Kedves csepeliek!
A TeSzedd! 2013-ban már harmadik alkalommal megrendezése kerülő, külföldi minta alapján szerveződő önkéntes akció. Célja, hogy összefogja azokat a lakosokat, aki tenni szeretnének azért, hogy tisztább környezetben éljünk, ezért egy napot arra szánnak, hogy megtisztítják lakóhelyüket és környékét a gazdátlan szemétkupacoktól.
Az akcióban kerületünk is részt vesz, tartsanak velünk!
Időpont: 2013. szeptember 14., 10.00 óra
Helyszín: Szent Imre tér
Fiaink s leányunk az egyik legjobb budai gimnázium tanulói. Magam is ott végeztem, „legendás” osztályunk volt minekünk, és én szerelmes voltam abba a gimnáziumba. Ezért adtuk oda a gyerekeket is – és repes a szívem az örömtől, mivel ők is imádják a „Szilágyit”.
Kevés tanár maradt már az én időmből – de azért még akad. Egyikükkel beszéltem a minap, ömlött belőle a panasz. Mert elvettek minden pótlékot és egyéb pluszpénzt. Így most ő a béremeléssel együtt pontosan annyit visz haza, mint béremelés előtt (213 ezer forintot), miközben a kötelező óraszáma és sok egyéb elfoglaltsága jelentősen megnőtt. Például: mivel nyolcosztályos gimnáziumról van szó, így „kisiskolások” is járnak oda, akiknek délután négy óráig biztosítani kell a felügyeletet és az elfoglaltságot. Ez olyan túlóra, amit eddig is elláttak, ha szükség volt rá, de túlórapénzért, ami megszűnt. Most tehát ingyen van bent délután. Ugyanakkor számos kedvezményt, ami az általános iskolai tanároknak jár, nem kapnak meg, arra való hivatkozással, hogy ők gimnázium.
Ez így nincs jól. Amúgy, ha belegondolok, hogy ez a tanárnő lassan negyven éve van a pályán, és 213 ezer forint a jövedelme, sírni tudnék. Ez annyira megalázó, olyan szánalmasan és ostobán és riasztóan kevés, hogy az elmondhatatlan. Ennél már csak az orvosok jövedelme megalázóbb, szánalmasabb és riasztóbb. És erről nem (sem) ez a kormány tehet. Ezt azért jó, ha leszögezzük.
Amikor mondtam egykor volt tanárnőmnek, hogy de jövőre tíz százalékkal ismét nő a fizetése, és ez így lesz 2017-ig minden esztendőben, csak annyit felelt rezignáltan, hogy „persze, hiszem, ha már megkaptuk”.
Megértem a bizalmatlanságát is. Hiszen negyven éve van a pályán, éppen negyven éve verik át és alázzák meg. De a kormány törvénybe iktatta mindezt, vagyis úgy sejtem, meglesz az a béremelés négy éven át. És akkor 2017-ben lesz az én szerelmetes tanárnőmnek negyvenöt év tanítás után 300 ezer forint fizetése. Ami még mindig szánalmas és ostoba és riasztó – de ennyi van. Mert azok, akik amúgy most fennhangon követelik a több pénzt a tanároknak és az orvosoknak, ugyanilyen fennhangon szokták követelni, hogy legyünk jóban az IMF-fel, és vessünk véget a gazdasági szabadságharcnak. De ez most mellékes. Az a lényeg, hogy a tanároknak meg kell kapniuk a megígért béremelést, és ezzel párhuzamosan el kell törölni az őket sújtó felesleges adminisztratív terheket és kötelességeket.
Nem elég csak elmondani, hogy mit jelentenek a tanárok a társadalom számára. Vissza kell állítani azt a társadalmi státusukat, amit utoljára Horthy és kultuszminisztere, Klebelsberg Kuno volt képes megteremteni. Tessék Móra Ferencet olvasni, vagy Kosztolányi Aranysárkányát, ha tudni akarják, mit jelentett Magyarországon tanárnak lenni a húszas években.
