A kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat

2013. július 27. szombat, 16:44

OVTusvanyos_20130727152425_194344Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor előadásában kifejtette: utasította a gazdasági tárca vezetőjét, hogy - bár csak később járna le az IMF-nek fizetendő kölcsön - még a nyár folyamán végtörlesszen a valutaalapnak. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt - mondta a miniszterelnök.

"Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt" - fogalmazott.

Számos "pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot

A miniszterelnök úgy vélte, a rendszerváltás után a magyar életminőség gyors javulásához kapcsolódó remények azért nem váltak valóra, mert Magyarország a politikai szabadság ellenére is kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Orbán Viktor ennek okát abban látja, hogy számos "pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot. Erre példaként említette a bankok profitját, a mesterségesen magasan tartott alapkamatot, a monopolpozíciókból származó profitot és a devizahitelek konstrukcióját.

Kijelentette azonban: kormánya nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon. Ennek kerete az új alkotmány, amely nem egy liberális, hanem egy nemzeti alaptörvény, és egyensúlyban tartja a jogokat és kötelezettségeket - magyarázta.

A rendszer átgondolatlansága felszínre kerül, és ez ma az eurozóna válsága

A kormányfő az 1990 utáni helyzetet elemezve és az egységesülő Európáról szólva rámutatott: ez utóbbi jó válasz volt az akkori helyzetre, azonban ebben a válaszban volt két súlyos hiba. Az egyik, hogy a közép-európaiakat túlságosan későn, 2004-ben vették fel, holott ezt a 90-es évek közepén is megtehették volna.

Kitérve arra, hogy az unió területén gazdasági növekedés elsősorban Közép-Európából származhat, kiemelte: ha a 90-es években felvették volna a közép-európai országokat, akkor a 2008-as gazdasági válság sokkal erősebb Európát állított volna a kihívás elé, és valószínűleg könnyebb lett volna jobb válaszokat találni.

A másik hibának azt látja, hogy miközben létrehoztak egy közös pénzügyi uniót, ezt nem konzekvensen, átgondoltan tették, és nem minden elemében valósították meg. Egy ilyen pénzrendszer létrehozása is sikeres lehet, amíg konjunktúra van, de amint válság következik be, a rendszer átgondolatlansága felszínre kerül, és ez ma az eurozóna válsága - magyarázta.

Megkérdőjeleződött Európa súlya és szerepe

Hangsúlyozta: az első, a második világháború, valamint a 1990-es évek utáni évek átrendeződése után ma egy ugyanilyen radikális, negyedik nagy változás időszakát éljük, és ismét egyidejűleg kérdőjeleződtek meg világpolitikai pozíciók a fennálló hatalmi berendezkedésben.

Orbán Viktor szerint megkérdőjeleződött Európa súlya és szerepe, és reális veszélyként kell szembenézni azzal, hogy a kontinens elveszíti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Egyáltalán nincs megírva a csillagokban, hogy a mostani európai gazdasági válság néhány évig tartó, átmeneti periódus, könnyen lehet, hogy egy hosszú, hanyatló szakasszá válik - fejtette ki.

A kormányfő szerint részben rajtunk is múlik, hogy így lesz-e, és az a kérdés, van-e Európának ellenszere. Sokan gondolják, hogy az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert - fejtette ki Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette: azonban az elmúlt három évben megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg. Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg - jelentette ki. Megkérdőjeleződött továbbá az Egyesült Államok elsődleges szerepe - folytatta a kormányfő, hozzátéve: ezt az Egyesült Államok nem fogadja el, és nem törődik bele abba, hogy Kína, India és más ázsiai államok felzárkóznak mellé, azonos súlyú világhatalmi tényezőkké váljanak. Ha valaki megnézi a feltörekvő ázsiai államok költségvetését, akkor azt látható, nem egyszerűen világgazdasági, hanem nagyon gyors világ-katonapolitikai és világhatalmi átalakulás tanúi vagyunk - fejtette ki. 

Ma ez a nemzetstratégia elsőszámú kérdése

Magyarország szerepéről azt mondta: az a kérdés, hogyan tudunk olyan politikát felépíteni, hogy megőrizzük a politikai és gazdasági szuverenitást. Rámutatott: ma ez a nemzetstratégia elsőszámú kérdése, azaz hogy Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz a most kialakuló világrendnek.

A miniszterelnök megállapította: 1990 után sem sikerült felépíteni egy olyan gazdasági és politikai rendszert, hogy a saját erőforrásaink felett magunk rendelkezzünk. A politikai szabadság ellenére Magyarország egy kiszolgáltatott és kihasznált állam maradt - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy Magyarország esetében a nemzeti össztermék és az előállított termékből nálunk maradó, felhasználható érték között mintegy 2 ezer milliárd forintos a különbség, ami az egyévi nyugdíjak kétharmada, több mint az egy évre oktatásra fordított forrás, majdnem kétévi államadósság utáni kamat. Ezért megdolgoztunk, de eltűnik - jegyezte meg. 

