Ifjúsági nap a Kölcseyben

2013. június 11. kedd, 07:23

ifj3Ifjúsági nap színterévé vált június 10-én délelőtt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola udvara, ahol a diákönkormányzat szervezésében interaktív bemutatókat rendeztek. A XIV. századi magyar lovagkor hadtörténetének világába repítette a gyerekeket a Történelmi Bajvívó Egyesület képviselői. A lovagi tornára keresztelt szabadtéri előadásukban bemutatták, hogyan bántak a középkori fegyverekkel a gyalogos harcosok. Az iskolások is kipróbálhatták rátermettségüket a bajvívásban, pajzzsal védekezve karddal hadakoztak.

A tornateremben különféle látványos fizikai kísérleteket szemléltettek a Mobilis Győr tudományos játszóház munkatársai. Az aceton meggyújtásakor például tűztornádó keletkezett. Önmagáért beszélt az ecet és a szódabikarbóna reakciója, amikor a műanyag flakonban vízzel elegyítve felfújta lufit.

ifjAz Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Iskola térre tervezett „eljátszott” baleseti szituációinak imitált bemutatója – a Duna árvízvédelmi készültsége miatt – elmaradt. Helyette Varga Vanda, az OMSZ mentésirányítójának vezetésével részben valósult meg a fiataloknak tartott felvilágosítás a nyári balesetekkel kapcsolatosan. A Magyar Imitátor Társaság lelkes önkéntesei rögtönzött rosszulléteket produkáltak, miközben a mentésirányító folyamatosan közvetítette a diagnózist. A műsebek megszólalásig hasonlítottak az igazi sérülésekhez. A piros színű ételfesték nyílt csonttörésre, koponya-alapi sérülésre és egy tengerparton kagylóba lépett lábsérültre hívta fel a figyelmet. A nyári szünet közeledtével Varga Vanda ismertette, hogy miért viseljünk biciklin bukósisakot, mi történhet napszúráskor, hogyan kell mentőt hívnunk, mit tehetünk epilepsziás rohamot látván vagy milyen segítséget igényel a szívinfarktusos beteg. Utóbbinál tanbábun mutatta be az újraélesztést. A helyszínen jelen lévő Németh Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Dél-Pesti régiójának vezetője döbbenetes ténynek nevezte, hogy Magyarországon a lakosság 2 százaléka tud szakszerűen elsősegélynyújtást végezni. Mint mondta: az imitált baleseti szituációkkal elsődleges céljuk, hogy a gyerekek az elsősegély fontosságát felismervén és majdan elsajátítván ne érezzék kötelezőnek az élethelyzetekben adott segítséget, hanem belső indíttatásból tegyenek jócselekedetet.

ifj2
Antal Zsuzsa
ifj5

fotó: Tóth Beáta

arviz9_012Június 10-én délután Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek a csepeli helyi védelmi bizottság tagjaival és a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főorvosával, dr. Juhász Györggyel és dr. Illés Krisztina orvos-igazgatóval kiegészülve érkeztek az árvízzel érintett területekre. Az állott víz és a mérhetetlen sok ide sodródott szemét, valamint a szúnyogok nem csak az ott lakók, hanem a helyszínen szolgálatot teljesítők számára is veszélyforrások, így minél hamarabb kell gondoskodni a fertőtlenítésről, oltások beadásáról – hangzott el a bejáráson. Az ÁNTSZ által kiadott anyagot ide kattintva olvashatják.

Az eső ellenére a védvonalaknál semmi problémát nem tapasztaltunk, a folyó láthatóan húzódik vissza, szemmel láthatóan apad a reggeli szinthez képest.

arviz9_014arviz9_004szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn – Csepel.hu

Másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadások, zivatarok jégesők miatt számos kistérségre. Éjfélig szintén narancssárga figyelmeztetés van érvényben három megye kivételével az egész országban.

A met.hu azt írja: Hétfőn többfelé várható zivatar. Helyenként heves zivatar is valószínű, amelyet nagyméretű jég, károkozó szélroham kísérhet. Felhőszakadásra is van esély 30-40 mm-t meghaladó csapadékkal. Heves zivatarok nagyobb eséllyel a Nagykanizsa-Esztergom vonaltól keletre alakulnak ki, főként a nap második felében. Az említett vonaltól nyugatra is lesznek zivatarok, csak kisebb az esélye a heves kísérőjelenségeknek.

