Frontális ütközés a Csepeli úton

2015. január 09. péntek, 10:03

baleset01Súlyos baleset történt a Csepeli úton ma reggel 8 óra 8 perckor, amelynek következtében egy személygépkocsi frontálisan összeütközött egy Csepelről Szigetszentmiklós felé haladó sárga autóbusznak. Az első jelentések szerint az autóbusz utasai nem sérültek meg, de a személygépkocsi vezetőjét kórházba kellett szállítani.

A baleset előzménye az volt, hogy egy Szigetszentmiklós felől Csepelre haladó sárga autóbusz éppen megállt a két városrész határánál lévő megállóban, mire a járművek folyamatosan kezdték megelőzni. Egy személygépkocsi azonban rosszul mérte fel a távolságot, előzés közben megcsúszott, és nekiütközött egy szemből jövő, Szigetszentmiklós felé tartó sárga autóbusznak. A frontális ütközést már nem tudták elkerülni. A vétkes járművezető súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés valószínűleg egész délelőtt tart, a Csepeli utat teljesen lezárták. A rendőrség a balesetet pontosan tudja rekonstruálni, mert éppen ezen a helyen áll az egyik rendszámfelismerő kamera, amely rögzítette az eseményeket.

Helyi lakók szerint nem sokkal 10 óra előtt egy másik baleset is történt a II. Rákóczi Ferenc úton, a Vízmű lakótelep környékén, de a rendőrség erről egyelőre nem tudott információt közölni. Szirénázó mentőautók és rendőrségi járművek haladnak a helyszínre.

baleset02Cs. A.

 fotó: halászi

 

Ónos eső! Óvatosságra int a rendőrség

2015. január 09. péntek, 09:12

figyAz ország több részén változó halmazállapotú csapadék esik, a fagypont alatti hőmérséklet miatt egyes területeken síkosak az utak.Az éjszakai eső matt erősen csúszóssá váltak az utak a fővárosban, és országszerte is több baleset történt.

Az éjszaka lehullott ónos eső miatt erősen csúszóssá váltak az utak a fővárosban, ezért a rendőrség fokozott óvatosságra inti a közlekedőket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek hajnali közlése szerint a főváros útjai balesetveszélyesek, ezért a rendőrség kéri az autósokat, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek. Az Útinform közlése szerint az ország több részén változó halmazállapotú csapadék esik, a fagypont alatti hőmérséklet miatt egyes területeken síkosak az utak.

Pest és Nógrád megyében elszórtan, észak-keleten, valamint a Tiszántúlon váltakozó halmazállapotú csapadék esik, Kápolnásnyék, Vác, Balassagyarmat és Makó térségében, valamint Békés megyében pedig ónos eső. A fő és mellékutak a szórás ellenére síkosak. Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagy részén, a Nyírségben, továbbá Debrecen, Hajdúszoboszló és Berettyóújfalu térségében havazik vagy szállingózik a hó. A fő és mellékutak havasak, latyakosak, hókásásak, csúszósak.

Az autópályák általában vizesek, sónedvesek, az M3-as autópálya felső szakaszán Hajdúnánás és Ófehértó térségében havas, latyakos szakaszokra kell számítani.

Hirado.hu

orban180-300x249Megakad az ember torkán a szó, brutális és barbár terrorcselekmény mindig mellbe vágja az embert, különösen akkor, ha ez a mi világunkban, az Európai Unióban történik. Az együttérzésünket és a szolidaritásunkat tudjuk kifejezni az elhunytak családtagjainak és a francia népnek is – mondta a 180 percben Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő hozzátette: a Terrorelhárítási Központ (TEK) számára készített jelentése szerint Magyarországon nincs növekvő terrorfenyegetettség.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Angela  Merkel német kancellár magyarországi látogatásával szemben, Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti útjával kapcsolatban még nincs konkrétum, annyi látszik, hogy inkább hamarabb, mint később kerül rá sor, 2015-ben. Merkel kancellár látogatásának megvan az időpontja és a tematikája is, Putyin elnök látogatása napirenden van ugyan, de döntés még nem született róla, így nincs sem időpontja, sem konkrét napirendje.

