Lomizókat vett őrizetbe a rendőrség

2013. július 10. szerda, 08:14

Három lomizót előállított a csepeli rendőrség, miután a lomtalanítás idején az utcára kitett kacatokat megdézsmálták, ami lopásnak számít. A 2012 novemberében elfogadott törvény szerint ugyanis az utcára kihelyezett lomok vagy a gyűjtőedényekben tárolt szemét a közszolgáltatást végző cég tulajdona. A két férfi és egy nő ellen gyorsított eljárás keretén belül folytat eljárást a csepeli bíróság.

Csepelen június 25-én kezdődött és július 7-ig tartott a lomtalanítás, de számos helyen már napokkal korábban megjelentek a területfoglaló „lomisok”. Autóikkal, furgonjaikkal leparkoltak a várható „zsákmány” környékén, összecsukható székeiken üldögéltek naphosszat. Bizonyos utcarészeken fákra ragasztott cédulákon tették közhírré, hogy a „terület foglalt”, a helyszínen lomizás folyik. A területeket láthatóan jól felosztották, mert a népes csoportok egymástól elkülönülve foglalták el a lomtalanítás helyszíneit. Az ország különféle részeiről érkeztek, s közöttük talán egy sem akadt, aki a kerületben élne. Némelyek maguknak foglalják le a területet, egyesek pedig bérfoglalást vállaltak jó pénzért, hogy mások kaparintsák meg a nagyobb haszonnal kecsegtető prédákat.

Szilágyi Sándor alezredes, a csepeli rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője utalt rá, hogy a 2012 novemberében elfogadott törvény szerint lopásnak minősül a közterületre kihelyezett lomok vagy hulladékok eltulajdonítása. A kacatok, hulladékok tulajdonosa a közszolgáltatást végző cég, Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat. Aki a lomokat megdézsmálja, lopást követ el. A cselekedet szabálysértés, ha annak értéke nem éri el az 50 ezer forintot, e felett az összeg felett bűncselekmény történik.

A csepeli rendőrök meglepetten tapasztalták, hogy számos lomizó előre felkészült a hatóságok fellépésére. Ajándékozási szerződésről szóló papírokat lobogtattak a járőröknek, amikkel azt igazolták, hogy a ház tulajdonosai nekik ajándékozták az általuk elvitt lomokat, ócskaságokat. Ezekben az esetekben a rendőrség azt ellenőrzi, hogy a szerződések valósak-e. Gyakran kimutatható, hogy a „szerződő felek” rokoni kapcsolatban állnak egymással, s céljuk a hatóságok kijátszása.

A három őrizetbe vett személy nem csepeli és semmiféle ajándékozási szerződéssel nem rendelkeztek. Ügyüket átadták a csepeli bíróságnak, ahol gyorsított eljárás folyt ellenük. A gyanúsítottak pénzbírságra számíthatnak.

Az őrizetbe vétel híre futótűzként terjedt el a lomizók között, s egy-két nap alatt látványosan megcsappant a számuk a kerületben.

csarnai

CSH_0704-22Kedves csepeliek!

 

2013. július 20-án, szombaton 10-18 óráig színes programokkal várunk mindenkit a Radnóti Miklós Művelődési Háznál (1214 Budapest, Vénusz u. 2.)

Veterán teherautók, motorok, kerékpárok, varrógépek és más régiségek kiállítása. Gyerekeknek 100 éves körhinta, interaktív mesterség-bemutatók, kézműves-foglalkozások, gombfoci- és kártyasátor.

 

 

 

 


Program:

 

  • 10.00 Vitéz János története – a Fabula Bábszínház előadása
  • 11.00 Cintányéros cudar világ – az Operett-Musical Voices Énektársulat műsora
  • 12.00 Gombfoci kapuralövő verseny I. forduló
  • 12.30 Éjjel az Orfeumban Hacsekkel és Sajóval – zenés kávéház a Pódium Színházzal
  • 14.00 A csepeli kis gömböc – Tárnok Marica bábművész előadása
  • 15.00 Zenél a Retro Team (Shadows és Spotnicks slágerek)
  • 16.00 Gombfoci kapuralövő verseny II. forduló
  • 16.30 Retro buli a Standard Band Hungary-vel

A csepeli atombunker megtekintése: 

 Indulás a művelődési ház elől Csepel teherautóval 13, 14, 15 és 16 órakor

Gasztronómia:

Sparhelten és gulyáságyúban készült ételek, fánk, rétes és egyéb sütemények, Rizmajer kézműves-sörök, üdítők.

kukaTisztelt Csepeli Polgárok!

