pingpong1Az asztalitenisz diákolimpia kerületi döntője, amelynek helyszínét - Szeberényi Tamás jóvoltából -  a Jedlik Ányos gimnázium biztosította, január 19-én rendezték meg.

„Az eseményre benevezett versenyzők létszáma ugyan elmaradt a tavalyitól, de sokkal nívósabb összecsapások szemtanúi lehettünk, mint a múlt évben” – tudtuk meg Jenei Jánostól, az rendezvény főszervezőjétől.

A résztvevők négy kategóriában mérhették össze tudásukat és gyarapíthatták éremgyűjteményüket.

Eredmények:

Fiú

  • Juhász Patrik (Széchenyi)
  • Juhász Márk (Széchenyi)
  • Alaksa Levente (Jedlik)

Lány

  • Hódi Emese (Széchenyi)
  • Rácz Dominika (Kék)
  • Csikós Kitti (Kék)

Fiú páros

  • Juhász P. - Juhász M. (Széchenyi)
  • Alaksa L. - Frakóci Á. (Jedlik)
  • Ghazalj S. – Khován Z. (Kék)

Lány páros

  • Hódi E. – Benedek R. (Széchenyi)
  • Rácz D. – Csikós K. (Kék)
  • Hajdú B. – Debre N. (Lajtha)

Fontos megemlítenii, hogy a mezőnyből kimagasló Juhász Patriknak negyedik alkalommal sikerült megvédenie bajnoki címét, míg Hódi Emese (7. osztályos tanuló) ugyanezt a bravúrt harmadszorra teljesítette.

pingpongpingpong2

parlagfu_2Az irtáshoz alkalmas eszközbeszerzésre 2015. január 1-jétől január 31-ig nyújthatják be pályázataikat a parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek.

Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege egymillió forinttól ötmillió forintig terjedhet.

A támogatás a pályázati kiírásban részletezett eszközök beszerzésére igényelhető, többek között a köz- és parlagterületek mechanikai és kémiai gyomirtására alkalmazható eszközökre, védőfelszerelésekre, motoros fűkaszára és permetezőgépekre.

Az érdeklődők az alábbi linken tájékozódhatnak a kapcsolódó anyagokról (részletes pályázati kiírás, adatlap, nyilatkozat, további szükséges dokumentumok).

Meghívó

2015. január 20. kedd, 10:08

VglapmeghivoTisztelt Csepeli Polgárok!


Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt „Otthon Melege Program” - „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogram ZFR-TH/15 kódszámú pályázathoz szükséges önerő támogatására.

A pályázat segítségével lehetőség nyílik a maximum 50%-os állami támogatás mellett, a szükséges önerő, akár 25 – 50%-os biztosítására.

A részletekről az önkormányzat 2015.01.22. (csütörtök) 18:00-kor Csepel Polgármesteri Hivatala Nagytanácstermében (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.) TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMOT tart.

A fórumra alapvetően azon társasházak képviselőit várjuk, mely épületek:

- minimum 4, de maximum 60 lakással rendelkeznek;

- az elmúlt 10 évben nem nyert a pályázatban jelölt műszaki tartalommal

támogatást.

A részletes pályázati kiírás elérhető az önkormányzat honlapján, a www.Csepel.hu oldalon.

 

Budapest, 2015. január 19.

Borbély Lénárd

polgármester

korcsolyaSíelés, korcsolyázás, sőt szánkózás közben is érhetnek balesetek, különösen, ha felkészülés nélkül érkezünk a pályákra. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Fájdalomcentrum ortopéd orvosa segítségével összeszedtük, mire kell odafigyelnünk.

