Gyász - Elhunyt a Csepel egykori kiválósága

2013. július 29. hétfő, 15:39

gulyaselhunyt65 éves korában elhunyt Gulyás Sándor, a Kaposvári Rákóczi, a Csepel és a Diósgyőr egykori kiváló NB I-es labdarúgója. A simonfai születésű futballista a Kaposvári Vasasban nevelkedett, ahol hamar kitűnt tehetségével. Több élvonalbeli klub is le akarta igazolni, ő végül a Csepelt választotta, amelyben 202 NB I-es meccs alatt 32 gólt szerzett. 1977-ben tért vissza Kaposvárra a Rákóczihoz, ahol kisebb megszakításokkal 1985-ig játszott. Pályafutását csatárként kezdte, de igazi helyét a fedezet sorban találta meg.

 

Ötszörös utánpótlás-, egy Eb-selejtezőn pedig felnőtt válogatott kerettag volt. Pályafutása során összesen 324 élvonalbeli mérkőzésen 67 gólig jutott. Gulyás Sándor azok közé a korábbi Rákóczi-játékosok közé tartozott, akik rendszeresen látogatták az elmúlt években is a felnőttcsapat bajnoki meccseit.

aimf_610_280.jpg_610x298Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Mr. Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF hitelét. Ez a lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek.

 

Magyarországon a fenti tényezők az elmúlt három év munkájának köszönhetően együttesen megteremtik a lehetőségét annak, hogy az IMF-hitel jelentette tehertől esedékesség előtt megszabaduljon a gazdaság.

A kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és – az országkockázati megítélést tükröző – ötéves CDS felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. Tekintettel arra, hogy az IMF-hitel előtörlesztésére szolgáló források így rendelkezésre állnak, a Kormány a hitel előtörlesztéséről döntött.

A magyar állam (MNB nélkül) 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le az IMF-től. Az ebből jelenleg fennálló tőketartozás mértéke 2,2 milliárd euró, amelynek utolsó nagyobb törlesztőrészlete 2014 márciusában lenne esedékes. Az IMF-hitel teljes visszafizetésével a Kormány fontos lépést tesz az egyre nagyobb arányú piaci finanszírozás felé, emellett kamatmegtakarítást is biztosít a költségvetés számára. A kifejezetten erre a célra feltöltött devizabetét egyenlege az előtörlesztést követően is biztonságos szinten marad.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Rövid enyhülést hoz a viharos hidegfront

2013. július 29. hétfő, 08:48

rain-07A keddi enyhülés rövid életű lesz - a hét második felében ismét 35 fok fölötti csúcshőmérsékletek várhatók.

A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére a legmagasabb fokú, piros, a többi megyére pedig másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezzel együtt több megyére a viharos széllökések és heves zivatarok miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott szöveges figyelmeztetésében azt írta: a hőség hétfőn tetőzik, néhol 40-41 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel. A napi középhőmérséklet északkeleten 25-26 fok körül, az ország legnagyobb részén 27-30 fok között valószínű.

Ennek megfelelően Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a főváros területére adták ki a legmagasabb fokú figyelmeztetést. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ahogy vasárnap, várhatóan hétfőn is másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt.

Emellett hétfő este északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon és a középső megyékben viharos, 70 és 100 kilométer/óra körüli lökések kísérik majd. Nyugaton, északnyugaton egy-egy heves zivatar is kialakulhat, amelyet ugyancsak akár 90 kilométer/órás erősségű szél és 2 centiméternél is nagyobb jégdarabokkal jégeső is kísérhet.

A várható viharos széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére másod-, Bács-Kiskun, Fejér, Nógrád, Somogy, Tolna, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A heves zivatarok miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adott ki másod-, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

Átmeneti csak az enyhülés

Fokozatosan melegszik az idő, és a hétvégén ismét 38 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Kedden a Dunától keletre az erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből alakulhat ki zápor, zivatar. Másutt gyengén felhős idő várható sok napsütéssel.

Az északnyugati szelet eleinte helyenként még viharos lökések kísérik, majd mérséklődik a légmozgás. A minimumhőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, nappal 26-32 fokig melegedhet fel a levegő.