Most nem azt jelenti. Hanem kiszolgáltatottságot és megaláztatást. Ezért aztán nagyon helyes a lehetőségekhez mért béremelés, hozzátéve, hogy egy negyven éve a pályán lévő tanárnak éppen négyszer ennyi pénzt kellene keresnie. Majd talán eljutunk oda is egyszer, legalább törekedjünk erre. S mondom még egyszer: a felesleges terheket és a megalázó procedúrákat vegyük le tanáraink válláról. Pontosan ez a mi felelősségünk. Ezzel együtt pedig mondjuk ki azt is, hogy az ellenzék által felkorbácsolt hisztéria igazi, tőrőlmetszett gazemberség. Mert az általános iskolás gyerekek délutánig iskolában tartása pontosan a leginkább hátrányos helyzetű gyerekek elemi érdeke. Azoké, akiknek egyszerűen tragédia az otthoni környezet. Nem lehet egyszerre arról pofázni, hogy ki kell szakítani a cigány gyerekeket elviselhetetlen környezetükből, és arról, hogy a délután négyig kötelező iskola maga a börtön, a szabadság és a demokrácia halála. Nem lehet, mert ez hazugság és aljasság. Azoknak a gyerekeknek egyetlen esélye az iskola, méghozzá akkor, ha idejük döntő többségét ott töltik. Akiknek pedig mindez nem fontos, mert normális körülmények között élhetnek, és van elfoglaltságuk délutánra, nem kell négyig iskolában lenniük. Szüleik megírják a kikérőt, és kész. Ez tényleg olyan megerőltető, elvtársak?
S említsük meg itt az iskolarendőröket is, mert ez ügyben a kretének kéjesen őrjöngnek, hogy most akkor mi lesz a szabadsággal, meg az iskola ezentúl börtön stb. Nem, elvtársak! Az iskola akkor és attól börtön, ha egyes tanulók (akiknek jót tett volna, ha mindig bent lettek volna négyig a suliban!) terrorizálják, megverik, kifosztják, zsarolják és meglopják társaikat. És ők vagy a kedves szüleik megverik a tanárokat is, ha éppen úgy alakul. És ez ellen nem tehet senki semmit, mert liberális gazemberek beteg fejében úgy áll össze a világ, ahogy összeáll. Szóval legyen csak rendőr az iskolában, és legyen ott négyig, akinek ott kell lenni. A kormány viszont biztosítsa ehhez a feltételeket. Méghozzá feltétel nélkül és azonnal.
Magyar Hírlap - Bayer ZsoltKedves csepeliek!
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar tisztelettel meghívja Önöket az I. Csepeli Fúvószenekari Találkozóra.
Részt vevő zenekarok:
ETÜD Fúvószenekar (Budapest, 18. kerület), Keil Ernő Fúvószenei Egyesület (Budapest, 13. kerület), Kunszentmártoni Fúvószenekar, Pesterzsébeti Lajtha László AMI Ifjúsági Fúvószenekar, Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskola Fúvószenekara, Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar
Közreműködnek az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest diákjai
Program:
10.00 órától térzenék a kerület következő helyszínein: Görgey Artúr tér (Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete előtt), Karácsony Sándor utca (mindkét végén), Piac (Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete mögött), Csepel Plaza (Parkoló), Teller Ede-Károly Gáspár-II. Rákóczi Ferenc utak által határolt terület
11:00 órától összevont zenekari koncert, majd a részt vevő zenekarok koncertjei a Teller Ede-Károly Gáspár-II. Rákóczi Ferenc utak által határolt területen található Sörkertben felállított színpadon
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A fa és a szén hatósági árassá tételét is vizsgálják a kormánypártok a szénnel, illetve fával tüzelő háztartások rezsiköltségeinek csökkentése érdekében – ezt a rezsicsökkentést felügyelő munkacsoport vezetője mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Németh Szilárd kilátásba helyezte azt is, hogy január elsejével újabb 10 százalékkal csökkenhet a palackos gáz ára is. „Felhatalmazott arra is a Fidesz-frakció, hogy vizsgáljam meg: a fa- és a széntüzelésű háztartásoknál hogyan lehetne rezsicsökkentést elérni, hogyan lehetne a ma szabadáras terméket akár hatósági árassá tenni. És még egy körben szeretnénk megvizsgálni, hogy január 1-jétől a palackos gáznál is egy újabb 10 százalékos csökkentést el tudjunk érni” – mondta Németh Szilárd.
