csepelirezsi3“Csepel nem hagyja magát!” címmel fogadott el a csepeli önkormányzat képviselő-testülete politikai szándéknyilatkozatot a 10%-kal olcsóbb rezsidíjak támogatásáról. A csepeli képviselők a többi önkormányzatot is arra kérik, hogy álljanak ki a rezsicsökkentés mellett.

A képviselő-testületi ülés szünetében a Fidesz-KDNP frakciójának tagjai valamint a Jobbikos Pákozdi József is aláírta a rezsicsökkentést támogató ívet. A nyilatkozatot, amely azt is hangsúlyozza, hogy a testület kiáll a csepeli családok érdekeiért, az MSZP képviselői nem szavazták meg. Ők tiltakozásul kikapcsolták a szavazógépet.

 

Csepel nem hagyja magát!

 

Az elmúlt évtizedekben a csepeliek csak a rezsiköltségeik emelkedését tapasztalhatták. Az árakat legdurvábban 2002 és 2010 között emelték, a gáz árát háromszorosára, a villanyét kétszeresére. Ezzel szemben, ma minden csepeli család 10%-kal kevesebbet fizet a háztartási gázért, villanyért és távfűtésért, mint tavaly.

A Gyurcsány-Bajnai kormányok idején 15-ször emelték a rezsiköltségeket. Ezzel szemben, ma az év közepétől még további rezsicsökkentés várható. Legalább 10%-kal csökken a szemétszállítás, az ivóvíz, a csatorna, a szennyvízszippantás, a kéményseprés, a palackos és a tartályos gáz lakossági ára.

A szocialista kormányok idején bonyolult kérvények kitöltésével, megalázó tortúrákkal döntötték el, hogy ki kaphat rezsitámogatást. Majd ezt közpénzből, magánalapítványokon keresztül odaadták a külföldi szolgáltatóknak. Ezzel szemben a mostani rezsicsökkentés egyformán hasznos minden csepeli háztartásnak, és senkinek sem kell külön kérvényt benyújtania érte. Ráadásul egyetlen fillér közpénzt sem költ el az állam, mert a családoknak megspórolt pénz a szolgáltatók extraprofitját terheli.

A többnyire külföldi kézben lévő szolgáltatók és a velük szövetséges, őket biztató politikai erők hol nyíltan, hol sumák módon, itthon és külhonban egyaránt támadják a rezsicsökkentést, és ezzel együtt a csepeli családokat is. Velük szemben, mi történelmi döntésnek értékeljük a rezsicsökkentés politikáját, és megvédjük a csepeli családokat, megvédjük a csepeli fogyasztók érdekeit.

Arra kérjük a Kormányt és az Országgyűlést, hogy minden kül- és belföldi nyomás ellenére tartson ki a rezsicsökkentés további folytatása mellett, és alakítsa ki a magyar családok, a magyar fogyasztók oldalán álló közszolgáltatás rendszerét.

A rezsicsökkentést a csepeli önkormányzat politikailag és erkölcsileg támogatja, s minden törvényes eszközzel segíti annak érvényesülését.

Arra kérjük hazánk települési önkormányzatait, falvakat, városokat, megyéket és fővárosunkat, hogy csatlakozzanak a csepeli önkormányzat nyilatkozatához.

 

Csepel, 2013. április 25.

Németh Szilárd

polgármester

csepelirezsicsepelirezsi2

rezsi_099

 

 

 

fotó: Kitzinger Adrienn

testuleti_aprA Csepeli Konzultáción a kerület lakói úgy döntöttek, hogy az önkormányzat a fejlesztésekre elkülönített egymilliárd forintot útépítésekre költse el: ennek végrehajtásáról szavaztak a csepeli városatyák az önkormányzat csütörtök esti testületi ülésén. Az útépítésekről szóló javaslatot csak az MSZP nem támogatta, ők a szavazógépeik kikapcsolásával az ellen is tiltakoztak, hogy a képviselő-testület kiálljon a rezsicsökkentés támogatása mellett. Egyebek között ez történt a képviselő-testület április 25-én megtartott ülésén.

„Csepel nem hagyja magát!” címmel került napirendre az a politikai nyilatkozat, amelyben a képviselők támogathatták a 10 százalékos rezsicsökkentést, illetve a családok kiadásainak további mérséklését célzó intézkedéseket. A nyilatkozatban megemlítik, hogy a korábbi időszakban folyamatosan nőtt a gáz és a villany ára, de emelkedett a víz- és a csatornadíj is. Most először történt meg, hogy minden család esetében egységesen 10 százalékkal csökkent a rezsi díja január elsejétől. A nyilatkozatban a csepeli képviselők csatlakozásra szólítják fel a többi települést is, hogy támogassák a kormány törekvéseit. A nyilatkozatot a képviselők többsége elfogadta, a szocialista frakció tagjai azonban nem szavaztak, kikapcsolták gépeiket.

