Még karácsony előtt tárgyal a főváros adósságátvállalásáról a kormány képviselőivel Tarlós István. A főpolgármester az Echo Tv Híradójának megkeresésére azt mondta: Budapest 180 milliárdos tartozásának 40 százalékát veheti át az állam.
A főpolgármester hangsúlyozta: önmagában ez nem oldja meg a BKV anyagi helyzetét. Tarlós István szerint közlekedési vállalat azonban 2013 októberéig biztosan finanszírozható.
Az önkormányzati ciklus fele után is tart még a romeltakarítás a fővárosban. Tarlós István az Echo Tv Híradójának adott interjújában azt mondta: több olyan botrányos privatizációs dokumentum is van a Városházán az MSZP–SZDSZ-időszakból, mint amire korábban számítottak. A főpolgármester szerint elődjének, Demszky Gábornak is komoly felelőssége van a kialakult helyzetért.
„A legutóbbi az éppen a Gázművek privatizációs szerződése, ahol elrejtették, hogy 600 millió forint értékhatár fölött a várost súlyos kötelezettségvállalás terheli a gázgyári kármentesítés kapcsán. Itt 4-5 milliárdos tételekről van szó, és csupán a jelenlegi kormánynak köszönhetjük, hogy ez a kötelezettségvállalás nem zuhant a nyakunkba” – ismertette a főpolgármester.
Tarlós István tárgyalásokat folytat a kormánnyal a főváros adósságának átvállalásáról is. A politikus azt mondta: a 180 milliárd forintas tartozásból 40 milliárdot vehet majd át az állam. A BKV jövő évi finanszírozása azonban még nyitott kérdés.
„Bíztató az, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával megbeszéltem a napokban. Még mindig egy komolyabb tétel hiányzik a jövő évi büdzséből is, de azt mondhatom, hogy körülbelül októberig már biztosítottnak látszik a BKV jövő évi működési finanszírozása” – közölte a főpolgármester.
A Tarlós István hozzátette: a 4-es metró beruházási szerződéseivel is akadnak problémák, műszakilag azonban 2014 tavaszán átadható lesz a metró legújabb vonala.
Főváros: A Magyar Nemzet nem Tarlós István véleményét ismertette
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Magyar Nemzet szombati számában megjelent egyik cikkben nem Tarlós István főpolgármester véleményét ismertették, hanem a cikket készítő újságíróét. Az MTI-nek megküldött közleményben azt írták, Tarlós István nem tett olyan utalást vagy kijelentést, amely szerint "nem érti, a kabinet miért nem oldja meg végleg a BKV ügyét". A főpolgármester az interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a főváros több mint 180 milliárdos adósságállománya egy részének átvállalása ügyében még karácsony előtt találkozik a kormány képviselőivel.
forrás: MHO
fotó: Híradó
Szabad-e bejönni a betlehemeseknek? – kérdezték fennhangon a Kádár Katalin Óvoda Katica csoportosai a Radnóti Miklós Művelődési Ház színpadán. December 8-án teltház fogadta a karácsonyi hangulatot hozó csepeli óvodások és iskolások betlehemes műsorát.
A csepeli önkormányzat képviseletében figyelemmel kísérte a betlehemezőket Makray Barbara önkormányzati képviselő. A közönség soraiban ülő szülők, nagyszülők megállás nélkül izgultak gyermekeik, unokáik teljesítményéért, folyamatosan kattogtak a fényképezők, készültek a videók. Az ovisok és a csillagtelepi (Herman, Kölcsey, Móra) iskolások a Bibliában olvasható betlehemi történetet dolgozták fel színpadi előadásukban, melyben áhítattal telve a kis Jézus születéséről meséltek. Karácsonyi énekekkel teli színjátékukban megjelentek a pásztorok, s az Isten fiát magasztaló angyalok és három királyok.
A színpadrendezés közti szünetekben Fekete Anett, a „..hanem vagyok Úristen követje..” című könyv társszerzője a betlehemes játékokat tartalmazó szöveggyűjteményt mutatta be a résztvevőknek. Azoknak ajánlotta az ötszáz oldalas kötetet, akik bővíteni szeretnék a betlehemes játékokkal kapcsolatos ismereteiket, illetve maguk is felelevenítenék a népi szokásokat.
