schutz_nikolettCsepelen, a járási hivatal részeként működő, gyámhivatali ügyeket intéző iroda ez év elejétől Csillagtelepen, a Szabadság út 21. szám alatt található, ahol nemrég pelenkázót is alakítottak a kisbabával érkezőknek. A hivatalt 2011 áprilisa óta dr. Schütz Nikolett vezeti, aki korábban a kaposvári gyámhivatalban dolgozott. A változásokról kérdeztük.

Egyes feladatok, amelyek korábban a jegyzői gyámhatósághoz tartoztak - például a védelembe vétel, az iskoláztatási támogatás folyósításának szüneteltetése – ez év elejétől átkerültek hozzánk. Eddig közös hatáskörbe tartozott az úgynevezett ideiglenes hatályú elhelyezés – ez az a helyzet, amikor súlyos veszélyeztetettség miatt ki kell emelnünk a gyereket a családból -, ez maradt a gyámhivatalnál. Az örökbefogadási ügyeket egész Budapest területén az V. kerület intézi.

- Honnan értesülnek a gondokról?

- Ez az ügyek jellegétől függ. Amikor kiskorút fenyeget veszély, az iskoláktól, óvodáktól, védőnőktől, a rendőrségtől és a Humán Szolgáltatások Igazgatóságától kapunk jelzést. Gondnokság alá helyezés ügyében többnyire a kórház, családtagok jelentik be a problémát. Tartásdíj megelőlegezése vagy kapcsolattartás ügyében az érintett felek személyesen keresik meg a hivatalt kérésükkel.

- Melyek Csepelen a leggyakoribb ügyek?

- Minden településnek, kerületnek megvannak a maga jellegzetességei. Az eddigi tapasztalatok alapján Csepel esetében három dolgot lehetne kiemelni. Sok a vidékről érkező család, akik sokszor szállókra jelentkeznek be, rokonokhoz költöznek. Ők magukkal hozzák korábbi családi, jogi és egyéb problémáikat. Itt az iskolai hiányzások magas számát emelném ki.

Az átlagosnál valamivel többször fordul elő a kerületben, hogy az érintettek kérik, a tartásdíjat előlegezze meg az állam. Ugyanakkor a vagyoni ügyek alacsony száma is megfigyelhető. A devizahitelek bedőlésének hatásait mi is érezzük. Az önkormányzati bérlakás-pályázatok sok ügyfelünk esetében megoldást nyújthatnak.

- Mennyire viselik szívükön az ügyfelek sorsát?

- Ez olyan szakma, ahol távolságot kell tartanunk az ügyfeleinktől azért, hogy az ügy megoldására koncentrálhassunk. Emlékszem, amikor a pályámat kezdtem jogsegélyezőként s bejött az első ügyfél, elsírtam magam. A főnököm azt mondta, ez változni fog, a napi munka megerősít majd. Valóban így történt. Nem mintha nem érintenének meg még ma is az ügyek, de muszáj távolságot tartanunk. Szerencsére az értekezleteken kibeszéljük magunkból a nehéz eseteket. Sokan elhagyják a pályát, de mindig visszatérnek. Olyan ez, mint amikor megfertőzi az embert valami. Nem fedeztem fel 16 éve itt dolgozó kollégáimon sem a kiégés jeleit, ugyanazzal lelkesedéssel és lelkiismeretességgel dolgoznak, mint pályájuk kezdetén.

Antal Zsuzsa

Gyámhivatal

1214, Szabadság utca 21.

Telefon: 425-7516 vagy 425-7517/200-as mellék

Baleset a Kvassay hídon

2013. május 08. szerda, 08:51

Kedves csepeliek!

 

A Kvassay hídon a Boráros tér felé öt autó és egy kamion ütközött össze, a járművek mindkét sávot elfoglalják, hatalmas a torlódás. Aki teheti, kerüljön!

OrbanKESZkerekasztal20130507_20130507212106_191671Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének keddi kerekasztal-beszélgetésén.

Ezzel szeretnék elősegíteni "a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák" - fogalmazott a kormányfő a Győri Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltő közönség előtt.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Európában Magyarország sikereinek elismerése helyett "egyfajta feketebárány-szerepet akarnak ránk erőltetni". "Európa, bár pénzügyi-gazdasági mutatóinkat nem tudja nem elismerni, mégis fúj ránk, és arra kell készülnünk, hogy a következő időszakban is szálkának számítunk majd az európai elit, nem az európai emberek, az európai elit jelentős részének szemében."