Nagyarányú útépítések lesznek: ezt akarták a csepeliek

A csepeli konzultáció eredményeként a kerületi lakók túlnyomó többsége azt támogatta, hogy az önkormányzat a fejlesztésekre elkülönített egymilliárd forintot elsősorban útfelújításokra költse. A konzultáción a vártnál is több, összesen 6212 család nyilvánított véleményt. A testület többsége támogatta a lakók kérését, a szocialista frakció tagjai azonban ezúttal is kikapcsolták gépeiket, s nem szavaztak.

A testület meghallgatta Papp Péter ezredes, csepeli rendőrkapitány éves beszámolóját, aki közölte: az utóbbi tíz évben csaknem a felére esett vissza a bűncselekmények száma, az elmúlt egy esztendőben pedig folytatódott a kedvező tendencia, a csökkenés 20 százalékos. Körzeti megbízotti hálózatot építenek ki, eddig 11 státuszt töltöttek be. A létszámot azonban bővíteni szeretnék, s körzeti megbízotti irodákat hoznának létre. Németh Szilárd polgármester jelezte, hogy támogatják a rendőrség erőfeszítését a bűncselekmények visszaszorításában. Ennek érdekében például lovas rendőrök is járőrözhetnének azokon a területeken, amelyek autóval nehezebben megközelíthetőek.

A képviselők döntése alapján a Teller Edéről elnevezett gerincút mellett szobrot állít a névadóról az önkormányzat. A testület megszavazta civil szervezetek részére nyújtandó támogatásokat, így az Országos Mentőszolgálat is több, mint egymilliós támogatásban részesül. Ebből a pénzből légzésfigyelő monitort vásárolnak a csepeli mentőállomás egyik autójára.

Szabadtéri fitnesz parkok épülnek

Az önkormányzat ötmillió forint értékben döntött sportcélú pályázat kiírásáról, melynek keretében csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok és Csepelen élő sportolók pályázhatnak. Ezt csak MSZP-s képviselők nem támogatták. Az önkormányzat anyagi támogatást nyújt a „Fut a Csepel” családi és sport- és egészségnap megrendezésére is.

A képviselők döntése alapján Csepelen két helyszínen, a Rákóczi Kertben és a Kis-Duna parton is szabadtéri fitnesz-park fog épülni. A számos külföldi város mellett Óbudán is óriási sikerrel működő park megépítését az MSZP-s képviselők többsége nem támogatta.

A testület többsége elfogadta azt az előterjesztést, hogy az önkormányzat a Cirmos sétány 6-18. szám alatti társasház részére kedvezményes visszatérítendő pénzügyi támogatást nyújtson energetikai fejlesztésre.

A testület a nemzetiségi önkormányzatok pályázatairól is döntött, melynek értelmében valamennyi érintett 500 ezer forintot nyert programjaik megvalósításához. Az önkormányzat a Roma Integrációs Munkacsoport részére a Kossuth Lajos utcában helyiséget biztosít - ezt csak az MSZP nem támogatta.

Cs. A.

fotó: Kitzinger Adrienn

Június 25 – július 7. között lesz a lomtalanítás Csepelen – értesült a Csepel.info. A lomtalanítási területeket idén is kisebb körzetekre osztják, ami biztosítja, hogy adott időben egy kisebb területről, koncentráltan, nagy erőkkel szállíthassák el a kikészített lomokat. A részletes információkat – azt, hogy ki mikor teheti ki a lomokat – mindenki levélben fogja megkapni.

A csepeli lomtalanítás tavaly a kerületben zajló nagy kiterjedésű, 54 km-es útszakaszt érintő csatornázási munkálatok miatt, tűzvédelmi, egészségügyi és közlekedésbiztonsági okok miatt maradt el. Az első, általunk is megismert  tervek szerint ezért májusban és októberben tartottak volna lomtalanítást, de ezt sokan eleve kritizálták, mivel az ingyenes lomtalanítás természetesen nem ingyenes, azt is közpénzből fizetik. Úgy tűnik az FKF is hasonló következtetésre jutott, és így “csak” egy ingyenes lomtalanítás lesz a kerületben – ahogy máskor is. A 2012-es lomtalanítást így “elbuktuk”, cserében viszont nyerünk 54 kilométer csatornát, és ugyanott a korábbinál jobb minőségű utakat. Soha rosszabb cserét!

