1984-ben a Nagy Imre ÁMK-ban kezdte tanári pályáját, majd 1993-tól a Csepp TV főszerkesztő-igazgatója, 2011-től a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója lett. Munkájában a pontosság, a felkészültség volt mindig a legfontosabb. A televízió képernyőjén keresztül, az újságban és 2012-től a rendezvények szervezésében is megismerhettük sokoldalúságát. Jelentősen hozzájárult és járul Csepel kulturális életének fellendítéséhez, arculatának formálásához. Munkáját céltudatosság, szilárd értékrend és igényesség jellemzi. Eredményei ennek megfelelően kimagasló értékeket hordoznak. Kiváló csapatjátékos, szeret csapatban dolgozni. Emberi adottságai, meggyőző ereje ehhez jó alapot biztosítanak, elért szakmai sikerei pedig példát mutatnak kollégáinak. Munkásságát 2014. március 13-án Tarlós István főpolgármester úr, Csengery Antal-díjjal ismerte el. Elhivatottsága és munkabírása kimagasló.