Szerdán időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, a szél néhol megélénkülhet, de emellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

Augusztus első napján, csütörtökön kevés felhő és sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet 13 és 19 fok között, a nappali maximumok várhatóan 28 és 33 fok között várhatóak.

Pénteken derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. A leghidegebb órákban 15 és 21 fok között, napközben 30-36 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap sem várható csapadék. Derült, napos lesz az idő. Szombatonmérsékelt lesz a szél, vasárnap néhol megélénkülhet a légmozgás. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb hőmérséklet 32 és 37 fok között alakul.

A vasárnapi minimumhőmérséklet várhatóan 18 és 23 fok között alakul, a nappali maximumértékek 33 és 38 fok között alakulhatnak - olvasható az előrejelzésben.

Híradó.hu

huhhA hőség miatt vasárnapra tizenöt megyére adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést, a többi területre másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben.

A piros figyelmeztetés kiadását az indokolta, hogy Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében és a fővárosban vasárnap 27 Celsius-fok felett alakul a napi középhőmérséklet.

A többi megyében is tartósan 25 fok feletti napi középhőmérséklet várható, így ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. Nappal 34-39 fokig melegszik a levegő.

tajA Duna parton a tűzoltók vízsugárral frissítették a turistákat, míg a belvárosban sokan a szökőkutaknál kerestek enyhülést. A vendéglők többségében párásító ventilátorokat raktak ki a hőség ellen.

Jelentősen nőtt a vízfogyasztás az elmúlt napokban, a szokásos mennyiség többszörösét adják el fagylaltból is kánikula idején.

Az állatokat is védeni kell a hőgutától. A fővárosi állatkertben például a pingvinek fölé árnyékoló vitorlákat szereltek fel, és még zuhanyzókat is kialakítottak nekik.

Hanga Zoltán, a Főváros állat- és növénykert szóvivője elmondta: állandóan működő vízködöt, párát képző berendezést is elhelyeztek, az állatok pedig nagy örömmel állnak be ez alá a vízköd alá, hiszen ez kellemesen hűsíti őket.

Híradó.hu

A kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat

2013. július 27. szombat, 16:44

OVTusvanyos_20130727152425_194344Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. A kormányfő ezt szombaton jelentette be a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor előadásában kifejtette: utasította a gazdasági tárca vezetőjét, hogy - bár csak később járna le az IMF-nek fizetendő kölcsön - még a nyár folyamán végtörlesszen a valutaalapnak. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt - mondta a miniszterelnök.

"Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt" - fogalmazott.

Számos "pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot

A miniszterelnök úgy vélte, a rendszerváltás után a magyar életminőség gyors javulásához kapcsolódó remények azért nem váltak valóra, mert Magyarország a politikai szabadság ellenére is kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Orbán Viktor ennek okát abban látja, hogy számos "pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot. Erre példaként említette a bankok profitját, a mesterségesen magasan tartott alapkamatot, a monopolpozíciókból származó profitot és a devizahitelek konstrukcióját.

Kijelentette azonban: kormánya nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon. Ennek kerete az új alkotmány, amely nem egy liberális, hanem egy nemzeti alaptörvény, és egyensúlyban tartja a jogokat és kötelezettségeket - magyarázta.

A rendszer átgondolatlansága felszínre kerül, és ez ma az eurozóna válsága

A kormányfő az 1990 utáni helyzetet elemezve és az egységesülő Európáról szólva rámutatott: ez utóbbi jó válasz volt az akkori helyzetre, azonban ebben a válaszban volt két súlyos hiba. Az egyik, hogy a közép-európaiakat túlságosan későn, 2004-ben vették fel, holott ezt a 90-es évek közepén is megtehették volna.

Kitérve arra, hogy az unió területén gazdasági növekedés elsősorban Közép-Európából származhat, kiemelte: ha a 90-es években felvették volna a közép-európai országokat, akkor a 2008-as gazdasági válság sokkal erősebb Európát állított volna a kihívás elé, és valószínűleg könnyebb lett volna jobb válaszokat találni.

