oviA kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyemrekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Visszhang utcai olvasókörben tartott lakossági fórumon elmondta: igazságtalan lenne, ha a leggazdagabb családoknak sem kellene fizetniük az étkezésért, keresik, miként lehetne ezt megoldani.

"KÜLÖN ODA KELLENE FIGYELNI AZOKRA A GYEREKEKRE, AKIK HÁTRÁNNYAL INDULNAK A SZÜLŐK ANYAGI TÁRSADALMI HELYZETE MIATT."

A politikus úgy fogalmazott, a tervek szerint a gyerekek 90 százaléka ingyenes étkezést kap majd. Lázár János egy, a kilencosztályos általános iskolával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, az évnyitó frakcióülésen a kormány arra kapott megbízást, vizsgálja meg, a magyar oktatás versenyképességi problémái milyen okokra vezethetők vissza.

Magyar oktatási rendszer egyik komoly problémája, hogy már az alsó tagozatban felerősödnek az otthonról hozott különbségek.

Külön oda kellene figyelni azokra a gyerekekre, akik hátránnyal indulnak a szülők anyagi társadalmi helyzete miatt, mert nagyon sok tehetség elkallódhat - jelentette ki a miniszter.

A felsőbb osztályokban is vannak problémák, gyakran előfordul, hogy alapvető képességekkel és készségekkel nem rendelkeznek a középiskolákba lépő diákok, és sokan morzsolódnak le a szakiskolákból, de a főiskolákról egyetemekről is – tette hozzá a politikus.

Egy másik, a szabad vasárnapra vonatkozó felvetésre válaszolva kifejtette, személy szerint támogatta a döntést, annak érdekében, hogy munkavállalók tízezrei családjukkal tölthessék a vasárnapot. A zömében idősebb hallgatóságot emlékeztette arra, a vasárnapi nyitva tartás a nagy áruházláncok elterjedésével, valamikor a kilencvenes években jött divatba Magyarországon. Úgy fogalmazott: ki kell próbálni, mit hoz a szabályozás, amelyről szavai szerint előbb-utóbb népszavazás dönthet majd.

(MTI-fidesz.hu)

fotó: Tóth Beáta

Az OECD gazdasági növekedés szempontjából elemezte valamennyi tagállam, így Magyarország reformteljesítményét is. Megállapítják, hogy tíz évre kitekintve hazánk a legjobban teljesítő országok között van, és a végrehajtott reformok itt járultak hozzá az egyik legnagyobb mértékben a növekedéshez.

Mindeközben az euróövezet országaiban csak kismértékben hajtották végre a szükséges reformokat, amely növekedési ütemükön is meglátszik - olvasható az OECD Út a növekedéshez (Going for Growth) kiadványában.

Az OECD a 2015-ös új reformprioritások között említi, hogy el kell törölni a magasabb foglalkoztatás és az alulreprezentált csoportok (nők, fiatalok, szakképzetlenek és idősebb munkavállalók) munkaerő-piaci részvétele előtti akadályokat. Ez egyezik a kormány célkitűzéseivel is: Magyarország a foglalkoztatási helyzet további javítása érdekében – a költségvetési mozgástér függvényében – a továbbiakban is folytatni kívánja a munkát terhelő adók csökkentését.

"AZ OECD SZAKÉRTŐI SZERINT IMMÁR LÁTSZANAK A KORMÁNY FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEINEK EREDMÉNYEI."

A munkabérre rakódó adóteher tekintetében pozitívan értékeli a jelentés, hogy 2013-ban a Munkahelyvédelmi Akció keretében a kormány egyes hátrányos helyzetű csoportok számára csökkentette a munkáltatói szociális hozzájárulás mértékét, valamint hogy a családi adókedvezmény kiterjesztésével nőtt az alacsony bérűek keresete.

Az oktatás területén jó példaként említik a hátrányos helyzetű általános és középiskolai tanulók támogatási programját.

Az oktatás minőségének és az esélyegyenlőségnek a javítása a kormány legfőbb prioritásai közé tartozik.

Az államilag támogatott diákhitel rendszer immár lehetőséget nyújt mindenki számára a felsőoktatásban való részvételhez, amennyiben megfelelnek a felvételi követelményeknek.

