Nyomtatás

Kéttusa Magyar Kupa Csepelen

Kategória: Sport 2018. május 14. hétfő, 08:25

Strand duatlon 2A Magyar Öttusa Szövetség országos Kéttusa versenyt rendezett a Csepeli Strandfürdő területén, ahol 32 egyesület mintegy 600 versenyzője vett részt.

Május 12-13-án Csepelen rendezték a Kéttusa Magyar Kupa III. fordulóját. A rendezvény házigazdája a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület, a helyszín pedig a Csepeli Strandfürdő volt. Az 50 méteres medencében 7 pályán úsztak a versenyzők, a 800 méteres futókört is a strand területén jelölték ki. Szombaton az U10-U14-es korosztály versenyzői álltak rajthoz, vasárnap pedig a váltó küzdelmeit rendezték.
Pataki Zoltán, a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület kérdésünkre elmondta, Csepel 2013 óta rendez kéttusa versenyeket. Az idei rendezvényen 32 egyesületből mintegy 600 versenyző nevezett. A Kéttusa Magyar Kupa öt fordulóból áll, a csepeli idén a harmadik állomás. A versenyzők az öt forduló során elért eredményeik alapján kvalifikálnak az októberi ELIT bajnokságra, ahol az U10-U12-es korosztályok közül a legjobb 16, az U13-U15-ös korcsoportból pedig a legjobb 12 vehet részt. A váltóknak csak három fordulót rendeznek, közülük a legjobb hat jut az országos döntőbe.
Gallai István, a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára lapunknak elmondta, a szövetség elégedett a csepeli szervezéssel, a sportolók mindig nagyon szívesen jönnek a Csepeli Strand területére. Szerinte a sportág növekvő hazai népszerűségét jól mutatja, hogy míg tavaly 32 aktív klub létezett, idén már 35. Gallai István egy jó hírt is megosztott velünk, miszerint szeptember 9-én a szövetség Öttusa-napot rendez Csepelen.
Az U10-es korosztály versenyzői közül mindenki érmet kapott. Az U13-as és az U14-es korosztálynak Morovik Attila alpolgármester adta át a díjakat.

Az eredményekről később részletesen beszámolunk.
Lass Gábor

 

<p>

Strand_duatlon_1.jpg Strand_duatlon_10.jpg Strand_duatlon_11.jpg

Strand_duatlon_12.jpg Strand_duatlon_13.jpg Strand_duatlon_14.jpg

Strand_duatlon_15.jpg Strand_duatlon_16.jpg Strand_duatlon_17.jpg

Strand_duatlon_18.jpg Strand_duatlon_19.jpg Strand_duatlon_2.jpg

Strand_duatlon_20.jpg Strand_duatlon_21.jpg Strand_duatlon_22.jpg

Strand_duatlon_23.jpg Strand_duatlon_24.jpg Strand_duatlon_25.jpg

Strand_duatlon_26.jpg Strand_duatlon_27.jpg Strand_duatlon_28.jpg

Strand_duatlon_29.jpg Strand_duatlon_3.jpg Strand_duatlon_4.jpg

Strand_duatlon_5.jpg Strand_duatlon_6.jpg Strand_duatlon_7.jpg

Strand_duatlon_8.jpg Strand_duatlon_9.jpg
</p>