Petrás György, a XX. kerületi Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája igazgatója felhívta figyelmet arra, hogy különböző ajándékokkal próbáljuk meg az egész évi szeretetünket kifejezni karácsonykor. Ma a fogyasztói társadalom rányomta a bélyegét erre az ünnepi körre is, mint mondta, amikor a vásárlói érték határozza meg a szeretet nagyságát. Ezért külön megdicsérte a csepeli gyerekeket, mert kellemes színfoltot vittek előadásaikkal a művelődési ház falai közé. Annak munkatársai kézműves foglakozást és karácsonyi vásárt szerveztek az érdeklődőknek.
Antal Zsuzsa
fotó: Bede Orsolya
Kedves csepeliek!
Karácsonyi készülődés csepeli gyerekekkel december 8-án, szombaton 16 órától a Radnóti Miklós Művelődési Házban (Vénusz utca 2.).
Várjuk Önöket!
Hogyan lehet éppen orgonára költeni 2012-ben, az ország, és oly sok család nehéz helyzetében? Budapest legszegényebb kerületében? Ilyen jól megy a Béke-téri templomnak?
No, kicsit hátrább az agarakkal!
Kisemberek szorgalma emelte a Béke-téri templomot. Kezük munkája a plébániát. Ez a szorgalom adta össze és fizette ki a pécsi gyárnak a templomok ékét - a várva várt orgonát - 1944-ben! A gonoszság meg szétbombázta. Gyárat, állomást, és a Kistemplom vagonba csomagolt orgonáját. Itthon pedig az új plébániát, kis híján a templomot is.
Miért dolgoztak? Miért gyűjtöttek? Az álom - odalett.
Aztán jó harminc évig harmónium kísérte az éneket. Újabb harminc évig, szerencsével kapott villanyorgona. De hát ez utóbbiak rövid életűek. Négy éve bizony kilehelte lelkét. Éppen akkor települt haza operaénekesünk, Halász Marika. Ő vetette föl és kezdte szervezni a havi jótékonysági hangversenyeket, egy új elektromos orgonáért. És jöttek és jöttek, művészek és művészpalánták, kórusok... És megint a kisemberek adogatták össze forintjaikat. Kaptuk a prospektusokat, az ötleteket. És már majdnem megvettük, amikor tavaly felszabadult a piarista gimnázium igazi sípos orgonája! Éppen akkora - 23 regiszter - mint a szétbombázott! Megszereztük. Áldott kezek elbontották, szakszerűen restaurálták, felújították - csepelivé szépítették. Mai ára tizedéért.
Csepel 300 éves évfordulóján először szólalt meg - egy igazi orgona! És most, ahogy illik, Szent Cecília ünnepén fölszenteltük. De nemcsak az orgonát, hanem a négy éves összefogást, a közös munkát, amely igazolta a költő szavát: „...egyesített erőknek a lehetetlennek látszó is lehetséges”. Egyesített erők gyümölcseként valósult meg a lehetetlen, a régiek immár hetven éves álma: a hangszerek királynője a királynék szigetén!
Istennek hála, embernek köszönet.
Kispál György plébános
Megjelent a Trianoni Szemle dupla száma, amelyet a Csepel Galériában mutattak be a közönségnek december 7-én. A folyóirat szerkesztőinek célja, hogy „tisztességes polémiát” indítsanak el közelmúltunk történelméről. A lap megjelenését a csepeli önkormányzat támogatta.
