A Fasang Árpád Zeneiskola tantestülete és növendékei az idén április 15. és 19. között tartották meg hagyományos rendezvénysorozatukat, amelynek fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere volt.
Az utolsó nap koncertjét követően dr. Szentkirályi Aladárt, az iskola igazgatóját arról kérdezte a Csepel.hu, a huszonegyedik zene ünnepe mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
- A témaválasztás és a fellépők előadásmódja összecsengett-e?
- Az előadók választották ki a darabokat, amibe nem szóltunk bele. Talán ez olyan szempontból szerencsésebb, hogy az előadók a szívükhöz közelebb álló darabokat nagyobb átéléssel tudják megszólaltatni, inkább magukénak érezve. Ezt a közönség pedig megérzi, és számukra is csodálatosabb az élmény.
- Mi döntött a helyszínek kiválasztásánál?
- A központi épületünk szép kis kamara koncertterme elsősorban a hangszeres és énekes darabok kísérettel történő előadására alkalmas. Ezért választottuk a hétfői tanári és a keddi tanulókoncert helyszínének. Szerdán a már megszokott Királyerdei Művelődési Házban koncerteztünk, mert a nagyobb együttesek számára ideális helyszín. Az ottani kollégák nagy szeretettel és segítő szándékkal vártak, hiszen a koncerten változó létszámú együtteseknek lehetőséget kell adni, hogy fellépéseik előtt bemelegíthessenek. A záró számban a vonószenekar fúvósokkal és timpanistával megerősített együttesében 30 gyerek is színpadon volt. Előttük, fuvola együttes, trombita zenekar, kicsinyek vonószenekara, gitár-együttes, fúvós kamaracsoportok léptek fel. Mindenkinek termet, öltözőt kell biztosítani. Ilyenkor a gyermekek szülei, testvérei, a rokonság, barátok ott ülnek a teremben. Nekik semmit sem szabad észrevenniük a szervezésből adódó gondokból, ők már csak szeretteikért izgulva élvezik a műsort és büszkeséggel filmezik, fényképezik tanulóinkat. A Barokk zenei est helyszínének kiválasztásánál szinte természetes volt a templomi környezet, hiszen legtöbbet az egyház szolgálatában álló Bachtól és Vivalditól játszottak a tanáraink és a növendékeink.
- Ön szerint a tanárok hogy vizsgáztak a hallgatók előtt?
- Nagyszerű kollégákkal dolgozhatok együtt a Fasangban. A hallgatóságban ülő rokonok, ismerősök szinte családtagként fogadják tanárainkat. Tudják , hogy a heti néhány óra amikor tanáraink és a tanulók együtt készülnek legtöbbször életre szóló szeretet kapcsolatot jelent, és a szülői nevelésnek nagyon is értékes kiegészítő momentumai.
- A hallgatók a tanárok előtt?
- Mi, tanárok tisztában vagyunk azzal, hogy főleg a kezdeti évek nehézségein csak a hathatós szülői háttér segítségével tudunk túljutni. De a szülő és a nagyszülő is érzi, hogy a gyermek jó kezekben van, gazdagodva hagyja majd el a zeneiskolát. Nyugodtan állíthatom, hogy ez egy bizalmi kapcsolat. A barátok sokszor az eredmény láttán nagyobb tisztelettel néznek fel tanulóinkra, legtöbbször az ő sikereiken felbuzdulva később ők is növendékeinké válnak. Egy nagy család vagyunk ezeken a koncerteken. Itt nem lehet leszerepelni, a szeretet áramlása a gyerek –tanár-közönség háromszögben folyamatosan tapintható.
- Legyen szíves ezek tükrében értékelje az öt napot!
- Úgy gondolom minden koncerten sikert arattunk. A teltházak önmagukért beszélnek. Például a musical előadáson a Radnótiban az összes pótszéket elő kellett venni a közönség lelkes tapsa, a gyermekek és szüleik büszke tekintete mindent elmond. Egyre többen jöttek az előadásokra az iskolánkhoz még nem kötődő kerületi lakosok. Hétvégén - szombaton délelőtt - bizonyosan sokukat viszont látjuk majd, amikor az iskolánk egy újfajta programmal, a HANGSZERVÁLASZTÓVAL jelentkezik. Leendő kis növendékeinknek bemutatjuk a tanulható hangszerek sokaságát, a még kisebbeknek kézműves foglalkozást biztosítunk.
