Végső búcsú Dr. Kreisz Károlytól

2013. október 12. szombat, 19:32

Gyertya1_jpgOktóber 25-én Szigetszentmiklóson vesznek végső búcsút az október 6-án, életének 79. évében elhunyt Dr. Kreisz Károly nyugalmazott sebész főorvostól, Csepel díszpolgárától.

 

A XXI. kerületi Weiss Manfréd Kórházban dolgozott főorvosként, és mellette -1965-től annak megszűnéséig- a Csepel SC labdarúgó szakosztályának sportorvosi teendőit is magas szinten látta el. Közel harmincöt éven át dolgozott a csepeli emberekért, munkáját 2007-ben Csepel díszpolgára címmel ismerték el.

A család közlése szerint Dr. Kreisz Károly búcsúztatója október 25-én, pénteken 14 órakor lesz a szigetszentmiklósi római katolikus templom altemplomában.

Közösségi szobát adtak át az Adu iskolában

2013. október 12. szombat, 15:24

aduKözösségi teret rendeztek be az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnáziumban a Budapest Bank csepeli és Boráros téri bankfiókjának munkatársai. A munkálatokra a bank Törődés Napja önkéntes programsorozatának részeként került sor, amelynek keretében a pénzintézet munkatársai idén ősszel országszerte 11 helyszínen járulnak hozzá környezetük fejlesztéséhez.

A Törődés Napja önkéntes akciósorozat célja a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatása, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítása. A mostani akció keretein belül a pénzintézet munkatársai és az iskola tanárai egy olyan közösségi szobát alakítottak ki az intézményben, ahol tanítás után a fiatalok kulturált körülmények között, hasznosan tölthetik el a szabadidejüket. A kétkezi segítségen túl a Budapest Bank százezer forinttal támogatta a munkálatok elvégzését.

„Fontos számunkra, hogy jótékonyan járuljunk hozzá a térség intézményeinek fejlődéséhez. Az iskola régóta szeretett volna tanítási időn kívül is minőségi elfoglaltságot kínálni diákjainak. Reméljük, hogy kétkezi munkánkkal és a bank anyagi támogatásával nemcsak kényelmes, hanem a tanulás szempontjából is hasznos közösségi tér megvalósításához járulhattunk hozzá” – mondta el Schreinerné Kiss Ildikó, a Budapest Bank csepeli és Boráros téri fiókjainak vezetője.

A pénzintézet több mint tíz éve rendezi meg – minden évben kétszer, tavasszal és ősszel – a Törődés Napját. Az önkéntes akciók során évente országszerte több száz munkatárs, összesen körülbelül 2600 önkéntes órával nyújt segítséget különböző helyi intézményeknek.

adu2adu3azs

fotó: Tóth Beáta

r_aA Fidesz-frakció a hétfői napon egy nyilatkozatot terjeszt a Ház elé, melyben kérik, hogy az Országgyűlés álljon ki a rezsicsökkentés mellett, és utasítsa vissza a brüsszeli bizottság részéről érkező támadást – jelentette be Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal felidézte, amikor 2012 végén belekezdtek a rezsicsökkentésbe, az intézkedést a szolgáltatók részéről komoly támadás érte, 2013. elején megpróbálták elszabotálni a rezsicsökkentés végrehajtását. A parlament azonnal reagált, meghozta a szükséges jogszabály-módosításokat, mely következtében a rezsicsökkentés sikeresen megvalósult, és hozzá tudtunk látni a folytatáshoz – fűzte hozzá.

Akkor a parlament a kormánnyal együttműködve határozott fellépéssel hiúsította meg az energiaszolgáltatók lobbi-tevékenységét – idézte fel. Az újabb rezsicsökkentés küszöbén állunk, azok, akiket kiraktunk az ajtón, azok most megpróbálnak visszajönni az ablakon. Ennek a módja pedig az Európai Bizottság – jegyezte meg. Rogán Antal aláhúzta, egyre nyilvánvalóbb, hogy az Európai Bizottság célkeresztjébe került a rezsicsökkentés. A kormánynak válaszolnia kell a bizottság megkeresésére, és meg kell tennie azokat a határozott lépéseket, melyekkel kormányközi viszonylatban meg tudja védeni a rezsicsökkentést – tette hozzá.