 

Az Akácfa utcában az autómosó melletti hulladékgyűjtő szigetet nem rendeltetésszerű használata és a mellé helyezett sok kommunális hulladék miatt az FKF Zrt. megszüntette.

Az Akácfa utcai kiserdő funkcióváltása miatt (pihenő erdő kialakítása), szükségessé vált a terület folyamatos tisztán tartása az itt piheni, sportolni vágyók érdekében.

Kérjük, hogy a továbbiakban a hulladék szelektív gyűjtésére a meglevő szelektív szigeteket használják!

 

A fotó illusztráció.

Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hatodik Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: most tartunk a négyszázhetvenezredik állampolgársági igénylésnél, mintegy négyszázezren pedig már letették az állampolgári esküt, ami által magyar állampolgárokká váltak, s így közjogi értelemben is lehet egyesíteni a nemzetet.

A kormányfőhelyettes hangsúlyozta: ezek az állami keretei "annak a természetszerű valóságnak, amelyet a magyar nemzet közösségének tekintünk", és ahhoz, hogy ez napi valóság legyen, ezeket a kereteket élettel kell megtölteni.

Hangsúlyozta: olyan határon túli iskolai programot indítottak el, melynek célja, hogy ne legyen olyan magyarországi diák, aki úgy érettségizik le, hogy nem volt intézményes formában határon túli magyar közösségben. Azt is szeretnék elérni, hogy ne legyen olyan határon túli magyar diák, aki nem volt Magyarországon. Ezenkívül támogatják a határon túli magyar közösségeket, hogy ne csak az anyaországba, hanem egymás országaiba is látogassanak el, hogy "be tudjuk lakni a Kárpát-medencét".

A miniszterelnök-helyettes megjegyezte: akkor tudjuk a magyar nemzet megmaradását szolgálni, ha élettel tudjuk megtölteni ezeket a kereteket, ennek a nyári egyetemnek is ez a legfőbb értelme. Az állam feladata, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, életminősége javuljon, ehhez pedig az államnak kell megteremtenie az anyagi kereteket - állapította meg. Szólt arról is, hogy a diákok egymással és a tanárokkal olyan kapcsolatokat alakítanak ki, amelyek akár az intézményi kereteknél is tovább élhetnek.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kiemelte: az EU-t érintő kihívások egész Közép-Európára, így a Kárpát-medence magyarságára is rendkívüli terheket rónak. Ebből kivezető útként nevezte meg, hogy megindulhat egyfajta európai növekedés, amelynek Közép-Európa lehet a motorja.

Az államtitkár hangsúlyozta: egyik fő cél, hogy Európa integrált, szorosan együttműködő övezetté váljon, ez minden magyar ember érdeke is. Ezen belül Közép-Európában is létrejöhet egy olyan mértékű piac, amely kontinentális mértékkel mérve is jelentős, ezért a magyar kormány jelentősen támogatja a nyugat-balkáni országokat, amelyek az EU-s csatlakozási folyamataikat fel akarják gyorsítani.

Szerinte 2020-ra a közép-európai gazdasági integráció szintje és mélysége utolérheti a nyugat-európaiét, s ebben jelentős szerepük lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek a szomszédos országok piacára is ki tudnak lépni. Ennek kialakításában a magyar fiatalokra a kormány stratégiai szövetségesként tekint, s ezért tartják fontosnak az ELTE rendezvényeit is.

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára megjegyezte: Budapest a történelem folyamán nem csak egy ország, hanem egy egész régió központjává vált, az ELTE-t pedig korábban a világ 15 legjobb egyeteme között tartották számon.

A budapesti nyári egyetemnek azért van jelentősége, mert ennek a városnak a kulturális sokszínűségét segíti átélni, és tudatosíthatja, hogy "ez az utolsó metropolisz Konstantinápoly előtt", ez pedig egyfajta felelősséget is ró a magyarokra egyebek mellett az EU nyugat-balkáni bővítésével kapcsolatban - tette hozzá. Kitért arra: Magyarország EU-tagsága, illetve az, hogy a még nem EU-tag szomszédos államok is törekszenek oda, "óriási kincs".

Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a tudomány eredménye mindig nemzetközi, a tudomány művelése azonban mindig nemzeti.

Mezey Barna, az ELTE rektora kifejtette: az európai határok megszűnésével a legkülönbözőbb államokban élő nemzettársaink egy nagy tömbbe invitálása "elképesztően fontos", és az egyetem kötelessége, hogy a határon túli oktatási intézmények oktatóit és tanulóit a lehető legnagyobb mértékben segítse.

