Aradi vértanúk emléknapja Csepelen

2012. október 06. szombat, 12:23

PA062008Az aradi vértanúkra emlékeztek Csepelen október 6-án délelőtt, az Aradi vértanúk útja és a Szentmiklósi út kereszteződésénél elhelyezett emléktábla előtt.

Az esemény képeit megtekinthetik itt.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát. Lázár Vilmos főtiszt, gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Gábor honvédtiszteket az 1849. szeptember végén összeült haditörvényszék felségsértés címén ítélte halálra. Ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost Pesten. Október 6-át a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

Arató Réka emléknapi beszéde után Ady Endre: Október 6. című versét szavalta el, majd Vida István, a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója megemlékezésében részletesen felidézte a 13 aradi vértanú kivégzését. Ezt követően a csepeli önkormányzat nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző megkoszorúzták az emléktáblát.

Az emléknapon résztvevő pártok, nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek képviselői, valamint a diákok és a jelenlévők koszorúkat, virágokat és a kegyelet mécseseit helyezték el a millennium évében állíttatott emléktáblánál.

Az aradi vértanúk emléknapján a Fasang Árpád Zeneiskola művésztanárai, P. Kozma Anikó és Szentkirályi Aladár igazgató zenejátékot adtak elő.

Antal Zsuzsa

fotó: Zarándi Bence

Ma is fontos a polgári összefogás

2012. október 06. szombat, 11:09

A polgári összefogás, a nemzeti együttműködés ma is ugyanolyan fontos, mint elődeink idején - mondta az emberierőforrás-miniszter szombaton, az aradi vértanúk napján Budapesten.

A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen beszédében Balog Zoltán az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost méltatta, aki - mint mondta - őszintén hitt egy szebb jövőben, hitte a független magyar nemzet egységének megvalósulását, és a tőle megszokott felelősséggel a megfontolt, ésszerű politikát választotta a nemzeti érdekek érvényesítésében.

Batthyány Lajos vallotta, hogy a nemzeti nagyság a józan politika és az egység gyümölcse, talpköve pedig az alkotmány - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az első felelős magyar kormány miniszterelnöke olyan államférfi volt, aki élete utolsó pillanatáig vallotta saját értékeit, nem hagyta, hogy eltérítsék meggyőződésétől.

Balog Zoltán kiemelte: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak emléke nem halványult el, ennek oka elsősorban a tetteikben, áldozatvállalásukban és tenni akarásukban rejlik.

Megemlékezésében idézte Batthyány Lajos korabeli szavait, miszerint egyedül a tettek alapján lesz megítélhető, hogy "hazánk feltétlen híve voltam". Balog Zoltán szerint "világos beszéd ez, mely hozzánk szól egy olyan korban, amikor látszólag csak a látszat számít. Ami látszik. Ami kommunikáció, ami prezentáció, ami celebritás, ami mega-, ami szupereffektus"; az egykori miniszterelnök pedig azt mondja, "semmi más, csak tetteim".

Üzenet ez a mindenkori elitnek és a "percemberkéknek", hogy persze fontos, ami látszik, amit kommunikálunk, de végső soron nem számít semmi más, csak tetteink - hangsúlyozta a tárcavezető, kijelentve: Batthyány Lajos olyan érdeket és értékeket képviselt, amelyek meghatározták a polgári Magyarország kibontakozását.

"A haza sorsát mindennél előbbre tartotta, igazi arisztokrata volt, a szó eredeti, igazi értelmében" - mutatott rá.

"A történelmi múlt életünk része lett. Elődeink önfeláldozó küzdelmét a magyar megmaradásért, a nemzet egységéért emlékezetünkben örökre megőrizzük. A polgári összefogás, a nemzeti együttműködés ma is ugyanolyan fontos, mint elődeink idején" - mondta az emberi erőforrások minisztere.

Az ünnepség végén Balog Zoltán a kabinet nevében koszorút helyezett el a Batthyány-mauzóleumnál, őt követte Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, majd mások mellett a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Honvédelmi Minisztérium, a diplomáciai testület és a főváros.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

(MTI)

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete tisztelettel meghívja Önöket 2012. október 8-án (hétfőn) 08.00 órai kezdettel tartandó rendkívüli ülésére, melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.).

A meghívót itt tekinthetik meg.