(mno.hu)
A bankok erkölcsi kötelességének tartja a miniszterelnök, hogy önként módosítsák a devizahitel-szerződéseket az ügyfelek javára.
Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, emlékeztetve, hogy a Fidesz-KDNP a visegrádi frakcióülésén arra szólította fel a bankokat: november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseken pedig változtassanak az ügyfelek javára.
Ha otthon maradnak a szavazóink, úgy járunk, mint 2002-ben
A miniszterelnök szerint nem szabad eleve lefutottnak tekinteni a jövő évi választást, különösen nem a Fidesz támogatóinak, mert akkor úgy jár a jelenlegi kormányoldal, mint 2002-ben. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, úgy fogalmazva a választás előtti politikai versengésről, hogy "a ringben bármi megtörténhet".
Ha a kormánypártok szavazói eleve lefutottnak tekintik a választást, és otthon maradnak, "úgy járunk, mint 2002-ben, és megint jön az a nyolc cudar év, amit elszenvedtünk 2002 és 2010 között" - mondta a pártelnök-miniszterelnök, aki ezért mindenkit arra kért - különösen azokat, akik támogatják az elmúlt három év változásait -, hogy álljon ki Magyarország mellett.
Szólt arról is, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig "még előttünk van".
(MTI-fidesz.hu)
A budapesti Farkasréti Temetőben szeptember 23-án 14.15-kor búcsúztatják el a 80 éves korában elhunyt Csernai Pált, a Csepeli Vasas egykori labdarúgóját, a Bayern Münchennel két német bajnoki címet szerzett világhírű magyar edzőt.A kétszeres magyar válogatott labdarúgót Sepp Blatter is gyászolja – írta az mlsz.hu. A FIFA elnöke levélben fejezte ki együttérzését a magyar labdarúgó-társadalom, valamint Csernai Pál családja, barátai felé.
A római katolikus temetési szertartás a Makovecz ravatalozó teremben kezdődik.
Légrádi G.
Forrás: Nemzeti Sport Online
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
A DOMINÓ Alternatív Ifjúsági Klub és Tanoda szeptemberben is várja a lelkes, tanulni és szórakozni (szórakozva tanulni és tanulva szórakozni) vágyó fiatalokat!
A változatos programok térítésmentesek és folyamatosan várják a csatlakozni vágyó fiatalokat!
A szeptemberi programfüzet letölthető ide kattintva.
További információ a Kompánia Alapítvány elérhetőségein kérhető:
DOMINÓ Alternatív Ifjúsági Klub és Tanoda:
Személyesen: 1211 Budapest, Kossuth L. u. 22.
Telefonon: 06-1/299-0471
E-mailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Projekt honlap: http://www.csepelkapuja.hu
11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára, a bankokat arra szólítják fel, november 1-jéig javítsák a devizahitelek hibáit, kiszélesítik a családi adókedvezményt - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője.
11,1 százalék
A fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén. Rogán Antal azt mondta, az újabb rezsicsökkentés vagy október 15-én, vagy november 1-jén lép hatályba. A 11,1 százalékos mértéket azzal magyarázta, hogy így csökkenhet a tavaly decemberi árakhoz képest az áram, a gáz és a távhő ára összesen 20 százalékkal idén decemberre. Idén január 1-jével egyébként 10 százalékkal csökkent az említett három közszolgáltatás ára.
Kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt
A sajtótájékoztatón Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról a döntésről számolt be, amely szerint kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, így azt a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni, segítve ezzel a kisjövedelmű, gyermekes családokat.
Szavai szerint mindez körülbelül 260 ezer családnak könnyíti majd meg a helyzetét, és ezzel összesen mintegy 50 milliárd forint marad a családok zsebében.