Szavai szerint a vita középpontjában a család áll, hiszen az új alaptörvényben rögzítették a házasság és a család védelmét, amiért "talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról". Ezek a más együttélési formákat választók jogainak sérelmét vélelmezték.

"Négyezer éves hagyományt védünk"

"A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben, a mi megoldásunk és alkotmányos szabályunk nem irányul senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk" - mondta az ó- és az újtestamentumi tradícióra utalva, amely szerint a házasság férfi és nő közössége.

Hozzátette, Európában már régebben kialakult "egy nagyon erős lobbi, amely igyekszik a kontinensünket a saját, szekuláris és családellenes látomásának hálójába keríteni", nem is sikertelenül, hiszen a 20. század utolsó harmadára először alakult ki Európában olyan rendszer, amely a "rokonsági kapcsolatok fontosságát és a családot alá tudta volna aknázni", népességcsökkenést érve el.

Holott "a család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása", és "akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet" - mondta. Orbán Viktor 25 pontban összegezte a kormányzat eredményeit, elsőként a rezsicsökkentést, közvetlenül utána a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a minimálbér-emelést említve.

"Úgy akarunk erős és sikeres Magyarországot felépíteni, hogy annak gerince egy erős és sikeres középosztály legyen" - fogalmazott a kormányfő, ezzel magyarázva, hogy a kabinet intézkedéseinek jelentős hányada e réteg megerősítését szolgálta.

Példátlan teljesítmény az elmúlt három év alatt

Mint mondta, "Magyarország jobban teljesít, de még nem elég jól"; ez utóbbinak akkor felel meg, ha "mindenki képes arra, hogy a családját biztonságosan eltarthassa a munkájából".

Az ország eközben példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt, míg egyre több uniós tagállam megy be segélyprogramokba, Magyarország ezeket, egyetlenként, épp maga mögött hagyta, a piacról sikerül ellátnia magát pénzzel, jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken - sorolta.

Idén "lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet", jövőre pedig tovább emelkedik, és talán "még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni" - vélekedett Orbán Viktor.

"A baloldal 2010-ben vétóerejét is elveszítette"

Előzőleg Harrach Péter, a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az eseményen arról beszélt, amíg kitart a Fidesz kereszténydemokrata iránya mellett, a pártnak helye van ebben a szövetségben, amelynek tagjait a közös nemzeti célok kapcsolják össze a "zavaros és ellenséges világban".

A Magyarországot ért támadásoknak van politikai, gazdasági, de főleg eszmei okuk; "mások vagyunk, mint ők, és ez az, amit nem szeretnek bennünk. Európa társadalmait megfertőzte egy dekadens eszmeiség, a szélsőséges liberalizmus, elmozdultak a helyükről a dolgok" - jegyezte meg.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról beszélve, hogy a baloldal, amely 2010-ben nem csupán a hatalmat, de vétóerejét is elveszítette, jövőre a visszatérésre készül, megjegyezte: az elmúlt hetven esztendőben 14 évig kormányzott a jobboldal, de ez idő alatt egyszer sem fordult elő, hogy két egymást követő ciklusra ellenzékbe sikerült volna szorítania a baloldalt.

(MTI - fidesz.hu)

enekÉneklő szájak zengték be a Királyerdei Művelődési Ház színháztermét május 7-én a Csepeli Éneklő Ifjúság hangversenyén. A Kodály által elindított mozgalmat közel 50 éve szervezik meg a kerületi általános iskolás énekkarosainak. A Nagy Imre Általános Művelődési Központ és a csepeli önkormányzat támogatta rendezvényen öt iskola nyolc kórusa vett részt.