A Fidesz-frakciónak az a véleménye, hogy nemcsak a kormánynak, hanem a magyar Országgyűlésnek is határozott választ kell adnia az Európai Bizottság megkeresésére, és meg kell védenie a rezsicsökkentést – szögezte le. A Fidesz-frakció már a hétfői napon egy nyilatkozatot terjeszt a Ház elé, melyben kérik, hogy az Országgyűlés álljon ki a rezsicsökkentés mellett, és utasítsa vissza a brüsszeli bizottság részéről érkező támadást – fejtette ki a politikus. A frakcióvezető tájékoztatott, a politikai nyilatkozat pontos szövege elkészül a hétvégén, hétfőn benyújtásra kerül. A kormány szerdán dönt a bizottságnak küldendő válaszról, ezért úgy tervezik, hogy a jövő héten lenne a nyilatkozat általános és részletes vitája, és október 21-én fogadhatja azt el a Ház – fűzte hozzá.

Rogán Antal elmondta, szeretnék, ha a nyilatkozatban az Országgyűlés egyértelműen kimondaná: elfogadhatatlannak tartja a 2002 és 2010 között kialakult gyakorlatot, valamint azt a politikai, gazdaságpolitikai hozzáállást, és magatartást, mely kiszolgáltatottá tette a magyar családokat az energiaszolgáltatók monopóliumával szemben. A nyilatkozat azt is kimondaná, hogy felelősség terheli azokat a politikai vezetőket, akik 2002 és 2010 között ehhez a nevüket adták és engedték, hogy gátlástalanul emelkedjenek az energiaárak – tette hozzá. A frakcióvezető szerint a nyilatkozatban nyilvánvalóvá kell tenni az Európai Bizottság és az Európai Parlament minden képviselője számára, hogy a magyar családoknak fontos az a megtakarítás, amit a rezsicsökkentéssel elértek, mivel hazánk az unió szegény országai között van. A nyilatkozat felszólítja a kormányt is a szükséges lépések megtételére.

A Fidesz frakcióvezetője tájékoztatott arról is, hogy hétfőn dönt a képviselőcsoport a pontos formáról, azaz országgyűlési határozat, vagy politikai nyilatkozat legyen-e a Ház elé kerülő dokumentum.

(fidesz.hu)

Giro_Szasz_294_5226_20131011093217_196559A brüsszeli kritika ellenére a kormány eltökélt a rezsicsökkentés mellett. Giró- Szász András kormányszóvivő a rezsicsökkentésről, és az ellenzék politikájáról is nyilatkozott a Duna Televízióban.

Az Európai Unió levélben tett fel kérdéseket a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Az erre adott válaszok alapján dőlhet el, hogy indítanak-e kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A Fidesz szerint a szolgáltatók a magyar balodal segítségével próbálnak nyomást gyakorolni az országra Brüsszelen keresztül, mert a profitjukat féltik.

Giró-Szász András a Duna Közbeszéd című műsorában azt mondta, hogy a levél visszaigazolja a kormányzat korábbi feltételezését, azt, hogy számítani kell a piaci szereplők és Brüsszel ellenállására a rezsicsökkentés ügyében. A kormányszóvivő megismételte: mind a kormány, mind a kormánypártok nagyon határozottan kiállnak a rezsicsökkentés eredményei, és azok továbbvitele mellett.

Giró-Szász közölte: a kormány a jövő heti kormányülésen fogja a szakmai választ megtárgyalni, de előtte már tájékoztatja Brüsszelt arról, hogy a rezsicsökkentést folytatni kívánja, valamint arról is, hogy a közműszektort nonprofit jellegűvé szeretnék alakítani.

Az MNB és a PSZÁF összevonása ügyében érkezett kritikákról azt mondta: minden úgy történt, ahogy az EKB azt 2012-ben kérte.

A kormányszóvivő beszélt az ellenzék politikájáról is. Az Együtt és a PM jelenleg pártszövetséget alkot, de ha így indulnak a választáson, akkor 5 helyett 10 százalékos eredményt kell elérniük. Bajnai Gordon arról beszélt: céljuk a mandátumok legalább 20 százalékának megszerzése.

