Idén Horváth Judit gyermekei kapták meg legelőször az első tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezettől. Augusztus 24-én Wolf Kati és a segélyszervezet munkatársai átadták a beiskolázási támogatást az Ady Endre utcában lakó nehéz helyzetben lévő családnak. A két iskoláskorú gyermek egyenként tízezer forint értékű csomag kapott, amelyben füzetek, színes ceruzák, tollak, vonalzók, rajzlapok és megannyi minőségi tanszerek sorakoztak. Az otthonukban tartózkodók szinte szóhoz sem jutottak a segélyakció látványától.
A totalitárius diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából emléksétát rendeztek Budapest belvárosában, amelyen a csepeli önkormányzat Polgármesteri Kabinetjének munkatársai is részt vettek.
2011-ben magyar, lengyel és litván kezdeményezésre az Európai Unió országainak igazságügyi miniszterei elfogadták azt a rendeletet, amelynek értelmében a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjává nyilvánították augusztus 23-át. 1939. augusztus 23-án – két héttel a II. világháború kitörése előtt – írták alá a Molotov–Ribbentrop paktumot, amelyben a Szovjetunió és a náci Németország szovjet és német érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. Becslések szerint a Gulag-táborokban húsz millióan haltak meg, köztük félmillió magyar. A náci koncentrációs táborokban pedig hatmillió zsidó – csaknem hatszázezer magyar – vesztette életét.
A hagyományoknak megfelelően a Daru-dombon emlékeztek a csepeliek államalapításunk nemzeti ünnepére augusztus 20-án. Pontosan délben megtörtént az új kenyér szentelése és megszegése, majd több tucat cipót osztottak ki a jelentkezőknek. A kenyeret Borbély Lénárd polgármester szegte meg Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő jelenlétében. Németh Szilárd ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy minden előttünk járó nemzedéket próbára tett a történelem, és ez most sincsen másképpen. Az egész napos programsorozatot a Csepeli Városkép Kft. rendezte a csepeli önkormányzat támogatásával.
Virágcsokrokkal és ajándékokkal köszöntötték családtagok, barátok, művésztársak Csepel kulturális életének egyik meghatározó képzőművészét 75. születésnapja alkalmából. A csepeli önkormányzat nevében Bercsik Károly önkormányzati képviselő köszöntötte Erdei Kvasznay Éva művészetszervezőt. E jeles jubileumon megnyílt Szó-Kép című kiállítása, valamint két új könyvét Mezey László Miklós irodalomtörténész mutatta be az érdeklődőknek. Az ünnepi eseményen közreműködött dr. Szűcs Lajos zongoraművész.
A II. világháború után jelentős számban költöztek emberek Csepelre, mert a Csepel Műveknek és más gyáraknak köszönhetően itt találtak munkát. Ennek megfelelően kellett kialakítani, fejleszteni a tömegközlekedést, amely a következő évtizedekben sokat fejlődött és folyamatosan változott. Új útvonalak, buszjáratok jöttek létre; a legutóbbi években pedig szinte valamennyi járatot átszámozták. Még sokan emlékezhetnek a kalauzos buszokra és az 1,5 forintos jegyekre, ami már a múlté. A tömegközlekedés történetéről Petz Nándor helytörténész beszélt.
Javában tombol a nyár, de úgy tűnik a forróság nemcsak az időjárást jellemzi, a hazai politikai közélet nem pihen. Migránstábor a Balaton mellett?; Czeglédy a börtönben is jól él; Vona a nyugdíjasokat becsmérelte. Vendég: Németh Szilárd alelnök, Fidesz.
A videó itt megtekinthető
Nem megengedhető, hogy ellenzéki politikusok a nemzetbiztonsági bizottságot szórakozásból, botránykeltésből, Soros kívánságai miatt össze akarják rángatni - hangsúlyozta Németh Szilárd a csütörtöki ülést követően.
Demokráciában teljesen elfogadhatatlan és vissza kell utasítani azt, hogy az ellenzék megfenyegette a nemzetbiztonsági szolgálatokat és a fegyveres testületeket – hangsúlyozta Németh Szilárd.
Sorosnak az érdekében áll az, hogy folyamatos balhé legyen, mert ebben a káoszban lehet halászni.
A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén - közölte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az MTI-nek.
Németh Szilárd - aki egyben a bizottság alelnöke is - azt mondta, a megjelölt témák alapján az ülést valójában Soros György hívatta össze, és a "napirendi rágalmak" a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. "A Fidesz nem asszisztál Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához" - fogalmazott Németh Szilárd.
"A BALLIBERÁLIS ELLENZÉK A JOBBIKKAL EGY HÚRON PENDÜLVE, A FINA ÉS A KÖZÖNSÉG ÁLTAL IS MINDEN IDŐK LEGJOBB VIZES VILÁGBAJNOKSÁGÁNAK NEVEZETT SPORTESEMÉNYE ELLEN INDÍTOTT HAZUGSÁGKAMPÁNYT, ÉS EHHEZ A PARLAMENT NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGÁT IS FEL AKARJA HASZNÁLNI."
A kormánypárt úgy látja - fűzte hozzá -, hogy a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sporteseménye ellen indított hazugságkampányt, és ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is fel akarja használni. Németh Szilárd megdöbbentőnek nevezte, hogy még egy ilyen sporteseményről is a politika jut eszébe az ellenzéknek, "valószínűleg azért, mert képtelenek a magyar sportolókkal és a szurkolókkal együtt örülni".
Hozzátette, az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy minden erőlködésük ellenére az ország nemzetközi szinten is sikeres és biztonságos. Sőt, a sikerek ellen drukkolnak és hazug rágalmakkal akarják lejáratni az országot a nemzetközi közvélemény előtt.
"A Fidesz nem fogja hagyni, hogy az ellenzék Soros megrendelései szerint rángassa a magyar emberek által megválasztott Országgyűlést és annak bizottságait" - hangsúlyozta. Szerinte a nemzetbiztonsági bizottságot a migráció okozta terrorveszély miatt kellene inkább összehívni.
Emlékeztetett: péntek délután Németországban egy szélsőséges iszlamista egy szupermarketben levett a polcról egy konyhakést, kibontotta a csomagolásából és vérengzésbe kezdett. Egy embert megölt, és a nyomozás új adatai szerint hét embert sebesített meg.
Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd megjegyezte, az a migránspolitika, amit Soros György, Brüsszel és a hazai ellenzék is képvisel, egyre nagyobb veszélybe sodorja Európát, miközben őket nem érdekli sem a kontinens, sem a magyar emberek biztonsága.