A következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban - hangsúlyozta Orbán Viktor a Pannon Televíziónak adott interjújában szerdán.
A miniszterelnök a Bóly Zrt. csipőteleki tehenészeti telepének átadási ünnepségén adott interjút a Pannon Televíziónak. A kormányfő kijelentette: "vért, verejtéket izzadva és lassabban, mint ahogy mindannyian szeretnénk, de haladunk előre, és építjük fel azt a gazdaságot, amelytől én rövid időn belül látványos sikereket várok".
Hangsúlyozta: a következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. "Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban" - fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő az elmúlt két évet értékelve azt mondta, hogy Európa nagy bajban van, ehhez képest Magyarországon nőtt a gazdaság, többen dolgoznak, mint korábban, sokan segély helyett munkából tartják el a családjukat, valamint sok fejlesztés történt.
"Szeretnék emlékeztetni mindenkit: 2010-ben, a kormányváltáskor az volt a téma, hogy pénzügyi szempontból nagyjából úgy állunk, mint a görögök, sőt, még egy kicsit rosszabbul. Eltelt két év, nézzük meg, hol tartanak a görögök és hol mi. Tudom, ez a mindennapi nehézségekre nem gyógyír, de azért a reális értékeléshez ez is hozzá tartozik" - jegyzete meg. Hozzátette: szeretné, ha a magyarok nem becsülnék le az elmúlt két évben végzett munkájukat. "Az, hogy Magyarország ma itt tart, a dolgozó embereknek köszönhető. Ezért elismeréssel kell beszélni róluk" - hangoztatta.
Orbán Viktor szólt arról, hogy Magyarország az elmúlt két évben elvégezte azon változtatások nagy részét, amely ahhoz kell, hogy versenyképes lehessen az új világgazdasági helyzetben. A miniszterelnök egyben hangot adott azon meggyőződésének, hogy az ország ma sokkal versenyképesebb, mint két évvel ezelőtt volt.
Úgy vélte: a magyaroknak semmi okuk arra, hogy ne higgyenek saját jövőjükben, vagy azt gondolják, hogy nem képesek arra, amire amerikai, francia, vagy német versenytársaik. Jó példa erre a Bóly Zrt. 3,5 milliárd forintos, a szarvasmarha-tartásban világszínvonalú technológia alkalmazását eredményező beruházása.
Orbán Viktor az Országgyűlés elé kerülő földtörvénnyel kapcsolatban azt mondta: százhúsz éves vita, hogy a kis, a közepes, vagy a nagybirtok legyen meghatározó Magyarországon. Személy szerint a középbirtokokat megerősítené, és ahhoz adna lehetőséget, hogy a kisbirtokosok középbirtokosokká váljanak. "Nem viseltetek szimpátiával a nagybirtok iránt és szerintem vissza kell szorítani ezek arányát. Mindamellett tudomásul kell venni: vannak Magyarországon állattartó telepek nagy földterülettel, amelyek a takarmány megtermelésére alkalmas föld nélkül aligha képesek megállni a lábukon, és ezt a szempontot is be kell fogadni" - mondta Orbán Viktor, aki szerint az új földtörvénynek nem rombolnia kell, hanem a jövőt szolgálnia.
A kormányfő a munkahelyteremtésről szólva hangoztatta: továbbra sem adta fel azt a célt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely lesz Magyarországon. Elismerte ugyanakkor, hogy bár vannak eredmények, a folyamat "nem halad elég jól". Ennek okaként az európai uniós pénzügyi válságot jelölte meg, amelynek újabb és újabb hullámai érik el Magyarországot.
"Mivel az európai gazdaság sem nő gyorsan, a magyar gazdaság sem nőhet gyorsan, így arra kell választ találnunk, hogyan tudunk alacsony növekedési szint mellett munkahelyeket teremteni. Erre keresünk és fogunk találni módszereket" - mondta. Hozzátette: ebből a szempontból is fontos szektor az agrárium, ahol tíz év alatt 200 ezer munkahelyet kívánnak létrehozni az állattartás és a kertészetek fejlesztésével.