A pénzügyi rendszerben lassan meghaladjuk az 50 százaléknyi nemzeti tulajdoni arányt

Orbán Viktor a kormány intézkedéseit sorolva kitért még a nagy nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodásokra, és kiemelte a magyar nemzeti tőke megerősítését is. Példaként hozta, hogy az OTP mellé a takarékszövetkezeti rendszer megszervezésével a pénzügyi rendszerben lassan meghaladjuk az 50 százaléknyi nemzeti tulajdoni arányt, és megemlítette a Molt, az MVM-t, a Trigránitot, a Közgépet, a Malt és a Richtert.

Beszámolt arról, hogy a demográfiai program keretében szeptemberben vagy októberben átalakítják a gyermekellátási rendszert, és a GYED extra formájában újraszabályozzák azokat a pénzügyi lehetőségeket, amit a gyermeket vállaló nők igénybe vehetnek. Mint mondta: be kell ismerni, jelenleg olyan gazdasági és társadalmi rendszert működtetnek a férfiak, amely nem adja meg a nőknek a szükséges megbecsülést. Amíg ez nem történik meg, addig a demográfiai hanyatlást semmilyen közgazdasági eszközzel nem lehet megállítani - jelentette ki.

Orbán Viktor beszélt a devizahitelek kivezetéséről is, amiről már döntött a kormány. Ezzel valójában igazságot szolgáltatnak, hiszen világossá akarják tenni a jövőre nézve minden nagy tőkés csoport számára, hogy nem lehet még egyszer úgy profitot előállítani Magyarországon, hogy embereket szednek rá - fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy nem öncélú, hanem nemzeti konfliktusokat vállalnak az unióval. Felidézte: a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot "vettek vissza".

"Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni"

A kormányfő előadásában a kettős állampolgárságra térve kifejtette: a 20. század történelme Magyarországot "szétszóratott nemzetté" tette. Az a kérdés, hogy ebből a szétszóratott nemzetből van-e értelme erős világnemzetet teremteni - fogalmazott. Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni - jelentette ki. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az az identitásőrző nemzetpolitika, amely segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak a magyarok, hogy az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhassanak, és hogy ezek az intézmények kötődjenek az anyaországhoz. Nemcsak az a fontos ugyanakkor, hogy az anyaországi magyarok gyarapodjanak, hanem, azt a módszert kell megtalálni, amellyel a "felcsúti magyar, a tusnádfürdői magyar, a New Yorkban élő magyar és az Argentínában élő magyar is" gyarapodni tud - fogalmazott. Hozzátette: ennek a politikának a kulcsa az erős anyaország.

Miután 2010-ben a magyarországi magyarok jóvoltából kétharmados felhatalmazással a nemzeti erőforrások felett rendelkezni képes új politikai és gazdasági rendszert kezdtek felépíteni, amibe sikerült bevonni a világon élő összes magyart, most már az ő érdekük is, hogy ez a nemzeti politika 2014-es választások után is folytatódjon. Ez nem csak az anyaországi magyarok, hanem mindannyiunk ügye - zárta szavait Orbán Viktor kormányfő.

(MTI - fidesz.hu)

hoseg0823_2_2.jpg_610x298Szombatra nyolc megyére már a legmagasabb fokú, piros, további hétre és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt.

A meteorológiai szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint fokozódó kánikulára lehet számítani, szombaton északkelet kivételével 25-28 fok közötti átlaghőmérséklet valószínű.

Tartósan 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében, ezért ezekre a megyékre piros figyelmeztetést adtak ki.

Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Pest megyében, valamint a fővárosban tartósan 25 fok feletti középhőmérséklet várható, így azokra a területekre narancssárga figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint szombaton a leghűvösebb órákban többnyire 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok várhatóan 32 és 36 fok között váltakoznak. Az UV-B sugárzás maximuma elérheti a nagyon erős szintet.

A hétvégére szóló kamionstopot is feloldották, így a 7,5 tonnánál nehezebb járművek is közlekedhetnek - közölte a rendőrség honlapján. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten.

Az Országos Mentőszolgálat ajánlása

Az Országos Mentőszolgálat azt ajánlja, hogy a kánikulában a könnyű, szellős ruházatot viseljenek, és javasolja a megfelelő folyadékpótlást. A tájékoztatás szerint a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szabadban tartózkodók fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés az erős UV-sugárzás és a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén hűvös, árnyékos helyen le kell fektetni a segítségre szorulót, így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

Az útra kelők pedig vegyék figyelembe, hogy nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, emiatt nagyobb a balesetveszély.