Kedden napközben elszórtan várható zivatar, de a maihoz képest kisebb eséllyel lehet heves zivatar. Felhőszakadásnak azonban továbbra is számottevő valószínűsége lesz.

A riasztási térképért IDE, a radarképért pedig IDE kattintson!

Szerdától szombatig

Szerdán eleinte még felhős lesz az ég, majd csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Ezt követően túlnyomóan napos, csapadékmentes idő várható, legfeljebb csak elvétve alakulhat ki egy-egy zápor vagy zivatar. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 20, 25 fokról szombatra 25, 29 fok közé emelkedik.

Nyugtalanok leszünk

Egyre többfelé hidegfronti hatás kezdődik. Emiatt a légköri változásokra érzékenyeknél fejfájás, nyugtalanság, ingerlékenység, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. A fokozódó ízületi, reumatikus fájdalmak, illetve az erősödő görcshajlam háttérében is meghúzódhatnak időjárási okok.

Híradó.hu

Fertőtlenítés

2013. június 10. hétfő, 14:10

Talaj fertőtlenítése átitatással

1 m2 –re 5 liter 10 %-os klórmész oldat készítendő

  • Törzsoldat készítése:

1/2 kg klórmész + 2 liter víz = 2,5 liter 20 %-os klórmész oldat

2,5 liter 20 %-os klórmész oldat + 2,5 liter víz = 5 liter 10 %-os klórmész oldat

A klórmészhez az oldáshoz szükséges vízmennyiséget fokozatosan öntjük hozzá, állandó keverés mellett. A klórmész darabkákat keverőeszközzel (pl. fabottal) szét kell dörzsölni. A helyesen elkészített oldatban üledék nem lehet!

A talaj fertőtlenítését úgy kell végrehajtani, hogy a fertőzött talaj felületét 10 cm mélyen 10 %-os klórmész oldattal, vagy 20 %-os mésztejjel átitatjuk, oly módon, hogy a talajt m2 - ként 5 liter fertőtlenítő oldattal belocsoljuk. Ezt követően a talaj felszínét kézi úton ásóval, vagy gépi úton ekével átforgatjuk, majd ezt a fertőtlenítőszeres kezelést megismételjük a már részletezett fertőtlenítőszerek egyikével.

Felületfertőtlenítés

Dodenal Neu 1 %-os oldatával

9,9 liter vízhez 1 dl Dodenal Neu koncentrátumot keverünk.

A spórákkal kontaminálódott felületeket (asztal, bútorok, felszerelési tárgyak, padlófelület) a fertőtlenítőszer 1 %-os oldatával, csak erre a célra használt textíliával, a padlófelületet moppal le kell mosni.

Behatási idő: 4 óra

A takarítóeszközöket használat után eszközfertőtlenítőszer oldatába beáztatva az előírt paraméterek mellett fertőtleníteni kell.

A takarítást csak fertőtlenítés után szabad elvégezni.

Váladékfertőtlenítés

5 %-os kloramin

5 %-os Na – hipoklorit

10 %-os klórmészoldat

1.            a)            Neomagnol tablettából 5 %-os Kloramin -B oldat készítése

9,5 dl víz + 50 db Neomagnol tabletta

Neomagnol pulvisból 5 %-os Kloramin –B oldat készítése

9,5 dl vízhez (50 g Neomagnol pulvis)

2 púpozott és 1 csapott evőkanál Neomagnol por

Na –hipoklorit 90 –el 5 %-os oldat készítése

9,5 l vízhez 5 dl Na –hipoklorit 90 –et öntünk,

az így elkészített oldattal 1 –2 óra behatási idővel

végezzük a fertőtlenítést.

Klórmész 10 %-os oldata

  • Törzsoldat készítés

1/2 kg klórmész + 2 liter víz = 2,5 l 20 %-os klórmészoldat

2,5 l 20 %-os klórmészoldat + 2,5 l víz = 5 l 10 %-os klórmészoldat

Behatási idő: 2 óra

Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Népegészségügyi Intézet

XXI. Kerületi Kirendeltség 1211 Budapest Táncsics M. u. 69. Tel: 425-7660

Szemétdomb, trágyadomb fertőtlenítése

2013. június 10. hétfő, 14:07

A fertőtlenítést úgy kell végrehajtani, hogy a szemétdomb, trágyadomb felületét klórmésszel összefüggő rétegben beszórjuk, majd vízzel bőségesen leöntözzük.