Közölte, az egyetemek egyik feladata, hogy az autonóm személyiségeket kialakítsa, a gondolkodó, autonóm emberek kialakulásához pedig a nyári egyetem is hozzájárul, ahol nem egyszerűen a tudást adják át, hanem az emberi kapcsolatokat is ápolják.

Híradó.hu

sport_megallapodasMegállapodást írt alá kedden a Parlamentben a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor. A miniszterelnök az ünnepségen hangsúlyozta: a megállapodás garancia arra, hogy egy eredményes magyar versenyzőnek vagy edzőnek se kelljen megélhetési okokból külföldön sportolnia.

Kiemelte, hogy jelentős fizetésemelést kapnak azok az edzők, akik világversenyeken komoly eredményt elért sportolókat nevelnek. Az ország identitását megalapozó kultúrához, tudományhoz és sporthoz hozzájárulók ugyanis nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy azért kelljen külföldön dolgozniuk, mert itthon nem tudnak megélni, ez lehetetlen - jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarország az európai pénzügyi válság idején is képes úgy beosztani gazdasági erejét, hogy abból jusson sportra, utánpótlás-nevelésre, mert "Magyarország jövője a gyermekeinkben van (...), ezért ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda" - mondta a kormányfő, aki ezzel kapcsolatban a kormányprogram végrehajtása fontos lépésének nevezte a mindennapos testnevelés iskolai bevezetését. Megjegyezte, a 2012/2013-as tanévben összesen 314 ezer gyermek vett részt mindennapos testnevelésben.

Orbán Viktor szerint csupa olyan sportági szövetségnek biztosítanak állami forrást, amely már bőségesen bizonyította, hogy arra használja a közpénzt, amire a kormányzat szánta.

Tájékoztatása szerint 2006 és 2010 között hozzávetőleg évi 16 milliárd forint áramlott be a magyar sportba, amit az elmúlt három év munkájával és a mostani megállapodással sikerül megduplázni.

A miniszterelnök beszédében kitért arra is, nem véletlenül nem működik önálló sportminisztérium, ugyanis a kabinet a sportirányítási munka nagy részét nem akarta a kormányzati bürokrácia feladatává tenni, hanem a Magyar Olimpiai Bizottságra (MOB) bízta. Csak egy akkora sportállamtitkárság alakult, amely a MOB partnereként képes segítséget nyújtani a sportágak működtetéséhez - tette hozzá, megjegyezve, hogy a 16 kiemelt sportág kiválasztásában is a MOB véleményét tekintették mérvadónak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy e 16 sportágban szerezték a magyar sportolók az olimpiai aranyérmek 96,4 százalékát.

Szavait azzal zárta, hogy sportot politikai alapon nem lehet szervezni, csakis nemzeti alapon, ezért most sem vizsgálták és a jövőben sem fogják, hogy egy sportolónak, edzőnek vagy sportvezetőnek milyen a pártszimpátiája.

Az ünnepségen Borkai Zsolt, a MOB elnöke a célok között említette, hogy az elkövetkező időszakban még több fiatal kezdjen sportolni.

A MOB vezetője kiemelte: a magyarok olimpiai eredményei magukért beszélnek, amit azért sikerült elérni, mert vannak olyan fanatikus emberek, akik úgy érezték, fontos a sport támogatása, a fiatalok felkarolása.

A 2020-ig szóló koncepció méltán fogja szolgálni a magyar sportot - hangsúlyozta Borkai Zsolt.

Giró-Szász András kormányszóvivő múlt heti bejelentése szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít az állam a 16 érintett sportágnak, az asztalitenisznek, az atlétikának, a birkózásnak, az evezésnek, a cselgáncsnak, a kajak-kenunak, a kerékpársportnak, a korcsolyasportnak, az ökölvívásnak, az öttusának, a röplabdának, a sportlövészetnek, a tenisznek, a tornának, az úszásnak és a vívásnak. Ezek a sportágak nem jutnak hozzá a társasági adókedvezményből (TAO) befolyó összegekhez, amelyeket az öt látvány-csapatsportág, a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong és a vízilabda használhat fel.

Híradó.hu

20_0709Kedves csepeliek!

 

2013. augusztus 20-án, kedden - Szent István napján - egész napos családi programokkal várjuk a családokat a Daru dombon!