Orbán Viktor szerint Magyarországnak úgy kell az Európai Unióban jó szövetségesnek lennie, hogy ne engedje belerángatni magát az amerikai-orosz konfliktusba. Mint mondta, arra törekszik, hogy Magyarország és Oroszország között, a feszültségek ellenére, fennmaradjon a gazdasági és politikai együttműködés.

A kormányfő szerint Amerikával már voltak jobbak is a kapcsolataink, most olyanok, amilyenek. Az ember abban reménykedik, hogy ami elromlik, az majd azért javul meg, mert mindenkinek az az érdeke. Most a rossz dolgok kerültek előtérbe, a cél, hogy változzon a helyzet, és a jobb dolgok legyenek előtérben – mondta.

Orbán Viktor arra is beszélt, hogy a 2014-2018-as kormányzati ciklusban a kabinet fő célja a bérből és fizetésből élők biztonságának megerősítése, illetve az, hogy többen tudjanak belépni a középosztályba. A nyugdíjak vásárlóértékét pedig meg fogják őrizni – tette hozzá.

A miniszterelnök az oktatási kérdések kapcsán azt mondta, a következő hónapokban megkezdődhetnek azok a viták, amelyek a 21. századi modern Magyarországhoz méltó, korszerű oktatási rendszert körvonalaznak. A kormányzat jelentős változásokra készül, a viták előkészítése jól halad.

Az egészségügy kapcsán hangsúlyozta, javítani kell a háziorvosok elismerésén, mert jelenleg nincsenek abban az anyagi helyzetben, ami méltó lenne az általuk végzett munkához és az általuk viselt felelősséghez.

Orbán Viktor új autópályadíj-rendszerről azt mondta, most a próbaüzem zajlik, ahogy korábban az online kasszák vagy az e-útdíj esetében is történt. Hozzátette: a próbaüzem egy hónapos, aki akar, az most szólaljon fel (...), most tiltakozzon", tegye meg az észrevételeit, hogy befolyásolhassa a végleges döntést. A kormányfő szerint például jó javaslat, hogy a megyehatárok szélét épp csak érintő szakaszok esetén ne kelljen két megyére szóló matricát vásárolni. A kormány a józan ész pártján áll, februárban a rendszer már végleges formájában működhet – nyilatkozta a miniszterelnök.

Híradó.hu

nemeth-szilardAz idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés - erről Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kiemelte, a cél az, hogy a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe kerüljenek, hiszen ahol a vállalkozások olcsóbban jutnak energiához, ott "pörög" a gazdaság.
Ezért szeretnék a "kötött piac", a háztartásoknak biztosított egyetemes energiaszolgáltatás után a szabad piacra is kiterjeszteni a rezsicsökkentést - folytatta -, a szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátust, kisebb "vízfejet" használ, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe - magyarázta.
Németh Szilárd szerint akár 10 százalék közeli csökkentés is elérhető a vállalkozások energiaárainál.
A fideszes képviselő a tájékoztatón felsorolta a rezsicsökkentés elmúlt két évének állomásait, gazdasági hatásait - az infláció csökkenését, a növekvő kiskereskedelmi forgalmat - és fogyasztóvédelmi eredményeit.
Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentéssel az idei év elejéig összesen körülbelül 350 milliárd forint maradt a családoknál, "350 milliárd forintot vettünk el a többnyire külföldi tulajdonú energiacégektől".

MTI

birkoNémeth Szilárd országgyűlési képviselő, a Csepeli BC elnöke volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

A fideszes politikus lesz Hegedüs Csaba kihívója a birkózó szövetség tisztújító közgyűlésén, melyre január 30-án kerül sor.

A felvétel megtekinthető ide kattintva.

Fenyőfa gyűjtőhelyek 2014/2015

2015. január 07. szerda, 11:32

Hova tegyük a kidobott fenyőfákat? 
A karácsonyi ünnepek után az FKF Zrt. minden évben, így idén is szervezetten szállítja el a kidobott fenyőfákat. Mától számítanak dömpingre.