 

A szép hagyományú hangversenyen a komolyzenéé volt a főszerep. Felcsendültek Mozart, Kodály, Bárdos és Bartók kórusművei. Az Eötvös, a Mátyás, Lajtha, Katona és Kék iskola tanulói felkészítő tanáraik vezényletével énekeltek magyar népdalfeldolgozást, Európai gyermekdalokat, Vasi népdalokat, valamint tréfás és szerelmi dalokat. Az ifjú énekkarosok korábbi felkészüléseinek meglett a gyümölcse, hiszen érdeklődő szülők, rokonok, zenebarátok összecsattanó tenyerükkel adtak hangot tetszésüknek. A bő egy órás zenei feltöltődés a felső tagozatos kórusok tagjainak összkari énekelőadásával zárult. 


enek2enek3enek4enek5Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta

K. Tamást és Deme Gábort is a szegedi fegyházba, ismertebb nevén a Csillagba szállították, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hirdetett ügyükben április 25-én. A csepeli kettős gyilkosság miatt elítélt K. Tamás soha nem bocsátható szabadlábra, Deme Gábor pedig leghamarabb 36 év múlva szabadulhat feltételesen. A szegedi Csillag fegyházban különlegesen szigorú körülmények között őrzik a tényleges életfogytiglani büntetésüket töltő rabokat.

Enzsöl Péter és Galló István ügyvédek, akik K. Tamást és Deme Gábort védték másodfokon, megerősítették információnkat, hogy a két elítéltet Szegedre vitték.

Enzsöl Péter elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy K. Tamás ügyében felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához, ehhez azonban előbb meg kell ismerniük a jogerős ítélet írásbeli indoklását.

Galló István szerint Deme esetében minimális az eshetőség arra, hogy jó eséllyel adhassanak be felülvizsgálati kérelmet. Perújítás csak akkor lenne lehetséges, ha olyan lényeges, konkrét, tényszerű bizonyíték merülne fel, amely eddig nem jutott a bíróság tudomására. Az ügyvéd szerint azonban erre jelen pillanatban gyakorlatilag semmiféle esély nincsen.

A szegedi Csillag fegyházban őrzik azokat a rabokat, akik a legsúlyosabb bűncselekményeket követték el Magyarországon. A tényleges életfogytiglani büntetésüket töltőket a fegyházon belül is egy különleges részlegben, az úgynevezett hosszúidejű speciális rezsimű (HSR) körletben tartják fogva. A ténylegeseken kívül ide helyezik azokat is, akiket „szökősnek” vagy „különösen veszélyesnek” tartanak. Itt tölti tényleges életfogytiglani büntetését mások mellett Magda Marinko, a szegedi családirtó, aki Szerbiában is életeket oltott ki; valamint Bódi Zsolt, aki 2000-ben az Oktogonnál lőtt le négy fiatalembert.

Az itt raboskodók egy- vagy kétszemélyes cellákban töltik a napok zömét, a zárkában mosakodnak, és ott esznek. Mindenkinek napi egy óra séta jár, de akad, aki ezt sem igényli. Minden fogvatartotthoz egyéni kezelési utasítást fogalmaztak meg a szakemberek, az újak pedig sokáig csak kéz- és lábbilincsben hagyhatják el a zárkájukat. Így, talpig vasban találkozhatnak családjukkal a havonkénti látogatásokon. A fegyház vezetői szerint a családtagok egy idő után általában elmaradoznak, legtovább az anyák tartanak ki.   

Csarnai Attila

Tisztelt Csepeli Lakosság!

A Fővárosi Közgyűlés 2013. március 27-i tartott Közgyűlésén elfogadta az új „Budapest főváros területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló” önkormányzati rendeletet, mely 2013. május 1-jén lép hatályba.

A régi rendelet (61/2002.(X. 18.) Főv. Közgy. rendelet 33.§.-a 50%-os kedvezményt állapított meg az alábbi esetre:

 

1)Az ingatlantulajdonos írásbeli, indoklással ellátott nyilatkozata alapján az egyébként irányadó díjtétel 50%-a érvényesíthető, ha az önálló lakóingatlant (családi házat) az illetékes kerületi önkormányzattól származó igazolás szerint legfeljebb két személy lakja.. )

Az új rendelet nem rendelkezik a közszolgáltatás tekintetében igénybe vehető kedvezményekről. Tehát sajnálattal közöljük, hogy  az eddig érvényes 50%-os kedvezmény megszűnt.

Az új jogszabály ismerete nagyon fontos minden csepeli lakos számára, mivel jogokat és kötelezettségeket állapít meg, ezért a Honlap környezetvédelmi oldalán részletesen közöljük.

Tisztelettel: Főépítészi Iroda

rezsiNyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján komoly és fajsúlyos eredménynek nevezte, hogy eddig több mint  1,5 millióan támogatták aláírásukkal a rezsicsökkentést. A politikus bejelentette azt is, hogy a mai napon elindult az interneten a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtés gyengénlátó verziója is.