 

 

 

 

 

 

 


Program

  • 10.00      Mirkó király – a Magyar Népmese Színház zenés előadása
  • 11.00   Ősi elődeink című szoborkompozíció leleplezése. Avatóbeszédet mond: Tarlós István Budapest főpolgármestere
  • 11.15      Honfoglalás  kori életmód-bemutató
  • 12.15      Sólyomröptetés
  • 12.30      Ünnepi kenyérszentelés
  • 13.00      A Fekete Sereg fegyverzetének bemutatója
  • 13.30      Mátyás király juhásza – a Budapesti Utcaszínház előadása
  • 14.30     Magyar népzenei koncert a Gázsa zenekarral. Fellépnek a Csepeli Öregtáncosok
  • 15.30      Magyar kutyafajták bemutatója
  • 16.30      Magyar népmesék – Tárnok Marica bábművész előadása
  • 17.00      Népszerű dallamok – István, a király, Kormorán dalok
  • 18.00      Kuruc toborzó – a Kuruc Hagyományőrző Egyesület bemutatója
  • 18.45      BASIC FACES együttes (Nagyszalonta) koncertje
  • 19.45      LORD együttes koncertje
  • 21.15      Tűzijáték

Mindenkit  szeretettel várunk!

 

Budapest  XXI. Kerület  Csepel Önkormányzata

uj_szechenyi_tervBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata immár harmadik nagyszabású városrehabilitációs projektjét kezdi meg. A 2013 tavaszán indult program keretében panelépületek teljes felújítása, zöldterületi fejlesztése és új közösségi tér kialakítása mellett munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő programok valósulnak meg.

A „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” című KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 100%-os finanszírozásával valósul meg 2013. április 1. és 2015. június 30. között. Összköltsége 1,351 milliárd forint.

Csepel déli lakóközpontja – városközponti elhelyezkedése miatt – fontos térségi csomópont közlekedésföldrajzi, munkaerőpiaci és társadalmi tekintetben egyaránt. A kijelölt akcióterület infrastrukturális és szociális fejlesztését a többségében rossz energiahatékonysággal rendelkező épületek mellett az alacsony presztízsű foglalkoztatási csoportok és a tartós munkanélküliek magas aránya teszi szükségessé. A városrehabilitáció célja a központi lakóövezet fejlesztése a környező városrészek funkcionális és társadalmi erősségeinek bevonásával.

A projekt átfogó céljai:

  • a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása;
  • a központi lakóövezet presztízsének növelése és a lakótelep ingatlanpiaci státuszának javítása;
  • a lakótelepen élők társadalmi pozíciójának fejlesztése;
  • élhető lakóterület megteremtése.

A komplex projekt többféle tevékenységet foglal magába: kiterjed a terület lakófunkciójának, városi funkcióinak és szociális közösségeinek fejlesztésére is. A Vermes Miklós utca – Kossuth Lajos utca – Karácsony Sándor utca – II. Rákóczi Ferenc út által határolt akcióterületen 5 panelépület teljes felújítása, a Szent Imre tér zöldterületének fejlesztése és új közösségi tér kialakítása mellett munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő programok valósulnak meg.

A lakófunkciót fejlesztő tevékenységek keretében 5 panelépület teljes felújítása és energiahatékonysági mutatóinak növelése valósul meg, mely közvetlenül 664 lakást és 1690 lakost érint.

A városi funkciót fejlesztő tevékenységek körében megtörténik a lakókörnyezet központjának megújítása, a Szent Imre tér zöldterületi fejlesztésével és új közösségi terek kialakításával együtt. A területen fekvő intézmények fejlesztése és átalakítása keretében az egykori Rákóczi Iskola földszintjén szociális központ kialakítására kerül sor.

A szociális fejlesztés részeként a közösségi felzárkóztatást és közösségépítést fejlesztő programokra kerül sor, melynek kiemelt célcsoportja a csellengő és emiatt veszélyeztetett ifjúsági korosztály. További szociális projektelemek:

  • a Karácsony Sándor Általános Iskolában felzárkóztatási és tehetséggondozási programok;
  • a Budapest Esély Nonprofit Kft. bevonásával a helyi társadalom felkarolása munkaerőpiaci beilleszkedést és iskolai felzárkózást elősegítő programokkal;
  • alternatív utcai mentorálással és játszóházi tevékenységekkel a csellengő fiatalok megszólítása;
  • a gyermekek korai fejlesztését és közösségi integrációját elősegítő programokba való bevonása;
  • helyi civilszervezetek bevonásával minőségi ismeretterjesztő, kulturális és szabadidős rendezvények és programok.
  • a közvetett támogatások rendszere (Programalap): mini-projektek megvalósítását támogatja, melyre projektjavaslatokat nonprofit szervetek, nonprofit gazdasági társaságok, társasházak, lakás-és szociális szövetkezetek nyújthatnak be.