„Téli sportok esetében fontos a jó erőnléti, edzettségi állapot. Aki rendszeresen fut, kerékpározik az már jó alapnak tekinthető, de otthon is végezhetünk felkészítő gyakorlatokat: ilyen például a guggolás és a rugózás kombinálása, a páros lábbal jobbról-balra szökellés és az egyik lábról a másikra történő szökkenés” – mondja a szakember. „Mivel ilyenkor megnő az energia- és vitaminszükséglet, fokozottan kell figyelni a megfelelő táplálkozásra, a rendszeres folyadékpótlásra és a kellő pihenésre is. Aki valóban komolyan szeretne felkészülni, és biztonságosan szeretne mozogni érdemes előzetesen egy orvosi vizsgálaton és tanácsadáson is részt vennie – ez különösen egy hosszabb sítúra előtt ajánlott” – teszi hozzá.

Fontos a bemelegítés

A sportolás előtti, helyszíni bemelegítést nem érdemes kihagyni, hiszen ez az egyik leghatékonyabb módszer a balesetek elkerülésére. Ha terhelés előtt alaposan átmozgatjuk izmainkat, ízületeinket és ínszalagjainkat, akkor baleset esetén jelentősen növelhetjük az esélyét annak, hogy szalagjaink ne szakadjanak el. Ha mégis sérülünk, így csökkenthető a sérülés mértéke.

A síelés, korcsolyázás szakszerűtlenül végezve, komoly balesetek forrása lehet. A felnőtteknek és a gyerekeknek is meg kell tanulniuk az alapvető technikai elemeket, tartásokat, mozdulatokat, a kicsik esetében pedig ugyanilyen elengedhetetlen a folyamatos felügyelet is. A doktornő arra is felhívja a figyelmet, hogy lényeges még a jó minőségű és jól védő sportfelszerelés, amely réteges és meleg:a megfelelő hőmérséklet fontos ahhoz, hogy az izmok és szalagok olajozottan működjenek.

Muszáj koncentrálni!

A téli sportok legnagyobb ellenségei az alkohol és a fáradtság lehetnek. Tévhit, hogy a forralt bor és a röviditalok bemelegítenek, sőt inkább csökkentik a koncentráló képességet, tompítják a reakciókat és értágító hatásuk miatt a kihűlés esélyét is növelik. A fáradtságot is komolyan kell venni, hiszen aki elcsigázottan erőlteti a mozgást, sokkal könnyebben megsérülhet. Mivel a legtöbb baleset délután, a síelés végén történik, ügyeljünk rá, hogy ebben az időszakban még gyakrabban tartsunk pihenőt.

 

Mindenkit vár a jégpálya! 

A korcsolyázni szerető csepelieket február 15-ig várja a Szent Imre téri műjégpálya a hét minden napján.

Az iskolások részére hétköznap délelőttönként térítésmentesen tartanak rendhagyó testnevelésórát, déltől és hétvégén egész pedig bárki koptathatja a korcsolyáját.

A korcsolyakölcsönzés biztosított, valamint a saját korcsolyáját mindenki jutányos áron, szakemberrel éleztetheti meg.

A belépő ára: 140 centiméter alatt 400, 140 centimétert meghaladó testmagasság esetén 600 forint. Korcsolyabérlésre is van lehetőség: ennek ára 35-ös méret alatt 400 forint/alkalom, 36-os mérettől 600 forint/alkalom.

Nyitva tartás:

Hétköznap: 12.00-22.00 óráig (délelőtt az iskolásoké a terep)

Szombat - vasárnap: 8.00-22.00 óráig

Ünnepnap, iskolaszünet idején: 8.00-22.00 óráig

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt

„Otthon Melege Program”

-

„Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogram ZFR-TH/15 kódszámú pályázathoz szükséges önerő támogatására 

 2015

  • 1.    Támogatás célja, háttere

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) pályázatot ír ki, melynek keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Otthon Melege Program” - „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogram ZFR-TH/15 kódszámú pályázatához (a továbbiakban: központi pályázat) szükséges önerő kiegészítésében kíván segítséget nyújtani.

Az Önkormányzat a támogatást azon lakóépületek tulajdonosai részére nyújtja, akik indulni kívánnak az „Otthon Melege Program” - „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogramhoz tartozó ZFR-TH/15 kódszámú pályázaton.

