Nyomtatás

WAKO World Kickboxing Championship 2019, Sarajevo (BIH) - avagy a Busa nővérek a Világ tetején!

Kategória: Sport 2019. október 31. csütörtök, 13:19

VB 2A bosnyák fővárosban rendezték a WAKO 2019. évi Világbajnokságának első részét, ahol a light-contact, low-kick és K1 szabályrendszerek legjobbjai mérkőztek meg. 58 ország 754 nevezése mellett a magyar válogatott 21 fő harcossal utazott, ebből 6 fő képviselte a Halker-KirályTeam Kick-Box Akadémiát. A szokásosan menetrend szerint kedden kezdődtek a selejtezők, majd pénteken és szombaton következtek az elődöntők és a döntők.

Maruscsák László újoncként, első felnőtt világversenyén remekül kezdett. Első ellenfelét 3:0-ra verte, így a legjobb négy között folytathatta biztos érmesként. Az elődöntőben a Kazah ellenféllel szoros meccset vívott, 2:1-es pontozással maradt alul és nyert világbajnoki bronzérmet. László az elmúlt években mindent feltett a kick-box-ra, a siker érdekében Szlovákiából a KirályTeam-hez igazolt, állampolgárságot szerzett és alázatosan edzett! Elszántsága példaértékű minden sportoló számára.

Világbajnoki címvédőként lépett szorítóba Habash Antoine, a K1 fenegyereke. A legnépesebb súlycsoportban egy Izraeli, majd egy Fehérorosz ellenfelet iskolázott le 3:0-ra magabiztosan. Az elődöntőben a Cseh Vaclav következett, aki alaposan felkészült Antoine-ból, ezúttal a csillogó VB bronzéremmel zárt.

A péntek esti gála nyitómérkőzése a VB címvédő Busa Gabrielláé volt. A döntőig magabiztosan menetelt, nem akadt legyőzőre, majd a gálán is igazi profiként harcolt s nyert magabiztosan ír ellenfelével szemben. Egy csodálatos sportolói pályafutásra tette fel a pontot Gabi. Technikás, képzett küzdőstílusa mellett a WAKO vezetése sem mehetett el szó nélkül és a VB legjobb tatamis versenyzője címet adományozták Gabinak.

„Én elmondhatatlanul boldog vagyok! Két éve, mikor Budapesten nyertem, egy gyerekkori álmom vált valóra. Most megint egy álom teljesült, még sosem volt olyan, hogy Andreával együtt nyertünk volna világversenyen. Fantasztikus érzés újra világbajnoknak lenni, megvédve a VB címem, de ennél többet jelent, hogy a húgommal együtt állhattunk a világ tetején. A lehető legtökéletesebb befejezése a sportolói pályafutásomnak a címvédés, Andreával együtt nyerni és hogy engem választottak a legjobb női tatamis versenyzőnek!” – nyilatkozott Dr. Busa Gabriella

Busa Andrea is végig fölényesen verte ellenfeleit, elképesztően okos és elszánt küzdelmekkel. Az EB címvédőnek, 2017-ben Budapesten nem sikerült nyernie, a revansért most mindent beleadott. Kezdésnek egy Spanyolt, majd egy Szlovén és egy Brit ellenfelet vert 3:0-ra, a döntőig sima út vezetett. A döntőben az Orosz Tagiltseva már nehezebb falat volt, de Andrea hatalmas küzdő és kézben tartotta a mérkőzést az utolsó pillanatig, ahol már az ő kezét emelték a magasba!

A Magyar Válogatott az összesített éremtáblázaton a harmadik helyen végzett! 5 világbajnoki címet, 1 ezüst és 5 bronzérmet nyertek, amihez a Király István Mesteredző tanítványai 2 arany és két bronzéremmel járultak hozzá!

Világbajnok:

Busa Gabriella, senior -50 kg (light-contact)

Busa Andrea, senior -60 kg (light-contact)

Világbajnoki bronzérmes:

Maruscsák László, senior -63 kg (light-contact)

Habash Antoine, senior -63,5 kg (K1)

VB_1.jpg VB_10.jpg VB_11.jpg

VB_12.jpg VB_13.jpg VB_14.jpg

VB_15.jpg VB_16.jpg VB_17.jpg

VB_18.jpg VB_19.jpg VB_2.jpg

VB_20.jpg VB_21.jpg VB_22.jpg

VB_3.jpg VB_4.jpg VB_5.jpg

VB_6.jpg VB_7.jpg VB_8.jpg

VB_9.jpg