További információ:

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

Városfejlesztési osztály

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 1/278-5848

Csepeli kick-boxosok sikere Orlandóban

2013. július 08. hétfő, 11:07

halker2Minden kétséget kizáróan az amerikai US OPEN a világ legnagyobb kick-box eseménye, melyen ismét megdőlt minden eddigi rekord a versenyzői létszámot illetőleg: több mint 3500 kick-boxos vágott neki az orlandoi hétvégének. Trinidad és Tobago-tól Guatemalán, Brazilán, Dél-Afrikán át, a világ legtávolabbi országaiból (összesen 48) is érkeztek sportolók, hogy eldöntsék, idén ki nyeri a világ legnagyobb kick-box versenyét!

Hazánkat, valamint a dr. Leyrer Richárd által vezetett Magyar Kick-box Szakszövetséget a csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia versenyzői, Veres Richárd 63 kg, Gömbös László 74 kg, Imre Tamás 79 kg, Mórádi Zsolt 84 kg és Jároszkievicz Krisztián 89 kg képviselték. Indulás előtt Király István VI. Danos nagymester a csapat vezetője elmondta, hogy közel 2 hónapos felkészülés előzte meg az indulást, és hogy hatalmas elszántságot érez a csapatban, hiszen 4 év telt el azóta, hogy a csepeliek kijutottak erre a nagyszabású viadalra. Király István kiemelte, hogy ez nem egy szokványos verseny, és ez nem csak a kimagasló versenyzői létszámra értendő, hanem a hihetetlen körülményekre is.

"Mint köztudott, Orlandoban közel 40 fok van ilyenkor, 88%-os páratartalommal megspékelve, ami komoly edzői kihívást jelent az akklimatizáció tekintetében. Előtte már két héttel reggelente edzettünk mondta Király és próbáltunk mindent elkövetni annak érdekében, hogy szimuláljuk a kinti körülményeket. Induláskor úgy éreztem, hogy kicsattanó erőben van a csapat, de őszintén megvallva magam sem számítottam ekkora tömegre és ilyen nagy versenyre."mondta végül a vezetőedző.


halkerMint a versenyről küldött beszámolóból kiderül, a mi kis hazánk csepeli különítménye bevéste nevét teljesítményével az amerikaiak tudatába, hiszen a verseny után harcosaink nem győztek autogramot osztogatni, köszönhetően a nagyon sportszerű és elképesztően magas  színvonalú teljesítményüknek. Tudvalevő, hogy az amerikaiak sportszerűen elismerik a nagyobb tudást, amennyiben az tiszta és látványos. Nos, ebből nem volt hiány itt a US OPEN-en, a világ kétségkívül legnagyobb kick-box eseményén, ugyanis fiaink lehengerlő teljesítménnyel hamar elnyerték a közönség tetszését.



És most a részletekről:

Orlandoban, hazai közönség előtt megverni az amerikaiakatamerikai bírókkal a tatamin szinte lehetetlen küldetésnek számított eddig. Tudták ezt a Halker-KiralyTeam versenyzői is, és megpróbáltak úgy küzdeni, hogy esély se legyen másnak adni a győzelmet. Az első órákban még senkinek sem tűntek fel a kék-fehérek, azaz a csepeli sportolók, de az idő előrehaladtával, ahogy egyre előrébb verekedték magukat a sorsolási táblán, egyre többen állták körbe kishazánk képviselőinek meccseit, hogy megtudják, kik is ezek a fiúk, akik sorra küldik haza ellenfeleiket. Délutánra már volt olyan mérkőzés, ahol szinte az egész csarnok egy emberként szorított honfitársukért, az amerikai versenyzőért, de mindhiába.


Ez a US OPEN nem az amerikaiakról szólt, szerénytelennek tűnhet ez a kijelentés, de a késő esti gálához érve, már a csepeli fiúknak is szólt a közönség tapsa. Volt is miért, hiszen a megnyerhető 6 kategóriából 3- at hazahoztunk a hazaik legnagyobb bánatára. Először Veres Richárd lépett a pódiumra melyet hatalmas közönség ült körbe, úgy hogy fentről a kiemelt küzdőtérről a végét sem lehetett látni a széksoroknak. Hatalmas fénycsóvák, füst és zene kísérte a versenyzőket a döntőre, melyen természetesen magyar-amerikai felállás volt szinte mindig.