A ZFR-TH/15 kódszámú pályázat feltételeiről szóló tájékoztató a http://www.kormany.hu oldalon megtalálható, illetve jelen pályázati kiírás mellékletét képezi. Az ehhez tartozó végleges Pályázati Felhívás és Pályázati Útmutató csak később lesz elérhető, melyre tekintettel az Önkormányzat fenntartja a jogot jelen pályázati felhívás módosítására.

  • 2. Rendelkezésre álló keretösszeg

A rendelkezésre álló keretösszeg bruttó 130.000.000 forint.

  • 3. Pályázó szervezetek köre

A pályázó szervezeteknek teljes mértékben meg kell felelniük a központi pályázat Pályázati Feltételrendszerének.

Ennek megfelelően a pályázati konstrukció keretében a 22/2014. (III.13.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak:

692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Társasházak

593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Lakásszövetkezetek

A pályázaton való részvétel feltétele az összes tulajdoni hányadnak több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak támogatása.

  • 4. Pályázattal érintett épületek köre

A pályázat keretén belül kizárólag több mint 4, de maximum 60 lakással rendelkező, 1946. után épült, de 2006. december 31. napjáig kiadott építési engedély alapján épült távfűtéssel, házközponti fűtéssel illetve lakásonként egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást.

  • 5. Elnyerhető önerő támogatás formája és mértéke:

A támogatás igénylés a központi pályázati kiírás önerejének kiegészítésére nyújtható be.  A támogatás formája vissza nem térítendő önkormányzati támogatás, mely a központi pályázat keretében történő elszámolás elfogadását követően kerül kifizetésre. Ennek részleteit az önkormányzat és a Kedvezményezett között kötendő Támogatási szerződés részletezi. A támogatás mértéke a szükséges önerő 25-50%-a lehet, de lakásonként maximum 162.500 - 325.000 Ft (a %-os támogatási arány függvényében).

  • 6. Támogatható tevékenységek, elszámolható és nem elszámolható költségek köre

A támogatható tevékenységek körét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiadott és jelen önkormányzati felhívás mellékletét is képező, a központi pályázathoz tartozó „Pályázati feltételrendszer” elnevezésű dokumentum 5., 6. és 7. pontja tartalmazza.

  • 7. Jogosultsági feltételek

A pályázat kizárását eredményezi, ha a pályázatot nem a támogatásra jogosult, vagy annak hivatalos képviselője nyújtotta be.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy ugyanazon megvalósítási helyszínre vonatkozóan csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Ugyanazon megvalósítási épületre/épületrészre vonatkozó pályázat benyújtása csak a korábban beadott pályázat visszavonása vagy kizárása esetén fogadható el.

Önkormányzati önerő támogatás nem adható abban az esetben, ha a homlokzati hőszigetelés mellé nem társul nyílászáró csere.

A Kedvezményezett a támogatás folyósításának előfeltételeként vállalja, hogy Budapest Főváros XXI. Kerület Csepel Önkormányzatával vagy az Önkormányzat által megbízott, önkormányzati tulajdonú társasággal együttműködik, részükre a szükséges felvilágosítást megadja, az iratbetekintés lehetőségét és a helyszín megtekintését folyamatosan biztosítja.

Ez alapján Kedvezményezett különösen vállalja az alábbiakat:

a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségének biztosítását,

az önkormányzati támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenőrzésének biztosítását,

minden olyan okiratba történő betekintés biztosítását, mely a megállapodás teljesítését érintheti.

A Kedvezményezett a támogatás folyósításának előfeltételeként vállalja továbbá, hogy a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.  „b.a.”-val, mint az Önkormányzat támogatásában nem részesülő szakmai partnerével a projekt sikeres és eredményes végrehajtása érdekében együttműködik a Támogatott és az Önkormányzat között kötendő támogatási szerződésben részletezettek szerint (pl.: projektmenedzsment ellátása, beszerzési és közbeszerzési eljárások lebonyolítása.)