A másik hibának azt látja, hogy miközben létrehoztak egy közös pénzügyi uniót, ezt nem konzekvensen, átgondoltan tették, és nem minden elemében valósították meg. Egy ilyen pénzrendszer létrehozása is sikeres lehet, amíg konjunktúra van, de amint válság következik be, a rendszer átgondolatlansága felszínre kerül, és ez ma az eurozóna válsága - magyarázta.

Megkérdőjeleződött Európa súlya és szerepe

Hangsúlyozta: az első, a második világháború, valamint a 1990-es évek utáni évek átrendeződése után ma egy ugyanilyen radikális, negyedik nagy változás időszakát éljük, és ismét egyidejűleg kérdőjeleződtek meg világpolitikai pozíciók a fennálló hatalmi berendezkedésben.

Orbán Viktor szerint megkérdőjeleződött Európa súlya és szerepe, és reális veszélyként kell szembenézni azzal, hogy a kontinens elveszíti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Egyáltalán nincs megírva a csillagokban, hogy a mostani európai gazdasági válság néhány évig tartó, átmeneti periódus, könnyen lehet, hogy egy hosszú, hanyatló szakasszá válik - fejtette ki.

A kormányfő szerint részben rajtunk is múlik, hogy így lesz-e, és az a kérdés, van-e Európának ellenszere. Sokan gondolják, hogy az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert - fejtette ki Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette: azonban az elmúlt három évben megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg. Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg - jelentette ki. Megkérdőjeleződött továbbá az Egyesült Államok elsődleges szerepe - folytatta a kormányfő, hozzátéve: ezt az Egyesült Államok nem fogadja el, és nem törődik bele abba, hogy Kína, India és más ázsiai államok felzárkóznak mellé, azonos súlyú világhatalmi tényezőkké váljanak. Ha valaki megnézi a feltörekvő ázsiai államok költségvetését, akkor azt látható, nem egyszerűen világgazdasági, hanem nagyon gyors világ-katonapolitikai és világhatalmi átalakulás tanúi vagyunk - fejtette ki. 

Ma ez a nemzetstratégia elsőszámú kérdése

Magyarország szerepéről azt mondta: az a kérdés, hogyan tudunk olyan politikát felépíteni, hogy megőrizzük a politikai és gazdasági szuverenitást. Rámutatott: ma ez a nemzetstratégia elsőszámú kérdése, azaz hogy Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz a most kialakuló világrendnek.

A miniszterelnök megállapította: 1990 után sem sikerült felépíteni egy olyan gazdasági és politikai rendszert, hogy a saját erőforrásaink felett magunk rendelkezzünk. A politikai szabadság ellenére Magyarország egy kiszolgáltatott és kihasznált állam maradt - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy Magyarország esetében a nemzeti össztermék és az előállított termékből nálunk maradó, felhasználható érték között mintegy 2 ezer milliárd forintos a különbség, ami az egyévi nyugdíjak kétharmada, több mint az egy évre oktatásra fordított forrás, majdnem kétévi államadósság utáni kamat. Ezért megdolgoztunk, de eltűnik - jegyezte meg. 

A pénzügyi rendszerben lassan meghaladjuk az 50 százaléknyi nemzeti tulajdoni arányt

Orbán Viktor a kormány intézkedéseit sorolva kitért még a nagy nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodásokra, és kiemelte a magyar nemzeti tőke megerősítését is. Példaként hozta, hogy az OTP mellé a takarékszövetkezeti rendszer megszervezésével a pénzügyi rendszerben lassan meghaladjuk az 50 százaléknyi nemzeti tulajdoni arányt, és megemlítette a Molt, az MVM-t, a Trigránitot, a Közgépet, a Malt és a Richtert.

Beszámolt arról, hogy a demográfiai program keretében szeptemberben vagy októberben átalakítják a gyermekellátási rendszert, és a GYED extra formájában újraszabályozzák azokat a pénzügyi lehetőségeket, amit a gyermeket vállaló nők igénybe vehetnek. Mint mondta: be kell ismerni, jelenleg olyan gazdasági és társadalmi rendszert működtetnek a férfiak, amely nem adja meg a nőknek a szükséges megbecsülést. Amíg ez nem történik meg, addig a demográfiai hanyatlást semmilyen közgazdasági eszközzel nem lehet megállítani - jelentette ki.

