A csepeli önkormányzat képviselőinek vagyonnyilatkozatait a 2010 októberi választások óta minden évben nyilvánosságra hozza a kerület új vezetése. A legújabb, 2014. januári vagyonnyilatkozatok a Csepel.hu oldalon már megtekinthetők.

Az önkormányzat honlapján 2011 januárjáig visszamenőlegesen valamennyi vagyonnyilatkozatot megtalálják az érdeklődők, így bárkinek lehetősége van azok időrendi összehasonlítására is. Ugyanígy, 2008-ig visszamenőlegesen elérhető az önkormányzat valamint az önkormányzat cégeinek, intézményeinek valamennyi gazdasági szerződése és kifizetése, melyeket a Csepel.hu "Hivatal" menüpontjában, az "Üvegzseb" címen találhatják meg az érdeklődők.

2010 októbere előtt Csepelen sem a vagyonnyilatkozatokat, sem a szerződéseket nem hozta nyilvánosságra az akkori vezetés a kerület honlapján. Sőt, több esetben még külön kérésre sem voltak hajlandók egyébként nyilvános adatokat kiadni az akkori ellenzéknek. Az önkormányzat valamennyi szerződésének és kifizetésének 2008-ig visszamenőleges nyilvánosságra hozatalát csak a csepeli MSZP nem támogatta. Az új önkormányzati vezetés a korrupció-gyanús szerződések felszámolásával és a pénzügyek rendezésével több mint kétmilliárd forintot tudott megtakarítani.

Csepel.hu

dunaujvarosNémeth Szilárd, a kormány rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője tartott fórumot Dunaújvárosban, a Dózsa moziban január 30-án. A teltházas eseményen a rezsicsökkentés megvédése volt a téma.

A Fidesz életre hívta a Magyar Csapatot, amelyhez mindazok csatlakozhatnak, akik meg szeretnék védeni a rezsicsökkentés eredményeit. Február közepéig 119 helyszínen konzultálnak majd a kormánypárt politikusai a lakossággal a rezsicsökkentésről. Ennek állomása volt a városunkban csütörtökön megrendezett fórum, amelyen elsőként Cserna Gábor polgármester, egyben a Fidesz  helyi szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlevőket.

– Folytatni kell a megkezdett munkát, aminek nyomán megszülettek a családtámogatási intézkedéseink és a rezsicsökkentés is. Ám ehhez kell egy csapat, hogy képviseljék a nemzeti érdekeket, hogy sikerre vigyük a közös ügyeinket, és megvédhessük eredményeinket.
A fórumon dr. Galambos Dénes kormánymegbízott, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, a kormányhivatalnak rálátása van a rezsicsökkentésre, hiszen a fogyasztóvédelmi felügyelőség szakigazgatási szerve azzal is foglalkozik, hogy tájékoztassa a lakosságot ezekben a kérdésekben, segítsen a fogyasztóknak eligazodniuk a számlákon.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a kormány rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője felidézte, hogy a 2010-es kormányra kerülésükkor az ország a csőd szélén állt. Németh megemlítette az IMF-hitelt, amit a baloldali kormányok vettek fel, és amely az egész lakosságot megterhelte, magas rezsiköltségeket kellett fizetni, miközben elvették a 13. havi nyugdíjakat is.

Elhangzott, hogy az ország a gazdaságának helyreállítása közben a Fidesz-kormány visszafizette az IMF-hitelt, alacsony költségvetési hiányt és inflációt ért el, 255 ezer új munkahelyet teremtettek, és megszűnt az uniós eljárás az országgal szemben. Ezek mellett a deficitet 3 százalék alá csökkentették az első két évben.
– Ma már 4 millió ember dolgozik, 4 millióan adóznak is az egykulcsos adónak köszönhetően. Támogatjuk a családokat, és újabb rezsicsökkentést hajtunk végre – mondta a fórumon Németh Szilárd.


dunaujvaros2A képviselő hangsúlyozta, a rezsicsökkentésre azért volt szükség, mert a lakosság nagy része számára már elviselhetetlenek voltak a költségek, a jövedelmekhez viszonyítva Európában nálunk volt a legdrágább a gáz, második legdrágább pedig az áram ára. Mint a moziban ülők hallhatták, 2013-ban a rezsi csökkentésének eredményeként 240 milliárd forinttal maradt több pénz az emberek zsebében. Jelentősen, mintegy 20 milliárd forinttal csökkentek a rezsitartozások is. Idén is tovább csökkentik a kiadásokat.