A tanulmány aláhúzza, hogy a kormány folyamatosan hajtja végre és terjeszti ki a közszolgálati reformprogramjait és ezáltal csökkennek az adminisztratív terhek. Pozitívumként emelik ki a parlamenti törvénykezési folyamat átalakítását, mely lehetővé teszi a törvényjavaslatok részletesebb vitáját. A gazdaság szabályozását tekintve Magyarország jobban teljesít az OECD átlagánál és az összes visegrádi országnál is. Az adminisztráció további csökkentése, a közigazgatás és a közbeszerzési rendszer fejlesztése folyamatosan a kormány napirendjén van, és ezen a területen is jelentős mértékben együttműködünk az OECD-vel.

A tanulmány egyedi ajánlásokat is megfogalmaz valamennyi tagország vonatkozásában. A 2015-ös ajánlások sok esetben - így Magyarország esetében is - általában hasonlóak a korábbi évek ajánlásaihoz. Ennek oka, hogy az OECD megállapítása szerint a reformprioritásoknak mintegy 61 százalékát az országok csak részlegesen, 35 százalékát pedig egyáltalán nem hajtották végre.

A Magyarország számára megfogalmazott ajánlások nem újak, bár szövegük némileg módosult a végrehajtott reformoknak köszönhetően. Ezek egy része hasznos és beépíthető, egy része azonban nem veszi figyelembe a magyar gazdaságpolitika sajátosságait. A kormány tudomásul veszi az OECD építő jellegű megjegyzéseit az ország állapotáról, valamint észrevételeit a kormány által már meghozott, illetve a jövőben végrehajtandó lépésekről.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

 

 

1423482834-ovficobaratsagiRendkívül fontos lépés a Barátság I. kőolajvezeték felújítása Magyarország és Szlovákia, illetve az egész térség energiabiztonságának megteremtése szempontjából - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő erről hétfőn a szlovákiai Kistompán (Tupá) a Barátság I. kőolajvezeték Százhalombatta és Ipolyság (Sahy) közötti felújított szakaszának átadásán beszélt.

A vezetéket, amelyet egy év alatt újított fel közös beruházásban a Mol magyar olajtársaság és a Transpetrol szlovák kőolajszállító társaság, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő közösen adta át.

A magyar miniszterelnök beszédében fontosnak nevezte az "olcsó energiát" is. Szerinte az olcsó energia megszerzéséért folytatott versenyben Európa még mindig "a rajtvonalnál ácsorog" és ennek orvoslására, valamint a versenyképesség megőrzésére gyors, uniós szintű döntésekre lesz szükség.

"A RÉGIÓ ORSZÁGAI SZÁMÁRA NAGYON FONTOS, HOGY KÖZÖSSEN KERESSÉK AZOKAT A MEGOLDÁSOKAT, AMELYEK A JELENLEGI VÁRATLANUL NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS GARANTÁLJÁK ENERGIAELLÁTÁSUKAT."

Orbán Viktor elmondta: a régió országai számára nagyon fontos, hogy közössen keressék azokat a megoldásokat, amelyek a jelenlegi "váratlanul nehéz körülmények között" is garantálják energiaellátásukat. Ilyen megoldásnak és az energiabiztonság megteremtése szempontjából rendkívül fontos lépésnek nevezte a Barátság I. kőolajvezeték felújítását, hozzátéve: mindenkinek érdeke, hogy a felújítás a vezeték horvátországi szakaszán is minél előbb megvalósuljon.

A szlovák kormányfő az ünnepélyes átadón mondott beszédében a kőolajvezeték felújítását óriási jelentőségű, előremutató, stratégiai beruházásnak nevezte, majd többször megköszönte Orbán Viktornak, amiért a magyar miniszterelnök "nagy energiát fektet" a két ország gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzésébe.

Ez utóbbival összefüggésben Orbán Viktor úgy vélekedett: Magyarország elkötelezett a magyar-szlovák együttműködés iránt, amelyet már olyan magas szintre sikerült emelni, "amilyenre kevés példa van."