Németh Szilárd polgármester azt mondta: Csepelről sokan tévesen gondolják, hogy „vörös”, mivel a Kádár-korszakot megelőző időszakban egyáltalán nem használták ezt a jelzőt a kerületre. A Kádár-korszakban ragadt rá Csepelre a „vörös” szó, amely egy kitalált elnevezés. A Trianoni Szemle támogatásával az önkormányzat azt a törekvését fejezi ki, hogy megszabaduljon attól a múlttól, amely beárnyékolja a kerület történelmének közelmúltját. A polgármester szerint a közéletben még mindig nem sikerült teljes mértékben szakítani a régi rendszerrel, noha 22 év eltelt a rendszerváltás óta. Történészek kutatják a kerület közelmúltjának sötét éveit a levéltárakban, beleértve a III/III-as ügynökök tevékenységét is. Várhatóan februárban tárják a nyilvánosság elé, miféle ügynöki és besúgói hálózat működött Csepelen a kommunizmus évtizedeiben.
Fábián Gyula, a Trianoni Szemle szerkesztőbizottságának elnöke arról beszélt: szerkesztőtársaival együtt arra törekedett, hogy tisztességes polémiát indítsanak el a II. világháború előtti Magyarország történelméről. A folyóiratban összegyűjtötték azokat a kiadványokat, tanulmányokat, amelyek a korszakról szólnak. „Adósságot” törlesztenek, mert korábban nem jelenhettek meg ezek az írások. „Hitelesen, őszintén kell feltárni a múltat, és szembe kell nézni a Trianon-szindrómával” – mondta.
Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő azt emelte ki, hogy a folyóiratban megjelenő cikkek a korábbi hivatalos véleményekhez képest új megvilágításban mutatják be a korszakot és legjelentősebb szereplőit. Az egyik cikk Csepelről és a Szent Imre téren álló korabeli országzászlóról szól.
cs. a.
fotó: Zarándi Bence
A Szent Imre téren advent első vasárnapján felállított fenyőfát december 7-én óvodások és iskolások díszítették fel. A betlehemi jászol mellett gyülekezők az Aprajafalva, Csodakút, Erdősor-Festő utcai óvodából, valamint az Eötvös, Karácsony, Kék, Lajtha, Nagy Imre ÁMK AMI és a Szárcsa iskolából érkeztek.
A gyerekek tülekedve akasztották fel a saját készítésű karácsonyfadíszeiket a közel 6 méter magas normand fenyőre, melyre óriás szaloncukrok, fehér angyalok, papírmikulások, mézeskalácsok, csillámló fenyőtobozok és szárított narancskarikák kerültek. A szorgos kezűek a csepeli önkormányzattól a szaloncukrot és énekműsoros kazettát kaptak ajándékba.
Antal Zsuzsa
fotó: Kitzinger Adrienn és Zarándi Bence
Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere indította el ünnepélyes keretek között december 7-én a csepeli szennyvízcsatornázás keretében elkészült új létesítmények működését, melyek segítségével a XXI. kerület – eddig tisztítatlanul a Dunába ömlő – szennyvize a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre kerül.
A csepeli Vas Gereben utcai szivattyútelep korszerűsítésével, valamint a létesítményt a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Teleppel összekötő, 6,5 km hosszú nyomóvezeték pár megépítésével tovább javul a Duna vízminősége Budapesten. A 40 millió euró értékű beruházás – ebből az Európai Unió Kohéziós Alapja 26 millió, a Magyar Állam 8 millió, a Budapesti Fővárosi Önkormányzat 6 millió eurós támogatás nyújtott – a BKSZT COL4 kiemelt projektje volt.
A BKSZT és Kapcsolódó Létesítményei, azaz ÉlőDuna Projekt Közép-Kelet-Európa legjelentősebb környezetvédelmi beruházásának és közműfejlesztésének elsődleges célja a Duna vízminőségének javítása volt.
Ahogy Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes fogalmazott: Csepel folyamatosan szépül és fejlődik. Beszédében viszont megdöbbentő ténynek nevezte, hogy bár az ÉlőDuna projekt keretében itt Csepelen készült el a régió egyik legnagyobb szennyvíztisztító telepe, mégis a kerület nagy részéről egészen ez idáig biológiai tisztítás nélkül közvetlenül ömlött a Dunába a háztartások szennyvize. „Erre a problémára reagálva, az ÉlőDuna projekt részeként 2011 áprilisában indítottuk el azt a fejlesztést, melynek köszönhetően ma elkészültek és átadásra kerülnek azok a korszerű létesítménynek, amely Csepel szennyvizét ezentúl a központi szennyvíztisztító telepre továbbítják. A Vas Gereben utcai szivattyútelep beindításával felkerült végre az i-re a pont. Mától új időszámítás kezdődik Csepel és Budapest életében” – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes, majd gratulált Csepel önkormányzatának a korszerű környezetvédelmi berendezéshez.