– Érdemes volt közösen együtt dolgoznunk, jó pályára kerültünk, és az áprilisi választásnak az a tétje, hogy lezárhatjuk-e a baloldali múltat és újra talpra állhat Magyarország – mondta Németh.


A fórumon elhangzott, hogy március 29-re ismét Békementet hirdetnek, hogy a polgári oldal erői megmutathassák, hogy a tömegek a kormány politikáját támogatják.

forrás: infodunaujvaros.hu

 

cshA tartalomból:

- A képviselő-testület januári döntése alapján nem emelkednek a közétkeztetés árai a csepeli oktatási és nevelési intézményekben.

- Rezsiadósságkezelő-mintaprogram indul Csepelen. Részletek cikkünkben.

- Tisztább lett Csepel, eltűntek a kéretlen falragaszok az oszlopokról. Kerületiek véleményét kérdeztük.

- Gyáróriás született egy legelőn. A Weiss Manfréd Művek történetével foglalkozunk cikksorozatunkban.

- Folytatódik 2013 csepeli képes krónikája: mi történt az elmúlt esztendő második félévében?

Sport, civil élet, kerületi programok, rejtvények. Keresse lapunkat a postaládájában.

nemethszBenyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla.

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa jelezte: javasolják, hogy a Ház kivételes sürgősségi eljárásban tárgyalja a Rogán Antal frakcióvezetővel közös indítványát, amelynek alapján a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökken majd.

"Minden külső-belső támadás ellenére kitartunk a rezsicsökkentés politikája mellett" - fogalmazott Németh Szilárd. Szavai szerint a támadások nemcsak a külföldi tulajdonú közműcégektől érkeznek, hanem "a markukban tartott kijáró emberektől", a magyar baloldaltól, a "Gyurcsány-koalíciótól" és a brüsszeli bürokratáktól is. "Egy rezsicsökkentés, egy brüsszeli támadás. Ehhez már hozzászoktunk" - mondta. 

Most is ugyanez történt - folytatta -, hiszen "belengettek" egy kötelezettségszegési eljárást, mondván, a közmű-szolgáltatási piacon nem lehet államilag meghatározott hatósági árakat alkalmazni, mert akkor nem érvényesül a szabad piac elve.

A Fidesz szakpolitikus ezzel kapcsolatban azt mondta: a kömzűszolgáltatások magyarországi privatizációja után az történt, amit a szolgáltatók akartak. Emlékeztetett, 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, az áramé a kétszeresére nőtt, sőt az árak akkor is emelkedtek, amikor a világpiacon csökkentek, az energiahivatal ugyanis folyamatosan teljesítette a cégek kérését, hogy fennmaradjon az extraprofitjuk.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök ugyanakkor elérte, hogy az ő cégei olcsóbban kapják az áramot - jegyezte meg, úgy értékelve ezt, hogy "Gyurcsány olcsó energiáját a magyar családok fizették meg. (...) Ezt hívják szabad piacnak Brüsszelben."

Ezzel szemben a jelenlegi kormánytöbbség rezsit csökkent, amivel tavaly 240 milliárd forint maradt a családoknál - közölte Németh Szilárd, kiemelve, hogy a gazdasági versenyképességhez is elengedhetetlen az olcsó energia, ezért a következő lépésben az iparnak is meg kell teremteni ennek lehetőségét. Mindehhez azonban fenn kell tartani a hatósági árak alkalmazását, amelyet Brüsszel most "kíméletlenül támad" - hangsúlyozta.

nemethsz2

A képviselő beszámolt arról, hogy a vasárnap benyújtott törvényjavaslat több fogyasztóvédelmi intézkedést is tartalmaz. Így például azt, hogy a fogyatékossággal élők Braille-írással nyomtatott vagy úgynevezett akadálymentes elektronikus számlát kaphassanak.