Az ünnepélyes átadón a vezeték felújítását végző Mol Magyarország és a szlovákiai Transpetrol képviselői is részt vettek.

"Sikerült több lábbra állítani a térség két fontos finomítójátezután ha esik, ha fúj Magyarországon és Szlovákiában mindig lesz kőolaj" - mondta a felújítással összefügésben a rendezvényen Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

Rámutatott: az elmúlt egy évben a most átadott fejlesztéssel egyidejűleg az Adria kőolajvezeték magyarországi szakaszán is jelentős felújításokat hajtottak végre.

Ivan Krivosudsky, a Transpetrol ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás során a szlovákiai szakaszon 9 kilométeres szakasz újult meg, s ez lehetővé tette, hogy a Slovnaft pozsonyi olajfinomítót, a Mol szlovákiai leányvállalatát szükség esetén teljes egészében ezen a vezetéken lehessen ellátni.

A Mol-csoport és a szlovákiai Transpetrol által közösen kivitelezett, magyar-szlovák közös beruházással, mintegy 80 millió dollárból (megközelítőleg 20 milliárd forint) a Barátság I. kőolajvezeték 128 kilométeres szakaszát cserélték ki.

A nem egészen egy év alatt megvalósított rekonstrukciónak köszönhetően a kőolajvezeték érintett szakaszának éves szállítókapacitását a korábbi 3,5 millió tonnáról közel 6 millióra tonnára növelték, és a fejlesztésnek köszönhetően immár az Adriai-tenger felől is ki lehet elégíteni Magyarországon keresztül Szlovákia és részben Csehország kőolajigényét.

(MTI - fidesz.hu)

Sváb bál – huszonötödszörre

2015. február 09. hétfő, 15:20

svab1Huszonötödik alkalommal rendezte meg kerületünkben a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat az immár hagyománnyá vált Sváb bált. A rendezvény igazi farsangi hangulatban telt, zene, tánc és vidám eszem-iszom töltötte meg hajnalig a Nagy Imre ÁMK Sportközpontját. Az idei, jubileumi bált a csepeli önkormányzat 600 ezer forinttal támogatta.

Borbély Lénárd polgármester a Csepel.hu kérdésére elmondta,  a német nemzetiség munkáját nagyra becsüli és nagyon fontosnak tartja azt az érték – és hagyományőrző munkát, amelyet folytatnak, és amellyel hozzájárulnak nem csak Csepel, de egész Magyarország kulturális sokszínűségéhez.

A nyitó keringő előtt, melyet a Német Nemzetiségi Ifjúsági Tánccsoport fiataljai jártak el, német nemzetiségű óvodások és kisiskolások zenés-táncos előadásai bűvölték el az egybegyűlteket. A bált Lotz Károly, Csepel díszpolgára nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte, mennyire fontos szerepe van a sváb bál hagyományának a német kultúra ápolásában. Ez után Kaltenecker Antalné, a szervező Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik segítettek és segítenek abban, hogy a bál 1991 óta évről évre sikeresen megrendezésre kerüljön.

Csepel mellett Soroksárról is szép számmal érkeztek vendégek. A svábok önállóságát külön kiemelte és megerősítette a kék szalaggal átkötött rozmaringszál, melyet minden férfi viselt zakója zsebében. Sokan érkeztek hagyományos viseletben, és a vacsora is a sváb konyha specialitása volt, de az autentikus hangulathoz igazán a zene járult hozzá: a talpalávalót a Lustige Musikanten együttes játszotta, de előttük fellépett többek között a Hermann Antal Harmonikazenekar is, amely Farkas Antal soroksári német zeneszerző műveit játszotta.

A bál hajnali három óráig tartott, több német nemzetiségi kórus, tánccsoport fellépése, valamint tombolahúzás tette változatossá.

svabsvab2svab4
Csepel.hu
svab_bl

fotó: halászi

Tisztelt Csepeli Ebtartók és Ebtulajdonosok!


