Folytatódik a rezsicsökkentés

2013. augusztus 29. csütörtök, 09:58

fonagy_janosA Fónagy János vezette munkacsoport gőzerővel dolgozik a részletek kimunkálásán, az államtitkár tervei szerint két-három héten belül a konkrét kormánydöntés is megszülethet az ügyben. A rezsicsökkentésen dolgozóknak azonban nem az az egyedüli feladatuk, hogy a hatósági árak mérséklését előkészítsék. Sokat lehet ugyanis spórolni az energiafelhasználás és a szolgáltatások hatékonyságának a növelésével. A rezsicsökkentés tehát sokkal komplexebb folyamat, mint elsőre tűnik. Erről kérdezte Törőcsik Zsolt Fónagy Jánost, a fejlesztési tárca államtitkárát a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában.

 

Többet spórolhattunk a nyáron

Ragadós a példa

Magyarország után Lengyelország is a rezsicsökkentés mellett tette le a voksát. A lengyel energiahivatal 3,9-4,6 százalékkal csökkentette a lakossági áram hatósági árát július elején. Az áramszolgáltatók a kezdetben javasolt változatlan árszint helyett belátták, hogy érvekkel alátámasztható az árcsökkentés szükségessége. Romániában is csökkenhet az áram ára, miután az Európai Bizottság engedélyezte egyes zöld tanúsítványok kifizetésének elhalasztását a megújuló energiát termelők számára, így tíz százalékkal csökkenhet az áramszámla.

Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, ez egy átlagos családnak évente mintegy 95-100 ezer forintos megtakarítást eredményez. A víz- és csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás, a szippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díján lehetett érzékelni a mérséklődést, azonban a díjcsökkenések különböző mértékűek voltak az ország egyes részein.

Csökkenéssel kezdődött az év

Január 1-jétől tíz százalékkal csökkent a lakossági gáz és áram ára. Mindez 3,8 millió otthont érint, mégpedig egyformán. A családok megtakarítása éves szinten százezer forintos nagyságrendű lehet – közölte korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Hozzátette, hogy az árcsökkentés nyilvánvalóan főképp a kereskedőket – amelyek kivétel nélkül nyugati multinacionális vállalatok – fogja hátrányosan érinteni.

MNO

"Igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak"

2013. augusztus 28. szerda, 13:13

wittnerA kormány tavalyi rendelkezésének megfelelően az idén 50 százalékkal emelkedett a kommunizmus áldozatainak nyugdíja és sor került arra, hogy „felülvizsgálják azokat a pénzeket, amiket az előző rendszer működtetői kaptak meg jutalomból - jelentette ki Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, csepel díszpolgára (a szerk.) szerdán, a budapesti Terror Háza Múzeumban. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három évben mind szimbolikusan, mind anyagilag megmutatkozott a kormány megbecsülése a kommunista időszak idején a szabadságért küzdő és akár az életüket is áldozó emberek irányában.

Wittner Mária arról beszélt, kevesen tudják, hogy a börtönben „nagyon kemény munkát végeztek az elítéltek, ráadásul fillérekért, ugyanakkor, amikor elérkezett a nyugdíjba menetel időszaka, ezeket az éveket nem számolták bele a nyugdíjukba, sőt a börtön előtt ledolgozott éveket sem”. Ha valaki letöltötte az öt évet, elölről kezdhette építeni a nyugdíját – fogalmazott a kormánypárti politikus.

A képviselő elmondta, 1991-ben, az Antall-kormány rendelkezéseinek értelmében az elítéltek nyugdíját a letöltött börtönévek után egy meghatározott összeggel egészítették ki. Ez az első évre vonatkozóan 500 forint volt, a második, harmadik, negyedik, ötödik évre vonatkozóan 300 forint, azt követően minden további évre pedig 250 forint pluszt jelentett. Wittner Mária kifejtette, 1987-ben, amikor gerincbetegsége miatt leszázalékolták, családi pótlékkal együtt 2800 forint volt a nyugdíja. Hozzátette, amikor eljött a rendszerváltás időszaka és megszüntették a Munkásőrséget, a szervezetben szolgálatot teljesítők 45 éves korukban elmehettek nyugdíjba, 30.000 forint kiegészítéssel.