A parlament honlapján elérhető előterjesztés része továbbá, hogy a bankok negyedévente kötelesek lesznek tájékoztatni devizahiteles ügyfeleiket az árfolyamgáttal elért megtakarításukról. A pénzintézeteknek március 20-ig tájékoztatást kell küldeniük minden olyan adósnak is, aki jogosult gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést.

A Fidesz törvényben rögzítené emellett, hogy a magyarországi bankautomatákból való egyszeri készpénzfelvétel felső mértéke 75 ezer forintnál nem lehet kevesebb.

Az is része az indítványnak, amiről Rogán Antal nyilatkozott a hét folyamán, vagyis hogy 500 millió forintos bírsággal sújthatná a jegybank az ingyenes készpénzfelvétel szabályait megszegő pénzintézeteket.

Híradó.hu

fotó: Fidesz


Megszűnt a Budapestre kiadott riasztás

2014. február 02. vasárnap, 12:04

vasnap2Több megyében mérsékelték vagy visszavonták az ónos eső miatt kiadott riasztást, így Budapesten sincs már érvényben.

tordemic_0542014. január 31-én Badacsonytördemicen, a Faluházban tartott előadást Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője. A csepeli polgármestert Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és Vollmuth Péter, Badacsonytördemic polgármestere invitálta a Balaton-felvidékre, ahová elkísérte Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, Csepel alpolgármestere és Ábel Attila alpolgármester is.

A teltházas fórumon a politikus diákon keresztül mutatta be, 2010-ben milyen gazdasági helyzetben vette át a Fidesz a kormányzást, miután az MSZP „szétzabrálta” az országot. Elmondta, ha április 6-án ismét ők kaparintják meg az ország vezetését, újra ezt fogják tenni a magyar családokkal. „Éppen ezért mindenki menjen el szavazni, hiszen 2002-ben szavazókörönként mindössze négy szavazaton múlt, hogy nem sikerült győznünk” - tette hozzá. „Itt a lehetőség, kimásztunk a csávából és még soha nem kaptunk nyolc évet. 2006-ban, amit Orbán Viktor politikája elért, azt az érkező maffia baloldal lerombolta”.

tordemic_041Ezután a 2010 és 2014 közötti megújuló országról, gazdasági növekedésről beszélt, melyet számokkal illusztrált. Németh Szilárd kitért arra, hogy független londoni elemzők és a The Economist is pozitívan beszél hazánkról.

A politikus a rezsicsökkentésre rátérve szót ejtett a szocialisták által kitalicskázott 1040-1060 milliárd forintról, a 15-szöri energia áremelésről, a gázár 208 százalékos növekedéséről – arról, hogy az akkori kormány a nyolc év alatt gyakorlatilag lepaktált a szolgáltatókkal, aminek a magyar családok itták meg a levét. Ám most két ütemben könnyítettek a famíliák terhein a rezsiköltségek megvágásával és jön a harmadik etap is, mely akkor valósulhat meg, ha az emberek ismét bizalmat szavaznak a jelenlegi kormánypártnak.

tordemic_014tordemic_016tordemic_045Az április országgyűlési választások tétje, hogy megvédjük-e a rezsicsökkentést, a GYED-extrát és a kormány számos olyan intézkedését, melyeket a családok érdekében hozott – vonta le a konzekvenciát, majd arra kérte a jelenlévőket, aki még nem tagja, csatlakozzon a Magyar Csapathoz.

A fórum végén néhány helyi lakos szóbeli kérdéseket intézett Németh Szilárdhoz, melyek jellemzően egy környékbeli vízszolgáltató céghez kapcsolódtak.

 

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentés végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője legközelebb február 5-én, szerdán 17 órától a Királyerdei Művelődési Házban vár minden érdeklődőt. A rezsifórum vendége dr. Fónagy János államtitkár lesz.


tordemic_052

szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn  Csepel.hu

ov_veszelyhelyzetOrbán Viktor - miután konzultált a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az irányító törzs tagjaival - azt mondta: rendkívüli közlekedési helyzet alakult ki, de Szlovéniával, Ausztriával és Szerbiával szemben nincs ítéletidő az országban. A kormányfő ennek ellenére rendkívül nehéznek nevezte a közlekedési helyzetet az országban.
Hangsúlyozta: gratulál a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség egységeinek, mindenki tette a dolgát, mindemellett hibátlannak és hajszálpontosnak nevezte a meteorológiai szolgálat előrejelzéseit, amelyekre az intézkedéseket - a mozgósításokat és a tájékoztatást alapozták.