Hétfőn tetőzik a kánikula

A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján. A meteorológiai szolgálat felidézte: már napok óta szerepel az előrejelzésekben, hogy a hét legvégén, jövő hét elején az idei év eddigi legmelegebb napjai következnek. A mostani modellfuttatások is ezt a prognózist erősítik. Mint írták, a következő napokban délnyugat felől egyre melegebb, döntően száraz levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul, hétfőn pedig a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot.

Hétfő késő délután, este északnyugat felől záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. A Dunántúl északi felén és a középső országrészben megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hidegfront kedd reggelre már el is hagyja az országot, továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, de a hétfőihez képest 8-10 fokkal mérséklődik a meleg.

A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul. Kedden valamelyest mérséklődik a hőség, 27 és 32 fok közötti maximumokra lehet számítani. A meteorológiai szolgálat közlése szerint a hidegfront elvonulása után a jövő héten is sokat süt majd a nap, és ismét emelkedni fog a hőmérséklet.

Készenlétben a vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt pénteki tájékoztatása szerint a szervezet munkatársai is készenlétben állnak, az ország több pontján osztanak vizet az önkéntesek és munkatársak. Veszprém megyében a veszprémi buszpályaudvaron összesen 500 liter (2500 adag) ivóvizet osztott már ki csütörtökön a Vöröskereszt.

Pénteken Ajka központjában 13 és 16 óra között oszt vizet a szervezet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség kérése a Vöröskereszt egész hétvégén készenlétben lesz, és a sorban várakozó autósok frissítésére oszt majd ásványvizet. A jelzés alapján szombat és hétfő között várhatóan naponta hatezer ember - főként külföldi vendégmunkások és gyermekeik - lépi majd át a határt Ukrajna felé.

Dabas, Budaörs és Gödöllő térségében elsősorban a hétvégi Hungaroring miatt, a fokozott autós forgalomban készülnek vízosztásra.

Amennyiben baleset, vagy torlódás alakul ki, az M7-es autópálya teljes szakaszát el tudják látni vízzel a szervezet önkéntesei.

Baptista Szeretetszolgálat is arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy munkatársai frissítőt osztanak a belvárosban, a Nyugati téri villamosmegálló környékén közlekedőknek.

Híradó.hu

Hőség: a hétfő lesz a legdurvább

2013. július 26. péntek, 16:58

vizosztas1_resize2_858x558A korábban jelzettnél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.

A meteorológiai szolgálat felidézte: már napok óta szerepel az előrejelzésekben, hogy a hét legvégén, a jövő hét elején az év eddigi legmelegebb napjai következnek. A mostani modellfuttatások is ezt a prognózist erősítik. Mint írták, a következő napokban délnyugat felől egyre melegebb, döntően száraz levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul, hétfőn pedig a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot.

A sok napsütés mellett pénteken és szombaton is gomolyfelhők képződnek, de inkább csak pénteken alakulhat ki az Alpokalján és az északkeleti tájakon egy-egy zápor, zivatar. Éjszaka jobbára derült, csendes időre van kilátás, gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes eloszlásban többnyire 13 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 32 és 36 fok között várható.

Jön a hidegfront

Hétfő késő délután, este északnyugat felől záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. A Dunántúl északi felén és a középső országrészben megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hidegfront kedd reggelre már el is hagyja az országot, továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, de a hétfőihez képest 8-10 fokkal mérséklődik a meleg. A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul. Kedden valamelyest mérséklődik a hőség, 27 és 32 fok közötti maximumokra lehet számítani.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint a hidegfront elvonulása után a jövő héten is sokat süt majd a nap, és ismét emelkedni fog a hőmérséklet.

Fokozott óvatosság

A strandolóknak az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója csütörtökön azt javasolta, fokozottan ügyeljenek arra, hogy a bányatavak, a természetes vizek a kiszámíthatatlan vízmélység, az esetleges örvények miatt veszélyt jelenthetnek. Győrfi Pál felhívta a figyelmet arra is, hogy felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe, továbbá arra, hogy a hőség felerősíti az alkohol hatását, így fürdőzés közben fulladásveszélyt okozhat. Az útra kelők pedig vegyék figyelembe, hogy nagy melegben romlik a vezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, emiatt nagyobb a balesetveszély.