- Milyen előadások vagy versenyek lesznek az iskolában; hol indulnak a növendékek versenyeken?
- Lassan a tanév végéhez közeledve a versenyek helyét a vizsgák veszik át. Van azonban egy kivétel Zou de Zsolt országos I díjas zongorista diákunk, a párizsi Skrjabin nemzetközi zongoraversenyen vesz részt.
- Válasszon ki egy napot, amely különösen tetszett Önnek!
- A musical estre szavazok annak szervezési nehézségei miatt, de erről kérdezze a felkészítő tanárok egyikét.
Minden produkció nehéz, de ha csak két-három főnek kell összepróbálnia, akkor könnyebben megtalálják egymással a hangot. Mi van viszont akkor ha harminckét főnek kell ugyanezt véghez vinnie, kérdezem a „A muzsika hangja” című musical egyik „létrehozóját” Farkas Katalint, aki operaénekesnő és magán énektanár is egyben. Három tanártársával- Szalókiné Müller Gabriella, Komáromy Éva, Oláh Zsolt- és a zeneiskola hallgatóival fél évig próbáltak,hogy ennek a csodálatos filmnek a zeneanyagát színpadra vigyék.
Természetesen nagyon nehéz volt elsősorban a próbák időponjait egyeztetni. Kellett ez a fél év, hogy a ma hallott színvonalon (április 18- án - a szerk.) minden megszólaljon és minden hang a helyén legyen.
- Miért Rodgers-Hammerstein musicaljét tanulták be?
- Ez a mű hangilag zeneiskolás szinten megoldható.
- Egy egész estés filmből, miért csak negyven perces előadás lett?
- Egy kicsit a magunk ízére formáztuk. Kihagytunk belőle betétdalokat és a megmaradtak szövegét is „átfordítottuk.” Góczán Judit a dalok köré új prózát írt, de a koregráfiát és a látványterveket mi találtuk ki. A korrepetitori feladatokat M. Hajtun Zsuzsa és Dr Szűcs Lajos kiválóan látták el, de természetesen dicséret illeti a hallgatókat is, akiknek kilencven százalékuk első és másodéves zeneiskolás.
Czapp József
fotó: Halászi VilmosTisztelt Csepeli Polgárok!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 25-én (csütörtökön) 17.00 órai kezdettel képviselő-testületi ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.). A meghívót megtekinthetik ide kattintva.
Április 19-én Raúl Betancourt Seeland, a Venezuelai Bolivári Köztársaság magyarországi nagykövete és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Simon Bolivár Emlékparkban tartott megemlékezést. Az önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester koszorút helyezett el Venezuela függetlenségi nyilatkozatának aláírása 203. évfordulója tiszteletére Simon Bolivár tábornok, Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Bolívia alapító atyjának mellszobránál.
A két nemzet himnuszának elhangzása után a nagykövet beszédében a tábornokra és a Caracasban megfogalmazott függetlenségi nyilatkozatra emlékezett és emlékeztetett. Raúl Betancourt Seeland megköszönte Németh Szilárd polgármesternek és a csepelieknek, hogy ápolják a hős tábornok emlékparkját.
Az alpolgármester Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármesterének üdvözletét tolmácsolta, majd párhuzamot vont a két nép szabadságharca között: „Mindkét nemzet idegen hatalom igájából akart szabadulni. A Venezuelai Bolivári Köztársaság a szerencsésebb történelmű nemzetek közé tartozik. 1810. április 18. után tizenöt hónappal, 1811. július 5-én összeült az első venezuelai parlament. Kikiáltották a függetlenséget és még ugyanannak az évnek a decemberében elfogadták az ország első alkotmányát…
…Az 1848-49-es magyar szabadságharc elbukott. Véres megtorlás következett. Majd 100 évvel később újra a szabadságért küzdött a népünk. 1956-ban a megszálló Szovjet Birodalommal szemben fogtunk fegyvert. Ez a szabadságharc is elbukott és megint véres megtorlás következett…
…Most itt emlékezünk azokról a hősökről, akik nélkül nem lenne szabad és független sem Venezuela sem Magyarország”.