Az állami szervek együttműködése jó volt, az állampolgárok állami szervekkel való együttműködése pedig kiváló - ismertette a kormányfő, aki szerint a polgárok nem csak pontosan és időben kapták a tájékoztatást, hanem komolyan is vették és ennek eredményeként nem lett tele útról lecsúszott autókkal az ország.

Jó döntésnek nevezte, hogy a kamionokat megállították a határnál. Ismertetése szerint 1247 kamion várakozik a határnál, a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárműveket nem is engedik tovább. A határfeloldás folyamatos lesz ott, ahol javul a helyzet - mondta. Hozzátette, hogy az előrejelzés szerint a kellemetlen és nehéz körülményeket előidéző időjárás vissza fog húzódni, keleten már vasárnap délig javul a helyzet, nyugaton azonban a riasztások várhatóan hétfőig életben lesznek. A kormányfő ezért arra kérte a nyugati országrészben élőket, hogy vegyék komolyan a jelzéseket.

Ismertette azt is, hogy a közlekedési rendészetet teljes létszámban kivezényelték, minden megyében működnek katasztrófavédelem operatív törzsei. A katasztrófavédelem majdnem 1900 emberrel és 687 tűzoltó gépjárművel áll készenlétben, már életet is mentettek. Eddig 210-en 52 technikai eszközzel 38 alkalommal végeztek műszaki mentést.

A Magyar Közút 377 emberrel és 357 munkagéppel dolgozik. A honvédség is készen áll, szükség esetén az eszközök és az állomány is rendelkezésre áll, de várhatóan a segítségükre nem is lesz szükség - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a rossz idő levonulóban van és jó remény van arra, hogy hétfőre visszaállnak a szokásos állapotok, hétfőn mindenki el tud indulni a munkahelyére.

Híradó.hu

Mérsékelték a kiadott riasztásokat

2014. február 02. vasárnap, 09:03

vasarnapTöbb megyében és a fővárosban is mérsékelték az ónos eső miatt kiadott riasztásokat, de hat nyugati megyében maradt a legmagasabb, piros fokozat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnali, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében vannak még érvényben legmagasabb fokozatú piros riasztások. Ezeken a területeken még a következő órákban is jelentős mennyiségű ónos csapadék hullhat.


Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Tolna megyében jellemzően narancssárga, vagyis másodfokú riasztások vannak érvényben. Így ezeken a területeken is még tartós ónos esőre kell számítani a következő órákban.

Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye nagy részén citromsárga, vagyis elsőfokú riasztások vannak érvényben az ónos eső miatt.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén további, változó intenzitású ónos eső várható, többfelé erős jegesedéssel. Az ónos esőt az északi tájakon néhol havazás, fagyott eső válthatja fel. Az ország középső részén a délelőtti órákig várhatóan megszűnik a csapadék, majd ezt követően a Dunántúlon is csökken a csapadék intenzitása. Legtovább a nyugati megyékben várható tartósabb ónos eső tették hozzá.

A katasztrófavédelem továbbra is nyomatékkal kéri a lakosságot, hogy a piros riasztással érintett területeken semmiképpen ne induljon útnak, és fontolja meg az indulást a narancs riasztású területeken is.

Híradó.hu

disznotor5Régi, kedvelt szokás elevenedett meg immáron harmadszorra a csepeli hagyományőrző disznótoron. Február első napján egy 140 kilós mangalica sertés levágását és feldolgozását nézhették meg a kíváncsiskodók a Hollandi úti Sport- Szabadidő és Rendezvényközpontban.

Folyamatosan frissülő galériánk elérhető ide kattintva.