Hivatkozással az országos média ebösszeírással kapcsolatos riportjai következtében történt nagyszámú lakossági megkeresésre a következőkről tájékoztatjuk Önöket:

Az önkormányzat 2015. évben nem tervezi ebösszeírás tartását Csepelen.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2013. évben végzett ebösszeírást. Az ebösszeírásról szóló hirdetményt a helyben szokásos módon közzétette (hivatali és közterületi hirdetőtáblákon, az önkormányzat hivatalos honlapján www.csepel.hu), továbbá megjelentette a kerület lapjában, a Csepeli Hírmondóban is. Az Önkormányzat ún. ebösszeíró adatlapot tett közzé, hogy annak kitöltésével és leadásával  az ebtartók és tulajdonosok törvényi kötelezettségüknek eleget tehessenek. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 42/B. § (3) bekezdése értelmében, az önkormányzat az ebösszeírás alapján helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint az állatvédelmi hatóság ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése az ebösszeírás háromévenkénti elvégzését írja elő az önkormányzatok számára.

2016. évben esedékes a következő ebösszeírás Csepelen.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a 2016. évben esedékes ebösszeírásról szóló hirdetményt a helyben szokásos módon szándékozik közzétenni (a hivatali és közterületi hirdetőtáblákon, az önkormányzat hivatalos honlapján), továbbá a kerület lapjában. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben meghatározott adatokat a tartás helye szerinti önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

Kérjük, hogy szíveskedjenek figyelemmel kísérni a fent hivatkozott hirdetményi formákat (helyben szokásos módú közzétételt), mert a több ezer kerületi ebtartó egyenkénti értesítésére nincs lehetőség.

Ezúton is felhívom az ebtartók, ebtulajdonosok figyelmét a felelős ebtartás szabályaira:

2013. január 1. napjától minden négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chip-pel) megjelölve tartható. a még meg nem jelölt ebeket szíveskedjenek állatorvosnál megjelöltetni.

Az állattartó köteles minden három hónaposnál idősebb ebet veszettség ellen saját költségén az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó magán állatorvossal beoltatni az alábbiak szerint: a három hónapos kort elért ebet 30 napon belül, az első oltást követően 6 hónapon belül, ezt követően évenként. Az állattartó köteles az oltási könyvet megőrizni, azt az immunizálás megtörténtét ellenőrző állat-egészségügyi hatóság felszólítására bemutatni, illetve tulajdon átruházás esetén az új tulajdonosnak átadni, továbbá biztosítani, hogy az oltási könyvet a közterületen az ebre felügyelő személy magánál tartsa az oltás érvényességének bizonyítása céljából.

Belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területet - ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.

A fentiekkel kapcsolatban köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket.

Dr. Szeles Gábor

jegyző sk.

Riasztást adtak ki: itt lehet baj a szélből

2015. február 08. vasárnap, 08:23

0208A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Több dunántúli kistérségre másodfokú, narancs riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos szél miatt, amely hófúvást okozhat. A Balatontól északra fekvő többi járásban első fokú, citromsárga riasztás van érvényben.

Az MTI-hez eljuttatott vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye járásaira adhatják ki a nap folyamán a másodfokú riasztást a hófúvás miatt.

Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben ugyancsak a hófúvás miatt.

Emellett a viharos szél miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében valamint a fővárosban ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A meteorológiai szolgálat azt írta: az Alföldön és északkeleten 60 kilométer per órát meghaladó széllökésekre lehet számítani, a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze nyugati részén a legerősebb széllökések akár a 85 kilométer per órát is elérhetik. Késő estére megszűnnek a viharos lökések, de továbbra is erős marad a légmozgás.

Napközben hózáporok, hózivatarok alakulhatnak ki, melyek nyomán - legjobb eséllyel az Alföld délkeleti részén - pár centiméter, helyenként esetleg 5 centimétert meghaladó friss hó is hullhat.

Isten éltesse a csepeli szépkorúakat!

2015. február 06. péntek, 12:44

idoskosz_034Február első hetében a csepeli önkormányzat nevében három 90 és egy 95 éves kerületi lakoshoz látogatott el Ábel Attila alpolgármester és Tamás Judit, a Családtámogatási Iroda vezetője.

A nyugdíjas hölgyek személyre szabott ajándékcsomagot, virágot és egy emléklapot kaptak az önkormányzat munkatáraitól.