Orbán Viktor beszélt a devizahitelek kivezetéséről is, amiről már döntött a kormány. Ezzel valójában igazságot szolgáltatnak, hiszen világossá akarják tenni a jövőre nézve minden nagy tőkés csoport számára, hogy nem lehet még egyszer úgy profitot előállítani Magyarországon, hogy embereket szednek rá - fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy nem öncélú, hanem nemzeti konfliktusokat vállalnak az unióval. Felidézte: a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot "vettek vissza".

"Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni"

A kormányfő előadásában a kettős állampolgárságra térve kifejtette: a 20. század történelme Magyarországot "szétszóratott nemzetté" tette. Az a kérdés, hogy ebből a szétszóratott nemzetből van-e értelme erős világnemzetet teremteni - fogalmazott. Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni - jelentette ki. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az az identitásőrző nemzetpolitika, amely segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak a magyarok, hogy az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhassanak, és hogy ezek az intézmények kötődjenek az anyaországhoz. Nemcsak az a fontos ugyanakkor, hogy az anyaországi magyarok gyarapodjanak, hanem, azt a módszert kell megtalálni, amellyel a "felcsúti magyar, a tusnádfürdői magyar, a New Yorkban élő magyar és az Argentínában élő magyar is" gyarapodni tud - fogalmazott. Hozzátette: ennek a politikának a kulcsa az erős anyaország.

Miután 2010-ben a magyarországi magyarok jóvoltából kétharmados felhatalmazással a nemzeti erőforrások felett rendelkezni képes új politikai és gazdasági rendszert kezdtek felépíteni, amibe sikerült bevonni a világon élő összes magyart, most már az ő érdekük is, hogy ez a nemzeti politika 2014-es választások után is folytatódjon. Ez nem csak az anyaországi magyarok, hanem mindannyiunk ügye - zárta szavait Orbán Viktor kormányfő.

(MTI - fidesz.hu)

hoseg0823_2_2.jpg_610x298Szombatra nyolc megyére már a legmagasabb fokú, piros, további hétre és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt.

A meteorológiai szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint fokozódó kánikulára lehet számítani, szombaton északkelet kivételével 25-28 fok közötti átlaghőmérséklet valószínű.

Tartósan 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében, ezért ezekre a megyékre piros figyelmeztetést adtak ki.

Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Pest megyében, valamint a fővárosban tartósan 25 fok feletti középhőmérséklet várható, így azokra a területekre narancssárga figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint szombaton a leghűvösebb órákban többnyire 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok várhatóan 32 és 36 fok között váltakoznak. Az UV-B sugárzás maximuma elérheti a nagyon erős szintet.

A hétvégére szóló kamionstopot is feloldották, így a 7,5 tonnánál nehezebb járművek is közlekedhetnek - közölte a rendőrség honlapján. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten.

Az Országos Mentőszolgálat ajánlása

Az Országos Mentőszolgálat azt ajánlja, hogy a kánikulában a könnyű, szellős ruházatot viseljenek, és javasolja a megfelelő folyadékpótlást. A tájékoztatás szerint a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szabadban tartózkodók fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés az erős UV-sugárzás és a napszúrás veszélye miatt. Ájulásos rosszullét esetén hűvös, árnyékos helyen le kell fektetni a segítségre szorulót, így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

Az útra kelők pedig vegyék figyelembe, hogy nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, emiatt nagyobb a balesetveszély.

Hétfőn tetőzik a kánikula

A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján. A meteorológiai szolgálat felidézte: már napok óta szerepel az előrejelzésekben, hogy a hét legvégén, jövő hét elején az idei év eddigi legmelegebb napjai következnek. A mostani modellfuttatások is ezt a prognózist erősítik. Mint írták, a következő napokban délnyugat felől egyre melegebb, döntően száraz levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul, hétfőn pedig a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot.

Hétfő késő délután, este északnyugat felől záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. A Dunántúl északi felén és a középső országrészben megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hidegfront kedd reggelre már el is hagyja az országot, továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, de a hétfőihez képest 8-10 fokkal mérséklődik a meleg.