Széchenyi: elindult a sportosztály

2012. október 05. péntek, 11:26

A Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában hosszú szünet után ismét elindult a sportosztály. Jenei János testnevelővel beszélgettünk.

- Szeptemberben 17 fővel – 9 fiúval és 8 lánnyal – indult el ismét a sportosztály. A jelenlegi tagozat diákjait a Vermes, a Karácsony, a Kék és a Széchenyi iskolákból verbuváltuk össze: vannak köztük focisták, kézilabdázók, vívó és vízilabdás is.

Ettől a tanévtől mindennapos a testnevelés óra, így még intenzívebb a sporttal való kapcsolat, ám természetesen ez nem mehet a tanulás rovására. A speciális tanmenet kialakításakor minden szempontot figyelembe vettünk: az egykori testnevelés tagozat tanrendjét fésültük át a kor feltételeinek megfelelően, a sportágak sajátosságait figyelembe véve.

Figyelemreméltó, hogy az osztály háromnegyedének 4,0 feletti a tanulmányi átlaga, ami azt hiszem, önmagáért beszél. Jól jellemzi a tanulás fontosságát az is, hogy heti 3+2 nyelvórájuk van a diákoknak, kiemelt hangsúly kerül a számítástechnika oktatásra, de a többi tantárgy is megfelelő arányban szerepel az órarendben.

- Milyen a viszony a kerületi sportegyesületekkel?

- Nagy segítséget kaptunk az intézmény falain belül működő Csepel DSE kézilabda klubtól, illetve a Csepel FC-től: az edző, Németh Gábor egykoron maga is a Széchenyi iskolába járt sportosztályba, így nem volt nehéz meggyőznie tanítványai közül néhányat, hogy az őszt már nálunk kezdjék el. A csepeli sportegyesületekkel általánosságban jó viszonyt ápolunk, a további cél az, hogy ezt még jobban kiszélesítsük. Nem kis büszkeséggel mondhatom például, hogy egy diákolimpiai bajnok vívó is erősíti az osztályt, remélem az ő példája is „ragadós lesz!” Nélkülözhetetlen segítség a Csepeli Öttusa és Vizi Sport Egyesület támogatása is, akik nagy szerepet vállaltak magukra az osztály népszerűsítésében, és bízunk benne, hogy öttusázó is csatlakozik hozzánk a közeljövőben.

- Hogyan fogadták az osztályt az iskolában?

- Már most hallani olyan, más osztályba járó diákról, aki szívesen jönne át a félévben, annyira megtetszett neki a dolog. A tanárok maximálisan tolerálják, ha egy tehetséges sportolónak egy hosszú hétvégére versenyre, vagy edzőtáborba kell vonulnia, s emiatt kikérik az iskolából. Ilyenkor segítik a felzárkózásban, amit az intézményben működő tanulószoba is elősegít.

- Kire bízták a sportos nebulókat?

- Egy ízig-vérig csepeli kötődésű tanár, Csányi László felügyeli a kis csapatot, aki a Karácsony iskolából érkezett hozzánk, és a Csepel DSE-ben oktatja kézilabdára a fiatalokat.

-  Hosszú volt az út idáig...

- Több éves munka eredménye, hogy most végre ezek a gyerekek, ilyen körülmények között kezdhették el a tanévet. Egy komplex tervet tettünk le az önkormányzat asztalára, ami szerencsére jó fogadtatásra talált, és külön öröm, hogy a döntéshozók ellenszavazat nélkül szavaztak bizalmat 4 évre a sportosztálynak.

- Adottak-e az infrastrukturális lehetőségek?

- Azt gondolom igen, bár természetesen lehetne még min javítani. Ennek egyik fontos mérföldköve lehet a Csepel Diáksport Egyesület tornacsarnok-építési projektje, amit mi magunk is támogatunk.

- Jövőre indulhat egy újabb osztály?

- Minden esély megvan rá! Már most is várjuk az érdeklődőket, és a jelenlegi osztály működésének esetleges hibáiból okulva, a következő tanévben próbálunk még jobb feltételeket biztosítani, felhasználni az idei osztállyal szerzett tapasztalatokat. Nálunk percre pontos heti rend alapján vesznek részt az oktatásban a gyerekek, ami a fegyelemre is megtanítja őket, s ha nem is lesznek belőlük élsportolók, ebből az életben is profitálhatnak majd!

