csonka„Az Arany János bicentenárium fővédnökeként jelenthetem, hogy a költő születésének 201. évfordulóján nyitjuk meg a szülővárosban, a Magyar Kormány támogatásával felújított Csonka-tornyot, Arany János életművének múzeumát.

GMA 7987A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából koszorúzták meg a polgármesteri hivatal Petz Ferenc utcai falán elhelyezett emléktáblát január 19-én. Csepel ezen a napon emlékezett mind azokra, akiket a II. világháború után a német nemzetiséghez való tartozásuk miatt Németországba deportáltak, és azokra is, akiket a Szovjetunióba hurcoltak el kényszermunkára. Az eseményen részt vett Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző. Az ünnepségen a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium diákjai adtak műsort.

 

TBE 7699Közel százmillió forintból újul meg két háziorvosi rendelő Csepelen - jelentette be Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő január 19-i közös sajtótájékoztatójukon. A fejlesztés keretében elsőként a Csikó sétányon és a Táncsics Mihály utcában lévő háziorvosi rendelő és pszichiátriai szakrendelő energetikai korszerűsítésére kerül sor.

UszasDiakolimpia2018Ismét sikeres kerületi úszó Diákolimpiát rendezett a Csepeli Testnevelő Közösség a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesülettel karöltve a kerület önkormányzatának támogatásával. Rekordlétszám, rekord szintidők és magas színvonal jellemezte a megmérettetést. Az alsósok a Posztógyár utcai Csepeli Tanuszodában, míg a nagyobbak a Csepeli Strand 50 méteres fedett medencéjében mérték össze tudásukat január második hetében. Az I.-II.-III.-IV. korcsoportos fiúk és lányok gyors-, mell-, és hátúszásban, egyéniben és váltóban is rajthoz álltak.

A jövő kajak-kenus reménységei

2018. január 19. péntek, 10:46

GMA 7849Ünnepélyes keretek között adták át a Kolonics György Alapítvány „Jövő Reménységei” elnevezésű ösztöndíjakat a Duna Garden Hotelben. Az emlékezéssel egybekötött díjátadón öt utánpótláskorú kajakos és kenus versenyzőt részesítettek anyagi támogatásban.

nsz 19Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma este című műsorának a vendége volt.


Az adás megtekinthető ide kattintva!

Forrás: Hirado.hu

Kárpitok a galériában

2018. január 18. csütörtök, 12:27

karpitosBényi Eszter és Kovács Péter textilművészek gobelinjei láthatók január 11-étől a Csepel Galéria kiállítótermeiben.

Szita Károly: 2018 sorsdöntő év lesz

2018. január 18. csütörtök, 12:24

A jövő év sorsdöntő lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüs szel még a nyárig el akarja fogadni a kötelező betelepítési kvótákat, és fel akarja gyorsítani a családegyesítéseket – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke a szervezet Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című budapesti konferenciáján.

Folytatódik a faültetési program

2018. január 18. csütörtök, 12:17

faultA fővárosi önkormányzat jóvoltából 2016 őszén elindult a „10 000 új fát Budapestre!” faültetési program a Főkert Nonprofit Zrt. közreműködésével.

Új informatikai eszközök az iskolákban

2018. január 18. csütörtök, 12:07

infoeszkCsepel iskolái is a téli szünet előtt kapták meg azokat a számítástechnikai eszközöket, melyek egyrészt a tanításban és a tanulásban, másrészt az intézmények adminisztrációs feladataiban nyújtanak nagy segítséget. Németh Szilárd országgyűlési képviselő – aki a témában folyamatosan egyeztetett amminisztériummal és a Klebelsberg Központtal – elmondta: az a hosszú távú cél, hogy a kerületben is versenyképes tudást nyújtó, a diákok egyéniségét figyelembe vevő iskolák működjenek.

Csepelre összesen 425 monitor, 425 asztali számítógép, 166 laptop és 187 darab projektor érkezett nettó 140 504 642 forint értékben.