A megemlékezés végén a nagykövet felesége meglátogatta az Nagy Imre ÁMK-ban az iskolai egészségnapot, majd közös fotózással zárták a mai eseményt.
Czapp József
A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés folyamatának továbbvitele mellett, ennek jegyében várhatóan június 1-jével hatályba lép a palackos és a tartályos PB-gáz 10 százalékos árcsökkentése - közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős kormányzati bizottság vezetője elmondta azt is: az NFM kidolgozta és hamarosan életbe lépteti a földgáz- és áramszolgáltatók piaci erőfölényének mérséklését, a lakossági fogyasztók védelmét szolgáló részletszabályokat. A rendeleti előírásoknak köszönhetően kevesebb kiadással és ügyintézéssel járnak majd az energiafelhasználáshoz kapcsolódó egyes eljárások.
Az államtitkár kiemelte: a rendelkezések rögzítik például, hogy a fogyasztásmérők éves leolvasásának sikertelensége esetén a hálózati engedélyes vagy a földgázelosztó köteles a leolvasást legfeljebb két hónapon belül ismét megkísérelni. Emellett a felhasználó a tértivevényes levélben küldött értesítésben felajánlott 5 napos időtartamon belül legalább két napon, 7 óra és 20 óra között - szabadon választhat új időpontot. Az értesítésnek tartalmaznia kell a szolgáltató elérhetőségét, amelyen a további egyeztetés is megoldható. A márciusban elfogadott országgyűlési törvénymódosítás a fentieken túl lehetővé teszi azt is, hogy a fogyasztó a mérőórák akár negyedéves leolvasását is kérhesse, ezért díj nem szedhető - hangsúlyozta az államtitkár.
Az elszámolási viták egyértelmű rendezése érdekében az elosztónak a leszerelt mérőt vagy az arról készült fényképet, digitális fotót - az eddigi kötelezettség kiterjesztésével - az utolsó mérőállást tartalmazó első elszámoló számla fizetési határidejét követő 30-60 nap helyett akár két éven át is meg kell őriznie. A szolgáltatásokat felhasználók tájékozódhatnak a fogyasztásukkal összefüggő várható éves költségeikről. A kereskedők és az elosztók honlapjukon e kiadások kiszámítására alkalmas táblázatot vagy kalkulátort kötelesek közzétenni. Ezután a fogyasztóknak nem kell fizetniük majd több, idáig általában csak külön díj ellenében igénybe vehető szolgáltatásért. A felhasználó kérésére díjmentesen kell kiadni például az üzletszabályzat és egyéb dokumentumok, igazolások másolatát.
De a fogyasztó térítés nélkül betekinthet az energiafogyasztására vonatkozó, mérőberendezésben tárolt adatokba az elosztó ügyfélszolgálatán, 2014-től pedig annak honlapján is. A hálózatra újonnan csatlakozó felhasználó kérésére pedig a továbbiakban ingyenesen kell felszerelni előre fizetős mérőt. A törvényi rendelkezések bizonyos feltételek fennállása esetén most korlátozzák a társasházak közös használatú helyiségeinek villamosenergia-ellátásból történő kikapcsolását. De a lépcsőházak, folyosók világítását és a lifteket folyamatosan működtetni kell minden négyszintesnél magasabb társasházban, amelynek fogyatékkal élő lakója van. A kapcsolódó kormányrendelet előírásai meghatározzák a minimális szolgáltatás pontos tartalmát, az igénybevétellel kapcsolatos eljárás részletszabályait és a jogosultság igazolásának módjait is. A fogyasztók fokozott védelmét célzó rendeletmódosítások április végéig lépnek életbe - tájékoztatott az államtitkár.
Fónagy János az MTI kérdésére elmondta: a mostani félév végére felülvizsgálják a víz- és csatornadíjakat, a kommunális hulladék szállítás és a kéményseprési díjakat is. Ezek várhatóan szintén csökkennek majd, legkevesebb 10 százalékkal.