Orbán Viktor szólt a hazai bányászatról is. Megítélése szerint Magyarország ugyan nem kiemelkedően gazdag, de nem is elhanyagolható ércvagyonnal rendelkezik, amit a jelenleginél jobban meg kell becsülnie. Elmondta: dolgoznak azon, hogy a bányászati kapacitás ügye miként kerülhet vissza a magyar iparpolitikába.
A miniszterelnök a mecseki uránbánya tervezett újranyitásával és a pécsiek aggályaival kapcsolatban azt mondta, hogy egy lassan megtérülő, de hosszabb távon nagy nyereséget hozó üzletágról van szó, amelyhez magánbefektetőkre van szükség. "Ha lesznek ilyenek, a pécsieknek velük kell tárgyalni és szót érteni. Ha szót értenek, a magyar állam szívesen lép fel támogatóként, ha nem értenek szót, el fogjuk fogadni a pécsiek döntését" - fogalmazott.
A kormányfő az interjúban kitért arra, hogy támogatja a Paksi Atomerőmű üzemidejének hosszabbítását, és új atomerőművi blokk építését is. "Mivel Magyarország energia tekintetében importra szorul, az itthon előállított energia, így a Pakson előállított is, különösen értékes." A hazai villamosenergia-fogyasztás 43 százalékát a Paksi Atomerőmű biztosítja. Ha nem így lenne, az áram lényegesen drágább lenne Magyarországon - indokolta.
Orbán Viktor az ország egyik legszegényebb térsége, a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó 25 milliárd forintból megvalósuló Ős-Dráva programról azt mondta: egy olyan zászlóshajó-programról van szó, amelynek személy szerint is elkötelezett híve.
(MTI-fidesz.hu)
Ezúttal Csillagtelepen zenél az Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar. Október 14-én, vasárnap 10.30-tól mindenkit szeretettel várnak, aki kellemesen szeretne eltölteni a délelőtt egy részét. A műsoron polkák, indulók, és népszerű fúvószenekari átíratok szerepelnek.
A hangverseny helyszíne a Szabadság utcai Spar előtti terület.
2012. október 14-én, vasárnap matiné előadás várja a kedves családokat a Királyerdei Művelődési Házban. Részletek a www.csepelivaroskep.hu oldalon.
2012. október 12-én, pénteken Keller István természetfotós nem mindennapi pillanatképeiből nyílik kiállítás a Királyerdei Művelődési Házban. A tárlat egy hónapig tekinthető meg.
További információk a www.csepelivaroskep.hu oldalon.
A Pákozdi Katonai Emlékhely az 1848. szeptember 29-ei Pákozd-sukorói csata tiszteletére 1951-ben állított obeliszk környezetében található. Azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetének főbb eseményeit, és emléket állítson az eltelt több mint 160 év hősi helytállásának, a minden korban becsületesen küzdő, és ha kellett életét is áldozó magyar honvédnak.
A „Hazafiság Iskolája” elnevezésű pedagógiai módszertani program keretében a Kölcsey Ferenc Általános Iskola több mint 400 tanulója és tanáraik vettek részt az egész napos rendezvényen, amit Törökné Tóth Ilona diákönkormányzati patronáló tanár szervezett. A diákok forgószínpadszerűen kialakított – gyakorlati feladatokat és elméleti ismereteket is tartalmazó - 16 foglalkozási helyen, élményszerű formában ismerkedhettek meg a honvédelemmel és hadtörténelmünk jelentős eseményeivel, a katonai tevékenységgel. Az időjárás is kedvezett a tartalmas programsorozat megvalósításának, mely segítette az iskolai közösségek erősödését, az iskolapadban tanultak testközeli és látványos kiegészítését, és gyakran csalt önfeledt mosolyt a gyermekarcokra. A hagyományos katonai értékek közül a bátorság, fegyelem és tisztesség vált játék közben sajátjukká.
Az ünnepélyes katonai köszöntés után a gyerekek kipróbálhatták a golyóálló mellényben való futást, a célba lövést és gránáthajítást, az alaki kiképzést, beülhettek egy repülőgép-szimulátorba, játszhattak lovagi tornát, tölthettek ágyút, felmászhattak egy tankra. Előadásokat hallgathattak a sorozott hadkötelezettség korának honvédjeiről, az aradi vértanúkról, a békefenntartó missziókról, a Velencei-tó élővilágáról, terepasztal segítségével élhették át a Pákozd-sukorói csatát, a világháborúk fontosabb eseményeit. Megtanulták a köszöntéseket, tiszteletadást, a fegyelem fontosságát, az emlékműveknél fejet hajtottak az áldozatok előtt.