Giró-Szász András, "mint politológus" erre azt mondta: Bajnai Gordon egy éve úgy lépett be a politikai színpadra, hogy miniszterelnök akar lenni, a mostani lépéssel viszont azt üzenik, hogy most már a cél az, hogy valahogy bekerüljenek a parlamentbe. „Aki politikával foglalkozik, az tudja, hogy ez azért történik, mert nem bíznak abban, hogy 10 százalékot elérnek, és a céljuk lényegében az, hogy az 5 százalékos küszöböt átlépjék” - tette hozzá.

Giró-Szász András szerint „ez semmi mást nem jelent, minthogy a miniszterelnök szobrát kezdték el ledönteni, de végül Bajnai Gordonét sikerült”.

A kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában beszélt a Tavares-jelentés körüli botrányról is. Mint arról beszámoltunk: Herczog Edit szocialista EP-képviselő hétvégén nyilvánosságot kapott internetes írásában azt közölte: a Tavares-jelentés összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme. A kormányszóvivő erre azt mondta: a magyar kormánynak nem feladata, hogy ha egy magyar ellenzéki párt képviselői az EP-ben az országgal szemben pozícionálják magukat, akkor az ebből fakadó konklúziókat, vagy hírt Magyarország határain kívül erősítse fel, mert akkor ugyanabba a verembe esne, mint az ellenzék.

Úgy fogalmazott: sokkal inkább azt reméli a kormány, hogy az MSZP levonja a megfelelő konzekvenciákat. Hozzátette: az nyilvánvaló, hogy Herczog Edit bejegyzése igazolta a kormánypártok korábbi állítását, de „nem hiszem, hogy a kormánynak ugyanúgy külföldre kellene vinni ezt az ügyet, ahogy ezt megtették a szocialisták”.

(hirado.hu-fidesz.hu)

Évadnyitó tárlat a Kék Iskola Galériában

2013. október 11. péntek, 09:56

kekKeresztút címmel nyílt meg a Kék Iskola Galéria őszi első tárlata. 18 csepeli és Csepelhez kötődő képzőművész alkotásai hagytak nyomot a kiállítóteremben, melyek a bibliai értelemben vett keresztút egy-egy állomását jelképezik. Az önmegvalósítás jegyében született művek anyaghasználatukban, stílusukban, koncepciójukban változatosra sikeredtek. A festményről, a fotográfiáról, a textil kárpitról, a kő- és faszoborról elénk tornyosul az elesés, a félelem, a hit, a megfeszíttetés, a keresztény világ üzenetei.

 

Ahogy Illyés Gábor galériavezető megnyitójában fogalmazott: keresztút lehet az is, ahol egy pillanatra elénk tárul, hogy vannak más utak, lehet másként dönteni, más felé menni. Válaszút elé állunk, és el kell döntenünk, mit is akarunk valójában az életünkkel.

Kétségkívül figyelemre méltó, hogy a kiállító művészek képei és szobrai egy-egy személyes keresztút állomásait tükrözik, melyek térben és időben lettek elhelyezve. „Az alkotásokon hangsúlyosan megjelenik a krisztusi keresztút előtti tisztelet. A mindenségbe az istenibe kapcsolódó utakat, a hitet, a szenvedést és a szövetséget vagy a feléjük vezető utakat, kapukat, a fényt és árnyékot a kiállítók többsége fontosnak tartotta megmutatni” – emelte ki a galéria vezetője.

A képzőművészet hívei a kiállítást november 7-ig, hétköznapokon 8-18 óráig tekinthetik meg a galériában (Szent László u. 84.).

kek2kek3kek4Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, a THT szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete TÁRSASHÁZI SZAKMAI FÓRUMOT rendez, melyre szeretettel meghívja a kerületben dolgozó közös képviselőket, intézőbizottsági elnököket, lakásszövetkezeti elnököket.