A XXI. kerületi gyűjtőhelyek a következők:

  • Völgy u. ltp.  (parkoló)
  • Dunadűlő ltp. - Barcs tér
  • Árpád u. 31-gyel szemben
  • Erdősor u. – Kossuth L. u. sarok
  • Erdősor u. – Szabadság u. (parkoló)
  • Rákóczi út (iskola parkoló) 
  • Tejút u. - Jupiter u. sarok
  • Vízmű ltp. - Rákóczi F. út (parkoló)
  • Szabadság út – Akácfa u. (parkoló)
  • Szentmiklósi u-i ltp.  (BUSZ végállomás)
  • Erdősor u. – Puli st. (sarok)
  • Csillagtelep  (SZTK parkoló)
  • Kossuth L. u. (Vasedény parkoló) 
  • Kossuth L. u.  – Völgy u. (parkoló)
  • Táncsics u. – Ady E. u. (parkoló)

Véradás a Csepel Plazában január 9-én

2015. január 07. szerda, 09:55

veradasTisztelt Csepeli Lakosok! Kedves Véradók!


2015. január 9-én (pénteken) a Csepel Plaza földszintjén (1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 154-170.) 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz.

Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges a regisztrációhoz. A véradást megelőzően javasolt bőségesen étkezni és sok folyadékot fogyasztani.

fohajtas_015Hat évvel ezelőtt, 2009. január 7-én történt az a kettős gyilkosság Csepelen, amelyben megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. A szörnyű tragédia évfordulóján Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester helyezték el a megemlékezés koszorúját a csepeli temetőben az áldozatok sírjainál a csepeli önkormányzat nevében. Ugyanitt Németh Szilárd országgyűlési képviselő is koszorúzott január 7-én reggel.

Az emberölésért Kun Tamás gondnokot tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre, Deme Gábort igazgatót életfogytiglani elzárásra ítélték úgy, hogy leghamarabb 36 év múlva szabadulhat a börtönből feltételesen.

Pénzügyi visszaélések fajultak el az emberölésig

A brutális bűncselekmény előzménye az volt, hogy Deme Gábor sikkasztások sorozatát követte el az iskolában. Amikor szembesítették a tényekkel, előbb különféle mentségeket hozott fel védelmére, majd Kun Tamással együtt elhatározták, hogy megölik az intézményvezetőt. Papp László véletlenül tartózkodott a tragédia helyszínén, de vele is végeztek, mert a gyilkosok nem akartak szemtanút hagyni. A gyilkosokat az buktatta le, hogy Papp László egy diktafont rejtett el a ruhájában, amelyet akkor is gondosan megőrzött, amikor már az életéért könyörgött. A hangfelvételen pontosan hallható a gyilkosság perceiben lezajlott párbeszéd, majd azok a részletek, hogy Deme és Kun együtt hagyják el az iskolát.

Deme Gábort jelenleg a szegedi, Kun Tamást a sátoraljaújhelyi fegyházban őrzik.

A csepeli kettős gyilkosságról dokumentumfilm készül, amelyet várhatóan februárban fejeznek be. A filmben hozzátartozók, szakértők szólalnak meg, miközben színészek játsszák el a gyilkosság legdrámaibb jeleneteit. Úgy tudjuk, hogy külföldi tévécsatornák is érdeklődnek a dokumentumfilm bemutatása iránt. A forgatásról itt láthatnak egy rövid videót.

fohajtas_014fohajtas_011Cs. A.

fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

Prokop Péterre emlékeztek

2015. január 06. kedd, 14:11

prokop4Prokop Péter pap, festőművész, író születésének 96. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Béke téri Szent József Otthon emléktáblájánál január 6-án.

A római katolikus pap 42 évi római emigráció után 1999 és 2003 között élt és alkotott az otthonban, amely a mai napig őrzi munkáit.

A megemlékezésen munkásságát méltatta Ullrich Ágoston királyerdei plébános, a Prokop Péter Alapítvány kurátora. Beszédében kiemelte: „Bármilyen alkotásairól sugárzik a papi hivatás. Ott van bennük az egész életét átjáró isteni akarat, s a Teremtő lelkülete ott dolgozik minden munkájában. Egész életműve szakrális, mert valamennyi képe isteni eredetű, jól tükröződik rajtuk az erő, az átható képesség, a szépség, a felemelő lelkület, a belső harmónia. Mindenféle alkotása a Szentlélek műve” – tette hozzá a plébános.

Az alapítvány elnöke prof. dr. Prokopp Mária művészettörténész is megemlékezett az állami díjas festőművészről. Ahogy beszédében fogalmazott: Külső és belső világát áthatotta az Istenben élés, aminek a forrása kétségtelenül a papi élete volt. Művészi és papi hivatása tette őt igazán naggyá. Képeiről sugárzik az istenhit, a derű, öröm, a szívesség és a béke.