Az ilyen interaktív feladatok közelebb hozzák azokat a régmúlt eseményeket, melynek fontosságát akkor érezzük a legjobban, ha belegondolunk, hogy a béke csak akkor jelent valamit, ha tudjuk, hogy mit jelent annak a hiánya. Akkor tudjuk igazán értékelni, ha átérezzük, ismerjük az akkori eseményeket.
Az emlékműnél látott koszorúk virágai elhervadnak, de a béke iránti vágy és a hazaszeretet nem halványulhat el. Tudja ezt most már minden kölcseys.
Majorné Szekeres Edit
tanárnő
Félidőben 2012 címmel jelentetett meg kiadványt a fővárosi városvezetés az elmúlt két év eddigi tevékenységéről és a további tervekről, melyet eljuttatnak a budapesti háztartásokba is.
A miniszterelnök szerint Magyarország ahogyan idén is képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse a gazdaság finanszírozását, úgy 2013-ban is képes lesz rá. A megállapodással persze könnyebb a finanszírozás, de anélkül is lehetséges - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten.
Magyarországon idén a teljes nemzeti össztermék 17 százalékát tette ki a lejáró adósság, jövőre pedig ez a mérték 19 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy "rajtunk kívül ilyen nagy arányban az adósságának a működtetésére - a nemzeti össztermék arányában gondolkodva - csak egyetlen ország kell, hogy nagyobb erőket mozgósítson" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint ezért olyan éles a vita arról, kell-e Magyarországnak IMF-hitelmegállapodás vagy sem.
Az idei év azonban éppen azért fontos - folytatta -, mert kiderült, hogy a gazdasági és társadalmi változások, átszervezések eredményeképpen Magyarország képes volt arra, hogy - 2012-ben a világ harmadik legnehezebb adóssághelyzetben lévő országaként - IMF-megállapodás nélkül is működtesse a gazdaság finanszírozását.
"És az én állításom az, hogy 2013-ban is képesek leszünk erre. Az kétségkívül igaz, hogy megállapodással könnyebb, mint megállapodás nélkül, de megállapodás nélkül is lehetséges, ennek a bizonyítéka a 2012-es év" - jelentette ki Orbán Viktor. Véleménye szerint egyébként 2013 első negyedévére már kiderül "a magyar gazdaság finanszírozásának néhány kérdése: olcsóbban vagy drágábban, IMF-fel vagy IMF nélkül".
2013 ugyanakkor jobb évnek ígérkezik Magyarországon, mint 2012 - mondta a kormányfő a résztvevőknek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence magyarságának arra kell készülnie, hogy az európai politikai és gazdasági közeg a következő években is kedvezőtlen marad, a válság egyelőre nem fog elmúlni.
Ezzel kapcsolatban idézte a Nemzetközi Valutaalapnak a világgazdasági kilátásokról szóló, lassabb növekedést prognosztizáló kiadványát, amely szerint - mint mondta - az államadósság-csökkentésre tett kísérleteket folytatni kell, és még éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a világ nyugati gazdaságainak államadósság-mértéke visszacsökkenjen arra a szintre, ahol a 2008-as válság kitörése előtt volt. "Következésképpen a költségvetési kiigazítások politikáját a nyugati világban folytatni kell", vagyis a gazdasági-politikai instabilitásról szóló híradások "velünk maradnak a következő évek során" - állapította meg.
Az IMF-jelentésben egyébként "Magyarországról is mondtak mindenfélét, ez most mellékes, mert azt, hogy mi a helyzet itt, mi jobban tudjuk, mint ők" - tette hozzá. A kiadvány szerint az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP).
Orbán Viktor kifejtette azt is: Magyarország az elmúlt húsz évben szorosan összekötötte gazdasági sikerének lehetőségét a nyugat-európai gazdaságok állapotával, azaz a magyar gazdaság exportorientált, termékei nagy részét, több mint 75 százalékát pedig az Európai Unióban helyezi el, így ha ott baj van, mindez nehézzé válik. A keleti gazdasági nyitás éppen arra hivatott - magyarázta a miniszterelnök -, hogy ezt az egyensúlytalanságot enyhítse, erre azonban nem elegendő egy-két év.