  • Időpont: 2013. október 24. 10.00 óra
  • Helyszín: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatala (1211 Budapest, Szent Imre tér 10., nagytanácsterem)

Program:

9.00

Regisztráció

10.00

Köszöntő – Németh Szilárd Budapest XXI. kerület – Csepel polgármestere

10.30

A közös képviselők társasházi törvényben előírt regisztrációjával kapcsolatos változások, a regisztrációs folyamat jelenlegi állása a XXI. kerületben

Előadó: Dr. Baktay Csaba mb. hivatalvezető-helyettes, Hatósági Osztály vezetője

Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatal

10.45

A szelektív hulladékgyűjtés új rendelkezéseinek eddigi tapasztalatai a XXI. kerületben

Előadó: Bokor István Béla projektigazgató – FKF Zrt.

11.15

A „Társasházban él? Önnel is megtörténhet!” című jogi szaktanácsadó kézikönyv és a „THT Energiahatékonysági díjjal elismert épületek” című kiadványok bemutatása

Előadó: Meichl Mátyás főszerkesztő – Társasházi Háztartás

11.45

A társasházi közösségek legégetőbb problémái és azok lehetséges megoldásai –

a TTOE, 21 várost érintő országos konferenciasorozatának tapasztalatai alapján

Előadó: dr. Bék Ágnes elnök – Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete

12.15

Ingyenes jogi tanácsadás

13.30

A rendezvény végén Csepel Önkormányzata minden megjelent közös képviselő, intézőbizottsági elnök, lakásszövetkezeti elnök részére átadja a Társasházban él? Önnel is megtörténhet! című jogi szaktanácsadó kézikönyv 2. kötetét, és a THT Energiahatékonysági díjjal elismert épületek – TOP 100 című kiadványt.

 

Jelentkezés:

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát 2013. október 22-ig jelezze a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a (06) 20-942-2030-as telefonszámon.

85 éves a Réti Pál Fotóklub

2013. október 11. péntek, 09:04

reti2A Csepeli Munkásotthonban működő Réti Pál Fotóklub október 10-én tartotta jubileumi kiállítását. A nyolcvanötödik születésnapon a klub huszonegy fotósa tárta elénk az ellesett pillanatokat. A Galéria 21-ben Szegedi Péter köszöntötte a vendégeket, majd felkonferálta a művészeket és a felszólalókat.

Nagy József igazgató megnyitó beszédének elején külön köszöntötte a Munkásotthon korábbi igazgatóit, Drucker Tibort és Tóth Mihályt, valamint a megjelent önkormányzati képviselőket. Az ünneplőknek Márai Sándor Füveskönyvében megjelent, ide vágó idézetének soraival kedveskedett, majd így folytatta: „Decemberben ünnepeljük majd a Csepel Táncegyüttes megalakulásának 55. évfordulóját. Köszönet illeti a fotóklub tagjait, hogy a fellépéseiket megörökítették és így a nyilvánosság elé tudjuk majd tárni kiváló kulturális tevékenységüket.

A szakmai sikereken kívül a fotóklub mindenkori tagjai élénk közösségi életet is éltek. Évente négy-öt kiállítást rendeztek és részt vettek a MAFOSZ pályázatain. Több évtizedes múltra tekint vissza a személyes kapcsolatom e nemes körrel. Szívesen gondolok a régi kulturális eseményekre, gálaműsorokra, híres emberek látogatására és a sok-sok külföldi turnéra, amelyeken ők végezték az események megörökítését. Elmondhatom, hogy a fotókör számára a híres101-es termen kívül rendelkezésre bocsátjuk a Galéria 21-et és lehetőségeinkhez mérten némi kézpénzzel is támogatjuk őket.”

Beszéde végén Nagy József még kitért a Csepeli Munkásotthon helyzetére, majd egy Pablo Picasso idézettel búcsúzott, miszerint „Isten ments, hogy magyarázzák a képeimet!”

A klub tagsága nevében Oberländer Sándor megköszönte a Munkásotthon segítségét, mert mint mondta korábban évente önerőből, a mostani négy-öt helyett csak egy kiállítást tudtak rendezni. Továbbá örömtelinek tartotta, hogy ilyen sokan kíváncsiak a tevékenységükre.