wittner2Wittner Mária úgy folytatta, a kommunizmus áldozatainak nyugdíja egészen 2008-ig folyamatosan emelkedett, amíg a Gyurcsány-kormány meg nem vonta tőlük a támogatást. „Innentől kezdve stagnál az áldozatok nyugdíja” – jegyezte meg a fideszes képviselő. Úgy fogalmazott, miután a jelenlegi kabinet 2010-ben „egy lepusztult országot vett át”, megértették, hogy nem az lesz az első lépés, amit meg fog lépni kormány, hogy a kommunizmus áldozatainak nyugdíját kompenzálja, hiszen - mint mondta – „óriási adósság szakadt az ország nyakába” .

Wittner Mária az előző gondolathoz kapcsolódóan hozzátette, a kormány tavalyi rendelkezésének megfelelően az idén 50 százalékkal emelkedett az áldozatok nyugdíja, „valamennyire kompenzálva az elmúlt éveket” és sor került arra, hogy „felülvizsgálják azokat a pénzeket, amiket az előző rendszer működtetői kaptak meg jutalomból”.

A fideszes képviselő úgy fogalmazott, „talán most érkezett el az idő, hogy valóban egy valamire való rendszerváltás lesz, és végül a kommunizmus áldozatai is megkapják azt, ami a megélhetésükhöz szükséges”. Itt van az az idő, amikor igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak”. Eddig az történt, hogy az áldozatok sokkal rosszabbul éltek, mint azok, akik működtetői voltak a kommunista rendszernek – tette hozzá Wittner Mária, aki úgy fogalmazott, "meg kell köszönnünk a kormánynak azt, hogy legalább életük legvégső szakaszában a kommunizmus áldozatai talán egy emberibb életformát tudnak élni."

A kormánypárti képviselő felidézte, amikor a Horn-kormány 1994-ben tárgyalt az 56-os szervezetekkel, akkor ő megjegyezte, hogy „nemcsak az 56-osok nyugdíjáról van szó, hanem az egész nyugdíjas társadalomról”. Kétszer építették fel az emberek a romokból az országot. Morálisan joguk van egy tisztességes megélhetést biztosító nyugdíjhoz öregkorukra. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb el fog következni az az időszak, amikor már a normál nyugdíjasoknak is eléri azt a szintet a nyugdíjuk, amiből tisztességgel meg fognak tudni élni – zárta szavait Wittner Mária.

Rétvári: Megmutatkozott a kormány megbecsülése

Rétvári Bence arról beszélt, a rendszerváltáskor az elnyomók és az áldozatok számára megítélt juttatások között „óriási volt a különbség”. Óriási többletjuttatásai, előjogai, nyugdíjai voltak az előző, kommunista rendszer működtetőinek. Ez a kormányzat éppen ezért, amint gazdasági lehetőségei engedték, igyekezett ezen valamelyest csökkenteni – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Az államtitkár felidézte, 2008. november 1-jén növelték utoljára a kommunizmus idején meghurcoltak nyugdíjkiegészítését, amit a Gyurcsány-kormány utolsó éve és a Bajnai-kormány „befagyasztott”. Ezt - mint mondta – a mostani kormányzat több lépcsőben orvosolta. Rétvári Bence kifejtette, első lépésben megemelték a különböző, tartós szabadságvesztés esetén járó nyugdíjkiegészítéseket; 50 százalékkal az idén, és jövőre további 50 százalékkal. Hozzátette, ezeket a juttatásokat igyekeztek visszamenőleg kifizetni, így az állam 2013-ban összesen 2.5 milliárd, jövőre pedig 3.5 milliárd plusz forrást juttat az áldozatoknak.

Rétvári Bence úgy folytatta, arra törekedtek, hogy a politikai rehabilitáltak szélesebb körében is minél nagyobb emeléseket tudjanak végrehajtani, „ugyanis ez volt az a kör, ahol az előző években elmaradtak a nyugdíjemelések”. A 45 és 63 között elítéltek, az 56-os forradalom után elítéltek és a személyes szabadságuktól megfosztottak esetében a minimális napi tételeket 16.2 százalékkal emeltük aszerint, mintha az előző években is a normál nyugdíjemelkedés mértékében emelték volna. Ez összesen 1.5 milliárd forint pluszjuttatást jelent az idén – mondta az államtitkár.

