A katasztrófavédelem egész évben ellenőrzi, mennyire tartják be a társasházakban a tűzvédelmi előírásokat. Szeptember közepén egy háromnapos akció keretében minden lakástulajdonos, bérlő, közös képviselő, lakásszövetkezeti tag és érdeklődő számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül forduljon a katasztrófavédelemhez a társasházak tűzvédelmével kapcsolatos kérdéseivel.
Németh Szilárd Fidesz-alelnök szerint az ENSZ menekültügyi főbiztosának keddi budapesti sajtótájékoztatóján "ott kellett volna befejeznie a mondatot", hogy Magyarországnak joga van megvédeni határait, egyúttal a schengeni határokat.
A terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az úgynevezett azeri ügyről, az adatkezelésről, valamint az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról tárgyalt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén.
Az anyatej a világ legcsodálatosabb és legértékesebb tápláléka, mely élet, erő, egészség – hangsúlyozta dr. Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója a Csepeli Anyatejes Világnapon. Szeptember 12-én a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban kismamák, anyukák, apukák és gyermekek gyűltek össze a Csepeli Védőnői Szolgálat munkatársai által szervezett rendezvényen. Az idei év mottója a „Tegyünk együtt a szoptatásért!” volt.
A magyar kormány támogatásával Nagyszalontán elkészült az Arany János Gimnázium új épületegyüttese, amelyet hétfőn tanévnyitó istentisztelet és átadóünnepség keretében vettek birtokba a diákok.
Az ünnepségen Németh Szilárd országgyűlési képviselő ismertette Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét, amelyben a kormányfő rámutatott: mi, magyarok büszkén gondolhatunk őseinkre, akik tetteikkel és alkotásaikkal mindig arra törekedtek, hogy egyre gyarapítsák értékeinket. ”Sokat köszönhetünk Arany Jánosnak, aki műveiben nem csak nemzeti múltunk dicsőséges korszakait elevenítette fel, hanem emberségre és kitartásra is ösztönzött” – írta a miniszterelnök.
Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.
Folytatódnak ingyenes szombati foglalkozásaink! A csepeli Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2017. december végéig tartanak.
Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Ferenc Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).
A Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.
ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTŐMÉRNÖK ÉS ÉPÜLETGÉPÉSZ
pozíciókba keres munkatársakat.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma este című műsorának a vendége volt.
Az adás megtekinthető ide kattintva!
Forrás: Hirado.hu
A csepeli önkormányzat ismét jó hangulatú dunai hajókirándulásra invitálta a kerületi nyugdíjasokat szeptember 7-én. Az élő zene, a baráti beszélgetések igazán kedélyessé tették a programot, még a borongós idő sem szegte kedvét a résztvevőknek.