Nagyon picurkának éreztük magunkat, hiszen ekkora méretekhez nem voltunk hozzászokva. Ezt nem lehet otthon szimulálni, ekkora hatalmas közönség előtt még sosem harcoltunk. No de nem azért érkezett Amerikába a Halker-KiralyTeam, hogy egy ilyen szituációtól letompuljon, hanem, hogy mindenkorra bevésse nevét a US OPEN történetébe.


Veres kezdte a döntők sorát. Ellenfele az amerikai  Joe Fife volt, de Ricsit, aki a szentpétervári Világjátékokra készülnem lehetett megállítani. Olyan magabiztosan utasította maga mögé ellenfelét, hogy  az amerikai fiú mire magához tért volna a mérkőzésnek már vége lett. Ezzel a 6-ból meglett az első. A közönség egy picit megdöbbenve, de sportszerűen fogadta el, hogy a magyar fiú nyert. Abban bíztak, hogy a következő döntő már az övék lesz.

..

Nos, ezen az estén ez csak vágyálom maradt, hiszen Gömbös László következett, aki köztudottan és deklaráltan is a világ egyik leggyorsabb pointfightere. Gömbi, ahogy csapattársai hívják , szintén résztvevője lesz a szentpétervári Világjátékoknak októberben, hatalmas lendülettel kezdte a döntőt a gálán. Az amerikai versenyző, Alex Lanea meccs felénél feljött egy kicsit, melyet a közönség hatalmas ovációval fogadott, és biztatták honfitársukat, hogy végre szerezzen egy aranyat Amerikának. Ez a lelkesedés 25 másodpercig tartott, amikor  Gömbös két jól irányzott fejrúgással ismét előnyre tett szert, amit a végéig már nem engedett ki a kezéből. Így 2-ből 2. Megvan a második arany. A következő három döntő magyar résztvevő nélkül zajlott, hiszen korábban Móráditól elvették a meccset és Imre Tamás pedig egy hajszállal maradt el a továbbjutástól. Ez a három döntő meghozta végre az amerikaiknak a várva-várt 2 aranyát, így az utolsó döntő előtt 2-2 volt az állás Csepel és Amerika között.


Kishazánk becsületének védelmére Jároszkievicz Krisztián, alias Törpe lépett a tatamira amerikai ellenfelével Pablo Moreno-val. Az est utolsó mindent eldöntő mérkőzésén a hangulat a tetőfokára hágott. Már nem idegenkedve, kérdően néztek a kék-fehér ruhás Csepeliekre, hanem bizony a félelem, a kétség is kiült a szemekben. Nos, ez a félelem jogosnak tűnt, ugyanis Törpe egy másodpercig sem engedte ki kezéből a mérkőzést, és hatalmas, tiszta ütéseivel még a bíróknál is elismerést szerzett. A döntő ráadásul technikai KO-val ért véget, és a gála utolsó mozdulataként a magyar fiú kezét emelte fel a vezetőbíró, ami az első másodpercben hatalmas csendet eredményezett a csarnokban, majd lassan elkezdtek szállingózni a tapsok, és mire minden irányba meghajoltak a versenyzők, már vastaps kísérte Jároszkievicz mozdulatait.

3:2! Amerika kikapott CsepeltőlEz a döbbenet ült ki a csarnokban tartózkodók arcán, de a tényeken már változtatni nem lehetett.


Mint megtudtuk, azért volt ekkora a döbbenet, mert a US OPEN 20 éves történetében még nem volt olyan, hogy az amerikaiak kevesebb aranyat nyerjenek, mint a más ország képviselői.

Ezen a szombat estén jó volt magyarnak lenni Amerikában, jó volt érezni a sportszerető közönség őszinte elismerő rokonszenvét. A csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia csapata 3:2-re megverte Amerikát, valamint a legeredményesebb klubcsapat címet is elnyerte!


Tisztelettel szeretném megköszönni támogatóinknak a segítséget, melyek nélkül ez a csodálatos eredmény nem születhetett volna meg!


Köszönjük:

Halker
Vitalade
Magyar Kick-box Szakszövetség
Csepel Önkormányzata



Király István

(VI: Dan)

elnök-vezetőedző

Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia

Néppárti kiállás hazánkért

2013. július 08. hétfő, 10:41

union_2_oszlopos_lead_fill_310x180Dicsérték a magyar alaptörvényt és összehangolt baloldali választási támadásként értékelik a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentést a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt képviselői. Úgy vélték, nem is lesz következménye az Európai Parlament által múlt héten elfogadott dokumentumnak.