Rétvári Bence kitért rá, a kormány felállított egy ötfős szakértői bizottságot, amely felülvizsgálta a különböző kitüntetések alapján járó kommunista nyugdíjpótlékok ügyét; elkészítette azok listáját, akik nem valódi érdemük, hanem párthűségük, vagy vezetői tevékenységük miatt, az 56-os forradalom leverésében végzett tevékenység, vagy titkosszolgálati tevékenység alapján kapták a nyugdíjkiegészítéseket. Ezen emberek esetében augusztus 1-jétől nem folyósítjuk ezt a pótlékot, ugyanakkor jogorvoslati lehetőséget biztosítottunk mindenkinek - mondta Rétvári.
fidesz.hu
Az elmúlt három évben mind szimbolikusan, mind anyagilag megmutatkozott a kormány megbecsülése a kommunista időszak idején a szabadságért küzdő és akár az életüket is áldozó emberek irányában. Amit az előző, Gyurcsány-Bajnai kormányban nem adtak meg ezeknek az embereknek, igyekeztünk részben pótolni – zárta szavait Rétvári Bence.

(fidesz.hu)

n-szÚjabb rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal arra kapott a nyáron felkérést, hogy dolgozzanak ki egy tervet, amely alapján a fűtési szezon előtt újabb 10 százalékkal csökkenhet a gáz, a villany és a távhő ára – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a szolgáltatók végre is fogják ezt hajtani. „Az első rezsicsökkentés alkalmával erős ellenállásba ütköztünk, ennek az lett a következménye, hogy az intézkedést a Parlamentben és az utcán is meg kellett védeni, mostanra pedig több mint 2,5 millió támogatója van, ez elég egyértelmű helyzetet eredményez” – tette hozzá.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a szolgáltatások tulajdonosai gond nélkül „le tudják nyelni” az újabb rezsicsökkentést. "A magyar családok érdekeit kell figyelembe vennünk, akik tisztességes, biztonságos és megfizethető szolgáltatást szeretnének" – hangsúlyozta, megjegyezve: mivel közszolgáltatásokról van szó, a szektort nonprofit jellegűvé kell alakítani.

„Ezt a közösségi tulajdont 1995-96-ban a Horn-kormány teljes egészében privatizálta. Azóta a szolgáltatók eddig mintegy 1096 milliárd forintot vittek ki az országból, ez Csepel 90 éves költségvetése” – mutatott rá a politikus. Európában a legmagasabb rezsit a magyarok fizették, ez pedig „fenntarthatatlan, és nem is fogjuk engedni” – jelentette ki.

A műsorban a hulladékgazdálkodásról is szó esett. Mint elhangzott: a hulladékgazdálkodó cégek jelentős része nem szeretné, ha az önkormányzat is tulajdonos lenne a vállalatokban. Németh Szilárd erre reagálva kifejtette: „Magyarországon jogállam van, a parlament hozott egy döntést, ennek törvény a neve, amit be kell tartani. A közösségi tulajdon azt feltételezi, hogy ezt az egész szolgáltatási szektort nonprofit jellegűvé lehet alakítani, és azok a döntések, amelyek a közszolgáltatási szektort jellemzik, ne a szolgáltatók érdekeit nézzék kizárólag, hanem a magyar családokét” – mondta Németh Szilárd a Ma reggelben.

Híradó.hu

Kover294_4_157579_20130828081952_195013A legfontosabb kelet-közép-európai sorskérdések összeköthetik a térség népeit: ezek közül a demográfiai helyzet alakulása és a Nyugat-Európából kiinduló agyelszívás közös elszenvedése ösztönözhetne az összefogásra - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Szentendrén.