Horváth Imre a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének az elnöke is elsősorban az ünnepet emelte ki. Szerinte egy alkotó ember számára az ünnep az, ha megmutatja a világnak a műveit. „Nemrégiben én is alapítottam egy fotóklubot. Elgondolkoztam azon, hogy 85 év múlva ki mondja majd a köszöntőt?”

retiNézve egy nagyon szép fotót, annak készítőjétől tudtam meg, hogy pontosan hol van a képen látható szobor. ”Ez a Magyarok Kápolnájának a Krisztus szobra – mondja dr. Szinay Miklós – Portugáliában van a Fatima nevű búcsúhelyen. Az ötvenhatos magyarok emelték még 1959-ben vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó tiszteletére. Ő innen nem messze Estorilban élt.” Tőle még azt is megtudtam, hogy egy útikönyvekben jelennek meg rendszeresen a fotói. Az egyik korai klubtag Kovács István Károly pedig 1959-ben Németországban indult egy versenyen, ahol díjat nyert. Erről a Fogaskerékből csak 1959-ben értesültünk, amikor is ebben az évben átvehette a FIAP (Nemzetközi Fotós Szövetség) legmagasabb díját is.

Talán – ezt már én teszem hozzá - a most kiállított művészek - Bárány Tibor, Berta Béla, Borbély Lajos, Czuni Imre, Gábori Attila, Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Kis Sándor, Kollár László, Kovács Gyula, Mizik Zsuzsa, Molnár Fanni, Oberländer Sándor, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Szabó Csaba, dr. Szinay Miklós, Tóth László Zoltán, Tüske István, Varga Csaba, Végh Péter - közül hátha találkozunk valamelyikükkel rangos nemzetközi eseményen.

A megnyitón fellépő Egressy Béni Református Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatói – Fabó Katalin, Engelbrecht Gréta, Nyercse Nikolett, Harsány Péter, Molnár Dominik, Megyeri Marcell -, a kiállított fotók és a zene kapcsolatát az eljátszott művekkel ecsetelték.

A kiállítás - melyet a csepeli önkormányzat is támogat - november 14-ig látogatható.

reti5reti3Czapp József

fotó: Tóth Beáta

erdely_kicsiA végső megmérettetéshez érkezett a Nyirő József Kárpát-medencei irodalmi és műveltségi vetélkedő. A két írásbeli elődöntő után a 12 legjobb csapat szóban méri össze tudását Székelyudvarhelyen október 8-12. között. Csepelt a Jedlik Ányos Gimnázium és a Csete Balázs Szakközépiskola egy-egy háromfős csapata képviseli a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának Nyirő József dísztermében megrendezett irodalmi tudáspróbán.

A legjobbakat szakemberek értékelik: Takaró Mihály irodalomtörténész a zsűri elnökeként, Cserhalmi Zsuzsa irodalomtörténész és Fráter Olivér történész pedig zsűritagként vesz részt a versenyen.

 

A döntő  első fordulójában a fiatalok csapatokban dolgoztak, így a kooperációs készségük is mérlegre került. A 12 csapatot 4 nagyobb csoportra osztották, akik 1-1, az íróhoz kapcsolódó kreatív feladatban mutathatták meg: nem csupán olvasták, értik is Nyirő József munkáit. A leleményes fiatalok Nyirő József ünnepi eseményt, múzeumot, emlékművet terveztek és irodalmi folyóiratot szerkesztettek. A zsűri a versenyzők ötletgazdagságát, bátorságát méltatta, kritikáival segítette felkészülésüket az október 10-én megrendezésre kerülő második fordulóra. Az informatív, izgalmas prezentációk és a zsűri értékelése után a fiatalok meglátogatták a Szejkén található Orbán Balázs emlékművet.

Az irodalmi és műveltségi vetélkedőt 2012-ben hirdette meg Csepel Önkormányzata Nyirő József halálának 60. évfordulója alkalmából. A rendezvény célja Nyirő József munkásságának megismertetése, a két világháború közötti Erdély magyar irodalmának, művelődéstörténetének  népszerűsítése. A versenyen a Kárpát-medencei középiskolák tanulói mérik össze irodalmi és történelmi tudásukat, kreativitásukat, együttműködési készségüket. A rendezvény fő támogatója és szervezője  Csepel Önkormányzata, fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A helyszínen követi az eseményeket Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a vetélkedő védnöke, Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő, Morovik Attila alpolgármester és Samna Gábor kabinetfőnök.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a második forduló után, október 10-én kerül sor. A legjobb csapat 400 000 Ft értékű utazást nyer a Kárpát-medence egy választott pontjára, a második helyezett 300 000 Ft, a harmadik  helyezett pedig 200 000 Ft értékben szervezhet kirándulást. A döntőbe jutott csapatok mindegyike tárgyjutalommal gazdagodik - a tudáson és az élményen túl.