(MTI-fidesz.hu)
Bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen F. Dávid családja – közölte Magyar Tamásné, az elhunyt fiatalember Csepelen élő hozzátartozója. A tragikus HÉV-baleset február 28-án a Szabadkikötő és a Kvassay híd között történt a hajnali órákban, amikor egy Boráros tér felé haladó szerelvény halálra gázolta a 21 esztendős férfit. Az igazságügyi orvos szakértő kizárta, hogy öngyilkosság okozta a tragédiát, de a rejtély pontos okát egyelőre nem lehet tudni.
Az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendkívüli haláleset osztálya közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. A boncolás hivatalos jegyzőkönyvét még nem kapta meg az elhunyt családja, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy bűncselekmény áldozata lehetett F. Dávid.
A fiatalember aznap hajnal fél 5-kor köszönt el barátaitól az Oktogonnál, akikkel egy pesti szórakozóhelyen voltak. A barátok elmondták, hogy Dávid józan volt, az este folyamán csak két üveg sört ivott meg. Nem szorult rá, hogy hazakísérjék. Úgy volt, hogy a fiatalember előbb ikertestvéréhez, F. Alexhoz megy egy budai benzinkúthoz, ahol mind a ketten dogoztak, majd együtt hazaindulnak. De nem így történt…
Még mindig nem tudható pontosan, hogy mi történt F. Dáviddal hajnali fél 5 és 6 óra kilenc perc között, amikor elütötte a HÉV.
A hozzátartozók szerint érthetetlen az a cselekvéssor, hogy Dávid gyalog indult volna Csepelre, mert a fiatalember mindig a tömegközlekedést használta, s hajnalban már járt a HÉV. Arra sincsen elfogadható érv, hogy Dávid miként került önszántából a vágány mellé, ahol veszélynek lehetett kitéve, hiszen ő „ennél sokkal józanabb és megfontoltabb gondolkodású” volt.
F. Dávid családja az ügy tisztázása érdekében ügyvédet és magánnyomozót is fogadott. Minden helyszínt újra végigjárnak, ahol a fiatalember megfordulhatott, s minden lehetséges szemtanút megkérdeznek, akik információval rendelkezhetnek.
A hozzátartozók kérik a lakosság segítségét is, hogy jelentkezzenek, akik láthatták F. Dávidot február 28-án hajnalban a Boráros téren, a Weiss Manfréd úton, vagy esetleg valamelyik HÉV-szerelvényen. A fiatalember két méter magas, vékony, sportos testalkatú. Haja színe barna, féloldalt volt fésülve. Világoskék farmernadrágot, fekete pólót, világoskék farmerkabátot és széldzsekit viselt. Különösen annak a két kerékpárosnak a jelentkezését várják, akik a tragédia előtti időpontokban közlekedtek a Weiss Manfréd úton. Az egyik kerékpárost 5 és 6 óra között rögzítette az AGIP benzinkút térfigyelő kamerája, a másik kerékpáros elhaladását 5 óra 40 perckor észlelték. Az a kamionos is segítségre lehet, aki 5 óra 40 perckor tankolt a benzinkútnál.
A szemtanúk jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várják, illetve telefonon felhívhatják Magyar Tamásnét a 06-30-513-4470-es számon.
Csarnai Attila
fotó: Kitzinger AdriennA miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek az alkotmánymódosítást érintő felvetései közül a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet. A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Jelezte továbbá, egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról.
A kormányfő a 180 percben felvételről sugárzott interjúban a Magyarországról tartott európai parlamenti (EP) vitáról azt mondta: "azért támadnak bennünket, hogy nyomás alatt tartsanak, és eltérítsenek attól a politikai és gazdasági irányvonaltól, amelyet most képviselünk". A magyar kormány folyamatosan azt kéri - magyarázta -, hogy "ha bajuk van, méltóztassanak megjelölni", amit kifogásolnak, konkrétumról azonban sosem beszélnek, "amit mondanak, az inkább a vicces kategóriába tartozik". Szerinte azért tartják nyomás alatt Magyarországot, mert "rálépett a nagy cégeik lábára", most például a rezsicsökkentéssel, vagyis az egész ügy "egyszerű pénzharc". Jelezte, ha elkészül az Európai Bizottság (EB) jelentése Magyarországról, részt fog venni az arról szóló EP-ülésen.