A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul. Kedden valamelyest mérséklődik a hőség, 27 és 32 fok közötti maximumokra lehet számítani. A meteorológiai szolgálat közlése szerint a hidegfront elvonulása után a jövő héten is sokat süt majd a nap, és ismét emelkedni fog a hőmérséklet.

Készenlétben a vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt pénteki tájékoztatása szerint a szervezet munkatársai is készenlétben állnak, az ország több pontján osztanak vizet az önkéntesek és munkatársak. Veszprém megyében a veszprémi buszpályaudvaron összesen 500 liter (2500 adag) ivóvizet osztott már ki csütörtökön a Vöröskereszt.

Pénteken Ajka központjában 13 és 16 óra között oszt vizet a szervezet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség kérése a Vöröskereszt egész hétvégén készenlétben lesz, és a sorban várakozó autósok frissítésére oszt majd ásványvizet. A jelzés alapján szombat és hétfő között várhatóan naponta hatezer ember - főként külföldi vendégmunkások és gyermekeik - lépi majd át a határt Ukrajna felé.

Dabas, Budaörs és Gödöllő térségében elsősorban a hétvégi Hungaroring miatt, a fokozott autós forgalomban készülnek vízosztásra.

Amennyiben baleset, vagy torlódás alakul ki, az M7-es autópálya teljes szakaszát el tudják látni vízzel a szervezet önkéntesei.

Baptista Szeretetszolgálat is arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy munkatársai frissítőt osztanak a belvárosban, a Nyugati téri villamosmegálló környékén közlekedőknek.

Híradó.hu

Hőség: a hétfő lesz a legdurvább

2013. július 26. péntek, 16:58

vizosztas1_resize2_858x558A korábban jelzettnél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.

A meteorológiai szolgálat felidézte: már napok óta szerepel az előrejelzésekben, hogy a hét legvégén, a jövő hét elején az év eddigi legmelegebb napjai következnek. A mostani modellfuttatások is ezt a prognózist erősítik. Mint írták, a következő napokban délnyugat felől egyre melegebb, döntően száraz levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Vasárnap a hőmérsékleti maximum már az ország nagy részén 35 fok fölött alakul, hétfőn pedig a déli tájakon elérheti, sőt meg is haladhatja a 40 fokot.

A sok napsütés mellett pénteken és szombaton is gomolyfelhők képződnek, de inkább csak pénteken alakulhat ki az Alpokalján és az északkeleti tájakon egy-egy zápor, zivatar. Éjszaka jobbára derült, csendes időre van kilátás, gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes eloszlásban többnyire 13 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 32 és 36 fok között várható.

Jön a hidegfront

Hétfő késő délután, este északnyugat felől záporok, zivatarok kíséretében hidegfront érkezik. A Dunántúl északi felén és a középső országrészben megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A hidegfront kedd reggelre már el is hagyja az országot, továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, de a hétfőihez képest 8-10 fokkal mérséklődik a meleg. A jelenlegi előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul. Kedden valamelyest mérséklődik a hőség, 27 és 32 fok közötti maximumokra lehet számítani.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint a hidegfront elvonulása után a jövő héten is sokat süt majd a nap, és ismét emelkedni fog a hőmérséklet.

Fokozott óvatosság

A strandolóknak az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója csütörtökön azt javasolta, fokozottan ügyeljenek arra, hogy a bányatavak, a természetes vizek a kiszámíthatatlan vízmélység, az esetleges örvények miatt veszélyt jelenthetnek. Győrfi Pál felhívta a figyelmet arra is, hogy felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe, továbbá arra, hogy a hőség felerősíti az alkohol hatását, így fürdőzés közben fulladásveszélyt okozhat. Az útra kelők pedig vegyék figyelembe, hogy nagy melegben romlik a vezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, emiatt nagyobb a balesetveszély.