Angel Marianna

fotó: Halászi Vilmos

Itt tart a rezsiharc? - Támadás alatt áll a Csepel.hu

2013. október 10. csütörtök, 11:09

Másodpercenként 250-300 levelet küldenek ismeretlenek a Csepel.hu önkormányzati portál levelezőrendszerére, hogy megpróbálják azt lebénítani. Ezen a rendszeren keresztül érkezett Németh Szilárd polgármesterhez, a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetőjéhez eddig a legtöbb észrevétel és javaslat a kormány intézkedéseivel és a szolgáltatók visszaéléseivel kapcsolatban.

A támadást fiktív e-mail címekről, jellemzően a Google levelezőrendszere nevével visszaélve, úgynevezett "bot"-okon keresztül hajtják végre ezekben a percekben is. A levelezőrendszer teljesítményét a szolgáltatók az eddigi többszörösére emelték, így az ide küldött levelek - ha jelent?s késéssel is - egyel?re továbbra is megérkeznek.

Az önkormányzat a támadás kivédése után jogi lépéseket fog tenni a támadók kilétének felderítésére és felelősségre vonásukra.

 

2013. október 10.

 

Ábel Attila

alpolgármester

Hangfestés a Kölcsey iskolában

2013. október 10. csütörtök, 09:11

hang4Nem mindennapi képzőművészeti élményben volt része annak, aki október 9-én ellátogatott a Kölcsey Ferenc Általános Iskolába a Hangfestés című interaktív játék és kiállításra. A vendégeket köszöntő Málek István igazgató elmondta: a 2013/14- es tanév első kiállítása zenei bejátszásokra vakon festett képeken alapul.

A Majorné Szekeres Edit által vezetett Alapfokú Művészeti Iskola színjátszó csoport tagjai is a hangokat állították a középpontba. Először főleg gépzajokat imitáltak mozdulatokkal, majd egy vers szavait, sorait és mondatait ismételtek meg más-más hangszínen. A tanárnő beszélt a hang fogalmáról, amelynek a mai napon fontos szerep jutott.

Geisbühl Tünde  jóvoltából képet kaphattunk a vakon festés rejtelmeiből. A festőművész, tanárnő elmondta, hogy idézem: „a gyerekek délután fél kettőkor kezdtek a festeni. A megnyitó előtt éppen elkészült alkotásokat még gyorsan, közösen fel is tettük a helyükre. A festés alathang2t a gyerekeknek be volt kötve a szeme. Először a természet hangjait, majd gépek zaját, s végül a klasszikus zene nagy alakjainak -   Vivaldi, Mozart, Gershwin – egy-egy szerzeményét hallgatták. Az utóbbi esetben már nyitva lehetett a szemük.

E kiállítás kapcsán nem a produktum a legfontosabb, hanem a hangok átélése, az alkotás élménye. Ezeket a tapasztalatokat később, a konkrét tartalmak, gondolatok megfestése esetén elő tudják majd hívni. Ennek a játéknak az volt a célja, hogy az érzékszerveink közti kapcsolatot megerősítsük. A gyerekek szemét azért kötöttük be, hogy csak hangokra, zajokra koncentráljanak és lelkük amolyan szeizmográfként működjön. Így a képek a gyerekek lelki lenyomatai is. . Azt hiszem találó címeket adtak az alkotásaiknak, mert ha körbe nézünk a Kavalkád, a Tornádó, az Autók, az Állatok, az Ember teremtette vagy a Hegedű lelke bepillantást nyer nem csak a mi gyerekeink, hanem a vendégként alkotó Kazinczy iskolások lelkébe is”- zárta a megnyitót Geisbühl Tünde.

hang5hang3
Czapp József

fotó: Tóth Beáta