Általános tudnivalók:

Ne készítsen ki:

A háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot,

  • ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot,
  • veszélyes hulladékot,
  • építési törmeléket,
  • autógumit, autóroncsot,
  • zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű)

A lomok kikészítésének módja:

Kérjük, hogy a lomokat olyan helyre helyezzék ki, melyet munkatársaink járműveikkel könnyen és gyorsan meg tudnak közelíteni.
Fontos, hogy a lomok ne kerüljenek az úttestre, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve balesetet okozhatnak.
Kérjük, hogy a közterületi rend megóvása érdekében a levélben megküldött kikészítési időpontban helyezzék csak ki a lomokat, melyeket a rákövetkező napon szállítunk el.

A lomtalanítás utáni takarítás:

Társaságunk az úttest megtisztításáról gondoskodik a lomtalanítás után. Az ingatlan előtti járdaszakasz takarítása viszont az ingatlan tulajdonosok, vagy azok képviselőinek felelőssége és feladata. Kérjük, hogy a lomtalanítás utáni rend helyreállításában együttműködni szíveskedjenek.

Hasznosítható hulladékok:

A környezet megóvása érdekében, a  hasznosítható hulladékokat (fehér üveg, színes üveg, papír, műanyag, fém doboz, italos kartondoboz) kérjük, ne a lomokkal együtt helyezze ki, hanem használja szelektív hulladékgyűjtő szigeteinket, illetve hulladékudvarainkat!

Veszélyes hulladék begyűjtés lomtalanításkor:

A háztartásoknál keletkező veszélyes hulladékok átvételére Társaságunk minden lomtalanítási körzetben gyűjtőpontokat létesít. A gyűjtőpontok pontos helyszíneiről, a lomtalanítás időpontjáról szóló levélben adunk értesítést. A veszélyes hulladék átvétele minden egyes körzetben a lomok kikészítését követő napon történik 12?? és 18?? óra között.

A gyűjtőpontokon leadható veszélyes hulladékok:

  • sütőzsír, sütőolaj és göngyölegei,
  • festékmaradék és göngyölegei,
  • olajos műanyag flakon,
  • oldószerek, hígítók,
  • növényvédő szer,
  • szárazelem,
  • elektronikai hulladék,
  • gumiabroncs,
  • szóró palack,
  • fénycső.

Csepel.info

Csepel-sziget Ifjú Tehetségei az ÁMK- ban

2013. április 26. péntek, 08:34

ifju_tehetsegek3Április 25-én a Nagy Imre ÁMK aulája adott otthont az eredményhirdetésének, amelyre több mint 900 képzőművészeti alkotás érkezett. A Csepel-sziget Ifjú Tehetségei nevet viselő pályázat értékelése két kategóriában és három korosztályban történt. Az Alapfokú Művészeti Iskola vezetője Körömi Gábor köszöntötte Ábel Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatóját, Tóth Endrét a Nagy Imre ÁMK intézményvezetőjét, valamint az iskolaigazgatókat, támogatókat, a fiatal alkotókat, azok szüleit és felkészítő tanáraikat.

„Az úton lévők köszöntésével nézünk az ez évi kiállítás megnyitója elé. A Csepel-sziget Ifjú Tehetségei regionális képző és iparművészeti pályázatot 12. éve rendezi meg iskolánk, s ez a tucat év mindegyike egy fontos állomást jelent iskolánk életében is. Délelőtt egy önkormányzati kollégám azt mondta, úgy szeretem ezt a kiállítást, mert ez már biztosan jelzi, hogy hamarosan jön az év vége, mindjárt lezárjuk a tanévet. Igen, egy kiállítás jel is lehet, jelzés, nem csak egy iskolának, de egy egész kerületnek, régiónak is. Itt fontos a művészet, fontos érték az alkotás, a gyermeki alkotó munka és ezzel együtt ugyanolyan fontos a hozzáadott pedagógusi munka is. A tanárok, tanítók bátorító, lelkesedést adó, buzdító jelenléte, lehet az általános iskolában, középiskolában, vagy éppen az alapfokú művészeti iskolában is.” - mondta el Körömi Gábor.

Ezután Tóth Endre is köszöntötte a jelenlévőknek, majd átadta a szót Ábel Attila alpolgármesternek, aki sok sikert kívánt a pályázaton indulóknak és a nyerteseknek is további alkotó munkájukban, majd így folytatta:

ifju_tehetsegek„ A korábbi évek megannyi sikeres pályázata abban erősített meg minket és a pályázóinkat, hogy nem csak az alapfokú művészeti oktatás, hanem általában a művészeti nevelés jó talajra talált a kerületünkben és a környező településen. A pályázat sikere azt mutatja, hogy az iskolák számítanak erre a tavaszi seregszemlére. Az idén minden elképzelést felülmúlóan 35 iskolából összesen 932 alkotás érkezett. A mai alkalommal 305 fő díjazására kerül sor, melyben természetesen egyéni alkotók is vannak, de csoportban készített pályamunkák is. Örülünk, hogy minden évben segíthetünk. Örülünk, ha ezzel is tettünk egy lépést afelé, hogy Csepel ifjú tehetségei megmutathassák, mit tudnak és esélyt kapjanak a kiemelkedésre.”