MNO

img_2416Nyár, kirándulás, versenyautók: ez az egyszerű recept várta a mai napon a mogyoródi Hungaroringre autóbusszal indulókat, akik a reggeli órákban a csepeli Sport, Szabadidő- és Rendezvényközpontban gyülekeztek. Az iskolás kirándulók úti célja egyenesen a Forma-1 szabadedzésére vezetett, ahol a pilóták a hétvégi versenyre készülve már javában rótták a köröket. A csepeliek belépőjegye július 26-án, a délután kettő órakor kezdődött második tréningre szólt, ahonnan az Erzsébet-tribünről, a versenypálya célegyenesével szemben tekintették meg a száguldó autókat.

 

Csepelről a nyári napközis tábort működtető Nagy Imre ÁMK és a Mátyás Király Általános Iskola – több más kerületi iskolában tanulókat összefogva – pályázott az Erzsébet program keretében iskolai csoportok számára meghirdetett 2013. évi Forma-1 Magyar Nagydíj szabadedzésre szóló egynapos kirándulási tenderén. A két sikeres pályázatnak köszönhetően nyolcvan gyermek, nyolc kísérő pedagógussal utazott a XXI. kerületből Mogyoródra, ahová az autóversenyzők közül sokan csütörtökön megérkeztek.

A programszervezők célja az volt, hogy minél több csepeli gyermek vehessen részt a kiránduláson, és látogathasson el legalább egyszer erre a népszerű sportesemény helyszínére – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő, szociális referens. Hozzátette: „Ezúton köszönöm meg a pedagógusok munkáját a program létrejöttében nyújtott segítségért. Értesítették a szülőket erről a lehetőségről vagy elkísérték a gyermekeket a kirándulásra, nagy felelősséget és nehézségek megoldását felvállalva.”

A kiránduláshoz a két autóbuszt a napközis tábor költségvetésén belül a csepeli önkormányzat biztosította ingyenesen a gyermekek részére. A részvételi díj önrésze gyermekenként kettőszáz forintba került, ha a pályázó tanuló családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladta meg a mindenkori minimálbér összegét, azaz 98 ezer forintot. E feletti kereset esetén ezer forintot fizettek a szülők. A programban résztvevők a belépőjegy mellé egyszeri meleg étkezést és uzsonna csomagot is kaptak.

A Hungaroringre igyekvőket utazás előtt villáminterjúban kérdeztük meg, hogy kinek szurkolnak a vasárnapi magyar nagydíjon.

Tamás: „Egyik kedvenc sportom az autóversenyzés, aminek szabadedzését nem mindig láthatja az ember kétszáz forintért. Különben Fernando Alonsonak drukkolok”.

Ferenc: „Mark Webbert szeretem a legjobban. Alig várom, hogy a valóságban lássam, igazi nagy élmény lesz.”

László: „A nővérem rajong az autóversenyzésért, amit élőben nézni biztos élvezetes. Eddig csak tévében követtem az eseményeket, Sebastian Vetterért azért szorítok.”

Martin: „Kíváncsian várom édesapám egyik kedvelt sportját, amit eddig csak tévében láttam. Hoztam füldugót, mert azt mondták, hangos lesz.”

Antal Zsuzsa

img_2410img_2405

orban.jpg_610x298A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is: újra nekirugaszkodik a kormány a "luxusáfa" bevezetésének.

"Most van, a jövőben pedig nem lesz" lakáscélú devizahitel - a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, akit a szerdai kormányülésen bíztak meg a feladattal. Az ennek határidejét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, "azt mondtuk neki (Varga Mihálynak), hogy siessen".

A tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ - közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy "hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág".

Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány "nem sok energiát fecsérelt" a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet "villámháborút" folytatott. Most azonban az ország erős, "ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást" - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, "de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön", hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Hozzátette, "a mi gondolkodásunk középpontjában azok állnak, akiknek egy lakásuk van, amelyben laknak, és ilyen értelemben az egyetlen vagyontárgyukat fenyegeti veszély".

"Azért tudtunk széles felhatalmazást adni a gazdasági miniszternek, mert több olyan alkotmányos megoldás is létezik, amellyel a korábban megkötött szerződéseket módosítani tudjuk" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint a lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is, ez a legsebezhetőbb oldala ma az országnak. Úgy fogalmazott, az ilyen devizakölcsönt felvevő embereket becsapták, a bankok "minimum gondatlan, ha nem rosszhiszemű magatartást" tanúsítottak, ráadásul az állami szervek sem tették meg azt, amit meg kellett volna tenni.

A rádióinterjúban Orbán Viktor ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusautókat, ékszereket - terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság "visszaverte" a magyar kormány ilyen irányú törekvését, de - mint hangsúlyozta - "egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség", mert így válhat teljessé a magyar - szerinte Európában a legjobb - adórendszer igazságossága.

A kormányfő elmondta: a nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe.