Harrach Péter emellett arról is szólt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is támogatja a családi csődvédelem intézményét, amelyről jelenleg zajlik a tárcák közötti egyeztetés.
Rogán Antal az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy a családi adókedvezményt január 1-jével biztosan kiterjesztik, segítve ezzel az alacsony keresetű családokat. A KDNP javaslata azért jó, mert 260 ezer családnak többletjövedelemmel jár együtt, 110 ezer család esetében pedig "a bruttó jövedelem gyakorlatilag nettóvá válik" - mutatott rá.
Gyed extra
Azt is közölte, hogy az úgynevezett gyed extra bevezetése is szóba került a tanácskozáson, ahol a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy dolgozza ki a részletes szabályokat, és a költségvetéssel együtt "hozza vissza" a témát a parlament elé. A garanciális elemeket még ki kell dolgozni - hangsúlyozta. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését segítené, lehetővé válna ugyanis, hogy ha a gyed lejárta előtt akarnak munkába állni, akkor akár egy év alatt megkaphassák azt a teljes támogatást, amely a gyed keretében járna - ismertette korábban a frakcióvezető.
A bankok javítsák ki a devizahitelek hibáit
A Fidesz-KDNP arra szólítja fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseket pedig módosítsák az ügyfelek javára - közölte Rogán Antal. A Fidesz a devizahitelek kialakulásáért és elterjedéséért a bankokat tartja felelősnek, ez egy hibás termék, amelynek létrehozásakor "becsapták az embereket, mert nem árulták el a valódi kockázatokat" - nyomatékosította Rogán Antal.
Szerinte alapvetően úgy kell igazságot szolgáltatni a devizahiteleseknek, hogy annak terheit a bankoknak kell viselniük, és elsősorban az ő feladatuk, hogy "a devizahitelesek számára helyreállítsák azt a helyzetet, amit ők a maguk részéről várható kockázatként mérlegelhettek abban az időszakban, amikor a hiteleket felvették".
Kijelentette: ha a pénzintézetek november 1-jéig nem javítják ki a devizakölcsönök hibáit, és nem módosítják a szerződéseket az ügyfelek javára, arra az esetre a kormánypárti frakció felhatalmazta a kabinetet, hogy megoldási javaslatát - akár a bankok kárára - terjessze be a parlament elé, amely még idén dönteni fog róla.
Forintosítást jelentene
Újságírói kérdésre válaszolva a frakcióvezető azt is megfogalmazta, hogy ha a bankok november 1-jéig nem módosítják a devizahitel-szerződéseket, a várható parlamenti döntés iránya "elég egyértelmű", ugyanis a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetését fogják célul tűzni, "és ezeknek gyakorlatilag a forintosítását végrehajtani". A szakminisztérium javaslata már nagyjából összeállt, de a tárca bármikor készen áll szakmai konzultációra - jegyezte meg.
A politikus hangsúlyozta ugyanakkor azt is, az nem indokolt, hogy a devizahitelesek jobban járjanak annál, mintha ugyanabban az időszakban forintban adósodtak volna el.
Egyeztetést várnak
Szintén kérdésre Rogán Antal azt mondta, most azt várják a pénzintézetektől, hogy üljenek le a devizahitelesek képviselőivel, egyezzenek meg velük, és ha ez nem történik meg, "belép" az állam. Azt is hozzátette, hogy szerinte nem fenyegeti veszély a bankrendszert.
A frakcióvezető tájékoztatása szerint ma Magyarországon körülbelül 510 ezer olyan devizahitel van, amelynek esetében a lakás veszélyben forog. Bár a végtörlesztéssel, az árfolyamrögzítéssel és az eszközkezelővel már eddig is segítettek mintegy 360 ezer családnak, azonban azokat is támogatni kell, akik ma még "a devizahitelek régi terheit nyögik" - mondta.