A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában – így állt ki hazánk mellett a Tavares-jelentés elfogadása után az Európai Néppárt alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottságának olasz elnöke. A Hír TV összeállítása szerintegy portugál képviselő – a Magyarországot elítélő jelentést elkészítő Rui Tavares honfitársa – pedig egyenesen partizántámadásnak nevezte a dokumentumot. Több néppárti képviselő is úgy vélekedett, hogy az európai szocialisták összehangolt választási támadásáról van szó, és kizártnak tartották, hogy az elmarasztalásnak következménye lesz.

Martonyi János külügyminiszter szintén a Hír TV-nek adott interjújában szombaton hangsúlyozta, általános politikai vitát bármiről folytathat az Európai Parlament (EP), ám az annak nyomán született határozatnak kötőereje valójában nincs. Ezek ugyanis a jogi keretek. Surján László, az EP néppárti alelnöke a Magyar Nemzet kérdésére arról nem mert jóslásokba bocsátkozni, hogy az Európai Bizottság részéről lesz-e bármilyen következménye annak, hogy az EP által elfogadott jelentésben olyan részek is szerepelnek, amellyel a testület túllépi a hatáskörét.

A jelentést készítő Rui Tavaresnek a magyar alaptörvény kritizálása mellett eközben például arról már nincs véleménye, hogy a holland alkotmány nem a holland állampolgárok, hanem csak a holland nemzetiségűek jogát ismeri a szabad munkaválasztáshoz. Arra sem válaszolt, hogy ez szerinte hátrányos megkülönböztetés-e.

További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

A Tavares-jelentés tartalmáról, következményeiről és politikai súlyáról beszélt Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az M1 A Lényeg című műsorában.

A közelmúltban fogadta el az Európai Parlament azt a Rui Tavares által készített, Magyarországról szóló jelentést, mely több tekintetben is aggasztónak tartja a jogállamiság helyzetét hazánkban. A magyar parlament ezt követően határozatot fogadott el, amelyben visszautasítják a jelentést és azt a próbálkozást is, hogy az EP „gyámság alá helyezze” az országot. Rétvári Bence államtitkár szerint ez nem csak elfogadhatatlan, de jogilag is szabálytalan.

„Az uniónak vannak bizonyos hatáskörei, amit az alapítószerződések biztosítanak számára. Ezek elsősorban gazdasági jellegűek, például a versenyjoggal, szabadalmi joggal kapcsolatosak. Most az unió jelentősen túlterjeszkedik saját hatáskörein, hiszen a harmadik cikkely elmondja, hogy az alapítószerződésekben biztosított hatáskörökben az unió eljárhat, de a negyedik cikkely kifejezetten rögzíti, hogy ami nincs az unió hatáskörében, ott a tagállamoknak kell eljárni. Ezek a kérdések, amikkel a Tavares-jelentés foglalkozik, többek között a médiatörvénnyel és a választási törvénnyel kapcsolatosak, és mind tagállami hatáskörbe tartoznak” – mondta a közigazgatási államtitkár.

A dokumentum javaslatot tett egy, a magyar helyzet alakulását szemmel tartó bizottság létrehozására is, amely Rétvári szerint komolyan sérti a jogbiztonságot. „Egy ilyen bizottság létrehozása nemcsak nonszensz, hanem jogilag is elképzelhetetlen, hiszen nincs senkinek felhatalmazása ilyen bizottságot létrehozni.  Az EU-nak nincs olyan joga, sőt a parlamentnek a legkevésbé, hogy kimondja magáról: a tagállamtól elvon bizonyos hatásköröket” – mondta Rétvári.

Hozzátette: a jelentés tulajdonképpen az EU-alapítószerződés kettes cikkelyének 33 oldalas elemzése. „Ebben a cikkelyben egyébként olyan általános elvek vannak, mint az, hogy az unióban demokrácia van, jogegyenlőség van, vagy az, hogy a férfiaknak és a nőnek azonos lehetőségeket kell biztosítani. Ez egy olyan általános elvrendszer, ami a magyar alaptörvényben sokkal részletesebben szerepel. Ehhez képest azt mondani, hogy ezt a cikkelyt sérti a most kialakult magyar jogrendszer, teljes nonszensz - adott hangot véleményének Rétvári. A politikus szerint lehetséges, hogy a mostani kormány jobboldali politikája sérti a baloldal értékrendjét, de ez nem az EU és Magyarország konfliktusa, hanem az európai baloldal és a magyar jobboldal vitája.