A családi adózással kapcsolatban jelezte, az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az ugyan rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ilyen esetben igénybe vehető a kedvezmény a járulék terhére is. Tájékoztatása szerint ez mintegy 250-260 ezer családnak nyújt segítséget.

Híradó.hu

Harmadfokúra emelték a hőségriasztást

2013. július 26. péntek, 09:29

Az országos tisztifőorvos a 2013. július 23-án 00.00 órától elrendelt második fokozatú hőségriasztást harmadik fokozatú hőségriadó-szintre emelte 2013. július 25-én 00 órától 2013. július 29. 24 óráig terjedően. 

(Budapest 21. kerületében a légkondicionált Csepel Plazába javasolt betérni a nagy melegben.)

A középhőmérséklet szombaton, a Dunántúlon és délen eléri a 27 fokot, de északkeleten még éjszaka viszonylag alacsonyabb hőmérséklet várható. Ezt követően az ország nagy részén keddig 28, 29 fok körül alakul a középhőmérséklet (harmadik fokozat). A hőség jövő hét közepén mérséklődik, de a valószínűbb forgatókönyv szerint ezt követően is még száraz idő lehet, 30 fok feletti csúcshőmérséklettel.

Várható minimum és maximum hőmérsékletek:

 

július 26. péntek:        12, 20oC          29, 34oC

július 27. szombat:      13, 21oC          30, 35oC

július 28. vasárnap:     15, 22oC          33, 38oC

július 29. hétfő:           17, 23oC          34, 39oC

július 30. kedd:           18, 24oC          28, 34oC

július 31. szerda:         15, 21oC          28, 33oC

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal kéri az ország lakosságát és a hazánkban tartózkodókat – különös tekintettel a Forma-1 futamra és a szabadtéri fesztiválokra indulókat és érkezőket –, hogy a hétvégi szabadtéri programok  során fokozottan tartsák be a hőség idejére vonatkozó ajánlásokat.

A nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, ajánlott ezen időszakban napi két liternél többet inni, elsősorban csapvizet.  A kulacsokat, palackokat a legközelebbi vízvételi helyeken mindig töltsék fel! Gondoskodjanak arról, hogy legyen tartalékban ivóvíz, amivel a kendőt, sálat, sapkát is benedvesíthetik, ezzel is védve fejüket, testüket a hőségtől. A kalap, napszemüveg viselésén túl ajánlott, hogy a Forma-1 versenyre és a szabadtéri fesztiválokra érkezők vigyenek magukkal árnyékot adó napernyőt. 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Védjék bőrüket a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények használatával. Vegyék igénybe a hűtött helyiségeket!

Kérjük, hogy mindenki fokozottan tartsa be az egészségmegőrzésre vonatkozó tanácsokat!

forrás: Katasztrófavédelem.hu

Hasznos tanácsok kánikula idejére

2013. július 25. csütörtök, 09:31

A kánikulai meleg, a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot. Kedvezőtlenül hat mindenkire, de elsősorban az idősekre, a gyermekekre, a betegekre és a fizikai munkát végzők szervezetére, ám néhány hasznos tudnivaló ismeretével és alkalmazásával elviselhetőbbé tehetők ezek a forró nyári napok is.

Kánikulai napokon – különösen a meleg déli órákban – ha teheti vonuljon el hűvös, besötétített szobába. Korlátozza a szabad levegőn tartózkodást a kora reggeli és esti órákra. Amennyiben elkerülhetetlen a szabadban lenni, húzódjon árnyékos helyre. Ha túl sokáig tartózkodott kinn, igyekezzen legalább 1-2 órát légkondicionált környezetben eltölteni.

Nagy melegben zuhanyozzon langyos vízzel, akár naponta többször is, ha ezt nem teheti, frissítse fel többször arcát, nyakát, végtagjait. Ha ez sem megoldható átmeneti enyhülést hozhat a különböző mentolos frissítőkendők alkalmazása.

A szabadban végzett sportolást, bevásárlást is korlátozza a reggeli vagy kora esti órákra, de ennél is szerencsésebb, ha van lehetőség a fizikai munka csökkentésére. Ütemezze át a nagytakarítást, ablaktisztítást, csak az esti órákban – álladó szellőztetés mellett – kezdje el a befőzést.

A lakást tanácsos éjszaka alaposan átszellőztetni, nappalra különböző árnyékolók (redőny, reluxa, sötétítő stb.) alkalmazásával csökkenthető a felmelegedés. A nem használt elektromos eszközök áramtalanításával nemcsak energiát spórol, de a hőmérsékletet is csökkentheti.

Közlekedés

Kánikulában is kell közlekedni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy meleg érezteti hatását a közlekedésben is. Gyakrabban érezheti magát fáradtnak, kimerültnek. Lassulhatnak a reflexek, türelmetlenebb, feszültebb, ingerlékenyebb lehet.