A csepeli önkormányzat idős polgárait mindig is köszöntötte, de 2012 óta az életünkben bekövetkező mérföldekről is megemlékezik. Az újszülöttek családja babaköszöntő csomagot kap ajándékba, a 18. életévüket betöltő fiatalok pedig nagykorúvá válásuk alkalmából páros mozijeggyel lesznek gazdagabbak.

szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn – Csepel.hu

idoskosz_001idoskosz_015idoskosz_026idoskosz_038

„Szépírás a kézírás” IV.

2015. február 06. péntek, 09:13

Negyedik éve rendezzük meg iskolánkban a „Szépírás a kézírás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák egyéb dolgozói részére. Az elmúlt három év tapasztalata örömmel és reménnyel tölt el bennünket! A múlt évben 267(!) pályamű érkezett be. Óriási sikernek tartjuk a nagyarányú érdeklődést!

Folytassuk ezt a nemes versengést!

Az első fordulóban Kós Károly: Régi Kalotaszeg című írását várjuk kézzel írva.

Feltételek:

Íróeszköz az íráshoz szabadon választható, az illusztráció bármilyen technikával készíthető, javasoljuk rajzlap használatát.

A4-es vagy A3-as formátumban kérjük a pályaművet beküldeni.

Segédeszközök (vonalzó, vonalazás, előre elkészített sorvezető stb.) használata megengedett

Az illusztrációt a szöveggel együtt vagy külön lapon is el lehet készíteni.

Amire érdemes odafigyelni:

  • teljes szöveg összképe
  • szövegsorok harmóniája
  • betűk egyenletessége
  • tévesztés, hiba, hiány
  • szöveg elhelyezése

Határidő és postázási cím: 2015. február 27.  (péntek), Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (1211 Budapest, Tanműhely köz 7.  Tel.: 06 1 276 66 77)

Kérjük, írják rá a borítékra: „Szépírás a kézírás”, valamint a pályázó és iskolája pontos nevét és címét! Megkönnyíti a további tájékoztatás módját, ha e-mail címüket is mellékelik.

Az első fordulóra beérkező pályamunkákból választjuk ki azokat a versenyzőket (kb. 30 fő), akiket behívunk a döntőre.

A döntőbe bejutottakat elektronikus úton értesítjük.

Mindenkinek sok sikert és jó versenyzést kívánunk!

A magyar munkaközösség tanárai nevében: Keppel Gyula; keEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

figyelmeztetAz Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancs fokozatú - 2. fokozat a 3 fokozatú skálán - figyelmeztetést adott ki ónos esőre több déli megyére is, havazásra figyelmeztet Baranyában, hófúvásra három megyében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) narancs fokozatú - 2. fokozat a 3 fokozatú skálán - figyelmeztetést adott ki ónos esőre több déli megyére is, illetve havazásra figyelmeztet Baranyában, hófúvásra három megyében. A figyelmeztetés szerint tartós több órás ónos eső várható pénteken Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy megye területén, a várt csapadék mennyisége meghaladhatja az 1 millimétert.

Baranyában azonban jelentős havazás is várható, pénteken a nap végéig a 20 centimétert is meghaladhatja a lehullott hó mennyisége. Hófúvásra az OMSZ narancs fokozatú figyelmeztetése alapján Baranyában Somogyban és Zalában kell számítani, ahol a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Híradó.hu

Nívódíjas gitárosok

2015. február 05. csütörtök, 15:11

fasangA XIII. Országos Gitárverseny budapesti területi válogatóján szép eredménnyel szerepeltek a Fasang Árpád Zeneiskola növendékei.

Az I. korcsoportban Horváth Lóránt Balázs (tanára: Nemes Gábor) nívódíjat nyert. A VI. korcsoportban Rádl Ádám György(tanára: Morvay Nóra) kapott nívódíjat.

 

A Vácon márciusban megrendezésre kerülő döntőbe Horváth Lóránt jutott tovább, míg Ádám egy ponttal maradt le a közeljövőbeli versengésről.

azs

Fotó: Fasang Árpád Zeneiskola

fasang2