Légrádi G.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) "Budapesti kerékpáros közlekedés regionális fejlesztési lehetőségei" című tanulmányt készít, amelyben főként  a Budapesten és a főváros agglomerációban közlekedők kerékpár szállítási igényeit és kerékpározási szokásait mérik fel.

A felmérés sikeréhez egy kérdőív kitöltésével lehet hozzájárulni, amelynek kitöltésében a kerékpárral közlekedőkre és a nem kerékpárral közlekedőkre egyaránt számítunk. A kérdőívet a http://www.bkk.hu/bicikli/felmeres/ címen lehet elérni és kitölteni.

Iskolába hívogató

2012. október 05. péntek, 08:55

Kedves Szülők! Nagycsoportos Óvodások!

A Herman Ottó Általános Iskola szeretettel várja tanulói sorába azokat a kislányokat, kisfiúkat, akik a 2013-2014-es tanévben kezdik meg a tanulmányaikat.

Ha Önök szeretnének megismerkedni az iskolánkban folyó munkával, kíváncsiak az itt tanító kollégákra-köztük az elsős tanító nénikre-, kérjük, látogassanak el hozzánk gyermekeikkel együtt!

Minden program és foglalkozás ingyenes!

Kedvcsináló ovis programjaink:

2012. október 16-án 16 órától:

- Közös játék a drámapedagógia segítségével

- Kézműves foglalkozás.

- Játékos sport a tornateremben.

2012. november 27-én 16 órától:

- Számoljunk iskolásan!

- Készítsünk „valamit”, amit hazavihetünk!

- Vegyünk részt játékos sportfoglalkozáson a tornateremben!

2012. december 18-án 16 órától:

- Szabad-e bejönni betlehemezni?

- Karácsonyi ajándékkészítés.

- Játékos sport a tornateremben.

2013. január 29-én 16 órától:

- Idegen nyelvi foglalkozás.

(Vers és daltanulás angolul.)

- Kézműves foglalkozás.

- Játékos sport a tornateremben.

2013. február 15-én reggel 8 és 9 órakor nyílt órák a jelenlegi 4. osztályokban, a szülők számára./ Természetesen a gyermekeket is lehet hozni. Nem fognak unatkozni!/

2013. február 26-án 16 órától:

- Számítástechnikai foglalkozás az informatikai termekben.

- Kézműves foglalkozás.

- Játékos sport a tornateremben.

2013. március 26-án 16 órától:

„ Egészségesen, mint a makk!”

Sportvetélkedő szülők, gyermekek, esetleg óvó nénik   részére is.  A részvételhez március 19-ig jelentkezni kell.  (Testnevelés felszerelés szükséges!)

2013. április 23-án 16 órától:

- Tavaszváró program.

- Kézműves foglakozás.

- Játékos sport a tornateremben.

 

2013. április: beiratkozás!

 

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

                                   Bezzeg Judit igazgató és a Herman tanítói                                              

 

Ismét kiállítás nyílt a Csepel Galériában

2012. október 04. csütörtök, 12:17

Lacza Márta és Dékány Ágoston műveiből nyílt kiállítás a Csepel Galériában október 4-én, a Csepeli Városkép Kft. szervezésében. Csepel díszpolgárainak tárlatán olajképek, grafikák és apró szobrok is láthatók, melyek – mint Dékány Ágoson elmondta – átmenetet alkotnak a természet és a művészet között.

Az eseményen készült képek megtekinthetők itt.

 

„A fa- és széntárolónkat takarítottuk, amikor göcsörtös, régi fadarabokra bukkantunk. Az egyikben egy angyal, a másikban egy sámánbot figurája bontakozott ki: A fadarabokat Márta megfestette: így kezdődött ez a szenvedély. Szóltunk a barátainknak, s azóta sok kiszáradt szőlővenyigét kaptunk, melyekben rengetek motívumot fedeztünk fel. Néhányat itt is láthatnak közülük” – mesélik.

A kiállításon – melyet Ábel Attila alpolgármester nyitott meg – a művészházaspár életművének egy része látható. Ahogy elmondták, igyekeztek úgy válogatni, hogy témájukban, technikájukban minden időszakból legyenek képek a galéria falain.