Személyi kérdésekről nem volt szó
Csütörtöki tájékoztatóján végül kijelentette, hogy a visegrádi frakcióülésen személyi kérdésekről nem volt szó. A politikus ezzel kommentálta a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhíreket, amelyeket egyébként találgatásoknak minősített. Jelezte, hogy ez a téma nem a frakció, hanem az elnökség asztalára tartozik.
Rogán Antal a sajtótájékoztató végén közölte, a frakcióülést délután folytatják, egy áramszünet után, amely - mint fogalmazott - "szinte kísértetiesen akkor" történt, amikor a rezsicsökkentés végső számáról megállapodtak.
Híradó.huTisztelt Adózók!
Felhívjuk a figyelmüket, hogy a második félévi gépjárműadó, telekadó és építményadó befizetése 2013. szeptember 16-ig esedékes!
Fizetési kötelezettségüket az év elején megküldött csekken, illetve cégek esetében átutalással teljesíthetik.
Tisztelettel:az Adóügyi Iroda munkatársai
Óriásinak nevezte a magyar társdalom elmúlt három évi teljesítményét a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
"A kormányváltás után meg tudtuk akadályozni a közvetlen államcsődöt, a világgazdasági válság közepén kikerültünk a túlzott deficit eljárás alól, egy sor nagy rendszert, a közigazgatást, az oktatást újragondoltuk" – sorolta a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióüléséről is beszámoló Kósa Lajos, aki kiemelte még az önkormányzatok és az állam adósságának konszolidálását, illetve a devizahitelesek érdekében hozott intézkedéseket. „Olyan teljesítmény van a hátunk mögött, amit hajlamosak vagyunk nem észrevenni” – fogalmazott a politikus.
"A válság közepette olyan fontos társadalompolitikai célokra is tudunk áldozni, mint a pedagógusok béremelése" – hívta fel a figyelmet Kósa Lajos, rámutatva, ez példátlan, hiszen számos országban éppen ezeket a jövedelmeket csökkentik. Ráadásul – folytatta – a korábbi gyakorlattal ellentétben, amikor „elfelejtettek” pénzt adni az önkormányzatoknak a béremelésre, az állam most magára vállalta ennek költségeit.
A frakcióülésen napirenden szereplő rezsicsökkentésről szólva a Fidesz alelnöke kijelentette: a cél az, hogy a rezsicsökkentés megkezdése előtti árakhoz képest, a folyamat végére összességében 20 százalékkal mérséklődjenek a háztartások közüzemi kiadásai. Az egyes elemekről, a gáz- és villanyárról szóló számítások jelenleg is zajlanak – tette hozzá.
A Fidesz ügyvezető alelnöke az M1 Ma reggel című műsorában beszélt arról is: a párt választókerületi elnöki posztjain nem lehet elfogadni a rossz teljesítményt. Kósa Lajos ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a hvg.hu információi szerint a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök megfosztott a posztjától öt fideszes választókerületi elnököt, mert elégedetlen volt a helyben végzett munkájukkal. A portál úgy tudja, a kormányfő név szerint nem nevezett meg senkit.
Az ezt firtató felvetésre a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott, "ez egy kölcsönös folyamat", utalva arra, lehet, hogy az érintetteknek más terveik vannak. Közölte ugyanakkor, hogy a kormánypárt értékeli a teljesítményeket, és nyilvánvalónak nevezte, hogy ha úgy látják, valaki gyenge teljesítményt nyújt, "akkor ott érdemesebb váltani". "Ez egy olyan feladat, ahol nem lehet a rossz teljesítményeket elfogadni" - hangsúlyozta Kósa Lajos.
A politikus a közelgő választásokról szólva kijelentette: „az látszik, hogy széttagoltan fog a baloldal elindulni. Ez azt jelenti, hogy egy csomó körzetben mindenfajta baloldali jelölt lesz. Miután mindenki a kormányt akarja leváltani, olyan verseny lesz, hogy ki tudja véresebb szájjal, nagyobb lendülettel gyalázni, szidalmazni a kormányt” – fogalmazott. Kósa hozzátette: egy ilyen versenyben a baloldali szavazatokért rendkívül agresszív kampány bontakozik majd ki.
Híradó.hu