A fúvott gumiabronccsal rendelkező járművek esetében gyakrabban ellenőrizze a járművek kerekeiben a légnyomást.

A szeszesital fogyasztása nyári melegben még súlyosabban rontja a vezetési képességet, semmiképp ne fogyasszon alkoholtartalmú italt!

Amennyiben hosszabb utat tervez, iktasson be gyakrabban pihenőt, és mindenképpen vigyen magával a gépjárműben tartózkodók számára elegendő mennyiségű, lehetőleg hűtött ivóvizet.

Sose hagyja gyermekét, háziállatát zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban, de vigyázzon mert a napsütötte helyen hagyott hajtógázzal működő spray, gázgyújtó is veszélyforrás lehet.

Étkezés

Kánikulában számolni kell azzal, hogy jelentősen megnő a szervezet folyadékigénye, nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a folyadékvesztéssel párhuzamosan a só veszteség is fokozott, ezért javasolt a megfelelő ásványi anyag tartalommal rendelkező folyadékok fogyasztása.

Lehetőség szerint ne fogyasszon magas cukortartalmú, koffeint vagy alkoholt tartalmazó innivalót, mert ezek a szervezet amúgy is megnövekedett folyadékszükségletét tovább növelik.

Étrendjében kerülje a zsíros, fűszeres ételeket, fogyasszon sok gyümölcsöt és zöldséget. Fagyizáskor célszerű előnyben részesíteni a gyümölcs fagyikat, melyek kellemes fanyar, savanykás ízük révén tovább hűsítenek.

Öltözködés

A forró nyári napokon viseljen világos színű, bő szabású, természetes anyagból készített ruházatot, kerülje a szűk fazonú, műszálas ruhadarabokat. Idősek se viseljenek sötét ruházatot, fejkendőt. Fejét védje világos, széles karimájú fejfedővel, szemét jó minőségű – UV szűrős – napszemüveggel. Vigyázzon a napszemüvegek egy része, amennyiben nem rendelkezik megfelelő UV védelemmel többet árthat, mint használ. Bőrét kenje be többször bőrtípusának megfelelő fényvédő krémmel.

Strandolás

A kánikula a vízparton a legelviselhetőbb, ám itt is be kell tartani néhány óvintézkedést a veszély elkerülésére.

Közvetlenül étkezés után, teli gyomorral sose fürödjön. Napozás után zuhanyozással vagy más módon testét hűtse le. Felhevült testtel soha ne menjen a vízbe. A biztos úszástudást a felfújható fürdőeszközök nem helyettesítik. Soha ne fürödjön olyan helyen, ahol azt tiltják!

A megfelelő bőrvédelemről ne feledkezzen meg, 10 és 15 óra között ne menjen a tűző napra.

Orvosi tanácsok

Testünk normális körülmények között az izzadás által hűl le, de nagyon nagy hőségben elveszítheti ezt a képességét. Ilyenkor gyorsan emelkedik a test hőmérséklete, ami hőpangást, súlyosabb esetben hőgutát okozhat. Ez igen veszélyes állapot, mely fontos szerveket károsíthat, extrém esetben halálhoz is vezethet. Legjellemzőbb tünetei a forró, száraz, kipirult bőr, szapora pulzus, lüktető fejfájás, szédülés, émelygés, zavartság, esetleg tudatvesztés. Ha valakinél a fenti tüneteket tapasztalja, hívja azonnal a mentőket, de amíg a segítség megérkezik fontos a beteg hűtése. Vigye árnyékba az érintettet, permetezzen rá vizet, mossa meg, legyezze, ha lehetősége van rá vizes lepedőbe is csavarhatja. Semmi esetre se hagyja felügyelet nélkül a segítség megérkeztéig. Öntudatlan, eszméletlen személy esetén soha ne próbálja itatni!

Ha krónikus beteg, konzultáljon kezelőorvosával, kérje ki tanácsát. Amennyiben bármi szokatlan tünetet észlel, haladéktalanul kérjen segítséget. Ügyeljen arra, hogy a szobahőmérsékleten tárolható gyógyszerek esetében általában a gyártók 25 ?C alatti tárolást javasolnak, így kánikulában ezeket is célszerű hűtőszekrényben elhelyezni.

Csecsemők és kisgyermekek esetén fokozottan figyeljen az óvintézkedések betartására!

Plakt2013. augusztus 6-án, kedden 09.30-15.30 óra között a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban (1212 Budapest, Rákóczi tér 34.) rendezi meg a Védőnői Szolgálat a Csepeli Anyatejes Világnap 2013 elnevezésű eseményt.