Lacza Márta kérdésünkre elmondta, nagyon jól esett nekik, hogy ő tárlatukkal nyitott újra a Csepel Galéria.

A kiállítás október 24-éig tekinthető meg hétfőn és szerdán; csoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: 278-0711. (Csete Balázs u. 15.)

Szereted az állatokat?

És a virágokat, növényeket?

Akkor rossz ember nem lehetsz!

Gyere el az Állatszeretet fesztiválra, ahol állati jó programok és látnivalók sokaságával várunk!

 

Állatszeretet Fesztivál néven most először szervezzük meg őszi programsorozatunkat. Azonban a rendezvénynek komoly múltja van. Az Állat- és Növényszeretet Ünnepét éppen 90 éve, 1922-ben rendezte meg első ízben az Állatkert, majd egészen a háborús évekig minden évben megrendezésre került. Némi kényszerű kihagyás után először csak október 4-én, vagy a hozzá legközelebb eső hétvége valamely napján emlékeztünk meg az állatok világnapjáról. Az elmúlt években azonban már egyhetes programsorozattá, fesztivállá nőtte ki magát a kezdeményezés. Idén – tisztelegve a múlt nagyjai előtt – Állatszeretet Fesztivál néven szerepeltetjük a közkedvelt programsorozatot.

A kiemelt téma ezúttal az emberek és az állatok egymáshoz való viszonya, a felelős állattartás és az Állatkert állatmentő tevékenysége lesz. Szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Madármentő Alapítvány munkájára, melynek köszönhetően évente félezer szerencsétlenül járt, segítségünk nélkül biztos pusztulásra ítélt állatnak adunk új esélyt az életre. Szárnyaszegett gólyák, söréttel meglőtt vörös vércsék, megmérgezett réti sasok, elárvult kismókusok vagy avarban megégett sünik számára nyújtunk életmentő segítséget.

Izgalmas programok sokaságágával várunk minden érdeklődőt a hétnapos fesztiválon. Többek között pelikánetetés, „fóka móka”, óriáskígyó simogatás, majomparádé, gorilla bemutató, elefántiskola és sok más egyéb érdekesség. A Nagyszikla belsejében május vége óta működő új bemutatóhely, a Varázshegy is teljes gőzzel üzemel: itt őstengeri bemutató, érdekes előadások, 3D vetítések és az „Állatok akcióban” állatbemutató várja a látogatókat. Légy ott! és Varázshegy programok >>>

Vasárnap, a hagyományoknak megfelelően, az állatkerti nevelőszülők napját tartjuk, ekkor az Állatkert alapítványa vendégül látja az örökbefogadókat.

További részletek a linkre kattintva érhetők el.

Mi magyarok, szabadságszerető nép vagyunk, ezt 1956 óta a világ is tudja, ezért nekünk különösen nagy érték a szabadság minden formája - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a kétnapos kibertér-konferencia első napján, amelyet több külföldi politikai vezető és szakemberek részvételével csütörtöktől rendeznek meg Budapesten.

 

Mi nagyra becsüljük azt a szabadságot is, ami csak a virtuális térben létező, számítógépekből és kábelekből álló, úgynevezett kibertérben jelenik meg – húzta alá a miniszterelnök. Ma már az emberek könnyen és gyorsan juthatnak információkhoz, véleményüket szabadon oszthatják meg, s a virtuális tér üzleti lehetőségeit is szabadon kihasználhatják – tette hozzá. Egy magyar szemében ez jó dolog, maga a szabadság – emelte ki. A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy hazánk egy olyan ország, ahol a szabadság negyven éven keresztül csak belül létezhetett, kifelé nem. Mint mondta, a szabadság és a „privacy” a magyar emberek fejében, szorosan összetartozó fogalom.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta a kormányfő, hogy 2012 során csaknem 300 millió felhasználó személyes adataival éltek vissza a világon. Még mindig kevés felhasználónak jut eszébe, hogy a kibertérben nap mint nap bűncselekménynek eshet áldozatául, csakúgy, mintha az utcán ellopnák személyes iratait – fogalmazott. Ettől a nagyon is valóságos veszélytől meg kell tudnunk védeni az állampolgárainkat – mutatott rá Orbán Viktor.