Ezt követően a szemétdomb, trágyadomb felszíni részét kb. 10 cm mélyen erre alkalmas eszközzel, átkeverjük. Egy négyzetméter felülethez 1 kg klórmészpor szükséges.

Mésztej oldat elkészítésének módja: Egy rész frissen oltott meszet – pl. 1 kg – 4  rész vízzel – pl. 4 liter – erre a célra szolgáló eszközzel
(pl. fabot, műanyagpálca stb.) egyenletesen elkeverünk. Az oldat elkészítését úgy kell végezni, hogy az oldathoz szükséges vízmennyiséget fokozatosan öntjük az oltott mészhez állandó keverés mellett. A helyesen elkészített oldatban üledék, fel nem oldott oltott mész nem lehet.

Figyelem! A mésztej elkészítéséhez csak frissen oltott meszet szabad használni, állott, felületén megkeményedett, darabos oltott mész nem alkalmazható.

Az ilyen arányban elkészített mésztej oldat 20 %-os töménységű, mely – klórmész hiányában – kizárólag váladékok, főleg széklet és talaj fertőtlenítésére  alkalmazható.

Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Népegészségügyi Intézet

XXI. Kerületi Kirendeltség 1211 Budapest Táncsics M. u. 69. Tel: 425-7660

Lakásfertőtlenítés

2013. június 10. hétfő, 14:05

Egy átlagos szoba-konyha, mellékhelyiséges lakás (50-60 m2) mosható felületeinek fertőtlenítésére 10 liter fertőtlenítő oldat szükséges.

Az oldat készítése:

  • 50 m2-re:
6 dl Háztartási Hypo + 9,4 liter víz
  • 100 m2-re:
1,2 liter Háztartási Hypo + 18,8 liter víz

Árnyékszék fertőtlenítés

ülődeszka, padozat, oldalfal

1 csomag (250 g) klórmeszet 1 liter vízben  elkeverünk, majd duplájára hígítva használjuk.

Űrgödör tartalmára

Az űrgödör tartalmának felületét összefüggő rétegben be kell szórni Klórmésszel

Balesetvédelmi előírások: A klóros oldatok készítését gumikesztyűben, fokozott óvatossággal kell végezni. Bőrre, szembe freccsenésnél azonnal bő tiszta vizes öblítést kell alkalmazni, szükség esetén orvoshoz kell fordulni.

Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Népegészségügyi Intézet

XXI. Kerületi Kirendeltség 1211 Budapest Táncsics M. u. 69. Tel: 425-7660

arviz8_033A Duna a várakozásoknak megfelelően június 10-én hajnalban 891 centiméterrel tetőzött Budapesten. A helyi védelmi bizottság szakemberei 9-én este és 10-én reggel is bejárást tartottak a csepeli nagy-Duna mentén.

A korábbi napokhoz hasonlóan vasárnap napközben és éjszaka is teljes készültség volt az ár- és hullámtéren. 16 rendőr és a szolgálatban lévő közterület-felügyelők vigyáztak az emberek biztonságára és az üres ingatlanokra, melyekből ki kellett költöznie a lakóknak.

A reflektoros csónakos járőrözés mellett éjszaka fáklyák segítették a rendvédelmi szervek munkáját. Hétfőn pedig újabb segítség érkezett: a Csepeli Evezős Klub csónakokat ajánlott fel, melyekkel naponta többször végigpásztázzák az érintett területeket. A lakók így nagyobb biztonságban érzik ingatlanjaikat és a bennük hagyott értékeket.

A Seveso-üzemek megvédése sikeres volt, sehol nem tört be a víz. Az elmúlt néhány nap bebizonyította: a csepeli összefogás megtette a hatását: senkit nem ért váratlan és kellemetlen meglepetés.


arviz7_001
arviz8_030arviz7_043arviz7_018arviz7_010arviz8_025arviz8_032arviz7_061szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn – Csepel.hu

kormany_arvizStabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor  tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.

A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben: a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint - mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton. A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést.  A délre eső veszélyeztetettebb pontokkal kapcsolatban kifejtette: a tassi zsilipnél sikeres a védekezés, Bátára és Bajára hétfő reggel kétszáz-kétszáz katonát vezényeltek, Kisapostagon egy utcát fenyeget elöntés, azt kell megvédeni, és erősebben kell figyelni a dunaföldvári híd környékére is.

A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel" - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki ezért ugyanolyan elszántságot, szervezettséget és összefogást kért, mint az az elmúlt napokban tapasztalható volt. Hétfőn már 86 magyarországi helyen zajlik védekezés a Duna mentén - ismertette.