A Barroso által megjelölt, a negyedik alkotmánymódosítást érintő három kérdés közül a miniszterelnök - mint elmondta - egyikben sem osztja a bizottsági elnök álláspontját, ám mivel "kettőnek nincs jelentősége, semmilyen fájdalmat nem okoz nekünk elfogadni az ő szerintem hibás álláspontját". E két téma egyike a választási kampánykiadások korlátok közé szorítása, amelyről Barroso azt mondja, ez európai ügy is, mert érinti az EP-választásokat, ezért meg kell vizsgálni - idézte fel Orbán Viktor, úgy fogalmazva: "szívesen teszünk egy olyan kivételt, hogy ezek a szabályok ne vonatkozzanak az EP-választásokra". A másik ilyen kérdés a bírósági ügyek áthelyezése, amelyben "ha azt akarják, hogy olyan ügyek, amelyek EU-s ügynek minősülnek, ne legyenek áthelyezhetőek, akkor mi erre is adunk szívesen megoldást" - mondta.
A harmadik ügyben, a költségvetési hiányfék esetében azonban a magyar kabinet nem fog meghátrálni, le akarja folytatni a vitát, akár az európai bíróság előtt is. Ennek lényege - ismertette -, hogy "ne állhasson elő olyan helyzet, hogy bármilyen nemzetközi fejlemény - mondjuk, Magyarországot elmarasztaló ítélet vagy kártérítés - miatt a költségvetési hiány növelésének az árán tegyünk ezeknek eleget". Ilyen esetben a büdzsében meglévő pénzeket kell felhasználni, ha pedig azok nem elegendők, adót kell kivetni - szerinte ez szükséges, európai szellemiségű szabály.
Kitért arra is, hogy az alaptörvénnyel kapcsolatban több elismerő levelet kapott Izraelből és hazai zsidó közösségektől a kisebbségek emberi méltóságát védő új szabályért. A kormány világossá tette, hogy zéró toleranciát hirdet a faji megkülönböztetés, különösen az antiszemitizmus ellen - jelentette ki.
Viviane Redingnek, az EB alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnökének Magyarországgal kapcsolatos bírálatait Orbán Viktor úgy kommentálta: Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. "Nem azért küldték őt oda, hogy sértegessen nemzetállamokat, európai népeket, például a magyarokat, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket" - mondta.
A keddi európai néppárti frakcióülésről beszámolva a kormányfő azt mondta, kritikát nem, csak kérdéseket kapott a képviselőktől. "Azok voltak ott többségben, akik elismeréssel adóznak Magyarország teljesítményének" - közölte, megjegyezve, arra számít, hogy a néppárt elutasítja a Magyarországgal szembeni kettős mércét.
Az EB-nek hétfőn megküldött konvergenciaprogramról a kormányfő azt mondta: "saját gazdasági tudásunkra kell alapozni a politikánkat, és nem pedig Brüsszelből küldött javaslatokra vagy ötletecskékre. (...) Egyébként a magyar gazdaság úgy is tudott volna működni és jól teljesíteni, hogy nem két százalékra megy le a költségvetési hiány, hanem mondjuk, 2,5, vagy 2,7, vagy akár 2,9-re" - fejtette ki. Brüsszel azonban - folytatta - rendkívül agresszíven, a Magyarországnak járó támogatások felfüggesztését sem kizárva arra szorította a kormányt, hogy olyan megoldásokat találjon ki, amelyek ugyan nem voltak megszorítások, de javították a büdzsé helyzetét. "Ha nem kellett volna a brüsszeli elvárásokat teljesítenünk, akkor már 2012-ben is kisebb lett volna a visszaesés" - vélekedett, jelezve ugyanakkor: idén megindul a gazdasági növekedés. Azt is hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.
A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökken az államkötvények kamata, egyre olcsóbban jut pénzhez Magyarország, "nem számítok arra, hogy ez változna". Idén lesz béremelés, csökken az infláció, egyre több munkahely lesz. "A munkának van értelme, ezt egyre többen fogják látni ebben az esztendőben" - jelentette ki.