Kövér László a Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei főiskolás táborban tartott előadásán arra hívta fel a figyelmet: "észre kell venni, hogy mi egy egység vagyunk ebben a térségben, közös történelmünk által megvert népek, és ezen kihívásokkal csak úgy tudunk szembenézni, ha figyelembe vesszük, hogy gondjaink és érdekeink is azonosak".

A rendezvényen az Országgyűlés elnöke a nemzetpolitika kérdéseiről beszélt, hangsúlyozva, hogy az összmagyarság életében kiemelt szerepe van a határon túli magyarságnak.

Megjegyezte, hogy az elmúlt három évben az indokoltnál kevesebb figyelem juthatott a határon túli magyarokra, mert az unióval folytatott csatározások emésztették fel a politikusok energiáinak nagyobbik részét.

A jövőre nézve azonban biztatónak nevezte, hogy a környező országoknak a magyarországihoz hasonló nemzeti sorskérdésekkel kell szembenézniük, ami az ellenségkeresés helyett az összefogásra ösztönözhet.

(MTI-fidesz.hu)

Riasztást adtak ki: itt szakadhat le az ég

2013. augusztus 28. szerda, 08:34

watz20130828_0635Első fokú riasztást adott ki a várható heves zivatarok miatt több nyugat-magyarországi térségre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Előrejelzésük szerint szerdán eleinte a Dunántúl nyugati felében, napközben főként a Dunántúlon és a déli országrészben, estétől pedig a Tiszántúl északi részén is több alkalommal számíthatunk intenzív záporokra, zivatarokra.

 

Ismétlődő záporokból, zivatarokból helyenként jelentősebb, lokálisan akár 30-40 mm-t meghaladó csapadék is hullhat, és főként a Dunántúlon helyenként 50 mm felett lehet a csapadékösszeg. Zivatart 50-60 km/h feletti széllökés is kísérhet.

Az ország nyugati, déli, délkeleti részein kis valószínűséggel egy-egy intenzív zivatar is kialakulhat jégesővel (1-2 cm-es átmérővel) és 70-80 km/h feletti széllökéssel.

Híradó.hu

Emlékezés a II. világháború áldozataira

2013. augusztus 27. kedd, 12:04

Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a 2013. szeptember 2-án, hétfőn a II. Világháború Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartandó megemlékezésre és koszorúzásra.

  • Időpont: 2013. szeptember 2., 8.00 óra
  • Helyszín: 1211 Budapest, Szent Imre tér, II. világháborús emlékmű

Véradás a polgármesteri hivatalban

2013. augusztus 27. kedd, 10:32

Kedves csepeliek!


2013. augusztus 30-án, pénteken 14.00 és 18.00 óra között véradás lesz a polgármesteri hivatal nagytanácstermében (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.)


Várjuk Önöket!

ttorlasz-Medve-tHárom köbméternyi építési hulladékot tettek le Csepelen a Királyerdőben, a Medve út közepére. A döntően földből és homokból, részben cserépdarabokból álló úttorlaszba a hétfői zivatar által okozott kárfelmérés során botlottak bele, elviteléről a Csepeli Városgazda Zrt. dolgozói kedden reggel kilenc óra tájban már gondoskodtak. Mivel ezen a helyszínen korábban már volt hasonló eset, elképzelhető, hogy a törmeléket kimondottan a közlekedés megakadályozására tették ki – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

Több tízmillió forintos lehet az a kár, amely a hétfői, özönvíz-szerű esőzés után maradt Csepelen. Ennek felmérése már a tegnapi napon megkezdődött, és ez folytatódott Németh Szilárd polgármester vezetésével kedden kora reggel a Királyerdőben is, ahol a Medve úton megdöbbenve tapasztalták, hogy körülbelül három köbméternyi építési hulladék, döntő részében föld és homok állja el az útjukat. Mivel az úttorlasz a tűzoltóság és a mentők bejutását is akadályozta volna, elvitelét a Csepeli Városgazda munkatársai azonnal megkezdték. A megdöbbentő eset az zivatar miatti kárenyhítést is gátolta.