(MTI)
Mikor kezdjük a házi szennyvízhálózat tervezését? Milyen engedélyeket kell beszereznünk? Mikor építhetjük ki és használhatjuk az új csatornánkat? Az érintett csepeli családok körében egyre gyakrabban merülnek fel ezek a kérdések. Cikkünkben a szennyvízcsatornázás eredménye, azaz a lakossági rákötések legfontosabb tudnivalóit foglaltuk össze.
A szennyvízberuházás keretében az intenzív munkának köszönhetően négy hónap alatt összesen 35 km korszerű és környezetbarát csatornát fektették le. Az elkészült utcai gerincvezetékhez a háztartások a házi bekötőcsatornán keresztül tudnak majd csatlakozni, melyet a kivitelező a beruházás keretében a telekhatáron belül számított egy méterre épít ki. Az ingatlant és a bekötőcsatornát összekötő házi szennyvízhálózat megterveztetése és kiépítése viszont már az ingatlantulajdonosok feladata és költsége. A lakossági rákötés többlépcsős, összetett folyamat, melynek egyes lépéseit az alábbiakban részletesen bemutatjuk.
1. A HÁZI HÁLÓZAT MEGTERVEZTETÉSE
Házi hálózatunk megépítésének első lépése a tervek elkészítése. Erre a már megépült utcai gerincvezeték műszaki ellenőrzését követően kerülhet sor. Arról, hogy mely utcákban történt meg a műszaki ellenőrzés, a Csepeli Hírmondóban, illetve a www.eloduna.hu oldalon olvashatunk tájékoztatást a későbbiekben. Fontos, hogy a terveket kizárólag tervezői jogosultsággal rendelkező – a tervezői névjegyzékben szereplő - szakember készítheti el. Az elkészült terveket ellenőrzésre és jóváhagyásra be kell nyújtani a csatornahálózat későbbi üzemeltetője, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) részére. (A terveken kívül, az ügyintézéshez további dokumentumok szükségesek, ezekről a www.eloduna.hu, vagy a www.fcsm.hu oldalon, illetve az FCSM ügyfélszolgálati elérhetőségein tájékozódhat)
2. A HÁZI HÁLÓZAT ENGEDÉLYEZTETÉSE
Az FCSM megvizsgálja a házi hálózat kiépítésére beadott terveket. Az építésre vonatkozó engedély, azaz a SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁS kiadásának előfeltétele, hogy az ingatlan előtt kiépített gerinccsatornát üzembe helyezzék. Ha erre sor került és a benyújtott dokumentáció minden előírásnak megfelel, akkor állítja ki az FCSM az érintett lakosok részére a SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁST, illetve átadja az érintett lakosoknak a közüzemi szolgáltatási szerződéstervezetét is.
3. A HÁZI HÁLÓZAT MEGÉPÍTÉSE
A SZOLGÁLTATÓI HOZZÁJÁRULÁS kézhezvételével építhetjük ki házi hálózatunkat – erre a tervek szerint jövő év elejétől kerülhet sor.
Tervezéstől a megvalósításig - házi rákötés a Csepeli Városgazdától
A házi szennyvízhálózat tervének elkészítése, megépítése és a kapcsolódó engedélyeztetések teljes körűen, önkormányzati garanciával megrendelhetőek a Csepeli Városgazdától (korábbi nevén CSEVAK).
4. A HÁZI HÁLÓZAT HASZNÁLATBA VÉTELE
A házi hálózat kiépítése még nem jelenti automatikusan azt, hogy már használhatjuk az új szennyvízcsatornát, több fontos lépés van még ekkor hátra. Ha a telken belüli munkák elkészültek, akkor a HASZNÁLATBAVÉTELI HOZZÁJÁRULÁS KÉRELEM kitöltésével lehet megkérni az FCSM hozzájárulását a házi csatorna használatbavételéhez. Ennek feltétele, hogy az érintett ingatlantulajdonos aláírja a közüzemi SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉST, amelyet a kérelem beadásáig el kell küldenie az FCSM részére.