A kiállítást megnyitó zsűri elnök Bodóczky István Munkácsy-díjas festőművész szerint a kötelező műveknél könnyebb volt dönteni, mert volt összehasonlítási alap. Nagyon nehéz volt a helyezések elbírálása a szabadon választott kategóriában, hiszen jobbnál-jobb művek érkeztek. Mind az egyéni és mind a csoportos műveknél nagyon fontos volt a felkészítő tanárok szerepe.

Az utóbbiaknak köszönhetően a beszédek között a gyerekek zeneszámot adtak elő és táncbemutatót is tartottak. Az eredményhirdetés pedig tortaevéssel zárult. A Nagy Imre ÁMK bölcsődéje erre az alkalommal egy emeletes óriás tortát sütött, amiből jutott mindenkinek, nem csak a jelen lévő gyerekeknek, hanem a szülőknek és a tanároknak is.

A kiállítás május végéig tart nyitva - mindennap látogatható.

ifju_tehetsegek6ifju_tehetsegek2ifju_tehetsegek4Czapp Józssef

fotó: Tóth Beáta

40 éves a Szabadság utcai óvoda

2013. április 26. péntek, 08:30

ovi3Április 25-én fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte a Csillagtelepi Óvodák Szabadság utcai intézménye, melynek új neve a csepeli képviselők mai testületi ülésének jóváhagyása alapján a közeljövőben Tündérkert Óvoda elnevezéssel funkcionál tovább.

A megjelent vendégek köszöntése után Kecskés Ágnes oktatási ágazatvezető Németh Szilárd Csepel polgármestere, országgyűlési képviselő jókívánságait tolmácsolta, majd az önkormányzat ajándékát, homokozó játékot adott át jelképesen a gyerekeknek.

Az ünnepségen Csiszár Jánosné óvodavezető üdvözölte az intézmény egykori vezetőit, dolgozóit és ovisait. Elmondta, hogy a Szabadság óvoda 1973-ban épült, elsősorban a Csepel Művek dolgozóinak gyermekei számára. Az akkori 6 csoportos 150 férőhelyes épületbe a kicsik nem csak a kerületből, hanem a Csepel-sziget környező településeiről is érkeztek. A 2007-es szerkezeti átalakítások következtében mára a gyermeklétszám megduplázódott. Ahogy az óvodavezető beszédében fogalmazott: az Akácfa utcai óvoda beköltözött a Szabadság bázisóvodába és két „testvér” óvodát, a Vénusz utcait, és az Iskola tér 46. sz. alatt lévő Füstifecskék óvodát csatolták össze. Így létrejött egy 12 csoportos intézmény, 290 fős gyermeklétszámmal. Az összevonás évétől az óvoda beszédfogyatékosokat (megkésett beszédfejlődésű és dislexia veszélyeztetett gyermekek) is fogad.

oviÜnnepi beszédében Csiszár Jánosné kiemelte: „Kollégáimmal azért dolgozunk, hogy minden szülő a legféltettebb kincsét a gyermekét reggelente bizalommal adja át nekünk és délután elégedetten, mosolygós, jókedvű élményekben gazdag, boldogan csacsogó csemetével távozhasson. Szeretnénk, ha a családokkal együtt olyan gyermekeket nevelnénk, akik rácsodálkoznak a világra, nyitottak, érdeklődőek, igényesek a környezetük iránt, s játékosan felkészülnek az iskolai életre”.

A születésnapi műsor hegedűjátékkal kezdődött, majd az óvodás csoportok előadásai következtek. Az ovisok a táncházak kedves hangulatát idézték, körjátékban meneteltek, vidám táncokat jártak, népi gyermekjáték produkciót –néptáncos elemekkel dúsítva – vittek színpadra. Schramek Géza színész és gyermeke prózai szereplésében megjelent Kacor király, majd szólt az akrobatikus rock and roll Tramontíni Péter tanítványainak bemutatójával. A program hátralévő részében egykori ovis gyerekek és felnőttek adtak műsort, mely az Éles testvérek meglepetés számával zárult.

ovi2Szöveg és fotó: Antal Zsuzsa

Megújul a Kis-Duna part

2013. április 25. csütörtök, 17:41

kisduna“Mint napi szinten a Kis-Duna partjára járó kutyás, nagy örömmel tapasztaltam a valóban korainak számító fű- és növénynyírási munkálatokat, melynek köszönhetően talán csökken a veszélyes kullancsok száma. Váratlan és pozitív csalódás volt számomra a Komp melletti játszótér tövében elhelyezett két focikapu is. Köszönöm, hogy a fahíd utáni kis rétre és az utána lévő partszakaszra helyeztek ki kukákat, ez nagyban megkönnyíti az életünket”.