Ha a túlzottdeficit-eljárás ügyében a tények alapján születnek döntések, akkor meg kell szüntetni a Magyarország elleni eljárást, ám mivel az országgal szemben rendszeresen kettős mércét alkalmaznak, nem lehet kizárni, hogy bár a tények mellettünk szólnak, mégsem születik számunkra kedvező döntés - mondta.
Orbán Viktor beszélt a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetleges összevonásának, egységesítésének lehetőségéről is, kijelentve: a kabinet semmilyen döntést nem hozott az ügyben. "Nem szorgalmazom ezt a vitát, nem is akarok egyelőre ilyen döntést hozni, de helyesnek tartom, hogy a bankunióról szóló európai vita miatt ez a szakmai diskurzus megindult. (...) Ha a szakmai közvéleményben jól körülhatárolhatóan kialakultak az álláspontok, akkor veszi maga elé a kormány a kérdést", és hoz döntést - közölte.
(MTI-fidesz.hu)
Április 18-án csütörtökön este a Csepeli Munkásotthonban található Galéria 21-ben a Réti Pál fotóklub hölgytagjai állították ki a képeiket. Kaltenecker Gábor harmónika játéka és Szegedi Péter, a Galéria 21 vezetőjének ismertetője után a kiállítást Rákosi Katalin a Magyar Nők Szövetségének alelnöke nyitotta meg.Az alelnök asszony felidézte kedvenc és éppen idevágó mondását, miszerint: „mindenki fiatal, de van aki régebb óta fiatal”,- majd többek között a kedvenc képeit - Lengén, Kacsa, Régi és új, Szieszta - ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Végezetül azt kívánta, „keljenek életre a képek!”
A címválasztás sem volt véletlen, hiszen a „Miénk itt a tér” jól jelképezi a nők egyre nagyobb számú jelenlétét művészetben, történetesen akár a fotózásban is. Az elmúlt évek tapasztalai alapján a nők a férfiakkal teljesen egyenértékű művészi produkciót készítenek.. Kiállításokon fele-fele arányban hozzák el a díjakat.
Május 16-ig öt hölgy- Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Mizik Zsuzsa, R.Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona- állít ki, mert van képük hozzá.
Czapp József
fotó: Berta Béla
A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában szeptembertől induló sportosztályába várnak minden érdeklődőt. A sportiskolai osztályba olyan – jelenleg - 4. osztályos diákok jelentkezését várják, akik mind a sport, mind a tanulás terén komoly elhivatottságot éreznek magukban.
Érdeklődni személyesen az iskolában (Széchenyi u.93.), vagy a 061/278-0942-es telefonszámon, illetve Jenei János testnevelőnél, a 06-70 334-6621-es mobilszámon lehet.
Új verzióval állt elő a csepeli kettős gyilkosság ügyében K. Tamás, akit a bíróság első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt. Lényegében a „csuklyás ismeretlen” történetét gombolyította tovább, de most egy-két új elemet is beleszőtt a cselekménybe. A szintén életfogytiglanra ítélt Deme Gábor is szerzett meglepetést: már azt sem ismeri el, hogy sikkasztott a Csepel-sziget Általános és Szakközépiskolában, ahol igazgató volt. A Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon folyó per késő délután ért véget csütörtökön, mert Deme az utolsó szó jogán végtelenül hosszú és unalmas előadást tartott arról, hogy az eddigi börtönévei alatt még inkább meggyőződött teljes ártatlanságáról.
K. Tamás láthatóan sokat öregedett azóta, hogy tavaly júniusban életfogytiglanra ítélte a Fővárosi Törvényszék. Demén is észrevehető, hogy a bezártság nem vált a javára, de testsúlyából nem vesztett. Mind a ketten teleírt paksamétával és új ügyvédekkel jelentek meg az ítélőtáblán.