 

Hetedik hete tart a Fidesz rezsicsökkentés megvédése érdekében indított aláírásgyűjtő akciója. Nyitrai Zsolt szerint van mit megvédeni, van mi mellett kiállni, hiszen január 1-től 10 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő díja. Döntés született arról is, hogy július 1-től 10 százalékkal csökken a hulladékszállítás, a víz és a csatorna díja – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt aláhúzta, biztatást és támogatást jelent, hogy eddig nagyon sokan álltak ki a rezsicsökkentés mellett, mert további tervek is vannak a rezsi mérséklésére, elég ha a kéményseprési díjra gondolunk.

A politikus sikeres és hiteles közéleti akciónak nevezte a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtést, melyet nagyon sokan támogatnak. A kormánypártok és a kormány nemcsak beszél a rezsicsökkentésről, hanem döntéseket hozott, és azokat végre is hajtja, hajtatja – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, eddig több mint 1,5 millióan álltak ki – pártállástól függetlenül - a rezsicsökkentés mellett, és ezzel párhuzamosan elutasítva a Bajnai- Mesterházy-féle rezsicsökkentés-ellenes koalíciót. A támogató aláírások számát komoly és fajsúlyos eredménynek nevezte a fideszes képviselő, és egyben köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a rezsicsökkentéssel kapcsolatban indított aláírásgyűjtést.

A politikus bejelentette, tovább folytatódik az aláírásgyűjtés; az önkéntesek továbbra is ott lesznek az utcákon, tereken. A képviselő felhívta a figyelmet a szolidaritás fontosságára is. Emlékeztetett, a Fidesz gondolt az idősekre és a mozgáskorlátozottakra is, ezért lehetőséget biztosított arra, hogy az interneten keresztül is támogathassák a rezsicsökkentést. A képviselő elmondta, a kezdeményezés sikeres, nagyon sokan töltik ki az aláírásgyűjtő ívet az interneten, vagy osztják meg a Facebookon.

Nyitrai Zsolt tájékoztatott arról is, hogy ez a lehetőség kibővül, mai napon elindult az interneten a rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtés gyengénlátó verziója is. Magyarországon 73 ezer gyengénlátó honfitársunk van, az új verzió elkészítésével nekik is lehetőségük lesz arra, hogy kifejezzék támogatásukat – jegyezte meg. A képviselő bejelentette azt is, hogy a mai napon a Fidesz elindítja a Facebookon a rezsicsökkentés melletti promócióját is.

(fidesz.hu)

meghivo_forum_130530_modTisztelt Csepeli Polgárok!

 

Új fejezet kezdődött Csepel életében: elkészült kerületünk korszerű csatornahálózata. 4000 csepeli család veheti használatba az új, környezetbarát szennyvízrendszert.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a projekt zárása alkalmából 2013. május 30-án lakossági fórumot tart.

A fórum kiemelt témái:


- megkezdődtek a házi rákötések: fontos tudnivalók, információk a használatbavételről
- aktuális információk a csepeli önkormányzat rákötési támogatásáról

    Időpont: 2013. május 30. (csütörtök) 17 óra

    Helyszín: Királyerdei Művelődési Ház színházterme (1213 Budapest, Szent István út 230.)

    Vgleges_CSDLK_MEGHV_20130507_kicsiTisztelt Csepeli Polgárok!

     

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja elnevezésű projekt sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényét 2013. május 9-én rendezi, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket.

    Időpont: 2013. május 9. (csütörtök) 10:00

    Helyszín: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)

    Tervezett program:

    10:00 – 10:15     Németh Szilárd polgármester köszöntő beszéde

    10:15 – 10:30     Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előadása

    10:30-10:45        Projektbemutató előadás

    11:00 -  Gyermek koncert (Bergengócia) - Karácsony Sándor utca

    Tisztelt Csepeli Polgárok!

     

    A Magyar Vöröskereszt Dél-Pesti régiója tisztelettel meghívja Önöket világnapi ünnepségére, melynek 

    időpontja: 2013. május 8. 16:00 óra. 

    helyszíne: 1215 Budapest, Deák Ferenc tér

     

    Ünnepi program:

    • Megnyitó
    • Tátika óvoda műsora
    • Állófogadás
    • Egészségügyi szűrés
    • Elsősegélynyújtó bemutató