A fenti idézetet a Csepel.info egy levélből vágta ki.

Olvasójukhoz hasonlóan azonban mi kedden reggel is tapasztaltuk, hogy már javában megy a fűnyírás a Kis-Duna parton, és kapukat tettek a régebben is focipályának használt “tepsibe”. Megkezdődtek a munkálatok a Kis-Duna öbölnél is, ahol információink szerint dekoratív fapalánk meg díszkapu fogadja majd a sétálni vagy futni, kerékpározni vágyókat.

kisduna2A Csepel.info úgy tudja, hogy az önkormányzat hamarosan – még a nyár közepéig – rendbe teszi a Kis-Duna parti sétányt is, ami esős időben sokszor használhatatlan. Mellette, már a Szent István úti körforgalom magasságában kialakítanak egy úgynevezett szabadtéri fitness-parkot is. Úgy tudjuk, hogy az ehhez hasonló óbudai parkot sok nyugdíjas használja – nem egyszer sobanállás van -, ott ugyanis olyan eszközöket is telepítettek, amelyeket gyógytornaként is hasznosítani lehet.

Csepel.info

targyalasSúlyosbította K. Tamás és Deme Gábor büntetését másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla április 25-én meghozott jogerős ítéletében. K. Tamás soha többé nem kerülhet szabadlábra, Deme Gábor pedig leghamarabb 36 év múlva bocsátható szabadon feltételesen. K. Ildikó harmadrendű vádlottat, akit a sikkasztás ügyében találták bűnösnek, két év – négy évre felfüggesztett – börtönre ítéltek. Deme Gábor az ítélet indoklása közben rosszul lett; öklendezési roham fogta el, de rövid szünet után folytathatták a tárgyalást.

K. Tamást és Deme Gábort előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolták. A bűncselekmény 2009. január 7-én történt a Csepel-sziget Általános és Szakiskolában. A két vádlottat első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azzal, hogy K. Tamás leghamarabb 40, Deme Gábor pedig 32 év múlva szabadulhat feltételesen. A Fővárosi Ítélőtábla Czine Ágnes tanácsa et az ítéletet súlyosbította.

Czine Ágnes indoklásában azt emelte ki, hogy a csepeli kettős gyilkosság „példátlan bűncselekmény”: noha a tragédia perceit diktafon rögzítette, amely döntő bizonyítékul szolgált, a vádlottak mindvégig tagadták az emberölés elkövetését. A hangfelvételen pontosan hallható, mi történt; még a hangszínekből is jól kivethető, hogy az elkövetők milyen érzelmi állapotban voltak. „Minden szó, minden lövés, minden mozdulat egyértelműen értelmezhető.”

Deme csak a másodfokú perben tagadta, hogy nem az ő hangja hallható, korábban elismerte ezt. K. Tamásnak is utólag „jutott eszébe”, hogy talán mégsem ő beszélt a felvételen. A többi bizonyíték is a két vádlott bűnösségére utal. K. Tamás vérével voltak szennyezettek azok a lövedékek, amelyeket az iskola udvarán rejtett el. A hatalmas lábnyom szintén K. Tamásra vall. A bíróság szerint bizonyított tény, hogy Deme a gyilkosság után cipőt váltott, ezért nem volt véres a lábbelije. Amikor visszatért a gyilkosság helyszínére, eljátszotta, hogy semmi köze a bűncselekményhez.

Czine Ágnes kitért a két vádlott közötti kapcsolatra. Minden amellett szól, hogy K. Tamás feltétlenül lojális volt Deméhez, s csak őt tudta elfogadni főnökének. „K. Tamás Deme érdekében követte el a bűncselekményt, s ez volt az ő igazi motívuma” – fejtette ki a bírónő. K. Tamás hivatkozása, hogy úgymond nem volt érdeke a gyilkosság elkövetése, az ítélőtábla súlyosbító körülményként vette figyelembe. A motiválatlanság ugyanis közveszélyt jelenthet. Az ítélet súlyosítását indokolja az is, hogy K. Tamás hidegvérűen, kivégzésszerűen, tettének megbánása nélkül vett részt a bűncselekményben. Enyhítő körülményt nem találtak.

Deme esetében szintén nem említettek enyhítő körülményre utaló momentumot a gyilkosság kapcsán. Büntetési tételének emelését az indokolja, hogy „magatartása felbujtásra utal”, az eljárás folyamán nyilvánvalóan végig tagadott és semmiféle megbánást nem tanúsított.

