14 év fegyházra ítélték a Burattino pedofil tanárát. A csepeli testnevelőt 28 rendbeli szexuális erőszak, 20 rendbeli szexuális visszaélés, 2 rendbeli szexuális kényszerítés és 5 rendbeli testi sértés miatt ítélték el decemberben. Az ítélet szerint 2005 és 2014 között 36 intézeti nevelt és szociálisan hátrányos helyzetű, 8 és 18 év közötti fiúval szemben követte el a bűncselekményeket.
A pedofil bűnöző megfenyegette, kényszerítette az áldozatait, más esetekben a pozíciójával visszaélve vette rá a gyerekeket szexuális cselekményre vagy azok eltűrésére. Tizenhat sértett a 12. életévét sem töltötte be, amikor a vádlott fajtalankodott velük. A per során förtelmes és megrendítő tanúvallomások sora hangzott el az áldozatok részéről.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló, 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 11. §-ában kapott felhatalmazása alapján, a pályázati úton elnyert állami támogatás felhasználásával megvalósított önkormányzati bérlakás költségelven történő bérbeadása céljából versenytárgyalást ír ki.
Kilenc éve történt az a kettős gyilkosság Csepelen, amelyben megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. A szörnyű tragédia évfordulóján Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester helyezték el a megemlékezés koszorúját a csepeli temetőben az áldozatok sírjainál a csepeli önkormányzat nevében.
Prokop Péter pap, festőművész, író születésének 99. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Béke téri Szent József Otthonnál január 6-án. Az emléktáblánál koszorút helyezett el Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Morovik Attila alpolgármester, a Szabó Magda Közösségi Tér, a Prokop Péter Díj Kuratóriuma, a Kvasznay Gulyás Margit Baráti Társaság és a Csepeli Alkotó Fórum képviselő.
Tisztelt Csepeli Választópolgárok!
A Budapest XXI. Kerületi Helyi Választási Iroda a 2018-2019. évi választások lefolytatásához (országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők megválasztása) a 70 kijelölt szavazókörbe szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezését várja.
A nyomozók beazonosították azt a két budapesti férfit, akik 2017. decemberében feltörtek egy autót Budapest XXI. kerületében.
Életének 86., papságának 51. évében 2017. december 10-én elhunyt Csepel Belváros – Kisboldogasszony templom egykori plébánosa, Lauber Benedek atya. 1932-ben született Rákospalotán. 1957. június 19-én szentelték pappá Székesfehérváron. Káplánként és hitoktatóként működött Pilisvörösváron 1962-ig. Majd a Püspöki Hivatalban Shvoy Lajos megyéspüspök mellett mint szertartó tevékenykedett. Plébános lett 1967-ben rövid időre Rácalmáson, majd Pilisborosjenőn. 1977-ben került Csepelre, hogy itt a Belvárosi Plébániának legyen vezetője. Nem könnyű időben és helyzetekben volt felelős vezetője e közösségnek.
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2018. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018." című pályázati kiírásai is. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.
Ismét pályázatot adhatnak be a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők és fogyatékos gyermeket nevelő családok számára az Erzsébet-program kertében, 2018-ban felhasználható üdülésre. Pályázni 2018. január 19-ig lehet a www.erzsebetprogram.hu oldalon, a regisztrációt követően.