MNO

img_2416Nyár, kirándulás, versenyautók: ez az egyszerű recept várta a mai napon a mogyoródi Hungaroringre autóbusszal indulókat, akik a reggeli órákban a csepeli Sport, Szabadidő- és Rendezvényközpontban gyülekeztek. Az iskolás kirándulók úti célja egyenesen a Forma-1 szabadedzésére vezetett, ahol a pilóták a hétvégi versenyre készülve már javában rótták a köröket. A csepeliek belépőjegye július 26-án, a délután kettő órakor kezdődött második tréningre szólt, ahonnan az Erzsébet-tribünről, a versenypálya célegyenesével szemben tekintették meg a száguldó autókat.

 

Csepelről a nyári napközis tábort működtető Nagy Imre ÁMK és a Mátyás Király Általános Iskola – több más kerületi iskolában tanulókat összefogva – pályázott az Erzsébet program keretében iskolai csoportok számára meghirdetett 2013. évi Forma-1 Magyar Nagydíj szabadedzésre szóló egynapos kirándulási tenderén. A két sikeres pályázatnak köszönhetően nyolcvan gyermek, nyolc kísérő pedagógussal utazott a XXI. kerületből Mogyoródra, ahová az autóversenyzők közül sokan csütörtökön megérkeztek.

A programszervezők célja az volt, hogy minél több csepeli gyermek vehessen részt a kiránduláson, és látogathasson el legalább egyszer erre a népszerű sportesemény helyszínére – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő, szociális referens. Hozzátette: „Ezúton köszönöm meg a pedagógusok munkáját a program létrejöttében nyújtott segítségért. Értesítették a szülőket erről a lehetőségről vagy elkísérték a gyermekeket a kirándulásra, nagy felelősséget és nehézségek megoldását felvállalva.”

A kiránduláshoz a két autóbuszt a napközis tábor költségvetésén belül a csepeli önkormányzat biztosította ingyenesen a gyermekek részére. A részvételi díj önrésze gyermekenként kettőszáz forintba került, ha a pályázó tanuló családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladta meg a mindenkori minimálbér összegét, azaz 98 ezer forintot. E feletti kereset esetén ezer forintot fizettek a szülők. A programban résztvevők a belépőjegy mellé egyszeri meleg étkezést és uzsonna csomagot is kaptak.

A Hungaroringre igyekvőket utazás előtt villáminterjúban kérdeztük meg, hogy kinek szurkolnak a vasárnapi magyar nagydíjon.

Tamás: „Egyik kedvenc sportom az autóversenyzés, aminek szabadedzését nem mindig láthatja az ember kétszáz forintért. Különben Fernando Alonsonak drukkolok”.

Ferenc: „Mark Webbert szeretem a legjobban. Alig várom, hogy a valóságban lássam, igazi nagy élmény lesz.”

László: „A nővérem rajong az autóversenyzésért, amit élőben nézni biztos élvezetes. Eddig csak tévében követtem az eseményeket, Sebastian Vetterért azért szorítok.”

Martin: „Kíváncsian várom édesapám egyik kedvelt sportját, amit eddig csak tévében láttam. Hoztam füldugót, mert azt mondták, hangos lesz.”

Antal Zsuzsa

img_2410img_2405

orban.jpg_610x298A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, ez arról szól, hogy ki kell vezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is: újra nekirugaszkodik a kormány a "luxusáfa" bevezetésének.

"Most van, a jövőben pedig nem lesz" lakáscélú devizahitel - a kormányfő szavai szerint ezt kell megoldania Varga Mihálynak, akit a szerdai kormányülésen bíztak meg a feladattal. Az ennek határidejét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, "azt mondtuk neki (Varga Mihálynak), hogy siessen".

A tárcavezető szabad kezet kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldást választ - közölte a miniszterelnök, hozzátéve ugyanakkor: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy "hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág".

Felidézte, a devizahitelesek korábbi megsegítései alkalmával, a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő kialakításakor a kormány "nem sok energiát fecsérelt" a tárgyalásokra, mert akkor még Magyarország gyenge állapotban volt, ezért a kabinet "villámháborút" folytatott. Most azonban az ország erős, "ezért nem is egy végtörlesztés típusú megoldást javaslunk, hanem egy nyugodt, higgadt tárgyalást" - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy esetleg ezeket a korábbi intézkedéseket erősítik-e, Orbán Viktor azt válaszolta: ezek lehetséges döntések, "de a cél nem az, hogy javítsunk az eddigi eszközökön", hanem a lakáscélú devizakölcsönök kivezetése. Hozzátette, "a mi gondolkodásunk középpontjában azok állnak, akiknek egy lakásuk van, amelyben laknak, és ilyen értelemben az egyetlen vagyontárgyukat fenyegeti veszély".