A tervek szerint 2013. első félévében kerülhet sor a csepeli csatornahálózat összes elemének - beleértve a kerület szennyvizét a Központi Szennyvíztisztító Telepre továbbító létesítmények (pl. nyomóvezeték, átemelő telep) – üzembe helyezésére, amely a lakossági rákötések nélkülözhetetlen feltétele. Ha minden jogi és műszaki feltétel teljesül, azaz megtörtént a teljes hálózat üzembe helyezése, és minden szükséges nyomtatvány rendelkezésre áll, az FCSM kiadja a HASZNÁLATBAVÉTELI HOZZÁJÁRULÁST. Ennek kiadásával egy időben aláírásra kerül a SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS, ez jelenti azt, hogy már használhatjuk az új csatornát.
Az FCSM HASZNÁLATBAVÉTELI HOZZÁJÁRULÁSÁNAK kézhezvételét megelőzően az új csatornára rácsatlakozni nem szabad, mert ezzel az építés alatt álló rendszerben kár keletkezhet. Kérjük, Ön se tegye!
SZENNYVÍZSZÁLLÍTÁS: MEGNÖVELT KAPACITÁS, GYORS KISZOLGÁLÁS
Amíg nem csatlakozunk a csatornára, a szennyvíz rendszeres elszállításáról továbbra is gondoskodnunk kell. Jó hír, hogy a folyékony hulladék szállítását végző FTSZV Kft. a még gyorsabb kiszolgálás, a lakosok kényelme érdekében megnövelt kapacitással végzi munkáját egész Budapesten: kibővült létszámmal és járműparkkal áll a fővárosi lakosok rendelkezésére. A szippantós autók így kétműszakos munkarendben, reggel 6.15 és este 8 óra között végezhetik feladatukat. A szennyvíz elszállítását interneten is megrendelhetjük, így a szolgáltatást még könnyebben, gyorsabban vehetjük igénybe.
fotó: Kitzinger Adrienn
Az önkormányzat felújítaná a Szent Imre teret, amelynek keretében új pavilonsort építenének és az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületét is hasznosítanák. A Görgey Artúr téren egy 56-os emlékművet állítanának fel, amelyet külföldi magyaroktól kapott adományként Csepel – egyebek mellett erről döntött a képviselő-testület rendkívüli ülésén hétfőn.
A testületi ülésen készült képek megtekinthetők itt.
A rendkívüli ülés összehívását az indokolta, hogy a Szent Imre tér felújítására és a hozzá kapcsolódó munkálatokra európai uniós pénzre pályázik az önkormányzat, s a pályázat benyújtásának határideje október 10-e. Werner Péter, a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a pályázat elkészítésére mindössze két hónap állt rendelkezésükre.
A beruházás a II. Rákóczi Ferenc út, Karácsony Sándor utca, Kossuth Lajos utca és a Vermes Miklós utca által határolt területet érinti. Felújítják a Szent Imre teret, ahol új pavilonsort építenek. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola földszintjén játszóházat, közösségi helyiségeket alakítanak ki, az emeleteken pedig irodákat hoznak létre. A beruházás költségeinek csak egy részére – 30 százalékára – jár uniós támogatás, a többit – mintegy 105 millió forintot -- az önkormányzatnak önrészből kell fedeznie. A fejlesztések megvalósítását az önkormányzat vezetése kis- és középvállalkozók bevonásával kívánja elérni.
A képviselő-testület megszavazta, hogy a Népművészeti és Kézműves Óvoda pedagógusai Erdélybe utazzanak szakmai tapasztalatcserére, partnerkapcsolat kiépítésére. A programot 40 fő részére szervezik, a költségek kétharmad részét az önkormányzat viseli.
A képviselők többsége elfogadta azt a javaslatot, hogy a Görgey Artúr téren állítsák fel azt az 56-os emlékoszlopot, amelyet két külföldön élő magyar ajánlott fel Csepelnek. Dobák István (MSZP) tartózkodott a szavazásnál. Döntését azzal indokolta, hogy noha nincs kifogása az 56-os emlékmű ellen, úgy vélte, hogy a Görgey Artúr tér túlzsúfolt, más helyszínen jobb helye lenne az oszlopnak.
Cs. A.
fotó: Zarándi Bence
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő rendezvényeire.
A 2012. október 23-án tartandó megemlékezések helyszínei és időpontjai: