A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságot megelőzően, december 4-én Győrben vendégeskedtek a Csepel DSE fiatal kézisei. A 2004-2005-ös fiú csapat tagjai és vezetői találkozhattak a magyar és a francia válogatott tagjaival is az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.
A Csepel Diáksport Egyesület szakmai igazgatójának, Laurencz Lászlónak a közreműködésének köszönhetően a 2004-2005-ös csepeli fiú csapat tagjai az új győri Audi Arénában találkozhattak a Magyarország-Franciaország női válogatott edzőmérkőzés főszereplőivel.
„Összehangolt csapatmunkának volt köszönhető, hogy eljutottunk erre a meccsre – mondta az együttes edzője, Jánka Zsolt. – Fehérvári András intézte a buszt, a jegyeket Bálint anyuka vette meg. De nagyon sokat köszönhetünk Laurencz Laci bácsinak is, aki telefonon szólt néhány szót az érdekünkben, s ennek köszönhetően a gyerekek találkozhattak a két válogatott tagjaival is. A meccs maga nem volt túl színvonalas, ám a szünetet azzá tettük. Megmutattam a srácoknak a tőlünk három sorral arrébb ülő orosz válogatottat, s a bátrabbak be is ültek a lányok közé pár fotóra. A meccs vége előtt pár perccel átsétáltunk a játékoskijáróhoz, ahol már vártak bennünket. Végigkalauzoltak, bevittek minket a küzdőtérre, ahol a Nemzeti Sport fotósa készített a magyar válogatott és a Csepel DSE játékosairól pár közös képet. Ezután felmehettünk a pályára és a srácok testközelből figyelhették a magyar és a francia csajok levezetését és nyújtását. De nemcsak gyerekeknek volt óriási élmény ez a nap, hanem nekem is. Belepillanthattam Németh András szövetségi kapitány statisztikai lapjába, s kaptam szakmai elemzést is. Végül jött a nap csúcspontja a fotózás és a beszélgetés a játékosokkal. Begyűjtésre került több aláírás, néhány száz fénykép és páran szerintem nem mosnak kezet a következő két hétben.”
Zárásként körbe vezették a csepelieket hazánk legújabb sportcsarnokában. Szinte mindent megtudhattak az új létesítményről, a méretét, a befogadó képességét, az építkezés menetét, sőt a levegő cserélő rendszerrel is megismerkedhettek a fiatalok.
Csepel.huRászorulóknak osztottak meleg ételt a Rákóczi kertben december 9-én. A jótékony akciót a csepeli felekezeti egyházak szervezték a Csepeli Lelkészi Körhöz tartozó kilenc gyülekezetben összegyűlt adományokból.
A 150 főre jutó gulyáslevest és lekváros buktát a Csepeli Bölcsőde dolgozói készítették. Az ebéd mellé forró teát és szaloncukrot kaptak a három kerületi hajléktalanokat ellátó szállókról érkezők. Az ételfogyasztás előtt Krammer András diakónus tartott áhitatot.
A helyi gyülekezetek közös összefogással minden évben karácsony előtt tartanak segítségnyújtó ételosztást.
A baptista egyház képviseletében Sinkovicz Sándor lelkész elmondta, hogy a jótékony cselekedet mellett céljuk Isten szeretetének közvetítése a szociálisan nehéz helyzetbe került embereknek.
AZS
Fotó: Tóth Beáta
Egy kiskorú gyermekét albérletben nevelő csepeli gyengénlátó édesapa kapta meg a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében Édes Jézus légy vendégünk címmel rendezett adventi jótékonysági koncert bevételét 2014. december 7-én.
A vak művészek nagysikerű komolyzenei koncertjén karácsonyi dalokkal vett részt a Csepeli Népdal- és Nótakör Kulturális Hagyományőrző Egyesület. A rendezvényen Szeredy Krisztina operaénekes, a nótakör művészeti vezetője is fellépett. A csepelieket Bíró József egri zongoraművész és a Landini régizene együttes egyszeri rögtönzött zenei kíséretben részesítették. A közönség a karácsonyi dalokat a fellépő művészekkel együtt énekelte. Azért rendezték meg a jótékonysági koncertet, hogy szebbé tegyék a karácsonyt – fogalmazott az ünnepség után Bereckné Bihari Erzsébet, a Hermina Egyesület közművélődési és kulturális bizottságának elnöke.
H.J.
Tisztelt Csepeli Lakosok!
Figyelem!
Műszaki hiba - csőtörés - miatt a Csepeli Fürdő szerdán, december 10-én még nem tud kinyitni. Dolgozunk a hiba elhárításán.
Megértésüket és türelmüket ezúton is köszönjük. A nyitásról értesítjük Önöket!
A nemzetek legfrissebb éremtáblázata alapján a csepeli Halker-KirályTeam lett a világ legeredményesebb kick-box klubja.
A csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia az eddig megszerzett Európa- és világbajnoki elsőségek tekintetében, mind az utánpótlás, mind pedig a felnőtt versenyzők körben immár 10. éve folyamatosan vezeti a klubcsapatok világranglistáját.
- Erre a sportág 40 éves történetében még egy klub sem volt képes. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a csepeli kis klub minden idők legeredményesebb kick-box csapata. Ez egy világverő csapat. - mondta Király István, a Halker-KirályTeam mesteredzője.
A Halker-Király Team 1985-ös megalakulása óta világ- és Európa-bajnokságokon valamint világkupákon összesen 420 arany, és körülbelül 280 ezüst valamint 260 bronzérmet szerzett.
Elfogadta az Országgyűlés a plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítást, emellett 2018-tól tilos lesz a napi fogyasztási cikkek árusítása azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Valamint elfogadták a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét.
A képviselők 116 igen, 40 nem szavazattal, 20 tartózkodás mellett fogadták el a költségvetési bizottság által benyújtott összegző módosító javaslatot. A költségvetés zárószavazása a jövő héten várható.
Kevesebb hiánnyal számolnak
Az Országgyűlés a 2015-ös költségvetés teljes bevételét 16 312 milliárd 873 millió forintban, kiadását 17 190 milliárd 277 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404 millió forintban állapította meg. A bevételi főösszeg 67,7 milliárd forinttal, a kiadási főösszeg 67,9 milliárd forinttal, a hiány pedig mintegy 198 millió forinttal lett kisebb az eredetileg javasoltnál.
Megfelezték az Országvédelmi Alap előirányzatát, amely így 30 milliárd forintra csökkent. Változtak a bevételek: a pénzügyi tranzakciós illetékből az ideinél 56 milliárddal kevesebb, 206,2 milliárd forint, a távközlési adóból 12,8 milliárddal kevesebb, 56,4 milliárd, az egészségügyi hozzájárulásból 36 milliárd forinttal kevesebb, 161,8 milliárd forint folyik be, ezt a dohánycégek 11,5 milliárdos hozzájárulásával tompítják. Az árfolyamgátnál a rögzített árfolyam feletti törlesztő kamatrészének felét az állam, másik felét a bankok vállalják át úgy, hogy a bankok hitelintézeti járadék címén az őket terhelő 50 százalékot befizetik a költségvetésbe. A személyi jövedelemadóból (szja) az eredetileg vártnál 5 milliárd forinttal több folyik be. A segélyezési rendszer átalakítására 12,9 milliárd forint többletforrás jut; pénzt kap a Nemzeti Táncszínház és a Millenáris, valamint többletforrást kap a 16 kiemelt sportág is.
Marad, de enyhül a plázastop
Meghosszabbították az épített környezet védelméről szóló jogszabályt a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek építésére. Az új szabályozásban a 300 négyzetméteres határ 400-ra emelkedik. Az ennél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építményekre, illetve az építmények bővítésére az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását kell beszerezni. A kormányhivataltól előzetes szakhatósági hozzájárulás is kérhető, amely egy évig használható fel.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára korábban az európai uniós kötelezettség mellett a kormány társadalompolitikai célkitűzéseivel, a hazai kiskereskedelem erősítésével indokolta a plázaépítés lehetőségét szabályozó jogszabály módosítását. Az új törvény 2015. január elsején lép hatályba.
Veszteséges boltok és a látkép
2018-tól tilos lesz a napi fogyasztási cikkek árusítása azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Ugyancsak 2018-tól betiltották a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva. A szankció azokat az üzleteket érinti, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő évben elért bevétele pedig eléri az 50-50 milliárd forintot, de nullás vagy veszteséges eredménnyel. Ezen új szabály kizárólag az újonnan alapított gazdasági társaságokra nem vonatkozik az első négy évben.
Így vetnek véget az egyenlőtlen versenynek
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatának indoklásában arról írt, hogy a tartósan veszteséges működés közvetett módon gazdasági erőfölénnyel való visszaélést jelent, hiszen a nagy tőkeerejű vállalkozások így tüntetik el versenytársaikat. Szerinte az eddigi szabad versenyben a tőkeerős szupermarketek folyamatosan szorították ki a piacról a kisboltokat, ami közben ráadásul a munkanélküliséget is növeli, hiszen kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak kisebb társaiknál.
Megregulázták a biztosítókat
Elfogadták az új biztosítási törvényt is; a Varga Mihály által előterjesztett jogszabály szerint a biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait, személyesen, telefonon és elektronikusan is. Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül – indoklás nélkül – felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti, valamint a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást. A többes ügynököknek kell vállalniuk a felelősséget a termékeikért, ezért az általuk okozott károk megtérítésére csaknem 2 millió eurós összértékű felelősségbiztosítást kell kötniük. A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek, de nem vásárolhatnak saját maguk által, illetve a kapcsolt vállalkozás által kibocsátott értékpapírt.
Beszámolt a médiatanács
Elfogadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának 2013-as tevékenységéről szóló beszámolóját is; a testület tavaly 54 rádiós pályázati eljárást zárt le, hét helyi televízió digitális átállását támogatta 312 millió forinttal. A testület a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértése ügyében 34 esetben járt el, ebből 15 a TV2-t, 11 az RTL Klubot, négy pedig az ATV-t érintette. A hatóság Magyar Média Mecenatúra programján keresztül 119 független filmes összesen 1,2 milliárd forintnyi támogatást kapott; helyi és közösségi rádiók, televíziók összesen 1,3 milliárd forintban részesültek. Számos pályázatára határon túli magyar alkotók is jelentkezhetnek; a dokumentum szólt a médiatanács működési kiadásairól is.
Tisztelt Csepeli Polgárok!
A Csepeli Német Önkormányzat Testülete tisztelettel meghívja Önöket a 2014. december 11-én (csütörtök) 18 órai kezdettel tartandó közmeghallgatására és testületi ülésére.
Helye: Csepeli Német Önkormányzat hivatalos helyisége (Királyerdei Művelődési Ház, 1213 Bp. Szent István út 230.)
Program:
Napirend 1. pontja: Közmeghallgatás
Napirend 2. pontja: Javaslat az adventi karácsonyi rendezvény finanszírozására, előterjesztő: Lászlóné Balázsovits Magdolna elnök
Napirend 3. pontja: Tájékoztatás kötelezettségvállalási, utalványozási jogkör átruházásáról, valamint szakmai teljesítésigazolás megbízásáról, előterjesztő: Lászlóné Balázsovits Magdolna elnök
Napirend 4. pontja: Javaslat az együttműködési megállapodás felülvizsgálatára, előterjesztő: Lászlóné Balázsovits Magdolna elnök
Napirend 5. pontja: Javaslat a 2014. évi költségvetés módosítására, előterjesztő: Lászlóné Balázsovits Magdolna elnök
Napirend 6. pontja: Egyebek
Napirend 7. pontja: Vagyonnyilatkozatok ellenőrzése
Budapest, 2014. december 9.
Lászlóné Balázsovits Magdolna
elnök
Pénteken a hétközbeni, szombaton a pénteki, vasárnap pedig a sűrített adventi menetrend szerint utazhatunk a fővárosban
2014. december 13-a, szombat áthelyezett munkanap, amelyen a december 24-ei, munkaszüneti nappá nyilvánított szerdai napot dolgozzuk le, ezért járataink december 12-én, pénteken a hétfőtől csütörtökig érvényes, 13-án, szombaton pedig az iskolaszüneti hétköznapi/pénteki menetrend szerint közlekednek. December 14-én, ezüstvasárnap a Budapesti Közlekedési Központ a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégéket jellemző megnövekedett forgalmat.
2014. december 13-a, szombat áthelyezett munkanap, amelyen a december 24-ei, munkaszüneti nappá nyilvánított szerdai napot dolgozzuk le, ezért
Sűrűbb, kényelmesebb közösségi közlekedés a kényelmesebb bevásárlásért december 14-én, ezüstvasárnap is
December 14-én, ezüstvasárnap a Budapesti Közlekedési Központ a szokásosnál sűrűbben közlekedő, illetve nagyobb befogadóképességű járatokkal enyhíti az ünnepi bevásárló-hétvégéket jellemző megnövekedett forgalmat.
December 14-én, vasárnap egyes járataink a megszokottnál sűrűbben közlekednek:
· mind a 4-es, mind a 6-os villamos napközben 7-10 helyett 5-6 percenként közlekedik, ezáltal 2-3 perces járatsűrűséget biztosítunk a nagykörúti villamosvonalakon,
· az 50-es villamos 7-8 helyett 6 percenként,
· a 61-es villamos napközben 7-8 helyett 6 percenként,
· a 85-ös autóbusz délelőtt 10 helyett 8-9, délután 8-9 helyett 7-8 percenként,
· a 135-ös autóbusz 60 helyett 30 percenként,
· a 158-as autóbusz kibővített üzemidővel, 7:00 és 20:00 között, 30 percenként,
· a 162-es autóbusz 30 helyett 15 percenként, ezért ezen a napon a 162A busz közlekedése nem indokolt, az nem jár,
· a 182-es és a 184-es busz 15 helyett 10 percenként,
· a 194-es busz 10 helyett 7-8 percenként.
December 13-án és 14-én a 14-es villamos vonalán a megszokott 2 helyett nagyobb befogadóképességű, 3 kocsis szerelvények közlekednek.
December 14-én a 31-es, a 34-es, a 45-ös, a 66-os, a 104-es, a 104A, a 106-os, a 123-as, a 123A, a 138-as valamint a 204-es buszvonalakon szóló helyett nagyobb befogadóképességű csuklós autóbuszok közlekednek.
Az adventi hétvégék jellemzően megnövekedett forgalma miatt bevezetett kényelmi intézkedéseinkről és járatsűrítéseinkről bővebben korábbi közleményünkben olvashatnak.
Budapest, 2014. december 9.
Budapesti Közlekedési Központ
A nagy érdeklődésre való tekintettel a csepeli önkormányzat negyedszer is megnyitotta a Szent Imre téri műjégpályát. A korcsolyázni szerető csepeliek február 15-ig használhatják az önkormányzati jégpályát a hét minden napján.
Csepel önkormányzata a kerületi óvodásokat megtanítja úszni, természetesen az oktatást részükre ingyenesen biztosítja. Ugyanígy az iskolások részére hétköznap délelőttönként szintén térítésmentesen a tartanak rendhagyó testnevelésórát, déltől és hétvégén pedig bárki koptathatja a jégen a korcsolyáját. Az önkormányzat finanszírozza a korcsolyabérlést az iskolások számára, valamint igény szerint az oktatót is. Minderre 14 millió forintot fordít a kerület.
A jégpálya mellett ismét van melegedősátor és büfé. A korcsolyakölcsönzés biztosított, valamint a saját korcsolyáját mindenki jutányos áron, szakemberrel megéleztetheti.
A belépő ára idén változatlan maradt: 140 centiméter alatt 400, 140 centimétert meghaladó testmagasság esetén 600 forint. A belépő egy alkalomra szól.
A korcsolyabérlés ára 35-ös méret alatt 400 forint/alkalom, 36-os mérettől 600 forint/alkalom.
Nyitva tartás:
Szeretettel várunk minden kedves látogatót!
Az idén Pozsonyban rendezték meg a WPC világszervezet fekvenyomó és erőemelő világkupáját, melyen a csepeli versenyzők remek eredményeket értek el.
November végén a szlovák fővárosban mérkőztek meg a világ legjobb fekvenyomói és erőemelői. A WPC világszervezet pozsonyi Világkupáján a csepeli csapat is elindult és nagyon jól szerepelt. Csepregi Zoltán open kategóriában a 125 kg-os súlycsoportban 400 kg-os teljesítményével abszolút magyar csúcsot állított fel. És a magyar versenyző csupán 7 kilogrammal maradt el a világcsúcstól. Csepregi ezzel a teljesítménnyel a nemzetközi elit szűk csoportjába került.
A szintén csepeli Buda Richárd a junior korosztály 110 kg-os súlycsoportban 322,5 kg-os teljesítményével az első helyet végzett, és ezzel abszolút bajnoki címet szerzett. A csapat vezetője, Balázs Ferenc sajnos a rossz koncentráció miatt kiesett.