A Csepel.info önkormányzati forrásból úgy értesült, hogy ezen a helyen korábban már volt egy hasonló eset: akkor öt köbméternyi építési hulladékot raktak le ismeretlenek ugyanerre a helyre. Éppen ezért elképzelhető, hogy szándékos, és a közlekedés megakadályozását célzó tevékenységről van szó: valaki – vélhetően az utcából – azt szeretné elérni, hogy ott ne közlekedhessenek, az út zsákutca legyen. Ez azonban a mentők és tűzoltók munkáját is akadályozhatja, méghozzá tragikus következményekkel: a csepeli Királyerdőben ugyanis idegenek GPS vagy térkép nélkül nehezen tudnak eligazodni, és ez vészhelyzetben akár emberek halálához is vezethet. A látszólag primitív és önző úttorlasz tehát sokkal veszélyesebb, mint amilyennek első pillanatra látszik. Éppen ezért úgy tudjuk, hogy az ügyben rendőrségi feljelentést is tesznek.

Az építési hulladékot a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársai kilenc óra körül már elszállították, az eset azonban hátráltatta a nagy esőzés miatti kárenyhítést, és az útkarbantartásokat is.

Csepel.info

Gyerekek jártak a polgármesteri hivatalban

2013. augusztus 27. kedd, 08:41

testuleti5Csepelen dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők gyermekeinek szervezett a nyári szünidő első és utolsó két hetében napközis tábort a Nagy Imre Általános Művelődési Központ. Ennek keretében augusztus 26-án kilencen – két felnőtt kíséretével – látogattak el a polgármesteri hivatalba, ahol a nagytanácsteremben képviselő-testületi ülést játszottak.

A csemeték szemmel láthatóan élvezték a felnőttek munkáját, még ha nem is olyan egetverően fontos kérdésekben nyomogatták a szavazógombot, mint a szennyvízhálózat megépítése vagy a város-rehabilitációs programok támogatása. A gyermek képviselőjelöltek számos napirendi pontban döntöttek. Megszavazták az iskolarádió folyamatos működését, jobb hangminőségű csengő felszerelését, javaslatot tettek az iskolai büfében az egészséges ételek árusítására.

testuletiA játszósdis testületi ülésen részt vett Varga Norman, a csepeli önkormányzat ifjúsági referense, aki a szeptembertől induló Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat bekapcsolódásába és az ősszel rendezendő Csepeli Ifjúsági Fesztiválra hívta meg az ideiglenes látogatókat.

Ábel Attila alpolgármester is üdvözölte a gyerekeket, akitől kérdezhettek is az önkormányzatot érintő ügyekben.

Az apróságokat Kitzinger Adrienn, az önkormányzat sajtóreferense körbevezette az épületben, majd tollat, kitűzőt, karkötőt és hűtőmágnest kaptak ajándékba.

A kicsik búcsúzóul egy táblán hagytak üzenetet a polgármester úrnak.

testuleti2testuleti4testuleti3Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta, Kitzinger Adrienntabla_003fot

Sska-utcaCsepelen több tucat utcát és házat öntött el az eső a hétfő délutáni felhőszakadás után. A kerület polgármestere szerint a csatornázással lehet probléma, mert a lakásokba nem az utcáról, hanem a fürdőszobákból tört fel a víz.

A pincék is beáztak, a másfél méter magasan álló vizet folyamatosan szivattyúzzák az ingatlanokból. Németh Szilárd már kezdeményezte a tárgyalásokat a csatornázási művekkel. Az elsődleges felmérések alapján több tíz milliósra becsüli a kárt.

„A jelenlegi károkat több tízmillió forintra tudjuk így elsőre megbecsülni – közölte Németh Szilárd. – Én úgy láttam, az a tapasztalat, 16 utcát jártam végig, hogy a csatorna mondta fel a szolgálatot, buzgárként jött fel az óriási csapadék mennyiség a csatornából” – mondta a Hír Televíziónak Csepel polgármestere.

A Németh Szilárddal készült teljes interjú itt tekinthető meg.

fotó: Csepel.info - olvasóktól

MNO

További fotók az önkormányzat Facebook oldalán (https://www.facebook.com/csepelXXI) és a Csepel.info cikkében az alábbi linken: http://csepel.info/?p=28647

Galéria: https://www.facebook.com/csepelinfo.hirblog?fref=ts