"Azért tudtunk széles felhatalmazást adni a gazdasági miniszternek, mert több olyan alkotmányos megoldás is létezik, amellyel a korábban megkötött szerződéseket módosítani tudjuk" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szavai szerint a lakáscélú devizahitelek konstrukciója rossz a családoknak és a gazdaságnak is, ez a legsebezhetőbb oldala ma az országnak. Úgy fogalmazott, az ilyen devizakölcsönt felvevő embereket becsapták, a bankok "minimum gondatlan, ha nem rosszhiszemű magatartást" tanúsítottak, ráadásul az állami szervek sem tették meg azt, amit meg kellett volna tenni.

A rádióinterjúban Orbán Viktor ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusautókat, ékszereket - terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság "visszaverte" a magyar kormány ilyen irányú törekvését, de - mint hangsúlyozta - "egy újabb nekirugaszkodásra lesz szükség", mert így válhat teljessé a magyar - szerinte Európában a legjobb - adórendszer igazságossága.

A kormányfő elmondta: a nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe.

A családi adózással kapcsolatban jelezte, az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az ugyan rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ilyen esetben igénybe vehető a kedvezmény a járulék terhére is. Tájékoztatása szerint ez mintegy 250-260 ezer családnak nyújt segítséget.

Híradó.hu

Harmadfokúra emelték a hőségriasztást

2013. július 26. péntek, 09:29

Az országos tisztifőorvos a 2013. július 23-án 00.00 órától elrendelt második fokozatú hőségriasztást harmadik fokozatú hőségriadó-szintre emelte 2013. július 25-én 00 órától 2013. július 29. 24 óráig terjedően. 

(Budapest 21. kerületében a légkondicionált Csepel Plazába javasolt betérni a nagy melegben.)

A középhőmérséklet szombaton, a Dunántúlon és délen eléri a 27 fokot, de északkeleten még éjszaka viszonylag alacsonyabb hőmérséklet várható. Ezt követően az ország nagy részén keddig 28, 29 fok körül alakul a középhőmérséklet (harmadik fokozat). A hőség jövő hét közepén mérséklődik, de a valószínűbb forgatókönyv szerint ezt követően is még száraz idő lehet, 30 fok feletti csúcshőmérséklettel.

Várható minimum és maximum hőmérsékletek:

 

július 26. péntek:        12, 20oC          29, 34oC

július 27. szombat:      13, 21oC          30, 35oC

július 28. vasárnap:     15, 22oC          33, 38oC

július 29. hétfő:           17, 23oC          34, 39oC

július 30. kedd:           18, 24oC          28, 34oC

július 31. szerda:         15, 21oC          28, 33oC

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal kéri az ország lakosságát és a hazánkban tartózkodókat – különös tekintettel a Forma-1 futamra és a szabadtéri fesztiválokra indulókat és érkezőket –, hogy a hétvégi szabadtéri programok  során fokozottan tartsák be a hőség idejére vonatkozó ajánlásokat.

A nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, ajánlott ezen időszakban napi két liternél többet inni, elsősorban csapvizet.  A kulacsokat, palackokat a legközelebbi vízvételi helyeken mindig töltsék fel! Gondoskodjanak arról, hogy legyen tartalékban ivóvíz, amivel a kendőt, sálat, sapkát is benedvesíthetik, ezzel is védve fejüket, testüket a hőségtől. A kalap, napszemüveg viselésén túl ajánlott, hogy a Forma-1 versenyre és a szabadtéri fesztiválokra érkezők vigyenek magukkal árnyékot adó napernyőt. 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Védjék bőrüket a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények használatával. Vegyék igénybe a hűtött helyiségeket!

Kérjük, hogy mindenki fokozottan tartsa be az egészségmegőrzésre vonatkozó tanácsokat!

forrás: Katasztrófavédelem.hu