K. Tamás rögvest magához ragadta a szót, hogy eddigi vallomását kiegészítse. Azt mondta, hogy korábbi ügyvédje javaslatára hallgatta el a „csuklyás ismeretlen” igaz történetét, amelynek előzménye nem más, minthogy ő „beépített informátor” volt az iskolában. Állítólag Cs. Mihály akkori csepeli rendőrkapitány bízta meg azzal, hogy „informátorként” küldjön jelentéseket az iskolában történtekről, s erről a rendőrkapitányság épületében állapodott meg Cs. Mihállyal, valamint a rendőrség egyik osztályvezetővel és annak helyettesével. A történetet ezt követően azzal színesítette, hogy Németh Szilárd jelenlegi polgármester és Borbély Lénárd alpolgármester is tudott a besúgói tevékenységéről (sic). Elbeszélése csattanója pedig az, hogy a gyilkosságokat elkövető „csuklyás ismeretlen” valójában egy kommandósnak öltözött rendőrtiszt. Indítványozta, hogy a bíróság ezen a nyomvonalon kutakodjék tovább, de – s ez aligha okozott meglepetést – a Czine Ágnes által vezetett bírói tanács elutasította az ügyetlenül és nyilvánvalóan alaptalanul kifundált kérelmét.
Enzsöl Péter, K. Tamás kirendelt ügyvédje közölte, hogy csak két hete vette át az ügyet, s védence bejelentése őt is váratlanul érte. Mindenesetre úgy vélte, hogy a gyilkosság körülményei nem utalnak egyértelműen K. Tamás bűnösségére. Kérte, hogy folytassanak le új eljárást első fokon.
Galló István, Deme Gábor új ügyvédje azt sulykolta, hogy az elsőfokú ítélet tényállása megalapozatlan. Sem az előre kiterveltség, sem az aljas indok nem állja meg a helyét. Szerinte Deme nem tudott a gyilkosság előkészületeiről, és oka sem volt rá, hogy emberölésre vetemedjék. Noha a perdöntő hanganyag megrázó és fontos tényeket tartalmaz, az ügyvéd szerint nem szabad túlértékelni. A felvételen Deme hosszú percekig meg sem szólal, amiről a védője úgy vélte: ha valóban megtervezték a gyilkosságokat, akkor Deme nyugodtan megbeszélhette volna a további teendőket K. Tamással, hiszen nem tudták, hogy az egyik áldozatnál diktafon van. Továbbá annak sem volt értelme, hogy a helyszínről elvigyék a terhelő iratokat, hiszen védence iskolai karrierje mindenképpen véget ért. „Deme belekeveredett a gyilkosságba, de utána nagyon buta módon próbált viselkedni” – mondta az ügyvéd.
Deme Gábor az utolsó szó jogán jelezte, hogy rövidre fogja mondandóját, ehhez képest majdnem három órán keresztül beszélt. Ehhez joga van, s a bíróság tagjai ennek megfelelően szótlanul és rezzenéstelen arccal hallgatták végig. De hogy mennyire semmitmondó és fárasztó volt a beszéde, jól mutatta, hogy a hallgatóság tagjai közül sokan ásítoztak és elszundítottak, s még a rendre felügyelő teremőr is néha elbóbiskolt. Deme minden apróságot szóba hozott, de a lényeget, vagyis a gyilkosság körülményeit meg sem említette. Azt fejtegette, hogy a nyomozóhatóság és az elsőfokú bíróság szerinte milyen eljárásjogi hibák sorozatát vétette. Meghazudtolta és végigmószerolta az összes tanút, akik vele kapcsolatban vallomást tettek. Valószínűleg maga sem vette észre, hogy közben ellentmondásokba keveredett. Íme, egy példa: szerinte – s erre jól emlékszik -- a hangfelvételt megmanipulálták, mert bizonyos részek hiányoznak róla; igen ám, de azt is hajtogatja, hogy a gyilkosság perceiben nagyon-nagyon sokkos volt, és semmire nem emlékszik. Újdonságként hatott, amikor azt állította: „nem is az én hangom van a felvételen”.
Aztán mondott mást is, amivel korábbi vallomását megváltoztatta: „Nem sikkasztottam, ezt sosem ismertem el. Csupán számviteli szabálytalanságok történtek, de azokról sem én tehetek”. Még azt is közölte, hogy „anyagi gondjaim nem voltak, mert az iskolából való távozásom után magas fizetéssel kecsegtető jó állásajánlatot kaptam”.
A Fővárosi Ítélőtáblán folyó másodfokú per következő tárgyalása április 25-én lesz, amikor K. Tamás beszél az utolsó szó jogán, s elképzelhető, hogy megszületik a jogerős ítélet is.
Csarnai Attila
fotó: MTI