Összegzése szerint a főváros feletti folyószakaszokon a kitelepített Győrújfalut megvédték - ahová előreláthatólag kedden megkezdődhet a visszaköltözés -, Pilismaróton is áll a gát, és Nagymarost, Dunabogdányt, valamint - bár keletkezett jelentősebb vízátfolyás, de - a szigetmonostori üdülőövezetet is sikerült megvédeni. A fővárosban, ahol szintén megkezdődött az apadás, négy veszélypontra kell figyelni: a Római-partra, a Margit hídra, a Margitszigetre és a Dagály környékére. "

A Budapest feletti szakaszon azt mondhatjuk, hogy a vízügyi veszélyhelyzet szerdára fog megszűnni. (...) A jogi veszélyhelyzetet azonban meg kell hosszabbítanunk, mert az apadó árhullám is okozhat nehézséget" - jelentette ki Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy az árvízzel kapcsolatos rémhírterjesztés megszűnt, és csak egy-egy kisebb súlyú bűncselekmény fordult elő. Orbán Viktor végül arról tájékoztatott, hogy felvették a kapcsolatot a szerb kormánnyal, hogy a határ menti vízügyi, árvízvédelmi együttműködést magasabb szintre emeljék.

A sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester elmondta: Budapesten vasárnap este 891 centiméterrel tetőzött a Duna, a folyó már apad, jelenleg 888-889 centiméter a víz szintje. Katasztrófahelyzet sehol nincs, a két nap óta a legérzékenyebb területnek tűnő Margit híd és Batthyány tér környékén sincs probléma, a HÉV-alagútban sem következett be aggasztó esemény - hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a Római-parton is normalizált a helyzet, és bár a Margitsziget keleti partjánál van egy erősebb csorgás, az is kezelhető. Tarlós István a nem budapestieket arra kérte, a napokban lehetőleg ne autóval jöjjenek a fővárosba, az itt élőket pedig a közösségi közlekedés használatára biztatta a sok elterelés miatt.

forrás: Fidesz.hu

Rogán Antal a rádióinterjúban arról beszélt, hogy az árvízvédelmi készültséggel kapcsolatos veszélyhelyzet, amelyet a kormány Budapestre és a felett fekvő területekre meghirdetett, még hatályban van, és akár az egész jövő héten hatályban lehetne. Az viszont látszik, hogy az ár levonulása hosszabb ideig tart, mint azt korábban várták, ezért szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására - tette hozzá.

A frakcióvezető kitért arra, hogy a miniszterelnök bejelentését követően felvette a kapcsolatot Pintér Sándor belügyminiszterrel, mert a meghosszabbítást a kormánynak kell kezdeményeznie a parlamentnél.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása lehetővé teszi, hogy továbbra is zavartalanul, a lehető legmagasabb készültség mellett folyjanak az árvíz elhárításához kapcsolódó, illetve az utómunkálatok - hangsúlyozta.

Ahhoz, hogy a Budapest alatti folyószakaszra is kiterjesszék a veszélyhelyzetet, a kormány döntésére van szükség - mondta Rogán Antal, megjegyezve: egyelőre nem látja tisztán, hogy a kabinet hétfőig össze tud-e ülni és lesz-e módja meghozni ezt a döntést. Elképzelhetőnek tartotta, hogy - ha a kormány esetleg kedden dönt - a parlament a pénteki vagy a jövő hétfői ülésén foglalkozik ezzel a kérdéssel.

 

MTI-fidesz.hu

Apad a Duna Budapestnél

2013. június 10. hétfő, 06:58

Nyolc óra tetőzés után csökkenni kezdett a Duna vízszintje Budapesten. A legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó a fővárosban, 889 centiméteren áll. Nagymarosnál 6 órakor 744 centiméter volt a vízállás, éjjel 2 órához képest 3 centimétert apadt a Duna. Esztergomnál 795 centiméter volt a víz szintje, 5 centivel alacsonyabb a négy órával korábbinál. Komáromnál is folytatódott a nagyobb ütemű apadás, az éjjel 2 órás 812 centiméterhez képest 10 centimétert csökkenve, hat órakor 802 centiméteren állt a Duna. Nagybajcsnál 20 centiméterrel lett alacsonyabb a vízállás négy óra alatt, reggel 6 órakor 782 centimétert mutatott szintjelző.