Mind a kibertér szabadsága, mind biztonsága szempontjából egy meghatározó nemzetközi folyamat elején állunk, melynek fontos pillanata lehet a jelenlegi konferencia, fontos volt a londoni tanácskozás és a jövő évi dél-koreai konferencia is – emelte ki.

Korlátlan lehetőséget nyújt az IT-szektor

Az IT-szektor olyan világot hoz létre, amely mindenki számára érzékelhetően egyre inkább felértékelődik. Meghatározza a nemzetközi kereskedelmet és kommunikációt, az államok életét, és ezzel együtt veszélyeket is jelent – mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ha egy ország képes hozzátenni valamit ehhez a fejlődéshez, azzal saját gazdaságát is a fejlődés útjára segíti. Nekünk, magyaroknak az IT-szektor korlátlan lehetőséget nyújt a gazdaságunk fejlesztésére, ezért nemcsak a téma sajátos nemzetközi súlya miatt, hanem nemzeti szempontból is fontos számunkra, hogy Budapest otthont adhat ennek a konferenciának – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a magyar feltalálók az információs kommunikációs technológia fejlődésének minden jelentősebb állomásánál jelen voltak. A miniszterelnök név szerint említette a beszélőgép feltalálóját, Kempelen Farkast, az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett Neumann Jánost, és a Basic programozási nyelv megalkotóját, Kemény Jánost. A kormányfő szerint ennek az erős tradíciónak köszönhető, hogy most 23 különböző magyar IT-projekt is bemutatkozhat a konferencián, azt üzenve: ennek a területnek nemcsak komoly múltja, hanem ígéretes jövője is van Magyarországon.

A miniszterelnök megfogalmazása szerint az informatikai szektor meglehetősen tőkeigényes terület, mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen a területen még egy olyan méretű tőkeszegény ország is, mint hazánk, képes komoly teljesítményt felmutatni. Orbán Viktor úgy vélekedett, ez azért lehet így, mert „a kibervilág nem csak az adatállományra, hanem elsősorban a szürkeállományra épül”, ezért a tőkeszegény országok innovatív kezdeményezéseikkel hozzá tudnak járulni a kiber- és az IT-szektor fejlődéséhez.

A kormányfő felhívta a figyelmet, az emberiség életében meghatározó szerepet betöltő tudományos kutatások - például az atomenergia és a genetika tudományterülete – esetében nemcsak a bennük rejlő lehetőségek értékelődnek fel, hanem minden esetben megjelennek a használatukból adódó veszélyek is.

"Bizalommal és biztonsággal a szabadságért és fejlődésért"

A tanácskozás mottója: bizalommal és biztonsággal a szabadságért és fejlődésért. A budapesti esemény három plenáris ülés, öt tematikus panelbeszélgetés, nyolc műhelyvita, ifjúsági fórum és innovációs kiállítás keretében ad lehetőséget az eszmecserére. A konferencia házigazdája Martonyi János külügyminiszter. Az előző és a következő kibertér-konferencia házigazdájaként felszólal William Hague brit külügyminiszter és Kim Szung Han dél-koreai külügyminiszter-helyettes is.

A plenáris üléseken mások mellett részt vesz Toomas Hendrik Ilves észt államfő, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Amy Adams új-zélandi kommunikációs miniszter, Carl Bildt svéd külügyminiszter, Michal Boni lengyel közigazgatási és digitalizációért felelős miniszter, Krista Kiuru finn kommunikációs miniszter és Samuel Poghisio kenyai kommunikációs miniszter. Több nagyvállalat vezetői is Budapestre érkeztek, például a BT, a Cisco Systems, a Fujitsu, a Google, a Graphisoft, a Hewlett-Packard, a Huawei, az Intel, a Microsoft, a Symantec, a UPC és a Vodafone képviseletében.

fidesz.hu

A sárkány valósága

2012. október 04. csütörtök, 10:19

Ady még azt kérte: „Ne bántsátok a legendákat. Csak azokat tudjuk bizonyosan.”

Szerb Antal pedig ezt vallotta: „Ha mélyebben magunkba nézünk, a sárkánynak több realitása van, mint a repülőgépnek. Ha a repülőgépek mind kipusztulnának, a következő nemzedéknek már nem volna képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön.”