Szakavatott beavatónk a zsírdisznó felbontásánál Rácz Túrkevei Lajos mesterszakács volt, aki a ritka látvány köré csoportosulóknak precízen magyarázta el a sertés részeit a fülétől a farkáig. A pörzsölés végeztével a böllérek aprólékos mozdulatokkal fogtak hozzá a fej, farok, comb, rövid karaj, hosszú karaj, tarja, dagadó, oldalas, lapocka, láb és csülök vágásának. Csaknem két órán belül hűlt helye maradt a flaszteron a hagymás vérnek, hurkának, kolbásznak, töpörtyűnek, pecsenyének és toroskáposztába valónak.

A kerületi önkormányzat támogatta egész napos rendezvény látogatóit a szervező Csepeli Városkép Kft. munkatársai a belépőjegyért cserébe kívánság szerint forralt borral vagy teával várták. A gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások már kilenc órakor elkezdődtek a rendezvényközpont épületében, ahol a Királyerdei Művelődési Ház és a Radnóti Miklós Művelődési Ház munkatársai szorgoskodtak. Segítségükkel az apróságok a farsang jegyében gipszfigurát festettek, papírálarcot és malacos kitűzőt készítettek, ásványvizes kupak felhasználásával malacfigurákat, valamint vizes flakon aljából temperával festett hópihét gyártottak. A rajzversenyen résztvevők a disznótorral kapcsolatos élményeiket vetették papírra, amiért sorsoláson ajándékcsomagot kaptak. Miután a gyerekek megunták alkotó kedvüket, a fűtött rendezvénysátorban a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia mutatványosait kísérhették figyelemmel. Az óriásbábos vándorszínészeknek huszáros ügyességükkel sikerült jókedvre deríteni a nézősereget. Őket követték a Mohácsról érkező busók és sokácok, akik vigadalmukkal és kolompolásukkal kicsiket és nagyokat egyaránt megleptek.

A játékos kedvű vendégeknek a Disznóságok a javából című tudáspróba fejében disznótoros csomagok kerültek kisorsolásra a nap folyamán.

A vendégek bőséges ellátásáért nem csak délidőben talpaltak a kisújszállási Horváth Kert Vendéglő kiszolgálói. Baráti áras kínálatukban füstölt termékek, hagymásvér, toroskáposzta, sült tarja, kolbász és hurka szerepelt. A szabadtéri árusok fánkot, kürtös kalácsot és tejtermékeket kínáltak.

A délutáni programsorozat a sátorban csupa zenével folytatódott. A Csepeli Mosolygó Dalkör népszerű nótákat énekelt a mulatozóknak. A magyar népzenét modern tánczenével ötvözte a Kiss Kata Zenekar a közönség nagy tetszésére. A popzene rajongóknak a klasszikus slágereket a Neoton együttes hozta el a frontemberek – Csepregi Éva és Végvári Ádám – kitűnő produkciójával.

A régi idők hangulatát idéző eszem-iszom disznótorra ismét sokan eljöttek, mely garantált szórakozást nyújtott a családosoknak.

disznotordisznotor1disznotor3disznotor4disznotor6disznotor7disznotor8Antal Zsuzsa

Fotó: Halászi Vilmos és Tóth Beáta

wbtz20140201_1953Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint piros riasztás van érvényben a fővárosban.

A Magyar Közút Zrt. kéri a közlekedőket, hogy az ónos esővel érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak, mivel várhatóan balesetveszélyes, síkos útszakaszok alakulhatnak ki.

 

Ónos eső idején az utak sózása hatástalan, mivel a szóróanyag nem tudja kifejteni olvasztó hatását, intenzív csapadék esetén az eső a síkosságmentesítő anyagot is le tudja mosni a burkolatról - közölte a lakossággal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Így a síkosságot csak akkor tudják hatékonyan csökkenteni, ha az eső már elállt, ráadásul a csapadék elállta után a munkagépek is a csúszós útszakaszokon kell elvégezni munkájukat, tehát ilyenkor a síkosságmentesítés jóval több időt vesz igénybe.

Az Útinform kérikaz autósokat, hogy folyamatosan kövessék figyelemmel az Útinformot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat, és az Országos Rendőr-főkapitányság weboldalát.

forrás: Index