Nem nyújtható támogatás:

a) megkezdett beruházáshoz;

b) olyan beruházáshoz, melynek műszaki tartalma a támogatható tevékenységek köre fejezetben meghatározott tartalommal nem azonosítható, az azokhoz kapcsolódó feltételeknek nem tesz eleget;

c) olyan épület korszerűsítéséhez, mely nem felel meg a pályázattal érintett épületek köre fejezetében meghatározott kritériumoknak;

d) olyan épület korszerűsítéséhez, melynek állékonysági problémája van.

Nem nyújthat be pályázatot az a pályázó, amely:

a) lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve akinek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

b) magyar adószámmal nem rendelkezik;

c) nem tartozik a pályázó szervezetek köre fejezetben felsorolt pályázni jogosultak körébe;

d) a pályázat kiírásában, értékelésében és elbírálásában részt vesz;

e) ellene az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá azon pályázó, aki a pályázat benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a Támogatói Szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve vis maior esetét;

f) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (továbbiakban Ávr.) foglaltak alapján a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén, a köztartozás megfizetéséig a támogatás a Támogatottat nem illeti meg, illetve visszatartásra kerül, és a meg nem fizetett köztartozás összegét a Kincstár az állami adóhatóság számláján jóváírja. A Támogatottat a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül;

g) a korábbi években meghirdetett bármely Minisztérium által, illetve további állami költségvetési forrásból finanszírozott, valamint európai uniós forrásból finanszírozott energiatakarékossági programban támogatást nyert, de támogatásától a Támogatási Szerződés megkötésétől számított 5 éven belül a pályázó hibájából eredően az NFM vagy jogelődje elállt, vagy a beruházást a pályázó önhibájából nem valósította meg;

h) a pályázat benyújtását megelőző 10 évben a pályázatban jelölt műszaki tartalommal pályázaton és a beruházás helyeként megjelölt ingatlan vonatkozásában támogatást nyert el.

  • 8. Pályázatok benyújtásának és bírálatának módja, határideje és helye

A pályázatok benyújtására és bírálatára 2 körben kerül sor.

Első kör

Benyújtás

Az első körben egy előzetes jelentkezés történik, melyben a pályázó nyilatkozik, hogy:

indulni kíván a ZFR-TH/15 kódszámú pályázaton;

megfelel a ZFR-TH/15 kódszámú pályázathoz tartozó pályázati feltételrendszerben leírt követelményeknek;

mekkora mértékű %-os támogatást kíván az önerejének kiegészítésére igénybe venni.

a ZFR-TH/15 kódszámú pályázat beadásához szükséges előkészítési költségeket viseli;

az Önkormányzat által igényelt támogatás feltételeit elfogadja.

Elbírálás

A kiíró előnyben részesíti azokat a pályázatokat, amelyek esetében a százalékos önkormányzati támogatási igény alacsonyabb. Tekintettel arra, hogy ebben a körben a beruházás konkrét összege még nem ismert, így kiíró az önkormányzati hozzájárulás összegét lakásonként a maximális 162.500 - 325.000 Ft-tal kalkulálja (a %-os igényelt támogatási arány függvényében).

A beérkezett pályázatok az önkormányzati támogatási igény százalékos mértékétől függően kerülnek rangsorolásra (ugyanakkora támogatási igény esetén a korábban beérkezett pályázat élvez előnyt).

A pályázók az így kialakított sorrendben, a 130.000.000 Ft-os keret kimerüléséig kapnak az Önkormányzattól egy nyilatkozatot, melyben Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata kijelenti, hogy amennyiben pályázó a második körben benyújtja a beruházás költségvetését és azt a bizottság szakmailag megalapozottnak találja, akkor az abban szereplő önerőt az első körben meghatározott 25-50%-os mértékben, de lakásonként maximum 162.500 - 325.000 Ft-tal a meghatározott feltételek szerint támogatni fogja.