Ezek persze mind-mind régi ízű mondatok. Olyan ódon gondolatok kifejezői, amelyeket már „meghaladott” az emberiség.

Az emberiség lassan meghalad mindent, ami emberi, s ami még odakötözi őt a transzcendenshez.

S amikor majd mindent „meghaladunk”, akkor leszünk „nem emberek” többé. Csak nem lesz senki, aki erre rádöbbenjen.

A Népszava és a lap karikaturistája, Pápai Gábor sem döbben rá.

Ők már meghaladták az emberi ügyeket, dolgokat, bánatokat és örömöket. Meghaladtak minden hagyományt, minden múltat és históriát, és legfőképpen minden mítoszt és legendát.

Ők és követőik a repülőgépek realitásában élnek. Sárkánnyal dolguk nincsen. A mítoszok tiszteletétől kirázza őket a hideg, mert a szabadságról mindössze annyi jut eszükbe, hogy az tagadása mindennek. S hogy a szabadság valami olyasféle dolog, ami soha nem érhető el a maga teljességében, de törekedni kell rá.

Mire majd elérik a szabadság teljességét, addigra fog széthullani a világ. S majd jönnek a sárkányok. A mítoszok és legendák. Persze csak akkor, ha valaki mégis túléli ezeket a nyomorultakat…

Én azért remélem, hogy lesz túlélője őnekik.

Addig pedig marad a riadalom. A riadalom mindattól, amit képviselnek.

Itt van mindjárt a legutolsó Pápai-karikatúra. Emese látható rajta négykézláb, mögötte a turul, amint készül őt meghágni, s közben ezt mondja – betűhíven:

„Szépen összekufircoljuk ezt az Árpádházat Emese, és akkor semmi erőszak”…

Néhány napja elmélkedtünk e hasábokon a prófétát gyalázó rajzokon és filmeken – s persze mindazon a szörnyűségen, ami ennek nyomában jár.

És természetesen ezen vitákban mindig elhangzik utolsó érvként a sajtó- és szólásszabadság, korunk nagy és kikezdhetetlen szentsége.

És senki sem meri hozzágondolni Madách próféciáját arról, hogy mivé lesz a legszentebb, legnagyszerűbb ügy is, ha emberek kezdik el babrálni.

Mivé lesz a sajtószabadság, ha Pápai Gábor és a hozzá hasonlatosak teszik magukévá.

Ezzé lesz. Ezzé válik.

Mítosztalansággá, őrjöngő vulgaritássá, minden meggyalázásává.

Nyilván le sem jön ezek szájáról Ady meg Szerb Antal – de a lényeget már régen nem értik.

Régen nem értenek semmit sem. Túl vannak az emberi dolgokon és ügyeken – megmaradt nekik a repülőgép realitása.

No és persze az ártó szándék.

Ebben a karikatúrában a szánalmas laposságon, ostoba igénytelenségen és mélységes lelki szegénységen túl ez a legrettenetesebb. Ahogy felsejlik mögötte az igazi ok és szándék.

Látni lehet, miközben rajzolja az „alkotó”, és csak egyre tud gondolni: na, most majd epeömlést kapnak azok a szemétládák!

Aztán megmutatja „művét” a kollégáknak, azok meg fröcsögve, nyáladzva röhögnek, és elmondják ők is, mindannyian:

– Hogy fognak őrjöngeni!

– Partiba vágják háTURUL… Hahaha!

Még az a szerencse, hogy a mítoszok nem tudnak elpirulni. Hiszen ők a biztosak. S akik tisztelik a mítoszokat, azoknak legalább van menedékük. Van tető a lelkük felett…

Ezek pedig nincsenek sehol sem, csak saját kis pitiáner, gyalázatos, ostoba világuk senkiföldjén. Ott áznak-fáznak és bátorítgatják egymást, hogy „ez az, fiúk, ez a szabadság!”

El fogtok tűnni. Mindannyian és örökre. A sárkányok és turulok mítoszai temetnek majd el benneteket. És szebb lesz a világ akkor. Ugyanis vagy Karinthy, vagy a „Kiskabos” mondta, már nem tudom, de így szól: „Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.”

Nagy igazság ez, csak ti nem értitek, és mindig rosszul értelmezitek.

Majd egyszer megértitek. Ezt megígérem.

forrás: Bayer Zsolt - Magyar Hírlap