Programunk:

 

09.30   Ünnepélyes megnyitó (Borbély Lénárd, Dr.Pálláné Sándor Edina)

09.50   Molnár Barbara zenei előadása, Tátika Óvoda műsora

10.05   A védőnői támogatás, szoptatásra felkészítés (Erdélyi Bettina)

10.25   Aranyóra-filmvetítés (Gyapjas Katalin)

10.35   Babusgató foglalkozás (Zöldalma Egyesület)

10.55   Tommee Tippee bemutatkozása

11.00   Rooming-in a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban (Bartha Mónika)

11.20   Gyógynövények a házi patikában (Virágh Júlia)

11.40   Karvázy Optika bemutatkozása

11.45   UH szűrés várandóság ideje alatt és csecsemőknél (Dr. Nahm Krisztina)

12.05   Vészhelyzet a családban - Nevelőszülői  Hálózat (HSZI Gyermekjóléti Szolgálat)

12.25   Forever

12.30   Fundamenta

12.35   Babahordozás, mint a szoptatás támogatása (Sas Orsolya)

12.55   Családtámogatás (Tódor Istvánné)

13.15   Labsystem Milky bag

13.20   Maus by Tanoda cipő

13.25   Családdá válás pszichológiája (Nevelési Tanácsadó)

13.45   Baba-mama jóga (Szabó Edina)

14.05   Celerus

14.10   Boiron

14.15   Kriza design

14.20   Tündérkaszinó (Szélig Éva, Molnár Gábor Istvánné)

14.40   Anyatejadó anyák megajándékozása

14.50   Anyatejes totó eredményhirdetése

15.00   Tombola

15.25   Zárszó


Délelőtt a Zöldalma Egyesület tart játszóházat, délután Tündérkaszinó. Az udvari játékokról a Kertvárosi Bölcsőde gondokodik. Arcfestés.

Szeretettel várja Önöket a HSZI Védőnői Szolgálat!

Hőségriasztás Budapesten

2013. július 25. csütörtök, 09:22

Tarlós István főpolgármester utasítására a BVK Holding Zrt. tagvállalatai igyekeznek enyhíteni a fővárosiak hőségérzetén.

A Fővárosi Vízművek Zrt. szerda reggeltől a hőségriasztás időtartama alatt a Deák téren 10 órától este 18 óráig, mobil egységekből jégben tárolt, hűtött zacskós vizet oszt.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsolóautói naponta 2 x 12 órás műszakban nappal a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka a budapesti főútvonal-hálózatot, így munkavégzésükkel nem akadályozzák a forgalmat, a közösségi közlekedést. Az aszfaltra permetezett vízzel enyhítik a forróságot - az útburkolat 50-60 fokra is felhevülhet - így csökkentik a lakosság hőérzetét, javítják közérzetüket, illetve lekötik a port és a polleneket.  A BKV Zrt. megrendelésére naponta 12-17 óra között a meghatározott vonalakon és gyakorisággal locsolják a villamossíneket a kivetődés megakadályozására.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő strandok egy órával meghosszabbított nyitva tartással várják a hűsölni vágyókat, emellett ingyenes vízballonokat helyeznek ki, valamint folyamatosan felhívják a fürdőzők figyelmét az erős UV sugárzásra.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. a hőségre való tekintettel valamennyi kezelésében lévő ivókút működését intenzíven figyeli, s rongálás esetén igyekszik mihamarabb elhárítani a műszaki problémát. A társaság által kezelt zöldterületeken, illetve játszótereken összesen 106 darab ivókút található. Kérik a lakosságot, hogy amennyiben megrongált, nem működő ivókutat találnak, azt a 06 80 277 275-ös ingyenesen hívható zöldszámon, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelezni szíveskedjenek, hogy a hibát mihamarabb kijavíthassák a szakemberek. A FŐKERT kezelésébe tartozó zöldterületek öntözésére használt víz ivóvíz minőségű! Amennyiben a hőség miatt szükségessé válik, a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni, hogy nyissák ki a csapot, biztosítsanak lehetőséget a parklátogatók, gyerekek felfrissülésére. A FŐKERT Nonprofit Zrt. folyamatosan öntözi a kiemelt zöldterületeket, és emellett a játszóterek hűtéséről – szükség esetén naponta többször is - gondoskodik.

A parki, köztéri szökőkutakban a fürdés tilos, ezért kérünk mindenkit, hogy nagy hőség esetén se használják a szökőkutakat fürdőzésre!

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató

elmeny_plakatA csepeli önkormányzat szeretettel várja azokat a gyerekeket, akik részt kívánnak venni a július 29. - augusztus 2. között megrendezésre kerülő országos szinten is egyedülállónak számító ingyenes “Élmény Tábor”ban.