Csarnai Attila

fotó: Halászi Vilmos

Főszerepben: fizika és matematika

2013. április 25. csütörtök, 15:57

verseny4Kerületünkben nagy hagyománya van a Vermes Miklós Általános Iskolában megrendezett fizikaversenynek. Az izgalmas vetélkedést idén a II. Vermes Miklós Tehetségnap keretében bonylították le, annak első napján, április 23-án. A 17. alkalommal megrendezett megmérettetésen Csepel általános iskoláinak 7-8. évfolyamos tanulói háromfős csapatokkal nevezhettek.

A fiatalok széleskörű fizikai ismeretekről adtak számot, hiszen a példák megoldásán túl kísérletek bemutatásával és magyarázatával is bizonyították: a gyakorlatba is át tudják ültetni a tankönyvi definíciókat. A 13 nevező csapatot idén is független zsűri értékeli, az eredményhirdetésre a kerületi fizikaversennyel egyidőben kerül sor. A verseny fő szervezője az intézmény pedagógusa, Molnár Andrea fizikatanár.

A második napon a matematika volt a főszerepben, április 24-én került sor a logikai feladatokból álló vetélkedésre. A szervezők célja az volt, hogy a megmérettetésen speciális szaktanári felkészítés nélkül is résztvehessenek a tanulók, így a fiatalok logikai, kombinatorikai tudására alapozták a feladatokat - mondta el a matematikaversenyt koordináló pedagógus, Paragi Ferencné. A Vermes Miklós Általános Iskola tanulói a fizikaversennyel ellentéteben a matematika erőpróbán versenyzőként nem vettek részt, hiszen kivitelezőként jól ismerték a feladatokat. A verseny lebonyolításában azonban 80 felsős tanuló segítette a szervezőket és a résztvevőket. A matmatikai küzdelemre a kerület 3-6. évfolyamos tanulói négyfős csapatokkal nevezhettek, az első három legjobban teljesítő csapat pedig ajándékokkal távozhatott a csillagtelepi iskolából.

versenyA második nap délelőttjén szakmai nap keretében bővítették ismereteiket az intézmény pedagógusai és a résztvevő kerületi szakemberek. Dr. Kolozsváry Judit pszichológus, az ELTE főiskolai docense Többszörös intelligencia, tehetség, kreativitás: siker vagy nehézség címmel tartott előadást. A Tehetségnapon az ELTE több oktatója is részt vett, csakúgy mint az egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának alapszakos és Pedagógiai és Pszichológiai Karának mesterszakos hallgatói.

Angel Marianna

fotó: Halászi Vilmos


A matematikaverseny helyezettjei:


3. évfolyam

I. Kölcsey Ferenc Általános Iskola

II. Gróf Széchenyi István  Általános és Kéttannyelvű Iskola, Nagy Imre Általános Iskola

4. évfolyam

I. Katona József Általános Iskola

II. Mátyás Király Általános Iskola

III. Gróf Széchenyi István Általános Iskola

5. évfolyam

I. Karácsony Sándor Általános Iskola

II. Nagy Imre Általnos Iskola

III. Kölcsey Ferenc Általános Iskola

6. évfolyam

I. Karácsony Sándor Általános Iskola

II. Jedlik Ányos Gimnázium

III. Kék Általanos Iskola

verseny2verseny3

fkgyCsaknem hatvan előterjesztést tárgyalt meg április 24-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A napirendet 23 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadták el a városatyák. Elfogadták a 2014-es költségvetési koncepciót. Döntöttek arról, hogy a IX. kerületi Gyáli út egy része Albert Flórián nevét viselje. Határoztak arról, hogy ingyen átvenni az államtól a főváros a Budai Vár alatti Sziklakórházat. Zárt ülésen 15 új díszpolgárt is választottak.

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2014-es költségvetési koncepcióját a közgyűlés 18 igen, 10 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett.  A határozat rögzíti, hogy a 2014-es büdzsében nem tervezhető működési hiány, továbbá a hitelszerződésekben vállalt kötelezettségeket maradéktalanul teljesíteni kell. Kitér arra is, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatást a rendelkezésre álló forrásokhoz kell igazítani.


Új kötelezettséget csak új külső forrás bevonásával lehet vállalni, ez alól kivételek a magas támogatási intenzitású, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési projektek. Többletigényt csak "elháríthatatlan külső körülmény" esetén lehet javasolni.