Németh Szilárd, a kerület polgármestere beszédében kiemelte: „Csepel teljes körű szennyvízcsatornázására több mint négy évtizedet kellett várnunk. Ígéret sokszor volt, de az eredmények elmaradtak. Bár 2010 óta működik és tisztítja meg a legkorszerűbb technológiákkal a főváros szennyvizét a sziget északi részén épült Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep, ennek ellenére úgy tűnt, hogy mintegy 4000 csepeli család továbbra sem csatlakozhat a korszerű szennyvízhálózatra. Ez olyan igazságtalanság és ellentmondás lett volna, amin változtatni kellett. Büszkén mondhatom, hogy változtattunk is. Hamarosan Csepel közel teljes egésze csatornázott lesz, a XXI. századi igényeknek megfelelően. Az Európai Unió, a Magyar Állam és a Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával megvalósuló beruházás keretében ez a 40-es évek óta üzemelő szivattyútelep teljes körűen megújult, a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel, és készen áll arra, hogy mind a régi, mind az újonnan csatornázott csepeli háztartások szennyvizét is fogadni és a tisztítás céljából továbbítani tudja” – tette hozzá a polgármester. Továbbá megköszönte a fővárosi önkormányzatnak a beruházás megvalósulásáért adott támogatást.
Ezt követően a szivattyútelep újonnan épült rácsgépházában Szeneczey Balázs és Németh Szilárd beindította az automata üzemelésű szivattyúkat.
Antal Zsuzsa
fotó: Kitzinger Adrienn
2012. december 9-e Advent második vasárnapja. Csepel Önkormányzata és a Csepeli Lelkészi Kör szeretettel hívja és várja a kerületünkben élőket az áhítattal és imádsággal egybekötött adventi gyertyagyújtásra.
Imádság és gyertyagyújtás a Szent Imre téren felállított betlehemi jászol mellett december 9-én 16 órakor.
Minden kedves csepelit szeretettel várunk!
Budapesten csütörtökön délután változó intenzitással ismételt havazás kezdődött.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közel 60 szóró munkagéppel végzi az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési-úthálózaton, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető mellékutakon a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést.
Hideg van, sok helyen lefagytak az utak, csúsznak, ezért kérjük a gépjárművezetőket, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében óvatosan, körültekintően, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Kérjük a járművezetőket, hogy a sárga figyelmeztető jelzést használó munkagépeinket engedjék el, húzódjanak félre!
Kérjük a magánház tulajdonosokat, a társasházak üzemeltetőit, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól és síkosságmentesítsék a gyalogos balesetek elkerülése érdekében!
Budapesti Városüzemeltetési Központ
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Hölgyek, urak, háziasszonyok, szakácsok, kukták és mindenki, aki szeret és tud főzni, s aki szívesen megosztaná legkedvesebb ünnepi receptjét, receptjeit a nagyközönséggel. Itt a remek alkalom, hogy közkinccsé tegyék főzőtudományuk egy részét. Keressük Csepel legízletesebb, legötletesebb levesének, főételének, édességének receptjét. S nem csak a karácsonyi, hanem a szilveszteri és újévi menühöz is várjuk ötleteiket.
A receptek beküldési határideje: december 13-a. A recepteket szakértő zsűri értékeli, s azon kívül, hogy a legjobbnak ítélt ételleírások a Csepeli Hírmondó hasábjain is megjelennek, díjakat is kiosztunk. Három szakácskönyv és egy kétszemélyes vacsorameghívás a Pusoma étterembe vár a csepeli szakácsokra.
A recepteket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailre, vagy a 1751 Pf. 28. postai címre várjuk, de személyesen is leadhatják szerkesztőségünkben, a Csete Balázs utca 15. szám alatt.