi szomorúság.
Egészsége soha nem volt tökéletes, az utóbbi időszakban súlyos tüdőgyulladással kezelték, eltörte a karját, de összeszorított fogakkal is fellépett. Évek óta küzdött komoly szívproblémákkal. Lábon hordott ki egy szívinfarktust, négy éve megoperálták. Kritikus egészségi állapotáról nem szeretett beszélni, és a szívátültetés gondolatától is elzárkózott. 2013. február 15-én leállt a szíve, de sikerült újjáéleszteni. Azóta kórházban kezelték, a mélyaltatásból azonban nem tudott felébredni, kómába került.
Egyszer arra kérdésre, hogy meddig akar élni, azt válaszolta: "Ötvenéves koromig..."
(Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga)