A helyi védelmi bizottság katasztrófavédelmi elnök-helyettese, valamint Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata polgármestere Budapest Főváros Védelmi Bizottságának 1/2013. (VI. 06.) számú utasításában foglaltak alapján úgy dönt, hogy Budapest XXI. kerület, Csepel közigazgatási területén a Salak utca – Vas Gereben utca – Rév utca – II. Rákóczi Ferenc úttal lehatárolt területtől nyugatra eső eső területre – ideértve a Fácánhegyi utat is – kizárólag a területen lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek mehetnek be értékeik mentése céljából.


Budapest, 2013. június 7.

Németh Szilárd polgármester

Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredes

Szombaton hajnalban 4 órakor 841 centimétert mértek, a tetőzést hétfő hajnalra várják 885 centiméterrel. Nagymarosnál is rekordot döntött a Duna vízállása.

Tisztelt Csepeli Lakosok!

 

A Csepel.hu folyamatosan tájékoztatja Önöket az árvízi helyzetről és a védekezésről. Kérjük, ha bármilyen információjuk, kérdésük van, hívják az éjjel-nappal működő 06/30-523-41-80 vagy 06/1-278-06-44-es telefonszámot!

csepeli közterület-felügyelet telefonszáma: 06/1-278-01-50

duna5Nagybajcsnál már megdőlt az eddig mért legmagasabb vízállás péntek hajnalban, Budapesten 773 centiméteres vízállást mértek, és továbbra is hétfőre várják a Duna tetőzését. Az eddigi előrejelzések alapján 885 + - 30 centiméteres vízállással várható a jövő hét első napjára.

A csepeli Helyi Védelmi Bizottság péntek reggeli ülése után Németh Szilárd polgármester az alpolgármesterekkel, a tűzoltóság, a rendőrség, a közterület-felügyelet, a járási hivatal vezetőivel és munkatársaival pénteken ismét körbejárta a kerület kritikus pontjait.

 

duna

2500 homokzsák

Az Auchan körforgalmánál lévő Rákóczi úti házaknál már homokzsákok jelzik, közeledik a víz, ami az előző látogatás óta már szemmel láthatóan beljebb jött.

Bár a védekezés kizárólag a fő védvonalon van, az ártéren lakók – itt kilenc család érintett - önkormányzattól kapott 2500 zsákba pakolják a homokot, az utcában lakó időseket, gyerekeket már elhelyezték, az állatok is védett helyen vannak.

A Rákóczi út 283. szám alatt lakó Háaszék már a negyedik árvízi helyzetet élik át, ahogy mondják, soha nem volt még ilyen magasan a víz.

Kikapcsolták az áramot

Az árvíz által érintett területeken élőket egyébként pontosan informálták a teendőkről. Az elektromos művek már kikapcsolta itt az áramot; s a szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy a fúrt kutakból – az esetleges fertőzésveszély miatt – senki ne igyon.

A bejárás alkalmával a kerület vezetői érintették a Fácánosdűlőt, ahol már több ház is vízben áll. A Fácános néven ismert területen lakók már nem, viszont állatok még mindig voltak. A Vöröskereszt munkatársai próbáltak segíteni a bajba jutott négylábúakon.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Klapka utcától kezdve ezt a területet hamarosan lezárják, az itt lakók csak személyes tárgyaikért, illetve az árvízi védekezés miatt mehetnek vissza a házaikhoz, és az éjszakát nem tölthetik ott.

Éjjel-nappal hívható!

Mindenki számára fontos információ, hogy az önkormányzatnál péntek 12 órától a nap 24 órájában hívható az a két telefonszám, amelyeket az árvízi helyzettel kapcsolatos kérdésekkel tárcsázhatnak.

06/30-523-41-80

278-06-44

A csepeli közterület-felügyelet is hívhatják éjjel-nappal: 278-01-50

duna9Átmeneti szállás

A Csete Balázs Szakközépiskolában lehet elhelyezni azokat, akiknek az árvíz miatt el kell hagyniuk a lakásukat és nem tudnak máshová menni. A tábori ágyak már készenlétben állnak, a tornateremben akár száz fekvő alkalmatosságot is le lehet rakni - szükség esetén. A tájékoztatás szerint a környező kerületekből, illetve Lakihegyről, Szigetszentmiklósról is várják az otthonukat átmenetileg elhagyni kényszerülőket.

A kerület vezetői a Szabadkikötő több pontjára, majd a Budapesti Szennyvíztisztító Telepre is elmentek. Itt is készülnek a Duna tetőzésére, épül a mobilgát, a szivattyú is készenlétben áll.

A kerületben felkészülten várják a Duna tetőzését. A katasztrófavédelmi szakemberek szerint Csepelen – a vészhelyzet ellenére – nem kell nagyobb gondra számítani.

duna2duna3duna4duna6duna7
duna8duna10duna11duna13dunaxduna14
Csepel.hu

fotó: Kitzinger Adrienn

"A legrosszabbra is fel kell készülni"

2013. június 07. péntek, 14:22

450_ov_arviz_s03_20130607084340_192705Mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni - fogalmazott Orbán Viktor péntek reggel, Győrben. Interaktív térkép.

Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült. A határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor , utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

Jó hír azonban a rossz hírben az, hogy Ausztriában és Németországban nem esik az eső és csapadék a hétvégéig sem várható, ami azt jelenti, hogy az árhullám levonulását újabb csapadék nem erősíti – mutatott rá a miniszterelnök. Orbán Viktor tájékoztatása szerint 305 kilométeren elsőfokú, 199 kilométeren másodfokú és 63 kilométeren harmadfokú a védekezés készültségi szintje. Valamint 191 kilométeren van rendkívüli helyzet – fűzte hozzá.

A miniszterelnök közölte, elrendelte, hogy a veszélyeztetett településeken a védekezési feladatok irányítását a polgármesterektől vegyék át a kirendelt katasztrófavédelem vezetői. Mostantól mindenhol az állam emberei irányítják a védekezési munkálatokat – szögezte le. A védművek kritikus pontjainak megerősítése ütemesen, a terveknek megfelelően halad, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizáljuk – mutatott rá a kormányfő.

Tájékoztatott arról is, hogy Győrújfaluban a rézsű megcsúszott, de ott is sikerült a korábban kijelölt magasságig visszaépíteni a gátat. Azonban beszámolt arról is, hogy ott vannak árvízi jelenségek, amik túlságosan koraiak és eléggé aggasztóak. Tehát a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében nyolc településen folynak munkálatok, és eddig összesen 25 embert telepítettek ki, Komárom-Esztergom megyében 38 embert telepítettek ki, és ott van két elzárt település is: Dömös és Pilismarót. Továbbá közölte azt is, hogy a komáromi Selye János Kórházat is érintheti az árvíz, ezért kijelölték a kitelepítés esetére a kórház helyébe lépő más ellátó intézményeket.

Pest megyében csak Kisoroszit zárta el a víz és 21 településen folynak védekezési munkálatok, illetve Budapesten is rendben halad a védekezés – mondta. Mindezeken túl Orbán Viktor tájékoztatást adott arról is, hogy mind a felnőtt korúak, mind a fiatalkorúak büntetés végrehajtási intézeteiből rendeltek ki munkára embereket, 90 illetve 30 főt. „Ők is becsületesen dolgoznak, nekik is szeretném megköszönni munkájukat” – jegyezte meg. A miniszterelnök egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, mely kapcsán azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről.

Deszantos rohamcsónak, helikopter és pilóta nélküli repülőgép is a bevetett eszközök között

A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.

Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket.

(fidesz.hu, MTI)

A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium által létrehozott Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Giró-Szász András elmondta: Magyarország európai uniós tagállamként jogosult arra, hogy forrásokat hívjon le az EU szolidaritási alapjából a károk utólagos felszámolására, a helyreállítási munkálatok költségeinek fedezésére.
A kormány ezért várja azok jelentkezését, akik kárt szenvednek el az árvíz miatt, ugyanis a kárigény összesítésébe az állam, az önkormányzatok, a vállalatok és a magánszemélyek által elszenvedett kár egyaránt beletartozik. A BM által létrehozott e-mail cím július 8-ig működik.

Kárbejelentés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A kormányszóvivő megjegyezte, a Közép-Európát sújtó árvizek miatt Németország, Csehország és Ausztria is pályázik kárenyhítésre az uniós szolidaritási alapból.

Az aktuális árvízi helyzetről szólva Giró-Szász András úgy tájékoztatott, hogy jelenleg csaknem kilencezren dolgoznak a gátakon, továbbá háromezer önkéntes is segít a védekezésben. Mellettük további több mint tizenhatezer ember van tartalékban a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a polgárőrség állományában. Jelenleg 760 kilométeren van árvízi készültség az országban. Az Országos Műszaki Irányító Törzs 16 helyen hozott létre homokzsáktöltő telepeket.

A legfrissebb adatok szerint Nagybajcsnál 826 centiméter, a komáromi térségben 721, Esztergomnál 667, Nagymarosnál 592, Budapestnél pedig 727 centiméter jelenleg a vízállás. Ez azt jelenti, hogy lényegében mindenhol 10-15 centiméter közötti emelkedés tapasztalható az előző jelentéshez képest, és minden területre elmondható, hogy a prognosztizált tetőzési szint 20-30 centiméterrel meghaladja az eddigi legmagasabb vízszintet - tette hozzá a szóvivő, hangsúlyozva: "nagyon régen nem látott árhullámról" van szó.

(kormany.hu, MTI)

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

A csepeli önkormányzat a rendkívüli árvízi veszélyhelyzetre való tekintettel árvízvédelmi NON-STOP telefonszámot működtet június 7. (péntek) 12.00 órától június 12-ig (szerda).

Kérjük, az alábbi elérhetőségeken keressenek bennünket:

  • 06/30-523-41-80
  • 06/1-278-06-44

    csepeli közterület-felügyelet éjjel-nappal hívható telefonszáma: 06/1-278-01-50

      A tartalomból:
      • Miről döntöttek a képviselők május végi testületi ülésen?
      • Véget ért a szennyvízcsatornázás Csepelen. A május 30-ai lakossági fórumon összefoglalója, hasznos információk cikkünkben.
      • Pótolják a kipusztult fákat a Weiss Manfréd úton. A Főkert Zrt. tájékoztatta lapunkat.
      • Bringára fel! Egy pályázat keretében akár külföldi túrákon is részt vehetnek fiatalok. Részletek a lapban.
      • Az 50 éves Radnóti Miklós Művelődési Házat ünnepséggel, egész napos családi rendezvénnyel köszöntötte a kerület. Képes összeállítás.
      • Hamarosan vége az iskolának. Hogyan töltse gyerekünk a szünidőt? Táborozási tippek és lehetőségek.
      • Hogyan alakítsunk ki kiskertet az ablakban? Bálint Gyuri bácsi a Móra iskolában járt, s – többek között – erről is beszélt.
      • Sport, rejtvények, civil élet, kultúra, kerületi programok. Keresse lapunkat a postaládájában.

      omszÉrtékes, az ellátást megkönnyítő berendezéssel érkezett június 6-án a csepeli mentőállomásra Kalmár Klára, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány irodavezetője. A légzésfigyelő, másnéven kapnográf a beteg által kilélegzett levegő széndioxid szintjét méri és mutatja, ezáltal biztonságosabbá teszi a lélegeztetett személy szállítását.

       

      A létfontosságú ajándék átadására 14 órakor, a csepeli mentőállomáson került sor, Csepel önkormányzatát Morovik Attila alpolgármester képviselte. Kalmár Klára beszédében a betegek köszönetét tolmácsolta és hangsúlyozta: Csepel önkormányzata az országban egyedüliként vállalta, hogy a légzésfigyelő teljes árát, egymillió tizenhétezer forintot az alapítvány rendelkezésére bocsátja. Morovik Attila alpolgármester beszédében jó egészséget kívánt Németh Szilárd polgármester nevében is, majd elmondta: az alapítvány megkeresése után nem haboztak, amint lehet, segítettek.