Azon pályázatok, melyek a sorba állítás miatt nem férnek bele a 130.000.000 Ft-os keretbe, egy pótlistán kapnak helyet. Ők akkor kaphatnak az Önkormányzat által kiadott nyilatkozatot a támogatásról, ha a második körben, az előttük sorban álló pályázatok elbírálása után marad fedezet. Azonban ehhez nekik is szükséges a 2. körre történő pályázat beadása.

A bírálatokkal szembeni jogorvoslatra nincs lehetőség.

Határidő

A pályázat benyújtásának határideje 2015. február 3. 12:00

A benyújtási határidőig a pályázónak önkorrekcióra van lehetősége.

Benyújtás helye és módja

A pályázatokat magyar nyelven, papír alapon és elektronikusan (CD-re kiírva, az adatlapot excel formátumban) a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata portáján lehet leadni a megadott határidőig (cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér 10).

A borítékra kérjük, írják rá a „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogramhoz szükséges önerő támogatására I. kör” szöveget.

Csatolandó dokumentumok

a képviseleti jogosultság igazolása;

1. körös pályázati adatlap (a felhívás mellékletét képezi);

nyilatkozat a ZFR-TH/15 kódszámú pályázaton történő indulásról (a felhívás mellékletét képezi);

nyilatkozat a ZFR-ZH/15 kódszámú pályázathoz kapcsolódó pályázati feltételrendszerben foglaltaknak való megfelelésről (a felhívás mellékletét képezi);

nyilatkozat a ZFR-TH/15 kódszámú pályázat beadásához szükséges előkészítési költségek biztosításáról (a felhívás mellékletét képezi);

nyilatkozat az Önkormányzat által igényelt támogatás feltételeinek elfogadásáról (a felhívás mellékletét képezi);

közgyűlési határozatról készült eredeti jegyzőkönyv

Második kör

Benyújtás

A második körben benyújtásra kerül:

a tervezett beruházás költségvetése, mely alapján a pontos önkormányzati támogatás összege meghatározható;

valamint a pályázó nyilatkozata, hogy az Önkormányzat támogatása esetén benyújtja a ZFR-TH/15 kódszámú pályázatot.

Elbírálás

A beküldési határidőig beérkezett pályázatok elbírálása az első körben meghatározott sorrend alapján történik. Ezt követően történik a pótlistán szereplő pályázatok elbírálása, amennyiben azok is határidőre beküldésre kerültek.

A pályázatok pozitív elbírálása esetén az Önkormányzat nyilatkozatot állít ki, melyben kijelenti, hogy a ZFR-TH/15 kódszámú pályázathoz kapcsolódóan a pályázóra háruló önerő 25-50%-át, de lakásonként maximum 162.500 – 325.000 Ft-ot biztosít. A nyilatkozatban kerül megnevezésre a támogatás pontos összege. A nyertes pályázók feltételes ígérvényt kapnak az elbírálás során megállapított önrész támogatás biztosításáról. A támogatásra jelölt pályázó csak a központi pályázat kedvező elbírálása (elszámolási dokumentáció elfogadása) esetén részesülhet az önkormányzat által megítélt önerő támogatásban. A pályázó a 2015. március 9-én nyíló ZFR-TH/15 kódszámú pályázathoz kizárólag a második körben kiállított nyilatkozatot (ígérvényt) használhatja fel az önerő igazolására.

A bírálatokkal szembeni jogorvoslatra nincs lehetőség.

Határidő

A második körös pályázat benyújtási határideje 2015. március 04. 12:00

A benyújtási határidőig a pályázónak önkorrekcióra van lehetősége.

Benyújtás helye és módja

A pályázatokat magyar nyelven, papír alapon és elektronikusan (CD-re kiírva) a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata portáján lehet leadni a megadott határidőig (cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér 10). Az adatlapot és a beruházás költségvetését excel formátumban is csatolni kell.

A borítékra kérjük, írják rá a „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” alprogramhoz szükséges önerő támogatására II. kör” szöveget.

Csatolandó dokumentumok

2. körös pályázati adatlap (a felhívás mellékletét képezi);

beruházás költségvetése a ZFR-TH/15 kódszámú pályázat előírásainak megfelelően;

nyilatkozat a ZFR-TH/15 kódszámú pályázat kiíró felé történő benyújtásáról (a felhívás mellékletét képezi).

A pályázókat pályázati díj nem terheli.

9. Támogatás módja

Pályázó az Önkormányzattal kötendő Támogatási szerződés megkötésére a központi pályázathoz kapcsolódó támogatási szerződés aláírását követően jogosult. Az önkormányzat a megítélt önerő támogatást kizárólag akkor folyósítja, ha Kedvezményezett a ZFR-TH/15 kódszámú pályázatban foglalat vállalásokat elvégezte és azzal sikeresen elszámolt. Ezt az állami támogatás elszámolásának elfogadásával kell bizonyítania.

Az Önkormányzat ezt követően egy összegben átutalja a támogatást a nyertes pályázó részére, a korábban az Önkormányzat és a pályázó által megkötött támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően.

10. Bíráló bizottság

A beérkezett pályázatokat az Önkormányzat Képviselő-testülete által kijelölt ad hoc bizottság /továbbiakban: bíráló bizottság/ szakértők bevonásával értékeli.

Pályázó a bizottság által meghozott támogatói döntéstől Kedvezményezettnek tekintendő. A pályázatkezelés során kizárásra kerül az a pályázó, aki a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

A Képviselő-testület által kijelölt bizottság a meghozott döntésről a pályázókat írásban tájékoztatja.

11. Egyéb rendelkezések

Amennyiben a pályázó a megnyert projektet nem tudja az állammal kötött Támogatási Szerződésnek megfelelően megvalósítani és az elnyert állami támogatással elszámolni, úgy az Önkormányzat által megítélt támogatás – a támogatási szerződés rendelkezései szerint – nem folyósítható.


Letölthető dokumentumok

omsz_0119Borult, párás, esős idő lesz kedden is. Figyelmeztetés: a köd sok helyen komoly gondot okozhat.

Kedden túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, legfeljebb északnyugaton szakadozik fel rövid időre a felhőzet. Napközben szitálás bárhol lehet, majd késő délutántól dél, délnyugat felől egyre több helyen alakulhat ki eső. Általában mérsékelt marad a légmozgás, csak északnyugaton élénkül meg a déli szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 5 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Figyelmeztető előrejelzés kedd éjfélig

Hétfőn az alkalmazott kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. Estétől több helyen párássá, ködössé válik a levegő, legkevésbé ez az Észak-Dunántúlon valószínű.

Kedden napközben a legtöbb helyen javulnak a látási viszonyok, de az Északi-középhegység vidékén akár tartósan meg is maradhat a köd.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig

Erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk, több alkalommal, több helyen valószínű eső, esetleg szombaton a Dunántúl nyugati részén havas eső is lehet.

Jelentős mennyiségű, legalább napi 5 milliméter csapadék az ország területének 30 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 5 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között várható, szombaton 1-2 fokkal már hűvösebb lehet.

MNO

elhurcoltak1A csepeli önkormányzat a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából január 19-én tartott megemlékezést a polgármester hivatal falán elhelyezett emléktáblánál.

A Német Nemzetiségi Gimnázium műsora után emlékező beszédet mondott a Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Hajdu-Nonn Nikolett, önkormányzati képviselő. Hangsúlyozta, hogy Magyarország és a németség története közel ezer éve egybefonódik s a közös történelmünk során a békés együttélés és a háborúskodások váltották egymást.

Kiemelte: „1945 márciusától kezdődően került a viták középpontjába a magyarországi németek kollektív bűnösségének problémája. 1945. december 22-én a Magyar Minisztertanács heves és hosszú vita után fogadta el a kitelepülésről és jogfosztásról szóló kormányrendeletet. A rendelet értelmében a Németországba történő költözésre köteleztek mindenkit, aki az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Két és fél évig húzódó telepítések során mintegy 170 ezer sváb kényszerült elhagyni szülőföldjét. Az 1941-ben még közel félmilliós magyarországi németség száma a háborús veszteség, a menekülés, és a kitelepítések következtében 220 ezer fővel csökkent. A svábság kitelepítésével az ország legeredményesebb mezőgazdasági termelőit és iparosait vesztette el” – tette hozzá a képviselő, majd Nick József visszaemlékezéseiből olvasott fel részletet.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, dr. Szeles Gábor jegyző, dr. Vincze Anikó aljegyző, a Magyar Országgyűlés képviseletében Németh Szilárd országgyűlési képviselő munkatársa, a Fővárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai, a Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, a Fidesz–KDNP tagjai, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői, az Együtt-PM csepeli frakciójának képviselői, valamint a jelenlévő civil szervezetek, egyesületek képviselői és a megemlékezők.

elhurcoltakelhurcoltak2elhurcoltak4
elhurcoltak6elhurcoltak5elhurcoltak7elhurcoltak9elhurcoltak10AZS

Fotó: Tóth Beáta

2015. január 19-étől lehet pályázni Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonát képező, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti jogára.

A részletes kiírás, a pályázati feltételek és a pályázati adatlap elérhetők ide kattintva.

A budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tiszteleg az áldozatok és a túlélők emléke előtt, hitet téve a mellett, hogy Magyarországon "még egyszer hasonló szörnyűségek ne fordulhassanak elő" - írta vasárnap eljuttatott közleményében az Igazságügyi Minisztérium.

"A múlttal szembenézve Magyarország összefog annak érdekében, hogy országunkban semmilyen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozó személy ne szenvedhessen el jogsérelmet" - írták, hozzátéve: az alaptörvény a biztosíték arra, hogy az emberi méltóság és az emberi jogok egyenlően és elidegeníthetetlenül illessenek meg mindenkit.

A tájékoztatás szerint a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a Dohány utcai zsinagógában tartott vasárnapi megemlékezésen Trócsányi László igazságügyi miniszter képviselte a kormányt.

Trócsányi László koszorút helyezett el a zsinagóga Wesselényi utcai falánál, ahol egykor a gettó fala húzódott, majd főhajtással rótta le kegyeletét valamennyi, életétől és szabadságától jogellenesen megfosztott ember emléke előtt.

Vasárnap gyászmegemlékezést tartottak az évforduló alkalmából a Dohány utcai zsinagógában. Beszédet mondott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, Verő Tamás rabbi, valamint Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev budapesti orosz nagykövet.

Az eseményen részt vett mások mellett L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Híradó.hu

miseSzentmisét tartottak a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából január 18-án a Csepel-Belvárosi Kisboldogasszony Templomban.

Krammer András diakónus szentbeszédében János evangéliumából Keresztelő János példáján keresztül a küldetésről szólt, majd kiemelte Áder János köztársasági elnöknek a mai napon Dunabogdányban felolvasott köszöntőjét.

 

A diakónus hangsúlyozta, hogy van mire emlékeznünk, hiszen azokon a településeken, ahová németeket telepítettek be, ott felvirágzott a környék. „Hittek a munkájukban és hittek a jövőben. Amit nehéz munkával megteremtettek, azt egyik napról a másikra elvették tőlük. Érdemes odafigyelnünk más nemzetiségűekre és megbecsülnünk azokat, akik szorgalommal felemelik nemcsak a saját családjukat, hanem az egész közösséget, az egész országot” – tette hozzá a diakónus.

A misén a csepeli önkormányzat képviseletében Ábel Attila alpolgármester vett részt.

Az Országgyűlés 2013. december 17-én nyilvánította a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

AZS

Fotó:

Halászi Vilmos

img_4972img_4995