Ezután Prokop Péter emléktáblájánál koszorút helyezett el a csepeli önkormányzat nevében Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester, a Prokop Péter Alapítvány képviseletében Prokopp Mária és Kvasznay Péter, a Csepeli Alkotó Fórum nevében Molnár Edit, a Nagy Imre ÁMK nevében Tóth Endre intézményvezető és munkatársai, valamint az emlékezők.

prokopprokop3prokop2

A. Zs.

sajttaj4„A vezetőknek nem a birkózásból, hanem a birkózásért kell élniük”

A magyar birkózás szervezeti és működési megújítását, szakmai és erkölcsi megerősödését tűzte ki célul az Új-Szövetség elnevezésű, a hazai birkózó élet sikeres alakjait tömörítő egyesülés, amely a Magyar Birkózó Szövetség átalakulását kívánja elérni, mely csak új vezetéssel valósulhat meg. A részletekről január 6-án tartottak sajtótájékoztatót.

Bacsa Péter olimpikon, Európa-bajnoki 5. helyezett, az Új-Szövetség alapító tagja elmondta: 2015 fontos mérföldkő a magyar birkózás életében. „Dr. Hegedűs Csaba 23 éve regnáló elnök és az elnökség mandátuma ebben évben lejár. Bár a jelenlegi elnök sikeresen bonyolította le a piacgazdasági átalakulás miatt keletkezett űrt a birkózósportban, és a szűkülő források ellenére is fenntartotta a birkózósport viszonylagos eredményességét, ám számos területen kevés előrelépés történt. A sportág kommunikációja és megítélése az eredmények ellenére is hagy kívánnivalókat maga mögött, a döntések nagy részét egy személy hozta meg. Ezen változtatnunk kell” – tette hozzá Bacsa Péter, aki bejelentette, Németh Szilárd országgyűlési képviselőt – aki a Csepeli Birkózó Klub elnöke, s egykor maga is aktív utánpótlás-birkózó volt - kérték fel, hogy induljon el azzal a 13+1 pontos programmal – a www.karfiolful.hu oldalon elolvasható -, amelyet a szövetség tagjai állítottak össze. A tisztújító közgyűlésre január 30-án kerül sor. Németh Szilárd munkáját – megválasztása esetén – Bacsa Péter mellett, Komáromi Tibor többszörös világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes és Kovács István világbajnok, olimpiai bronzérmes segítené alelnökként.

„A vezetőknek nem a birkózásból, hanem a birkózásért kell élniük”- jelentette ki Németh Szilárd, majd hozzátette: a sportág társadalmi megbecsülése ma igen alacsony, ennek megváltoztatása érdekében olyan rendszert kell kiépíteni és működtetetni, amely minden érintett számára egyértelmű és kiszámítható. „ Olyan életpálya-modellt kell a fiataloknak felmutatnunk, amely azt jelzi: érdemes keményen és kitartóan dolgozni. Új minősítési és motivációs rendszerre van szükség, ki kell építeni egy, az utánpótlást támogató ösztöndíj-rendszer, és nem szabad elfelejtkezni a bajnokok és a mesteredzők elismeréséről sem” – tette hozzá az elnökjelölt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a szakmai munkában a nyugalom, a biztonság és a folytonosság alapvető, hiszen – többek között - a 2016-os riói olimpiára a magyar válogatottnak készülnie kell a sikeres szereplés érdekében.

Németh Szilárd külön is kitért a birkózótermek és csarnokok építésére, felújítására. Jó és követendő példának nevezte a csepeli birkózócsarnok teljes megújítását – az itt uralkodó áldatlan állapotról egy rövidfilmet is láthattak a jelenlévők. A csepeli csarnok 400 milliós kormányzati támogatás segítségével szépül és modernizálódik.

Németh Szilárd kiemelte: a Magyar Birkózó Szövetség megújításával, az alapszabály módosításával az egész birkózótársadalom, a klubok, a veterán és aktív versenyzők, az edzők, s mindenki, aki e sportágért dolgozik, nyerni fog.

sajttajsajttaj2sajttaj3Csepel.hu