      A képviselő-testület egyhangúan megszavazta a kapnográf megvásárlását. "Nem szeretünk sokat hezitálni" - mondta, majd példaként említette a januárban beszerzett kolonoszkópot és tartozékait. "A csepeli embereknek szeretnénk segíteni, hiszen az egészség a legfontosabb" - hangsúlyozta Morovik Attila, aki kiemelte: éppen emiatt döntöttek úgy, hogy megtartják a szakorvosi rendelőt.

      A mentőszolgálat köszönetét tolnácsolta Dr. Orphanides Ilona, az OMSZ Közép-Magyarországi Régiójának orvosigazgatója, aki megilletődve mesélte: a csepeli mentősök nem televíziót vagy hütőszekrényt kértek az állomás számára, hanem a most átadott eszközöket, ez is mutatja: elsődleges a minél eredményesebb mentés. Mostanáig a csepeli mentőállomás négy kocsijának egyikében sem volt légzésfigyelő készülék. A résztvevők egyetértettek abban: bár örülnek a nagyértékű berendezésnek, remélik, a mentőállomáson fog porosodni, nem lesz szükség rá. 

      omsz3omsz4Angel Marianna

      fotó: Tóth Beáta

      DSC_6664A rendőrség, a katasztrófavédelem és a közterület-felügyelet munkatársai napok óta folyamatosan járják az árvízvédelmi szempontból kritikus csepeli pontokat, tájékoztatják az ott élőket, készülnek az árvízre. Bár Csepelen a soha nem látott nagy árvíz jó eséllyel nem fog súlyos következményekkel járni, minden szakember felkészült a veszélyhelyzetek elhárítására.

       

      A legfrissebb adatok szerint a Duna tetőzése Budapestnél hétfőn várható 886 centiméterrel, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Csepel területére is veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az összefogás jegyében Németh Szilárd polgármester arra kérte a csepeli középiskolákat, hogy vegyenek részt az árvízi védekezésben, és ennek érdekében minden középiskola jelöljön ki egy koordinátort, aki ezt a feladatot elvégzi, és akit az önkormányzat szakemberei szükséghelyzetben hívhatnak. Emellett azt kérik mindenkitől, aki szükséghelyzetben képesnek érzi magát a védekezésben való részvételre, hogy jelentkezzen segítőnek a Katasztrofavedelem.hu oldalon, az árvízvédelmi zöld számon vagy a csepeli közterület-felügyelőknél. Bár jelenleg elég ember van a gáton, szükség lehet a segítségre - hangzott el többek között a csepeli Helyi Védelmi Bizottság csütörtöki ülésén.

      A Katasztrófavédelem honlapja: Katasztrofavedelem.hu

      Árvízvédelmi zöld szám: 0680-205-500

      Csepeli árvízvédelmi NON-STOP szám (péntek déltől szerdáig): 0630-523-41-80, 278-06-44

      Jelentkezés segítőnek Budapesten: 0620-250-38-91, 0620-250-34-92

      A csepeli közterület-felügyelet telefonszáma: 061-278-01-50

      A folyók vízállásának előrejelzése: http://www.hydroinfo.hu/


      DSC_6677A csepeli önkormányzat az árvízi védekezés miatt valamennyi rendezvényét lemondta, Így - többek között - elmarad a péntekre tervezett pedagógusnap és a szennyvízcsatornázást lezáró juniális is.

      Összeült a Helyi Védelmi Bizottság

      Németh Szilárd csepeli polgármester kérésére csütörtökön reggel fél nyolctól kora délutánig ülésezett a Helyi Védelmi Bizottság, melyen az árvízvédelemben dolgozó szakemberek beszámoltak a várható vízállásokról, a veszélyhelyzetekről, a védekezés menetéről.

      Galgócz Deák Antal alezredes, csepeli tűzoltó parancsnok tájékoztatásul elmondta, hogy a védekezés kizárólag a fő védvonalon van. Akik illegálisan építkeztek az ártérre vagy a hullámtérre, azok értékeit, ingatlanjaikat nem tudják az árvíztől megvédeni. Az egyéni védekezés csak addig terjedhet, amíg a víz nem veszélyeztet emberéletet. Onnantól kezdve a kijelölt befogadó helyekre (kitelepítés esetén a Csete Balázs Középiskolába) kell menniük azoknak, akik nem maradhatnak a házaikban. A Humán Szolgáltatások Igazgatósága ezen kívül még három helyszínen tud családokat befogadni.

      DSC_6659Galgócz Deák Antal kitért arra is, hogy a kerületben több olyan ipari tevékenységet folytató telephely működik, melyek árvízvédelmi szempontból kritikus helyszínen vannak. Mindegyikkel felvették a katasztrófavédelem munkatársai a kapcsolatot, és elmondható, hogy többségükben önmaguk oldják meg a védekezést, felkészültek a magas vízállásra és a lakosságot nem veszélyeztetik. A Szabadkikötő védelmi munkálataira homokot és homokzsákokat is biztosítottak, mivel ott az egyik kikötőöböl védőgátja a várható vízszint alatt van.

      A tájékoztatókban elmondták, hogy a Csepeli Városgazda homokzsákokkal, homokkal, gumicsizmákkal, munkaruhákkal és más eszközökkel, emberi erőforrással támogatja a védekezést, a közterület-felügyelet munkájához pedig a Csepeli Búvár Klub ajánlott fel egy csónakot.

      DSC_6672A szakemberek elmondása szerint Csepelen ugyan nem várható olyan veszélyhelyzet, mint a Duna más szakaszain, de előfordulhat, hogy a Margitszigeten, Óbudán vagy Szigetszentmiklóson nagyon komoly védekezési munkákra lesz szükség és segítség kell.

      A polgármester jelezte, hogy a Siemens már ötven embert ajánlott fel az árvízi munkákra. A Katasztrofavedelem.hu oldalon bárki jelentkezhet segítőnek, Csepelen pedig a közterület-felügyelet munkatársai írják fel a jelentkezők nevét és elérhetőségét. Hozzátette: az elkövetkező napokban az "operatív törzs", az önkormányzat vezetői és gépkocsivezetői sem hagyhatják el Budapest területét, és folyamatosan készenlétben kell állniuk.

      A Szigetcsúcstól az Auchanig tartott a helyszíni bejárás

      DSC_6673A csepeli Helyi Védelmi Bizottság tagjai a beszámolókat követően a nagy Duna vonalát Csepel déli közigazgatási határától, az Auchan-körforgalomtól egészen a Szigetcsúcsig bejárták. Csepel legdélibb részén éppen az Auchan-körforgalomnál él kilenc család. Bár ők már a védvonalon kívül építettek házakat, amelyekre a védelmi munkálatok nem terjedhetnek ki, az önkormányzat előbb ötszáz, majd a bejárás után újabb ezerötszáz homokzsákot és homokot adott a házak védelmére.

      A Védelmi Bizottság tagjai ezek után megnézték a Vízművek, a lakótelep és a csápos kutak körüli védelmi rendszert valamint a biztosan elöntésre kerülő "Fácános" környékét, ahol több olyan hajléktalan is él, akik egyelőre nem hagyták el a területet. Ezeken a helyszíneken az árvízvédelmet irányító szakemberek hangsúlyozták, hogy minden segítség, jó szándék és a csepeliek összefogása sem helyettesítheti az öngondoskodást. Az árvíz által veszélyeztetett területet pénteken délig kell elhagyni, az FCSM pedig lezárja az árvízi kapukat is.

      DSC_6674A bejáráson ezek után megnézték a Csepeli Erőmű, az erőmű hűtővíz-szivattyújának, a MOL telepnek, a Szabadkikötőnek valamint a Szigetcsúcsnak és a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepnek a védműveit is. Ezek közül a Szabadkikötő területén fekszik az egyik kikötői gát a várható árvízszint alatt: ezen a szakaszon a védekezésen dolgozók már kaptak homokzsákokat, de a bejárást követően újabb ezer homokzsákkal segíti őket az önkormányzat.

      A bejáráson részt vevő önkormányzati, járási, rendőrségi és katasztrófavédelmi vezetők végül megállapították, hogy Csepel felkészülten várja a minden eddiginél nagyobbnak ígérkező árhullám tetőzését. A szakemberek szerint - amennyiben nem történnek váratlan események - a kerületünkben a veszélyhelyzet ellenére sem kell számítani súlyosabb problémákra.



      DSC_6675 DSC_6689DSC_6688