A koncepció utal a kormány és a főváros közötti Budapest 21 szerződésre és jelzi, hogy a főváros kiemelt jelentőségű beruházásai várhatóan beépülnek a nemzeti fejlesztési tervbe, azokat a felek összehangoltan valósítják meg. A főváros három fő fejlesztési irányt nevez meg: a közösségi közlekedéshez kapcsolódó kötöttpályás fejlesztéseket, a csatornahálózat, továbbá a Duna menti területek fejlesztését.

Jövőre indulhat a 4-es metró próbaüzeme

Az elfogadott középtávú finanszírozási prognózis 2014-re a fejlesztési kiadások csökkenésével számol, amelynek legfőbb oka a korábbi uniós pénzügyi ciklusban indított projektek kifutása. Tarlós István főpolgármester azt is jelezte, hogy a 2014-es és a későbbi évek költségvetéseit determinálja az előző városvezetés öröksége, amely több, az önkormányzatra aránytalan terhet rovó projekt befejezését jelenti.

A jövő évi tervek között szerepel a 4-es metró próbaüzemének beindítása és a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep teljes kapacitáson való beüzemelése. Az amortizáció miatt és a fejlődés biztosítása érdekében új projekteket is szükséges indítani, ezek közül a legjelentősebb a BKV járműállományának fokozatos cseréje. A fejlesztések súlypontja a közösségi közlekedésre helyeződik át - olvasható a dokumentumban.


A főváros a következő évekre 3 százalékos inflációval, az állam által biztosított bevételi források konzervatív tervezésével, a működési kiadások csökkenésével és visszafogott, a következő években egyre csökkenő hitelfelvétellel kalkulál.

Utcát nevezhetnek el Albert Flóriánról

Feloldotta a IX. kerületi Gyáli út egy szakaszának védettségét a Fővárosi Közgyűlés, a területet a 2011-ben elhunyt egyetlen magyar aranylabdás futballistáról, Albert Flóriánról neveznék el. A Gyáli út jelenleg a főváros védett közterületi nevei között szerepel, azonban a főváros a Vágóhíd utca és a vasúti kereszteződés közötti szakaszon a Ferencváros egykori labdarúgójának állítana emléket. A képviselők 23 igen szavazattal döntöttek arról, hogy az utcanév védettségét csak a másik szakaszon, a vasút és az Illatos út között tartják fenn, így a következő testületi ülésen lehetőség lesz az átnevezésre.

Átvenné a főváros a Sziklakórház múzeumot

Ingyen átvenné az államtól a Sziklakórház múzeumot a főváros – az erről szóló javaslatot egyhangúlag támogatta a közgyűlés. A Budai vár alatti, a II. világháború idején légoltalmi kórházként működő létesítmény önkormányzati tulajdonba kerülését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. támogatta a megelőző tárgyalásokon, a mostani határozat a konkrét igény benyújtását tartalmazza. A közgyűjteményként működő Sziklakórház üzemeltetésére az MNV tavaly májusban ötéves bérleti szerződést kötött a Sziklakórház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft-vel, a bérlő mintegy 56 millió forint értékben végzett felújítási munkálatokat. A tulajdonosváltással a bérleti szerződés nem szűnik meg. A térítésmentes átadáshoz az önkormányzat bekérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyetértő nyilatkozatát is. A nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében az állam ingyen átruházhatja tulajdonjogát az önkormányzatra, a kérelemről a kormány dönt.

Változnak a kikötői díjak Budapesten

Változnak a kikötői díjak Budapesten, miután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a díjszámítás módját is tartalmazó előterjesztést. A képviselők 22 igen, ellenszavazat nélkül és 7 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot. Megváltozik a díjszámítás módja, így minden kikötőben alapdíjat kell fizetni. Ezen felül kikötői osztályokat, Budapesten belüli elhelyezkedést és ezekhez tartozó szorzószámokat határoznak meg, és figyelembe veszik a hajó partra vetített hosszát is.  Az eddig meglévő közforgalmú és nem közforgalmú állóhajó, vagy úszó létesítmény mellett új osztályok is megjelennek. A rendelet meghatározza az engedélyezhető kikötői osztályokat és rögzíti, hogy egyes funkciókat mely partszakaszokon lehet engedélyezni. A rendelet szerint az elsődleges cél, hogy a jelenlegi kikötőhasználati bevételek növekedésével a Duna-parti területek fejlesztésére több forrást biztosítsanak, emellett mérséklik a korábbi fizetési rendszer aránytalanságait, a városfejlesztési elképzelésekhez igazodva rögzítik a fővárosban kiköthető hajók funkcióit, és előkészítse a Fővárosi Önkormányzat saját kikötőinek létesítését. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Tizenöten kapnak Budapest díszpolgára címet

Tizenöten kapják meg a Budapest díszpolgára címét június 19-én, a kitüntetettekről szerdán, zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés. Díszpolgári címet kap Dávid Katalin művészettörténész; Dömötör Zoltán úszó, olimpiai bajnok vízilabdázó, edző; Gschwindt András nyugalmazott egyetemi adjunktus; Halász Judit színművész, énekesnő; Khirer Vilmos, az egyházi bíróság helynöke; Kóbor János előadóművész; Kurutzné Kovács Márta egyetemi tanár, professor emerita; Leél-Őssy Szabolcs egyetemi docens; Mécs Károly színművész; Merkely Béla kardiológus, tanszékvezető; Schubert Éva színművész és Szenthelyi Miklós hegedűművész. Posztumusz adományozzák a címet az Aranycsapat két labdarúgójának, Bozsik Józsefnek és Hidegkuti Nándornak, illetve Václav Havel írónak, volt cseh államfőnek. A díszpolgári címek adományozásáról szóló rendelet szerint az kaphat díszpolgári címet, aki Budapest és polgárai számára, a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

Szobrot állítanak Lev Tolsztojnak Budapesten

Mellszobrot állítanak Lev Tolsztoj orosz írónak Budapesten, a Városligetben, erről egyhangúlag döntött a közgyűlés. A mellszobrot a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület ajándékozza Budapestnek azzal, hogy az alkotást a városligeti Tolsztoj sétányon helyezzék el. A mellszobor Vaszil Roman szobrászművész alkotása. A világhírű író emlékét őrző, 90 centiméteres, talapzattal együtt 235 centiméter magas kompozíció köztérre kerülését a Budapest Galéria bíráló bizottsága is támogatta. A szobrot a Zichy Mihály út és a Tolsztoj sétány találkozásának közelében, a sétány melletti zöldfelületen helyezik el. A szobor ajándékozásáról kötött szerződés szerint a felállítás valamennyi költségét a kezdeményező szervezet viseli, az alkotás fenntartása, gondozása viszont a főváros feladata lesz.

A városligeti Tolsztoj sétányt tavaly januárban avatták fel. A főpolgármester még 2012 októberében javasolta, a Fővárosi Közgyűlés pedig december közepén hagyta jóvá, hogy a Városligetben található, a Zichy Mihály utat és a Városligeti körutat összekötő névtelen sétány Lev Tolsztoj nevét vegye fel. Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) az orosz irodalom és a világirodalom egyik legjelentősebb alkotója, akit minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintenek többek között a Háború és béke, valamint az Anna Karenina című művei miatt.

A BKK üzemelteti május 1-jétől is az agglomerációs járatokat

Az agglomerációs közösségi közlekedés fenntartásának érdekében május elsejétől is a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szervezi a Budapest környéki települések tömegközlekedését. A képviselők 25 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett fogadták el az erről szóló javaslatot. Az előterjesztés szerint bár a feladatot május elsejétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján a Volánbusznak kellene ellátnia, de a teljesítés ellehetetlenült, mivel a Volánbusz egyik járműbeszerzési tendere meghiúsult, egy másik pedig 2014 első negyedévétől biztosítana járműveket. Kilenc Budapest környéki település folyamatos ellátása érdekében a BKK igazgatósága úgy döntött: egyetért a szolgáltatás folytatásával. Az elfogadott határozat rögzíti: felkérik Tarlós István főpolgármestert, hogy a BKK útján tegyen meg minden szükséges intézkedést a közlekedésért felelős minisztérium, a BKK és az érintett elővárosi települések közötti buszközlekedésről szóló háromoldalú és a HÉV-közlekedésről szóló kétoldalú megállapodások  mielőbbi megkötése érdekében.

Emléktáblát kap II. János Pál pápa a Hősök terén

Magyar és angol nyelvű emléktáblát helyeznek el II. János Pál pápa tiszteletére a Hősök terén, erről egyhangúlag döntött a közgyűlés. II. János Pál pápa 1991-ben és 1996-ban járt Magyarországon, 1991. augusztus 20-án szentmisét celebrált a Hősök terén. A pápa címerének vésetét is tartalmazó mészkőtáblát a Szépművészeti Múzeum előtti zöldterületen helyezik el. Az emléktáblát a tervek szerint idén augusztus 20-án avatják fel.

Budapest.hu

Csepeli majális május 4-én

2013. április 25. csütörtök, 10:25

majalis_kiralyerdo_reszletes_javcopyKedves csepeliek!

 

2013. május 4-én, szombaton a Királyerdei Művelődési Ház gyermekeknek és felnőtteknek szóló programokkal várja a családokat már 10 órától. A majálison fellép Palcsó Tamás. A belépés ingyenes.

Részletek: http://www.csepelivaroskep.hu/kiralyerdei-muvelodesi-haz/csepeli-majalis/