Nem tudják konkrét példákkal igazolni állításaikat

Rétvári Bence megjegyezte: sem a mostani jelentésben, sem pedig korábbi vitákban nem tudtak konkrét példákat felmutatni az állítólagos jogsértésekre, így a dokumentum pártoskodástól túlfűtött, és minden ténybeli alapot nélkülöz. „Eltelt egy év a legutóbbi vita óta, eltelt két év az új alaptörvény elfogadása óta, eltelt lassan három év a médiatörvény elfogadása óta konkrét jogsérelmekről azóta sem esett szó.

Azt mondják, hogy vannak, akik félelemben élnek, hogy valami elvonatkoztatott, távoli veszélyt éreznek bizonyos jogállami garanciák tekintetében" - utalt Rétvári a sajtószabadsággal vagy az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos kifogásokra. "Ez sem az előző vitákban, sem most nem történt meg. Már egy éve is azt mondták, hogy majd jönnek a veszélyek, de nem jöttek, ezért ez a jelentés csak egy politikai lózunggyűjtemény” – fogalmazott a politikus.

Alig van már vita az EU és Magyarország között

Rétvári szerint a jelentés nem csak erősen megkérdőjelezhető, de megkésett is, hiszen a komoly vitás kérdéseket szinte már kivétel nélkül lezárták. „Mindenhol – így az ügyáthelyezések kérdésében, a túlzottdeficit-eljárás kérdésében is – lezárultak az Európai Unió és Magyarország közötti eljárások és nézeteltérések. Egyedül a kampányhirdetésekkel kapcsolatban vannak még függőben kérdések. Mi azt a rendszert vezettük be, ami Angliában, Franciaországban és Spanyolországban is működik, hogy a pártok egyenlő felületet kapnak ingyenesen a közmédiában és itt tudják bemutatni a programjukat. Ezt támadja még az EU, de másik 11 tagállamban ugyanilyen szabályozás van érvényben, ezért úgy érzem, hogy a támadás elég gyenge lábakon áll - hangsúlyozta Rétvári.

Ezen túlmenően csak szakmai részletkérdésekben vannak viták, mint például az adatvédelmi hatóság jogállása, vezetőinek kinevezése, de ezek nem nagy, átfogó kérdések” – mondta az államtitkár.

Rui Tavares ajánlásaival vaktában lövöldözik

"A jelentés ajánlásai vagy nem igazak, vagy érvényüket vesztették, vagy politikailag értelmetlenek" – mondta Rétvári, példaként pedig az Alkotmánybíróság (AB) helyzetét kifogásoló részt hozta fel. „A Tavares-jelentés említette az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozottságát, hiszen már nem fordulhat bárki bármilyen ügyben az AB-hez, csak konkrét jogsérelem esetén a sérelmet szenvedett fél. Az igazság az, hogy ezt a változtatást az AB írásban kérte, az erről szóló vitában pedig maga az AB elnöke is megismételte a kérést, amely egyébként számos uniós ország szabályozásával megegyező irányba mutat. Ezek után Tavares leírja, hogy korlátozásra került az AB jogköre, miközben pont az AB kérte, hogy annak érdekében, hogy tényleg a lényegi ügyekkel tudjon foglalkozni és ne „spameljék” a postaládáját, történjen változtatás. Most többek között ezt hányták Magyarország szemére Brüsszelben és Strasbourgban.

Éppen ezért kritikával kell tekinteni a Tavares-jelentés ajánlásaira, hiszen egy részük – például az AB-re vonatkozó – éppen a valósággal ellentétes képet fest, más kérdések esetében – ilyen az ügyáthelyezés – már el is fogadta a parlament a módosító javaslatokat, mire a jelentés átment Brüsszelben, tehát többnyire vaktában lövöldözik. Az ajánlások harmadik része egyértelműen politikai, egy baloldali szemléletvilágot kér számon egy jobboldali kormánytól, ezek így tulajdonképpen értelmetlenek".

"Magyarországon maga a jogállamiság köszöni szépen, jól van, az intézményrendszerek működnek. Igaz, hogy a kormány nem baloldali, hanem jobboldali, de ezt mindenkinek, aki demokratikus elvekben hisz, el kell fogadnia, és azért, mert nem az ő világnézete szerint zajlik a kormányzás, attól még a jogállamiságot nem lehet kétségbe vonni” – mondta Rétvári Bence.

(hirado.hu)