Az Élményváros egy olyan különleges interaktív napközis tábor, ahol a fiatalok a saját felépített városukban egy időre a felnőttek bőrébe bújhatnak és olyan tevékenységekben vehetnek részt, amiket gyermekként nem tehetnének meg.

Demokrácianevelés, közösségfejlesztés, nem-formális és informális tanulás, kreativitás és önkifejezés: javarészt ezek a fogalmak fejezik ki legjobban a program lényegét.  Ebben a táborban bármi megtörténhet, így nem meglepő az, sem ha szükségállapotot kell elrendelni egy becsapódott meteor vagy egy közelgő hurrikán miatt. Ilyenkor természetesen mozgósítani kell a kicsik közül kinevezett városvezetőket, valamint a rendőrséget, tűzoltóságot, katonaságot, katasztrófavédelmet, akik a hivatalos szervek segítségével az élesben is használt eszközökkel és a teljes arzenált bevetve oldják meg a helyzetet.

A valódi helyszínek kialakításában profi színészek, díszlettervezők, maszkmesterek valamint a hivatalos szervek is részt vesznek.

A tábor területén 10 állomást (munkahelyet) alakítunk ki, ezért ha éppen nincs szükségállapot a tábor területén, akkor a mindennapi életben is előforduló eseteket, problémákat oldhatnak meg a fiatalok.

A tábor céljai: a fiatalok zökkenőmentes felnőtté válásának valamint aktív társadalmi szerepvállalásának elősegítése; a személyes ifjúságsegítésen keresztül hasznos tudás átadása, továbbá az Európai Unióban elfogadott kulcskompetenciák fejlesztése különösen az alábbi témakörökben:

Anyanyelvi kommunikáció, Természettudományi és technológiai kompetencia, Digitális kompetencia, Állampolgári kompetencia, Kulturális Kompetencia

Programelemek (állomások):

  • 1. Rendőrség: Rendőrségi szakember bemutatja a nyomozó munkát, egyszerűbb eszközök használata, gyerekek interaktív részvételével a rendőrkapitányság kialakítása.
  • 2. Mentőállomás – Elsősegélynyújtás: A mentősök ismertetik munkájukat, eszközeiket a gyerekek aktív bevonásával. Egyszerűbb esetek szimulálása, pl. gipszelés, kötözés. Elsősegély tanfolyamok elvégzése.
  • 3. Okmányiroda: Az okmányirodai munka modellezése, a részleg különböző igazolásokat, tanúsítványokat állíthat ki a többi program résztvevőjének a sikeres részvételről.
  • 4. Tűzoltóság- Katasztrófavédelem: Akcióban a tűzoltóautó. A tűzoltómunka bemutatása, kipróbálása. Katasztrófahelyzetek megelőzése. Gyakorlatok, mentések.
  • 5. Katonaság: Bemutatók, interaktív foglalkozások a katonai hivatás területéről. Katonai bázis felépítése.  Milyen is a katonák élete?
  • 6. Bank: Játsszunk bankosat! Pénzügyi ismeretek elsajátítása, játékpénz bevezetése. Ügyintézés, csoki-hitel.
  • 7. Média Ügynökség: újságírás, fotó, film és riportok készítése. Minden, amit a tájékoztatásról tudni kell és érdemes.
  • 8. Pékség: A tábor saját sütödéje, a gyerekek gyúrnak, dagasztanak felügyelet mellett.
  • 9. Bíróság: Bíró, ügyész, védőügyvéd. Tárgyalások imitálása, jogi esetek ismertetése bírósági szakember segítségével.
  • 10. Állatkert: Növény-és állatgondozási ismeretek elsajátítása.

Fontos tudnivalók:

  • A táborban való részvétel ingyenes. A napközis tábor helye és ideje: 1213 Budapest, Hollandi út 8-10. (Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont) 2013. július 29. és augusztus 2. között, minden nap 8:00-16:00 óráig.

Bővebb információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Varga Norman: 0670/7777-003


FONTOS TUDNIVALÓK AZ ÉLMÉNYTÁBORRAL KAPCSOLATBAN:

1., A nagy érdeklődésre való tekintettel 07.26-án, pénteken délelőtt és 07.29-én, hétfő délelőtt 11.00 óráig  még lehetőség nyílik befizetni az ebédet a portán. (Csepelieknek a megszokott iskolai áron, külsősöknek pedig 809 ft a háromszori étkezés)

2., Javasolt érkezés reggel nyolc óráig, távozás délután négy óráig (ügyelet 6- 18-ig van)

3., A tábor ingyenes! (Kizárólag az ebédért kell fizetni)

4., Javasolt életkor 6-16 év között

5., Minden fiatal felügyelet alatt lesz

6., A tábor területén csak a gyermekek és az ott dolgozó munkatársak tartózkodhatnak.