A közelmúltban derült ki, hogy a csepeli önkormányzat pénzügyi vezetője egy kimutatásban az állampapír befektetéseket véletlenül duplán szerepeltette. A két hónapig fennálló hibát a tisztviselő maga vette észre, jelentette be. Az önkormányzat az esetről azonnal közleményt adott ki. A hiba nem került be a költségvetésbe, nem történt bűncselekmény, és egy pillanatig nem került veszélybe a kerület működése sem. Sőt: a csepeli önkormányzat ma 5,8 milliárd forinttal áll jobb pénzügyi-gazdasági helyzetben, mint 2010 októberében, a kerületnek pedig 2 milliárd forintos tartalékai vannak.
A csepeli MSZP, DK és a Jobbik szerint viszont azzal, hogy valaki duplán ír le valamit, a valóságban is megduplázza azt. Koalíciójukat az a Szenteczky János vezeti, akinek Mr. 20% volt a neve, amikor vagyonkezelő cég vezérigazgatója volt. A Jobbik és a DK szövetségese és vezetője több tucatnyi ügyben áll hűtlen kezelés miatt bírósági eljárások alatt, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt pedig jogerősen már el is ítélték.
Budapest, 2017. július 26.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata